Elemzés

Nagyon szerethető ez a kis játékos árnyjáték és én úgy gondolom, hogy mint ilyen megvan rá a két disznó. És annyi lenne a javaslatom, hogyha a barátok megvannak, a játék megvan, a játékötletek megvannak, megvannak az üvegpoharak, érdemes lenne, hiszen itt a legfontosabb ez a bizonyos talaj, a talajon lévő felületrajz, érdemes volna egy kicsit vándorolni és különböző talajformákon ezt a sorozatot elkészíteni. Más tónuson, füvön, köveken, vörös felületen, zöld felületen, akár emberi testen. Had ne adjam én erre a megfejtést, de hogy egy jó irány az, amit itt elkezdtetek. (szőke)
értékelés:

Biztos tudjátok, hogy nekem ezek a fajta történetek a gyengéim, hiszen Taliándörögdön az Ősök Házában a Dörögdi-medence múltját kutatva sok hasonló tárgy is látható. Bár szívemet melengeti és egyszerűen még szerencse, hogy csak gépelve érzékeltek engem és nem látjátok, hogy hogyan csorog a nyálam ezért a gyönyörű szép kerámia edényért, ami a kép jobboldalán van, vagy ezért a feliratos szódásüvegért, amely a kép baloldalán látható a feliratokkal. Nem véletlenül rosszalkodok és kötök bele ebbe a kép oldalsó felületbe, mert én azt mondom, hogy amennyiben ezek a tárgyak funkcióikban is látszanak és ezek a tárgyak mint múzeumi, vagy múltat idéző tárgyak fontosak egy képen, és itt azon túl, hogy egy fénytani tanulmányt látunk, azért erőteljesebben túllép a kép a valódi bemutatás felé - ez pedig azt jelenti, hogyha valami ilyet keresünk, akkor meg kell tisztelnünk a tárgyakat a fényképen keresztül azzal, hogy ezek a tárgyak ha nem csak formatanulmányokként vannak jelen, láthatóak, fogyaszthatóak, megismerhetőek legyenek. Ezalatt azt értem, hogy véleményem szerint túl szűkre van komponálva a kép és a két oldalfelületen a két ritmus nincs megtisztelve eléggé, így csak egy töredéke látszik a képen. Ugyanakkor a szódásüveg a baloldalon, mint szürkés felület maga az üvegrész nem tudja ellensúlyozni azt a barnás tömeget, amely a kerámiaedényen keresztül jelenik itt meg. Tehát a kép jobbra borul. Én ezt egy egydisznós képnek gondolom, de amennyiben megvan ez a családi környezetben, én meleg szívvel ajánlom, hogy vissza kellene menni és kísérleteket kéne végezni ezzel a képpel. Már csak azért is, mert azt az Eszter nagyon jól meglátta, hogy a talán kandallószél, vagy valamilyen lakásbelső szélnél különbözőképpen jelennek meg a fények, a baloldali vakolt felületen és a jobboldali árnyékban tartott felületen. Hovatovább annak a szódásüvegnek nagyon szép és nagyon izgalmas árnyékai is lehetnének, ha mondjuk kivárnánk egy másfajta fénytani helyzet idejét. (szőke)
értékelés:

Valamilyen, talán szobában, fürdőszobában tükröződő felületek mellett lehetünk, felső gépállásban láthatunk egy nagyon szép virágot, amelynek a szirmai már lehulltak a kövezetre, vagy a padlóra. Érdekes, hogy a tisztelet, búcsúzás, gyász házi feladatra egy tulajdonképp egy ilyen abszurd csendélet helyzetet használ Ági. És még meglepőbb az, hogy őrületesen erős, intenzív és nagyon is életteli színeket használ. Én annyit mondanék, és kár, hogy ő nem tudott itt lenni a világítástechnikai táboron, hogy abban a pillanatban, hogyha ezt a rózsaszínes, nagyon is sűrű életteli, de közben az elmúlás fogalmával foglalkozó színüzenetet szeretné sűríteni, mint tanulmányt nekünk, önmagának és ezen keresztül szeretne üzenni, véleményem szerint ez a márványszerű barnás hangulat körülötte, a virág körül nem biztos, hogy tökéletesen megfelelő. Itt akár az a színvilág, ami a váza szélét, egy ilyen sötét, kék, zöldeskék, fekete, barnás, valamilyen árnyalatot mutat itt a kép szélén, na ha az a tónus körbevenné a virág egészen üdítő zöldjeit és ezeket a rózsaszíneket, egy hihetetlen más, drámai hatást érne el. Érdemes lenne evvel a fajta játékkal, gondolattal dolgozni úgy, hogy más környezetbe, más háttérbe, egy sötét háttérbe helyezni és csak a virágon meghagyva a fényt fényképezni ezeket a szituációkat. De én úgy gondolom, hogy az egy disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Nagyon szép az a ritmusképlet, amely éppen annyira használja a valóság formavilágát, amennyire el tudjuk fogadni, hogy felhőket és a felhők mögül érkező fényeket látjuk, de valójában egy nagyon jó ritmusú folt és formajáték az, amit itt láthatunk. Én ezt a képet el tudom fogadni, az én véleményem szerint ez egy háromdisznós kép. Ugyanakkor Camilla rutinját, játékosságát, különlegességét, ahogy ő mindig mindent egy picit mindent meg tud bolondítani, arra próbálnám rávenni, hogy itt valamit azért be lehetett volna lógatni. Egy lufit, egy kis kalapot, vagy bármit, valamit, ami ebből a földi világunkból, ebből az őrületből, erkölcsökből, elfojtásokból táplálkozó világunkból valami innen, ebből a földi bugyorból belekukucskál az isteni csodába. Én valami ilyesmit elhelyeztem volna. (szőke)
értékelés:

Mert már nincs annyi hajam. Praktikussági okokból.

Ádám nagyon ért az Indul a bakterház hangulatokhoz. Nagyon ért a SubBassMonsters-i világhoz, ehhez a Ludas Matyis vándorkomédiás szerephez és nagyon finoman táncol időnként, amikor összeszedi magát azon a kardélen, amely egyszerre melankolikus, egyszerre romantikus, egyszerre fájdalmas, és ugyanakkor erőteljesen megmosolyogtató. Természetesen vallomás, természetesen nagyon erős, nagyon határozott jelenlét, megmutatás, nagyon is zavarba ejtő köszöntése a nézőnek ez a kép. És minden aránybeli pontatlanság, ritmus, amellyel lehetne most itt vitatkozni, kompozícióban, az véleményem szerint lényegtelen. Mert olyan erős a színészi játék, a szereplői jelenlét, de nem csak ez, hanem a tájban lévő három kis nyárfaforma, hogy mindez a meseiség átemel minden más problémát és abszolút egy nagy, hosszú történetet átemelő mesévé válik ez az egyetlen, pici, parányi kis kép. Nagyon benne van a nyár és ennek én nagyon örülök, nagyon köszönöm Ádámnak ezt a képet és ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

A címet nagyon halkan és lassan mond ki, szinte csak leheld.

A szójáték, amely itt olvasható, talán nem véletlen, bár a játékossága a címnek sokkal jobban mosolyra fakasztó, mint maga a kép, a képi világ, a képi tárgyi környezet. Természetesen beállított műtermi helyzetet látunk, egy fénytani kísérletet és egy formai kísérletet is, olyan tárgyakkal, amelyek önmagukban, a maguk környezetében mindenütt, hogy azt mondjam, szokványosnak lennének tekinthetők. Maga a borospohár, a gyertyatartó, a drapériák, az étkezéshez használt nyers hús. Azonban ebben a szituációban, ebben a helyzetben ahol magában a pohárban éppen annyi bor található meg, mint amikor egy poros pohár kiömlik, fölborul és kiömlik belőle a bor, és aztán amennyi megmarad az öböl szélén éppen annyit láthatunk itt. Egy nyers hús vöröses színe dominál ezen a képen, mellérakva egy szakrális eszközt, egy mécses-szerű gyertyatartót - nagyon fura asszociációkat indít el a kép. Ha megfigyeljük, akkor a kép furcsasága, vagy abszurditása avval is erősödik, hogy ezt a poharat valószínűleg nem itt döntötték fel, azt lehet érzékelni a megvilágításból, hogy aránylag egy nedvszívó felület lehet az a drapéria, amely itt szépen elmozog, és ezen meg kéne jelennie a vörös foltoknak amennyiben itt történt volna valami olyan helyzet, olyan akció, olyan szituáció, amely a poharat fölborította volna. Nem ez látható. Tehát mindenféleképp a képet nagyon erős szimbolikának kell tekinteni. Itt ez egy elég visszafogott színvilág, ami a háttérre, vagy a pohár anyagára utal, de ebben a visszafogott színvilágban az arany, a barnás színű aranyszín, ez a sárgaréz, a bor vöröse, amely lehetne ugyanakkor fehérbor, és ez a hosszúkás húsdarab ez nagyon erős ellentétpárban van. Tehát minden visszafogott, ahhoz képest, ami a hús színét, ami a vér színét jelzi. Ebből azt kell kimondanunk, hogy tulajdonképpen ennek a képnek az egyik lényeges eleme nem csak felületként, nem csak formaként maga ez a feldolgozásra váró, talán sejtésem szerint disznó, vagy marhahús. Itt mégis, mivel a konyhai környezetből 100 százalékosan kiragadott szituációban van, kap egy egészen abszurd hangulatot, amely kinek-kinek kényére-kedvére, vagy tapasztalatára, vagy emberi megélt helyzeteire nagy mélységekben indíthat el asszociációt, vagy esetlegesen egy 100 százalékos elutasítást. Mindenesetre a kép üzenete mellett nem tudunk elmenni úgy, hogy egyszerűen csak azt mondjuk, hogy van itt egy kép, van rajta egy-két dolog és köszönöm szépen. Nagyon erőteljesen ott van mögötte egy közlési vágy, és a közlési vágy mögött is ott van az, hogy az alkotó mindenféleképp szeretne fölkavarni, vagy szeretné fölhívni a figyelmet azokra a tartalmakra, amelyek neki a világgal kapcsolatban kérdéseket okoznak. Nincsenek lezárva ezek a kérdések, ránk vannak bízva az asszociációs kötések, egészen tág határok között, gondolva itt a szexualitásra, a párkapcsolatra, a nőiségre, férfiasságra, akár Bergmanra és sok minden mást is lehetne itt mondani. Az biztos, hogy mint gondolati játék, nagyon izgalmas képet látunk. Az más kérdés, hogyha a csendélet feladatköréből tekintjük ezt, akkor egy borzasztó nehéz helyzetet választott Szilvi, mert ahhoz, hogy ez a fajta Almodovar-féle, vagy például, mondjuk a spanyol filmvilágban meglévő Carlos Saura-i fojtott érzékiség, érzelmek megjelenjenek, tökéletes pontossággal kellene létrehoznia a világítást, a fényeket, a fénytani tanulmányokat. Azt tudom neki javasolni, hogy amennyiben majd még az Estiskolának sikerül Marafkó Bálintékkal egy következő kurzust létrehoznia, mindenféleképp fontos lenne ezekben a fénytani tanulmányokban, a fénytani megfigyelésekben részt venni. De az ötlet, a kezdeményezés az nagyon izgalmas, nagyon meglepő. Én erre megadnám a két disznót. Azért nem a hármat, mert mondom fénytani szempontból még evvel nagyon sokat kellene foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Egy lépcsőházi bejárat látható a képen. És ennek a lépcsőházi ajtónak, amely felülnézetből, vagy félig felülnézetből, valószínűleg egy nagylátószögű optikával, picit torzítva tükröződik, van egy fontos felülete, ez a bizonyos tükörkép. A tükörképben sejthetően valamilyen sötétszínű szőnyeg átsejlik az ablakon, de jól látható a csempézett lépcsőfokozat és magának a fotósnak a lába. Két szimmetrikus sötét árnyékfolt, és ugyanúgy szimmetrikusan az ajtókon tükröződnek, talán kívül-belül útbaigazító feliratok esetleg, itt a képen foltokként, négyzetes foltokként és két kör alakú kis foltként jelenve meg. Szinte szimmetrikus a kép az ajtókilincset leszámítva, de az szimmetrizál a tükörképben, és igazából az optika tengelye az, ami egy picit balra húzza a képet - nem elsősorban jobbra-balra döntve, hanem a fotós függőleges tengelyében való elfordulással. Magyarul a gép nem párhuzamosan helyezkedik el a tükröződéssel, ettől van az egésznek egy csavarodása. Nem tudom, hogy vakuval készült-e a kép, van két oldalt egy ilyen félkörív, amely a fölső felületeket besötétíti. Sejthetően a képet kétféleképp értelmezhetnénk. Egyrészt ezek a szimmetrikus folthatások és az ezekkel való játék, de a kép ezt teljességgel nem használja ki. Gondolok itt az előbb említett fehér köröcskékre, vagy a négyzetlapocskákra, vagy akár a fényképész, sejthetően a fényképész lábára. Az a véleményem, hogy ezekkel lehetett volna egy picit manipulatíven játszani. A lábakat a közép osztatú fatengely mellé két oldalra helyezni, vagy még jobban aszimmetrizálni. Mind a két út lehetséges lett volna. Az is, hogy valamelyik tükröződésbe helyezni erőteljesebben egy fikciót lábakkal, tárgyakkal, szoknyákkal, bármivel. Esetlegesen a kompozíciót fölfelé dönteni, hogy ezek az absztrakt kör és négyzetformák nagyobb hangsúlyt kapjanak, mert most tulajdonképpen egy szoció és egy ritmusjáték között mozog ez a kép. Mivel a kettő közötti utat érzékelhetjük a képen, az én meglátásom szerint nagyon sokat segíthetne egy ilyen helyzetben az emberi jelenlét, vagy az emberi jelenléttel valamilyen akció, valamilyen játékos, filmes helyzet, szituáció. Az ajtók mindig nyílnak, záródnak, kizárnak valakit, hívnak valakit. Olyan ez az egész, minthogyha egy nagyon jó szituáció, nagyon jó ötlet jelenne itt meg, amely mint meglátás, mint érzékelés izgalmas és nincs végigvezetve. Azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a munkánál határozottan és erőteljesen kimondódik a mondat eleje, és aztán hiányzanak belőle az alanyok és az állítmányok. Azért egy disznó, mert Bara nagyon erőteljes és jó munkákat tett már le az asztalra. (szőke)
értékelés: