Elemzés

Maros

Jó a felvetés, Ági lába, Ági szandija és a forrás kiömlés, de valahogy minden egy kicsit tényleg útiképes, kicsit rendezetlen. A szandinak lemarad egy kis sarka, az Ági combja csak egy picit látszik, pedig azért jó lenne ott az a kis tér, az a kiömlő kaphatna egy kis reflexet, mert gyönyörű az, ahogy a víz jelen van a természeti képben és egy pici kis csillogás nagyon jó lenne oda. Iszonyatosan jó a képriport megválasztása innen a szandál szemszögéből, de egy kicsit kattintódott el ez a fényképezőgép. És azt szeretném csak mondani, hogyha komolyan vesszük a feladatainkat, akkor ezek az ún. úti képek ugyanolyan alázatot, koncentrációt igényelnek, hiszen megéri, mert jó ami itt történt, minthogyha egy modellt, vagy egy csoportos beállítást vagy egy épített környezetet szeretnénk ábrázolni. Tehát a tizennyolcas lecke nyár kép számomra nagyon fontos, mert az irány, amiből letapogatást végez Bartos Ágnes, nagyon jó, csak egy picit több önfegyelem kellene. (szőke)
értékelés:

én és a szoba

Üdv!
Ez az első leckém, eddig még csak hasonlóban sem vettem részt...
Talán emiatt is örülök, hogy az első feladat kicsit a bujkálásról szól...

A Tünde első bemutatkozó munkája, amit elküldött hozzánk, több szempontból izgalmas. Talán Országh Lili, aki egy fantasztikus grafikus és képzőművész volt, érdemes Országh Lili csodálatos képeit megnézni, ez a kis hajforma és a félig kikandikáló arc és az egész belső enteriőr valahogyan a ’60-as évekbeli hangulatot idézi. Többek között valószínűleg az erős oldalsó megvilágítás a női váll, csípő, derék, összezárt térdek, combok és a mögötte erőteljesen a kanapén látható árnyékfelület, és az egész belső elrendezés hoz egy ’60-as ’70-es évekbeli tihanyi művészlakás belsőt, a parkettával együtt, a sötét, hevenyészve otthagyott tárgyakkal. Van egy erőteljes szocio érzete az embernek. Elsősorban a festészetben, a szentendrei és mondjuk úgy, hogy a nagy művészek őreiben található különböző életrajzi kiadványokban láthatunk hasonló képeket Mednyánszkytól kezdve sok mindenkit sorolhatnánk itt. Tehát mindenféleképp van az egészben egy furcsa áthallás pozitív értelemben, és én azt érzem, hogy miközben ezt egy csöndes üzenet fekete-fehérben tartva, mégis van valami pici kis ironikus stílusjáték ezzel a képpel, azon keresztül is, hogy ez Tünde első házi feladata, amelyet – nyilván sokat gondolkozott rajta – ilyen módon oldott meg számunkra és ilyen módon mutatkozik be az estiskola közönségének. Én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Közös Frekvencia

Húrgyakorlat

Húr-gyakorlat – ez a megjegyzése a képnek. Ez egy hosszú pannó-szerű, nagyon izgalmas, nem tudom, hogy színezve van-e a kép, vagy talán szél miatt, vihar mozdította búzakalász formák ebben a színben, ebben a hangulatvilágban voltak-e a valóságban jelen, de az biztos, hogy ennek a képnek az aranysárga és a zöld keveréke nagyon jót tesz. Az is biztos, hogy tényleg egyfajta Penderecki vagy Lutosławski stílusú kísérleti zenét is vagy akár egy Steve Reich zenei anyagot is idézhet a kép, mert ritmikával foglalkozik, és megpróbálja a zenét segédeszközként használni úgy, hogy valójában egy néma, vizuális felületet látunk. De attól, hogy meghagyja a jobb fölső sarokból induló hullámocskákkal középtájékon, balra fölfelé eltolva ezekkel a kalász szálakkal ezt a formát, tényleg az egész a rezonancia házi feladaton keresztül egy akusztikai dolgot old meg és változtat vizualitássá. Nagyon jó képnek tartom. (szőke)
értékelés:

Sellő

Mariannak több olyan munkája volt már, amelyeken az emberi testtel foglalkozik, nem csak itt a táborokban, hanem különböző önportrékban, amely egy nagyon szisztematikus és alapos munka és ezekből nagyon szép alkotások is születtek. Itt is nagyon ígéretes az ahogyan a test torzót használja, ugyanakkor talán egy picit azt lehetne mondani, hogy jó lett volna, hogyha a képen valamennyi konkrétum megjelenik. Valahol van egy élesség, ahol megtámaszkodik az emberi szem, valami, ami az előtérben háttérré varázsolja az elmozgást; vagy egy másik szereplő vagy valamilyen tárgy az előtérben, ami felerősíti ezeket az elmosódó formákat. Véleményem szerint a Mariann erre képes és a Mariann fog tudni még ezzel dolgozni, egyrészt azért, mert remélem, hogy érdekli ez a témakör. Ezeket a fajta munkákat akár meg lehet próbálni a kettősökben, lehet szereplőket keresni; lehet hogy ebből arrafelé lesz majd a továbblépés. Nem tudom, és nem is akarom eldönteni, de az biztos, hogy egy nagyon jó irány van itt elindítva, ami nincs teljességgel befejezve. Van egy kis félelmem, hogy elsősorban a bemozdított kép és a kar, nyilvánvalóan a női szemérmet is jelzi, az emberi felsőtest védekezését, amivel semmi gond nem lenne, csak akkor ki kell találni egy olyan kreatív ötletet még a képhez, amely nem biztos, hogy ezt a következtetést hozza a néző számára. Várom a további kísérleteit, mert úgy gondolom, hogy van értelme foglalkozni ezzel az úttal Mariannak. (szőke)
értékelés:

Maya fátyla

Itt is szerethető a Gimesi-féle borongós íz, de azért azt hadd tegyem hozzá, hogy kicsit szokványos a megközelítés. Nagyon sok ilyen hasonló alkotás láttunk már és a cím érdekessége ellenére sem tud a kép azért annyira erős lenni, hogy az ember rácsodálkozzon és azt mondja, hogy: „Úristen, ezt még így soha nem láttuk!”. Én azt mondanám, hogy talán a háttér-középtér-előtér kapcsolódási rend, amiről beszéltünk, az nem jelenik meg itt. Olyan az egész, minthogyha egy lakásban egy szobában látnánk a tapétát és előtte nem látnánk, hogy mi történik az előtérben, fotelekben, ölelkezésekben és ezer félét lehetne sorolni. Olyan, mintha a kép egy nagyon jó indítás lenne, amiből tulajdonképpen valami hiányzik, és ez a valami véleményem szerint, ha térben nézzük az egészet, akkor az előtérben kellene, hogy megtörténjen. (szőke)
értékelés:

innen, arra, messze...

Nagyon szerethető munka ez. Kicsi félelmem, hogy az elkövetkezendő időkben Magyarország tekintetében az a fajta, talán a westernt is kapcsolhatnánk ide, az a fajta hőskorszak, amit akár ha Cseh Tamás Bereményi Géza szövegeire gondolunk és a ’70-es ’80-as évekre, a vonat, a vasútállomás és a megérkezések elutazások egészen emblematikus része volt az életünknek - a félelmemet az erősíti, hogy valószínűleg a közeljövőben nagyon sok ilyen és ehhez hasonló létezésforma el fog tűnni, az autózás miatt és még nagyon sok mindent lehetne felsorolni. Tehát ilyen értelemben lelket melengető az, hogy itt egy tájképszerű kompozíció, ráadásul egy jól elrendezett kompozíciós rend látszik, még egyszer mondom, mintha egy western filmből, vagy egy Wim Wenders anyagból látnánk itt képkockát. Talán csak annyi lenne a megjegyzésem, mindamellett hogy nagyon szeretem ezeket a felhőket és ezeket a felületeket, hogy nagyon jó lenne ha ezekben a felületekben átszűrődne a szubjektum. Vagy a Juli, vagy valamilyen módon az emberi jelenlét kompozíciós szinten megjelenne. Gondolok itt a bal alsó sarokra, ahol lehetőség lenne még elhelyezni valamit. Ha ebben a szituációban ez egy plakát fotó lenne, akkor a szerkesztők nagyon könnyen azt mondanák, hogy a bal alsó sarok azért van üresen hagyva, mert ott lesz a hirdetés vagy ott lesz a reklámszöveg. Még egyszer mondom, hogy én szeretem ezt a képet, és az utolsó megjegyzés miatt két disznó. (szőke)
értékelés:

Utazás a Balatonnal

Balaton koncert Balsán Légvárban pocolva, kint meg zuhog az eső...

Nem tudom milyen kategória, mert nincs ideírva, de egyrészt valószínűleg valamilyen dokumentumképet látunk itt. Természetesen attól függetlenül hogyha ez egy nejlonsátorban van, akkor is a Comedia dell’Arte, az utazó színház, az utcaszínház stílusjegyeit véljük itt felfedezni. Az nagyon jó, hogy ugyanakkor a Pista úgy dokumentál, és úgy fényképez, hogy önálló képzőművészeti formává is érik a kép. Természetesen az ellenfényt, a sziluettet, az árnyjátékot fölhasználva középre komponálva egy jó hangulatú anziksz, amit ő elküld. Talán itt a kép bal alsó sarkán látható neonsorok, kontrollhangfalak, ezek egy kicsit zavarossá teszik a kép egészét, nyilván egy dokumentumfotózásnál nagyon nehéz ezt kikerülni, e én úgy gondolom, hogy a három disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés:

fényindák

Gimesi Andrásnál mindig nehéz helyzetbe kerülök, először is mert itt nem oly régen a huszonhetes lecke rezonanciára érkezett egy munkája, és ott nekem nagyon sok problémám volt azzal az alkotással, és emellett az András mint egy furcsa oszcilloszkóp, hol nagyon mélyről indít dolgokat, hol pedig nagyon összeszedetten és szinte csuklóból odarázva zseniális képeket, fotókat tud küldeni. Erre még nem tudtam rájönni, hogy mi miatt van ez az impulzív váltás, az összeszedetlenség és az összeszedettség kapcsolódásában, ő egy ilyen alkat. Ettől függetlenül itt a fényindák című képnél, amely akár lehetne egy röntgenkép, vagy valamilyen függöny mögül áthatoló fénypászma, nagyon kevés konkrétumot tartalmaz a felület, de a sötét feketében tartott keretszerkezetbe szétmosódó-foszló folthatások mégis elindítanak asszociációkat. Egyértelműen egy festői hatású képről kell itt beszélnünk, és ezen a kategórián belül, úgy gondolom, hogy pont a rezonancia házi feladatra jól keres témát az András, és megint csak azt bizonyítja, hogy egy nagyon szenzitív emberről, egy nagyon mély érzésű emberről kell itt beszélnünk, és egy nagyon érzékeny embernek a munkáit látjuk itt. Nekem igazából csak annyi lenne ezzel a képpel kapcsolatban az Andrásnak az üzenetem, hogy ha valaki képes akár Paul Klee szintű munkák létrehozására, akkor ezt a fajta önfegyelmet, ami ennél a képnél az én meglátásom szerint megvan, ezt az önfegyelmet miért nem tudja konzekvensen, minden egyes munkájánál ugyanilyen alázattal véghezvinni. Az lenne bátortalanul a megjegyzésem, hogy ugyanezzel az alázattal kellene az összes beküldendő munkáját rostálnia, és azokat a képverseit, vagy azokat a fajta mondatokat kellene befejezettnek tekintenie, ahol önmaga számára is érzi azt, hogy kellő fegyelemmel vitte végig a történetet a gondolat kezdetétől a képalkotásig, legyen az film, legyen az fotó. Tehát ez a kép három disznós, azért, mert nagyon fegyelmezetten vezetődik végig egy történet. (szőke)
értékelés:

Már megint egyedül hagytál egész nap!

A házi kedvenc kategóriában, amikor ez a házi feladat annak idején útjára indult, akkor nagyon sokszor az volt a nehézségünk, hogy rengeteg állatos kép érkezett. Kiskutya, kismacska, kisteknős, kisnyuszika, meg rengeteg más kis élőlény, halacska. Ami miatt én úgy gondolom, hogy ez fontos, ez a munka, és ugyan hosszú idő eltelt már a hatos lecke színrelépése óta az estiskolában, hogy egy folyamatnak egy részállomását lehet itt látni, egy fejlődési szakaszt. Szerintem amiatt értelmezhető így, mert nem csak egyszerűen egy háziállatnak a fotografálása, annak a közelije, a megfigyelése zajlik itt, hanem egy viszonylatot látunk. Itt is, mint ahogy most jópár képnél, azt a kifejezést kell használnom, hogy van egy szociológiai megközelítése is. A házi feladat nevéhez is nagyon jól passzol a képrendszer, az, hogy van a házigazda, vagy van az állatbarát, és van a társ, a kisállatka. Ez a viszonylat van külső megfigyelőként megfigyelve. Mivel az emberi arc és a kisállat is érzékelhetően nagyon közeliben van tartva, így az valószínűsíthető, hogy maga a fotós is ebben a közjátékban részes, még ha passzív jelenlévőként is, de benne van ebben a közös játékban, és ugyan mint megfigyelő, de mint részes megfigyelő van itt jelen. Azt tartom fontosnak, hogy a kép továbbítja, közvetíti azt az intim hangulatot, amelynek természetesen vannak áthallásai is, ami főleg a városi kultúrában az állatokkal való kapcsolódása az embernek. A falusi kultúrában ennek azért van egy picit más szerepe, miközben én a kettőt nem használnám ellentétpárban, mert a falusi ember számára a háziállatok, talán pont azért, mert a természet közelsége jobban jelen van a falusi kultúrában, más minőséggel szerepelnek. Nem annyira jellemzőek a nagyon intim helyzetek. Ebből visszatérve erre a képre azt a következtetést szeretném levonni, hogy nagyon sokszor a háziállataink ezeken a kis üzeneteken manifesztumok. Nem jó szó ez, de mégis talán így érthető lesz, segédeszközök, társak, vallomást tevő érzelmi hátterek. Itt egy ilyen szituációt látunk, hiszen a női arc hozzásimul, hozzábújik ehhez a szőrmés kis szerkezethez, amit nevezhetünk macskának is. Ez egy nagyon intim helyzet. Ezt a fajta érzelmi pótlást jelzi, ábrázolja, véleményem szerint nagyon jól ez a kép. Különösképpen gondolok itt a szépen díszített, lakkozott körmökre, amely a külvilág számára egy jelzés, itt pedig egy belső, emberi, privát helyzetbe érkezünk, ahol a köröm gazdája nagyon is esendő helyzetben látható együtt a házi kedvencünkkel. Ha ehhez a címet is megpróbálom hozzákapcsolni, akkor pedig az, amiről az előbb már próbáltam beszélni, áttétel, furcsa csavar, talán finoman ez is jelen van ebben a képben, hogy igen, itt a macska valamilyen fajta eszköz, mégpedig burkolt formában a párkapcsolatra vonatkozó eszköz is, egy behelyettesítés. Vagy valaminek a hiányaként, vagy valaminek a megerősítésére, amiben az is benne van, hogy én a macskát dédelgetem, a macskát ölelem. Véleményem szerint ez akár így van, akár nem, a többféle olvasat mégiscsak jelen van ezen a képen. Ezt a képet én nagyon szeretem, nagyon jónak tartom, különösen azért, mert hogy ha Gulyás Ákosnak a régebbi szociológiai vagy megfigyelő jellegű fotóit nézzük, akkor az Ákosnál egy erőteljes fejlődés tapasztalható, egyre többet mer vállalni, érzelmi helyzeteket, érzelmes helyzeteket. Ez itt a Dörögdi Fesztivál fotós munkáiban is, dokumentációs munkáiban is látható volt, hogy az Ákos az elmúlt évekhez képest, ugye többször dolgozott már itt a Fesztiválon, most már kifinomultabb és másfajta technikával dolgozik. Tehát a hatos lecke házi kedvenc Már megint egyedül hagytál egész nap! című képe a véleményem szerint háromdisznós. (szőke)
értékelés:

Végtelen út

A kép egy panno-szerű, hosszúkás, elnyújtott, erősen vágott - ugye az ég talán lemetsződik ebből a képből - egy felülnézeti kép, egy légi felvétel, amelyben nagyon fontos szerepe van a horizont felé haladó balra föl a kép teteje felé haladó útnak. Ugyanakkor eléggé intenzív ez a másik sztráda, ahol ilyen nyolcas ívekkel, vagy ilyen kis karikákkal egy ilyen bonyolult, összetett keresztben haladó úthálózat van. Ezt azért szeretném mondani, hogy vagy a kép jobboldali részénél, függőleges irányban szinte a négy útsáv mellett kellett volna ezt a képet vágni, hogy semmilyenfajta további geometrikus kiindulást ne érzékelhessen a néző, vagy azt a formai játékot is bele kellett volna komponálni ebbe az egészbe. Én amellett szavaznék, hogy mindez az összecsatlakozás itt jobbra, amiből csak egy töredéket látunk izgalmas lehet ehhez a furcsa útkígyóhoz, amely aztán oda a messzeségbe, a horizontba elér. Most akárhogy akarom, akár nem, a mezőgazdasági utak és ez a sztrádaszerű történet is középpontba, pontosan a mértani középpontjába érkezik a fekvő formátumú képnek, de ott nem történik olyan esemény sem vizualitásában, sem színhatásában, ami indokolná, hogy miért ezt az X alakú középponti részt látjuk középen. Sokkal, de sokkal érdekesebb a kígyó, amely balra föntkihalad ebből a képből. Sokkal, de sokkal érdekesebb jobbra, ez az ember által alkotott furcsa mechanikai szerkezet, ez az út-sáv-kígyó-nulla rengeteg, de mind a kettő, mind a két történet amiről itt beszélek, az kihúzódik a kép szélére és középen pedig egy X-ben itt valahol, annyit tudunk kimondani, hogy a régi mezőgazdasági utat, ami egy tanyához vezetett, vagy egy ilyen farmhoz, azt elvágta az útépítő cég és kezit csókolom. Tehát nem, miközben ez egy nagyon szép látkép, nincs átgondolva pontosan az, hogy azon túl, hogy egy légi felvételt elkészítek, mi a plusz adománya ennek a történetnek. (szőke)
értékelés:

piroscipő

Ebben a csendéletszerű helyzetben az a bizonyos kék porocska, porpasztell összetörve, vagy valamilyen festékanyag és a cipő kapcsolata nagyon izgalmas. Sőt ez a kopottas szürke téglafelület és a háttér, ahol ez az erős, sötét árnyék tulajdonképpen előrehozza nekünk ezt a plakátszerű kék és vörös és fehér kapcsolatot. Annyi javaslatom lenne, hogy ilyenkor, még akkor is, hogyha ez valamilyen nyaralás közben készült kép, ugye itt a 18-as lecke nyár kategóriájában küldte be Viktória, bármilyen egyszerű eszközzel is a kép jobb alsó sarka mellől a kamerán kívülről lehetne használni valami derítést. Lehet ez egy sztaniolpapír, lehet ez egy tükör, lehet ez egy fehér karton, lehet ez egy póló, a barátunkat megkérhetjük, hogy a kamera mellé feküdjön oda a képen kívül, amely egy reflexhatást hoz létre, vagy hozna létre és a sportcipő, nekünk jobboldali felületén részletgazdagabbá teheti ezáltal ez az egész cipőforma, a háttérből még jobban kiválhatna. Ez egy technikai javaslat, amit érdemes lenne kipróbálni, hiszen ilyen tárgyakat, a saját tornacipőmet, a kis festékporomat ugyanúgy be tudok állítani és ezeket a fényviszonyokat még mindig meg tudom találni pont most az őszi időszakban ezek a fénytani jelenségek nagyon jól megtalálhatók a természetben. Hát én ezt egy egydisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Egy kis filmetűdöt látunk, amely egy állóképpel kezdődik és tulajdonképpen evvel is fejeződik be. Másrészt pedig egy narráció, egy versfelolvasás hallható. A következő problémáim vannak ezzel a kisfilmmel, hogy ez is többször elhangzott már azt hiszem az Estiskolán a filmekkel kapcsolatban, elsősorban a fikciós munkákkal kapcsolatban, hogy van egy régi alapszabály, ahol ugye a klasszikus filmművészet azt mondja ki, hogyha egy filmben, egy jelenetben megjelenik a pisztoly, akkor ott nagyon nagy baj van, hogyha ebben a szakaszban valamikor ez a pisztoly nem dördül el. Talán egy klasszikus példa erre Marco Ferreri Dillinger halott című filmje, érdemes este esetleg megnézni, ugyanis a képen egy vasúti sínt látunk, nyilvánvalóan várható, hogy itt valami fog történni a vasúti sínen. Maga a vasúti sín szimbolikája az természetesen a vonattal, a közlekedéssel kapcsolatban és innen látva mindig valami veszélyt is jelent. Ilyen értelemben ez a film nem zárul le, nem záródik le, nem lehet tudni, hogy mi ennek az egész folyamatnak a vége. Azt is megjegyezném, azért ez egy technikai hozzáfűzés, hogy természetesen ha ez, mert hiszen hasonló fotókat is láttunk most az Andrástól, tehát ez valahol az életkörnyezetéhez ehhez közel lehet ez az eszköz, azért jó lenne annyi fényt használni videó kameránál is, hogy ne essenek szét a felületek és ne legyen ez ilyen vibráló, színfoltos szakasz. Ami itt érzékelhető, az abból állt elő, hogy nem volt elég fény a forgatásnál. A filmnek véleményem szerint nincs vége, nincs lezárása. Másrészt pedig fontos szerintem a vers, fontos az, amit hallgatunk hozzá, hiszen az értelmezi ezt a hosszú egybeállításos történetet, de azt meg jó lenne esetleg úgy előadni, felolvastatni, megfelelő narrátort találni, amitől még erőteljesebb lesz ez az állókép. Most én igazából egy külön versfelolvasást hallok, egy külön képet látok, a kép nem záródik le. Biztos vagyok benne, hogy az ok amiért elkészült ez a házi feladat az fontos. Értem én azt is, hogy a rezonancia leckére küldte ezt el, csak alapvetően filmtechnikai szempontból nem áll össze a kép, mert ezeket én hevenyészett karcolatoknak érzek. Biztos fontos ezeket megmutatni, de valami parányi hiányzik az egész történetből és azért merem ezt mondani, mert tudom azt, hogy Gimesi András képes nagyon-nagyon jó munkákat és nagyon jó alkotásokat is csinálni, de én úgy gondolnám, hogy nem illendő pont az András miatt, az András felé mondom ezt, félig kész történeteket lerakni az asztalra. Nagyon fontos lenne, hogy legyenek ezek kidolgozott munkák. Én erre nem tudok most pontot adni. (szőke)

Szabadon

ismét egy tükröződés

Amit az előző képnél elmondtam, a Börtön című képnél pontosan azt, mivel egymás után látom itt az alkotásokat, pontosan azt értem üzenetként érthetőnek a Szabadon című képnél, amely a gyermekkor 16-os lecke kategóriájára készült. Ugyanis mindaz, ami látványában, tükröződéssel kapcsolatban megjelenik a képen és ugyanaz végrehajtható lett volna itt is, mint a Börtön képnél, itt mégis belekerül az a pici kis fűszer, az a pici kis íz, az a kicsi kis báj, az a fintor, amely egyrészt a rózsaszín kiscipő a kép alján, másrészt pedig a modell keze, sziluettje, hajszélei a fákkal együtt láthatóvá válnak. Tehát itt létrejön az a fúzió, amit az előző képnél hiányoltam. Úgyhogy ez a kép egy háromdisznós kép és nagyon izgalmas, ahogy a mostani időszakban amennyire látom időről időre az alkotók visszatérnek a víz, a víz tükröződése, vagy ablaküveg, vagy hasonlók, de mindenesetre ezek a félig áteresztő, tükröződő felületekkel való játékukra, ami az én véleményem szerint az Estiskolán egy következő szint, amikor már a látványt nem konkrét, hanem egymáshoz kapcsolódó fénytani jelenségként közelítjük meg. (szőke)
értékelés:

börtön

Két dolgot szeretnék kimondani és ezt igazából Barának, hiszen mindig a képeket az alkotóhoz próbáljuk valamilyen módon értékelni, nem az Estiskola képanyagainak nagy részéhez képest, olyan csak ritkán fordul elő. Nem az a cél, hogy egymással versenyezzünk, hanem az önmagunk történeteit próbáljuk megkeresni kihangsúlyozva, hogy jót akarok. Természetesen ez a kép jó. Természetesen ez a kép korrekt. Természeten a különböző vízszintes felületek mondjuk úgy síkdinamika játéka megvan. Természetesen ez egy tehetséges alkotás. És mondjuk úgy, hogy ebben a 13-as lecke épített környezetben ez egy ötös dolgozat. De ha a Bara történeteket nézem és a Bara üzeneteit, akkor azt mondom, hogy ez a kép azért csak félig kész, mert ezt lehet tudni, hogy a Bara képes csuklóból kirántani egy ilyen expozíciót, meglátni ezt a látványt. És megint azt mondom, hogy a hármas egységből, ami az előző kép kapcsán hosszabban elemződött, akár a Bara modellje, akár az épített környezet és akár a Bara belső világa, ahol ő szereplőként jelenik meg, nagyon jó lenne, hogyha ebből a hármas külön rendszerből fuzionálások jönnének létre. Tehát ebből a képből az én véleményem szerint csak a Bara hiányzik. És a tehetségével maszkolja el azt, hogy maga a feladat az félig van megoldva, mert attól, hogy egy jó képet elkészít, avval a résszel ami a címből adódik, hogy börtön, nyilván azt, hogy ezt valaki meglátja, valaki érzékeli, valakinek ez a filozófiája ezen a képen keresztül, az ő jelenléte hiányzik ebből a képből. Azt had ne én mondjam meg formailag, hogy milyen módon kellett volna megoldani. Én nagyon reménykedem abban, hogy a Bara sejti, vagy tudja, hogy mire gondolok. Ezért én erre a képre egy disznót adnék. Nem azért mert nem szeretem és nem azért, mert a kép nem tökéletes, hanem azt szeretném, hogy a Bara azt az üzenetet értse meg, amit próbálok közölni ezen kívül. (szőke)
értékelés:

Szárnyalók

Hazaúton, a felhők felett...

A pop art színvilágát érzékelhetjük itt a szokásos, hogy is mondjam – repülőgépből kinézek – képek sorozatában. Nagyon sokan készítették ezt el, akik repülőgépen utaztak, ha sikerült az ablak mellé helyezkedniük. Nyilván ezek parányiak, ezek a repülőgép ablakok, úgyhogy nehéz úgy komponálni utazásokon, hogy képzőművészeti szempontból, ritmikai szempontból is minden stimmeljen. Mégis azt mondom, hogyha lehetne, hogyha lehetett volna egy picikét izegni-mozogni avval a kamerával, ez a tűzvörös és acélszürke szegélyes szerkezet, valószínűleg meghajtómotor, vagy ott a háttérben a szárny egy picike széle, ha még erőteljesebben jelen van a képen, akkor ez a folyamatosan izgága világ még jobban számunkra érthető lenne. Ugye az Estiskolán többször beszéltünk a színdramaturgiában elsősorban a plakátfestészet kapcsán, hogy a vörös és a szürke egymásmellé helyezése az többnyire a mozgósító plakátok világában, húszas évek, Uitz Béla és más alkotásoknál felfedezhető ugye az egész modern művészet, főleg a plakátművészet egyik nagy üzenete, a vörös és a szürke egymás mellé állítása. Mert hogy ez nem csak dinamizál, hanem állandóan feszültséget is hordoz a két szín kapcsolódása miatt, vagy éppen a taszítása miatt, ellenpólusai miatt. Ez ezen a képen látható és ez az irány érzékelhető, csak arányaiban a párizsi kék felületeihez képest talán még jelentősebben kellett volna, hogy tömegében több legyen belőle és az alsó képmezőben erőteljesebben ott legyen. Tehát én ezt egy egydisznós képnek értékelem, de várom természetesen az alkotótól a továbbiakat. (szőke)
értékelés: