Az etűd talán egyik meghatározása lehetne a képvers kategória, egyrészt mert egy vers illusztrációt látunk, miközben a vers, felolvasott szöveg szövedéke egy költői rendszer szimbólumokkal, addig a képi világ sokkal realistább, valóságközelibb, inkább dokumentarista, olyan apró jegyekkel megtűzdelve, ami az öniróniát is magában hordozza. A problémám az, hogy miközben egy izgalmasan egymásba úsztatott férfi-női hanggal megoldott költői üzenetet hallunk, két dialóghangot, ami nagyon jó ötlet, de ez nem teljesedik ki, nem áll egésszé össze, gondolok arra, hogy nem kap súlypontot, hogy a női hang miért szerepel a filmben, miközben jó hallgatni, jó a hang, de nem fejtődik meg, hogy mi a szerepe. Sejtéseink vannak, de ez nem egyértelmű. Az önirónia azért kerül szóba a képi világnál, mert az is igazából csak szinte egy pillanatra érezhető, ugyanakkor alapvetően a szövegből is adódóan és a téli tájból, a könyezetből is következik, hogy a képek inkább melankólikusak. Lassú, hosszú, kitartott fix expozíciókat látunk, amiben térbeli mozgások is vannak. Összefoglalva, nem pontosan eldöntött tény, hogy az önirónia csak az anyagtól, véletlenszerűen jelenik meg a szövetben, vagy ez egy tudatos megjelenés-e, a külső szemlélő számára most a film kicsit keveredik, bizonytalankodik abban, hogy egy dramatikus üzenetet látunk, vagy ez a dramatikusság csak egy fátyol, amiből az önirónia teste időnként csábítóan előbukkan. Ez egy döntés kérdése lett volna, hogy merre indítja a filmet az alkotó, miközben egy átgondolt üzenetet látunk, de ennél határozottabbnak kell lenni, elsősorban azért, mert a filmjeinket azért készítjük el, hogy bár nem moziban, de itt a saját kis mozidként mutasd be és az üzeneted célba érjen, megértsék mások. Most ezek nincsenek pontosan kimondva és nem számoltattad el magad ebben. Tökéletesen tisztában vagyunk mi nézők azzal, hogy sok munkát jelent egy ilyen rövid etűd komponálása, az arányokra figyelni kell. (szőke) értékelés:

Örökifjonc
Alex az én barátom. Az ő örökifjú viháncolása, jókedve, gondtalansága tanított meg arra, hogy nem szabad mindig komolynak lenni, befelé fordulni.

Itt egy trükköt látunk, egy elektronikus megoldást, hisz a kutya nincs meghúzva a zoommal, csak a háttér, ami nem baj, viszont az fontos, hogy egy ilyen trükköt milyen erővel használunk és az hogy viszonyul a modellhez, a fő témához. Jelen esetben ez az effekt túlhúzódott, így konkurál a modellel, nemcsak kiugrasztja a kutyát a képből de egyben össze is préseli azt. Ez a nézőt menekülésre készteti, a szándék érthető és sikeresnek is mondható, de ha szűkebbre veszed a kompozíciót, és kisebb zoomolást alkalmazol, akkor is megjelenik ez az érzet, miközben az állat megmarad önmagának. (szőke)
értékelés:

Nyomot hagyni
Nyomot hagyni veszélyes felelősség. Mégis nyomokat hagyunk lépten nyomon. Még nem tudom itt milyen nyomokat fogok hagyni ezért is szeretnék egyelőre Tivald néven bemutatkozni.
   Az első leckében be kell mutatkozni, de arc nélkül. Hát ez vagyok én, egyben ez a munkaeszközöm is.
   Lehet, hogy ami nyomot itt hagyok, jobban azonosít engem, mint az iskolán kívüli nevem, ahogy a képen látható testrész jobban azonosít, mint az arcom.

Egy makrofelvételt látunk, nagyon örömteli látni, hogy miközben többségében fotós és nem grafikai oldal vagyunk, egyre több olyan ötlet érkezik, amire azt kell mondjuk, hogy grafikai, festészeti beállítottságú munka. Ez a kép túllép a makrofotó világán és festménnyé, gesztussá válik a kép, épp csak annyira őrzi meg a konkrétságát, ami a saját tapasztalatunkkal együtt fut. A vörös csíkok utalják a képet és ezek az egymásba fonódó vájatok, csatornák létrehoznak egy fraktálszerű alakzatot, a kép így festményként is megállja a helyét. A kép nem megnyugtató, van benne egy felszólító erejű sokkolás. Haris László Kettős portré - szembesítés című képe jut eszünkbe, amin két ember ujjlenyomata látható, aminek születéséről és a kép történetéről a szerző a Fotóművészet újságban többet mesél. Ezt nem mint összehasonlítás említjük, mert a két felfogás között nincs párhuzam, csak a formai játék előképeként. (szőke)
értékelés:

Kerék-párok
Mozgás? Nyugalom?

A kép elsősorban a tér kapcsolódásával foglalkozik az élesség meghatározásával, ami a biciklin van, az autók elrajzolt fátyolszerű formái adnak hátteret és így az idő is belekerül az üzenetbe. Ha az első síkot és a távolabb lévő gyors mozgású hátsó síkot nézzük, akkor ezen kívül megint csak formában és folthatásban kell gondolkodni. A kerékpár rajzos megjelenítésének párja az elmosódott autó, ami a kerékpár vöröseit lökik felénk. Ha azonban lehetőség lett volna arra, hogy a fényképész kivárjon, akkor érdemes lett volna azzal játszani, hogy a háttérben megjelenő autó még jobban tolódjon el jobbra és nem biztos, hogy a szürke autó megfelelő szín, egy sárga vagy más színű kocsi jobbat tett volna a kompozícióval. Mivel a kerékpár állt, így kivárással választható lett volna olyan pillanat, amikor az autó előbbre jár és jobban kontrasztot ad a kerékpárnak. Egy másik dolog, hogy a kamera helyének megválasztásánál is érzünk kis problémát, mert a jobb oldali oszlop megakasztja a mozgást, nem kellene már a képen szerepelnie. Tehát a meglátás jó, a helyzetből több is kihozható lenne. (szőke)
értékelés:

Dérhullás
Az erdő előttem vetkőzött.

A meglátás jó, hogy ilyen apróságokat észrevesz Verus. A kép ritmikai bizonytalanságát elsősorban az hozza létre, hogy a színek, barnák, fehérek kékek pointillista megoldása, a hálószerű ágak játékát a kép jobb fölső sarkába helyezi, ezt a lehulló zúzmara nem ellenpontozza. Kettéválik a kép, izgalmas a faágak és dér struktúrája, ha ez lenne a kép témája, ebből egy jó konstrukció születhetne. De itt a dérhullás a téma, ami viszont súlyában lényegesen kisebb, és ezt a jobb fölső rész el is nyomja most. Az ágaknak, a valóságnak csak jelzésértékkel kellene bírnia, épp hogy megmutatva a realitást és a dérnek központi szerepet kellett volna adni, hogy ez a mozgásjáték erős legyen. Itt most van egy kép jobb fölül és bal alul, amit nekünk kell összekötni. Ha a vastag ág nincs, kitakarjuk, akkor erősödik a dér üzenete. Nincs most pontosan eldöntve, mi az üzenet képileg. (szőke)
értékelés:

UG
Le kell szállni.

Itt egy dokumentum közegben látunk egy képet és a dokumentumfotózásról jó lenne beszélnünk, mert itt vannak billenések ebben a képben. Nem mindegy, hogy mit hogy állítunk be, hogy mennyire engedjük megjelenni a hátteret. Ebben az esetben ez nem eldöntött, hogy a kép akar valamit kezdeni azzal, ami a háttérben történik, vagy az csak egy utalás, egy sejtés, és a lényeg a modellen van. Most ez a két irány egyforma erővel van jelen, a választás nem történt meg. Ha portré, akkor érthető a bemozdulás, de az élesség és a fények nem erősítik ezt a jelleget, zavaró az idegen kéz jelenléte. Ha dokumentum, akkor probléma az életlenség, bemozdulás, mert a dokumentum jellegbe ez nem fér bele. (szőke)
értékelés:

Házasság
Az én verzióm az égő kanapéra.

Ez a szorgalmi azért érdekesebb a többi meglátásnál, mivel hozzá mert nyúlni az eredetihez és abból egy merész kivágással egy teljesen új helyzetet hozott létre. Több leckénél fordult már elő, hogy azt mondtuk, hogy egy képkereten belül több lehetséges kép is egyszerre van jelen. Itt ennek egy jó példáját látjuk. (szőke)
értékelés:

Olvasni jó!
Hason fekve olvasok, amióta az eszemet tudom. Ráadásul sokat. Így a kép mintegy természetes környezetében mutatja be Nórát, azaz engem. :-)

Azt szeretjük és tartjuk fontosnak, hogy nem akar különlegesen avantgárd és különleges lenni, hanem a kis lépésekben megoldott feladatokban közelíti meg a leckét, az egy fényforrásból érkező fénnyel oldja meg a kompozíciót. A kis olvasólámpa meghatározott fénye miatt a környezet elsötétedik, de ez mégsem generál bennünk félelmet, hanem mintha egy mesei erdőben, vagy mintegy színházi képbe, egy laterna magica-ba tekintenénk, elsősorban az a fajta szerénység fontos, hogy nem akar többet, mint amit ez az üzenet tud, mégis ez a sötét árnykörnyezet jó keretet épít a modell köré. Nagyon szeretjük ezt a képet, arra azonban szeretnénk felhívni a figyelmed, Nóra, hogy technikailag a kép mentésénél valami tömörítési hiba lép fel, lehet, hogy sokszor mented el ugyanazt a jpg képet, és emiatt egy kockásodás, és az éleknél, kontúroknál fellépő bizonytalanság zavaró tud lenni. Erre ügyelj. (szőke)
értékelés:

Márti mozog
A mozgáslecke filozófikus megközelítésén dolgozom, de még nem vagyok kész.

Mártitól megszokott módon a cím bizonyos szempontból trükkös, mert valójában ezen a képen egy panoráma képet látunk, ami elsősorban a XIX. század végére és XX. század elejére volt erős hatással, amikor is nem különleges optikákkal, hanem egy körbeforgatott kamerával sokszor exponáltak, majd ezeket a képeket mozaikszerűen egymás mellé illesztve egy óriási tájképpé alakultak át. Itt is egy ilyen összeillesztett képet látunk, amin Muybridge mozgástanulmányaihoz hasonló megoldással találkozunk. Egy mozgásfolyamat részeit látjuk, de ez a mozgássor nem egy folyamatot követ végig, hanem hasonló pozícióban, kézenállva mutatja az alkotót, de a gyors mozgás miatt, mint egy furcsa mesefigura, bábuszerű manó, akinek kék haja van és kinéz a fejével a nyakig érő pulcsijából, ez a manó mászkál ott ezen a mezőn, de még akár az is feltételezhető, hogy hat manó, akik rokonok, mert ugyanolyan a hajuk, ők nézegetnek felénk - egyszerűbben a gyors mozgás miatt a lábak csak mint egy lazúr érzékelhetőek. A kép tehát ettől izgalmas sorozat, mert nem a Muybridge-féle mozgásfázisok képletét látjuk, ahol elindul a ló és fölugrik, majd visszaérkezik, hanem nagyjából ugyanazokat a fázisokat a nagy tér különböző helyein egyszerre látjuk. Érdekes feldolgozás ez, mert a cigánykerék ugyanúgy ismétlődik más és más helyszínen és a háttér egy valós helyszínné áll össze. Ez egy mozgófilmes szemlélet, ami egy fikcióvá válik, és ennek az abszurditása a többszörözés. A kép elsődleges megfejtése a szürrealizmus felé hajóz és ettől a térben arrébb helyezésétől jön létre egy képvers. Ez egy bátor vállalkozás. (szőke)
értékelés:

Int
Szia!

Egy három osztatú képet látunk, amin az egyik ablak tükröződésben egy árnyfigura egy gesztussal megjelenik a képen. Trükkös kompozíciót látunk, első ránézésre azt mondhatnánk, hogy ez egy szimmetrikus kép, látszólag ez egy normál szerkesztésű egyszerű kompozíció és nincs benne semmi titok. Ha vesszük a bátorságot, vagy nem tesszük föl a szemüvegünket, vagy hunyorítunk, egy pillanat alatt elveszítjük a képnek azt az információs részét, amit könnyű szavakkal összefoglalni: ablakkeret, ablakkilincs, függöny ésatöbbi, ésatöbbi. Ebben a pillanatban megjelenik egy ritmusvilág, ezek a sötét ablakkeretek kapcsolódásaiból, a szürkés tónusú függönyfoltból, ami akkor már nem függöny, hanem szürkék különböző ritmusú minősége és képen belüli két szélső értéket is megtaláljuk, az egészen sötét feketét és a vakító fehéret. Ha ezeket a kapcsolódásokat összeállítjuk egy képletté, akkor azt látjuk, hogy az alkotó jó arányérzékkel, szinte zenei ritmusokkal dolgozik, a szinkópától kezdve szinte mindent meg lehet találni, rögtön átláthatóvá válik, hogy a kép nem is szimmetrikus, hanem a két vakító foltocska és az emberi alak foltja, valamint a két fehér alatti árnyék mint egy elnyújtott T betű, valamint az ablakkeret foltrimtusa nagyon jó ütemben bemozgatják a képet és így a felület egy belső dinamikát hoz létre ezekkel a foltokkal és így tart velünk folyamatosan kapcsolatot a kép. Ebből csak az emberi alak árnyformája tér el a maga játékos gesztusával. Érdemes utalni az estiklopédiára és a festészetet hívni segítségül, akár Kandinszkijt is, a kódok megfejtéséért. (szőke)
értékelés:

A múlt lezárása
Csaknem egy éve kezdtük a költözködést Balatonra. Végre sikerült kipakolnunk a dobozokból, melyek élete lassan, de annál hevesebben ért véget.
   A tűz kedvéért fényképeztem, nem kérek rá malacot, csak azt szerettem volna megmutatni, hogy a lobogó tűz önmagában drámai, ahhoz nem is kell nagy elgondolás. Ha meg még hozzá tudnánk tenni valami mögöttes jelentést, akkor még jobb lenne.

Önmagában a tűz így csak egy motívum, és a doboz nem hozza a történetet. Ha csak a lángot látnánk, el lehetne kezdeni dolgozni azokkal a figurákkal, amiket a tűzben látunk. (szőke)

Meglepő és mulatságos
Elnevettem magam. Én, mint a kép témája? Még más embereket sem szoktam fényképezni, nemhogy magamat. Hogyan kell, hogyan lehet? Rohangáltam a géphez állítgatni, a fényen igazgatni - vaku nemjó jegyezzem meg - magam beállítani - és akkor hirtelen az egyik exponáláskor elnevettem magam az egész hajcihőn. És az lettem valóban én, nem a beállítgatott képek. Vagyis ez.

Kedves kép, bár az nem mindig szerencsés, ha a modell szeme be van csukva, ez azonban ebben az esetben indokolt és helyénvaló. Nagyon szép a bal oldali arcív és haj találkozása, a fehér és fekete kapcsolata, szépek a fények ott és az egész kép sugároz felénk egyfajta egyszerű boldogságot, örömet. (szőke)
értékelés:

László ágya
Ez a feladat nem tudott nagyon beindítani. Ezért kivártam azt a pillanatot, amikor már nagyon hívott az ágy, és a fáradtságtól alig tudtam becsúszi a paplan alá. Ezt az érzést, a fényeket és az anyag tapinthatóságát ennél jobban nem tudom visszaadni. Az élességet arra a pontra irányítottam, melyet egyébként is meg szerettem volna kézzel érinteni, azaz a takarót magamra húzni. Minden egyéb indifferens volt számomra.

Kicsit steril az egésznek a megközelítése, nincs nyoma az embernek. A háttéren megjelenő tapétacsíkok és az ágy, a párnák félig rendezettsége és a sejthető minták és ezek perspektívája mind a párna felé mutat. Talán a mélységélességgel mást csináltunk volna, a kép elejétől a hajtásig élesnek kellene lennie, utána a háttér már lehetne életlen. Így a fény és élesség erősítené a térbeliséget. (szőke)
értékelés:

Az útkereső
Viktor barátommal kirándulni mentünk, a múlt hétvégén, és eltévedtünk.:)

Nagyon szép, lírai képet látunk, Korniss Péter Hadirokkant című képét juttatja eszünkbe. Összetett, sűrített, átgondolt üzenet. (szőke)
értékelés:

Balázs szorgalmi gömbje
Családi gömbben

Ez a kép minket Török László fotográfus A család című képére emlékeztet, ami korának egyik meghatározó fotográfiája volt. A beküldött munka egyrészt egy önportré is, mert látjuk az alkotót is a gömbben tükröződni, szocio is, mert egy reális családi helyzetet, ünnepet mutat, de ez a szocio realitás azzal, hogy egy karácsonyfadíszen keresztül kerül bemutatásra, el is emelődik egyből erről a valós talajról, de ha ezt a transzpozíciót fejben visszakódoljuk, akkor egy szociografikus helyzetet látunk, anya, apa, testvér vagy barátnő és maga a fényképész, a szobabelső, az ajándékok - a karácsonyi projektet. A dobozokon még rajta vannak a kis papírok is, hogy ki kapja az adott ajándékot, egy kanapét látunk, ahonnan fölugrottak a kép szereplői, akik üzennek, integetnek is nekünk, hogy szia. A megoldás a halszem optikához hasonló, aminek a jellegzetessége, hogy majdnem 180 fokban tud látni és a teret ilyen módon sűríti be egy képbe. Nagyon jó megfigyelés, hogy ez egy ilyen gömbbel is megoldható. Itt most a kivételt erősítő szabályként két disznót adunk, bár szorgalmiról van szó, de nagyon jó meglátás, nagyon jó megoldás, amit Balázs alkalmaz. (szőke)
értékelés: