Elemzés

Bocsánat a rengeteg cipő képért, de mindig új ötleteim támadnak.

Igen, a kép aláírására tekintve nekem is ezt kell kimondanom, hogy egy ilyen cipőkorszak látható itt a Viktóriánál. Ugye van is az a híres dal, hogy – ha a cipőm beszélni tudna, haj de nagy mesemondó volna, de a cipőm csak egy lukas kalucsni és stb, stb. Hát nagyon sok feldolgozást látunk itt a sokat látott női tornacipőről. Mivel ezek az előző munkák is izgalmas megközelítéseket hoztak, én úgy mondom, hogy az úgymond, bocsánat a kifejezésért, ezen a „lányregény” történeten túlléptünk Viktóriának a kép feldolgozásaiban, és szerintem érdemesebb lenne ugyanezen a vonulaton haladni, de egy picit nehezebb, felelősségteljesebb helyzeteket is bevonni. Az érthetőség kedvéért, ezek a tárgyfotózás kategóriájába tartozó képek. Lehet vizsgálni ezeket a képeket fénytanilag, kompozícióban, formavilágban, tárgyszimbolikában, ugyanakkor mégis egy picit azt érzem, hogy ez az önmagunk számára egy nagyon parányit a felelősség eltolása. Ezek a tárgyak, legyenek párnák, ruhák, esernyők, bőröndök, kilincsek, cipők, mindig abban a viszonylatban kezdenek igazából jól mesélni, jól ragyogni, hogyha a történeteken keresztül hozzákapcsolódik az ember. Megjelenhet ez úgy, hogy a néző számára folyamatosan az emberi történet, mint az ember hiánya látható, érzékelhető egy képen, például – és ezt most nem, csak egyszerűen kapcsolódásként, mint irány tudom mondani, hogy – ha az Auschwitzi táborba elmegyünk – de bocsánat, hogy kapcsolom ide ezt, de talán érthető lesz – ott az egyik installációs rendszerben rengeteg cipőt és bőröndöt látunk. Olyan erőteljes az a történelmi háttér, amelyet minden odalátogató egészen biztos, hogy érzékel a képekből, hogy az emberek hiánya olyan mennyiségben, tömegben a cipőket különleges élménnyé alakítja át. Nem szükséges hozzá, hogy plakátképek legyenek mellette, amelyben egészen primer módon az ott látható öreg, régi cipők és a mellette látható fényképeken a Balatonfüredi strandon, vagy hajóállomásnál álló hölgyet látjuk. Mindezt csak azért próbáltam ilyen furcsa, abszurd módon idekapcsolni, mert úgy érzem, hogy nagyon jó irányban haladnak ezek a kísérletek, a mesék, a történetmesélések, de azt javasolnám, hogy ezen a szinten, amin a városi cipő történetét látjuk, talán az emberi testnek egy picit jó lenne időnként megjelenni, a valós formának és majd utána visszabontani, mint üzenetrendszert csak a tárgyfotózásra. Most én úgy érzem, hogy kicsit ez egy védekezés és talán könnyebb ezeket így megoldani, mert kevesebb a felelősségem alkotóként, hogy a terek egy picit steril módon vannak használatban. Ugyanis ennél a képnél is azt mondom, hogy abban a pillanatban erősebb, drámaibb lenne minden, hogyha az emberi test, legyen az kéz, láb, talp, comb, has, haj, bármi valamilyen módon itt volna, jelen lenne. De én ettől függetlenül ezt a képet nagyon szeretem, ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Ha az András most készítené ezt a képet, most lépne be az Estiskolába, akkor azt mondanám, hogy nagyon sok szempontból izgalmas, meghökkentő ez a kép, amelyet beküld. Ugyanakkor, hiszen mindenkinek a munkáit a saját történetein belül próbáljuk értelmezni, nem tudok amellett elmenni, hogy de az Andrásnak nagyon jó, és nagyon figyelemreméltó vizuális meglátásai is voltak, sőt, tulajdonképpen azt kell mondani, hogy mint fotográfus, ha visszatekintünk itt akár a táborokban elkészült munkáira, akár a házi feladataira, egy rutinos alkotó. Ebből az következik, hogy elvárható lenne, hogy miközben az ötlet alapkiindulás, ugye a tölgyfaparketta derékszögű egymásba kapcsolódásainak V alakja, amelybe elhelyezi a lábfejet és az alsó lábszárat, a térdet és egy picit a combot, hogy nem elégszem meg annyival, hogy van egy jó ötlet, van egy jó geg és ez a geg igazából eléggé, hát hogy is mondjam, könnyedén van megoldva. Gondolok itt arra, hogy vagy egy előszoba ajtó, vagy egy terasz ajtóból beérkező természetes fény világítja meg itt a lábat és a láb ettől válik ilyen kifordulttá, tulajdonképpen egy picit az összetett formáinak a szépségét elkenve egy ilyen torzóvá. Nem jó a megvilágítás, magyarul. Minden szuper. A síkra redukálódott talaj, amely itt olyan mint egy fal, amire föl lenne szögezve egy ilyen szoborszerű torzóforma. Minden jó, csak rosszul van megvilágítva. Mivel az Andrásnál nagyon jó világítási gyakorlatokat lehetett már látni és a világítási táborban itt is volt, ezért joggal kérhető számon az, hogy erre az apróságra, ami nem olyan apró a kép szempontjából, mért nem figyelünk oda? Tehát igazából miközben ezt a képet nagyon szeretném szeretni, nagyon fontosnak tartom, nagyon fölkavaró, az emberi test ilyen formán való megmutatása, mégis azt mondom, hogy a rossz megvilágítás miatt, mert hogy feltételezhető, hogy ezt ő képes megoldani jól, egy disznó. (szőke)
értékelés:

Viktória cipőkorszaka, mint ahogyan Picasso-nak is vannak kék és rózsaszín korszakai és a Viktória képeit végignézzük, cipőben nagyon jól tud mesélni. Cipős történetekben felnövekedéseket, szerelmeket, elválásokat, még tán a disznóvágást is könnyedén meg tudná oldani. Tehát a történetiséggel nincs baj. A formavilággal nincs baj. Ugyanakkor valami miatt van az egészen egy ilyen furcsa barnás máz, ami inkább múltidézővé próbálja tenni ezt a képet, miközben azért a cipők szociója, a cipők formája, a cipők pikantériája, vagy ezeknek a cipőknek a szexusa mást igényel. Vibrációt, vidámságot, pimaszságot és valami miatt ez a barnás tónus, amit most az egész kép kapott ez a lózung eltünteti mindazt, ami nagyon jó meglátással, nagyon jó kompozícióval a képen, ezen a fordított szívformán jelen lenne. Úgyhogy nekem most, miközben ezt a képet is nagyon szeretném szeretni, ez egy egydisznós kép. Jó lenne, ha már a cipő egy közlési formanyelv lett, Viktória ha ezt a döntést meghozta, akkor az abszurditáson túl tudna lépni és belemenni abba a mélységbe, amit a téma igényelne, vagyis most ez az egész kicsit félelemmel, kicsit megszeppenve van kezelve, ha a cipőt választom, a cipőknek ugyanúgy van drámája, őszintesége és története, tehát tessék akkor ezekbe belemenni. (szőke)
értékelés:

A fekete-fehér képben, ahol talán egy tengerparton óriási kőformákat látunk és ebben a kőformában, ahogy a kövek ívei egymáshoz kapcsolódnak, és az ívek ahogy eltűnnek, árnyékok, sötét árnyékok erősítik ki a fényfelületeket a gömbölyű formáknál, a kép alsó felében szinte szégyenlősen, eltekeredve, mintegy táncmozdulat meghúzódik a két női láb. Ami miatt nagyon szerethető ez az üzenet - hogy véletlenszerű, vagy tudatos - az a mozdulatforma, amit az alkotó elhelyez itt a kép alján. Merthogy nagyon hasonlatosan kibukkanó, ívekbe átkanyarodó formarendszerben látható a test bizonyos része hasonlóképpen, mint a most hátteret alkotó kőformák. Olyan az egész mintha egy párbeszéd történne. Mintha az emberi test a saját maga tekeredéseivel beszélni akarna az ősi formákhoz. És ez színdramaturgiájában is elég jól el van helyezve, merthogy ez a testhezálló sztreccs, fekete farmernadrág sötét tömegében megerősíti, fölhangolja, megfeszíti ezeket a zenei húrokat a háttérben látható szürke formákkal. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

szivárványszínekben, a '85-ben elsüllyesztett Greenpeace hajó emlékére...

Azt szeretném elsősorban kiemelni ennek a képnek a kapcsán, hogy az nagyon jó, hogy a Kati színdramaturgiát alkalmaz. Kiválasztja azt a helyzetet, még ha akár a 70-es évek divatfotói hangulatát is idézi ez a kép, kiválasztja azt a helyzetet, azt a környezetet, ahol a rajta látható játékos öltözetek harmonizálnak, együtt játszanak, együtt mozognak azzal a színvilággal amelyhez a talán műanyag, citromsárga felület, amelyen ül és a mögötte lévő fröccsöntött szürkés, kékes, bordós talán fémfelület, vagy számomra meghatározhatatlan háttér, de mindenféleképp egy izgalmas, festői mögöttes tartalom nagyon erőteljesen szolgálja a képen látható beállítást és a modellt. Annyit kockáztatnék talán meg, hogy, de a modell ebben az elsődlegesen fontos az én számomra. Pontosan azért, mert az az ötletesség, az a játékosság, amely cipőben, ruhában, gesztusban, tekintetben jelen van, kihívásban jelen van az számomra, a néző számára a fontos. Én a Katit szeretném nézni, ővele szeretnék foglalkozni és mindenki más kísérője ennek a képnek. Az óriási felületek mögötte, a citromsárga tartórendszer amin ül, talán hajó, vagy nem tudom mi, de ezek arányaiban kellene, hogy kisebbek legyenek, hiszen a táncos, az előadó, a színpadra lépő az maga a modell. Ezért én a képnek az arányain változtatnék, hogy minél többet kaphassak, minél többet érzékelhessek az emberi alakból. De ettől függetlenül én ezt a képet nagyon szeretem és a három disznót szeretném megadni erre a képre. (szőke)
értékelés:

Üdvözlet Norvégiából!

A 31-es lecke kategóriájára elküldött kép, amely egy pannó-szerű, hosszú, elnyújtott, elbeszélő, romantikus üzenet, nyilvánvalóan klasszicizmusában, fénytanában, előtér, középtér, háttér rendszerében hoz egy tiszteletet, például a klasszicista megközelítések felé. Nem egy avangard, vagy nem egy lázadó, hanem egy alázatos és egy megfigyelő rendszerű képet kapunk, látunk és egy nagyon jó szándékú és szerethető feladatot, egy látványt küld el az alkotó. Ha fölvetődne az a kérdés, hogy igen, Viktória mennyiben van ebben a képben jelen, talán lehet egy picit kivételt tenni és azt mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy az igazi kézjegy valamilyen módon itt az egészen közvetlen előtérben bekandikálhatna, sajátossá tehetné még jobban mindazt amit itt látunk, de abban is reménykedem, hogy a valódi kézjegy az egészében van jelen ezen a hosszúkás pannón, merthogy az alkotót főhajtásra készteti a természet csodálatos látványai viszonylatában és talán ez felülírhatja a mi itt végzett szabadidős kis alkotásainkat, hogy ugye mindig számon kérjük az alkotói személyességet és örülnünk kell annak, hogy a természet csodáit is ábrázolják az alkotóink, a résztvevőink. Úgyhogy én ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

A kép, az egészalakos kép kétfajta fényrendszerrel dolgozik. Egyrészt egy kamera mögül történő megvilágítással, másrészt pedig egy háttér enteriőrrel, ahol kis szobalámpák fényei sejtetik a családi környezetet. Ez egy nagyon hálás és nagyon jó lehetőség azzal, hogy a tulajdonképpen a modell kitakarja a hátsó fényforrást, és ezzel nagyon jól lehet manipulálni, nagyon jól lehet játszani. Ráadásul a maga a háttérben elhelyezett lámpa az aránylag mélyről világítja meg a környezetet. Talán egyrészt érdemes lett volna evvel a bizonyos hátsó lámpával, amely teret adna ennek a környezetnek, egy picit még játszani. Merthogy a könyvespolc függőleges felületei nagyon kevéssé részlet gazdagok, hiszen nem kapnak hátulról megvilágítást. Innen ez a szórt fény a kamera felől pedig már nem ad oda értékelhető információt, és amiatt, hogy a lámpa hova világít, a modell mögül, a modell mögötti tér egy kissé zavarossá válik. Talán ha jól sejtem, ott egy valamilyen asztal van mögötte, amin egy kerámia edény, vagy valamilyen virágváza is megbújhat, de mindezek fényértékeiben, hogyha hunyorítva tekintünk erre a képre, túlságosan egybeolvadnak az előtérben látható figurával, ahol én úgy gondolom, hogy maga a pozíció, a helyzet, a testkód az egy jó ritmus, tehát elsősorban azt kellene tekintenünk ennél a képnél irányadó elvnek, hogy egy egészalakos beállítást készít az alkotó törökülésben. Mindent ennek kellene alárendelni. A környezetet, a háttérkörnyezetét, a talán egy nedvzöldszerű, vagy akvárium, vagy paplanszélt a jobb alsó sarokban. Nyilván nem véletlen, hogy bizonytalankodok, mert nem tudom eldönteni, hogy mi az, de azt látom, hogy színértékében, vagy a jobb kar mögötti átlátásnál a narancsos fények, ezek mind, ha egészében lennének kezelve, kicsit sematikusabban, akkor biztos kiemelné az emberi testet, de most túl sok érték van a háttérben, amitől egy picit kompozíciójában jó az emberi alak beállítása, de fényértékeiben, színértékeiben zavaros a környezet. Érdemes lenne variációkat készíteni, otthon összehasonlítani és ebből a legkoncentráltabbat, a legsikeresebbet, a legsikerültebbet elküldeni, ahol azt kéne alapelvnek tekinteni, hogyha a cím fontos, márpedig az András képeinél mindig fontosak a címek, hogy továbbgondol. Ha fontos a házi feladat zárójeles megjelölése, hogy egész alakos portré, akkor ennek függvényében variációkat készíteni. De a vállalkozást akkor is bátornak érzem és szeretném lelkesíteni az alkotót kettő disznóval a folytatásra. (szőke)
értékelés: