Elemzés

Eladó

Nagyon érdekes, hogy mostanában több olyan kép van, amely a világ abszurd helyzeteit keresi, találja meg. Ez talán egy Barkas. Nekünk volt is egy ilyen barkaszoló produkciónk sok évvel ezelőtt az Egyetemi Színpadon. Tudjuk azt, hogy a KGST-nek egyik nagyon fontos eszköze a Barkas, barkaszolás és egy ilyet talált meg Ági, és ő a kis matrózblúzában mint egy ilyen kis emlékkép beleült és mosolyog felénk. Megint csak azt mondom, mintha egy Sörgyári Capriccio-ból, vagy más cseh filmekből, Egy szöszi szerelmei-ből kandikálna itt ki felénk. És ez jó, én ezt fontosnak tartom, hogy van egy ilyen ironikus önportré, amely természetesen nem csak ironikus, hanem önironikus is. Úgyhogy én azt mondom, hogy megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Egészségünkre!

Nagyon szerethető ez a kis játékos árnyjáték és én úgy gondolom, hogy mint ilyen megvan rá a két disznó. És annyi lenne a javaslatom, hogyha a barátok megvannak, a játék megvan, a játékötletek megvannak, megvannak az üvegpoharak, érdemes lenne, hiszen itt a legfontosabb ez a bizonyos talaj, a talajon lévő felületrajz, érdemes volna egy kicsit vándorolni és különböző talajformákon ezt a sorozatot elkészíteni. Más tónuson, füvön, köveken, vörös felületen, zöld felületen, akár emberi testen. Had ne adjam én erre a megfejtést, de hogy egy jó irány az, amit itt elkezdtetek. (szőke)
értékelés:

Fuser

Emlékek, töredékek, kollázsok, minden, ami a múltból, a megélt popkultúrából maradékként meglelhetőek, az emberek számára, azok számára az alkotó, befogadó típusú emberek számára, melyek sokat éltek meg életkoruk ellenére a világból és sokfelé mozogtak, sok társadalmi eseménnyel találkoztak. Nyilvánvalóan időnként egy-egy olyan pillanatban, amelyben a magány segíthet, összegzésekre van szükség. Itt, ezen a képen is pici, finom, szemérmes szimbólumokkal Che Guevara portréjával, sapkáján elhelyezett szimbólummal, Camilla arcával és egy összekent, összemaszatolt régi felülettel, talán egy szobasarokban, ahova éppen csak belelóg egy selyemsál rojtjainak széle egy kollázst látunk itt, és mint egy ilyet, igazából el kell tudni fogadni. Egyetlenegy kérdésem van, hogy a négyes lecke barátom kategóriájában ugyanakkor itt a pozícionálás maga Camilla arca és nem Che Guevara. Tehát, ha ilyen értelemben akarom a képet befogadni, akkor valójában ennek a képnek az lehet az üzenete, hogy Camillának Camilla a barátja? Egy múltbeli arc, egy múltbeli történés, és valójában most ez 2009-ben azért kérdés, mert ez a múltbeli történet, vagy barátság ez most szétszakítódott? Sok mindent elindít ez, de nem tudom, hogy ugyanakkor a kép kapcsán, a kép elkészülte kapcsán tudatos volt e az ilyesfajta pozícionálás, de megvan a kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Csendélet anno

Biztos tudjátok, hogy nekem ezek a fajta történetek a gyengéim, hiszen Taliándörögdön az Ősök Házában a Dörögdi-medence múltját kutatva sok hasonló tárgy is látható. Bár szívemet melengeti és egyszerűen még szerencse, hogy csak gépelve érzékeltek engem és nem látjátok, hogy hogyan csorog a nyálam ezért a gyönyörű szép kerámia edényért, ami a kép jobboldalán van, vagy ezért a feliratos szódásüvegért, amely a kép baloldalán látható a feliratokkal. Nem véletlenül rosszalkodok és kötök bele ebbe a kép oldalsó felületbe, mert én azt mondom, hogy amennyiben ezek a tárgyak funkcióikban is látszanak és ezek a tárgyak mint múzeumi, vagy múltat idéző tárgyak fontosak egy képen, és itt azon túl, hogy egy fénytani tanulmányt látunk, azért erőteljesebben túllép a kép a valódi bemutatás felé - ez pedig azt jelenti, hogyha valami ilyet keresünk, akkor meg kell tisztelnünk a tárgyakat a fényképen keresztül azzal, hogy ezek a tárgyak ha nem csak formatanulmányokként vannak jelen, láthatóak, fogyaszthatóak, megismerhetőek legyenek. Ezalatt azt értem, hogy véleményem szerint túl szűkre van komponálva a kép és a két oldalfelületen a két ritmus nincs megtisztelve eléggé, így csak egy töredéke látszik a képen. Ugyanakkor a szódásüveg a baloldalon, mint szürkés felület maga az üvegrész nem tudja ellensúlyozni azt a barnás tömeget, amely a kerámiaedényen keresztül jelenik itt meg. Tehát a kép jobbra borul. Én ezt egy egydisznós képnek gondolom, de amennyiben megvan ez a családi környezetben, én meleg szívvel ajánlom, hogy vissza kellene menni és kísérleteket kéne végezni ezzel a képpel. Már csak azért is, mert azt az Eszter nagyon jól meglátta, hogy a talán kandallószél, vagy valamilyen lakásbelső szélnél különbözőképpen jelennek meg a fények, a baloldali vakolt felületen és a jobboldali árnyékban tartott felületen. Hovatovább annak a szódásüvegnek nagyon szép és nagyon izgalmas árnyékai is lehetnének, ha mondjuk kivárnánk egy másfajta fénytani helyzet idejét. (szőke)
értékelés:

Bájital

Egy korty nőiességet.

Szilvi előző képe is tulajdonképpen egy kvázi műtermi beállítás volt tárgyakkal. Nyilvánvalóan a műtermi beállításoknál az ember igyekszik időt hagyni magának a képi átgondolásra, a kompozíciókra. Egy 100 százalékosan középre komponált obeliszk-szerű, posztamens-szerű üzenet, fölhasználva a pohárban torzuló tükröződéseket és a kicsit mór stílushoz, vagy orientalista hangulathoz használt drapéria, varrott drapéria meleg színformáit, amelyek egészen extrém módon tükröződnek a pohár belső pezsgő felületében. Egyszerre a nőiség és egyszerre a férfiasság szimbólumai jelennek meg ezekben a látszólag egyszerű formákban azért, mert a formavilág, erről már beszéltünk sokszor az Estiskolán régebben képek kapcsán, nagyon is hordoz különböző pólus üzeneteket. Az a képben a megdöbbentő, hogy egyszerre nagyon is erotikus, nagyon is jelen van benne a női- és jelen van benne a férfivilág alapkérdése, ha csak a formák egymásból való kimetszéseit, az árnyékokat tekintjük, ugyanakkor azt szeretném mondani, hogy a kép, bár én ezt most nem fogom tudni 100 százalékosan megfejteni, egészét tekintve valamilyen oknál fogva számomra női kezet, női alkotói meglátást mutat. Én ezt a képet nagyon szeretem, háromdisznósnak gondolnám. (szőke)
értékelés:

Haldoklás

Valamilyen, talán szobában, fürdőszobában tükröződő felületek mellett lehetünk, felső gépállásban láthatunk egy nagyon szép virágot, amelynek a szirmai már lehulltak a kövezetre, vagy a padlóra. Érdekes, hogy a tisztelet, búcsúzás, gyász házi feladatra egy tulajdonképp egy ilyen abszurd csendélet helyzetet használ Ági. És még meglepőbb az, hogy őrületesen erős, intenzív és nagyon is életteli színeket használ. Én annyit mondanék, és kár, hogy ő nem tudott itt lenni a világítástechnikai táboron, hogy abban a pillanatban, hogyha ezt a rózsaszínes, nagyon is sűrű életteli, de közben az elmúlás fogalmával foglalkozó színüzenetet szeretné sűríteni, mint tanulmányt nekünk, önmagának és ezen keresztül szeretne üzenni, véleményem szerint ez a márványszerű barnás hangulat körülötte, a virág körül nem biztos, hogy tökéletesen megfelelő. Itt akár az a színvilág, ami a váza szélét, egy ilyen sötét, kék, zöldeskék, fekete, barnás, valamilyen árnyalatot mutat itt a kép szélén, na ha az a tónus körbevenné a virág egészen üdítő zöldjeit és ezeket a rózsaszíneket, egy hihetetlen más, drámai hatást érne el. Érdemes lenne evvel a fajta játékkal, gondolattal dolgozni úgy, hogy más környezetbe, más háttérbe, egy sötét háttérbe helyezni és csak a virágon meghagyva a fényt fényképezni ezeket a szituációkat. De én úgy gondolom, hogy az egy disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Sophie

Sophie az új családtag. Nem áll meg egy perce sem, még álmában is rohangál!

Én nem értek a fényképezéshez technikailag ilyen értelemben, de azt látom, hogy olyan szinten tű éles Sophie tekintete, a körülötte lévő bokrocskák és minden, ami tényleg azt erősíti, hogy Sophie szaladása ellenére az örökkévalóságnak kimerevített állapotában van itt jelen. Nem vagyok benne biztos, hogyha ez egy külön technikai segédeszközzel készült, hogy ez Sophie vibrációját, azt a játékosságot, mert egy csodálatos kiskutya, tényleg szalad, figyel, hogy azt elősegítené. Lehet, hogy időnként hagyni kéne esendőbbnek lenni a képi felületeket, de egy jó szándékú képnek gondolom és a két disznó véleményem szerint megvan. (szőke)
értékelés:

Odafenn

Nagyon szép az a ritmusképlet, amely éppen annyira használja a valóság formavilágát, amennyire el tudjuk fogadni, hogy felhőket és a felhők mögül érkező fényeket látjuk, de valójában egy nagyon jó ritmusú folt és formajáték az, amit itt láthatunk. Én ezt a képet el tudom fogadni, az én véleményem szerint ez egy háromdisznós kép. Ugyanakkor Camilla rutinját, játékosságát, különlegességét, ahogy ő mindig mindent egy picit mindent meg tud bolondítani, arra próbálnám rávenni, hogy itt valamit azért be lehetett volna lógatni. Egy lufit, egy kis kalapot, vagy bármit, valamit, ami ebből a földi világunkból, ebből az őrületből, erkölcsökből, elfojtásokból táplálkozó világunkból valami innen, ebből a földi bugyorból belekukucskál az isteni csodába. Én valami ilyesmit elhelyeztem volna. (szőke)
értékelés:

mit árt, na mit árt bárkinek a street art?

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

Fő a fejem

Mert már nincs annyi hajam. Praktikussági okokból.

Ádám nagyon ért az Indul a bakterház hangulatokhoz. Nagyon ért a SubBassMonsters-i világhoz, ehhez a Ludas Matyis vándorkomédiás szerephez és nagyon finoman táncol időnként, amikor összeszedi magát azon a kardélen, amely egyszerre melankolikus, egyszerre romantikus, egyszerre fájdalmas, és ugyanakkor erőteljesen megmosolyogtató. Természetesen vallomás, természetesen nagyon erős, nagyon határozott jelenlét, megmutatás, nagyon is zavarba ejtő köszöntése a nézőnek ez a kép. És minden aránybeli pontatlanság, ritmus, amellyel lehetne most itt vitatkozni, kompozícióban, az véleményem szerint lényegtelen. Mert olyan erős a színészi játék, a szereplői jelenlét, de nem csak ez, hanem a tájban lévő három kis nyárfaforma, hogy mindez a meseiség átemel minden más problémát és abszolút egy nagy, hosszú történetet átemelő mesévé válik ez az egyetlen, pici, parányi kis kép. Nagyon benne van a nyár és ennek én nagyon örülök, nagyon köszönöm Ádámnak ezt a képet és ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Az Élet NEM Habostorta!

Szüleim...

Camilla óriási kritikus, óriási megfigyelő. Ezt eddig is lehetett tudni. Nagyon ért ahhoz, hogy hogyan kell felzaklatni. Eddig a történetek nagy része egy olyan belső és személyes világban játszódott, főleg saját maga és a gyermeke történetében, amely egy egészen szuper-közeli mikrovilágot mutatott. És természetesen erre a képre is ez érvényes, viszont attól nagyon fontos mindaz, amit itt ő létrehoz, hogy kilép és már, mint valódi fotós elkezd belefigyelni a világ összefüggéseibe magán átszűrve. Sejthetően valamilyen családi rendezvény van, talán rokonokat is látunk a háttérben, de annak a sűrítése, történeti sűrítése, ami az ilyen családi rendezvényeken a köszöntés, beszélgetések, rég nem látott személyek egymásra találása, nagy veszekedések, nagy nevetések, nagy viták és természetesen a gasztronómia, és természetesen azokban a rituálékban a végső kicsengés, a torta. Attól sűrít, mert az egésznek van egy, a cseh filmművészetben, a cseh világlátásban nagyon is ismert szatirikus éle. Fogja magát, és ő az élességet a tortára helyezi el és mindaz, ami nagyon, nagyon fontos lenne, hogy Szabó néni, Szabó bácsi ott vannak a háttérben és ezt mi rögzítettük, ez másodlagossá válik. És az elsődleges, nagyon is kritikus hangvétel, hogy minden a tortán keresztül, minden a meggyes tortán keresztül látható. Én ezt egy nagyon fontos döntésnek tartom. Tehát az, hogy itt ennél a képnél, hogy mért ide kerül az élesség a kép elejére, azt az üzenet bizonyítja. Erről már sokszor más-más képek kapcsán beszéltem, hogy ez a látszólag könnyű döntés eldöntheti a képnek a sorsát. Abban az esetben véleményem szerint, hogyha a hátul lévő személyeken lenne az élesség, akkor ez egy korrekt, úgymond meglesett kép lenne, ahol nyilván időnként vitatkoznunk kellene, hogy mi legyen az előtérbe, mert az számomra nem lenne éles, nem lenne jól appercipiálható, de az biztos, hogy a háttérben lévő látványt, azt meg félig-meddig kitakarná. Ebben a helyzetben viszont nem erről van szó. Ebben a helyzetben pont egy fordított döntést látunk és ez a döntés helyrebillenti, és mintegy díszlet hátérré változtatja a családi történetet. Talán annyi, nyilvánvalóan ilyenfajta játékos megfigyeléseknél nehezen lehet beavatkozni a képekbe, hogyha itt valahol egy pici kis zseblámpa ezt a tortát oldalirányból megvilágította volna, akkor a torta sérülései, a torta érzelmi világa, ami itt végigharcolta ezt a délutánt, ezt a családi eseményt, ez még erőteljesebb, még szarkasztikusabb lett volna. De véleményem szerint így is megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

hhhhuuuussss

A címet nagyon halkan és lassan mond ki, szinte csak leheld.

A szójáték, amely itt olvasható, talán nem véletlen, bár a játékossága a címnek sokkal jobban mosolyra fakasztó, mint maga a kép, a képi világ, a képi tárgyi környezet. Természetesen beállított műtermi helyzetet látunk, egy fénytani kísérletet és egy formai kísérletet is, olyan tárgyakkal, amelyek önmagukban, a maguk környezetében mindenütt, hogy azt mondjam, szokványosnak lennének tekinthetők. Maga a borospohár, a gyertyatartó, a drapériák, az étkezéshez használt nyers hús. Azonban ebben a szituációban, ebben a helyzetben ahol magában a pohárban éppen annyi bor található meg, mint amikor egy poros pohár kiömlik, fölborul és kiömlik belőle a bor, és aztán amennyi megmarad az öböl szélén éppen annyit láthatunk itt. Egy nyers hús vöröses színe dominál ezen a képen, mellérakva egy szakrális eszközt, egy mécses-szerű gyertyatartót - nagyon fura asszociációkat indít el a kép. Ha megfigyeljük, akkor a kép furcsasága, vagy abszurditása avval is erősödik, hogy ezt a poharat valószínűleg nem itt döntötték fel, azt lehet érzékelni a megvilágításból, hogy aránylag egy nedvszívó felület lehet az a drapéria, amely itt szépen elmozog, és ezen meg kéne jelennie a vörös foltoknak amennyiben itt történt volna valami olyan helyzet, olyan akció, olyan szituáció, amely a poharat fölborította volna. Nem ez látható. Tehát mindenféleképp a képet nagyon erős szimbolikának kell tekinteni. Itt ez egy elég visszafogott színvilág, ami a háttérre, vagy a pohár anyagára utal, de ebben a visszafogott színvilágban az arany, a barnás színű aranyszín, ez a sárgaréz, a bor vöröse, amely lehetne ugyanakkor fehérbor, és ez a hosszúkás húsdarab ez nagyon erős ellentétpárban van. Tehát minden visszafogott, ahhoz képest, ami a hús színét, ami a vér színét jelzi. Ebből azt kell kimondanunk, hogy tulajdonképpen ennek a képnek az egyik lényeges eleme nem csak felületként, nem csak formaként maga ez a feldolgozásra váró, talán sejtésem szerint disznó, vagy marhahús. Itt mégis, mivel a konyhai környezetből 100 százalékosan kiragadott szituációban van, kap egy egészen abszurd hangulatot, amely kinek-kinek kényére-kedvére, vagy tapasztalatára, vagy emberi megélt helyzeteire nagy mélységekben indíthat el asszociációt, vagy esetlegesen egy 100 százalékos elutasítást. Mindenesetre a kép üzenete mellett nem tudunk elmenni úgy, hogy egyszerűen csak azt mondjuk, hogy van itt egy kép, van rajta egy-két dolog és köszönöm szépen. Nagyon erőteljesen ott van mögötte egy közlési vágy, és a közlési vágy mögött is ott van az, hogy az alkotó mindenféleképp szeretne fölkavarni, vagy szeretné fölhívni a figyelmet azokra a tartalmakra, amelyek neki a világgal kapcsolatban kérdéseket okoznak. Nincsenek lezárva ezek a kérdések, ránk vannak bízva az asszociációs kötések, egészen tág határok között, gondolva itt a szexualitásra, a párkapcsolatra, a nőiségre, férfiasságra, akár Bergmanra és sok minden mást is lehetne itt mondani. Az biztos, hogy mint gondolati játék, nagyon izgalmas képet látunk. Az más kérdés, hogyha a csendélet feladatköréből tekintjük ezt, akkor egy borzasztó nehéz helyzetet választott Szilvi, mert ahhoz, hogy ez a fajta Almodovar-féle, vagy például, mondjuk a spanyol filmvilágban meglévő Carlos Saura-i fojtott érzékiség, érzelmek megjelenjenek, tökéletes pontossággal kellene létrehoznia a világítást, a fényeket, a fénytani tanulmányokat. Azt tudom neki javasolni, hogy amennyiben majd még az Estiskolának sikerül Marafkó Bálintékkal egy következő kurzust létrehoznia, mindenféleképp fontos lenne ezekben a fénytani tanulmányokban, a fénytani megfigyelésekben részt venni. De az ötlet, a kezdeményezés az nagyon izgalmas, nagyon meglepő. Én erre megadnám a két disznót. Azért nem a hármat, mert mondom fénytani szempontból még evvel nagyon sokat kellene foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Napfürdő

A képen, hogy mivel, hogyan éri el, milyen tükröződő felületekkel, mivel játszik Bara, azt én nem tudom, de csodálatosan éri el a látszólag jelentéktelen járdakövezet meseivé változtatását a fekete-fehér színvilágban. Nyilvánvalóan tudatosan választott fekete-fehér világ, mert evvel sokkal jobban sűríthet és valójában két felülettel kezd el játszani. Egy mesei háttérrel, amelyben mint egy utazó, mint egy kis álomkövet megjelenik az ő szereplője, az a szereplője aki az életének egyik fontos állomása, modellje, sőt talán még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ezekben az üzenetekben, ezekben a költői üzenetekben tulajdonképpen a modell és a fotós között egy olyan erős viszony van és itt most nem elsősorban a magánéletre értem, hanem a közös, szavak nélküli munkában, testkommunikációban, amelyben nagyon jó rezonatőr a kislány, és tulajdonképpen Bara életérzéseit közvetíti - egyszerűen fogalmazva magát Barát láthatjuk itt a képen. Attól, hogy a háttérben ezeket a füstszerű alakokat, talán ha egy picit jobban megnézzük a kislány mellett jobbra felső kétharmadnál, akár még asszociálhatnánk, ugye a Rosach-tesztre gondolva egy táncoló, fátyolszerű női alakra is, amely alak széttárja a karjait és egy hosszú szoknyában kiterül ott abban az árnyékfolyamban. Szóval az egész egy eddig sokszor látott szoció környezetben álomszerűvé válik és ebben az álomszerű árnyékvilágban közben úgy jelenik meg a kis modellje, hogy egy alkatához, testalkatához mérten erőteljesen nagyobb szemüveggel, mint egy külön applikált szemeltakaró, tekinteteltakaró szerkezettel kommunikál felénk. Természetesen ez a kép sem vidám, de nagyon sűrített és nagyon jól olvasható. Talán annyi megjegyzés lenne, pont azért, mert olyan érzékenyen figyeli meg a külvilágot Bara, hogy egy picit lehetett volna játszani a bal sarokkal, ahol ez a vízóraakna, vagy valamilyen szerelőakna szél belelátszik itt a képbe és egy nagyon picit lehetett volna a képet esetlegesen talán jobbra komponálni. Így a kislány még jobban azt az érzetet keltené, hogy kilép ebből a világból. De a három disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Mögötte

Egy lépcsőházi bejárat látható a képen. És ennek a lépcsőházi ajtónak, amely felülnézetből, vagy félig felülnézetből, valószínűleg egy nagylátószögű optikával, picit torzítva tükröződik, van egy fontos felülete, ez a bizonyos tükörkép. A tükörképben sejthetően valamilyen sötétszínű szőnyeg átsejlik az ablakon, de jól látható a csempézett lépcsőfokozat és magának a fotósnak a lába. Két szimmetrikus sötét árnyékfolt, és ugyanúgy szimmetrikusan az ajtókon tükröződnek, talán kívül-belül útbaigazító feliratok esetleg, itt a képen foltokként, négyzetes foltokként és két kör alakú kis foltként jelenve meg. Szinte szimmetrikus a kép az ajtókilincset leszámítva, de az szimmetrizál a tükörképben, és igazából az optika tengelye az, ami egy picit balra húzza a képet - nem elsősorban jobbra-balra döntve, hanem a fotós függőleges tengelyében való elfordulással. Magyarul a gép nem párhuzamosan helyezkedik el a tükröződéssel, ettől van az egésznek egy csavarodása. Nem tudom, hogy vakuval készült-e a kép, van két oldalt egy ilyen félkörív, amely a fölső felületeket besötétíti. Sejthetően a képet kétféleképp értelmezhetnénk. Egyrészt ezek a szimmetrikus folthatások és az ezekkel való játék, de a kép ezt teljességgel nem használja ki. Gondolok itt az előbb említett fehér köröcskékre, vagy a négyzetlapocskákra, vagy akár a fényképész, sejthetően a fényképész lábára. Az a véleményem, hogy ezekkel lehetett volna egy picit manipulatíven játszani. A lábakat a közép osztatú fatengely mellé két oldalra helyezni, vagy még jobban aszimmetrizálni. Mind a két út lehetséges lett volna. Az is, hogy valamelyik tükröződésbe helyezni erőteljesebben egy fikciót lábakkal, tárgyakkal, szoknyákkal, bármivel. Esetlegesen a kompozíciót fölfelé dönteni, hogy ezek az absztrakt kör és négyzetformák nagyobb hangsúlyt kapjanak, mert most tulajdonképpen egy szoció és egy ritmusjáték között mozog ez a kép. Mivel a kettő közötti utat érzékelhetjük a képen, az én meglátásom szerint nagyon sokat segíthetne egy ilyen helyzetben az emberi jelenlét, vagy az emberi jelenléttel valamilyen akció, valamilyen játékos, filmes helyzet, szituáció. Az ajtók mindig nyílnak, záródnak, kizárnak valakit, hívnak valakit. Olyan ez az egész, minthogyha egy nagyon jó szituáció, nagyon jó ötlet jelenne itt meg, amely mint meglátás, mint érzékelés izgalmas és nincs végigvezetve. Azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a munkánál határozottan és erőteljesen kimondódik a mondat eleje, és aztán hiányzanak belőle az alanyok és az állítmányok. Azért egy disznó, mert Bara nagyon erőteljes és jó munkákat tett már le az asztalra. (szőke)
értékelés:

Engedjetek ki

Hé, nem halljátok, valaki, hahó, engedjetek már ki innét.

Megint az Ádám játékossága az amit itt látunk, kifeszítem a határaimat, kitolom a kereteimet, erre látunk egy játékos helyzetet. Azt kell hogy mondjam, hogy a jobboldali kéz és a plafont tartó kéz tökéletesen megoldott, ugyanakkor ezt meg kéne majd még egyszer próbálni - ez egy pantomimes, egy színészi helyzet - a baloldali kezet is akár egy kontroll monitorral nézni kéne, oda kéne helyezni a kerethez és egyszer már azt a jó papucsot, amit már nem tudom hányadik kép óta nézek, vagy levenni, vagy avval a papuccsal ugyanúgy tolni itt a baloldali falat. Amíg ez nincs megoldva, addig erre nem adok pontot. Várom a hármas lecke egész alakos portré javítását. Énszerintem Ádám ezt meg tudod csinálni. (szőke)