Elemzés

Kritikai kép, nyilvánvaló arról mesél nekünk, hogy vannak olyan területek az országban, amik esetleg másra is alkalmasak lennének, mint arra, hogy gyárépületeket húzzanak föl rá, akik aztán uralkodnak ezen az egész helyzeten. Nekem ez erről mesél. Értem, és rendben van, de a kivitelezés nem nagyon acélos. Ezt lehet, hogy majd valamikor nyáron kellene megismételni, mert most ez a lekaszált barnás színű fű nem nagyon erős, mint ahogy a szürke ég sem. Így egyedül a SHARP az, ami valamilyen szinten élénkséget hoz az egészbe. Ha már színekkel dolgozunk, akkor itt a többi színnek is erősebbnek kellene megjelennie, az adna ennek egy erős ritmust. Ez most itt nem jön létre, úgyhogy én ezt most úgy adom vissza Tamásnak, hogy ha lehet, akkor ezt akkor ismételje meg, amikor már kizöldült a fű, vagy ott valami történik. (hegyi)

Folytatódik az a film, amit az előbb láttunk, főszereplő még itt sincs, de már a mellékszereplők megjöttek. Nem tudom, hogy ez így most érthető-e. Itt egy fokkal jobb a helyzet, de még mindig nincs meg a történet főszereplője, még mindig nem tudom, hogy mire akar kimenni itt a fuvar. Szökőkút, és ebben a torzításban, ebben a roncsolásos tónusterjedelemben ez egészen izgalmas, de ennyi. Kompozícióban nagyon billeg, össze-vissza vannak ezek a vízsugarak, miközben ez kiszámítható, hogy honnan fog spriccelni, erre oda kell figyelni, hogy hova rajzoljuk ezeket az íveket. (hegyi)
értékelés:

Működik is, meg nem is.

Az a jó ebben a képben, hogy azon kívül, hogy kompozícióban is nagyon erős, és jó a meglátás, Tamásnak sikerült egy olyan időpillanatot kivárnia, amikor a megvilágítás a fény színhőmérsékletével, vagy a színhőmérséklet különbséggel tud érzelmi hatást kiváltani. Ugyanis ennél a képnél most, ami élményként létrejön, az az, hogy van ez a Presszókávé, Sütemények, Tej-kakaós citromsárgás koszlott fal a graffitivel, ami egy komor, szürkés, kékeket tartalmazó, egy megvilágításszegény helyzet, és van egy háttér a kocsmával, ahol a beáramló napfénnyel ez a sárgás-aranyszínű ragyogás mutatkozik, és ez által jön létre a dinamikai különbség a két felület között. Mind a kettő tulajdonképpen halott tér, és mégis olyan, mintha azt mesélné nekem Tamás, hogy látod, itt voltunk Szekszárdon a városközpontban, és képzeld, amikor egyszer itt mentünk el, akkor Sharon Stone kijött a kocsmából. Az ember, amikor ezt látja, hogy csillog a szemében a rajongás, ahogy meséli, akkor tudja, hogy igazat mond, és nem várja, hogy hol van Sharon Stone-ról a fénykép, mert hát az nem sikerült, mert elfutott. De a ragyogása, a nyoma ott van. Körülbelül ez az élmény jön le nekem, hogy a mese, a csoda megtörtént ott, a kocsmánál, csak elrepült. Megvan az osztálybasorolás is, de Tamás, ez nem jelenti, hogy ne küldhetnél ide még megoldásokat. (hegyi)
értékelés:    

Strand télen is.

Minél több képet kapok erről a strandról, annál inkább meggyőződök arról, hogy ez egy olyan hely, ami ilyen premierplánban megmutatva nekem kevésbé izgalmas, mint a részletei. Gyönyörű fényjátékok vannak ezen a felületen, bármelyik medence belső felülete, és az ott létrejövő árnyékok gyönyörűek, de így egészben nekem kicsit olyan, mint egy térképfelvétel, mint egy leltár, de nem tud érzelmileg hozzám közel kerülni. Ha ebben a képhatárban dolgoznék, akkor is meghoztam volna azt a döntést, hogy a másik kerítésnél vágnám a képet, a medenceszélnél, a fölötte lévő rész már nekem nem kell. De fölhívnám Ágnes figyelmét egy részre, ami egy csík, viszont rendkívül izgalmas: az az árnyékrész, ami a kerítésnél létrejön, és amiben az alkotó is megjelenik. Ez ennek a képnek mondjuk egy-hatoda lehet, de az a csík nekem ott zseniális, én azzal kezdtem volna el dolgozni. Nem kötelező ezt elfogadni, most ennél a képnél egy kicsit szét van darabolódva ez a helyzet. Erről nem biztos, hogy az alkotó tehet egyértelműen, mert lehet, hogy ebből nem lehet sokkal többet kihozni, bár lehet, ha még egy 5-10 percet vártunk volna, akkor lehet, hogy még hosszabbak az árnyékok, és akkor átbillen ez az egész a szabdaltságával valami absztraktba, de most valahogy nem érzem ezt megnyugtatóan késznek, mint kompozíció. (hegyi)
értékelés:

Kedves kép, nagyon tetszik, egészen addig, ameddig eljutunk eddig a kis harangig. Ez nekem nem jön be. Értem én, hogy ettől lesz a kép az, ami, de én ezt elfelejtettem volna. Ha levennénk a harangot, és csak az ablakot figyeljük, az, hogy a két ablakszárnyban nagyjából hasonlatosan ugyanaz az épület, de mégis másként jelenik meg, az számomra rendkívül izgalmas lenne. Ez a harangocska számomra elviszi a bizsuba. Nem annyira erős vagy jellegzetes, hogy elindulhasson az a fajta ellentétpár, ami ez a szerelmetesen áhított világ és a valóság közötti ellentétet mutatná. Ez lényegesen gyengébb közlés, mint amit egyébként a háttérben látunk ezzel az egyszerű fa szerkezetekkel épített házakkal, vagy akár ezzel a piros ablakkerettel, aminél, ahogy látom a szigetelés utólag meg lett erősítve. Itt megint arról van szó, hogy a kamerával nagyon közel mentünk, és ezért nagylátószögű objektívet kellett használnunk, és ez elkezdte hordó formára torzítani az egészet. Ez sem tesz ennek jót. Technikai dolgok, Ágnes, de ezekre oda kell figyelni. Ez most azért kap egy csillagot, mert az a két ablakfelület, a két tükröződés nagyon erős. (hegyi)
értékelés:

Lilla az első képhez képest is tud meglepetést okozni. Én nagyon örülök annak, hogy ennyire határozott alkotói megközelítést kapunk. Három képet kapunk, mind a három kép három különbféle megközelítést is mutat, ami nem baj, ez természetes, hogy körbefordul a modell, mert egy rendőrségi fotónál ez így szokás. Az is jó, hogy nem biztos, hogy egyforma méretek, mert a rendőrségi fotós nem kötelezően fotóművész, de azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy most mi történt itt a háttérrel. Ahogy látom, feketék a képek, és ezek valamilyen barnás háttérre lettek fölpakolva, amit nem teljesen értek, hogy ennek mi a szerepe. Ha ennek szerepet és jelentést kívánok tulajdonítani, hogy nem egyformák ezek a képkockák, és csáléra van hagyva a háttere, lehet ilyet is, akkor határozottabb dinamikai különbséget kell hagynunk a háttér színe és a képkocka között. Ez lehetett volna az egyik, jól járható út, a másik az, hogy mindent lehozok fekete-fehérre, és akkor csak a képen belüli történet az, ami kicsit tud ugrálni. Most nem eldönthető, hogy csak elszúrtam a feketét, és nem vettem észre, hogy a háttérben az nem fekete, vagy mi történt. Ez technikai jellegű dolog, lehet, hogy csak arról van szó, hogy nincs a monitor bekalibrálva, és Lillának a monitorán a háttérszín egyenértékű a feketével. Ami nekem még furcsa: a tábla. Értem, hogy személyes üzentet küld az ember ezen a táblán, és nem akar didaktikusan menni egy úton, hogy most lekoppintom, hogy hogyan is néz ez ki egy rendőrségi felhívásnál, de a betűtípussal, ahogy ez itt megmutatásra került, nem nagyon értek egyet. A Why so serious? engem nagyon arra emlékeztet, amikor én iskolás koromban a matek könyvbe firkáltam, és a KISS zenekar betűit írtuk le. Végén az S betűk már átlógtak a tankönyv alján, mert csak húztam, húztam, aztán egyre lejjebb került, játszottam velük. Szóval ismerem ezt, nekem most ebből ez jön le. Ez a betűtípus nekem itt idegen, és nem látom azt, hogy ez következetesen lenne végigvíve, tehát tipográfiai problémám van a táblán. De a kép száz százalékos, amit üzen, tökéletes, megvan a három csillag, és a leckemegoldás is. Ettől még, ha van ötleted, szívesen fogadom erre a leckére. (hegyi)
értékelés:    

Kedves kollegámat leptem meg néhány feldíszített édes falattal.

Muffin alaptészta (12 darab)
Hozzávalók:
15 dkg margarin,
15 dkg kristálycukor,
1 csomag vaníliáscukor,
15 dkg liszt,
1 teáskanál sütőpor,
2 egész tojás,
1 citrom leve és héja,
5 evőkanál tej

Elkészítés: A tojás fehérjét külön felverem, majd félreteszem. Kikeverem a margaint, cukrot és vaniliáscukrot a tojássárgákkal. Ezt követően adom hozzá a sütőporos lisztet, a citromhéjat- és levet, valamint a tejet. A kikevert tésztába lazán belekeverem a felvert tojásfehérjét. A papírral bélelt muffin formát félig töltöm a tésztával, majd ráteszek egy-egy kis kanál csokipudingot, végül újabb kanál tészta kerül a formába. Középmeleg sütőben aranybarnára sütöm a muffinokat. A kisült sütiket cukormázzal és dekor gyöngyökkel díszítem.

Végre elindulunk egy fotográfusi megközelítés irányába. A leiratból, és a kommentárokból tudom, hogy a mi környezetünkben talán ezek a kis színes golyók nem annyira ismertek, de én abszolút el tudom fogadni a szereplésüket. Ehhez még hozzáteszem azt, hogy az alkotó próbált ehhez csatlakozni azzal a szalvétával, ami körbeveszi ezt a kis csomagot. Ez egy jó irány. Talán itt annyit lehetett volna a térrendezésben létrehozni, hogy megcserélem a kis fehér bogyókat tartalmazó muffint azzal a muffinnal, ami most a kép bal alsó sarkában van, amin a nagy színes gömbök vannak. Vagy ha készült még ilyen színes bogyós, akkor azt valahová, például a képnek a jobb felső sarkába helyezem. Most ennek az egésznek a tömegét, és a figyelmet a bal alsó sarokra viszi el a kép, mert ott vannak a legnagyobb értékkel bíró színdinamikai megjelenések. Ahhoz, hogy a szem körbe tudja járni ezeket a muffinokat, be kell csapni magunkat, erőszakkal kell rávenni a nézőt arra, hogy minden egyes muffinra ugyanannyi idő jusson, vagy legalábbis ez a kör, amit itt létrehoztunk, valóban körbe tudjon menni. Ott van két olyan muffin a jobb felső sarokban, amik lényegesen kisebb szerepet kapnak, ami nem baj, csak akkor azokon a díszítésnek kell erősebbnek lenni. Kettő csillagot adok rá, Eszter. Az irány abszolút jó, ez egy türelemjátékos dolog, hogy az ember elkezd ezekkel játszani. Ha te még csinálsz ilyeneket, márpedig én úgy gondolom, hogy igen, mert ebben látszik a szeretet és a törődés, ez valószínűleg nem egy egyszeri eset volt, hogy te sütöttél, és akkor lássuk azt, hogy hogyan kezdesz el ezekkel játszani. Annyi segítséget tudok még mondani, hogy tessék eltekinteni attól, hogy én most muffinokat látok, tessék ezeket úgy kezelni, mint tárgyak, ez fog segíteni az elrendezésben. (hegyi)
értékelés: