Elemzés

Kicsit megnyugodtam, hogy Medvegy Bara esetleg nem Amanda Lear-t hívta ide címként és inkább csak Dalí-ra utalva evvel a kis ragasztócsíkkal az ő kedvenc modelljét, akit mindannyian szeretünk, és mindig olyan jó képek készülnek vele, őt egy ilyen kis játékos pózban, evvel a döbbent tekintettel fényképezte. Mint, ugye erről többször beszéltem mostanában, a Bara irányvonalakból, amelyben az egyik nagyon fő motívumrendszer gyermeke és a vele kapcsolatos tájak, terek, formák, ebbe a kis albumba tartozik bele az itt látható kép is. Picit, hogy úgy mondjam házi feladatban csúsztatva, mert hogy Baráról még továbbra is ezekben a viszonylatokban keveset tudunk és inkább áttestálja egy professzionális színészre, aki természetesen minden helyzetet megold. De a fotóművész szempontjából, vagy a fotográfus szempontjából azért azt el kell, hogy mondjam, hogy igenis fontos ez a kis esőkabát, igenis fontosak a kislánynak ezek a nagyon szép kis tincsei és talán az az elsuhanó autóforma is jobbról ott a háttérben, amit egy nagyon picit igazítva jobbra, balról egy egyujjnyit elvéve a képből talán meg is lehetett volna oldani. Tehát pontosan a Bara érdekében, és a Bara precizitása miatt én mondanám, hogy természetesen ezt az utat is kéne még egy picit folytatni, de a 16-os lecke gyermekkor kellene, hogy egy picit kapcsolódjon Barához is, mert nem csak azt az utat kell megcsinálni, hogy a modell oldja meg a dolgot, hanem Bara gyerekkora is fontos, sőt, de a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

A kép nagyon szép, a láng fényjelenségeivel egy jó ritmusgyakorlat. És őszintén mondom ezt, hogy én nem is gondolok erről többet, mint hogy egy festői játék. Ezért igazából inkább a címválasztást gondolom kicsit erőltetettnek. Éppen azért, mert ha az alkotó ember, a természetet megfigyelő ember folyamatosan tanul a környezet fizikájából, a környezet jelenségeiből, akkor talán az is tud annyira csodálatos lenni, pont az alázatunk miatt, hogy ne kelljen ehhez egy cirkalmányos, még erősebben minősítő keretet, címkeretet választani. Ezalatt azt értem, hogy az Andrásnak vannak jó képei, vannak jó munkái, vannak jó érzékelései és ezekben bízni kéne, ugyanakkor pedig nem kellene folyamatosan bizonyítania. Mert ez valójában azt jelzi, gondolva azokra a képekre is, amikor nem teljesen sikeresek az alkotások, hogy a bizonytalanságára megy el a legtöbb energiája. Minél hamarabb nyugvópontot talál, annál értékesebbek lesznek a világról kapcsolatosan küldött üzenetei. De a három disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Életadó színözön, zötyögve a gőzösön...

Gergely, aki többször is volt itt az Estiskola táborokban, beszélgettünk, dolgoztunk, tulajdonképpen láttam gondolkozni, azóta, hogy személyesen találkoztunk az alkotásain keresztül számomra nagy változáson ment át. Legalábbis amit az alkotásain keresztül az ő világába beengedni látott. Merthogy annak ellenére, amivel itt találkoztam a valóságban egy fiatalemberrel, aki kedves, jó humorú, vidám, a képei nagy része mélyebb értelmű, rengeteg önelemzéssel, rengeteg önkritikával és rengeteg, hogy úgy mondjam elemző fájdalommal. Ez nem biztos, hogy baj, és én igazából csak erősíteni tudnám, hogy ugyanezen az úton tudjon haladni, hiszen ezeket a képeket Gergely a saját szabadidejében, a saját maga fejlődésében és a saját maga útkeresésében végzi. Nem véletlen, hogy nagyon sokszor olyan képek, az elmúlt időszakokban olyan képek érkeznek tőle, amikor ő úton van. Ezért a második lecke önportré kategóriájában én ezt egy nagyon fontos ritmus képletnek, de nem csak ritmusképletnek, hanem pont az arctól hitelesítve egy nagyon fontos útkeresésnek tartom. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Áginak egy nagyon jó megfigyelési rendszerét látjuk itt a gólyafészkekkel, de megmondom őszintén, amikor én ezt a képet megláttam, és megláttam a léckerítéses kis megfestett filagória kertet a kis cserepekkel, amik belógnak, meg itt ez a láncos petúnia, számomra először nem is vettem észre, hogy a gólyafészkek a póznák tetején, az jelenti a Gólya Land-et, hanem valami Disneyland-szerű virágrengeteg és ezek a szinte ilyen olajfestményszerű, vurstlikban kapható színvilág, ez az, amit én gondoltam a cím kapcsolódásához. Ebből az is következik, hogy azt kell, hogy mondjam, hogy a két gólyafészek, ami nagyon izgalmas lenne egy belső település rendszerében, az valójában ebben szinte csak másodlagos, vagy harmadlagos. Nem kapja meg azt a fontos szerepet, vagy azt a fontosságot, amit megérdemelne. És ezt én egy képként, egy olajfestményképként mint megfigyelést el tudom fogadni nyár kategóriájában is, de azért reménykedem, hogy a cím azért került ide, azért választotta az alkotó, mert az a két párhuzam, a két gólyafészek az egy érdekes motívuma volt ennek a látványnak. Viszont ez a kép ilyen értelemben nem tudja ezt teljesíteni, úgyhogy én erre egy disznót adnék. (szőke)
értékelés:

Délután a parkban.

Nagyon érdekes ez a függőágy, ahogy ide a nyírfák közé ki van kötözve és érdekes, ahogy mindez eltolódik egy kicsit a kép baloldala felé avval az idősebb nyírfatesttel és a körülötte lévő levél sötétekkel. Jó ez a ritmika, jó az, hogy ezek a színes felületek, ami a kicsit indián ágyhoz hasonlító színvilággal belekerülnek a természetbe. Egy jó gesztus, egy jó emlékkép, ami a csend kategóriájában szerintem nem egy rosszízű történet. Egy nagyon picit itt az előtérrel kezdtem volna valamit és egy picit jó lett volna véleményem szerint, ha valaki kiles, vagy kikandikál onnan abból a zsákból. Vagy talán a fotós és a fotós körül lévő emberek, ha voltak ott, azok valamilyen módon bekerülnek ebbe a képbe. De mint ritmus egy jó játék, azt gondolom, hogy a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

A tükröződések nagyon kedvelt témái az Estiskolásoknak. Sokféleképpen voltak földolgozva már. Törött tükrök, szobában fekvő tükrök, torzítós, homorú és domború felületek. Egy ilyen játékot látunk itt is. És talán annyi lenne a megjegyzés, hogy ez a tükör kint a valóságban segítve a közlekedéseket, talán Budapesten a feladatát végrehajtja és dacol az időjárással. Sok ilyen apró jelzést látunk itt a fényképen, ahogy a kép legalsó sarkán, az épület frontfalán egy kis foncsorhibát láthatunk a vakolatot kitakarva, vagy mindazokat a festékfoltokat, amely a jobb fölső sarkon érzékelhető, ha jól látom fönt a tükrön, vagy akár a tükörkeret, amely felhívó jelként pirossal és fehérrel körbe van festve. Ott is a festék sérülései mind ezt az idővel dacolást jelzik. Én nem szégyenlősködtem volna, azzal, hogy ezt a keretet megpróbálom kihagyni. Már csak azért is mert maga az optika, a fotóapparát optikája is valamilyen módon torzít, tehát ha magát ezt a tükröződő épületformát szeretném ábrázolni, akkor vagy nagyon sokat kellett volna az épületből vágni, és mindez a szép ovális forma nem lenne látható, vagy pedig ugyanilyen nehézség jönne létre, mint amit itt érzékelünk, hogy a keret benne is van a mi valós keretünkben, a képkeretünkben és nincs is. Én igazából azt a döntést hoztam volna meg inkább, hogy ezt a furcsa, szoció, pop-artos, vörös és fehér zebraszerű keretet is megtartottam volna, mert nincs ezen mit szégyenkezni, hogy ez az anziksz úgy teljes. Kettő disznóra tudnám ezt értékelni. (szőke)
értékelés: