Elemzés

Mikor nekiültem az elemzésnek arra gondoltam, hogy ha tudomást veszek arról, ami a kép alatti kommentárokban történt pro és kontra, akkor jobb, ha nem írok elemzést, hiszen Attila erős rostironnal meghúzta a maga érzékenységének határait, ami nem nagyon hagy teret a szabad gondolkodásnak a képpel kapcsolatban. De aztán arra jutottam, hogy jobb, ha teszem a dolgom és leírom a gondolataim, mert hátha azokból valami kihajazható másnak is. A kép két út határán áll. Mehetünk erre is, meg arra is. Az egyik út a fantázia világa, ahol mint egy képregénynél, túlrajzoltak az érzelmek, a formák és a történet, erősek a gesztusok, hiszen egy kockának kell tudni elmesélni valamit, megállni a lábán úgy, hogy azt viszonylag nagy tömeg dekódolhassa. A másik út az, ami a valós, hogy ne mondjam szociografikus megközelítés, a reális, a tényszerű, a megfigyelésen és tükröztetésen alapuló irány. Miért mondom, hogy a kettő határán állunk?
   Vegyük a képzelet világát. Erre utal a régi pisztoly, a műkönny és az erős sminkelés, a Karib tenger kalózára váró csaj, aki most búcsúzott el Johnny Depptől. Igen ám, de ha ez a cél, és én el tudnám ezt is fogadni, akkor ezt fel kell építeni úgy, hogy ne legyen benne baki. Itt viszont attól lesz baki, hogy nem mondtad ki előre magadban, hogy mit akarsz pontosan, a sztori csak körvonalakban volt adott, ezért kapunk egy indifferens topot, jellegtelen, olyan, mintha a színész csak próbából állt volna be a kamerához, még sminkelés és ruhapróba előtt, kapunk egy kidolgozatlan környezetet, ami a fröcskölt fallal és a háttér elmosásával kihasználatlanul hagyja a környezetből adódó gegek lehetőségét, és kapunk egy bizonytalan vágást, a kép határai nem átgondoltak, nem fogják össze sztorivá a képet, belevágsz a kézfejbe, a fejtetőbe, vagyis mintha elfogyott volna a kedv, hogy végigcsináld ezt a mesét.
   Ha a másik irányt, a hiteles és valós érzelmet keressük, akkor nincs helye olyan manifesztumoknak, mint a műkönny és az erős smink, akkor ez a pisztoly idegen, úgy archaizál, hogy annak nincs másutt a képen partnere, nincs korban elhelyezve a dolog vagyis akkor ezek az érzelmek bizony csináltak, eljátszottak. Összefoglalva Attila, nem azzal van a baj, hogy glamourt akarsz csinálni mindenből, mert ez lehetne akár stíluselem is, a gond ott van, hogy megmaradsz a primer szinten, nem dolgozod ki a kép minden részletét, hanem egy-két gegre alapozol hogy az majd elviszi a vállán a dolgot, mint itt a könnycsepp, a pisztoly és a sminkelés. Azt már azt hiszem elmondhatjuk, hogy nem vonz a valóság, nem akarsz mélyre menni az érzelmekben, ennek okait nem tisztem kutatni, de az, amihez ragaszkodni látszol, a mesevilág, az álmok és a fény, a szépre kerekített sztori nem indul be sztori nélkül, nem működik ha csak a formai jegyeit másolod, azaz nem elég egy glamour effekt ahhoz, hogy a vágyvilág életre tudjon kelni. Márpedig akár ha a reklámokat vesszük alapul, az fog nyerni, aminél elhiszem, ahol beindítja a nyálelválasztást a mese, ahol nincs civil, vagyis ahol minden képelem tervezett és indokolható, összhangot mutat egymással és egymást építi. Azért van, hogy a nézőid elégedetlenek, mert a két út között állsz, és ettől azt hiheti bárki, hogy valós érzelmeket akarsz eladni csinosított formában, amire természetes reakció az elutasítás. Vallejo-t hozom példának. Tökéletes álomvilág, mert a legutolsó részletig mese, és tudjuk, hogy hamis, hogy nem valós és hogy becsap, de akarjuk ezt, vágyjuk, mert minden receptorunkat ki tudja elégíteni. Ha ez érdekel, ha ez amit szeretnél, akkor több időt és figyelmet kell szentelj egy-egy képre, és szigorúnak kell ízlésben is lenned magadhoz. (hegyi)

Ez egy jó pillanat és öröm, hogy azon kevesek közé tartozol, aki lemegy a kutya szintjére és nem fentről próbál valamit lőni. Ami nem teljesen érthető, az a képkivágás. Vagy lenne fenn szűkebb még, de akkor jobbról is vágnék, vagy lenne meg a forma fenn, de akkor még kéne előtér is. Most valahogy a kettő között vagyunk. (hegyi)
értékelés:

Mind a két kép jó, az első inkább tényszerű, feltáró jellegű, de erős és jó beállítás. A második a kedvencem, a székek mint valami performansz elemei, mintha drótokon lógnának, közben a száradó gatyák profanitását is feloldja a faágak vonala, szóval azt kell mondjam, hogy ez a második az egyik legerősebb, mégis legkönnyedebb üzeneted régóta. De merre jársz Tamás, hahó! Folytasd! Hiszen ha utazás, megérkezés, akkor élmények is vannak. (hegyi)
értékelés:    

Hát ha Viktornak nem is kellett mozdulnia, de én egy picit hátráltam volna a kamerával, hogy egyrészt a lámpa szett kompozíciója jobban beleférjen, és ezzel Viktor cipője is meglenne, nem is lenne baj, ha ő ott a háttérben jobban elválna a képhatártól. Izgalmas a tér, a kék, a csík, a fehér, jó is az elosztásuk, és a lámpa is jó, meg a szereplő is kell oda, ez is jó, de valahogy még nem stabil. (hegyi)
értékelés:

Camilla, nem értem. Még a tónusroncsolást úgy ahogy értem, vagy legalábbis el tudom fogadni, de ezeket a vörösöket a festőprogrammal nem. Visszapörgettem a kettesre eddig beküldött képeid és valamikor 4 éve volt egy fonal, amit nem folytattál és ami meg azóta jött, azok meg nekem inkább a maszkról szólnak, mintsem a bemutatásról. De most ezzel a vörösökkel meg vagyok lőve, nem tudok mit kezdeni. (hegyi)

Két dolog van. Az egyik, hogy megcsinált. Megcsinált, de nem átélt. Hogy ennek az oka az, hogy a csinálás után, vagyis mire kiokoskodtad, hogy mi merre, meg belőtted, hogy ekkor nem vártál picit, hogy ülepedj, nem tudom. Ha keményet akarsz, ne szemből világítsd, mert az éppen hogy minden árkot elsimít, még a mimikai ráncok se látszanak. A másik, hogy ha fél arc, akkor ne vágj a könyökbe, vagy ne legyen könyök, legyen ott más, de így most a vágások miatt bizonytalan lesz. Kérek ismétlést. (hegyi)

Jó az új séród! Jó az új fazon! A helyszín is jó lenne, de a fények előnytelenek, épp az arcod marad sötétben. Pedig ha van egy asztali lámpa, azt ha rávilágítod egy fehér papírra, onnan reflexelhető annyi fény, ami kellene. Szóval ismétlés. (hegyi)