Azért ezt a címet adtam a képnek, mert nekem valahogy mindig azt juttatja eszembe, mintha ez egy emeletes ház lenne ami fölött repülök (igen, elég beteg egy ötlet...) persze akár lehetne egy elfektetett zongora is... ki, hogy nézi.

Nagyon kedvelem ezt a képet, nagyon jó megfigyelés. Itt megint azt mondom, hogy a függőlegesek és vízszintesek viszonylatában a kép bal fele egy picit dől. Ezeknél a strukturális, grafikai játékoknál erre oda kell figyelni, ezt ki kell egyenesíteni, nincsen indok, hogy ez miért dől most. De abszolút egyetértek azzal, amit a leiratban is megerősít Tímea: itt lehet asszociálni toronyházakra, zongorabillentyűkre, sokmindenre, és nagyon köszönöm ezt a megfigyelést. Pontosan attól jó ez a kép, hogy nem valami nagyon kiforgatott történetet mutat meg itt nekünk, hanem a hétköznapokban tetten érhető valóságot forgatja úgy, hogy egy egyszerű nézőpontmegválasztással egy teljesen más értelmet ad neki. Ez egy nagyon izgalmas játék. Én azt mondom, hogy ha ez Tímeát érdekli, akkor ebbe az irányba is érdemes keresgélni. Három csillagot adok, azért azt hozzáteszem, hogy ezt a függőleges-vízszintes dolgot tessék figyelni, mert nem az első képe Tímeának, ahol ezzel van probléma. (hegyi)
értékelés:

Kóté Zsolt Mikszang című fotókiállításának megnyitója Szekszárdon, a művészkocsmában 2010. június 11-én.

Egy öt képből álló sorozatot látunk, ami, ahogy elindul, nagyon jól hozza a ritmust, megmutatja a helyet. Itt egy picit kérdéses számomra, hogy miért és mitől borul fel ez a drink-bár. Megint azt mondom, hogy a perspektíva és a horizont játékával lehet hangsúlyokat áthelyezni, de most ennél a képnél nem hiszem indokoltnak azt, hogy ez az épület miért dől balra. A második kép valószínűsíthetően egy baráti társaságot mutat. Itt már tulajdonképpen belülre kerülünk ebbe a kávézóba, és mivel a cím egyértelműen utal arra, hogy itt egy akció fog történni, egy fotókiállításnak a megtekintése, netán megnyitója. Tehát ezek a barátok valószínűleg erre az eseményre jöttek, és nagyon jó, hogy mind a hárman, bár egymással beszélgetnek, dehát főképp a piros pólós figura ebből a szituációból kifordulva figyeli, azt, hogy mi is történik idebenn, és fölfedezték a fotóst, és rajta keresztül minket is, tehát velünk, nézőkkel is történik egy kommunikáció. A harmadik képben nem vagyok biztos, hogy jó helyen van a sorozatban. Nekem ezt a képet mindenféleképp megelőzné a most negyediknek tett fotográfia, hiszen ezeket a barátokat látjuk újból megjelenni, tehát fontos lenne, hogy ne engedjük el a látogató kezét, és ne kezdjünk el egy másik szálat felvenni. Mert ha itt egyszer találtunk magunknak három szereplőt, akkor lehet, hogy érdemes lenne velük végigkövetni ezt az eseményt, még ha akár nem is úgy, mintha ők lennének ennek a valós és vállalt főszereplői, hanem mint megfigyelők, őket keresve meg ebben a tömegben. Tehát én azt mondom, hogy az első és a második kép abszolút rendben van, a negyedik kép az tökéletesen helyén való, jól mutatja ezt a helyzetet, hogy bejöttek a fickók, itt vannak, már megérkeztek, és tulajdonképpen keresik a helyüket. Az utolsó kép is akkor lenne nekem rendben, ha igazából ezeket a szereplőket tudnám ebben mozgatni. Nekem most a harmadik kép kakukktojás. Azon kívül, hogy aranyos a kisfiú, nem tudok vele mit kezdeni, hogy ő kicsoda, vagy kinek a kicsodája, és miért került a képre. Én azt mondom, hogy erre most kettő csillag, jó lenne ha a későbbiekben egy ilyen riportnál megszületne az a döntés, hogy én most a kiállított művekről szeretnék beszélni, vagy egy történetet találok ki magam számára, ami akár valós, akár fikciós, és ezeket mesélem el az esemény kapcsán, és csak egy kísérő történet az, hogy maga ez egy kiállításmegnyitó. Én azt gondolom, hogy egy picit jobban kellene fókuszálni, hogy mit akarok mondani. (hegyi)
értékelés:

A hozzászólásoknál elkezdtünk vitázni Gimével, hogy ő ezeket egyesével küldte be. Én mondtam neki, hogy egy kép nem riport, a riport leckénél képsorról beszélünk. Ha ez 20-as lecke, akkor nincsenek külön címek a képeknél, meg nem különálló képekről beszélünk. Ha meg különálló képekként akarunk velük játszani, akkor tessék külön beküldeni, de akkor nem a 20-as leckét fogja teljesíteni. Ezt csak zárójelben, mint indoklást mondom el.
   Ez egy hat képből álló sorozat, nekem egyébként a páros számú képekkel van egy pici gondom, dinamikában nehezebb összehozni szerintem, mint a páratlan számú képeket, mert a viszonyrendszerek másképp alakulnak ki. Én szépen sorba megyek, és nézem a képeket, és elmondom, hogy mit gondolok róluk, aztán a végén elmondom, hogy mit gondolok róla, mint sorozat.
   Az első kép egy nagyon izgalmas formai játék, és nagyon örülök annak, hogy Gime a fényképezőgéppel kezd el komponálni, és nem utólagos bindzsizéssel vágja ki azt, ami számára izgalmas, hanem ott rögtön a helyszínen exponál a megfelelő formai játékot felerősítve. Itt a háromszögek, körök, tópart és a kerékpár-kerék viszonyrendszere az, ami izgalmas, és én ezt nagyon jó játéknak tartom. A második képen ugyanez folytatódik: az emberi figurák, a jelzőtábla, a körformák, a vörösek ismétlődése, ahogy ez az egész kép létrejön egy nagyon jó dinamikai játék a formarend, a forma nyelvével. A harmadik kép a Gimesi-féle verbál humor ketegóriája nekem. Fotográfiában nem tartom annyira erősnek, itt most konkurál egymással a tábla, és a veszély, amire fölhívja a figyelmét. Hogyha ezt képsorozatnak fogom fel, akkor lehet, hogy ezzel lehet kezdeni egy képsorozatot, hogy ha több képből áll, mert ez magyarázza, hogy miről akar szólni ez a mese, amennyiben az árvízről, akkor ezt el tudom fogadni, de kompozícióban nekem akkor is billeg, és ráadásul meg kellett volna várni azt az időt, amikor az a másik tábla nem takar be, nem árnyékolja ezt a feliratot. Sokkal grafikusabb megoldás lenne. A negyedik kép a Parlament körüli helyen készülhetett, ahol a villamos bemegy a hídlejáró alá. Tényrögzítés szinten izgalmas a kép. Számomra ez azt a dinamikai játékot, amit az első két kép hordoz, olyan erősen nem hordozza. Nem tudom mit lehetett volna kezdeni ezzel, hogy létrejöjjön az a fajta erő, ami az első két képen megjelenik. Nyilvánvaló, hogy ez a háromszög-tábla adná magát, hogy elsőbbségadás kötelező, ennek a színe és formája mindenképp jelentős, csak nem tudom, hogy mi az, ami ezt a kép előterében dinamizálná vagy ellenpontozhatná. Az ötödik kép szinte egy ilyen kis családi kirándulásos fotó, kijöttünk a családdal piknikezni a Balatonpartra, és leültünk lógatni a lábunkat, a gyerekek majd dobálják a vízbe a kavicsot, elhozták a kis barátnőjüket is, azok valószínűleg megfázhattak, ott beszélgetnek a kőfalon. Szóval mindenféleképpen jó és humoros a megközelítés, pontosan attól, hogy mindeközben, hogy ha a hátteret elkezdjük értelmezni, a jelzőtábla megint az, ami átértelmezi ezt a helyzetet, fölébred, és létrejön az emberben az, hogy hoppá hoppá az emberi túlélési ösztön mennyire erős, hogy bár tragédia van, ömlik a víz, de a fiatalok megtalálják ebben is azt a helyzetet magunknak, amiben mint városi partizánok, szabad időben nekiállnak és keresnek kvázi egy városi tengerpartot, ahova kiülhetnek lazítani. Az utolsó kép visszatér az első kettőnek a strukturális játékához, és egy nagyon erős és izgalmas képet látunk. Ezt a képet is nagyon szeretem.
   Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, hogy vannak a képsornak nagyon erős darabjai, főképp azok, amikben Gime mer elrugaszkodni a valóságtól. Ebből egy kicsit formájában kilóg az utolsó előtti kép, de témájában, tematikájában mindenféleképpen beletartozik. És vannak olyan értelmező képek, amik túlbeszélik ezt a történetet. Itt tulajdonképpen a harmadik és a negyedik képre gondolok, ami ehhez a képsorhoz szerintem szervesen nem tartozik hozzá. Amit még hozzá szeretnék fűzni, az, hogy itt most látunk egy olyan utólagos képmódosítást, amiben a tónusrendet, a tónusterjedelmet Gime módosította, redukálta, kvázi elvett azokból a középszürkékből, és nyilvánvaló, hogy a színes képeket is valamilyen szinten redukálta, ha nem is teljesen fekete-fehérré, de mindenféleképp színdinamikájában valami egészen szűkre szabott verzióvá. Én ezzel egyet tudok érteni, azt mondom, hogy ez egy izgalmas kísérlet lehet, csak akkor tessék eldönteni, hogy most akkor hagyunk meg színeket, mint a második képnél a vörös és a kék, és csak a többi színt vesszük ki, és akkor ezen érdemes végigmenni, és minden képen jelenjen meg egy vörös és kék. Ez a didaktika fontos lehet, mert ez adja meg az egésznek a játékosságát, vagy mondjuk mint az utolsó képnél csak egy tónusvesztést veszünk el, vagy az utolsó előtti képnél akár, hogy kivesszük azokat a középszürkéket, de minden mást meghagyunk, és szinte fekete-fehérré redukáljuk az egészet. Szóval most nekem ez olyan, hogy játszom utólag egy kicsit a fotosoppal, de nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt válasszam, márpedig ezt nem árt eldönteni, mert nem baj az, ha egy ilyen képsor össze van rántva egy kupaccá. Tehát ha az utólagos labortechnikában bizonytalan vagyok, akkor akármennyire is feszes a képsor, ez a bizonytalanság lesz úrrá rajta. Én erre most Gimének azért adok kettő csillagot, mert van benne néhány olyan zseniális kép, amik önmagukban is megérnék a hármat, viszont a képsor és az ötletfelvetés nincs teljesen rendezve. (hegyi)
értékelés:

Volt már az Estiskolán olyan időszak amikor valahogy ez a hetvenes éves ORWO-filmes korszaka idéződött vissza. Itt is ezt látjuk. Nyilván van erre a történetre van valamilyen elektronikus rásegítés ezekkel a kékekkel, vöröses-sárgákkal, de én ezt abszolút el tudom fogadni. Ami nekem egy picit sok, az az ég. Ott el is megy a tónusrend, valahogy ott a tónus-átmenetek nem nagyon sikerültek, gondolom, hogy az utólagos beavatkozásnál ez roncsolódott, azt ott levágnám szinte a bokrok-fák tetejéig. Mert engem igazán a visszatükröződés, a tótükör és a tópart izgat, és a másik tóparton lévő sárgás-vöröses fasor. Ott nekem véget ér az ég, nekem az ég ehhez már nem szükséges. De abszolút el tudom fogadni ősz leckére, tetszik, kedvelem, ezt a vágást, lehet, hogy érdemes lenne kipróbálni. A másik a horizont: hogy ha ez nem megy szemmel, akkor tessék a képszerkesztőbe behúzni a segédrácsokat, és máris fogjátok látni, hogy miről beszélek, nem lényeges, és nem nagyon nagy különbség van, egy-két fok csak, de a szemnek ez zavaró. (hegyi)
értékelés:

a hajnal tükröződése a suliban lévő két egymás mögötti ablakban

Hogy ezt mivel hozta létre, hogy hozta létre Tímea, nem tudom. Itt leírja, hogy két egymás mögötti ablakban jön létre ez a tükröződés. Nem is a mechanikai megfejtés az, ami engem érdekel, hanem az, hogy ezt ő észrevette, és ezzel elkezdett játszani. Mert ezek a tükröződések bizonyos szögből jól mutatnak, bizonyos szögből pedig nem is biztos, hogy észrevehetőek. És az nem elég, hogy ő ezt elkezdte megfigyelni, hanem fényképezőgépet vett, és elkészítette ezt a fotót. Ráadásul még kompozícióban is azt mondom, hogy teljesen rendben van ez a két kis Eiffel-torony, ami itt képződik ezekkel a faágakkal. Szóval abszolút jó fotográfia, nagyon szeretem, és azt mondom Tímeának, hogy ezt az érzékenységet, amit itt ennél a képnél láthatunk, egy portrénál hasonlóan ugyanezt az érzékenységet és elmélyültséget kell tudni magadban előhívni, hogy aztán a modelledben ez rezonanciára leljen és visszahasson a modellre a te eltökéltséged és elmélyültséged. Ezt csak azért tettem ide zárójelben a végére megjegyzésnek, hogy mi az, ami a Portré leckénél is elvárás lehet: az, amit itt ennél a leckénél mint Rezonancia lecke teljesítettél. (hegyi)
értékelés: