Elemzés

Ismerem ezt a fiút valahonnan, volt is ilyen film, amiben ő szerepelt, aztán valószínű, hogy valami alkholprobléma lehetett, bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy Amerikából ő visszakerült Magyarországra, ahol mások a viszonyok, és valószínű, hogy ez is befolyásolhatta az egész helyzetet, hogy őbelőle már nem a híres filmszínészt látjuk, hanem a lepukkant hakapeszi gyógyegeret. A megfigyelés jó, azt nem tudom, hogy mennyire az élőhelyén kaptad le őt, vagy valami idegen környezetben, de mindenesetre jó ez a dolog. Kicsit van benne egy olyan szarógalambos póz, olyan, mintha ő most vagy felállna, vagy leülne valahonnan, és innen az emberben már a rosszfiú indul el, de a meglátás jó. Nem biztos, hogy könnyű dolgod van vele, úgyhogy nem te vagy az, aki a hunyó. Szerintem ez egy három csillagos portré, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Ez a film egy olyan szituációt mutat, ami sokunkkal előfordul: vagy a fényképezőgépről a sapkát felejtjük el levenni, vagy elemet nem töltünk föl, szóval valami bénázás mindig van. Ettől is stresszes minden utazás, minden kirándulás, hogy vajon elzártam-e a gázt, a vasalót elraktam-e, a macskáknak adtam-e enni, viszek-e elég akkumulátort meg memóriakártyát. Szóval van baj elég. Nyilván a legrosszabb helyzet akkor van, amikor az ember végigcsinál egy ilyen procedúrát, és viszonylag egy hosszabb projekt végén derül ki az, hogy nem volt rögzítve az anyag. Én ilyet akkor csináltam legutóbb, amikor a vörösiszap katasztrófa volt, és Polyák Lacival bementünk Kolontárra, tiltott helyen jártunk, kilógattam a kamerát a kocsiból, és ahogy mentünk forgattam – gondoltam én. Aztán kiderült, hogy miközben kilógattam a kocsiból a kamerát, valószínűleg megnyomhattam a stop gombot, de akkor még ezt nem látod, és utána megvolt végig a beszélgetésünk az autóban, amikor visszavettem a kamerát, mert akkor hittem azt, hogy elzárom, de akkor indítottam el, úgyhogy volt egy nagyon szép felvételünk arról, hogy milyen ügyesen megbeszéljük Lacival ezt az egész történetet, amit nem vettem föl. Biztos életem legjobb filmje volt. Szóval a ritmus megvan, egy jó geg, és örülök annak, hogy újból látom Zsu nicknevét, remélem Csaba is csatlakozik hamarosan hozzánk, és újra a fedélzeten, teljes erőből nem csak rádióműsorokban, hanem képekben is köszönthetjük a Bobák családot. Nekem erre megvan a három csillag, a leckemegoldást azért még tegyük félre, de a három csillag megvan. (hegyi) értékelés:

Ez inkább valami ritmusjáték, mintsem az épített környezet. Persze, nyilvánvaló, ember építette, be lehet küldeni, de azért Gábor, itt másról mesélsz. Szépek a kémények, de ez inkább egy ritmus, egy fény-árnyék ritmus, egy formai játék. Ha ez egy Glasgow-i útikönyv részlete, akkor ott elfér, itt most ennél a megoldásnál nekem ez mint kép majdnem tökéletes, azt mondjuk nem teljesen értem, ha fönt ennyire lazák vagyunk, és ekkora teret hagyunk, akkor lent miért voltunk ennyire szigorúak, vagy ha a lenti kompozíciót és ritmust fogadom el, akkor fönt ez nagyon lazás, de a leckebesorolás nekem megúszósnak tűnik. Persze, el tudom fogadni ennél a leckénél is, de nem biztos, hogy egyetértek vele. Ami a képet illeti, én amellett szavazok, hogy a kép aljából hiányzik. Valami tömegen van ez rajta, ezt kellene érzékeltetni, mert most ez így olyan, mintha lehetne akár egy makett is, vagy krematórium, vagy bármi. Éppen ez az, hogy nem tudom, hogy mihez mérjem, a koordinátarendszert vágtad most le a kép aljánál. Azt mondod, hogy: „Tudod mi a vicces Európában? Az apró különbségek”. Oké, de akkor most mihez mérem az apró különbségeket? Magyarországon, Budapesten is lehet gyönyörű dolgokat felfedezni, ha az ember fölemeli a fejét, és nem a cipőorrát nézi, ha az utcán sétál. Javaslom mindenkinek, hogy ezt tegye meg, fényképezni nem biztos, hogy le fogja tudni, de nézze meg, hogy miket láthat odafönt, meg különben sem árt néha fölemelni a fejünket, mert nagyon morcosak vagyunk. Itt most elvesztettem a mértéket, hogy mihez képest van ez itt fölépítve. Kettő csillagot adok, mert a fények gyönyörűek, és a formákat is nagyon jól megfigyelted. (hegyi)
értékelés:

A kép a Vágy leckébe készült, tulajdonképpen el tudom fogadni azért, mert egyszerűbb dolgod lett volna, ha azt mondod, hogy ezt beküldöd a Giccs leckébe, és maga ez a párizsi emlék oda is való, de ettől függetlenül a kép többről mesél. Arról a helyzetről, arról a pillanatról, amikor akár egy ilyen giccs-szobrocska is fel tudja kelteni az emberben az emlékeket, és mint egy katalizátor működik, és az ember nagy magányában, szomorúságában, vagy éppen tanácstalanságában, tehát azokban a pillanatokban, amikor egy külső segítséget vár, akkor egy ilyen tárgy által is támaszt találhat. Szépek a fények, és nagyon jó, ahogy az arcodra tükröződik ebből a fényből, főképp a szemedre, és az is jó, ahogy saját magadat öleled, mert ez megint ezt a magányt, ezt az egyedüllétet erősíti, az egésznek a gondolatiságát emeli azáltal, hogy azon kívül, ami a tárgyakkal létrehozható, még egy gesztus értelmezése segít a nézőnek. Köszönöm szépen, ez három csillag, és megvan a leckemegoldás is. István, ne hagyd abba, tessék folytatni ezt a munkát! (hegyi)
értékelés:    

Kedves Róbert, üdvözlünk a Látszótéren. Az a jó ebben a képben, hogy akarva-akaratlanul, de dolgozik a geometriai ritmussal, viszont kilágyul a dolog felül, ezért a kép fölső részéből én jócskán vágnék egy ujjnyit legalább, az fölött, ahol a nap kiégeti a képet, és így egy lényegesen feszesebb kompozíciót kapunk, jobban elkezd élni a korlát és a part által létrehozott geometriai rendszer. Egyébként jó, hogy kibillented a középpontból ezt az egészet, és az, hogy ezt az ötletet észrevetted és alkalmazod, és hogy nem egy hétköznapi naplementés sziluett mellett döntöttél. Köszönöm, megvan a három csillag és a leckemegoldás is, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Ha jól számolom hat darab Papp Gergelyt találunk ezen a képen, legalábbis, ahányat fel tudtam fedezni, és ha jól értem, akkor mind a hat valami mást akar mutatni. Van egy ajtónállónk, van egy lazán olvasónk, van egy várakozónk, van egy, aki a holdra mutat, van egy, aki elesett, és van egy velünk szemben, aki, mint egy vásári komédiás, éppen eljátssza, hogy megijeszt minket. Az a helyzet, hogy azért fogom ezt visszaadni ismétlésre, mert jó lenne ezt átgondolni. Ha nekem nem dekódolható, hogy melyik mi akar lenni, akkor valamit túlmatekoltál. Jó lenne, ha leírnád a kommenteknél, hogy melyik Gergő milyen szimbólumot szeretett volna mutatni. Ezt azért lenne fontos megtenni, hogy utána reagálhassak rá, és erről beszélhessünk egy kicsit bővebben. Most nem tudok erre mit mondani, mert hiányzik ez a kapcsolódás. Biztos, hogy valamit jelenteni akar, de ebből talán az olvasó az, ami a leginkább megfejthető, az összes többi nekem egy kicsit nehézkes. Tehát egyrészt ismétlés, másrészt meg várnék tőled magyarázatot. (hegyi)

Azt többször mondtam, hogy érdemes megfigyelni, letakarni először a szemet, utána a szájat, hogy ugyanarról beszél-e a szem és a száj. Most ez, amit látok a képen sok mindenről mesél, de a nosztalgiáról nekem nem. Azért nem, mert az összeszorított száj, a pengeszáj inkább belső feszültséget tükröz, mintsem valami nyugalmas, merengő állapotot. A szemed beszélhet nagyjából erről, ha akarom, de nem értem ezt a szájtartást, nem értem mit akarsz. Kicsit föl vannak az arc zacskói is fújva, valami belső túlnyomás is van, és ezt szorítod össze a szájjal, ez olyan mint amikor visszafogod a kilégzésedet, valamilyen helyzetben azt mondjuk, hogy „a fenébe”. Nekem ez nem egy nyugalmas helyzet. A másik dolog pedig a szín: ezzel a vöröses-naranccsal nem nagyon tudok mit kezdeni, főleg úgy nem, hogy a környezet egy abszolút halott, szürke környezet. Gergő, kérnék erre valami választ, mert ezzel nem tudok mit kezdeni. Ha elfelejtem azt, hogy mit akartál a címmel, akkor sem, mert nagy az ellentét: a testpóz, a száj, a szem most három külön dolog. Az egyik egy vagány, kicsit félprofilos mozdulat, a másik feszültség, a harmadik pedig merengés. Jó lenne, ha ezek egy irányba mutatnának. Ismétlés. (hegyi)