Pécs, kulturális főváros, Széchenyi tér, utolsó simítók.

A fotón látunk két munkás embert, aki épp falatozik, és nagyon is jellemző ez a kép. A kis hátizsák, a kenyér, gondolom valami felvágott is, látunk eldobott krumplis papírtasakokat is. Tehát egy olyan képet kapunk, ami erre az életformára, ami az építőiparban jelen van, jellemző. A megpihenés, az kis szusszanásnyi idő, ami az ebéd eltöltésére adott, hogy aztán újból a munkát tudják folytatni. Ez jól látszik a képen és jól is értelmezhető. Igazándiból itt egyetlen egy problémám van, mégpedig az, hogy nem olyan nagyon jellemző a képnek az a része, ami arra vonatkozik, hogy ez Pécsett készült. Ez a műmárvány, vagy kő talapzat, ahol ők ülnek, ez bárhol máshol is lehetne. Szóval, én azt mondom, hogy a kép és az ötlet is jó, csak hát egy olyan szituációt kell találni, mint egy színpadi díszletnél, ahol a háttér, a szereplők elhelyezése jobban mesél, hogy a történet hol zajlik le. Ha Béla jár-kel a városban, ezeket a szituációkat meg lehet találni talán olyan helyzetben is, amikor megoldható ez a feladat. (hegyi)
értékelés:

Ha már, akkor inkább portré arc nélkül, az is legalább ennyire vicces lenne. Én azt mondom, hogy értékelem, egy csillagra mindenféleképpen, ezt a humort, de azért én most azt mondanám Gabriellának, hogy legyen szíves az első három leckével foglalkozni első körben. Én ezt most itt, ennél a képnél mondom: első három lecke, nem mellémenni a témának, hanem megoldani az első három leckét. Azért abban olyan nagy trüváj nincs, hogy az első három lecke miről szól: Önportré arc nélkül, Önportré arccal, és Egész alakos portré. Gabrielláról, Gabriella által készített fotográfiával, tehát nem az, hogy odaadjuk valami havernak a gépet, és tessék, fényképezz le. És jó lenne, hogy ha nem az arhívból dolgozna, hanem ezt jó lenne most megcsinálni. Visszaadom ismétlésre, miközben nagyra értékelem a humort, a humor kap egy csillagot. (hegyi)
értékelés:

Ugye mint tudjuk, most Pécs kulturális főváros lett, és ettől függetlenül is ott szokott zajlani az élet. Én nagyon kedvelem Pécset pont ezért mert nagyon bohém helynek tartom, sok fiatal, egyetemista. Ott az én tapasztalatom szerint mindig történik valami, akkor is, hogy ha nem egy szervezett helyzetről van szó. Ez most itt, ahogy látom, egy artista szám, és attól izgalmas, és azt tessék megfigyelni, hogy ezzel a Béla időt töltött, méghozzá nem is keveset, mert van egy mozdulatsor, hogy a két fiú itt tartja ezt a kombinés lányt, aki fel fog ugrani, csak hát azt tessék megnézni, hogy aztán a fotós is elmozdul, és más-más helyről készítette el a képeket. Tehát az első három kép ettől zseniális, hogy nem egy ugrást várt ő meg, hanem többet, és ebből rakta ő össze utána ezt a képsort. Ami nekem ebből a képsorból hiányzik, az az, hogy utána látjuk a társulatot, aki ezt gondolom létrehozta, egy lépcsősoron ülni, és várni a sorára, csak hát a történet nincs befejezve: tehát fölugrott a lány, ott van a levegőben, át fog pördülni, na most hogy utána szegényt sikerült-e elkapni, vagy nem, azt nem tudtuk meg. Ezekből az arckifejezésekből még azt is el tudom képzelni, hogy szegény ott nyekkent egyet a földön, aztán most szomorú a csapat, hogy szegény lány megkarcolódott. Szóval a befejezés hiányzik. Úgyhogy én erre most kettő csillagot adok, nagyon jó az indulás, és hát nincs vége. (hegyi)
értékelés:

Az 1 fontos szemüveg.

Kitűnő fotográfia, nagyon szeretem ezt a kép a képben technikát, ami ezen az eszelős hippi-szemüvegen tükröződéssel létrejön. Hogy én most hogy kerültem arra a képre, mert saját magamat vélem felfedezni ott a fényképező lány mögött, azt nem tudom, és az igazság az, hogy ez a kép portréként is teljesen jól megállja a helyét, és attól vicces, és attól nagyon jó ez a kép, hogy kérdés, hogy kinek a portréja. Még valamit mondok: amit sokszor hibának szoktunk jelezni, hogy hajszálak, szőrszálak megjelennek a képen, és nem biztos, hogy jó helyen, és el kellett volna rendezni a modell haját. Itt most a néhány szál haj, ami megcsillan a képen zseniális, olyan mintha ott össze lenne karcolva, vagy roncsolva lenne a negatív. Tehát ez egy teljesen jól értelmezhető és jól mutató dolog, egy picit ennek az értékéből levon nekem az a bal felső sarokban lévő emberke, aki ott áll, jó lenne, ha nem lenne ott. Még akár azt is el tudnám képzelni, hogy be lehetne égetni feketére azt a részt, aztán csókolom, nem tudom, de a lényeg az, hogy ez egy nagyon izgalmas kép, nagyon köszönöm Csillának. Bár látnék még tőle több munkát, mert nagyon ritkásan jönnek tőle az anyagok, nagyon szűkmarkúan méri nekünk a munkáit. (hegyi)
értékelés:

Egy pantomimes helyzetet látunk, régi filmeken vannak ilyen helyzetek, amikor a főszereplő gesztusokkal mutat valamilyen helyzetre például. Itt most a mi kis modellünket látjuk ennél a graffitinél, és a mozdulat, a testhelyzet azt mutatja, hogy itt valamilyen drámai szituáció van, véleménye van a szereplőnek erről a helyzetről. Olyan mint egy szembesítés, hogy "Na kislányom, meg tudod-e mondani, hogy melyik bácsi volt, aki elvitte a táskádat, vagy eltolta a biciklidet?" És akkor egy ilyen helyzetben, mint egy ilyen szembesítésnél, ez a gesztusrendszer abszolút létrejöhet. Azt nem teljesen értem, hogy miért éppen az Eltűnő világ leckébe van ez beadva. Nyilvánvaló, hogy a graffiti az már csak ilyen, hogy egy ideig megtalálható, aztán szép lassan fölülírják más rajzok, vagy elbontják azt az épületet. Nekem egy nagy szívfájdalmam az, hogy az Örs vezér térnél, a Sugár melletti egyik aluljáróban, ami az áruháznál van, ott nagyon hosszú ideig volt egy graffiti, ami a Piedone-t ábrázolja egy kis krapekkal a karján, és én azt nagyon szerettem azt a stencilt. Ez hosszú hosszú évekig, évtizedekig ott volt, aztán valamelyik barom elkezdte ilyen tagekkel, betűjelekkel felülfirkálni. Hogy ennek mi az értelme, nem tudom, hogy ha minőségben nem tudok olyat létrehozni, akkor miért kell a graffitinél is a rongálásnak, a marhaságnak létrejönnie. Ez most egy ilyen zárójeles megjegyzés volt, de azért tartom fontosnak, mert a graffiti önmagában is egy megosztó műfaj. Én azt gondolom, hogy igenis történik értékképzés, bizonyos szituációkban nagyon is odavalónak és helyénvalónak tartom ezt a fajta kifejezési formát, ugyanakkor borzalmasan értelmetlennek és buta dolognak tartom ezeket a betűrajzolásokat, úgyhogy azt gondolom, hogy a kettő nem egy kategória semmilyen szinten. De vissza a képhez: nem igazán tudom, hogy miért az eltűnő világ, dehát nem firtatom, lehet, hogy ez az épület lesz lebontva pillanatokon belül. Szeretem, ezért elfogadom Bara döntését, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Első ránézésre az az érzésem támad ettől a képtől, mint amikor a Discovery tévécsatornán délutánonként szoktam látni ilyen viharvadászokat, és akkor így mennek az úton, mindenféle ufó-szerkezetekkel fel van szerelve az autójuk, és aztán nagyon hirtelen ott találják magukat a vihar közepében, és kiugrálnak, felvételeket készítenek, méréseket végeznek, az egész nagyon dinamikus és nagyon macsó. Valamiért nekem ennél a képnél ez ugrik be, és mielőtt még bárki belekötne ebbe a horizontba, azt kell mondjam, hogy ennél a képnél tökéletesen jól működik az a három villanydrót, ami ezt az egészet visszabillenti. Ha ez egy teljesen szabályos horizonttal elkészült kép lenne, akkor engem nem is annyira izgatna. A dinamikája, és ez a történet amit én elmeséltem azért jön belőlem elő, mert pontosan az a minimális információ, hogy az egy autó-visszapillantótükör, és ez a dőlő horizont, elégséges ahhoz, hogy az utazás közbeni helyzetet és a rácsodálkozást szemléltesse. Nem is nagyon kívánok ennél többet mondani, én szeretem ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Picit gondolkodom a kép elemzése előtt, mert azt próbálom magamon átszűrni, hogy ez mennyire csend. Merthogy sem a vörös szín, amit ez kapott, sem a formák nem igazán nyugalmasak. Lehet azt mondani, hogy igen, vihar előtti csend, de valamiért nekem most ez nem illik annyira bele. Ugyanis sokkal dinamikusabb annál, hogy a csend jusson nekem róla eszembe. Szeretem ezt a képet, azt nem tudom, hogy ez a vörös, ez mennyire kellett ehhez plusszban. Valamiért nekem olyan érzésem van, hogy egy picit nekem a sárgákkal, a narancsokkal, tehát egy kicsit a narancs fele elvíve izgalmasabb lenne. Azt is megmondom miért: ugyanis nagyon hasonlatos ez az egész ahoz a világhoz, amit Turner festő festett, mint viharképeket, ugye ismerjük, vagy tessék utánanézni az interneten, hogy ki az a Turner. Ő volt az, aki egészen extrém szintig fejlesztette azt, hogy felhőket, vizeket, tengereket, tehát olyan formákat festett meg, olyan erővel, olyan dinamikával olyan színeket, olyan élményeket hozott a festészetbe, amit előtte nem, és azóta se igen láthattunk. Nagy erénye ennek a képnek is, hogy a távlatok, a díszítések, a színek játéka, a dinaminkák tudnak annyira izgalmasak lenni, hogy mindig újabb és újabb részleteket fedez fel rajta az ember. Mondom nekem a színnel egy picit problémám van, én erre kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés: