Elemzés

Utálatos, locsogó-tocsogó, esős hétfő.

Azt elmondom az embereknek, hogy Anna ezt a képet szorgalmiba küldte, amit én nem is teljesen értek, miközben leírja azt, hogy milyen egy hétfő neki, és van ilyen leckénk. Nem tudom miért nem oda merte beküldeni. Én nagyon kedvelem ezt a kompozíciós játékot. Most, ebben a helyzetben visszakanyarodnék a kettővel ezelőtti képhez, ahol nagyon bátor a November képed. Itt most ez a bátorság mintha alábbhagyott volna. A kompozícióban elbillentetted az egészet a szabályos és iskolás megoldástól, és ez egy jó irány, aminek én örülök, de még egy picit több kellett volna. Ha már egyszer úgy döntök, hogy a modellt kiküldöm a képből, és megy kifele a térből, akkor menjen mégjobban. Nekem a kép jobb oldalából még hiányzik, oda még egy kicsi nekem kellene, ahhoz, hogy ez a kompozíció igazán húzós legyen. De a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

...mert ez a kép talán jobban tükrözi az ősz hangulatát, mint az előző.

Azt mondja Anna, hogy talán ez jobban tükrözi az őszi hangulatot. Nekem az előző is tükrözte, ebben van egy 1973, Népliget, lekéstem a buszt élmény, vagy hozza azt az élményt, amit az akkori divatfotók, ezek a Fürge Ujjak címlapfotók tudtak hozni. Amikor próbálták elsummantani azt, hogy konkrétan mutassák azt az adott pulóvert, hogy hogyan is néz ki a valóságban, és odatettek egy kreált történetet, hogy most akkor anyuka fut a mezőn, és mindjárt beér a kertbe, satöbbi. Tehát mindig voltak valami sztorik mellé téve. Ez nagyon hasonlatos itt is. Ez egyáltalán nem baj, én ezt abszolút kedvelem. Ami nekem a figyelmemet fölkeltette azok az ékszer-bogyók. Ezek nagyon izgalmasak, és ez, ami megmenti ezt a képet a giccstől, mert ha ez a fajta játék nem lenne, akkor erősen kellene kapaszkodni, hogy az ember ne azt mondja, hogy ez egy illusztrációja valamilyen élménynek, de nem maga az élmény. Miért mondom ezt? Az előző képnél sokkal bátrabb voltál, és azt mondtad, hogy francba a konvenciókkal, az én élményem fontos. Aztán ott kaptál egy értékelést, nem tőlem még, hanem a többiektől, ahol mondtak neked mindenfélét arról, hogy ez most miért, és a színek, és most itt megpróbáltál ennek megfelelni, és mint egy Úrfelmutatás az ostyával, a modell fogja ezt a levelet, és mutatja nekünk. Szerintem akkor volt igazad, amikor azt mondtad, hogy mersz a konvenciókkal szakítani, mert akkor abból az élményből kaptam ízelítőt, amit te magad érzel. Itt meg abból, amit szerinted érezned kellene. Remélem értelmes ez az elemzés, de ettől még a kép rendben van, én nagyon szeretem ezeket a színeket, meg az egész ilyen kilágyított, kicsit lilába-úszós hangulatot. Kettő csillagot kap, a harmadikat azért nem, mert én rád vagyok kíváncsi, nem arra, hogy feladatot oldjunk meg. Az Estiskola nem arról szól, hogy úgy oldjunk meg feladatokat, hogy abba közben elfelejtsünk benne lenni. Nem tudom egyetértesz-e azzal amit mondok. (hegyi)
értékelés:

Szép nap volt...

Csongornak ez a képe akár egy meseillusztráció is lehetne: mennek a törpikéknek a falujába látogatók, és ez a kép tárul eléjük. Veszélyes világ ez a törpe-világ, mert mindjárt ránkdől a hegy. Ehhez még egyetlen dolgot tudnék még hozzátenni most, hogy egy picit eldöntetlennek érzem azt, hogy ez a mese a törpékről vagy az óriásokról szól-e, vagyis a nézőpontot lehetett volna úgy megválasztani, hogy talán, ha valamennyivel lejjebb jövök, akkor ezek a kis moha-zuzmók, meg a patakocska, ami itt folyik, nagyobb hangsúlyt tudott volna kapni. Ez azért lett volna fontos, mert ez az izgalmas, ami a felső részben történik a fákkal, az viszonylag szokványos. A kevésbé szokványosak ezek a levél-játékok a kövekkel, meg a folyócska, meg ez a partszakasz ami ránk dől. Ennyi javítást tudnék mondani, de nekem az élmény abszolút átjön. Erre most megadom Csongornak a három csillagot, későbbiekre mondom, hogy ezeket a megfigyeléseket magunkban kell tisztázni, hogy kinek és mit mesélünk, mi a mese. Te írtál meséket gyerekeknek, pontosan tudod szerintem, hogy mire gondolok. (hegyi)
értékelés:

Az előző képnél elég sok mindent elmondtam arról, hogy mitől szuper az a kép, most elmondom, hogy ez mitől jobb. Attól, hogy Bara egy helyzetet, ami eléje tárult, az első nagy rácsodálkozás után volt olyan bátor, hogy fölborítsa, és megkeresse benne saját magát, azt ami őt ebben izgatja. Egészen konkrétan, nem mellébeszélve, nem nagyon foglalkozva azzal, hogy ezt a teret akár a Kelet-Németország legnagyobb fényfestő grafikusa hozta létre, Bara mert olyan pimasz lenni, hogy ebből az egészből egy redukcióval a saját történetét meséli el. Egyrészt redukció van a színekkel, másrészt a formákkal. Abból a valóságból ami azon a képen a valóság és a tér kivetülése a játék maga, itt mit sem hagy, fejreállítja a világot, és azt mondja, hogy engem azok a kis UFO-lények érdekelnek, akik a lábukat lóbálják a felhő tetején. Én ezzel abszolút egyetértek. Azért fontos a két képet megfigyelni, mert mind a két kép érvényes, jó, fontos. Az előző kép is abszolút tisztességesen megcsinált munka, de amikor azt mondjuk, hogy keressük saját magunkat, a saját élményeinket, énünket az adott alkotási folyamatban, akkor körülbelül ez egy illusztrációja lehet annak, hogy miről is beszélek. Ennél sokkal tovább nem akarnám ezt boncolgatni, itt is lehet mondani, hogy el van ferdülve egy kicsit az egész, de ez a ferdeség vissza van húzva most pontosan azáltal a tömeg által, ami a kép jobb oldalán a szereplőkkel és a fénykapuval létrejön, tehát ez itt ez teljesen rendben van. Három csillag, köszönöm, Bara. Körülbelül hasonló élményt várok tőled a Magány lecke megoldására is. (hegyi)
értékelés:

Én ezt a képet a Vágy leckébe tettem volna. Ha ez pontosítható Ágnesnél, hogy ez a gondolat, amit itt felénk közöl a Vágy leckének a teljesítése, akkor bizonyára az eszközök is pontosíthatóak számára. A képi megfogalmazás mindenképpen egy színészi, színházi előadásmód - úgy csinálni, mintha. Mintha óriás lennék, mintha nagyra nőttem volna, mintha a világ fölött állnék, mintha minden, ami hozzám képest a környezetemben látható, tapasztalható kicsi, akár kiszolgáltatott vagy védtelen lenne. Hiszen az óriás szinonímája nagyjából ez. Ha ezt Ágnes elfogadja, és ez eddig érthető, akkor megyek tovább. A kép egyik fő motívuma a modell, Ágnes, aki egy erősen előrehajlott pozícióban néz felénk a kamerába, és egy megfigyelést rekonstruál. Azt a megfigyelést, amit az ember sétálás, túrázás közben tesz, általában vagy kora reggel, vagy késő délután, hogy az árnyékok furcsán viselkednek. Aztán ebből a megfigyelésből utána következtetéseket lehet levonni, valószínű délben szinte el is tűnnek, de mindeképpen van egy viszonyunk a saját árnyékunkkal. A kép humora abból adódik, hogy a képen egyszerre szerepel a főszereplő, és az ő árnyéka, és ők ketten valamiféle interakcióba kerülnek egymással - az óriás a szereplő, és az árnyéka a kis törpe. Az árnyék az óriás által megfigyelt és hatalmával beborított szereplő. Amiért az elején elmondtam, hogy ez a Vágy leckébe tartozik az az, hogy az ember a saját testképével, azzal, ahogy ő saját magát viszontlátja, vagy hangban visszahallgatja, ritkán elégedett az első pillanattól kezdve. Aztán ezt vagy megtanuljuk elfogadni, és mint tanult élmény, helyén kezelni, vagy valóban eljutunk addig a pontig, amikor a saját testképünkkel, a saját fizikai valónkkal megbékülünk, és ez a megbékélés egyfajta önszeretetet is elhoz, ami másról szól, mint a narcisztikus önimádat. Az elfogadás, és a jóban levés más mint az, amikor az ember mindenki és minden helyzet fölé emeli a saját egóját. Ebben a képben, ha ez tisztázott Ágnesnél, hogy ez miért is a vágyról szól, akkor az eszközök automatikusan behívódnak. Amikor Ágnes a saját megjelenését, és ennek árnyékvetületét megfigyeli, akkor, ha a cél tiszta, akkor az időpont, és a helyszínen föllelhető tárgyak kiválasztása szinte önműködően megtörténik. Ez a kép egy jó kép, de ebben a képben ez az üzenet nincs egyértelműen kimondva. Ezeket az üzeneteket az ember először saját magának kell tudnia kimondani, és ha ezeket kimondta, akkor onnantól már az adott érzet és élmény, amit a kimondás közben megtapasztal, az adott aktuális állapotáról fog üzenni. Ha én azt mondom magamról, hogy én egy behemót vagyok, azzal két dolgot tudok utána kezdeni: problémának érzékelem, és teszek ellene, amennyiben tudok tenni, avagy elfogadom, és beépítem harmóniában a személyiségembe. Mind a kettő más megjelenést fog hozni képben. Az egyik egy Buddha-pózban, nagy hassal, békés mosollyal ülök, a másik egy erősen torzító objektívvel, alsó gépállásból fölvett, főképp a hasi tájékra koncentráló groteszk felvétel lenne. Ha ezt elfogadjuk, akkor erre a képre visszavetítve azt mondom, hogy ez a döntés nem történt meg, ezért a humor része primer marad, és nincs meg benne az a fajta fanyar íz, az a fajta keserűség akár, amit a néző a jó viccek esetén érzékel, mert saját magát is mérlegre tudja általa tenni. Ha ebben a helyzetben a kép címe és a kép megfogalmazása tű éles, precíz, és azt mondom, hogy "óriás", akkor az egy kérdés, hogy a mondat hogy néz ki: "óriás akarok lenni", vagy "óriás vagyok". Az egyik egy vágy, és annak a beteljesülésére vágyok, amit fizikai okokból valószínűleg sose fogok elérni, a másik egy helyzetértékelés a maga következményeivel együtt. Egyik sem jobb a másiknál, de a kimondás segít abban, hogy megtaláld azokat az eszközöket, helyszíneket és formákat, ami a néző számára is ezt egyértelművé teszi. Ezt én visszaadnám ismétlésre, és kérlek ezen a problémakörön gondolkodj el, és ezt a feladatot oldd meg. Ágnes - Óriás -, hogy ez jelen pillanatban mit jelent neked. (hegyi)

Nem tudom, hogy ez micsoda, de valami nagyon izgalmas hely lehet. Hogy ez egy pályaudvar, vagy kiállítóterem lehet, de olyan az egész, mintha egy digitális kijelzőnek lennének a kis pálcikái. Ha közelről megnéztek egy ilyen kijelzőt, akkor lehet látni, hogy azok is ilyen csúcsos prizmás kis izék. Ez nekem nagyon úgy tűnik, hogy valaki direkt csinálta ilyenre, talán ez valamilyen padlóvilágítás lehet, de még ez se biztos. Bara, itt van egy kép, és órákig lehet nézegetni, nagyon izgalmas az egész. Hogy itt mi történik, hogy ez micsoda, nem tudom, de tök jó, hogy olyan, mintha víz alatt is lenne az egész. Valószínű, hogy egy pincében mászkálnak az emberek, miközben ez világít, de hogy ez honnan kapja a fényt, nem teljesen értem. Nagyon tetszik. Ez egy sci-fi illusztráció is lehetne, teljesen rendben van. Te saját magad küldtél be erről egy másik verziót, és ez a kép annyival kevesebb mint az, majd ott elmondom, hogy az miért jobb, itt attól tátom el a számat, hogy ez vajon micsoda, nem a fotográfusi teljesítménytől, vagy attól, amit te magad hozol létre. Kicsit olyan ez, mint egy színházi fotó, de azt a struktúrát és azt a játékot, amit itt a tervező és az alkotó, aki a világítást kitalálta, azt te nagyon jól mutatod meg. Ez is egy nagy feladat egyébként. Ebből nekem egy kicsit te magad hiányzol, magad elé engedted azokat, akik ezt létrehozták. Nem baj ez, mert kell az embernek tudnia hátralépni, amikor valami olyannal találkozik, ami önmagában is megáll a lábán, de a másik kép barább, abban benne vagy, ebben kevésbé. De azért a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Sétaséta, falevelek, színkavalkád, napsütés, jókedv, nevetés, friss levegő; szeretlek, ősz.

Nagyon finom kép. Finomak a színei, izgalmas az, hogy viszonylag kis mélységélességgel dolgozik az alkotó, abszolút jó helyre van téve az élesség, a szájon van én a sálon. Már a haj maga is egy kicsit életlenben van tartva, és a háttér már csak jelzésértékű, csak szín foltokként van jelen. Ezt nagyon kedvelem. Az is jó, hogy egy dekomponált képet látunk. Ez azt jelenti, hogy a komponálás konzervatívabb szabályai szerint amerre a modell néz, arra nagyobb helyet kell hagyni. Ez a modell most erősen kifele néz a képből, annyira, hogy nincs is más rajta, csak a szája. A szeme már teljesen kimaradt. Én ezt azért tartom jónak, mert nekem Kosztolányi jut róla eszembe. A Kosztolányi-féle verselés. Erotikus kép, nőies, finom, és abszolút kapcsolódik nekem az őszhöz. Az, hogy ez pont a november, volt erről rádióműsor, hogy nekem a november egyik legkevésbé szeretett hónap, ilyen hasonló már csak a február van. De elfogadom azt, hogy van, aki az utolsó lehetőségeket kihasználja, amikor kiskabátban ki lehet szaladni a parkba, és mint egy jelenés, áttűnik a színen a modell, és amikor ellibbent, utána már csak ezek a sárguló, pusztuló levelek maradnak a nyomában. Nagyon szeretem, ez nekem három csillag. (hegyi)
értékelés: