Szakkör | Page 567 | Látszótér

tőke

Ez egy nagyon érdekes képi játék. Gera Mihálynak volt egy ilyen csoportos alkotásra hívó játéka, egy gyökérdarabbal, amit ő valami kirándulásán talált, és aztán ezt odaadta másoknak, hogy fotózzák meg a saját kedvük és ízlésük szerint, és ebből aztán egy nagyon érdekes kiállítási anyag jött létre. Rögtön ez jutott eszembe, mert Demeternél is járt ez a gyökér. Azt kell mondjam, hogy persze ez egy teljesen más megközelítés. Nagyon-nagyon sokféle asszociációt indít el ez a képi megfogalmazás, amit a Csaba itt nekünk megmutat. Azt, hogy miért ebbe a leckébe érkezett, azt nem nagyon tudom megfejteni. Az biztos, hogy maga a kép, az nekem akár még az utazás és hazatérés leckébe is tartozhatna, mert olyan, mint egy nagy útkereszteződés. Nagyon-nagyon tetszik az, hogy a fantáziánkra van bízva, hogy mit látunk bele ebbe a formavilágba. A csomóknál akár egy madárfejet is láthatok, szóval sok minden elindulhat. Nagyon szépen van megfotózva. Talán ott a fölfelé irányuló folytatásnál egy picit sötétbe bukik az egész, ott nagyon ellaposodik és kétdimenzióssá válik az a forma. Oda elemlámpával lehetett volna világítani valamit, hogy ott is kapjon egy kis fényt, de mondom, maga a formai megoldás és ez az ábrázolásmód a szívemnek nagyon kedves, úgyhogy én ezt nagyon szeretem. Azért mondom azt, hogy egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy ez most kettő vagy három csillag, mert azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy ez az eltűnő világba került. De valami magyarázatot Csaba majdcsak ad erre, úgyhogy én most erre megadom a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Kán
Kán
Kán
Kán
Kán
Kán
Kán

Egy polárszűrő segítségével sikerült ennyire kékre festeni az égboltot.

Egy 7 képből álló képsorozatit kaptunk a Feritől. Én közben elolvastam a hozzászólásokat. A Tamás hozzáfűzi a történetet, hogy miről is híres ez a hely, a Feri leírja, hogy miért volt ez neki fontos, milyen történeti helyzet van itt a betelepülőkkel és az őslakosokkal. Én azt mondom, hogy ha megerőltetem a szememet, akkor sem látom ezt a fajta ellentétet. Én itt tiszta, szép portákat látok, nagyon kis guszta, majdnem olyasmi, mintha egy alpesi faluban járnák ezzel a kékkel, amit az égre varázsolt Feri, és aztán azt mondom, hogy oké, és most mit tudok ezzel kezdeni? Tehát igazándiból, ha ez az ellentét volt a lényeg, amit el szerettél volna mesélni, akkor ez most nekem nem történt meg. Azért nem történt meg, mert nincs párhuzamba állítva az őslakos helyzet. Tehát itt nagyon szép portákat látok, és ez a gyönyörű, verőfényes idő még rá is tesz erre egy-két lapáttal. Nagyon szép, csak hát nem nagyon indul be az a történeti mesélés, hogy ez a fajta feszültség érzékelhető legyen. A másik: a képsornál van összefüggés az egyes képek között, hogy miért azt következik az egyik után, ami a másik után, és hogy miért ezeket a képeket rakom be. Nyitás, oké, Kán, itt vagyunk, még egy kis pántlika is van azon a boton. Jó a kezdés, bár nekem az egész kép egy picit dől, borul, de hát nem baj, ezt még azért ollóval körbe lehet vágni egyenesre. Aztán kapunk egy másik képet, egy tornácos, nagyon szép házról. Azt nem biztos, hogy értem és magyarázatot kapok rá, hogy miért pont ezt a házat fényképezte le Feri, de a következő kép esetleg magyaráz, hogy ez a Kádár porta 17. És, mint egy filmnél, felhangzik a filmzene és megyünk befelé a történetbe. Kádár porta 17. Na mit látunk? Hát semmit, merthogy megint találtunk egy portát, egy másikat, ahova megint bemennénk, a kis csengőt csengetjük, hogy engedjenek be minket ide, nagyon szép ez az archaizáló bronz festék, ami még ráfolyt a kerítésrészre is, és... megint nem történik meg a bejutás, megint kijöttünk. Most egy fogatot látunk, amivel majd meglátjuk, hogy hova fut, szalad a kicsi kocsi, ding-dong diridongó. A káni vendéglőtől indulunk, egy vidám társaság ül a lovaskocsin, és elmentünk a temetőbe. Biztos van ebben valami logika, hogy miért kell a temetőben befejezni, azon kívül persze, hogy a Feri pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy, és mit zabálnak az emberek, a temetőt zabálják általában, mert az olyan drámai. Főképp, ha jól látom, itt egy kislánynak a portréját látjuk ezen a sírkövön. Én meg azt mondom, hogy oké, és? Mit akartunk ezzel a temetővel elmesélni? Mert ilyen temetőt bárhol lehet fényképezni az országban. Semmi extra nincs benne. Tehát ebben a képsorozatban nekem nincs benne az, hogy miért fényképezte le a Feri. Nem derül ki. Azon kívül, hogy egyébként, hogyha ez egy képeskönyv lenne, akkor mellé lehetne írni hosszú, szép szövegeket arról, hogy miről szól ez az egész, de jelen pillanatban ezek az illusztrációk kevesek, merthogy nem vitt be a történetbe a Feri. Ehhez az kell, hogy ha már ott vagyok, akkor valakivel szóba kell, hogy elegyedjek, és be kéne kéredzkedni valamelyik portára. Vagy valami olyan eseménynél kell odamenni, ami ennél mozgalmasabb, minthogy egy lovaskocsi fut. Most azon kívül, hogy vicces neve van a falunak, ezeket a képeket bármelyik másik faluban el lehetett volna készíteni. Nagyon visszafogott és tisztelettudó képek, miközben ismerem a Ferit annyira, hogy ő akkor ragad fényképezőgépet – általában – hogyha valamit el akar nekünk mondani. Most ez olyan, mintha egy öncenzúra lett volna, hogy hoztam egy történetet, de nem merem elmondani, mert annyira durva, hogy hátha ezért valaki fejbever. Nem tudom. Feri segíts! Én most ezzel nem tudok mit kezdeni, ne haragudj, hogy ezt mondom, de most a Mácsai Ferihez mérek. Mácsai Ferihez képest ebben nincs egy csillag sem. Feri, zavarba hoztál. (hegyi)

Gyáva villanyoszlop

Szintén PS. játék.

Párbeszéd

Kis PS. játék

Ablakom

Ház a hargitán.

Zavarban vagyok azért, mert csomó jó ötletet vet föl ez a kép, és egyik sincs végigvíve. Nagyon jó az, ahogy a háznak a falán ezek a fadeszkák futnak, egyik vízszintesen, a másik függőlegesen, ez egy nagyon jó ritmikai játék. Erre nagyon jól feleselhetne ez az ablak a maga kis spalettáival, hogyha ez ki lenne nyitva. Most ki is van nyitva, meg nem is. Ahhoz, hogy ez a ritmikai játék létrejöjjön, a matematikát és a geometriát kell segítségül hívni, kinyitom azt az ablakot rendesen, és elkezdek játszani azokkal a formákkal, amit maga az ablak is létrehoz. Egy picit akkor lehet, hogy tágabbra kellett volna hagyni a kompozíciót, és máris létrejön az fajta geometriai játék. Érzelmes helyzetet látunk, és ez az érzelmes helyzet az üveg-visszatükröződésekben van, azokban a torzított kis fenyőkben, amiket látunk. És abban, hogy ott van egy belső világ, ami a kávéfőzőnél látszik, vagy én egy kis edényt is látok ott, meg talán egy széknek a háttámláját is lehet sejteni. Tehát van egy külső-belső világ, és ez egy nagyon jó játék lehetne. Mi kéne ehhez? Hogy felgyújtsuk odabent a villanyt. Kell egy olyan fényforrás, ami ebben a helységben kellő mértékű fényt tud biztosítani. Ugyanis most ez a belső világ vak. Nagyon jól színezné ezt a fenyő játékot ez a belső világ, és akkor azt mondom, hogy akkor meg egy kicsit még szűkebbre komponálok. Tehát a témafelvetés tökéletesen rendben van. Ez most egy hoztam is ajándékot, meg nem is. A Gábor elindít egy mérnöki, matematikai játékot, ami tök jó lenne, de nincs befejezve. Eldördül a startpisztoly és elkezdődik egy mesemondás, de ez a mese csak fölvázolva van, és nincsen befejezve. A kettő között vagyunk. Nem szeretném én ezt most nagyon leminősíteni, úgyhogy azt mondom, hogy mivel ez van annyira érzelmes és kötődés a Gábor világában, számára ezt biztos sokat jelent, kezeljük úgy ezt, mint egy portrét. Jó, Gábor? A portrénál is azok az érzelmek fontosak, amiket a modellel kapcsolatban érzünk. Ezeket az érzelmek kéne felhoznod magadból ennél a helyzetnél. Vagy játékosan a matematika felé, vagy a történetmesélés felé. Én erre most nem adok csillagot, hanem azt mondom, hogy mész te még oda, és szeretném kérni ezt az ablakot abban a mesevilágban. Mutasd már meg azt a mesét, amiért te oda mentél ezen az ablakon keresztül. Mutasd meg azt a történetet, amiért beleszerettél ebbe a helybe, ezen az ablakon keresztül. (hegyi)

Azt nem teljesen értem, hogy miért pont erre a leckére lett ez beküldve, nekem ez péntek délelőttnek inkább kinéz, mint vasárnap hajnalnak, hogyha már ebben a logikai rendben mozgunk, de hát fogadjuk el, Árpinak ilyen a vasárnap hajnal. Egy olyan filmes megoldást látunk, ami az Árpi munkái között egy erős előrelépést mutat. Egyrészt van színészvezetés, van történet, van mese. Másrészt tudatos kamerakezelés van, tudatos mozgások vannak. Tehát egyszerűen az a fajta talált, esetleges Pap Árpi-féle vonal, amivel ő bemutatkozott már nálunk a kezdeteknél, abból egy nagyon nagy lépést tett előre ezzel a filmmel. Én ennek nagyon örülök. Tulajdonképpen itt most, amiket én kritikának tudok mondani, azok olyan nézői kritikák lesznek, amiket valószínű az Árpi saját maga is tud, mert gondolom, hogy végignézte ő ezt a filmet, és hát biztos, hogy meg van ennek az oka, hogy miért így készült el ez a film. Az egyik az, hogy nem mindegyik szereplő áll a helyzet magaslatán, és ez nem azt jelenti, hogy bármelyik szereplő jó avagy rossz színész lenne, de az instrukciókat hogyha pontosan adjuk meg az embereknek, hogyha gyakoroltatjuk, akkor igenis kihozható ennél azért konkrétabb eredmény is. Én itt most leginkább a főnök szerepét kérdőjelezem meg, nagyon billeg az a szerep. Sokkal gonoszabbnak, sokkal felsőbbrendűnek kellene lenni, de ez most nem jön át. Kicsit szerencsétlen, olyan „ Klapka Györgyös” megfogalmazás az ő szerepe. Miközben egyébként a kigúnyolt titkárnő nagyon jó, és nagyon erős arcmimikával, nagyon erős játékkal hozza a figurát. De a másik titkárnő is kitűnő. (Vikinek meg baromi jó lába van. Én ezt eddig nem tudtam, hogy egy magas sarkú cipő egy ilyen kis fehér köpenyben ilyen csodát tud lenni. Viki szeretünk, szép vagy és fiatal, a lábaid meg eszméletlen jók, és remélem, hogy több filmben is fogsz szerepelni Árpinál) Ami még számomra nem igazán értelmezhető, mint szerep, az a fiatalember, aki az elején issza a kávét. Nem tudom, hogy ő kicsoda, és mit akar. Nem tudom, hogy mi a cél vele. Hogy ő valami csábító akar lenni, a helyi macsó csávó, a munkahely bikája vagy nem tudom, merthogy ez most így nem jön le abszolút, és maga a figura nem igazán olyan, akit én ebben a szerepben tudnék értelmezni. Lehet, hogy egészen más funkciója van, azt nekem legalábbis, nem sikerült megértenem. Ami a filmben fontosabb, technikai jellegű problémám, az a „fényelés”. Magyarán, hogy az adott forgatási helyszínen felvett anyagokat az utómunkánál, a vágásnál megpróbálja az ember összereszelni. Most, amikor hazaér a kis hamupipőkénk, akkor ott az a belsőben fölvett jelenetsor, ott vannak egészen értelmezhetetlen képek, amikor csak szürkét látok, és semmi mást. Ez lehet cél, ugyanakkor ennek ahhoz az időtartama az, ami sok. Tehát amitől technikai problémává válik az, ami egyébként lehetne egy snittnek az indító képsora. Ott ez nagyon is problémás nekem. Aztán van egy másik ilyen jelenet a lakásban forgatott résznél, amikor nézi a tévét a szereplő, és ott elhangzik egy szöveg. Ez a szöveg, én nem tudom, hogy vendégszöveg vagy szereplő mondta föl, de az biztos, hogy jelen helyzetben kicsit lóg a levegőben, hogy az a szöveg most mit akar kezdeni ott. Tehát ritmikailag nincs úgy felvezetve, hogy az ott fókuszpontja lehessen annak, hogy milyen dráma zajlik le abban a lányban. Eddig voltak azok, amiket kritikaként mondtam.
Aztán van egy része a filmnek, aminél pedig azt mondtam, hogy hát én ilyen képeket szeretnék Árpitól látni, és ez az a rész, amikor a lány kimegy azon az üvegajtós részen, és üvegfalak között van a kamera elhelyezve, a külső és belső tér határa olyan szépen van világítva, olyan szépek a fények, és olyan hatásos maga az a pár másodperc, hátha másért nem, azért megérte. Egyébként régi skandináv filmekben lehet olyat látni. Nekem az ott 10 pont, azt megvettem kilóra.
Összefoglalva: nagy előrelépést látok az Árpinál, az utómunkát úgy érzem, hogy összecsapta, kicsit én lötyögősnek érzem a vágást, néhol nem onnan indul a gesztus, avagy a szöveg, ahonnan indulnia kellene, van előtte egy kis üresjárat. Ezekre szerintem jobban oda kéne figyelni, és hát a színészvezetésen még van mit csiszolni. Úgyhogy én négy csillagot javaslok erre a filmre, és nagyon köszönöm, hogy Árpi ezt megmutatta, és várom a további filmeket. Szívesen beszélgetnék, mondjuk a régebbi filmjeiről, amik nem kerültek fel az Estiskolára, ha van kedve és van kedve velünk ezt megosztani, akkor ezeket a filmeket is várnám. (hegyi) értékelés:

Amikor én még kissrác voltam...

Mintha egy ezredéve lett volna...

Csupa-csupa öröm, mert ez megint egy olyan irány, amikor én erre, mikor feladtuk ezt a leckét, nem gondoltam. A saját magunkkal való szembesülést látjuk ezen a képen. Attól válik ez jelenkori, „régészeti” munkává, hogy nem egyszerűen fogta, és beszkennelte ezt a képet, és megmutatja, hogy ilyen voltam 18 évesen a kiskutyámmal, hanem egyszerűen egy olyan helyzetet hoz létre, amikor - általam nem teljesen dekódolható – szobabelsőben elhelyezi egy tárgyon, s így fotózza le. Ettől a jelent hozza be, és a jelenhez képest a viszonyítás meg van, még akkor is, hogyha nincs a képen, a jelenkori Nóra. De a jelenkor maga megjelenik, és ez az időtávlat így jön létre. Ezért kell hozzá ez a fajta külső megnyilvánulás. Egy kicsit az zavar, hogy nem biztos, hogy maga a hely, ahol ez megtalálható, most, ilyen kimetszésben értelmezhető. Értem én, valószínűleg, hogy ez a kép eleve ide van téve, és a Nóra gondolom nem akarta onnan leemelni, de én azért lehet, hogy kerestem volna valami olyan helyzetet, amit a néző azonosítani tud. Nem arra gondolok, hogy valami szép blondel keretbe berakni és akkor tartom a kis kezemmel, nem ilyen szentimentális történetre gondolok, de valami felismerhető nem ártana, hogyha lenne a képen. De a három csillag meg van azért, mert nagyon örülök annak, és nagyon tetszik, hogy úgy archaizál, úgy helyez időbe, hogy közben nem elégszik meg azzal, hogy bemutatja magát ezt a fotográfiát, ami ezelőtt mondjuk 10-15-20 évvel készült. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Fiók

Porcelángomb

Azért örülök ennek a képnek, mert amikor ez a lecke feladásra került, akkor az én fejemben egészen más irányok indultak el. És ez attól jó, hogy a Gábor egy egészen új irányt nyitott ezzel a fajta fotográfusi meglátással. Nagyon szeretem azt, hogy a Gábor egy ilyen kis apróságnak is tud örülni, mert az látszik, hogy ő ennek örül, hogy megtalálta ezt a kis fióknyitó gombot. Nagyon szeretem azt, ami ennek a színével, formájával létrejön. A kompozícióval is abszolút egyetértek, és nagyon jól komponál Gábor. Egyetlenegy dolog van, amiért egy csillagot talonban tartok az az, hogy jelen pillanatban nem teljesen értek egyet, és nem teljesen értem azt, hogy miért ez a mélység élesség játék lett kiválasztva, ráadásul nekem ettől olyan, mintha szemészeti vizsgálaton lennék, szemüvegfelírás előtt. Tehát, hogy fókuszálnék én, fókuszálnék én, de valahogy mindig máshova megy a fókusz. Ettől egy kicsit elkezd jojózni a szemem. Gyanítom, aztán a Gábor majd elmondja, hogy mi valóság, hogy ebben azért van egy utólagos, elektronikus belenyúlás. Nagyon úgy tűnik nekem a háttér életlensége, hogy nem optikai, hanem elektronikusan létrehozott életlenedés. Lehet, hogy nincs igazam, de nekem nagyon furcsa ez a mélységélesség kiválasztás. Lehet ezzel játszani, nagyon szépen létrejönnek ezek a dolgok, csak most a képnek a nagyon nagy része ebben az életlenben van tartva. Ugyanakkor az a térélmény, amit ezzel létre lehetne hozni, a vágás miatt nem jön létre, mert ez a fiók, a maga kis össze-visszatöredezett, repedezett felületével megbolondítja ezt a perspektíva játékot. Tehát, amit egyébként el lehet érni, azt épp a vágás miatt nem értük. És még egyszer mondom, nekem nagyon erős ez a lágyítás, ez az életlenné elmosás. (hegyi)
értékelés:

Tanulmány

Az volt a kérés a Ferihez, hogy kezdjen el klasszikus csendéleteket fényképezni, és én nagyon örülök annak, hogy Feri elindult ezen az úton. Nagyon remélem, hogy Feri érti, hogy mit, miért mondok, és nem ért félre. Nagyon jó kezdeti lépés ez a csendéletek műfajában. Önmagában a tárgyak kiválasztásával én egyetértek, nincs vele problémám. A beállítás is tulajdonképpen belefér ebbe a metódusba, de azért apró bajaim vannak, és ezeket most azért mondom el listaszerűen, mert ezek azok a részek, amik még ott, a helyszínen megvalósítandóak, kijavítandóak azért, hogy még inkább erős legyen ez az egész formai játék. Hiszen a csendéletnek az egyik értelme és értelmezési helyzete az, hogy formákkal, tömegekkel, helyzetekkel játsszon. Ez a helyzet nagyon izgalmas tud lenni, olyan, mint egy kirakós. Az egyik ilyen meglátásom a képpel kapcsolatban, hogy kusza a világítás. Egyrészt az látszik, hogy valószínűleg két fényforrásból kap derítést ez a kompozíció, és egy külső fényforrást is használ Feri. Ez a külső fényforrás egy szórt fényt ad, nagyon szépen indítja el ezt az egész mesét, és közben a térbeliséget Feri a kamera mögül két lámpával próbálja megoldani. A lényeg a következő. Most, ezeknek az elhelyezésével van problémám, ugyanis a vetett árnyékok azon a hátsó, nagyobb edényen csúnyácskák, és a jobb oldali edényen a duplázódás nagyon erősen látszik is, ami zavaró. Az nem baj, hogy valami fény megcsillan ezen a felületen, ez a máz ezt adja, viszont az nem mindegy, hogy mindenütt kettő van a fényekből. És ez ettől nekem nincsen kész. A másik, hogy most igazándiból, ha a fényértékeket veszem, akkor középre mentünk: a főfény és derítést nagyjából hasonló fényértékkel bír. Ezzel sikeresen kivasaltuk a teret kétdimenziósra. A cél ugye az, hogy a formákat térbe helyezzük azzal, hogy több irányból világítunk meg egy tárgyat, de ezeknek a megvilágítás értékét kell úgy beállítani, hogy ez a térbeliség létrejöjjön. Hogyha minden fény egyforma erős, akkor azt fogjuk kapni, hogy olyan lesz az egész, mint egy rajz. Egyedül most a kis jobboldali kancsónak az oldalán és a fülén kezd el ez a térbeliség jól látszani, a többi résznél nagyon laposra sikerült a világítás. Még egy ilyen helyzet, hogy itt megjelennek formák. Egyrészt a tömegelhelyezés fontos a csendéleteknél. A tömegelhelyezés ezzel az háromszög formával jól megvalósul, miközben a formák ütköznek. Tehát a kis kiöntő csőre belevág a nagy, hátsó edénybe, a nagypapába, a nagypapa füle csak félik érvényesül, a kisgyerek csészének a kis fülén van is átlátás, meg nincs is. Szóval esztétikailag ez most itt nem nagyon van rendben. Ahogy az sem igazán szerencsés, hogy ezek a csőrök nagyjából egy irányba mutatnak, de a csészikének a füle is nagyjából ebbe az irányba van, tehát minden, tulajdonképpen masíroz jobbról balra a képen, és ezt nem fogja meg semmi. Kicsit olyan most, mintha ezek elindultak volna vándorútra. Van egy harmadik rész, amit Feri nagyon szeret, ezek az utólagos fény manipulációk. Most én a talapzat és a háttér találkozásánál, jobb és bal oldalon is, tehát tulajdonképpen ahol a horizont találkozik a fallal, ezen a két részen ezt a sötétítést én nem nagyon értem és nem is tudom, hogy mi a cél vele. Sőt, azt mondom, hogyha ennyire túlvilágítok egy helyzetet – ez is elfogadható – , akkor világítsam olyan szinten túl, hogy egészen tűnjön el a semmibe a háttér. De most a háttér visszahúz minket, és próbálja ezt a teret érzékeltetni, amit a világítással sikeresen kétdimenziósra vasaltunk. Nem tudom, hogy ezekkel, amiket elmondtam mennyire tud Feri azonosulni. Én azt mondom, hogy ezek azok a türelemjátékok, mint egy kirakós, ami nagyon izgalmas tud lenni. Ha az ember egyszer rákap az ízére, akkor olyan szinten bele tud feledkezni, hogy egyszer csak azt veszi észre, hogy este lett és még nem reggelizett. És ezek szerintem tök jók, mint amikor a gyerek építőkockázik, ebbe is gyerekként bele lehet szállni. Én ezt kívánom mindenkinek, aki a csendélettel elkezd foglalkozni, mert a csendélet olyan, mint egy mese. Ezek nagyon jó játékok, nagyon finom, nagyon jó érzés lehet ezzel foglalatoskodni. Én most azt mondom a Ferinek, hogy köszönöm ezt a tanulmányt, kettő csillagot megadok rá azért, mert a tömegelhelyezés rendben van, a tárgyak kiválasztása is oké, és egy csillag azért marad talonba, mert a világítás egyenlőre még nincs átgondolva, legalábbis az én meglátásom szerint. (hegyi)
értékelés:

Parti séta

Együtt szabadon

Bevallom férfiasan, én nagyon kedvelem ezt a képet, mégpedig azért, mert ez az egész a transzpozícióval együtt, a kompozíció, a téma, mind-mind – nekem – egy irányba mutat. A kép aláírás meg a cím lehetne ennél egy picit elvonatkoztatottabb, mert ez így most lehúz a földre, miközben az egész kép hatásában, lehet, hogy ostobaság, amit mondok, de nekem a prerafaelitákat juttatja eszembe. Nagyon kedvelem ezt a képet, és engem abszolút nem zavar, hogy egy ilyen színtranszpozíció történt a zöld felé. Hogyha ezt a képet akár fejünkben elképzeljük, akár áthúzzuk a photoshopba és ott elkezdünk vele bindzsizni és visszahozzuk az eredi tónusokat és színeket, akkor ez szerintem nem annyira érdekes. Ettől válik érdekessé, hogy az egész víziószerű, pont annyira rugaszkodik el a valóságtól, amennyire kell. Én a kompozíciót is kedvelem, érdekes ez az egész. Annyit talán hozzá tennék, hogy annak az úriembernek, aki a kék farmerdzsekiben van, én azt a kék farmeringet én levetettem volna, és vagy egy fehér pólót vagy valami ilyesmit kitalálok neki is, akkor ez az egész még jobban meseszerűvé válik. Én azt mondom, hogy még egy árnyalatnyi halvány kis zöldet én még el tudnék viselni. Pontosan az tetszik benne, hogy egy átlagos képet ezzel a megoldással sikerült olyanná formálni, amitől az egész olyan, mintha Jamie-nek a kutyája lejött volna a csodalámpával ide közénk és elkezdődik az esti mesénk. (hegyi)
értékelés:

Azt előre leszögezem, hogy azt, hogy erre a leckére hogyan került ez a film fel, abban azért van némi részem. Magyarán, Ádámnak ezt én javasoltam, hogy ez leckébe kerüljön be. Azt, hogy melyik leckébe kerüljön be, már rám bízta Ádám. Én azért az Ágy leckébe tettem, mert azt hiszem, hogyha ezt a filmet megnézzük, akkor két fontos irány között mozgunk. Az egyik a bemutatkozás, bemutatás, egy helyzet elmesélése, a magány, és ilyen elven bekerülhetett volna a magány leckébe is, de ezzel felesel és erre válaszol az, hogy a filmen belül többször visszatérünk az ágy motívumára, mint hogyha kerülgetnénk egy témát, amit nincs bátorságunk felvállalni, beszélni róla, de azért ott van, oda-oda kacsintunk. Láthatóan ez egy kétszemélyes ágy, tehát ez egy történetet elindíthat, ugyanakkor ez még csak felvezetése, előzetese ennek a témakörnek. Azt tudom Ádámnak mondani, hogy akkor, amikor elkészítünk egy ilyen filmet, akkor azt pontosan látjuk szerintem, hogy hol van az, ahol nem sikerült megoldanunk egy feladatot. Nevezetesen, Ádám nagyon szépen bemutatja a képregényeit, amiből mi csak az ő leírását látjuk két okból. Egyrészt gondolom fél attól, hogyha kiveszi a képregényt, akkor elfelejti, hogy honnan vette ki, és nem tudja, hogy hova kéne visszatenni, és akkor ebből egy rendezetlenség jön létre. Másrészt pedig vannak részek, ahol feketét mutat a kép, tehát nagyon észrevenni azt, hogy mi történik nem lehet. Itt két eset van. Az egyik, hogy azt mondjuk, hogy ez humoros, és vicces az, hogy beszél valamiről, amit nem látunk. Csak akkor azt mondom, hogy ennek akkor valami ritmust ki kellett volna találni, mert ez így önmagában még nem indítja el azt, hogy én elkezdjem fogni a hasam a röhögéstől. Tehát, hogyha az a cél, hogy viccesek akarunk lenni, akkor ezt a geget fel kell építeni. Ez egy komoly munka, hogy egy ilyen poént az ember úgy oldjon meg képileg és szövegileg, hogy az a néző számára az újdonság erejével hasson és nevetni tudjon rajta. Most ez ebben az esetben, nálam legalábbis nem történik meg. Ha pedig nem ez volt a cél, hogy nevessük Ádámon, Ádámmal, akkor pedig azt mondom, hogy ez egy baki, és ezt ki kéne javítani, mert jelen pillanatban egy kicsit csálén sikerült. Én eltekintek attól, hogy mit tud ez a kamera, mert a kamera azt tudja, amit, de ezt ki lehet próbálni, hogy hoppá, ha csak egy hatvanas izzó van betekerve, akkor nem fogja a kamera azt mutatni, amit látni akarunk. És ha erre rájöttünk, akkor vagy a fénymennyiséget növeljük, vagy pedig egy olyan időpontban ismétlünk, amikor ez a rendszer már abban a helyzetben mutatkozik meg, ami a néző számára is értelmezhető. Magyarán, a film leforog úgy, ahogy leforog, és azoknál a részeknél, amiknél úgy érezzük, hogy billeg, azoknál újra forgatunk és kijavítjuk ezt a helyzetet. Ez ennyire egyszerű. Egy kicsit emellett szigorúnak is kell lennünk, nem biztos, hogyha egy történetet elkezdünk mesélni, akkor az abban a hosszúságban fog megélni, ahogy azt a valóságban elmeséltük. Vágás. A vágás nagyon fontos, hogy hol és mit hagyunk meg, és hol és mit hagyunk ki. Én ezeket a javaslatokat tudom Ádámnak mondani, miközben a filmje nagyon személyes, és a személyessége miatt a leckék közé került. Adok az Ádámnak erre 4 csillagot főleg biztatás képpen, másrészt azért, mert ez a személyesség nagyon is értékelendő. De azt is kérem Ádámtól, hogy ne legyen rest, és ezt a filmet forgassa le újból. Ne is egy filmet forgasson, ha lehet. Forgasson az ágy leckére felkészülten, és meséljen arról az ágyról, másrészt pedig ez a magányos helyzet, amit felvetett gondolom nem egyszeri szituáció, de várnám, hogy ez az eleve elgondolt is ismételje. (hegyi) értékelés:

Szemünkfénye szemében

előre szólok, a képkivágáson kívül, nincs más "belenyúlás"...

Nagyon érdekes ez a kép, amit a Béla beküldött, egy nagyon jó megfigyelés. Túl sokat én ehhez hozzátenni nem tudok. Nem is akarok, mert mindent elmond, amit látunk. Egy jó összefoglalás, hogy ennek a kisembernek a szemében tükröződik anya és apa, és a hármuk közötti kapcsolat ezzel a tükröződéssel jön létre. Köszönöm szépen. Kérném szépen azt filmet, amit Budáról készített Béla. (hegyi)
értékelés:

Végtelen történet

Jennyvel

Egy enyhén szépia tónusú képet látunk, egy természeti környezetben lefotózott helyzetet, ami – hogyha elolvassuk a barátság lecke felhívását, akkor mondhatnánk azt is, hogy – nagyon didaktikusan teljesíti a leckét. Anno azért is lett házi kedvenc kategória a leckék között, mert viszonylag sok kutyás, macskás megoldás érkezett a barátságra. Hogyha ebből indulnék ki, akkor azt mondanám, hogy tegyük át a házi kedvenc leckére, és ott majd én leelemzem és mondok róla szépeket. De igazándiból ennél a képnél akár a kutya, akár a modell, mint szereplő csak jelzésértékkel van jelen és nem rájuk van kihegyezve ez a fajta gondolatiság, amit a kép tükröz, hanem nagyon fontos, ezzel egyenértékű szerepet kap a környezet, az a táj, az a helyzet, ahol ez a kapcsolat létrejött. Ha ez el tudjuk fogadni, hogy itt a táj és a tájból kimetszett részlet fontossága egyenértékű azzal a közléssel, amit ez az ölelés mutat, akkor ebből kell elindulnunk, és a kompozíció ebben a tekintetben fontos, hogy mit mutat. Most, hogyha megnézzük, akkor a képnek a jobb oldalán vannak olyan ágak, amik abszolút kifelé visznek a képből, másrészt pedig az a fajta ritmus, amit ezek a vízparti fák adnak, és tulajdonképpen be is keretezik ezt a párt, aki a víz partján ül, a kép jobb oldalán ez a fajta keretezés kifut. Tehát, ha a képből annyit vágunk amennyi a kép fölső, jobb oldali részén, ahol a fa hozzáér úgymond a képhatárhoz, ott még megmarad, tehát hogyha ezt a rész levágjuk, akkor egy sokkal feszesebb kompozíciót kapunk és jobban fókuszálunk erre a helyzetre. Ugyanis most, a centrális kompozícióval „vitatkozik” a modell és az a fa, aminek a tövében ők ülnek. Nem tudok odakoncentrálni erre a baráti párra. Nem engedi meg az a képrendezés, amit most látunk. Ha ezt a vágást megcsináljuk, akkor, bár kimozdítjuk a kompozíciót a centrális rendjéből, de ettől a kimozdulástól válik az egész egyrészt bensőségesebbé, másrészt pedig jobban tudunk ezen a megmaradt képhatáron belül az ember és kutya kapcsolatára fókuszálni. Én ennyit tudok ehhez hozzáfűzni. A gondolat abszolút szép. Lehet, hogy én azért ezt a fajta lágyítást nem használnám, amit ez a szín most ehhez a képhez hozzá ad, ugyanis érzelmes a téma egyébként is, és ettől egy picit érzelgőssé válik, és a kettő nem ugyanaz. Én ezt megnézném fekete-fehérben. Azzal egyetértek, hogy monokróm a rendszer, csak ez a vöröses, szépiás színtónus ez nekem nem kellene. Azt mondom Szilviának, hogy kezdjen el azzal is foglalkozni, ami a lecke eredeti célja, hogy ez a történetet, amit a barátság jelez, saját magán átszűrve fogja meg, kevésbé tárgyszerűen, mint ahogy most ez itt történt. Szeretnék látni majd egy ilyen képet is. (hegyi)
értékelés:

Gino (Dzsínó) Bonnyán

Az öreg spániel. Bőven elmúlt 13 éves, de még mindig csak akkor lehet lencsevégre kapni, ha már kifáradt a rohangálásban...

Szeretem ezt a képet. Kedves a kutya ezen a képen. Rozinak segítséget szeretnék nyújtani abban, hogy még jobb lehessen ez a portré. Egy kicsit talán próbálja meg úgy nézni ezt a kutyát, mintha nem ismerné. Tudom, ez nehéz. Most ennek a kutyusnak nincsen szeme. Van két luk a szeme helyén, és nem látszanak a szemei – legalábbis az én monitoromon. Az kell mondjam, hogy az állatokat is ugyanolyan fontosnak kell tartanunk, és ugyanolyan megközelítéssel kell őket is fényképezni, mintha embereket fényképeznénk, mert ők abban is társaink, hogy szabadon fényképezhetjük őket, nem fogják azt mondani, hogy „márpedig engem ne fényképezz le”, vagy „várjál, megigazítom a hajam”, „várjál, kitörlöm a szememből a csipát”. Ők abban a formában mutatkoznak meg, amiben, és ez a mi feladatunk, hogy ezeket az előkészítési dolgokat megtegyük, és utána olyan helyzetet állítsuk be, amiben ezeknek a kis modelleknek az alapvető testrészeik látszódjanak. Itt a szemet hiányolom, a kis tappancsa is jó lenne, ha meglenne. Nem nagyon látom indokát, hogy ez miért lett levágva. Még egy dolog. Ha Rozi elmozdult volna, az én szemszögemből nézve, balra, akkor az fa, meg az a kis fészer, ami a kutya mögött látszik kikerülhetett volna a képről. A kutya valószínűleg követte volna az ő mozgását a fejével, és mivel a fény is ebből az irányból érkezik, máris lett volna fény a szemében. Tehát ilyen kis apróságokkal ez a helyzet megoldható. Egy csillagot tudok erre adni, és megoldható, akkor nagyon várnám az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Lelkem mélyén

Szobortestet öltött gondolat

Hát... lehet én leszek most a büdösbogár, de én ezt nem értem, hogy mi akar lenni. Van ötletem, hogy ez valami rizsszemből faragott női forma lehet, nem tudom, de összességében nem tudom megfejteni. Azért nem, mert az élesség nincs beállítva. Ezt körbeveszi valamilyen másik forma, amiről ténylegesen nem tudom, hogy mi akar lenni. Tehát, ha ennyire bizonytalanul hagyjuk a nézőt, hogy nem tudja eldönteni, hogy ez mi, akkor el is veszítettük őt, mert nem fog vele tudni mit kezdeni. Az, hogy lelkem mélyén, hogy szobortestet öltött gondolat, az kevés ahhoz, hogy az „aha” élményt hozza a nézőnél. Ez egy olyan feladvány, amire csak találgatások fognak jönni megoldásnak. Ennél az érdemes egy picit konkrétabban fogalmazni, és az élesség az, amit jól kell tudni megválasztani. Szóval én ezt most visszaadnám ismétlése, hogyha megoldható ennek az ismétlése. Ha nem, akkor egy csillagot adok rá, de erről azért kommunikáljunk, és ha megoldható az ismétlés, akkor várnám, és arra fogok akkor majd csillagokat osztani. (hegyi)