Elemzés

Nagyon sok szeretet van ebben a portréban. Nagyon sok érzelmi érték. Gyönyörű, hogy a női modell a férfinak a karját fogja és odabújik. Egészen fantasztikus. És az a megengedő jóság, ami ebben benne van, az a sokat megélt helyzet és mindezek mellett az a fajta töltöttség, ami erőt ad elviselni, túlélni helyzeteket. Keresetlen az egész és sok fájdalom van benne. Nagyon különös és ha mondhatok ilyet, tudom, nem nagyon szoktam és nem is nagyon szerencsés, de ha mondhatok ilyet, akkor nekem ez az utóbbi idők egyik legerősebb képe. Eszköztelen, egyszerű, tiszta. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon erős bemutatkozás, köszöntünk a Látszótéren, nagyon erős jelenlétet hoz, színpadi megnyilvánulás, van ebben egy táncos koreográfia. Nagyon szeretem azért, mert mikor legyünk extrémek, ha nem az önkifejezésnél? Nem kell mindig élrevasaltnak lennünk, az alkotás mindig valahol exhibíció, ha nem az, akkor az maximum rögzítése valaminek. Magunkról beszélünk a legártatlanabb képeinknél is, nemhogy egy önportrénál. Hol jelenjen meg a magunk kétsége, vagy szörnyvilága, álmai, vagy rettegései, félelmei, ha nem az önképeinknél? Ez most ettől válik nagyon erőssé, hogy erről mesél. Én nagyon remélem, hogy nem hanyagolsz minket, és küldöd a többi képet is. Ne várj mindig rám, mert van olyan, hogy elsodornak engem is az események, és nem tudok egyből reagálni, igyekszem behozni a lemaradást, de küldd a képeket és kommunikálj a többiekkel. (hegyi)
értékelés:    

A címet nem értem, majd kérnék egy magyarázatot - a kép tulajdonképpen jó, megvan a három csillag, de erre is azt mondom, hogy ismétlést fogok kérni. Megint a tónusokkal van problémám, lehet, hogy be kellene kalibrálni a rendszert, hogy biztos azt lásd, ami megtörténik, mert most nekem olyan, mintha mind a két képnél túl sötétek lennének a tónusok. Ugyanis semmi részlet nem marad a ruhán. Nem biztos, hogy ez baj, viszont érzetre olyan hihetetlen ez a tónus, nem ilyen ez a valóságban. Nem látom az indokot, hogy miért tértünk el a valóságtól. Ami a képet illeti: ebből a képből úgy érzem, hogy zárkózott ember lehetsz, legalábbis ezt mutatod most, ráadásul van egy olyan érzésem is, mintha lenne egy pici bizalmatlanság is. Ez teljesen természetes, mert új közegbe kerültél, de mintha e közeggel szemben erősebb lenne most a bizalmatlanság, mint a nyitottság, remélem hogy ez a jövőben változni fog. Ehhez az kell, hogy te is aktivizáld magad, több komment, több jelenlét a többiekkel, nyugodtan lehet hozzászólni a képekhez, és több képet is várnék tőled. Kezdjünk el dolgozni, itt vagyok, várom a képeket, ennek kérnék egy ismétlését, legfőképp azért, mert ezt a személyiséget is ki kellene még egy kicsit bontani, másrészt rendbe kellene hozni még a tónusokat. A helyszín jó, a helyzet jó, jól megtaláltad ezt a park részletet, a fa is jó, klasszikus szobroknál szokott ilyen lenni, hogy valamit támasztanak, vagy valami támaszt ad, ennek a szoboröntési technikánál volt szerepe, de akár ettől kicsit távolodhatunk is. Keresztbe tett láb, elutasítás, zsebre tett kéz, de közben támaszkodom, eldugom a kezem, tehát nem jattolok, nem parolázok, ezek kijönnek ebből a képből. (hegyi)
értékelés:    

Ez egy jó geg, örülök, Dani, hogy látlak, bár túl ritkán látlak. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy értem a szituációt, ez kb. olyan, hogy a csaj még elmentében hozzávágja a fiúhoz a vizet. Hogy mitől van ez, azt nem tudom, lehet, hogy itt valami harci helyzetnek a lebonyolítása van. Nem érzek drámát, inkább azt, hogy az a másik kettő nem elég a srácnak, neki kell még a harmadik is, és megkapta. A feszültség, a mozgalmasság megvan, a kompozícióval is abszolút egyetértek, nagyon attraktikus az egész. Hogy ez miért a Fény és árnyék leckébe került, azon kívül, hogy dől be a fény az ablakon, azon még kellene gondolkodnom. Most én ezt kettő csillagra értékelem, Dani, legfőképpen azért, mert itt sok mindent benne hagytál, mint kulcs, nem tudom teljesen jól kifejteni. Zárójeles, hogy az első leckét megcsinálhatnád... (hegyi)
értékelés:

Kedves Róbert, ez egy nagyon-nagyon szimpatikus kép, függetlenül attól, hogy nem tökéletes, de majd dolgozunk az ügyön. Én ezt most három csillagosra értékelem, és megvan a leckemegoldás, úgy, hogy amit most mondok, nem csökkenti ennek az értékét. Beköszönésnek mindenképpen jó, de a következőkre nézvést, vagy ha csinálsz erről egy ismétlést (remélem, hogy csinálsz), akkor ezeket talán érdemes megfigyelni. Mindig a legvilágosabb rész az, ami a legfontosabb egy képen a néző számára, leginkább arra fog figyelni, és azt fogja legközelebb érezni magához. Ez most az ég. Figyeld meg, hogy ha letakarod a kezeddel az eget, már sokkal inkább elkezdek figyelni az arcodra. Az arcnál is, ha megfigyeled, a homlok, az orca, a fül, a nyak egy része azok, amik sok fényt kaptak, és mindehhez képest a szemed keveset. Ha van nálad egy papírlap, egy könyv, egy újság, bármi, ami fehér, egy ilyen szórt fényben is vissza lehet veretni a fényből úgy, hogy képhatáron kívülre teszed, de ezzel a trükkel vissza lehet valamennyit csalni az arcra a fényből. A másik dolog az, hogy lehetőleg olyan megvilágítást kell keresni, ahol az arcom fényben jól szerepel. Most ez a képkivágás leszorít téged a kép bal alsó sarkába. Nem nagyon értem, hogy miért, mert közben fontos lenne az a kézfej. Ha hozzáveszem még azt, hogy az ég inkább ront ezen az egészen, mint javít, akkor fölfelé mindenképpen mehettünk volna, szerintem jobbra is egy kicsit még egy ujjnyit biztos, tehát lehetne ezzel még játszani. Vegyük úgy, hogy oké, megvan a három csillag, de ismétlés. (hegyi)
értékelés:    

Timi, most vitatkozom veled, mégpedig azért, mert ez nekem kicsit megúszós leckemegoldás. A többi képnél azt mondom, hogy mindegy, hogy mikor készült, hogy készült, és mi volt az indíttatás, itt most nem a leirat a fontos. Fontos, hogy ezt leírtad, és igazol engem, de ahogy a képre nézek is az a problémám, hogy mintha ehhez nem most lenne, vagy nem lenne közöd, vagy valahogy ebből az jön ki, hogy ez egy feladat volt, amit le akartál tudni, megcsináltál a legjobb tudásod szerint, de érzelmileg nem érzem, hogy közöd lenne hozzá. Az egy dolog, hogy a kedvenc macid, meg az is, hogy odatetted ezeket a képeket, amik valószínű, hogy rólad készültek, mégis az egész olyan kiszakított, kiragadott. Ez nem baj, mert piedesztálra lehet állítani ezeket a tárgyakat, de ettől most nekem inkább olyan steril, és nem fölemelt. Szépek a fények, a tónusok, ezzel nincsen semmi baj, csak ahhoz képest, ami a Rugós geci képeden van, hogy képen vág, miközben egy egyszerű valami, mégis letaglóz, ennél a képnél ezt nem érzem. Ha egy fotó nem tud megragadni, az valahogy nem stimmel. Ennek is meg kellene tudni ezt oldani, legyél bátrabb. Visszaadom ismétlésre, mert kíváncsi lennék arra, hogy mit gondolsz a gyerekkorról most. Jó lenne, ha kapnánk egy ilyet, hogy mit csinál Timi a gyerekkorával, és a sajátodról mesélj, ne a gyerekkorról általánosságban. Neked ez azért is kihívás, mert gyerekekkel is dolgozol, de én most nem erre vagyok kíváncsi, hogy milyen gyerekfotót tudsz csinálni, tudom, hogy jókat, hanem arra, hogy milyen Timi gyerekkora. Ismétlés. (hegyi)

Nagyon jó ez a geg, attól, hogy egy pillanatfelvétel, miközben hordozza az esküvői fotó minden manifesztumát. Szépen túl van világítva, az egész a maga konkrétsága mellett is elindul a glamour felé, szerencsére azért nem jut el odáig, közben pedig egy teljesen hétköznapi helyzetet mutat, a menyasszony várja, hogy a leendő férje elvégezze a dolgát. Ezek az emberi irányok, ezektől vagyunk azok, akik. Ha én lennék a megrendelő egy ilyen esküvőnél, ha az én esküvőmről lenne szó, akkor ezeket biztos, hogy beválogatnám az albumba. Ha mint kívülálló nézem, érdekes a póz is, meg az egész, a várakozás, az arc, hogy mit fejez ki. Amikor nem figyelünk oda magunkra, akkor, amikor nem rendezzük szépen a vonásainkat, amikor nem szereplünk, az miről szól: feszültségről, unalomról, szembenállásról, a csípőre tett kéz is ilyen, van benne egy harciasság is. Nem tudom, hogy aztán mi lett ennek az esküvőnek a sorsa, én voltam már olyan esküvőn, ami két nap múlva felbontatott. Köszönöm, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés: