Elemzés

Utólag tudtam meg, hogy ez egy képsor akart lenni, és ezt egybe kellett volna föltennem. Ezt az értékelést valamelyikhez odatesszük. Azért szeretem ezeket a képeket, mert egy más attitűd. Ebben benne van Ágnes véleménye és viszonya a gyerekkorhoz. Ezt kértük mi számon a leckéknél, hogy engem nem az érdekel, hogy hogyan kell röhögős képet csinálni a Gyerekkor leckére, azt majd tessék beküldeni Portré leckére. Engem az érdekel, hogy mi a ti viszonyotok, hogyan gondolkodtok a gyerekkorról. Ebben az a jó, hogy itt most a fölső gépállás nagyon sokat segít. Ez elidegeníti ezt az egészet, távolságot hoz, és úgy érzem magam, mint amikor egyszer visszavetődtem Lőrincre, ahol én a gyerekkoromat töltöttem nagyanyámnál. Elmentem a nagyjátszóra, mert volt kisjátszó, meg nagyjátszó, és voltak ott hinták, ahol emlékszem, hogy nagyon sokat dumáltunk, meg hintafogóztunk, de már bele se fértem, nem hogy ott még elkezdjek hintázni. A lábamat is félguggoló pózba kellett raknom, és utána úgy kellett kifeszegetni engem a hintából. Ez nagyon elszomorított. Szóval ez a jó, hogy ott állok a kis csúzdánál, látom, hogy a többi gyerek ott le szokott csúszni, és nekem egyetlen vigaszom van, hogy télen az emberek kevésbé csúzdáznak. Csak ezért nem néznek engem hülyének, hogy most nem csúszok le. Egyébként azért nem csúszok le, mert már nagy lakli vagyok, és nem gyerek, de azért az élmény még kellene. Ugyanez igaz a második képre, hogy ugyanaz a farönkök, amiken ugrójátékokat csináltunk, és hogy ki tud végigmenni rajta anélkül, hogy leessen, ezeket egy felnőtt nézik, hogy mik ezek a kis vackok. Gyerekként ezek óriásiak voltak. Aztán a leszakadt hinta a végére abszolút jelentéssel bír. Picit nekem érzelmileg sok is ez, kevesebb is elég lenne, de el tudom fogadni. Én ebből nem a leszakadt hintát vettem volna, hanem ezt is fölső gépállásból csináltam volna, a hóban lévő lánc izgatna. Itt azt érzem, hogy túlságosan meg akartad magyarázni, hogy mit látunk. Talán bátrabb lehetsz abban, hogy bízz a nézőben, hogy az első két kép után egy utolsó asszociációként lehet, hogy elég csak a lánc, és az a szép sárga műanyag. Sőt, megnézném ezeket majd ha ismétled fekete-fehérben is. (hegyi)
értékelés:

Ez egy jó városi fotó. Magány leckébe nem tenném be, mert ahhoz egy kicsit nyálas, de az Épített környezet leckére kitűnő. Szeretem, rendben van. Én erre megadom a kettő csillagot, azzal a megjegyzéssel, hogy itt megint a kezedre csapok, itt megint belenyúltál a fotosoppal. Egyszer már megnézném ezeket a képeket, hogy miért kell neked ennyit bindzsizned, majd akkor fogsz lebukni, amikor kiderül, hogy ezek használhatatlanok akkor, amikor nincsen rajtuk fotosop. Én nem tudom, de itt megint valamit kellett matatnod a tónusokkal, meg a vignettálással. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet már többedszerre próbálom megfejteni. Valószínűleg itt valamilyen tükröződés-játékról van szó, ami az oszlopra varázsolta ezt a nénit. Jó ez a kapcsolódás a fiatalokkal, csak lehetne egy kicsit egyértelműbben megfogalmazni, hogy mi történt. Mert így most, már a sok fotosop bindzsizés után nem tudom, hogy most szendvics negát látok, vagy tényleg valami fényjátékot. Akkor sincs semmi baj, ha ez egy szendvicsnega, csak a mihez tartás végett. Nem rossz, nem rossz, egy kicsit szellős. Azt mondom, amit Robert Capa mondott, hogy ha nem elég jó a képed, akkor nem voltál elég közel. Itt valószínű, hogy ez eléggé erősen érvényes. Kicsit közelebb kellett volna menni a géppel, nem objektívet nyitni, hanem közelebb menni. Legfeljebb akkor észrevesznek, de az nem biztos, hogy rosszat tett volna a képnek. (hegyi)
értékelés:

András, komolyan mondom neked, úgyis megyek hozzád kalibrálni a monitorodat, hogy le fogom törölni a fotosoppodat, és valami egyszerű dolgot fogok föltenni, a plug-in-jaidat kitörlöm orvul, mert borzalmas, hogy egyszer csak megtalálsz egy újabb hülyeséget. Kicsit úgy viselkedsz ezzel az egész fotosop-kérdéssel, mint a gyerek, amikor az óvódás gyerekcsoport megy kirándulni, és Pistike mindig lemarad, és hol egy gesztenyébe rúg bele, hol egy osztálytársa fenekébe, hol a tanárnő szatyrát próbálja eltalálni, miközben a többiek mennek a kisjátszóra. Te is így incselkedsz ezzel az egésszel. Most itt az van, hogy inverzbe használjuk a vignettálást, és kifehérítünk. Ilyet tudod legutoljára én hol láttam? Anyámék esküvői fotóján, biz' isten, az is borzasztó volt, de abban az időben ez szokás volt, hogy így kihomályosítják a kép szélét. Hogy itt milyen értelme van, komolyan mondom, hogy nem tudom. Annak örülök, hogy itt nagy színjátékok nincsenek, kezdünk eljutni a fekete-fehérhez, de még azért itt bele kellett valamit manipulálj. Ugyanis ez gyengíti az egészet, komolytalanná teszi. Ilyesmi járhat a fejedben: biztos, hogy ez a fickó nézi ezt a nőt? Ez elég? Hát még rádobok egy lapáttal, akkor már tuti nem tudnak mit mondani. Hát dehogynem: azt, hogy rossz lett. Ne haragudj, de ez egy tök jó kép lenne egyébként, rendben van, de kicsit lötyög a kompozíció, én még tudnék vágni, főleg a kép bal oldalán, mert itt most az arányrendszer nincs eldöntve, hogy a virtuális és a valós világ aránya micsoda. Ez most majdnem 50-50, de egy kicsit lötyög. És itt a nőnek kellene a fő hangsúlynak lennie, ő hendikeppel indul ebben a versenyben, mert ő csak kétdimenziós, míg a bácsi meg három. Én adok erre egy csillagot azért mert maga a dolog nem rossz, de sírok ettől a fotosoppolásodtól. (hegyi)
értékelés:

Kockás, nagyon nagy öröm azt látni, hogy nekifogtál újból a leckéknek, az első lecke újbóli újragondolásának, és annak is örülök, hogy egy olyan helyzetet hoztál, ami új a te képi gondolkodásodban. Jó a kompozíciója, jó a rendje ennek az egésznek, jó a tere, nagyon szeretem. Túl sokat azért nem mondok róla, mert arra vagyok most kíváncsi, hogy ez valaminek a kezdete, amiben egy újrafogalmazást látunk, vagy most ezt így megtaláltad magadnak, és még nem tudjuk, hogy mire megyünk majd vele. Várom a folytatást, bizakodással teli vagyok. Aurelianonak köszönöm az irodalmi elemzést, nagyon jó. (hegyi)
értékelés:

Azt ide rögtön hozzáteszem az elejéhez, hogy András nem tudott döntést hozni, fölsorolt egy csomó leckét, hogy melyikbe is kellene ezt a képsort beküldeni, és én voltam az, aki -jobbhíjján- beletettem ezt a Gyerekkor leckébe. Ez a bizonytalanság azért érdekes, mert ha nem tudom, hogy milyen leckébe akarom rakni, akkor annak van oka. Maga az, amit András megtalált magának ezekkel a babákkal nekem egy izgalmas dolog, tetszik. A kép színvilága hasonlít egy kicsit a Polaroid gépekkel készített képek színvilágához. Itt most jelen pillanatban ezzel sincs semmi bajom. Azt nem tudom, hogy ez most egy történet akar lenni, amit elmesél, vagy arról van szó, hogy megtalálta ezeket a babákat magának, és ezek ilyen hangulatképek, amiknél az összefűzőkapocs az, hogy mindeniken baba van. Bárhogy is van, ahogy a leckebesorolásnál bizonytalanságot érzek, itt is ez a bizonytalanság tükröződik. Nem tudom mi az, ami ezeket egy sorba rendezi. A világítás nagyjából igen, meg a figurák is, de mindegyik egy kicsit másról beszél. Ha András nem haragszik meg, én nem mennék most végig 12 képen, hogy mindegyiket külön elemezzem. Inkább csak arról beszélnék, hogy melyik az, ami nekem kilóg a sorból, és hogy miért lóg ki. Nekem ebből kilóg a negyedik kép, a többihez képest ezzel a drótvázzal egy csinált dolog, tehát önmagában nem éri el azt a hatást, amit szeretne. Az eszközhasználat maga felfokozott, de a hatás nem lesz az ezáltal. Ugyanez igaz a következő képre, amin egy babafej van valamilyen szoknyácskába, vagy lámpaernyőbe beletéve. Nekem kakukktojás a hatodik kép is, azzal, hogy itt valami erotikus helyzet van erőltetve, ami nem lenne baj, ha az egész sorozat erről szólna, hogy a valós életből vett problémákat dolgozunk fel babák segítségével. Akkor ez az áttételezés izgalmas lehetne, de akkor nem kell mellémenni a témának, hanem nagyon konkrétan kell tudni fogalmazni. Aztán a kilencedik kép, a faágra tett, futóformába beállított baba is kilóg nekem talán ez lóg ki legjobban. Ez technikailag is kevésbé erős, ez olyan, mintha egy werkfotót látnék, nagyon erősen látszik a csináltsága annak, hogy most én fölraktam a fára ezt a babát. Az utolsó kép is nekem másról szól, mint az összes többi. Nincs ezzel semmi baj, csak más hangulat, más világítás, más történet. Létre lehetne hozni ebből egy mesét, ez izgalmas ügy lenne. De most nem érzem eldöntöttnek, hogy mit is akar András mondani ezekkel a babákkal. Én arra szeretném Andrást ösztökélni, hogy használja ezeket a figurákat, mert ezek nagyon jó alapanyagok, de ha lehet ilyet kérni tőle, akkor azt mondom, hogy oké, nézzük meg ezeket a babákat, de egyetlen egy képet kérek, nem ilyen sokat. Nem azt mondom, hogy ezek közül kell kiválasztani egyet, hanem tessék végiggondolni az egészet, itt már begyakoroltad, látod, hogy miket lehet létrehozni, hogyan kell világítani, mi milyen hatást ér el, és akkor tessék egy valamit ebből összehozni. Utána meglátjuk, hogy milyen irányt vesz ez az egész. Nagyon izgalmas, félre ne tedd, csak most a teszt időszak után jó lenne, ha élesben kezdenél el ezzel dolgozni. Úgyhogy ez nem is igazán ismétlés, hanem én elfogadom ezt, mint egy ilyen sorozat, megengedve azt, hogy nekem ez nem áll össze most, de jó lenne, ha koncentrálnál. Úgy érzem, hogy most egy kicsit elvitt a megtalálás öröme, ami nem baj, mert van ilyen, ezt nagyon is érzem, de most egy kicsit tessék koncentrálni. Ugyanis nagyon kevés hiányzik attól, hogy ez drámai közlés lehessen, de a drámai helyzet nem egyenlő a drámázással. Megint a régi lemezt teszem fel: tessék belül magadban mélyre nyúlni és ha az élmény megvan, akkor az hozni fogja magával a megoldásokat is, és elmúlik a bizonytalankodás. Tudom, hogy baromi könnyű ezt mondani, hogy nyúlj magadba, de hát mit tegyek, ha ez kell, hogy működhessen az, ami jelenleg a látvány szintről nem tud elemelkedni. (hegyi)