Elemzés

A tökéletesség kategóriája kapcsán sokszor a kék, és a kékkel kapcsolatos tükröződések, fények, foltok, vizek erőteljesen jelen vannak. Nem fogom tudni most megmondani, hogy mi a megoldása ennek, de érdekes, hogy a kék ilyen szinten jelen van mostanában az oldalon. Egy makró felvételt látunk, ahol az öntött formájú gömb a maga torzulásaival átereszti a napfényt két ujj között. Egy jó ritmikai játék. András szeret is ezekkel a fajta geometriákkal dolgozni, talán ezért elfogadhatóbb mint a sokszor az előzőek, ahol vitatkoztam a manipulációkkal, mert hogy sérüléseiből, torz felületeiből jön létre ez a kis megfigyelés. Felhívó jel a néző számára is, hogy sokszor a parányi világ is mennyire izgalmas tud lenni. Ennyi és nem több ami most ezen a képen látható. Ugyanakkor én ezt elfogadom, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy tudom, hogy az András tud ennél többet és azt is bátortalanul megjegyzem, hogy ezek a magas házi feladat számok – 31. lecke – ezek talán akkor célozhatóak meg és úgy érdemes nekiveselkedni alkotóként, amikor az ember úgy érzi, hogy az alapfeladatokból összetettebb üzenetrendszereket is létre tud hozni. Ebbe természetesen, amit most mondtam nagyon könnyű belekötni, és nagyon könnyű érvelni, hogy akkor mondja meg az ember, hogy ezt hogy kéne csinálni és én ezt talán azért nem tenném, mert szerintem az itt történő munkák, közös együtt dolgozások, táborok, rádióműsorok, televízió műsorok, együttléteink, azok éppen arról szólnak, hogy mindannyian kereshessük a pici, apró házi feladatokon, helyzeteken keresztül, fesztiválokon keresztül a kérdésekre a választ. Nem kell, hogy mi ezt jobban tudjuk. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Kezdem azt feltételezni, hogy Pablo Picassonak is különböző korszakait tudjuk a memoárokból megismerni, itt a Mikolics-féle kék korszak van, ahol ezekkel a kék hangulatokkal dolgozik a Mariann. Nem biztos, hogy ez baj, csak a Mariann-féle személyes íz, az most egy picit a kék miatt úgy elillant és valahogy a kéknek az öröme, a vágya ezzel a majdnem monokróm hatással valamiben csak talán ez a bordó fonott kis ékszerféleség adott egy más ritmust, hogy ennek az öröme, ennek a színnek a megtalálásának az öröme egy kicsit most a Mariannt mintha elcsúsztatta volna az önmagával való még mélyebb foglalkozástól. Természetesen tudom, hogy a gyöngyök ezek a kis formák, mind-mind a személyes létezés kellékei, de talán egy picit érdemes volna jobban fölrakni önmagunk számára a lécet. Az megnyugtató, de ezt csak megint ismerősként mondom, természetesen fotográfiai újságokban, szaklapokban, akár külföldi újságokban, külföldi alkotóktól látunk ilyet, és ezek bárhol megállnák a helyüket ezek a képek, de hát azért csináljuk mi ezt a kis Estiskolát, hogy a magunk számára folyamatosan meg tudjunk felelni. Úgyhogy én ezt egy kettődisznós képre értékelném. (szőke)
értékelés:

Ez egy önportré, nem sokkal több...A fényecskéknek köszönhetően szerintem egészen jó...:)

Nagyon szeretem Évának ezt a munkáját, már amikor megérkezett ide a fotó, sajnos akkor nem volt időnk rögtön elemezni, akkor is erősen hatott rám. Nagyon érdekes, hogy a horizonthoz képest a kamerát magasabbra helyezi és tulajdonképpen egy fajta áldozati, vagy egy fajta kicsit Jeanne d’Arc-szerű aláminősítést hoz létre. Azzal hogy a kamera magasabban helyezkedik el a szemsíktól, van az egész képben egy furcsa alázat és a kamerához képest viszont a fényforrás még magasabban helyezkedik el, ettől van valamilyenfajta szakralitása a képnek. Van valami furcsa spiritualizmusa, ezekkel elsősorban Bergman nagyon szeret a filmjeiben, irodalmi munkájában foglalkozni. Talán a Bergman szó nem véletlenül kapcsolható ide, mert közben a háttér amely, véleményem szerint egy ilyen kompozíciós rendben nem tekinthető véletlennek, hozza a szociót, hozza az emberit, az emberi teret a gyűrődéseivel, a felületen megjelenő árnyékaival és nagyon hálás, ahogyan az üvegablakon kitekintő arc tükröződései jobbról megjelennek. Ez igazából csak a dörzsöltség, és a rutin, hogy ezekkel a fajta trükkökkel érdemesebb egy picit játszani, hogy a tükröződésben a szem, csak egy picit kellet volna a valóságban elmozdítani a tekintetet, a szem pontosan ide, a kamerába tekinthetne bele, csak egy nagyon picit kellet volna ehhez igazítani. Ugyanakkor még, és ezt most hozzátenném, hogy csak zárjelesen mondom, hiszen ezt a képet nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép, ha az arcon megjelenő fényekkel még egy picit lehetett volna dolgozni, hogy az orr, az orrnyereg, az ajak, álkapocs résznél ne folyamatosan egy sárgás erőteljes fényfoltként jelentkezzen ez, hanem az arc szépségét még jobban emelje ki, de nagyon köszönöm ezt a képet, és nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy vajon a kereteknek, amikor így beküldjük a képeinket, mennyire van fontos szerepe, kell-e, esetlegesen nem. Itt az Ágnessel azért nem tudok vitatkozni, mert megkeresi a szegmenst, megkeresi a jelenlétet az adott térben. Ugye itt valamilyen tócsa, pocsolya, talán egy átlátás ablakkereten, amely tükröződésként jelenik meg szervül, ugyanabban a tónus világban jelenik meg, mint az alkotó és alkotó mögött megjelenő fák kis levelei. Tisztelettel adózva érdemes megemlíteni a híres filmet Zolnay Pál Hogy szaladnak a fák, azt hiszem az a címe a filmnek, abban van egy híres jelenet Iglódi Istvánnal, ahol, vagy akár Andrzej Wajda Nyírfaliget filmjét megemlítendő, ezek nagyon hálás játékok. Jól és biztonsággal, a Bartos Ágnesre jellemző humorral mutatja mindazt, ami most körülötte zajlik. Azt nem tudom, hogy a legjobb megoldás-e a négyzetformájú közlése ennek a képnek, így egy kicsit olyan Duna tv-s hatása van, nyilván kellett ezt tenni, hiszen a belső tükröződés is valamilyen négyzetszerű szerkezetet adott. Talán erőteljesebb lenne akár egy fekvő vagy egy álló formátumban megpróbálkozni, ezekkel a türköződésekkel, de a kép nagyon szimpatikus, bár az elgondolkodtató, hogy ritmikájában a nagyobb fény információkat, ezek a fadarabkák és levélkék felül a kép tetején kapják meg és az alkotó ezzel a tükröződés és szürke lazúrral beleolvad a háttérbe, tehát mindenfélekép térben a kép tetején elhelyezett levelek érzékelhetőek és így a kép folyamatosan föntről lefelé mozog, pulzál, liheg, olyan mintha ezek a levelek állandóan le akarnának ide elénk zuhanni. Ez egy szabadon hagyott kérdés, ami lehet talán vitatkoznunk. (szőke)
értékelés:

Nagyon szép fényritmusok egy felső megvilágításban, az emberi test szinte elmosódott akvarell-szerű megjelenítése. A kép nagyon fontos momentuma, és ettől középpontozódik is, nem az emberi test nemi jellegének hangsúlyozása, hanem a kéz. Az a kéz, amely munkát ad, dolgozik, ölel, ír, és az ujjak ismétlődő árnyékritmusai egy egészen különleges funkciót, megközelítést adnak ebben a képi világban. Azért, mert a kéz árnyékrendszerével, megvilágításával, a kézfej tartásával, ha egy picit elvonatkoztatunk a kép verbális üzenetétől, minden más valahogyan kisebb fénypászmákkal oldódik meg. Minden más szinte csak utalás. A kéz pedig egy egészen más nyelvezetet kap és ettől olyan, minthogyha maga a kézfej az leválna a képre, közelebb kerülne hozzánk. Miközben kalandoznánk és keresnénk és kutatnánk az emberi testen keresztül folyamatosan, nem tudunk a kézfejről elszakadni, egyfolytában ezt a motívumot nézzük, amely ugyanakkor nyugalmat és irányítást is érzékeltet. Nagyon jónak és nagyon higgadtnak gondolom ezt a képet, és nagyon örülök, hogyha megnézzük a Mariann emberi testtel foglalkozó munkáit, egy folyamatos értékes fejlődést látunk itt. (szőke)
értékelés:

Igen, a Világ ilyen 1-szerű dolgok SOKASÁGA...

Nagyon szépen köszönöm ezt a képet. Egy belső és külső térből történő megfigyelés az, amit itt láthatunk. Elsősorban a függőlegesek, vízszintesek játéka, fényárnyék ritmusa látható itt és nagyon jó arányban vannak ezek a foltritmusok elhelyezve. Festészeti szempontból a 70-es évek, 80-as évek nagyon sokat foglalkozik ezzel a megoldási rendszerrel és ez egy jó tanulmány, jó fénytani tanulmány. És annak is örülök, hogy a hármas elrendeződés a kamera előtti közeli előtér tónusaiban egész közel hoz egy rendszert a teraszrész. A piramisszerű formával egy középteret és csak szinte jelzésszerűen a horizont talán tenger vagy más kék kis csíkocska éppen hogy jelzi a háttér ritmusát. Tehát ezt egy nagyon jó, nagyon átgondolt képnek gondolom, és nagyon örülök a hozzáírt megjegyzésnek is. Háromdisznósra értékelem a képet és várom az Évától a további munkákat és köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Nagyon jól érthető a kép címmel kapcsolódva is az itt látható alkotás. Ugye egy talán családi házban, szobában lehetünk, ahol a világ, a világ üzenetei, a titok, az értelem titka a könyvek. Apa, vagy a család, vagy a saját magam gyűjteménye, könyvgyűjteménye, amin keresztül kitekintek a világba. Ez mindig is egy csodabirodalom volt a könyvolvasás, hiszen a könyv olvasása az egy nagyon személyes, intim műfaj. Kalandozni tudunk, tengerekre tudunk szállni, repülni tudunk és nagyon sokfélét az olvasáson keresztül. De maga az olvasás technikája, az pedig egy egészen érzelmes és személyes és intim műfaj. Egy karosszékben, egy ágyvacokba behúzódva, kicsit elvonulva szokták ezt megtenni. És egy magányos műfaj természetesen, mert ahhoz, hogy a könyvet tudjuk olvasni, ahhoz, hogy tudjuk értelmezni, hogy meg tudjuk élni, kell egy belső folyamat, ami rengeteg érzelemmel van teli. Azért szeretem ezt a képet, mert a mostani, picit aszimmetrikus megoldás, ahol a perspektivikus irányok bal felé tartanak, éppen csak érzékelhetően egy vállat, egy kezet és egy talán copfos hajat, hajtömeget mutatnak. Az odaérkező fény, a felülről érkező fény és talán a bemozdulás is fátyolszerűvé teszi mindezt. Mint egy ilyen kis lidérc, vagy egy ilyen kis tündér, vagy egy ilyen kis szellő fátyolszerű jelenségként, amelyben nagyon erős, teljesen és nagyon konkrétan a könyvek gerincén olvashatóak a nevek, az üzenetek A Twist Oliver, A mágia, és Zsófi, és hasonló feliratok, amelyek racionalizálják ezt a képet. És közben pedig mindazt, amit rejthetnek ezek a gerincoszlopok, az érzelmeket, az érzékiséget és Krúdyt hozza a baloldal és a baloldali oszlopforma, amelyben ez a fátyolszerű kis fényrajzban talán csak sejthető az, hogy egy női alak, ha akarjuk fedetlenül, ha akarjuk valamilyen, a gondolkodásunktól függően valamilyen szabadidős ruhában, de mindenféleképp női jelenségként itt van ebben a történetben. És ez az üzenet a címtől, címválasztástól válik minősséggé, válik még így is egy egyképes kompozícióban képverssé. És ezt nagyon szeretem ezt a képet. Mivel talán olvasható, vagy látható, hogy elég sokat beszéltem erről az alkotásról, ebből az is következik, hogy az én számomra ez egy minőségi munka, ezért zárójelben azt kell megjegyeznem, hogyha ezt az alkotó is szerette ezt a képet, ha érzékelhető, hogy a mi számunkra is fontos ez a kép, akkor miért kell ezt külön megerősíteni egy fekete kerettel? Nincs szükség rá. Tessék az önbizalmat megerősíteni és nem kellenek ezek a temetői keretek a képhez, mert ez a kép önállóan, önmagában így, fekete-fehérben tökéletesen működik. (szőke)
értékelés: