Elemzés

Newton macskája

Newton mint Newton-gyűrű jelentkezik itt pont a macskánál, scannelésnél szokott ilyen hiba lenni, hogy ahogy az üvegfelülethez hozzáér a film hordozójának a felülete interferenciák jönnek létre a két felület között, és ezeket ilyen gyűrűsen megfigyelhetjük az érintkezési pontoknál. Akit érdekel ennek a jelenségnek a bővebb leírását megtalálhatja a neten. A hiba nem csak ebből adódik, hanem abból is, hogy túl lett világítva ez az egész, valahogy bevert ide a fény. A Hiba leckénél azt a viszonylag egyszerű meghatározást próbáltam megfogni, ami arról szól, hogy akkor időtálló egy hiba, ha maga a hiba, a véletlen hozzáad a képhez, tehát van egy alapvető alkotói szándék, ami eleve elfogadhatónak kell legyen, és ehhez a szándékhoz a véletlen még valami pluszt hozzáad. Így, mint alkotótárs szerepel a műtárgynál, matematikailag úgy tudnám mondani, hogy 1+1 az 3 lesz. Viszonylag könnyen, nagy mennyiségben ömölhet ránk a rontás, a rontott kép, mert ebből van több, nagyságrendileg több rossz képet csinálunk, mint jót, de ezeket mutogathatjuk egymásnak, akkor sem jutunk előre. Ennél a képnél nem a Newton gyűrű menti meg a dolgot, és nem is az, ami ezzel történt, hanem az, hogy azáltal, hogy ez itt szét van égve, pont a két szereplő az, aki belekerült ebbe a roncsolódásba. Ettől az egész olyan, mint amikor maga az emlék kopik meg, mint amikor elfelejtjük valakinek az arcvonásait, emlékszünk rá, hogy a haverunk volt, de ha szembejönne velünk az utcán, akkor nem biztos, hogy megismernénk. Az időt lehet ezáltal a roncsolódás által érzékelni, ezzel a tónusproblémával nekem ez jön létre ennél a képnél, ez menti meg. Egyébként, ha ez egy jól sikerült kép lenne, ha nem lenne ez a probléma a túlvilágítással, akkor ez egy viszonylag érdektelen fotó lenne, hogy apa játszik a macskával, akkor ez maximum a családi fotóalbumot tudná bővíteni, de a nagyközönség számára ez érdektelen lenne. (hegyi)
értékelés:

Játszótér avató

A faluban felújították a játszóteret, fel is avatták. :)

Ha valami konkrét dolgot vagy történést adunk címnek, akkor az ember várja, hogy arról beszéljünk. Nyilvánvaló, hogy itt a cél az volt, hogy ezt a játszótéravatást fölfogjuk, mint valami ünnepséget, de hát itt hol van a játszótér? Itt látok egy fél hintát, meg a társaság is javarészt háttal áll nekem, nem velem foglalkozik, ráadásul ellenfény is van. Szóval ezt nem teljesen értem. Ha nem ellenfényben vagyunk, akkor lehet, hogy a játszótérből is látunk valamit, nem tudom, hogy miért innen fényképezted ezt, ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni, és ettől az épített környezet sem jön be. Itt most van egy olyan helyzet, ami riportnak kevés, az épített környezetből maga az építettség hiányzik, a játszótér, a hangulatból elvesz az, hogy ennyire kopogósra lett véve ez a ritmus, látjuk, hogy főképp női személyek állnak körben, de ebből nekem nem jön le, hogy ez milyen szituáció akar lenni. (hegyi)

Koktél

Igazából virág is volt benne, de elkezdett rohadni...

Nem tudom, hogy miből van ez a koktél, sokféle asszociációm van, a legkevésbé horrorisztikus is tartalmaz némi agyvelő maradékot. Jó a megfigyelés, nekem tetszik az, hogy ennyire szét van az egész verve ezzel az óriási fénymennyiséggel, ami bejön a képbe. A kép bal oldalán valami civil dolog belóg, ott mintha a háttér elfogyott volna, ettől nem száz százalékos a megoldás. Az nem tudom, hogy micsoda, függöny, vagy ajtórés, de az a valami elviszi a figyelmemet, megosztja. Az ötlet tetszik. (hegyi)
értékelés:

bejárat

Igen, azt látom, hogy nagyon határozott képi világgal, egy nagyon eltökélt szándékokkal rendelkező alkotót köszönthetünk körünkben. Ez a kép is attól izgalmas, hogy nem csak a tónusokkal játszik, hanem a fényekkel és a formákkal is, és olyan információ mezőt kapcsol be, ami valahol a mély tudattalanunkban hordozott emléknyomokkal - akár nevezhetjük törzsi motívumnak - dolgozik. Ezek olyan formák és jelek, amik mint szimbólumok, a mindennapjainkból hiányoznak, de mégis valahol legbelül ezeket hordozzuk. Abszolút szimpatikus az, hogy mersz játszani, mersz létrehozni ilyen mondhatni színpadi hatásokat, mert leginkább a színpadi előadásoknak a sajátja a smink, de ez azért fontos, mert tulajdonképpen az egész testünk szolgálhat minket, és a határ csak a saját fantáziánk határa, hogy mit engedünk meg magunknak, vagy milyen utakat keresünk. Én ezt nagyon pozitív dolognak tartom, hogy valaki saját magával kapcsolatban, mint egy festővászon, használja a testét. Megvan a leckemegoldás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

énvagyok

ez egy elég régi kép bevallom őszintén, de szeretem, mert ugyan nem ad teljes képet, mégis elárul pár részletet rólam.

Köszöntünk a Látszótéren, nagyon erős a kezdés - minden forma dinamikusan vágva, csonkolva van, csak ez a hennafestéses rajzdíszítés nincs. Talán annyi jót tett volna a képnek, ha a kéz formáját körberajzolva tónusban egy picit visszább hozzuk, hogy jobban éljen ez az ornamentika. Körülbelül arra a szintre kellett volna visszahozni maszkolással, ahol az arc tónusrendje van. Most sok fényt kapott, de az ötlet tetszik, és mint bemutatkozás abszolút a helyén van. Azért szeretném hangsúlyozni a vágást, mert itt van az élő példa arra, hogy nem kötelezően kell minden egyes ujjpercnek és testrésznek benne lennie a képben, de akkor ebben határozottnak kell lennünk, hogy a vállamat is vágtam, az arcomat is, a nyakamat is, mindent. Itt ez a határozottság viszi el a hátán ezt a döntést, ez az, ami ezt alátámasztja és indokolja. Jó az ötlet, tetszik, megvan a leckemegoldás, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Megfoghatatlan

Megfoghatatlan, felfoghatatlan, körülölel, nem ereszt. Meddig, meddig ilyen végtelen még?

Ez nagyon izgalmas és nagyon furcsa fénytani helyzet. Hogy ez pára, vagy felvert por, vagy köd, nem tudom, bármelyik lehetne, de nem is biztos, hogy fontos. Itt a fontos az, hogy hasonlóan az előző képhez, levegőrétegek jönnek létre, és ezek a rétegek különböző élességet, különböző tónust képviselnek, és ebből, ahogy feldereng a háttér, ez erősíti meg a térérzetünket. Jó ez a kerítéssor. Nyilván, azzal túl sokra nem lehet menni, hogy itt két kerítéssor is van és ami a képnek a jobb alsó sarkában háromszögként belóg az kár, hogy ott van, de ez a helyszín ismeretében dönthető el, hogy mennyire lehetett volna kihagyható. Gyönyörűek a színek, nagyon szép ez az aranyló barnás tónusvilág. Szeretném felhívni a figyelmet a különbségre, merthogy ezeket a színeket a nap és a természet hozza létre, és teljesen más töltöttséget, feszültséget hordoz, mint amikor barnítjuk a képet, és belevisszük egy viszonylag szűk színtónusba. Meditatív és filozofikus megközelítése az időnek, köszönöm szépen, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Kriszta, légy szíves kicsit sűrűbben gyere hozzánk, mert nagyon elhanyagolsz minket, és ez nekünk és neked is jó lenne, ha nem így lenne. (hegyi)
értékelés:

Bergamo San Vigilio felől

Középen a felső város, háttérben az alsó várossal.

Amikor a Gellért-hegyen sétáltam, akkor voltak hasonló élményeim, főként vagy a korai tavaszi időben, vagy a tél kezdeténél, amikor egyszer-egyszer napsütéses időre ébred az ember, akkor voltak ott ilyesmi fények és ilyen pára, akkor lehetett leginkább megfigyelni azt, hogy a teret miképpen osztják ezek a levegőrétegek - Szőke mondaná is: Trattato della pittura - hogyan alakul ki tőlünk tökéletesen függetlenül egy előtér, egy középtér és egy háttér. Itt is nagyjából ezt lehet észlelni: van egy hátterünk, ami egészen elmosódik, aztán van egy középterünk a háztetőkkel, templomtoronnyal, nagyon szépek, és van egy előterünk. Most itt az a bajom, és ezzel a helyszínen lehetne mit kezdeni, ha egyáltalán lehetne, hogy mi is az, ami itt az előteret képzi. Nekem most ez a háztető túl sok. Ha azt mondom, hogy a fákat el tudom fogadni, mert részben keretezik is a képet, részben organikus formák, de ez a háztető itt annyira nem stimmel. Ha már itt van, akkor próbáljuk meg úgy belőni ezt a képet, hogy ez viszonylag a kép alsó részét foglalja el, de akkor legyen éles, használjuk ki a maximális mélységélességet, és ténylegesen a levegőrétegek legyenek azok, amik osztják ezt a képet, és ne mélységélesség. Ha ezzel is játszunk, akkor az embernek az jön bele élményként, hogy itt valami világítási probléma van, akkor nem ez az érdekes megfigyelés jön elő, hanem az, hogy egy rosszul exponált képet kapunk. Az a problémám, hogy egyébként egy nagyon jó illusztrációja ennek az egész levegőréteges térérzet megfigyelésnek, de hát a kivitelezésben hiba csúszott. Nem kötelezően kell elfogadni, hogy ez így is van, de valahogy ez a tető nekem folyamatosan kiviszi a szememet a képből. Ha letakarom ezt a tetőt, akkor egy nagyon szép és nagyon jó ritmusú képet kapok. (hegyi)
értékelés:

Reggeli morzsa

Be kell valljam, hogy ebből a képből csupa olyan asszociációt tudtam magamból eddig elindítani, akárhányszor is néztem meg, ami inkább most ehhez a Halloween-es időszakhoz tartozó horror meglátás. Elképzeltem, hogy ez a hentes kutyája, aki egy kínai hentes, és mindjárt a darabolási fázis fog jönni. Bocsánat, de ahogy most a kutya föltette a fejét erre a teraszra, ez lehet, hogy a helyszínen kedves, de most, ahogy be van ebbe a kalickába zárva, nekem morbid. Nekünk is Labradorunk van, ők tényleg nagyon kedvesek és nagyon szimpatikusan tudnak a gazdával kapcsolatba kerülni, nagyon játékosak és szerethetőek, de ez a forma itt most zavaros. Főleg úgy, hogy a kutya szemét se nagyon látom, valószínű sok volt a fény, vagy egy egészen relaxált pillanat lehet, bár ez a póz annyira nem lehet kényelmes a kutyának, de a gazdáért mindent. Ha legjobb indulattal mondom, akkor is az Unicum-reklám jut eszembe, amikor a habokból az a fej fölbukkan. Lehet, hogy szétesik a varázs és a kutya elmászik onnan, és értem, hogy az asztallábakat is használni akartad, mert ezek keretezik ezt az egészet, bár nekem ez inkább zajos, kopog ettől a sok mindentől, de én most lemondanék erről a keretezésről, ha más irányból, máshonnan a kutyából többet látva, kevésbé félreérthető lenne ez az üzenet. Ismétlés. (hegyi)

Gesztenyék alatt

Dobos Sándor vadászterületén jártam, de Őt sajnos nem találtam meg.

A beállítás szép, jó helyről, egy izgalmas képet kapunk. Attól válik izgalmassá, hogy nagyon jól bánsz a perspektívával, nagyon szép az a ritmus, amit kapunk ezekkel az üvegfelületekkel. Ez önmagában is jó lenne, és kifejezetten örülök annak, hogy belehelyezted ezt a kerékpárost, hogy megvártad, amíg valaki arra jár. Ez oldja föl ezt az egészet. Maga a gesztenyefa levelei nem lennének még elég, ha nem lenne ez a kerékpáros, akkor azt mondanám, hogy ez még csak egy színpad, és várjuk a főszereplőt - de ő megérkezett, belekerekezett a képbe. Ez abszolút rendben van. A tónusokkal nem biztos, hogy teljesen ki vagyok békülve, olyan szürkés az egész, lehet, hogy egy kicsit keményebbre vettem volna, és picit kontrasztosabbra laborálom, és akkor határozottabb az élmény is. De az ötlet abszolút tetszik, sőt a hatos leckére ez egy jó megoldás. Megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, de Zoli, légy szíves nem leállni a hatos leckével! (hegyi)
értékelés:

Önképezés

Csak egy kép amit láttatni akarunk? Azok vagyunk-e, és ezt látják-e bennünk mások? Az előző beküldött képem erre a leckére valóban nem egy önismereti lépés, köszönöm. Így hát ma leültem gondolkodni, lőttem is 2 szerintem elég erős képet, felmerült bennem közben ezernyi kérdés kétely magammal kapcsolatban, azt hiszem nagyon régóta vagyok ugyan ott, és a megoldások nem közelednek csak volt hogy a kérdések gondolata szállt messze tőlem. Aztán eszembe jutott, hogy nem igazán személyes egyik kép se, ígyhát lőttem egy újjabbat, ez személyes csak nem tetszik. És már meg is van a következő probléma, most választani kellene, ez mindig nagyon nehezen megy, és most is sikerült megkerülni a választás során felmerült problémát. Nem csak a képekkel kapcsolatban. Hiszem hogy ezzel nem léptem nagyon mellé, valami előremutatóbb felé inkább. És hogy a választás is meglegyen én a bal felsőt küldtem volna be. (Nem vagyok ám ennyire szentimentális csak időnként rám jön.)

A leiratból látom, hogy itt egy filozófiai megközelítést követhetünk végig, ami azt a kérdést feszegeti, hogy hányan hányféleképpen láthatnak minket, meg hogy milyeneknek láthatnak minket a külvilágban. A kérdés jogos, a megoldással is nagyjából egyet tudok érteni. Az összekötő kapocs a piros póló, ahogy látom, legalábbis az a legjellegzetesebb. Három képet kapunk: van egy divatfiús megoldás, ahol maga az ötlet jó, de nem vagyok benne biztos, hogy mind a két kezeddel kitaláltad, hogy mit csinálsz. Az a kezed, ami a tükörhöz közelebb áll egy kicsit olyan, mintha béna lenne, és a formákat érdemes végiggondolni, hogy mi az, amit meghagyunk. Ha már az árnyékkal foglalkozom, ha már ekkora árnyékot vetek a falra, akkor a karnál jó lett volna, ha megmarad minden forma. A második képnél a főszereplő bekerül az ajtómélyedésbe, és onnan készül a kép. Ez egy laza házigazdás verzió. Tudom, nem egyszerű ezt megoldani, hogy mi is rajta legyünk, meg a tükörképünk is jól szerepeljen. Itt is hiányolom a fél karodat. Van egy harmadik kép is, hozzám ez áll a legközelebb, bár érdemes lenne Temesi Tamást megkérdezned, hogy hol és mikor jár az az embernek, hogy föltehesse az asztalra a lábát. Ez egy tengerész-szokásnak az átvétele, hogy milyen kunsztokat kell végigcsinálni ahhoz, hogy jogodban álljon föltenni az asztalra a lábadat, de tulajdonképpen ez egy szimpatikus beállítás. Az kérdés, hogy ilyenkor milyen munkát tudsz végezni, fotóretust én biztos, hogy nem végeznék föltett lábbal, de az ötlet jó, és megvan az egész alak. Az külön tetszik, hogy a monitoron ott van az első kép, itt visszacsatolunk, körbemegyünk ezen az egész képhármason, itt visszajutunk az elejére. Nyilván, hogy ahogy a világ változik, úgy változunk mi is, és kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetünk, de valamelyik mellett szavaznunk kell, hogy most épp hogy akarom magam megmutatni. Amikor mindent meg akarok mutatni egyszerre, akkor olyan nekem, mintha az őszinteség mellett kardoskodva bujkálnék mégis. A túl sok információ mellett a néződ gyorsan tovább tud lépni, felületesen tudja ezeket megnézni. Maga az ötlet jó, a csonkolások miatt ez egy kettő csillagos lecke. Várom a folyatatást, ne rohanjunk tovább, az első három lecke fontos. (hegyi)
értékelés:

Ablakban

Ez is egy jó kép, laza és kedves, közvetlen, tehát a három kép egy irányba mutat, vagyis hiteles és kiegyensúlyozott képet ad róla, de ez nem jelenti azt, hogy egyrészt ne lehetne javítani majd még rajtuk, főleg a kompozíciót illetően, másrészt meg azt is gondolom, hogy jócskán van még olyan terület, amiről még mesélhetsz magaddal kapcsolatban. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a lazaság és közvetlenség csak egy része a személyiségednek, vannak még ott titkok, amikbe majd ha érdemesnek tartasz rá minket, beavathatsz. Várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Én lennék

Vadmacska szemek, kedves és közvetlen kép, kifejezetten jó a gesztus, szimpatikus, és jó, hogy játszol a mélységélességgel, vagyis térbe helyezed magad. Ettől és a világítástól válik személyessé az üzenet, ahogy idehajolsz hozzánk. Köszönet, várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:

A szem

Póbáltam teljesíteni a feladatot, és hát ez lett belőle. Nem vagyok profi, és amúgy meg nem szeretek egy képet sem retusálni vagy hasonlók... Remélem tetszeni fognak a képek :)

Üdv köztünk itt a Látszótéren, ez egy jó teljesítés, ami nem jelenti, hogy ezzel be is fejeztük, hurrá, túl vagyunk rajta, mert az első három lecke az, amire folyamatosan várjuk a megfejtéseket. Jó kép, mert személyes, nekem tetszetős, amit látok, mondhatni szép szemed van, és amennyire ebből látni, tiszta tekinteted. Folytasd! (hegyi)
értékelés:

Territórium

Érdekes, ahogy meghatározod a magad környezetét, lehet hogy furcsa lesz a hasonlatom, de olyan ez, mint egy ultrahang felvétel, amit az orvosok persze értenek, és mutatják a nagy katyvaszban, hogy ott az orra, a fütyije és a haja, mi meg értelmesen bólogatunk hogy tényleg, miközben csak foltokat és zajt látunk. A kódrendszer kulcsa nálad, az érzet megvan, de mégis valahogy kívül maradtam a körön. (hegyi)
értékelés:

Katt

Azért jó ez a kép, mert egyszerű és mert épp emiatt jó alap ahhoz, hogy a világításról beszéljünk. Az egyik alap igazság, hogy a világosabb tónusú részleteket közelebb, a sötéteket távolabb érezzük magunktól. Ez az alapja a sík felületen történő térbeli ábrázolásnak. A másik az anatómia. Melyik testrész hol helyezkedik el, mindezt hogyan lehet jól térben megmutatni. Itt most ha megfigyeled, a mutatóujjad a legvilágosabb. Ki is van égve, azaz elvesztette térbeliségét amiatt, hogy szinte a teljes felülete a fehérhez közeli tartományban van. Ehhez képest a hüvelykujjad, ami előrébb van térben, mégis erősen sötétebb, ebből az adódik, hogy furcsán a mutatóujjra kerül a hangsúly. Ha azt is figyelembe veszed, hogy ez ugyanannak az embernek a keze, akkor érted, miért kell a világítással foglalkozni, hiszen most olyan, mintha a mutatóujj egy gyereké lenne, a hüvelyk pedig egy melósé. Ráadásul valaminek az árnyéka még bele is vág az ujjba. És ez csak a kéz. Ha a hátteret is megnézed, ott is van a polcon valami doboz, ami világít, meg valami kütyü is - azaz a környezetet is rendezni kell ahhoz, hogy ne vigye el a tekintetet a fő témának szánt formákról valami. Ez nem jelenti, hogy nullára kell sterilizálni mindent, de rangsort kell felállítani, mi mennyire fontos, és ezt kell erősíteni fényekkel, élességgel, kompozícióval. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)