Elemzés

gyülekező

Gyülekező, itt az ősz!

Egy internetes oldali portálnak az egyik beharangozóját is elképzelhetné az ember ennek a képnek a kapcsán, mert nagyon sokszor a ringatóbaba.hu vagy a babamamamasszázs.hu oldalakon lehet látni, hogy Székesfehérvárott vagy Gárdonyban a nem tudom milyen terápiás intézetben ilyen környezetben tudnak a gyerekek ezekből madzagokra fölfűzve nagyon szép játékokat létrehozni. Ezt nem bántóan szeretném most mondani, hanem azon túl, hogy egy tárgyfotózás olyan fényviszonyokban, ahol nagy árnyékokkal, de nem kellően nagy árnyékokkal a gesztenyék megjelennek, egy tárgyfotózást látunk itt, egy sematikus földfelületen, ahol ennyi és nem több a kép üzenete. A képpel nincsen baj, az a kérdés azért bennem fölvetődik, hogy vajon a képkeret az ekkora, kisebb, vagy nagyobb, mert hogy nincs semmi ami indokolná, hogy meddig terjednek az avarszerű levelek, gesztenyegolyócskák. Valami hiányzik a képből amitől tulajdonképpen komponált rendszernek kéne tekintenünk. Olyan mintha valami nagy egészből ki lenne ragadva egy kisebb felület. Úgyhogy én ezt egy disznóra értékelném és továbbra is várnám, hogy - mert hogy tudom, hogy az András jókat tud csinálni -, hogy a 19-es leckére esetleg még próbálkozzon. (szőke)
értékelés:

A világot, mint üveggolyót

A tökéletesség kategóriája kapcsán sokszor a kék, és a kékkel kapcsolatos tükröződések, fények, foltok, vizek erőteljesen jelen vannak. Nem fogom tudni most megmondani, hogy mi a megoldása ennek, de érdekes, hogy a kék ilyen szinten jelen van mostanában az oldalon. Egy makró felvételt látunk, ahol az öntött formájú gömb a maga torzulásaival átereszti a napfényt két ujj között. Egy jó ritmikai játék. András szeret is ezekkel a fajta geometriákkal dolgozni, talán ezért elfogadhatóbb mint a sokszor az előzőek, ahol vitatkoztam a manipulációkkal, mert hogy sérüléseiből, torz felületeiből jön létre ez a kis megfigyelés. Felhívó jel a néző számára is, hogy sokszor a parányi világ is mennyire izgalmas tud lenni. Ennyi és nem több ami most ezen a képen látható. Ugyanakkor én ezt elfogadom, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy tudom, hogy az András tud ennél többet és azt is bátortalanul megjegyzem, hogy ezek a magas házi feladat számok – 31. lecke – ezek talán akkor célozhatóak meg és úgy érdemes nekiveselkedni alkotóként, amikor az ember úgy érzi, hogy az alapfeladatokból összetettebb üzenetrendszereket is létre tud hozni. Ebbe természetesen, amit most mondtam nagyon könnyű belekötni, és nagyon könnyű érvelni, hogy akkor mondja meg az ember, hogy ezt hogy kéne csinálni és én ezt talán azért nem tenném, mert szerintem az itt történő munkák, közös együtt dolgozások, táborok, rádióműsorok, televízió műsorok, együttléteink, azok éppen arról szólnak, hogy mindannyian kereshessük a pici, apró házi feladatokon, helyzeteken keresztül, fesztiválokon keresztül a kérdésekre a választ. Nem kell, hogy mi ezt jobban tudjuk. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Reggeli fények

Igen, ez egy érdekes dolog, hogy mit kellene mondani Gerlei Gábor képéről. Hol kellene belekötni háttérrel kapcsolatban vagy bármivel. Azért nincs értelme ezt megtenni, az egyértelműen látszik, hogy a Gerlei egy olyan fajta lírai költő, vagy egy olyan fajta irodalmár, aki folyamatosan a lassulással és a csenddel nagyon jól tud dolgozni. De ez csak az egyik titok a Gerlei-féle történeteknél. A másik, hogy igenis jól és különlegesen tud bánni az emberekkel. Az más kérdés, hogy olyan emberekkel, akikkel a Gerlei akar foglalkozni, de akivel akar, azokat az embereket megnyitja. Nagyon furcsák lesznek valószínűleg, amiket most mondok, hogy ez a kép látszólag egy portré, látszólag egy normális, konszolidált beállítás. Tele érzelemmel, erotikával, vággyal, szexualitással, lemondással, szomorúsággal, örömmel és nagyon sok mindent el lehetne még mondani. És egy kép komponensekből állhat össze elképzelésem szerint. Az egyik az alkotó különleges megfigyeléseiből, helyzetismeretéből, ha ez egy családi környezetben történt, akkor ott, amelyet reprodukál, létrehoz és keletkezik belőle ez a fotó, másrészt pedig amit az alkotó kisugároz, mert hogy az alkotó instruál, a munka közbeni instrukciók egészen bizonyos, hogy nem csak szavakból kell, hogy álljanak az alkotók szempontjából. Hanem lehetnek érintések, csendek, elharapott félszavak, pislantások, zavart ruhaigazítás, de olyan szoros kapcsolat van, az egyértelműen látszik, a modell és a fotós között és mi ennek csak tanúi lehetünk, csak beleselkedhetünk egy belső történetbe, egy érzelmi helyzetben, nézők, aminél tulajdonképpen, ha akár a Mario és a varázsló című méltán híres történetet ide lehetne emelni, a varázslótól függően az ő engedélyével nézhetünk bele a titkok birodalmába. Ez egy titkos és titokzatos kép amit megenged Gerlei a fényképezőgépén keresztül, hogy mi belefülelhessünk, beleszagolhassunk. Ez egy büszke kép, egy büszke tartással. Ez köszönhető annak, hogy a Gerlei megteszi, exponálja, rögzíti, elénk tárja, hogy ez a látvány itt van. De köszönhető annak a bizalomnak is, az, akit ő fényképez, a jövőnek manifesztál, hogy ő teljes egészében a bizalmával, a Gerlei varázsütése miatt kitárulkozik. Ettől van olyan gyönyörű módon ábrázolva a nőiség, az érzékiség, a szexualitás, vagy akár az anyaság. Ezt egy nagyon jó képnek tartom. Ha megtehetném, akár négy disznót is adnék rá, de három disznó a maximum, amit adhatunk. (szőke)
értékelés:

Apró titkok

Kezdem azt feltételezni, hogy Pablo Picassonak is különböző korszakait tudjuk a memoárokból megismerni, itt a Mikolics-féle kék korszak van, ahol ezekkel a kék hangulatokkal dolgozik a Mariann. Nem biztos, hogy ez baj, csak a Mariann-féle személyes íz, az most egy picit a kék miatt úgy elillant és valahogy a kéknek az öröme, a vágya ezzel a majdnem monokróm hatással valamiben csak talán ez a bordó fonott kis ékszerféleség adott egy más ritmust, hogy ennek az öröme, ennek a színnek a megtalálásának az öröme egy kicsit most a Mariannt mintha elcsúsztatta volna az önmagával való még mélyebb foglalkozástól. Természetesen tudom, hogy a gyöngyök ezek a kis formák, mind-mind a személyes létezés kellékei, de talán egy picit érdemes volna jobban fölrakni önmagunk számára a lécet. Az megnyugtató, de ezt csak megint ismerősként mondom, természetesen fotográfiai újságokban, szaklapokban, akár külföldi újságokban, külföldi alkotóktól látunk ilyet, és ezek bárhol megállnák a helyüket ezek a képek, de hát azért csináljuk mi ezt a kis Estiskolát, hogy a magunk számára folyamatosan meg tudjunk felelni. Úgyhogy én ezt egy kettődisznós képre értékelném. (szőke)
értékelés:

Utolsó fény

Ezeket a kis virágokat nagyon szeretem. Taliándörögd, amely a Bakonyban található kis település, itt is a környékünkön vannak hasonló kis virágocskák, nem biztos, hogy pont ilyen színűek, a nevét nem fogom tudni megmondani, de akár Fábián Gyulával vagy Kelemen Imrével, vagy Rádli Robival, amikor jártuk az erdőket akkor én láttam ilyen virágokat. Nagyon örülök, hogy a természet ilyen formán rögzítve van. És egy klasszikus – bocsánat a kifejezésért –képeslap formátumban tulajdonképpen bárhol árusítható képeslapot látunk egy tájról. És ez azt is jelenti, hogy az Ágnes elérkezett arra a pontra, hogy ő mint falusi vagy városi fotográfus tulajdonképpen dolgozhatna ilyen helyeken, és akkor ezekből egész jól meg lehetne élni, hogy ilyen képeket elkészítsünk. Jó fotós és szépen, korrekt módon el tud készíteni házi feladatokat. Mivel azonban látható az ágnesi világban folyamatosan az ő sajátos és megismételhetetlen íze, nagyon sokszor öniróniája, iróniája, meglepő megfigyelései, ez az, amit egy picit ennél a képnél hiányolok, hogy úgy csuklóból elkészült. És támadhatatlan az itt látható alkotás, csak nincs benne a bartosos hangulat. Technikailag talán a kép felső részéből le lehetne vágni annyit, hogy ne legyen a fény ennyire centrális. Ennyi csak, amiért azt mondanám, hogy a 19-es lecke ősz házi feladat számomra is nagyon szép, csak emiatt két disznó. (szőke)
értékelés:

Jöjjetek fényecskék!

Ez egy önportré, nem sokkal több...A fényecskéknek köszönhetően szerintem egészen jó...:)

Nagyon szeretem Évának ezt a munkáját, már amikor megérkezett ide a fotó, sajnos akkor nem volt időnk rögtön elemezni, akkor is erősen hatott rám. Nagyon érdekes, hogy a horizonthoz képest a kamerát magasabbra helyezi és tulajdonképpen egy fajta áldozati, vagy egy fajta kicsit Jeanne d’Arc-szerű aláminősítést hoz létre. Azzal hogy a kamera magasabban helyezkedik el a szemsíktól, van az egész képben egy furcsa alázat és a kamerához képest viszont a fényforrás még magasabban helyezkedik el, ettől van valamilyenfajta szakralitása a képnek. Van valami furcsa spiritualizmusa, ezekkel elsősorban Bergman nagyon szeret a filmjeiben, irodalmi munkájában foglalkozni. Talán a Bergman szó nem véletlenül kapcsolható ide, mert közben a háttér amely, véleményem szerint egy ilyen kompozíciós rendben nem tekinthető véletlennek, hozza a szociót, hozza az emberit, az emberi teret a gyűrődéseivel, a felületen megjelenő árnyékaival és nagyon hálás, ahogyan az üvegablakon kitekintő arc tükröződései jobbról megjelennek. Ez igazából csak a dörzsöltség, és a rutin, hogy ezekkel a fajta trükkökkel érdemesebb egy picit játszani, hogy a tükröződésben a szem, csak egy picit kellet volna a valóságban elmozdítani a tekintetet, a szem pontosan ide, a kamerába tekinthetne bele, csak egy nagyon picit kellet volna ehhez igazítani. Ugyanakkor még, és ezt most hozzátenném, hogy csak zárjelesen mondom, hiszen ezt a képet nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép, ha az arcon megjelenő fényekkel még egy picit lehetett volna dolgozni, hogy az orr, az orrnyereg, az ajak, álkapocs résznél ne folyamatosan egy sárgás erőteljes fényfoltként jelentkezzen ez, hanem az arc szépségét még jobban emelje ki, de nagyon köszönöm ezt a képet, és nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Tökéletesség

Az jó, hogy Mariann a fotográfiát, mint terápiát, mint elméletet, mint világmegismerést is használja és ezeken a lépcsőkön szépen, higgadtan halad előre és úgy tűnik, hogy miközben, ha az ember találkozik Mariannal a külvilágban, akkor egy kis visszafogott, egy kis csöndes emberkét lát, kiderül, hogy igazából a függöny mögött őrületes kritikai érzés, megfogalmazások, vitalitás, dinamika rejlik. Itt ennél a képnél, ha Mariann szempontjából nézzük, akkor a szürkéskék és ez a vörös Uránusz-szerű billiárdgolyó kapcsolatrendszere és egészen izgalmas tükröződései jelzik, mutatják ezt. Elsősorban egy festői kísérletet láthatunk itt. Azzal nem vagyok 100%-ig kibékülve, hogy vajon az a 31-es lecke tökéletesség kategóriáját jelzi-e, de mindenesetre a kép öntörvényűsége, ereje helyet követel itt az oldalon nem szorgalmiban, hanem házi feladatként. Tehát a képet önmagába értékelve tartom jónak és háromdisznósnak. (szőke)
értékelés:

Őszi tükör

Egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy vajon a kereteknek, amikor így beküldjük a képeinket, mennyire van fontos szerepe, kell-e, esetlegesen nem. Itt az Ágnessel azért nem tudok vitatkozni, mert megkeresi a szegmenst, megkeresi a jelenlétet az adott térben. Ugye itt valamilyen tócsa, pocsolya, talán egy átlátás ablakkereten, amely tükröződésként jelenik meg szervül, ugyanabban a tónus világban jelenik meg, mint az alkotó és alkotó mögött megjelenő fák kis levelei. Tisztelettel adózva érdemes megemlíteni a híres filmet Zolnay Pál Hogy szaladnak a fák, azt hiszem az a címe a filmnek, abban van egy híres jelenet Iglódi Istvánnal, ahol, vagy akár Andrzej Wajda Nyírfaliget filmjét megemlítendő, ezek nagyon hálás játékok. Jól és biztonsággal, a Bartos Ágnesre jellemző humorral mutatja mindazt, ami most körülötte zajlik. Azt nem tudom, hogy a legjobb megoldás-e a négyzetformájú közlése ennek a képnek, így egy kicsit olyan Duna tv-s hatása van, nyilván kellett ezt tenni, hiszen a belső tükröződés is valamilyen négyzetszerű szerkezetet adott. Talán erőteljesebb lenne akár egy fekvő vagy egy álló formátumban megpróbálkozni, ezekkel a türköződésekkel, de a kép nagyon szimpatikus, bár az elgondolkodtató, hogy ritmikájában a nagyobb fény információkat, ezek a fadarabkák és levélkék felül a kép tetején kapják meg és az alkotó ezzel a tükröződés és szürke lazúrral beleolvad a háttérbe, tehát mindenfélekép térben a kép tetején elhelyezett levelek érzékelhetőek és így a kép folyamatosan föntről lefelé mozog, pulzál, liheg, olyan mintha ezek a levelek állandóan le akarnának ide elénk zuhanni. Ez egy szabadon hagyott kérdés, ami lehet talán vitatkoznunk. (szőke)
értékelés:

Variációk

Svolvaer házai. Játszottam egy kicsit. :)

Nagyon szeretem Viktória megfigyeléseit és jóknak is tartom. Konszolidáltak, precízek, nem akarnak nagyobbat vállalni annál ami, apró lépésekkel, de nagyon szépen mondja ki az alap mondatokat és ennél a képsorozatnál is úgy gondolom, hogy ezek megtörténnek. A színvariációk, a ritmika, a dinamikával való játék, vörösben hagyva a falakat, barnásítva, és fekete-fehérben tartva ezt a három tájképet. Színvariációs játék ez, ami egy fontos és jó dolog. Ugyanakkor elfogadható az, hogy ő egy aránylag, egy logikusan gondolkodó ember a fotógráfia szempontjából, tehát mindezeket, valószínűleg, hiszen az ő döntései, hozta meg, látja, akkor el kéne tudni fogadni azt, hogy ezek a képek saját rendszerükben és erejükben is megállnak a talpukon és esetlegesen el lehet felejteni ezeket a gyászkereteket, nem kell külön kiemelni, ezek a képek és a kép hozzárendelések működnek ezek nélkül is, nem kell külön megerősítés. Azt tudnám neki mondani, ne bizonytalankodjon, hanem higgye el, hogy jó, amiket csinál. Én ezt egy háromdisznós kis gyakorlatnak gondolom a 13-as lecke, épített környezetre. (szőke)
értékelés:

Torzó

Nagyon szép fényritmusok egy felső megvilágításban, az emberi test szinte elmosódott akvarell-szerű megjelenítése. A kép nagyon fontos momentuma, és ettől középpontozódik is, nem az emberi test nemi jellegének hangsúlyozása, hanem a kéz. Az a kéz, amely munkát ad, dolgozik, ölel, ír, és az ujjak ismétlődő árnyékritmusai egy egészen különleges funkciót, megközelítést adnak ebben a képi világban. Azért, mert a kéz árnyékrendszerével, megvilágításával, a kézfej tartásával, ha egy picit elvonatkoztatunk a kép verbális üzenetétől, minden más valahogyan kisebb fénypászmákkal oldódik meg. Minden más szinte csak utalás. A kéz pedig egy egészen más nyelvezetet kap és ettől olyan, minthogyha maga a kézfej az leválna a képre, közelebb kerülne hozzánk. Miközben kalandoznánk és keresnénk és kutatnánk az emberi testen keresztül folyamatosan, nem tudunk a kézfejről elszakadni, egyfolytában ezt a motívumot nézzük, amely ugyanakkor nyugalmat és irányítást is érzékeltet. Nagyon jónak és nagyon higgadtnak gondolom ezt a képet, és nagyon örülök, hogyha megnézzük a Mariann emberi testtel foglalkozó munkáit, egy folyamatos értékes fejlődést látunk itt. (szőke)
értékelés:

Befalaz és elutasít

Úgy tűnik, hogy egy sorozat egy feldolgozási részeit láthatjuk. Az előző képnél, a privát környezet képnél ugye próbáltam jelezni a káosszal való foglalkozást. Itt is egy kicsit visszaidéznék a 70-es évekre, elsősorban egy Mozgó Világ nevű sajtóorgánumra, amely írásokat, fotókat közölt és abban az időszakban vagy a Fotóművészeten keresztül vagy a Mozgó Világon keresztül lehetett olyan alkotásokat látni, amelyek performanszoknál, különböző akció képzőművészeti munkáknál fotóformátumban közvetített. Ennél a képnél is úgy tűnik, hogy olyasmi mindez, ami itt látható, mintha egy performansz részesei lehetnénk. Nagyon erőteljesen érzékelhető a különböző tárgyakból, a helyzetből, hogy továbbra is érzelmi szempontból egy belső fajta zaklatottságot, ziláltságot próbál az alkotó megfogalmazni. Még azt is megkockáztatom, hogy talán az elbeszélés módja vitán felül áll. Hozzám mégis, mivel mondtam, hogy mindenkit szeretnék a maga rendszerében megpróbálni értelmezni, ha szabad ezt mondani, én mégis azt mondanám, hogy nagyon nehezen elfogadható ez a fajta káosz. Nem az én világom nagyon egyszerűen fogalmazva mindaz, amit itt látok. Számomra ez egy kettődisznós kép, és elsősorban a Hegyi korábbi munkái akár a barokkal akár a szecesszióval kapcsolatban, számomra örvendetes lenne, hogyha abba mélyülne el, ettől a fajta nyelvezettől én távol állok, de kettő disznót megtudok rá adni és ez akkor ez legyen az én keresztem. (szőke)
értékelés:

A Világ ilyen egyszerű?

Igen, a Világ ilyen 1-szerű dolgok SOKASÁGA...

Nagyon szépen köszönöm ezt a képet. Egy belső és külső térből történő megfigyelés az, amit itt láthatunk. Elsősorban a függőlegesek, vízszintesek játéka, fényárnyék ritmusa látható itt és nagyon jó arányban vannak ezek a foltritmusok elhelyezve. Festészeti szempontból a 70-es évek, 80-as évek nagyon sokat foglalkozik ezzel a megoldási rendszerrel és ez egy jó tanulmány, jó fénytani tanulmány. És annak is örülök, hogy a hármas elrendeződés a kamera előtti közeli előtér tónusaiban egész közel hoz egy rendszert a teraszrész. A piramisszerű formával egy középteret és csak szinte jelzésszerűen a horizont talán tenger vagy más kék kis csíkocska éppen hogy jelzi a háttér ritmusát. Tehát ezt egy nagyon jó, nagyon átgondolt képnek gondolom, és nagyon örülök a hozzáírt megjegyzésnek is. Háromdisznósra értékelem a képet és várom az Évától a további munkákat és köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Önportré arc nélkül

Az alapötlet megvalósítása túl sok technikai problémát vetett fel (a távolság, látószög, háttér harcoltak egymással), és a végén - talán nem meglepő módon - a legegyszerűbb megoldás lett olyan, ami egészen hasonlít arra az elképzelésre, amit kitaláltam.
   Van még egy másik ötletem, csak kell valaki, aki vigyáz a gépemre, mert kb. 10m-ről kellene fotózni, és aggódok, hogy közben valaki merő tréfából lenyúlja a masinát :)

Köszöntünk Gyula téged itt az Estiskolán. Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél és küldtél bemutatkozó képet. A lábakkal, a láb és a külső környezet kapcsolatában sok variáció érkezett már. Amiért én különösképpen szeretem ezt a kezdő üzenet, az hogy kellő humorral van mindez létrehozva. Gondolok itt arra, hogy a fényképezőgép az alkotóval együtt megbillen, hátrahanyatlik, talán egy napozószékben, napozóágyban és a lábak, amelyek napbarnítottak és a kis szandálnak a csíkjait is mutatják. A lábak és a szövetnadrág az ég felé mutat, és talán Magyar Televízió környékén, vagy nem tudom én valahol a belvárosban készülhetett ez a fénykép, mindez a városi környezethez képest a lábak a fölfelé, ég felé szálnak el és jól komponálódik ez a kovácsoltvas erkély is. Én elsősorban ezt a humorforrást érzem fontosnak a képben, másként fogalmazva, de ne sértődjél meg, azt a pici pimasz ízt. Remélem, hogy ez a későbbi beküldött alkotásiadban majd bizonyítódnak, a későbbi képeknél talán ezek erősebben jelennek meg. Én nagyon szeretem ezt a képet, három disznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

én és az álomvilágaim

Nagyon jól érthető a kép címmel kapcsolódva is az itt látható alkotás. Ugye egy talán családi házban, szobában lehetünk, ahol a világ, a világ üzenetei, a titok, az értelem titka a könyvek. Apa, vagy a család, vagy a saját magam gyűjteménye, könyvgyűjteménye, amin keresztül kitekintek a világba. Ez mindig is egy csodabirodalom volt a könyvolvasás, hiszen a könyv olvasása az egy nagyon személyes, intim műfaj. Kalandozni tudunk, tengerekre tudunk szállni, repülni tudunk és nagyon sokfélét az olvasáson keresztül. De maga az olvasás technikája, az pedig egy egészen érzelmes és személyes és intim műfaj. Egy karosszékben, egy ágyvacokba behúzódva, kicsit elvonulva szokták ezt megtenni. És egy magányos műfaj természetesen, mert ahhoz, hogy a könyvet tudjuk olvasni, ahhoz, hogy tudjuk értelmezni, hogy meg tudjuk élni, kell egy belső folyamat, ami rengeteg érzelemmel van teli. Azért szeretem ezt a képet, mert a mostani, picit aszimmetrikus megoldás, ahol a perspektivikus irányok bal felé tartanak, éppen csak érzékelhetően egy vállat, egy kezet és egy talán copfos hajat, hajtömeget mutatnak. Az odaérkező fény, a felülről érkező fény és talán a bemozdulás is fátyolszerűvé teszi mindezt. Mint egy ilyen kis lidérc, vagy egy ilyen kis tündér, vagy egy ilyen kis szellő fátyolszerű jelenségként, amelyben nagyon erős, teljesen és nagyon konkrétan a könyvek gerincén olvashatóak a nevek, az üzenetek A Twist Oliver, A mágia, és Zsófi, és hasonló feliratok, amelyek racionalizálják ezt a képet. És közben pedig mindazt, amit rejthetnek ezek a gerincoszlopok, az érzelmeket, az érzékiséget és Krúdyt hozza a baloldal és a baloldali oszlopforma, amelyben ez a fátyolszerű kis fényrajzban talán csak sejthető az, hogy egy női alak, ha akarjuk fedetlenül, ha akarjuk valamilyen, a gondolkodásunktól függően valamilyen szabadidős ruhában, de mindenféleképp női jelenségként itt van ebben a történetben. És ez az üzenet a címtől, címválasztástól válik minősséggé, válik még így is egy egyképes kompozícióban képverssé. És ezt nagyon szeretem ezt a képet. Mivel talán olvasható, vagy látható, hogy elég sokat beszéltem erről az alkotásról, ebből az is következik, hogy az én számomra ez egy minőségi munka, ezért zárójelben azt kell megjegyeznem, hogyha ezt az alkotó is szerette ezt a képet, ha érzékelhető, hogy a mi számunkra is fontos ez a kép, akkor miért kell ezt külön megerősíteni egy fekete kerettel? Nincs szükség rá. Tessék az önbizalmat megerősíteni és nem kellenek ezek a temetői keretek a képhez, mert ez a kép önállóan, önmagában így, fekete-fehérben tökéletesen működik. (szőke)
értékelés:

Ágyam

Nem szoktunk, nem szoktam összehasonlításokat végezni, most mégis kivételt kell tennem és azt kell mondanom, hogy egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy mennyire fontos az, hogy az emberi környezet ábrázolásánál van-e valami olyan erőteljes impulzus, ami átemeli mindezt, pontosan avval, mert a történelmi élmények, vagy az előzmények megengedik azt, hogy a minőségbe ne kelljen az emberi jelenlétet behozni egy képbe. Ezen a képen egy lakókörnyezetet látunk az odatartozó rekvizitumokkal, a napfényben beérkező fénnyel és a bekapcsolt kis olvasólámpával és mindennel, ami egy ilyen szinte börtönszerű helyzetben a legszükségesebb eszközöket mutatja, ráadásul nem az egész lakótér, hanem annak egy szegletében. Ha az ember egy picit megpróbál hunyorítani, akkor folthatásaiban is ugyanolyan kaotikusnak tűnik, mint információjában ez a kép. Nyilván az alkotónak fontos az, hogy valamiért, hiszen az előző képeit, munkáit ha megnézzük, akkor látható az, hogy milyen szintű összeszedettséget, milyen szintű mélységeket is meg tud mutatni - valamiért most, ebben az alkotási módban a káosz a rendező elv. Az én meglátásom az, hogy viszont a káoszt, káosszal kifejezni nagyon nehéz és ez a kép nem tud túllépni ennek a létszituációnak a minőséggé való átalakításában. Miközben úgy gondolom, hogy az alkotó számára nagyon fontos ez az üzenet, érzelmileg fontos az, hogy közvetítse a létállapotát, hiszen ez a 9-es lecke ágy kategóriájára érkezett és a címe is az, hogy az Ágyam, tehát borzasztó fontos privát levél ez, amit látunk, mégis azt mondom, hogy a szerkesztettségében, a minőségében, mert nem egy képsorozatot látunk, önálló kompozíciót, nem éri el azt a szintet, amelyben mindez egy erős rendező elvvé tudna összeállni. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, miközben egyetértek az üzenetrendszerével. (szőke)