Elemzés

Ágy-vágy

Annyi szerencsém van most, hogy Hegyi Zsolt kollégám nincs mellettem, úgyhogy tulajdonképpen szabadon elemezhetem ezt a képet. Az elmúlt időszakban számomra az egyik legfontosabb és legnagyobb élményt nyújtó kép, amit itt látok. Nem tudom, hogy mások mit szólnak ehhez. Nagyon sok mindent, nagyon sokminden történést indít el ez a kép, ugyanúgy az utazásról szól. Valahol pont a színvilág és pont a lámpák amelyek ezekben a vonatokban ezt az egészen fura, reneszánszos fényt hozzák, amelyektől az arcokon ez a vöröses pír és a világosabb felületek megjelennek nagyon izgalmas ritmust hoznak létre a mi életünkre, a mi kelet európai életünkre, a mi beszürkült életünkre, amelyeknél itt ezek a textíliák és a textíliákból picit kivillanó testrészek nagyon is hordoznak egy üzenetet. Azt az üzenetet, ami akár az elmúlt 20 vagy 30 évre is vonatkozhat. A képnek azért van alapvetően egy szürreális és különleges vonatkozása is és ez pedig, hogyha megfigyelitek a jobb alsó sarokból elinduló emberi testrész a kardigánnal, a könyökkel, a karral, az alvó arccal, amely ritmikájában becsatlakozik, mint egy ilyen furcsa spirál, a férfi társ keze, mellkasa, a támaszkodó karja és fej felé. És ebben az a bizonyos szürrealitás, vagy egy furcsa kis mozaik a pillanatfényképezésből adódóan, a spontaneitásból adódóan egy kéz, amely ennek az alvó embernek a támaszkodó jobb keze mellett megjelenik és mint egy furcsa varázspálcát, az álomhozó varázspálcát egy pillanatra megpendíti. Tudom én, hogy az ott a vonatfolyosónak valami kapaszkodó vasa, tudom én, hogy közben járkáltak ott az emberek, de itt, ebben a képben, ebben az üzenetben próbálom értelmezni azt a látványt, azt a látványösszeget, ami nézhető. Az elkeserít, hogy, ha egyáltalán elfogadható, amit mondok erről a képről, hogy ezeket a típusú képeket igazából ez a közösség, aki már jó ideje dolgozik itt és nagyon sok mindent látott, nagyon sok mindent értékelt, összesen három hozzászólással segíti. Ugyanezeket gondolom Kyle képe kapcsán. Nagyon sok mindenféle számvetésre késztet engem is, hogy vajon azokat az elemzéseket, amelyeket elkészítünk, vajon mennyire hatékonyan tudja az ember kifejezni dadogva, bizonytalanul a képekhez kapcsolódó tanácsait és vajon mennyire értékmérőek ezek. Egy ilyen típusú képnél látva, hogy összesen három hozzászólás született, nagyon erősen fölvetődik bennem a kérdés, hogy vajon van-e értelme elemezni ezeket a munkákat? Én továbbra is azt mondom, hogy számomra ez a kép az elmúlt időszak egyik nagyon fontos állomása. (szőke)
értékelés:

A kép tulajdonképpen egy dokumentumfotó, egy állapotfotó, az utazásról a háttérben lévő feliratokból, részletekből arra lehet következtetni, hogy valami vasúti kocsi belsőjében készült. Nyilván aki ezeket a szerelvényeket ismeri az arra következtethet, hogy például a fejre érkező megvilágítás az egyrészt egy belső neonfény, másrészt egy külső, kamera mögötti ablakfelületről érkező főfény, a belső és a külső fény összessége adja meg az arc árnyékait és ezt a fajta fényösszeget. Két irányt próbál vegyíteni az alkotás. Az egyik a szoció. Nyilván a szándék azért ez a méretű képkivágás, hogy nem csak a szereplő arcán jelentkező reakciókat, hanem a környezetet is megmutassa, hogy maga az érzelmi üzenet, az beágyazódjon egy történetbe. A történet az utazás története. A tárgyak, a neonzöld színű nylonzacskó a baloldali háttérben, talán kabát a széktámla mögött. Ezek a történet meséjéhez tartozó elemek, az elmondható elemek, a fikció részei. A másik iránya ennek az egész munkának az pedig az önmegfigyelés, az önportré, amit ugye a házi feladatra történő beküldés is indokol. Nekem igazából az a problémám a kép kapcsán, hogy nincs pregnánsan, markánsan két vonulat jól ritmizálva. Tulajdonképpen kicsit koszos a kapcsolatrendszer, az, hogy én most azokat a hosszú utakat, a hosszú utazásokat, amelyek a vonatozás világára vonatkoznak, vagy a belső útkeresésemet szeretném rögzíteni. Az arc az egyértelműen nem csak erről az egyszeri és hosszú vonatútról beszél, hanem a belső utazásokról. Ugyanakkor a külső forma az pedig egy picit mint egy védekezés jelentkezik ebben az üzenetben, hogy nehogy véletlen ki kelljen mondani önmagam számára, hogy megfogtam a kamerámat, az arcom elé helyeztem és a belső vonat utamat fényképeztem le. Én úgy érzem, hogy mindez a bizonytalanság esetleg abból fakadhat, hogy az Estiskolán akár az Ági munkái is az önmegismerésben nyilván hordoznak még valamilyenfajta "szégyenlősséget", valamilyenfajta zártságot. Ez egy nagyon nehéz műfaj és ezért vannak mellévéve kapaszkodók, hogy ne kelljen tetten érhetően azt mondani, hogy igen, saját magamat akarom értelmezni, hanem mellérakok egy kis köretként egy kis vonat utat, egy kis táskát, egy kis kabátot. Az én meglátásom szerint ez okozza, hogy kompozíciós rendjében, folthatásaiban, ritmikájában picit billeg, picit kusza a képrendszer, mert nem ritmusaiban keresendő itt a válasz, hanem gondolatiságában. Itt is szeretném ennél a képnél elmondani és nagyon sokszor elhangzott már, hogyha tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni, ha azt képesek vagyunk a képen, vagy a filmen kimondani, akkor nyilvánvalóan a forma azonnal hozzá fog rendelődni, és a formarendszer pontosodni fog. Természetesen ellehetne azt itt mondani, hogy egy picit a kamerával, ami talán egy ilyen dohányzóasztalra van elhelyezve, evvel tengelyben, akár a szemben lévő ülés felé kellett volna fordulni, hogy a bal alsó sarokban lévő fényforrás ne dinamizáljon ennyire, amit nem tud ellenpontozni az intercity oldalon lévő sötétebb folt. De még egyszer mondom, hogy nem biztos, hogy az a célravezető, hogy most ebben a képben keressük a ritmikai botlásokat. Hanem sokkal fontosabb az, hogy a saját üzeneteinket tisztázzuk. Kettő disznó, mert ennek ellenére én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Végre vége a rossz időnek, jöhet a színpompás tavasz. :)

Én nagyon szeretem Annának ezt a képét, és elsősorban azért, mert ez a kép nem akar se többet, se kevesebbet, minthogy megfigyeléseket végezzen el. A háttér fénytónusai, pont azért, mert ennyire közeli makrofelvételt látunk, összefolynak, és ezáltal egészen közel hozzák ezeket a csodálatos virágformákat, és ezeket a kis pihéket, bolyhokat. Nagyon szépen jelenik meg ezeken a félgömb-felületeken a fény, és egy nagyon jó kis tanulmány a tavasz házi feladatra Anna képe. Köszönöm szépen, és remélem, hogy ugyanilyen jó képek fognak érkezni. Ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Barának egy előző képénél nem tértünk ki rá, de most úgy fest, hogy tendenciává válik, hogy akkor, amikor emberek szerepelnek mozgásban, vagy vélhető mozgásban a képein, akkor nem biztos, hogy mindig az optimális időpillanatot találja meg az expozícióra. Az előző képnél, amikor az alagúton átmentek a biciklisták, azok a biciklisták későn lettek lefotózva, már átértek az alagúton, és lényegtelenné, jellegtelenné váltak. Ennél a képnél, az első képnél a képsorban a hídon láthatóan két bolha méretű ember elindult. Hát, hogyha az a két ember idejött volna a képnek a bal oldaláig, akkor teljesen rendben lenne a kompozíció, és értelmezhetővé és indokolhatóvá válna ez a kép. Egyébként ezt a hidat innen elég sokan lefotózták már. A második képnél az a helyzet, hogy nagyon jó meglátás ez a hely, meg nagyon jó építészeti szempontból. Ez, ha jól tudom, ott a Clark Ádám térnél a Roosevelt tér magasságában lehet ez a villamos átjáró. Itt pedig az ami számomra izgalmas lenne, ha már vonalak vannak, ennek a képnek a szexepilje az a villamos. Most ez a villamossín ott a távolba veszve, meg ráadásul a képnek a jobb oldalán el is vágva, hogy mondjam, veszít ebből a romantikából. A harmadik kép az, amire azt kell, hogy mondjam, hogy három disznó, mert a harmadik kép, bár lehetne ez a lepergett kavics akár valamilyen fogtömés, de mégiscsak azt gondolom, hogy formailag, mint kompozíció, mint perspektíva ezekkel a kis kavicsokkal egy nagyon izgalmas meglátás. Tehát beszélgettünk Andrással erről a képről, és Andrásnak volt egy nagyon jó meghatározása. Azt mondta az András, hogy a Bara zseniális, de szétszórt. Picit ebben én azt gondolom, hogy van igazság, kicsit talán ezeknél a fotós túráknál, amikor nyakába veszi a várost meg a fényképezőgépet, talán egy picit több időt tudna rászánni. Tehát miközben a harmadik kép akár három malacos is lehetne, de ez így együtt az első közhelyszerűségével, a második esetlegességével elbizonytalanító. (hegyi)
értékelés:

Minden mozsár egy történet

A hat törpe című rádiójáték szereplőit látjuk itt egy polcon. Én nagyon-nagyon szeretem ezt a képet, mert ráadásul Szundi, Szende, Hapci, Morgó, Dundi, Mundi mindannyian látszanak itt, és lehet, hogy ha valaki ezt most az estiklopédián keresztül visszaelemzi, azonnal azt fogja mondani, hogy de a hat törpe az hét, és Dundi és Mundi lehet, hogy nem is ennek az eredeti történetnek a szereplője, azt tudom neki mondani, hogy igaza van. Mindezt a zavaros mondatszerkezetet pedig csak azért mertem erőltetni ide, mert az a kiválasztás és az az irány, amit a Csongor ennél a képnél elkezd, az ő munkáiban véleményem szerint nagyon fontos. Mi történik itt? Az azonos formák, azonos szerkezetek a perspektívában, ritmikában, kiválasztásban, és a fénytanban eltérő karaktereket hoznak létre. Ezeket erősítik még a mozsarakban elhelyezett különböző tárgyak, amelyek különböző módon fekszenek, hajlanak el ebben az összetett felületben. Arról nem is beszélve, hogy a rézmozsarak tükröződései természetesen különböző módon reprodukálják, és különböző módon tükröztetik maga a fotós alkatát, ruházatát, lábait. Mindez egy kevés megfigyeléssel észrevehető. Karakterekké válnak a mozsárformák, a mozsárformákban lévő étkezőeszközök. Azt tudom csak mondani, hogy miközben ez az irány nagyon jó, és én nagyon szeretem ezt a képet, egy egészen pici, parányi, két-három mozdulattal igazítható lépés elég lenne ehhez a képhez, hogy a villák, vagy a kanalak, főleg a bal oldali középháttér részben olyan állásba hozhatóak legyenek, hogy a mozsarak sora és a mozsarak lelkivilága mint emberi történetek még jobban érthetőek legyenek. (szőke)
értékelés:

Tüntetés a graffiti diszkriminalizációja ellen Berlinben, ahol igenis helye van a fiatalok kultúrájának, ami hagyományőrző mivolta miatt inkább dísze, mint szégyene a városnak. Művészet. Nem vandalizmus. Bla-bla-bla.

Nagyon örülök annak, hogy a Laci újból elkezd képet küldeni, ez számomra egy nagyon pozitív dolog. Láthatóan és jól beazonosíthatóan egy olyan helyszíni beszámolót kapunk, aminek számomra egy nagy értéke, hogy egyrészt megvan úgymond a bevezetés az első képen, ami azonosítja számunkra, a nézők számára azt, hogy hol járunk és mi történik, másrészt erre a tárgyalás szinten a kettes kép rá is erősít, ott látjuk azt, hogy egy csoportosulás van, egy tüntetés, és a harmadik kép pedig értelmezi azt, hogy a tüntetés tulajdonképpen mivel kapcsolatosan történik meg. Én nem olvasom most direkt el ezt a leiratot. Annyit talán hozzáfűznék, hogy lehet, hogy még bővíteni lehetett volna mondjuk két képpel ezt a sorozatot, azért, mert most van egy pici távolságtartás abban, ahogy ezt a témát az úgynevezett tárgyalás részben feldolgozza az alkotó. Az könnyen elképzelhető, hogy esetleg ezek a katonai ruhába öltözött rendfenntartók voltak azok, akik megakadályozták abban, hogy közelebb menjen az eseményhez, vagy talán az, hogy ez nem is volt annyira békés helyzet, mint ahogy itt most ez egyébként látszik. Itt egy nagyon nyugalmas pózt látunk, tulajdonképpen a nagy egymásnak feszülés ami az ilyen tüntetéseken megszokható, az olyan erősen most nem érzékelhető. Talán egy-két közeli képpel az íze, a hangulata ennek a dolognak dinamizálható lett volna. Most azt látjuk, hogy van egy zászló, aztán egy csoportosulás, és látjuk, hogy ezek ilyen grafitis történetek, valami ott idegen nyelven erről le is van írva ezen a zászlón, aki érti ezt a nyelvet, az gondolom el is tudja olvasni. De mint képsor, mint képüzenet igenis az akció az mindenféleképp egy elvárás. Ez az egyik irány. A másik irány, hogy líraira veszem a történetmesélést, és emberi kapcsolatokat, azokat a megjelenő ember gesztusokat próbálom elcsípni, amik ennek az iróniáját, akár szürrealitását hozzák ki ennek a történetnek. Most ez nincs eldöntve, hogy tulajdonképpen a fotós mint közvetítő tulajdonképpen milyen érzelmi viszonyban van ezzel a történettel. Kicsit távol vagyok, nem döntöm el, hogy most én tulajdonképpen ennek örülök, nem örülök, mi a véleményem, márpedig egy ilyen riporthelyzet azért valamilyen szinten véleményformálás is. Úgyhogy én azt mondom, hogy a két disznó erre mint képsorra megvan, és én azt kérném a Lacitól, hogy márcsak azért is, mert együtt húztuk a sarat vele, együtt voltunk a klastrom diszkóban és ott is volt egy ilyen szociografikus helyzet, tehát azt kérném, hogy ezeket az élményeket ezeket a továbbiakban is mutassa meg nekünk, és várom a többi leckéjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sousse, Tunézia.

Nagyon kedvelem ezt a képriportot, ezt a beszámolót, amit a Gábor számunkra itt átad, és azt kell, hogy mondjam, hogy az itt látható képekkel maximálisan egyetértek. Egy jó ritmusú vásárlási procedúrát látunk ugye a halpiacon, és Gábor még arra is ügyelt, hogy szinte a halszag is átjön. Ezt illatnak azért nehéz nevezni. Egyetlen egy megjegyzésem van ehhez a képsorhoz, hogy valószínű, hogy ide bementünk ebbe a helyiségbe, és valószínű, hogy ebből a helyiségből egyszer csak távoztunk, tehát azt én egy picit hiányolom, hogy maga ez a hely nincs kívülről megközelítve. Tehát a történet olyan, mintha én a hallgató egy baráti beszélgetésbe félútnál kapcsolódnék be. Maga a helyzet az jól látszik, hogy itt van egy megszemlélése az áruknak, majd a kiválasztás megtörténtével a vásárlás, de mégiscsak azt gondolom, és ráadásul Gábor szorgalmira küldött is képet, ami egy utcai felvétel, tehát én azt gondolom, hogy valahol ezt az egész belső teret jó lett volna a maga kultúrkörével, a maga beágyazódásával is jelezni, akkor lenne nekem teljes a rendszer. Ez az egyik, amit mondani szeretnék. A másik, hogy láthatóan a képek nagy részén természetes világítást használt az alkotó, az első képen az a hülye vaku az valamiért elsült, és ez nem annyira korrekt dolog, mert ettől nagyon kétdimenzióssá válik maga a kép. De a képsor az abszolút jó ritmusú dolog, nagyon érzelmes megközelítés, és hát egy olyan kultúrkörről mesél nekünk, amit itt Magyarországon mi, hát, nagyon elvétve találhatunk meg, és azt is csak módosított formában. Úgyhogy én azt mondom, hogy a képsorra én a két disznót megadnám ezekkel a lábjegyzetekkel, amit elmondtam. (szőke-hegyi)
értékelés: