Szakkör | Page 703 | Látszótér

Csendre mosolygó november
Ősz-ruhában, napsütésben, kicsi öröm mindig jut, ha figyelsz.

Nekem egy olyan kérdésem van, hogy feladtunk egy leckét azóta, ami a gyászról és a búcsúzásról szól, és mi ezt a képet áttennénk abba a leckébe. Egy nagyon erős kontrasztot állít fel a színvilágában, a formák tekintetében és a kompozíciójában is a Margit ennél a képnél. Három képsíkot tudunk megkülönböztetni, az egyik a legtávolabbi, a parti erdei vagy milyen fák, szürkében, mint vonalak szerepelnek, és ez határozza meg a kép mélységét, hogy meddig terjed ez a tér, aztán van egy középterünk, ahol ezek a sírkövek szerepelnek, és ez nagyon határozottan szintén szürkében tartva de nagyon határozott formát mutatnak, ugyanakkor az egészre, mint egy réteg rákerül ez az élettől duzzadó, kicsattanó vörösekkel dolgozó fa, ami ráadásul teljesen keresztkompozícióban, átlósan komponálva helyezkedik el a képen, felülírva az egészet, mintha vér lenne, vércseppek, akár Jackson Pollock munkáira is utalhatnék, aki hasonló technikákkal festékekkel létrehozta a foltokat a maga munkáiban, akárha vérfröccsenésnek is tekinthetjük. Mindenféleképpen tehát többszintű az üzenet. A Margit most több képet is beküldött, és neki is elmondjuk, amit más alkotóknak is, hogy a kép önmagában egy üzenet, és amikor ezt verbálisan is megpróbáljuk alátámasztani, akkor viszont kijelölünk egy utat, és ez az út nem biztos, hogy megőrzi azt a sokszínűséget, és sokrétűséget, amit nekünk az értelmezésben rendelkezésünkre állhat, hanem leszűkíthető általa a nézői értelmezés körét. Tehát nekem ebben a képben csak az egyik értelmezési sík az, hogy ez egy mosolygó november, miközben egy nagyon drámai üzenet is lehet. A gyász leckére én abszolút három disznós képnek gondolom. Viszont azért a csend leckét azt szeretném ha a Margit ismételné. (szőke)
értékelés:

Böjt
most meg megint nem iszom

A Dani itt egy, az estiskolán már látott izgalmas megközelítést, az kis itókás poharak felső gépállását használja, ahol az általam annyira szeretett és sokszor emlegetett OSB-lap felület és a poharak kapcsolódását mutatja ezen a képen, ugyanakkor ez egy negatív kép lehet, azaz elindul a grafika terén, ahol ugye a sötét árnyékokat kiforgatva, grafikai, ritmikai játékként használja az OSB felületet, ami a fényképészek számára egy nagyon hálás térbeli felület, a rücskökkel, kis árnyékokkal, és a poharak és a víz összetett formáival, a kis pálinkagyöngyökkel nagyon izgalmas ritmusokat alakít ki, tehát ilyenformán ezt a képet én egy geometriai játéknak fogom fel, egy picike utalással a valóság felé, mint egyfajta látlelet, egy SZTK-üzenet, ez az árnyék akár egy akt is lehet, vagy egy izzó, bármi, de valamilyen számvetés. Nyilván ha ez a csend kategóriájába érkezett ez és feltételezzük, hogy a pálinkáspoharak, az alkohol és a kiskocsmák hangulata az mindig valahol a számvetés, az ember nem véletlenül iszogat egy kisvendégő csendes zugában, akkor el kell fogadnunk a csend kategóriájában ezt a filozófiát, és a Juhász Dani belső történetében a kép és a látlelet is helytálló hiszen az egész formavilága a vizualitása egy látleletre utal. Ritmikailag pedig szerintem jó a kép, az önismeret is határozottan és jól lett elvégezve, szerintem ez is háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Lélektükör
A szem a lélek tükre - mondja a bölcselet... s én nézek, nem minden esetben látok, ellenben szünet nélkül érz/ékel/ek. Viharosan sűrűsödik bennem a szentimentalizmus lágy zaja valamint a vad naturalizmus ölelésének örök ötvözete... féltve óvom a tükröt, nehogy egyszer összetörjön a lélek súlya alatt.

Fekete-fehér képet látunk, és nagyon trükkös a kép üzenete, látszólag dekomponált, látszólag pontatlan, hiszen az élességek ezen a gyönyörű kulccsont, árnyékok, nyak, az arcél formája és ez a gyönyörű afrofrizura – ezeken sehol nem jelennek meg. És azt mondja az ember, hogy dehát itt van egy gyönyörű női alak, itt vannak ezek a csodálatos formák, és miért nincs élesség? És utána észreveszi, hogy tűéles ugyanaz a vádló szem, amely az előző munkákban is jelen volt, a grafikai szintű megközelítéseiben is ott vannak ezek a szemnek nagyon fontos szerepe van, és az ajak, aminek egészen pontosan az alsó felülete, az erőteljesen ráhelyezett festékekkel is szintén ugyanazt az érzékiséget erősíti, aminek innentől kezdve érthető a párhuzama, mert olyan az egész, mintha egy rúzsos párna, és a körülötte lévő összegyűrt paplan selymes felülete látszódna. Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy konzekvensen halad az alkotó előrefelé, mert ugyan ez egy reálisabb megközelítés, mint az előzőek, de mégis ugyanazokkal a párhuzamokkal dolgozik, hogy az emberi testből éppen csak egy aláhúzásnyira használ egy-egy kapaszkodót, hogy igen, emberi arc; igen, női test; igen, a valóság felé járunk – de mindig ott van mellette a költőiség, hogy minden más elnagyolt. Egy tudatos eszközhasználatot látunk, hogy a mélységélességnek a megválasztása, de egy labortechnikai trükk is, de ez jót tesz a képnek, mert nagyon is tudatosan használja ezeket, mert a kompozíciót is segíti. (szőke)
értékelés:

de a
"De a kocsma bezzeg hangos!"

Én inkább azt mondanám most, hogy bár van megjegyzés a képhez, hogy megpróbálok a Berecz Pista képeire figyelni, és az ő vicces világát most elfelejteni, és azt mondani neki, hogy hála a jó istennek a kép jó, és a leiratot és egyáltalán Petőfi világát, akit én nagyon szeretek, mégsem kapcsolnám ehhez a képhez. Mert ez nem erről szól. Remélem, hogy ez a Pista készítette ezt a képet, és az ő érzékenysége, szenzitivitása líraisága, meseisége jelenik meg rajta – de teljesen más módon, mint Petőfinél, és hála istennek, hogy ez egy ilyen képet adott nekünk, amit én nagyon szeretek, elsősorban azért, mert ezt a kis tanyasi épületet, ahol talán még a konyhában egy kis fény világít, és ezt a párálló mezei csatorna mellett ez a kis fénypászma teszi rendbe ezt a demerungos, fél-éjszakai tájképet. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy a fotóknál tényleg hallanánk a hangokat, maga az a kis házikó azzal az emberi létezéssel bennünk hozza létre a hangot, azt a viszonyítást, ahogyan ott vacsorázgatnak, nevetgélnek, a család beszélget, de mindez mibennünk zajlik le, mert a kép néma marad, a tapasztalata is néma marad és hogy megkockáztatom, hogy maga a csend fogalma még reális történeteknél is mindig a viszonyulásból jön létre. Ha megnézünk olyan filmes helyzeteket, ahol cellákat, börtönöket vagy feszült helyzeteket látunk, akkor észrevehetjük, hogy a csend jelenléte mindig viszonylagos; utalnék itt Bergmann Csend című filmjére, hogy az igazán fojtó csend úgy jön létre, hogy előtte-utána-mögötte valamihez képest dialektikusan vagy dinamikájában valamihez képest lefojtódik a helyzet. Tehát pl. egy börtöncellában is a külső beszűrődő zajok, messziről érkező zajok erősítik fel a belső csöndet, és ez a kép szerintem ezért jó, mert ezt a fajta asszociációs rendszert használja a képi jegyekkel, akár azzal a kis világító házikóval. Kompozíciójában az az érdekes, hogy első nekifutásra számon kérhetnénk a horizont dőlését (ott fenn az a zsineg az nem kéne...), mindaddig, amíg nem jelenik meg a képen a sárga fényeivel a kis házikó, mert az billenti helyre ezt a dőlést, hiszen ez adja a dinamikát, feszültséget is a képnek. (szőke)
értékelés:

vérNŐ
NŐből vagyok összerakva, a Föld nevű bolygóra szól a küldetésem, szeretem az embereket.

Itt azt hiszem azt kell, hogy mondjam, hogy a Camilla méginkább azon a festői vagy grafikai megközelítésen halad, és nagyon jó az, hogy ezek az elemzések, amiket ő végez, nem állnak meg egy képnél, hanem amíg mások fél év múlva ismételnek az estiskolán, ő magától több verziót is küld, és azt mondja, hogy őt érdekli ez az első lecke, ez a portré arc nélkül kategória. Amit ő itt alkalmaz, az valamiféle torzításos módszer, elképzelhető, hogy valahogy síkra kivetített kép, pl. falra, valamilyen módon ún parallaxisosan torzítva van fényképezve, tehát akár a valóságban, akár elektronikával eltorzítva a sík felület perspektivikus torzulásait mutatja. Nyilván megint sejthetően csak motívumrendszerében érzékelhető csak az emberi, női alak jegyeit fedezhetjük fel, egy szinte egyiptominak tűnő szemet, egy fül, és hajrészletek, mindezt egy nagyon leegyszerűsített, szépiaszerű színvilágban, zöldes lazúrral ellátod, picit melankolikus, fád, de itt is ez a sokkoló, vádló szemformán keresztül megint egy öntükröztetéssel jelen van. Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy a képhez képest asszociációban a vérnő fogalma a tüzet, a vöröset, a szexualitást jelzi, miközben az egész képben inkább az elmúlás, a furcsa melankolikus halálmotívum van jelen. Itt a címválasztás és a kép egésze hoz egyfajta vibrációt ami az eddigi alkotásaiban is jelen volt. Szerintünk ez a kép is három disznós és nagyon érdekes, várjuk a további munkáit és örülünk, hogy a többieken keresztül is segíti a kommunikációt. (szőke)
értékelés:

Vörös agy
vörös álomban z agy va ló

Továbbra is a figuralitás és a geometria, akár az op-art, akár a pop-art kategóriájában, és egészen merész képkivágással érkeznek ezek a munkák Camillától, engem nagyon meglep és felzaklat az, ahogyan kíméletlenül szarkasztikusan tekint magára, és ilyen erőteljes vággyal próbálja megértetni, megmutatni saját magát. Ezt a képet akár nonfiguratív alkotásként is felfoghatjuk, mindazt, amit itt látunk mert csak közvetett módon utal az anatómiára, az emberi testre bizonyos foltok, és inkább a tapasztalatok, a megszokás vezetnek minket arra, hogy sejthetően hajkoronát, arcélt, járomcsontokat, és egy nagyon erősen kifestett, vádlón ránk tekintő szemet látunk itt, amelyek ugyanakkor olyan finomsággal, fűszerezéssel vannak elhelyezve a kompozícióban, ami nagyon erősen beszél. Én nagyon jónak tartom ezt az alkotást, továbbra is az lenne a kérdésem, hogy ha a szem ennyire határozottan jelen van, akkor ez még az első lecke kategóriája-e... de ezt már inkább el tudom fogadni, mert itt már inkább feloldja a testet, a test naturalizmusát ezzel a grafikai megközelítéssel, és így jó az első leckére. (szőke)
értékelés:

New gémes

Annak örülünk, hogy végre az István, aki foglalkozott már a riport leckével, eljutott ide, és komolyan mondom, hogy ha az ő korai munkáit megnézzük itt az estiskolán, akkor ugyanúgy, mint egy másik alkotónál nagyon komoly változások zajlanak az ő munkáiban, és én kisgyerekként felemelt kézzel szeretnék itt rohangálni körben, hogy ’Hajrá Berecz Pista!’ végre megértetted, hogy mi a riport, mi a történetiség. Ez a képsorozat elindít egy kezdeti mesei mondatot, amire szépen építkezik a következő és következő információkkal, és ezt pl. a képkivágások megváltoztatásával, a képen lévő információkkal is elmesélő módban alkalmazza oly módon, hogy akár egy magyar nyelvet nem beszélő képnéző is megértheti a kép végén lévő párhuzamot, és ennek a párhuzamnak a lezárását is. Egy komplett mesei szerkezetet látunk itt, bevezetés-tárgyalás-befejezés, és ilyenformán a Pista képriport kategóriájában jól teljesítette a feladatot és nagyon örülök annak, hogy eljutott idáig, és ezeket a vállalkozásokat már érzi és érzékeli. (szőke)
értékelés:

Vámpirné
arc nélkül...:-)

A kép sejtésem szerint szolarizált vagy színezett változat, ami nyilván az expresszív, impulzív hatást kommunikálja felénk, másrészt pedig ez az egész szolarizációs technika a részletgazdagság felől a taktikus, egyszerűen kimondott ritmikák felé mozdítja el az állóképet. Egy női portrét látunk, és alapvetően nagyon sok szabályt próbál egyszerre felrúgni ez a kép, pl azt, hogy a klasszikus arányrendszerekben egy ilyen portrénál jobbra nézhető levegővel fényképezhető képet ő balra nyitja a leomló hajzuhatag felé, ezáltal erőteljesen jobbra rendezi a fehér foltokat és a sötét hátteret, amitől a kép jobbra kezd bukni. Ennek az ellentételezése vagy ellenpólusa a női portré kamerába tekintő, erőteljes nézése, üzenete; azt sejtem, hogy ha még jobban a profil felé azaz jobbra mozdulna el a női arc, ebből következve a szemgolyó még jobban a kamera felé irányítódna, és az arc finom elcsavarásával talán ez a jobbra rendezettség visszabillenthetné a kompozíciós rendet. Most én úgy érzem, hogy ebben a vágási szisztémában a keret szempontjából picit sok a póló türkizkékje, világosai, és a sötétek nagyon erősen, zaklatottan nyomják lefelé a képet, miközben az alsó régió könnyedebb ezektől a világoskékektől, és ettől az egész kép folyamatosan pulzál, de nem vagyok benne 100 %-ig biztos, hogy jó irányban, hanem billeg. Ez nem azt jelenti, hogy ezzel a munkával, az alkotással bármiféle gond lenne, csak arra próbálom sarkallni az alkotót, hogy ezekkel a kísérletekkel próbáljon meg tovább is dolgozni. Kettő disznó, és ezt azért áttennénk a második leckére, hiszen ez portré. (szőke)
értékelés:

Szőkének

Szép is meg jó is, de azért vigyázni is kell vele.

kőbe rejtett emlékek
Kaptam egy gépet.
-azt mondtam: nem
-azt mondták: igen
-azt mondtam: nem
-azt mondták: igen
-mondtam nem értek hozzá
-azt mondták de, csináld csak, menni fog........
hát itt vagyok.
sziasztok ismerősök és még ismeretlenek.

Nagyon izgalmas az az üzenet, amit az alkotó az első leckére küldött, bár tudjuk azt, hogy van egy lecke, ahol a talp mint lehetőség jelen van, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy az első leckére valaki a lábán, a talpán keresztül és a föld, a kövek, a kövek formái és színei, ott egy sivatagi rózsát is látunk a bal felső sarokban, tehát hogy ezeknek a párhuzamával küld egy első kézjegyet. És ami esetleg javaslat, megjegyzés lehetne, miközben azt mondjuk, hogy szeretjük ezt a képet, hogy talán érdemes lenne ennél a munkánál is egy picit kísérletezni, ugyanis látjuk, hogy ahogy ezek a kis ujjacskák kapaszkodnak, és a bőr színe is megváltozik, ahogy ezek ott megfeszülnek, az alatta lévő formákba, hegyikristályba, folyami kavicsokba, hogy az sejthető, hogy a talp alatti felületek nagyon is különbözőek; rücskösek, laposak, gömbölydedek, szögletesek, azaz térbeli formákról beszélünk, amelyek a talp alatt jelennek meg. Márpedig a fotográfiában a képkészítésben ha a térbeli formákat érzékeltetni akarjuk, merthogy ennek a képnek a párhuzama vagy a két iránya, az érdekessége az az emberi test és ezeknek a térbeli formáknak a kapcsolódása, és a kettőnek a játéka, a harca akár, hogyan jelenik meg a képen. Tehát egy picit a fényforráson, a megvilágításon változtatni kellett volna. Nagyon jót tett volna ennek a képnek, ha az alkotó a fényforrást közelítené a kövek felületéhez, és így a kövek domborulatai, kiálló szögletei súrlófényt kapnának, és ettől talán még dramatikusabb, izgalmasabb, filmszerűbb is lenne ez a felület, de talán a lábfej boltozati része is, és az egész felület is más megvilágítást kapna, amitől a test domborzati felületei is érthetőbbé válnának, és ez az erőteljes vöröses szín, ami most naturalisztikussá teszi ezt a képet, az is finomodna. Tehát csak annyi lenne a kérés, hogy jó lenne, ha lehetne még ezzel játszani, ha ebből verziók készülhetnének, akár egy kis gyertyafénnyel, akár kis oldalsó fényekkel. Kettő disznó és nagyon várjuk a további munkákat. (szőke)
értékelés:

Remélem olvastátok Jeff Noontól a VURTot. Ajánlom mindenkinek csak 300 oldal, & ez volt a beindító kar a kisviduhoz. Jó szórkázást!

Adrián egy nagyon trükkös filmet küldött, hiszen a film több mint feléig egy lírai, lassú mozgásokkal, lassú áttünésekkel dolgozó üzenetet kapunk. Utalás azért történik a filmben arra, hogy nem biztos, hogy minden ebben a lassú melankóliában fog zajlani, hiszen a kék szín dinamikája, üzenete elég pontos fogalmazás, horrorfilm rendezők is előszeretettel használják. A toll jó szimbólum, hiszen a megjelenésekor a néző még reménykedhet, hogy valami szerelmes levél megírása következik, de aztán a női szereplő megjelenésénél már elég egyértelmű lesz, hogy a Bunuelnél már megtapasztalt szürreális világ kavarodik össze ezzel a nyomasztó kékkel. Annyit tudnánk javasolni Adriánnak, hogy várjuk a történet folytatását - nem olvastuk a könyvet, ezért ez az utalás számunkra rejtve marad - a poén jól van lezárva, de a történet nyitott marad. Valami visszacsatolás a végére kellene, akár pozitív tanulságként, vagy akár a katarzis hiányaként, most a hiány nem abban az értelemben van jelen, hogy tudatosan tudjuk, hogy nincs feloldozás, hanem elmaradt a befejezés. Ez ahhoz is kellene, hogy ne mondhassa a néző, hogy a borzongatás a szájba helyezett tollal öncélú eszköz. A film nagyon érdekes, pontos és jó munka - talán a toll felvételénél van némi bizonytalanság a kéz mozgásában, a ritmusban, ott egy picit megtörik az a ritmika, ami addig és utána jellemző a filmre. De mindenképpen megvan az 5 malac. (szőke-hegyi) értékelés:

nézz
zene hozzá: http://href.hu/x/7dil

Szeretem Pista figuráit, örülök, hogy elkezdte a leckéket újra, remélem nem akad meg a sorban most, és végig is vezeti, végig is csinálja a feladatokat. Olyan, mintha a szem tengerében vagy szél, vagy mágneses viharában úszna ez a figura, kifejezetten jó, hogy ennyire elvonatkoztatva, ennyire szétnagyítva jelenik meg a háttérben a szem, mondjuk szerintem figura nélkül is megélne, működne, ki lehetne próbálni, hogy mondjuk most-tól Pista nem a figurái mögé bújik, hanem beleteszi magát úgy emberesen a leckékbe. Hmm? (hegyi)
értékelés:

Tavasz 2

Mondhatjátok, hogy a Hegyi feje mindig egy irányba jár, akt lecke, akt lecke, akt a tájban - de nézzétek meg, hogy még a fűszálak is a Panni motívumra erősítenek rá, mint egy széttett láb fentről, szóval ott van az, csak bele kéne fotózni. Lesz akt lecke, szerintem érdemes lenne ezt abban majd ismételni. (hegyi)

esti hazafelé...

Mozgásra ez így nem túl sokat segít a nézőnek, érzésként átjön valami, azt nem tudom, hogy biztosan az-e, amit András akar, van egy ilyen baleset előtti utolsó kép érzete a képnek, talán, de megvallom, hogy ezzel csak nagyon erőltetetten tudnék mit kezdeni, blöffölni nem akarok, szóval én most ezt inkább nem folytatom, nem cincálom, ismétlés. (hegyi)