Az érettségis hajtás után gyönyörű nyarat töltöttem utazással. Ez a kép az utolsó pillanatokról készült, mielőtt visszatértem a civilizációba.
Szabadon-ban
Nagyon jó pillanat ez, nem tudom, hanyadik borotválkozásod, emlékszem, én amikor elkezdtem borotválni az arcom, először titokban tettem ezt, apám borotvájával, amitől mivel nem tettem rá habot, vörös kiütéseim jöttek, aztán vártam, hogy nőjön a szőr, persze nem nőtt úgy, és igen bosszantott az, hogy vannak osztálytársaim, akik már rendes bajusszal rendelkeznek, míg nekem meg... Jó az ötlet és tetszik a megoldás is. (hegyi)
értékelés:
Vallomás
Maci, azt hiszem el kell mondanom neked valamit. Nem is tudom hogy kezdjem...
Egy kicsit itt is a tónusokkal van gondom, hunyorgatnom kell, hogy előgyere a képen, de mint ötlet, tetszik, amit látok, sőt, azt kell mondjam, hogy ha a maci kezébe adsz egy mikrofont, máris kezdődhet a rádiózás, hiszen egy maci jó társ lehet a beszélgetésben, gyónásban, öninterjúban. Képileg az talán még feszesebbé tenné a dolgot, hogy ha a maci mögött nem maradna ennyi üres tér, mert az űr most azt jelzi, hogy ülhetne ott ember is, de a macit tetted oda, vagyis a mesét gyengíti. (hegyi)
értékelés:
tűnődés
hát, nem igazán jött jobb :) nem nagyon szeretek a fényképező előtt lenni, még akkor se ha én fotózom magam :)
Laci, ez a nem szeretem ez erősen látszik a képen is, a dupla keresztbe fonás, kézzel, lábbal, a két csukló elrejtése, ezek mind az elutasítást és elzárkózást mutatják, ráadásul nekiszorulva valami kerítésnek, szóval a kép ilyeténképpen jellemző, már amennyiben ezt akarod magadról sugallni. Én azért azt mondom, hogy egyrészt ne várj rám, gyere a többi képpel is, másrészt nyissunk ezen a zárkózottságon, mert jó ez a csapat és befogadó, szóval nem kell tőlünk ennyire tartani. (hegyi)
értékelés:
11
Szép, kontrasztos és erős kép, de olyan jó lenne, ha felderenghetne valami a háttérből, hogy közünk legyen a történethez, vagyis hogy ne csak egy tárgyfotó legyen, vagy valami elidegenített hangulat, hanem megtalálhassuk a magunk történetét is benne, egy kézzel, egy arccal, egy háttal, bármivel, ami megmozgatja a most erősen statikus beállítást. (hegyi)
értékelés:
A metrón
Kirándulás alkalmával, mikor hazafele mentünk, a Déli pályaudvarról kellett eljutnunk a Keletiig. (A vonatot lekéstük természetesen :) )
Jó ez, nem túl soká már csak képek fogják őrizni ezeket a szerelvényeket, és igen, benne van az élmény, mondjuk nekem némi alkoholfogyasztás után, ahogy merengve nézem a plafont, mert ott keresem a biztos pontot, nehogy elinduljon a pokol. Hangulatos, és jó ez a színmódosulás is, na és azt se feledjük, hogy láthatóan nem csúcsforgalomban vagyunk, vagyis benne van a fáradtság élménye is. Köszönet. Egy kis megjegyzés, hogy bár ember építi a metrót is, de azért nekem ez inkább utazás lecke lenne. Ne várj rám az elemzésnél, hajrá, várjuk a munkáid! (hegyi)
értékelés:
teátrum, mint jelkép
Nem tudom, mi az, amit én nem veszek észre, de nem tudom, hogy mi a jelkép ebben. Azt viszont látom, hogy vagy életlen, vagy bemozdult, vagy az utómunka során sérült a kép, de most valami nem stimmel. Nem értem a vágást se, miért ott, miért így? (hegyi)
i am a punk, baby!
ha mar elovettem a hajnyirot, gondoltam meg is orokitem a vegeredmenyt. onportre.
Minden szuper baby, csak a tónusok sötétebbek a kelleténél, egy punk nem bujkál, az odateszi magát, beleáll, szóval kiváló a vágás, az elhelyezés is, csak sötétben vagy nagyon. Megvan a 3 csillag és a lecke is, és mindemellett, ha van még haj és kedv, jó lenne egy ismétlés, ami fényben is erős, sőt, azt mondom, még kevésbé kell korrektnek lenni, jöhetnek a gesztusok a kezeiddel. (hegyi)
értékelés:
klasszikus
Határozott, tudatos, kézben tartott, jól megfigyelt, és jó, hogy van benne önvallomás, azzal, ahogy a fátylak mögé teszed magad, mert a keménységeddel ez így együtt adja a jellemrajzot, a zárkózottságot és keménységet. Az ing, a mellény, a haj, minden ezt erősíti és tudatosítja a nézőben, én vagyok a fotós, aki most megrajzol, megfigyel és megörökít, szóval jó lett, köszönöm! Már csak a harmadik lecke hiányzik ebből a sorból! (hegyi)
értékelés:
hole in one - golf 5.
Tetszik ez a lebegés, mindegy is, hogy golf, vagy más, de nagyon tetszik, főleg, hogy a vágás még emel is ezen az egészen, ettől még erősebb lesz, még hatásosabb. Egyszerű, de épp ezért működik jól. (hegyi)
értékelés:
Naplemente gyöngyök
Nekem ez a pusztán szép, bokeh-orgia.. különösebb jelentéssel nem bír, akinek igen.. bátran meséljen róla! :D Ha valaki igényli: Zársebesség: 1/80sec Rekesz: f/5.6 Gyújtótávolság: 50mm (35mm-en: 75mm) ISO: 100
János, rövid leszek: nekem is azok csak. :) Az absztrakt akkor jó, ha valamerre azért elmozdítja a nézőt, utal, ad irányt annak, hogy merre is keresse a kapaszkodót, mert ha nem, akkor az a végeredmény, hogy bárhol bármikor lehet ilyet, ha kellően ügyesek vagyunk technikailag, de ez csak technika, nem esztétika. (hegyi)
Tűzsárkány
Önmagában a tűz mozgásban izgalmas dolgokat hozhat, jó játék és érdemes vele dolgozni, de arra hívnám fel a figyelmet, hogy mivel mozgásról beszélünk, két dologra érdemes jobban figyelni. Az egyik, hogy a mozgásnak tér kell. Több tér. Annyi, hogy ne érezze azt a néző, hogy beakad a megforgatott tárgy a képhatárba. A másik, hogy amennyiben lehet, több környezeti fény kell. Tudom, hogy ezek a tűzvarázslók saját dolguk megkönnyítése érdekében várják meg a sötétet, de a kép szempontjából meg az a jó, ha valamennyi a környezetből is értelmezhető marad, szóval nem marad más, mint pontos expozíciós időt kell választani, hogy több jusson a háttérre. Enélkül ugyanis a fényrajz lóg a levegőben, nem értelmezhető, nincs hatása kapcsolatban a környezettel. (hegyi)
értékelés:
NEW YORK GOES TO ROME
Róma, 2011.04.09.
Nos, itt működik a tónus hatása, és hozzá is ad az egészhez, viszont itt most azt nem értem, hogy ha már belenyúltál a térbe és elkezdtél vele játszani - ami szerintem is jót tesz itt - akkor miért maradt így a torzítás, vagyis miért nem lökdösted meg balra azokat a falakat, hogy vagy szét, vagy jobban összedőljenek? Merthogy így most ingerel a dolog arra, hogy forgassak a képen. Nem tudom, egyetértesz-e velem vagy sem, most valahogy nem áll meg a kép. (hegyi)
értékelés:
TE ENGEMET ÉN TÉGEDET
Róma, 2011.04.09.
Sándor, a humor része tökéletes a képnek, de nem vagyok most 100%-ban meggyőzve arról, hogy ez a korlátozott tónusrend itt is működik most. Vagyis működni leszámítva a fekete ruhás hölgy hátán kívül működik, de hogy szükséges-e, ezt nem tudom, egyelőre nem érzem az okát, hogy mi az, ami így most jobban működik, hiszen ez így most mint egy relief jelenik meg, de a humor forrása nem ez, hanem a valós történet, valós térben. Ez így most nekem elidegeníti a történetet. (hegyi)
értékelés:
Padlás szállás
A képen a kettőzést az eredeti deszka fal elé felszerelt üveg okozta, szerintem remek ötlete volt a panzió vezetőnek. És még nekem is jól jött.
Talán egy kis perspektíva korrekció ráférne a képre, de azt kell mondjam, hogy nagyon hangulatos kép lett, ez az üveg dolog egész meglepő, persze logikus, de nem gondoltam, hogy ilyen van ezeknek a faragásoknak a túloldalán. Köszönet érte, hogy begyűjtötted ezt a képet. (hegyi)
értékelés:
Kövér egerekről álmodom
Micivel szívesen cserélnék, bár az egeret nem szeretem... Neki más dolga sincs, csak lustálkodni, enni, mosdani, enni, enni, mosdani, lustálkodni... Jó mondjuk, akkor meg a sörről kellene lemondanom...
Jó ez a kékes szín, ellenpontja a sárgás fényeknek és a környezetnek, és az is jó, hogy személyes közelségben vagyunk a macskával, bár, talán ha picit szembefordulunk vele, már ha hagyja, akkor kevéssé lehet félre asszociálni a macska pózával, ahogy fekszik. Viszont az biztos, hogy jót tenne, ha valamivel több előterünk van, egy leheletnyi kellene alulra még, mert így kényelmetlenül feszes a kompozíció. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…