Elemzés

Színfolt

A Mariannról azt kell tudni, hogy ő egy dörzsölt nő. Most már jó ideje fotózik, és ezért tulajdonképpen azt is így magunk között lehetőség van kimondani, hogy dörzsölt fotós. Nagy trükk ez a kép, mert látszólag ugye egy lakótelep, egy lakótelep korlátja, és van valami kis meghatározhatatlan tárgyacska, legyen ez egy kis nylon pénztárca, vagy egyéb valamilyen női ruhadarab, de az esőcseppek, a rajtuk lévő fény, a tükröződések, a vörös, amely a szürkés zöldbe van ágyazva, ez az egész abszolút hordoz egy olyan fajta töltetet, amely mindenféleképp az érzelmekről és az érzékiségről is beszél. Talán egy nagyon picit lehetett volna kompozícióban mozdítani vagy jobbra, vagy balra tengelyben, mert most úgy határon mozog, hogy középre komponált képet látunk, avagy valamilyen játékosabb ritmust. De az biztos, hogy miközben az épített környezet házi feladatra érkezett be ez a kép, már a Mariann tudatosan is jól dolgozik a színdramaturgiával. Ez a kép egyszerre egy visszafojtott és egyszerre egy érzékiséget is erősítő kép, és ezeket a színekkel, a fényfoltokkal, és a színek összepárosításával, rímeltetésével éri el. Nagyon fontos szerepe van itt a vörösnek, talán többször elhangzott már, hogy a régi falusi környezetben vasárnaponként, amikor úgymond sétáltak a fiatalok az utcán, akkor az egy megszokott technika vagy gyakorlat volt, hogy általában a nagyon szép lányok egy molettebb, nagyobb darab, vagy úgymond csúnyácska lánnyal mentek végig a falu utcáin, pontosan azért, hogy az egymáshoz kapcsolódó dialektikus párhuzam jó erős legyen. Itt is valami hasonló történik, hogy az a vöröses hangulatú meghatározhatatlan kis szerkezet, melltartó, vagy bugyi, vagy bármilyen más kis apróság, az nagyon erősen elváljon a háttértől, ami egy melankolikusabb, visszafogottabb történetet hoz. Tehát ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Monszun után

Nagyon jót tesz ennek a képnek a szűkre vágott szerkezet. Én még azt is megkockáztatnám, hogy még jobban vágnék ott a nyírott bozótosoknál fölül, és még jobban bújnék ide ebbe a párás tócsába, hallgatnám a cseppeket, amelyek lecsöpögnek a fákról, még jobban keresném itt lent ebben a párálló szagörvényben Krúdyt, és még jobban múltat idéznék lekúszva egész ide a föld szaga felé, hogy ez a fajta melankólia, amelyet a fekete-fehér tónus is ad, ez erős legyen. Egy klasszikus képi kísérletet látunk, a vízzel, a víz tükröződésével, és nem is akar ez a kép, úgy gondolom, se többet, se kevesebbet, hanem a természet megfigyelését, a városi természet megfigyelését végzi, és ezért ezt is el kell tudnunk fogadni. Én azt gondolom, hogy ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Nagyon kék

Mennék vissza vitorlázni. A címet egy barátom megjegyzése alapján választottam.

Azt én nem tudom, hogy mitől érkezett a vágy kategóriájára. Abban biztos vagyok, hogy ritmikai szempontból, színtani szempontból egy nagyon érdekes kép, és ilyen értelemben elfogadható, hogy egy vágyról beszélünk, szép kép, vagy a jó ritmusú kép iránti vágyról. Ha ez történik itt, akkor tulajdonképpen fejet kell hajtani, és azt kell mondani, hogy igen, ez a ritmusképlet, vágy a ritmusképletért, segíti, hogy a házi feladatban az ötös lecke vágy kategóriájába belekerüljön mindaz, ami itt látható. Én mégis azt mondanám, és biztos vagyok benne, hogy lesznek még olyan képek, amelyek bachviktóriásak, és amelyben azon túl, hogy absztrakciót látunk, még jobban a Viktória keze nyoma jelentkezik. Én megadom erre a képre a két disznót, egyrészt azért, mert tudom, hogy a Viktória nagyon jó képeket csinált, másrészt azért nem három disznó, mert tudom, hogy a Viktória önmagát még jobban bele tudja a képekbe építeni. (szőke)
értékelés:

Csigusz

Bara tud jobbat, tud pontosabbat, tud sokkal erőteljesebb és drámaibb történetet. Bara képes arra, hogy a képnek a Csigusz címet adja, amely egyértelműen egy nagyon személyes kapcsolatot is jelent az éti csiga és az alkotó között, akkor képes legyen ezt a világot, a „Bara-világot”, Bara létezését belefoglalni ebbe. Megint azt mondom: kezek, test, láb és bármi, nem az én dolgom kódokat mondani. Ugyanakkor, ha nem Bara képét látnánk itt, hanem egyszerűen a 6-os lecke: házi kedvenc feladatkörre érkezne ide alkotásként ez a munka, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon szép makro-felvétel és nagyon jó megfigyelés, nagyon ügyes az alkotó, hogy élességet tudott állítani a kis csigának a felületeire. Pusztán azért adott egy disznót a képre, mert abban hiszek, hogy azokat Bara meghallgatja, amiket próbálok neki itt üzenni, és esetlegesen pont ő miatta, talán elkezd még ezekkel a feladatokkal foglalkozni egy kicsit. Mondom érhetőbben, hogy természetesen ezek a képek jók. Ezek a képek tulajdonképpen bármilyen biennálén vagy bármilyen fesztiválon megállnák a helyüket. De úgy sejtem, hogy talán azért folytatjuk itt mindannyian a képeink közös megnézését, beleértve engem is, az én próbálkozásaimat is, hogy tanuljunk egymástól és keressük magunkhoz az utat. Ezért mondom azt, hogy egy disznó, mert tudom azt, hogy Bara ahogyan megvalósította anno sok-sok képpel ezelőtt azt a szobabelső vagy fürdőszobai képet, ahol padló közelben voltunk, és ahogy azt tele tudta egy személyes töltéssel építeni, ez ugyanúgy érvényes lehet egy házi kedvenc házi feladatnál is, hogy megismételhetetlenül és csak a Barára érvényes legyen az a kép, és ne egy tökéletes és jó feladat, amit megoldottunk ötösre. Feladatmegoldás szempontjából ez a kép ötös csak az is egy fontos mérce lenne itt az Estiskolán, hogy valahol mindenütt ott legyen a kézjegyünk, ezért egy disznó. Nagyon várom, ha a Csiga az ott van, mint házi kedvenc, akkor dolgozz még vele egy picit tovább. (szőke)
értékelés:

Szent Iván éj
Szent Iván éj
Szent Iván éj

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult, hogy megvalósulhasson ez az éjszaka. Nagy élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. Úgy érzem jobban megismerhettük egymást, és ezáltal még erősebb lett a csapat.

A képsornál nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy egészen biztos, hogy csak képsorozatban, képsorozatként értelmezhető jól ez az üzenet. Érdekes, hogy tulajdonképpen első ránézésre egy fordított rendszerre építkezik ez a képsor. Nem feltár először és aztán abból kitágul, hanem igazából először egy látszólag jelentéktelen, értelmezhetetlen, demerungos éjszakai látképpel mutat valamilyen városképet egy toronnyal, majd ez a torony, mint misztikus vár, mint Shakespeare-i helyszín átsejlik egy függönyön, már egy belső, privát XX. századi vagy XXI: századi térben. Majd ez a tér a reggel megérkeztével még jobban kitágul, érthetővé válik ennek a helynek a csőszerűsége és az elektronika világgal kapcsolatos üzenetrendszerre. Én azt mondom, hogy ettől jó a szerkezete, a hármas szerkezete mindannak, amiről a Szent Iván éj című képsor beszél. Elfogadom azt, hogy a 26-os lecke: Ünnep kategóriájára érkezett ez a képsor, de ugyanilyen értékesnek tartanám akkor is, hogyha riport kategóriájában, képriport kategóriájában lenne fönn a házi feladatok között. Én ezt egy három disznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Maravillosa

Nagyon szeretem ezt a képet, és elsősorban azért, mert a szereplői helyzet nagyon fontos és nagyon meghitt és nagyon szép beállítás ez. Ugyanakkor mivel Ádám mostanában sűrűn figyeli az estiskola különböző eseményeit, akár még a tábori munkákat is, beszélget másokkal, a rádiónak is egy aktív tagja, én úgy gondolom, hogy mostanában a többiekkel beszélgethetett, beszélgetett a fénytanról, amelynek itt egy nagyon jó kis lehetősége. Ugye az alsó szereplő baloldali nyak, állkapocs, fül részén szépen jelentkezik, ahogy az oldalfény, a háttérfény itt jelen van. És ami még nagyon fontos lett volna, hogy a múzsa, aki fölülről lefelé tekint, az ő arca ne maradjon ennyire árnyékben, egy ún. reflex vagy valamilyen fajta tükröztetéses eljárással, innen a kamera mellől képen kívülről a jobb alsó sarokból le lehetett volna hívni annyi fényt a környezetből, amely visszatükröztethető lett volna a fölső szereplő arc és homlok részére. Ugyanakkor most jelen pillanatban a főszereplője ennek a képnek az orr és az orr két lyuka, ez a két kis fekete vagy sötét kis szerkezet. Tehát ezt a bizonyos reflexmegvilágítást úgy kellene létrehozni, ha meg tudjátok ismételni ezt a képet, hogy ne legyen még előnytelenebb az orr két járata az alsó szereplőnél. Tehát érdemes ezzel még dolgozni, játszani, ha mind a két szereplő hajlandó erre, érdemes elkezdeni ezeket a páros szerepgyakorlatokat, folytatni és képeket készíteni, de azt gondolom, hogy az irány jó és a két disznó megvan, és várom a továbbiakat tőletek. Azért mondom, hogy tőletek, mert mind a két szereplő nagyon fontos ebben az üzenetben. (szőke)
értékelés:

A barátommal

"Szél fúj, eső hull,
Van már cimborám.
Vár, vár mindig vár,
Szóval vár reám..."
és együtt hintázunk.

Egyrészt egy szubjektív képet látunk, a belógó kis tárgyakból sejthető, hogy valamilyen gyerek játszótéren két hintán ülhet a két szereplő jobbra komponálva, nagyon izgalmas és beszédes a két emberi test, a lábak, a talpak kapcsolódása ezek, amelyek középre hívják a szemet. A nőiség és talán az alkotó felől érkező láb, a lakozott körmök, a nyitott lábujjak és a mellette diszkrétebben meghúzódó zárt, ugyanolyan mezítlábas másik talprész, ahogyan a női lábak a jobb oldalon látható két összezárt láb felé haladnak. Én mégis azt mondom, és ez csak elfogadás kérdése, hogy valaki érzelmileg ezzel a képi üzenettel tud azonosulni, avagy sem. Én nagyon szeretem és nagyon jó történetnek ezt a képet. De a titka ennek az egész képnek az a látszólag slendrián módon, vagy véletlenül otthagyott egy darab vagy vietnámi papucs betét vagy vietnámi papucs forma vagy maga a papucs az, ami helyrerántja kompozíciójában ezt az egész történetet. Próbáljuk csak meg kitakarni azt a kis foltocskát és abban a pillanatban, valójában akár a Hiba kategóriájú házi feladatba is áttehető lenne ez a kép, de így, hogy ez a csíkos kis szerkezet ott van balra fent, az egész kép aranymetszése helyreáll és működik. (szőke)
értékelés:

Torz Én-kép

Tópart, Napsütés, Sportkocsi... itt valami nem stimmel.

Én a címmel vitatkoznék, elsősorban a torz szóval, amely hordoz magában egy negligációt Ez a kép inkább azt mondom, hogy az elmélyülésről, az elgondolkozásról, a befelé fordulásról szól, de nem biztos hogy ez felétlenül negatív élményként kell, hogy megértődjön. Nagyon fontos összefoglalásnak gondolom ezeket a ritmusokat, ún. kollázs-technikával dolgozik az egész kép, függetlenül attól, hogy ezt egy tükröződés hozza létre, de az alkotó, amit megfigyel ebből, hogy pókká változtatja a fényképezőgépet, hogy luftballonná változtatja a gondolatokat, a fejet, mindenféleképp egy mozaikszerű rendszerről beszélünk itt. Én ezt egy jó munkának tartom, azt tudom javasolni a Gergelynek, hogyha esetleg az eddigi házi feladataiban, mondjuk a második lecke Önportré feladatokat megnézni, akkor látni fogja azt a folyamatos fejlődést, ami nem elsősorban a formai különbözőségeken érhető tetten, hanem abban a gondolati elmélyülésben, amelyben az önmagát identifikáló, magát értelmező embert jelenti. Én ezt nagyon fontos munkának tartom Gergely útjában, és három disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

vörös tincsek

Egyrészt Baránál tudjuk azt, hogy ő nagyon szeret elidőzni azokban a világokban az egészben a részletet találjuk meg, itt is egy ilyen megfigyelés, egy ritmikai megfigyelés zajlik. Talán annyit jeleznék, hogy gyönyörűek azok a formák, a hajszálak, az elfordulások, nagyon festői, nagyon hullámzó, mindaz, ami itt látható. Egy picit lehetett volna a világítással játszani úgy, hogy a hozzánk egészen közel lévő jobb alsó sarokban lévő tömött tincs-sor kapjon egy picit egy olyan fény, egy olyan súrlófényt, amelyből a tömeg ezt az egész síkra rendezettséget egy picit elmozdítja. És talán valahol, csak egy lehelletnyileg az emberi test, egy ujj, egy arc, egy kar, valami még az én véleményem szerint egy picit megjelenhetett volna, de a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

napraforgók és Eszter

Nagyon jó és szerethető ez a színvilág és a’70-es évek nagyon nagy örömmel használja a nő és a napraforgók párhuzamát, ebben ez egy jó kis kísérlet. Nyilván a hiba fogalom az arra utal, hogy az egész képen tulajdonképpen nem lehet találni éles pontot, sem közelben, sem távol. És ez akár felfogható lenne hibának. Én igazából, ha máshogy közelíthetem meg, akkor azt mondom, hogy talán egy picit a baloldali függőleges irányból vettem volna el, és ugyanabból talán egy ujjnyi kompozíciós vágásból áthelyezve a jobb oldalra ez egy tökéletesen komponált kép is lehetne és én talán gyakorlati értelemben csak ezt találnám hibának. Nagyon szerethető ez a kép, és azt gondolom, hogy az irány, az hogy festőivé válik egy technikai hiányosság miatt a kép, tehát az élesség hiánya miatt az egész egy foltrendszerré, egy vízióvá válik, ez szerintem egy fontos dolog, mert egy technikai hiányosságot dramaturgiai eszközzé változtat az alkotó, ezt fontos ennek a képnek kapcsán megérteni, de a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Elveszett Gyermekkor

Az álló formátumú kép, amely jól láthatóan egy klasszikus felső gépállás, talán fáról valamilyen magaslesről fényképezett lefelé tekintő kép, amely ugye egy értelmező szemléletet mutat, amiről már sokszor beszéltünk az estiskolán látható képeknél, tehát hogy mennyire fontos az, hogy a kamera szemszöge különböző üzeneteket tud közvetíteni a nézőnek, alulról fölfelé monumentalitás fölülről lefelé valamilyen fajta összefoglalás. Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjuk azért nagyon fontos ez a kép, amit a Gergely küldött, mert jól értelmezhetően látható egy szerkezeti összefoglaló megközelítés ezen a képen, ugyanis egy bádog vízi járművet talán kétevezős kis hajót, ladikot látunk. A színekből érzékelhető, hogy hosszú időt töltött el a szabadban ez a szerkezet, korrózió látszik rajta, festékfoltok. Mindez ugyanakkor ami a képen formajegyekben látható és a 16-os leckéhez kapcsolódik egy nagyon- nagyon fontos lépcsőfok az eddigi értelmezésekhez kapcsolódóan is, jelesül a felső gépállásra gondolok itt. Ugyanis ha egy picit elvonatkoztatunk a valóságtól, elvonatkoztatunk attól, hogy valamilyen mosószeres flakon, kötelek és más valós tárgyak láthatóak a képen, és ez picit pont a gyermekkor címszóhoz kapcsolódóan hátradőlünk és hunyorítunk, akkor a képet tulajdonképpen értelmezhetnénk úgy is, hogy egy sötétzöldes háttérárnyalatban valójában egy kis ikonormát, egy kis oltárképet látunk. Egy olyan oltárképet, vagy egy olyan kis ékszerformát, amely a féltett kincsek kategóriájába tartozik, nyakbavalóként, amelyeknek kihajtható ablakai voltak és mögötte vagy pici rózsaszirom vagy egy régi kép volt látható vagy azok a szakrális helyszíneken látható sokszor kazettákban elhelyezett oltár formák amelyek mindenféleképp valamilyen fajta szentséget valamilyen fajta imádságra hajlamos helyszínt, helyet mutattak. Tulajdonképpen ezt a klasszikus formát követi a kép kompozíciós rendje, ugyanis a felső gépállás ellenére is sokféleképpen lehetett volna fényképezni ezt a csónakot. Nyilvánvalóan az eredeti funkció kialakítás adja azt, hogy ennek a csónaknak az egyik fele csúcsos, amerre halad sebességgel előre, a másik felén pedig az evezősök ülnek és hajtják a vízen tova az ilyen szerkezeteket. Ugyanakkor ez az egész forma, most így a talpára állított állapotában ez a síkra redukált felület úgy használja, komponálja mindezt a szerkezetet, hogy mindféleképp a szakralitása lesz fontos ennek az egész történetnek, és ha ezen a vonulaton haladunk tovább, akkor nagyon érdekes ebben a szimbólumrendszerben, maga ez az oltárforma közepe olyan, mintha vértől áztatott lenne, mindenféleképp van az egésznek így folthatásaiban, formáiban valami olyan, talán még akár a kereszténységre való átvitt üzenete, amely nemcsak a fájdalomról szól, nemcsak a véráldozatról, hanem valahol a szív, a szeretet, az érzelem munkájáról. Ha komolyan vesszük a címet, és a cím első felét is vizsgáljuk, ahol egyértelműen negatív módon minősül a gyermekkor fogalma, egy elveszett álomként, egy eltűnt időként, teljesen logikusnak tűnik az a színvilág, amit a kép most használ: a zöldek, a vörösek, a fakult kék, a szürkék, minden ami tulajdonképpen olyan, mintha kicsit fáradt lenne, kicsit sérült és kicsit halott lenne. Még egyszer mondanám, hogy ebben a képben, ennél az alkotásnál, a Gergely munkájánál azt tartom az egyik legfontosabbnak, hogy végre egy olyan tudatos gépállás, egy olyan optikai helyzet lett megkeresve, amely nagyon beszédesen manifesztálja mindazt, ami az elmúlt 2-3 évben elhangzott a különböző kompozíciókról elhangzott nézőpont szempontjából. Én ezt egy nagyon jó kísérletnek tartom ezt a képet, 3 disznónak gondolom, talán ha a hajó, a helyzet, a szituáció megvan és a Gergely vissza tud ide térni, akkor érdemes foglalkozni mindazzal, hogy ha ezt egy fikciós helyzetnek fogjuk fel, és talán újra vissza lehet mászni ezzel a kamerával ugyanide a magasba és ez a hajó is megvan, valamilyen emberi alakot elhelyezni. Megint nem beleavatkozva mondom, hogy akár összegömbölyödve, kiterítve, ezer félét ki lehetne találni. Talán az ember jelenléte még nagyon sokat adhatna még ennek a képnek a továbbgondolásához, de a három disznó, véleményem szerint megvan. (szőke)
értékelés:

Száj

Az a meghatározás, amely jó pár képpel ezelőtt Mariann portréjánál elhangzott a fényképezőgépekkel kapcsolatban, tehát az, hogy a fényképezőgépek optikai rendszere éppen azért, mert a kereskedők, vagy a kereskedelem olyan gépeket próbál gyártani, ahol az úgymond mindenkori fölhasználó minél többet tudjon egy szobabelsőből rögzíteni, ezért az optikák nagyon sokszor úgy vannak elkészítve, hogy annak ellenére, hogy alap optikáknak tűnnek, mindig egy picit nagy látószögűek legyenek és emiatt torzítanak, itt ennél a képnél úgy gondolom, hogy az, ami a másik képnél hiányként jelenik meg, itt erény. Tehát az a torzulás, amely az optika széleitől jön létre, ennél a képnél egy nagyon szép elrajzoltságot, egy nagyon szép lírai hangulatot hoz. Annál is inkább, mert sötétben van az állcsúcs és az állkapocs tartva, tehát az egésznek tulajdonképpen egy zeneiséget kölcsönöz. Azt gondolom, hogy ez a kép egy nagyon szép munka, egy háromdisznós munka. (szőke)
értékelés:

Szerelem - szeretet?
Szerelem - szeretet?

Viki a rádiós műfajban szinte azt mondhatnánk, hogy már verhetetlen, tehát tudjuk azt, hogy benne az irónia, önirónia az jelen van és ez nagyon fontos. Nagyon fontos, mert ez mindig valamilyen átgondolásnak, valamilyenfajta világgal kapcsolatos elemzésnek is az eredménye. Itt is ugye ez a verbális humor, ez a „LOVE BÉLA” „LÓVÉT BÉLA”, egy ilyen Pap Viki féle üzenetet jelez. És ezt biztosan ő ide is tárja elénk, hozzátéve, hogy azért véleményem szerint pontosan az ő rutinja a humor oldaláról az könnyen eltitkolja, hogy ez valamilyenfajta védekezése is az adott házi feladatnak, az első leckének a portré arc nélkül. Ugyanis a véleményem szerint a 70-es évek Mozgó Világ című újságjának hangulatát idéző kép, zöldes színvilág, textilruha, amelyből a vállnál fölhúzott ingből kilóg ez a kvázi tetoválás, ez tulajdonképpen hordoz valamilyenfajta szociót is. Viszont a textília, amit választ, a ruha amelynek az anyagához ugye csíkok, formák tartoznak, ezek sajátságos rendszere azt is jelzi, hogy miközben egy vágott, közeli felületet, szinte egy ilyen tetoválásgyűjtő képet látunk - ugye nyakat, fejet nem látunk -, mégis azt kell, hogy mondjam, ahogyan követi a fényképezőgép a baloldalon a hát ívét, és a rajtalévő drapériát, ugyanúgy kellene követnie a jobboldalon az ing, a mellek és az azon végigfutó drapériacsíkok és a rajtalévő kis vonalak rendszerét is. Tehát én nagyon fontosnak tartom azt, hogy mivel ez a kép annak ellenére, hogy a szövegi része a fontos üzenete, egy jobbra néző modellbeállítást mutat, egy picit a jobboldalon nyitni kellett volna a kompozíciót és nem ennyire szűkre vágni. Igenis meghagyni a mellek szép ritmusát és így egy profilos, kettős A B verziót látnánk itt. (szőke)
értékelés:

tükörkép

Az az út, amit elég határozottan, elég konzekvensen visz a Bara a saját dolgaiban, az a belső út az itt is nagyon jól érzékelhető. Nekem nem hiányzik az, hogy valamilyen konkrét tárgyviszonyítást hozzon létre a tükröződő felülettel, vagy a tükröződő felület alatt lévő altalajjal. Most itt úgy érzem, hogy éppen elég az a konkrétság, amiből sejthető, hogy valami épületbelsőben, vagy épület előtt egy tócsa, vagy pocsolya, vagy egy útfelületen lévő víz tükrözi ezeket az ablakokat vissza, mert sokkal erősebb az az árnyékkeretezés, amit a víz ad. Szabadjon azt mondani, hogy szinte sztalkeri, ahogyan játszik ezekkel a foltokkal. És azért szeretem ezt a képet, mert a Barában megvan az a pimasz bátorság, hogy adott esetben beküld egy ilyen magas pontszámú házi feladatra egy látszólag könnyedén odavetett képet és azt mondja, hogy én ezt képes vagyok megoldani. Én ennek a képnek a kapcsán csak azt vetném fel, hogy az lenne jó, ha mindig ugyanilyan magabiztosan készülnének el az alkotások, mert hogy folyamatosan azt látni, hogy benne a tehetség, az az adottság, amely nem tanulható az megvan, de mindig ugyanilyen módon, 100 százalékosan kellene minden feladathoz hozzáállnia. Ehhez drukkolok, hogy ez mindig így is legyen, mert minden házi feladat ugyanolyan fontos ebben a játékban, amit mi játszunk. Tehát ez három disznó. (szőke)
értékelés:

A bringa

Itt egy ügyes fintorral egy szójátékot látunk, mert a 60-as, 70-es években, meg talán még a 80-as években is, ugye pont a budapesti "jassz” nyelvben a bringa nem csak effektíve a kerékpárt jelezte, vagy jelentette, hanem sokszor a bringát emberi szimbólumokban is használták a városi nyelvekben. Az jó, hogy a háttérben tényleg valójában ott van egy camping bicikli és nekem tetszik ez az archaikus színvilág. Sőt nekem az is nagyon tetszik, ahogy a modell beállítása látható itt a képen. Csak egy picikét hagytam volna levegőt a jobboldalon, mert hiszen az egész test, a test beállításai jobbra hordoznak egy üzenetet. Tehát egy nagyon kicsit tágabbra komponáltam volna ezt. Adott esetben, hogyha ugye az a gond, hogy a háttérben az a bicikli akkor viszont vajon jó helyen van-e, akkor nyilván megtehető lett volna, hogy egy kicsit arrébb guggol az ember, de a kettő disznó úgy érzem, hogy megvan erre a képre. (szőke)
értékelés: