Nyilván lehet, hogy az én agyammal van baj, hogy mindig valami sztorit akarok a képbe, de itt annyira adja magát, hogy ott balra ahol kiníílik a tér, valami történjen, így most mintha egy színpadot látnánk, ahol még nem kezdődött el az előadás. Ráadásul nem is tök üres a tér, mert a szerelmesek ott ülnek a padon. Ez kár, nekik sétálni kéne balra kifelé, vagy pofozkodni, mindegy, de ha már vannak, ott semmiképp se jók, ahol vannak. A dolognak egyébként lenne hangulata, szóval ilyenkor ki kell várni, míg elunják, mert vagy kigyalogolnak úgy, hogy az neked is jó lesz, ahogy átmennek a téren, vagy másik irányba mennek ki, akkor meg felszabadul az egész és ember nélkül még mindig jobb egy üres színpad, mintha vannak benne, de nem jó helyen. (hegyi)

Ezt kifejezetten kedvelem, mert nem egyértelműen adja Budapestet, univerzális. Jól van komponálva, bár kicsit dőlünk jobbra, de belefér kábé. Várom a folytatást. És lehet ám leckébe is, nyugodtan. (hegyi)

Én kedvelem ezt a tónusban kemény képeid, jó ez a gesztus is, nekem egy picit sötét lett az eredmény, valamennyit lehetne rajta világosítani ahhoz, hogy a test ennyire ne bukjon be alul. De az ötlet jó. A szorgalmit nem értem, miért oda. (hegyi)

Marcell, de miért szorgalmiba küldted ezt? Nem értem. Így nincs csillag, az csak a leckére jár. A kép jó, én fentről a felfüggesztésig vágnám, hogy ne legyen szinte semmi ég, mert az még meseszerűbbé, szorongatóbbá tenné a képet. Jó meglátás. Köszönöm. (hegyi)

Próbálok segíteni, hogyan és mitől működhet egy koncepcionális sorozat. Írod, hogy nem akarod keresni, hanem találjanak a tárgyak rád. Ez majd később lehet így, de az elején biztosan nem. Ha megvan egy ötlet, mi érdekel, akkor körbe kell venned magad a tárgyakkal, kell vagy 10-15 ahhoz, hogy az ne vegye el a kedved, hogy várod, hogy jöjjenek, de a francnak se jönnek. Mert ez úgy működik, hogy amikor már benne vagy, a folyamat az, ami felnyitja a szemed és behúzza a tárgyakat, maguktól ez nem megy, ehhez a te szemed és ráhangolódásod kell. Másrészt azért is kell, hogy legyen pár összegyűjtve mindennek előtte, mert az segít abban is, hogy megadja azt a formát, hogy miképp mutatod meg ezeket, kiragadva egy steril helyzetbe, mint most, vagy kreálva valami szitut, elbújtatva több tárgy közé, hogy az egészed fogod meg, vagy csak részlettel dolgozol. Ha ez is megvan, akkor meg bele kell fogni és nem ereszteni, amíg nem érzed, hogy kész - ugyanis ha nincs egy ostorral a kezében csattogtató "főnök", azaz ha a magunk inspirációjára, szorgalmára vagyunk hagyva, akkor könnyen elengedünk valamit, és lehet, kár érte. én javaslom, hogy folytasd, mert az ötlet alapjában nem rossz, a hogyant meg ha van több tárgy, kiforogja. Így önmagában most erre nem adok csillagot, mert egy képből egy lehetséges koncepció nem ítélhető meg. (hegyi)

Zoli, ez jobb, de nagyon barátságtalan a szín, a tónus, fáradt, koszos, nem húz be a kép, nem tudom szeretni. Most semmi mást nem csináltam, mint a tónust és színt korrigáltam. Nézd meg, mert jóllehet a monitorod beállítását kell ellenőrizni, hacsak nem direkt hagytad így. (hegyi)

A kép feszültsége abból adódik, hogy nem középre komponáltál, balra több van, ráadásul a két felület, bal és jobb nagyon markánsan különbözik. Ha valakit odaállítasz a második pihenőhöz, háttal a bal oldali korlátnak, az megtartaná a feszültséget, de kiegyensúlyozná a tömegelhelyezést, mert az most billen. Ha tudod, mivel kedveled is, kérek ismétlést. (hegyi)
értékelés: