Elemzés

A mostani időszakban beszéltünk már a sziluettről, tehát hogy a fotózott formák, tárgyak mögötti erőteljes fény egy sziluettes rendszert hoz létre. Itt ezzel a fajta gondolatrendszerrel dolgozik az alkotó, ugye a villanypózna, a drótok, és a lámpatest tetején álló gólya formája. Ez a ritmikai játék és a háttér festői fodrozódó felhők görgetegei, ennek a kettőnek a párjátékát látjuk itt a képen. Valami miatt ugyanakkor ezek a cikkelyek, amiket a drótok kivágnak az alsó felületből, vibrálásra késztetik a képet. Középpontra van komponálva maga a gólya és az ebből a nézőpontból kicsit aszimmetrikusra elhajló lámpavas, mégis, ettől függetlenül, hogy a tartórúd középen mint egy obeliszk, mint egy ilyen férfi attribútum az ott jelen van a kép alsó szakaszában, mégis a többi vonalforma, hálózati zsinórok valahogy billentik ennek a képnek a forgásirányát, és valami még ebből hiányzik. Nem tisztem javaslatokat tenni, és nyilván nem vagyunk villanyszerelők, hogy ezt így megoldhattuk volna, hogy ezeknek a cikkelyeknek valószínűleg a fölső harmadban is kellene mozogniuk ahhoz, hogy az itteni képértelmezéssel, hiszen ez küldődött be tavasz leckére, ez működjön ritmikailag. Most valamitől billen a kép.
   Én itt, ennél a képnél is azt látom – folytatja Hegyi-, ami egynémely képnél előjön, az idő kérdését. Azt, hogy mennyi időt szánunk egy ilyen feladat megoldására. Biztos vagyok benne, hogyha a Gabriellának van ideje arra, hogy itt eltöltsön akár tíz perccel többet, de lehet, hogy egy fél nappal többet kell eltölteni, akkor ez a gólya, mert valószínű ez nem egy kacsa, ez a gólya ez egyszer csak majd olyan állapotba kerül, hogy nyitja a csőrét, vagy billent egyet a szárnyán, valamit létre tud hozni. Ha ezt az időt nem spórolom meg, akkor ezek a történetek megvalósulnak, és közben meg tudom figyelni azt, hogy lehet, hogy közelebb megyek, lehet, hogy távolabb megyek, lehet, hogy alámegyek az oszlopnak, elkezdek ott ezzel egy kicsit játszani. Lehet, hogy a környezetem hülyének fog nézni, de ez nem baj, ezt meg kell, hogy szokjuk, hogy aki fotóz vagy filmez, azt a külső szemlélő néha elmebetegnek tartja, ugyanakkor ezek megérik ezt a befektetést. (szőke-hegyi)

Ki lehet kivasalni?
(reakció Illés Zsuzsanna: Ágyam Budapesten c. képére, a vasalóra és a vasalódeszkára).

Mivel a láncreakcióba elfogadjuk ezt a képet, ezért a láncreakció sorozatban fogjuk ezt tárgyalni, úgyhogy bekerült ebbe a huszonnyolcas leckébe.

Sziasztok! Tóth Béla barátom volt az akinek unszolására én is beiratkoztam ide az Estiskolába. 9 éve foglalkozom komolyabban a fotográfiával. Előtte zeneszerzéssel próbálkoztam, amit nemrégiben újrakezdtem. Mindkét hobbym terméséből van fenn bőven a honlapomon ;) Noha a legkritikusabb mindig a magam képeivel, zenéivel vagyok őszinte véleményemet nem szoktam véka alá rejteni más munkájával kapcsolatban sem!

Van egy hosszú leirat a képhez, és ennek örülünk, és szeretettel köszöntünk itt, István, az Estiskolában. Nagyon érdekes a felvetés, amit elküldtél nekünk. Ugye ez a beállítás elsősorban fényjelenségeivel foglalkozik, az árnyékokkal, az árnyékokon keresztül jelentkező sziluettekkel, és ebben a leiratból is következtethetően ott vannak azok a jegyek, amelyek a te másik életedre, másik énedre is utalnak. Ha jól látom, valamilyen billentyűzetes zeneszerszám. Maga a hangszer már nem árnyékképként jelenik meg, hanem valóságban, és ugyanígy egy pálmalevélrész is. Ez a kettő az, ami a teret az árnyékkép síkra redukált felületét térbelivé varázsolja. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a kép emiatt a klaviatúra miatt bal felé süllyed, bukik, nem ellensúlyozza fönt a belógó valódi pálmalevél, és nem tudja visszahúzni az alkotó sziluettje sem jobbra ezt a képet. Miközben nagyon izgalmas és nagyon érzékeny a felvetés. Én azt mondanám, hogy érdemes lenne ezekkel a szituációkkal játszani, márcsak azért is, mert a leiratban is azt írod, hogy ez most egy nehéz feladat, magammal foglalkozni. Azt is írod az üzenetedben, hogy régóta foglalkozol fotózással. Én úgy gondolom, hogy azért jó és azért örömteli, hogy eljöttél ide hozzánk, mert elkezdhetsz velünk együtt magaddal úgy is foglalkozni, amely kérdéskör még nem lett teljes egészében feldolgozva, bejárva, és talán ez, ha sikerülni fog, és ezeket a házi feladatokat elkezded önmagadban létrehozni, és megmutatni, és beszélni erről velünk, az az összes többi munkádra, akár a zenei, akár a képzőművészeti alkotómunkádra nagyon nagy hatással lesz. Minden belőlünk indul ki. Mi rezonáljuk, mi éljük át a külvilágot, és így jönnek létre az alkotásaink. Tehát ebben egy nagyon fontos megismerő eszköz lehet ezeknek a házi feladatoknak az elkészítése. Ugyanakkor szeretnélek lelkesíteni, hogy megvolt a bátorságod az első leckére, a portré arc nélkülre, és kettő disznó az megvan erre a képre, és nagyon várom a továbbiakat. (szőke)
értékelés:

Az örök pár napjainkban.

Nem, nem fogadom el aktra a házi feladatot, pont a Csaba érdekében nem. Azért, mert a Csaba a táborokban nagyon jó munkákat végez, nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ezért tudom azt is, hogy a Csaba foglalkozott az akt témakörével már, és nem is rosszul. Tehát azt kell feltételeznem, itt elsősorban nem csak a mi kettőnk viszonyában, hanem az Estiskola többi tanulója és az Estiskola szemléletében is, hogy Csaba, először meg kellene lépni a konzekvens lépéseket, és aztán kellene ezekből a fogalmi kérdésekből parafrázisokat létrehozni. Hogy az a pop-art kategóriájában, hogy az az absztrakt kategóriájában, hogy az az asszociáció kategóriájában lesz-e, az egy szabad döntés, de úgy gondolom, hogy először a házi feladat feladatát kéne ellátni, és véleményem szerint a házi feladat feladásánál, hogyha azt most visszanéznénk, akkor magunkhoz mérten próbáltuk a legközérthetőbben megfogalmazni, hogy mi a harmincas lecke. Tehát azt kéne először végrehajtani, és utána aztán foglalkozhatnánk a különböző "megkerülésekkel". Én azt látom, hogy a nagy többség azon agyal, hogy hogy lehet ezt a házi feladatot kikerülni. Sehogy. Úgyhogy ismétlés. Nem kötelező különben elkészíteni ezt a házi feladatot, de ha nekiugrotok, akkor tessék megcsinálni rendesen. Az én véleményem különben, amit ennek a képnek kapcsán szeretnék elmondani, az az, hogy az Estiskola tanulóiból nagyon szépen vannak, akik haladnak ezzel a nagyon nehéz feladattal, hiszen megtiszteltek azzal, hogy megmutatták a képeiket, munkáikat. Azt látom, hogy mások számára időnként értetlenség övezi ezt az egész feladatot. Egyetértek vele, hiszen az emberi test magunk számára, az európai ember számára egy iszonyatos krízis, ami egy iszonyatos öngyűlöletből is fakad, nem vagyunk megbékélve magunkkal, de én nem tudok mást tenni, mivel erre kértetek, hogy próbáljuk az oldalon a saját magunk megismerésében kitalálni a feladatokat, úgyhogy azt mondom, hogy ugorjunk neki. Én ugyanannyira félek ettől a feladattól, de becsületemre legyen mondva, hogy én is elkezdtem tizenakárhány év után újra küzdeni ezzel az egésszel, és én is, mint egy kisdiák, elkezdtem ennek a házi feladatnak a feldolgozását. Az is igaz, hogy én még nem tettem fel a házi feladatomat, pedig több, mint kétszáz képen vagyok túl, szeretnék olyan felrakni nektek, amivel benneteket is meg tudlak tisztelni, de ettől még a feladat az ott van. Attól még, hogy nekem is beletörik a bicskám, mint Szőke Andrásnak, ettől még a feladat számunkra ott van. A harmincas lecke akt az egy feladat, nem kötelező megcsinálni, de ha nekiállunk, akkor viszont tessék küszködni vele becsületesen. (szőke)

A kép fotográfiai, exponálási szempontból lévő hiányosságait teljesen fölülértékeli a gesztus. Nagyon szeretem azt, ahogyan a Viktória mintegy ilyen észrevételt eljátszva benéz, rájön, hogy a kamera optikája meglesi őt, miközben természetesen a karformájából gondolhatjuk vagy érezzük, hogy magát az expozíciót ő készíti. Tehát nekünk mesél, nekünk játszik. Izgalmas és jó, ahogy ez az oldalra hajló gesztus, és ahogy ez a csücsörítő száj és a szemek mind nekünk játszanak. Azt mondanám, hogy ilyen értelemben ez a fajta priváét hangvétel, ez mindent, az orwo-sárgát és a kiégett felületeket is fölülértékeli. Valószínűleg a közeljövőben a Pedellus el fog indítani egy olyan mindenki számára megközelíthető táborformát, ahol klasszikus fővilágosítókkal, professzionális szakemberekkel szeretnénk a fényről, a világításról egy egész hétvégén keresztül gondolkozni. Tehát akkor érdemes szerintem majd ezeknek a képeknek kapcsán a fény szerepéről és a műfény és úgymond a műtermi helyzetek megvilágítási kérdéseiről beszélni. Én úgy gondolom, hogy a második lecke önportré házi feladatára ugyanakkor a Vikinek egy nagyon jó, ironikus és nem csak a mi kettőnk számára, hanem számotokra, az estiskolások számára is egy nagyon jó kis üzenetet, naplójegyzetet kaptunk, és én ezt a képet nagyon szeretem. Három disznó. (szőke)
értékelés:

A Gabi egy olyan képet küldött be, amelynél elsősorban a tér, a térrel való játék, játékosság a fő szempont. Hasonló elgondolásokat lehetett már látni az Estiskola eddigi archív anyagaiban. Közérthetőbb formában annyi történik, hogy egy szobabelsőben maga a fényképezőgép megfordítódik, de akár azt is mondhatnánk, hogy a kézenálló szereplő azt a képet, ami készül róla kiállítási anyagként – ugye ezt a képet így kell tekintenünk – fordított állásban küldi be. Ennek a játéknak az eredménye hozza létre a nehézkedési erőt, a ruhák, az emberi testen elhelyezett drapéria, a súllyal rendelkező, de mozgásba hozható emberi test részeinek az abszurd elmozdulását. Tulajdonképpen nagyon egyszerűen azt tudjuk mondani, hogy ez egy olyan kis üzenet, amely ezen a gegen alapszik. Az ilyen fajta bemutatkozás, amely nyilvánvalóan jól érthetően erős önirónia a hármas lecke egész alakos portréra nagyon is elfogadható, és nagyon is szerethető. Különösen azért, mert igen, ezen a képen a Gabi egy kiszolgáltatott helyzetben van. Mik idézik elő ezt a helyzetet? Akár a kis piktogramos pólóing, amely nyilvánvalóan a kézenállástól a testről félig-meddig lecsúszik, a farmernadrág, amelynek a szárai saját súlyuktól visszafelé csúsznak, és akár a copf, amely a földre ér, és még talán a gesztusok, az emberi arc gesztusai is egy picit megváltoznak a nevetés ellenére is, merthogy az arc bőre, az arc felülete is a maga súlya miatt egy másfajta mimikát kölcsönöz az arcnak. Ezekkel az eszközökkel dolgozik ez a kép. Annyi segítséget szeretnék nyújtani, hogy természetesen ugye jól sejthetően valamilyen parketta és ebből a szobából valamilyen ajtó vagy ajtófelület előtt történik ez az akrobatikus helyzet. Mert azért nem olyan egyszerű dolog kézenállni, én magam most nem merném ezt megkockáztatni a százöt kilómmal, az egy elég fura és nagyon gyorsan elkészítendő kép lenne, valószínűleg nem így néznék ki a képen, ahogy most a Gabi. A megjegyzéseim, vagy a javaslataim pedig inkább szakmai szempontú ötletek lennének. Tételezzük fel, hogy ez most jelen pillanatban nem csak akrobatikus, hanem egy színházi geg. Amit az előbb felsoroltam, ezek technikai jelenségek, és ezek a technikai jelenségek akár ezt a geget, mint ahogyan egy bohóctréfát, erősíthetik vagy erősíteniük kellene. Hiszen egy bohóctréfa akkor működik jól a cirkusz porondján, hogyha annak a tréfának az eredménye, hogy Misi bohóc elhajítja a parfétortát, és Józsi bohóc fejét eltalálja, ahhoz az a technikai megoldás szükségeltetik, hogy Misi bohóc jól dobja, jó ívvel, és az a torta kellőképpen és pont az arcon mázolódjon szét. Olyan süteménytészta kell hozzá, olyan pici apró technikai dolgok, amitől működik egy bohóctréfa. Ha itt, ennél a képnél nézzük meg mindezt, akkor én azt mondom, annak ellenére, hogy én megadom erre a képre a három disznót, hogy Gabi megint egy jó választásod történt itt, azért, mert egy másik, a játékos arcodat láthatjuk itt. Ebből az következik, hogy érdemes lenne ezzel az ötlettel foglalkozni tovább, éppen azért, mert talán egy olyan háttér előtt kellene ezt a mozgásjátékot megcsinálni, ahol kifejezetten a ruhák, a jelmezek abszurd süllyedéseire, elmozdulásaira oda tudunk figyelni, és olyan felületek előtt kellene ezt megcsinálni, ahol mondjuk a padló sötétje nem zavaró a kéztartásban, ahol a térdek mögötti négyzet alakú felület nem csökkenti a nadrág ruharedőinek sötétértékeit. Tehát akár egy homogén fehér felület előtt érdemes lenne megismételni mindezt a mozgást. Mi segítené elő még jobban a humorforrását ennek a képnek? Meg kéne nézni a ruhatárat, meg kéne nézni, hogy milyen olyan drapériaszerű ing található, akár úgy, hogy alá egy kis melltartót vagy bármit fölhelyez az ember, hogy ez az ing a maga spontaneitásával tudjon úgy csúszni, ami ebből a képből következtethető, hogy azt tudtad, hogy a hasad látszani fog, hogy ennek az egésznek tudatosabb szerkesztése legyen. Ez ugyanúgy érvényes a nadrágra. Abban az esetben, ha egy olyan térdnadrág lenne, amely még lágyabb vászonból van, vagy egy olyan szoknya, valamilyen módon applikálva, amely még jobban mutatja ezt a visszaesést, akkor még erőteljesebb ennek képnek a vidámsága. Önmagában itt a hármas leckére természetesen elfogadható ez a házi feladat, és mondom, megvan rá a három disznó, ugyanakkor én azt mondom, hogy ha nem fáradtál ebbe bele, akkor érdemes lenne variációkat, stúdiumokat készíteni erre az üzenetre. (szőke)
értékelés:

Vajon a cím, amely egy megosztásról beszél, mesél, egy belső kertet látunk ehhez a címhez hozzárendelve, a kettősséget jelzi-e? Azért merek erre gondolni és keresni a kapaszkodót, mert ugye a kertben most középpontban elhelyezett madáretető, amely olyan, mint egy ilyen kis japán kertben egy bonsai-ok mellett lévő zen buddhista szertartási szerkezet, ennek a tükröződését is megkapom én a kis kerti tóban. A madáretető ilyenfajta ábrázolása, ahonnan a kamerával a fényképész dolgozott, megváltoztatja a madáretetőről eddig gondolt képünket, szimbolizálja azt. Különösképpen a kis épületforma tetejének csúcsánál lévő keresztosztás, amely a valódi állapotnál, a föld fölött lévő állapotnál, mint egy ilyen kis furcsa kelta kereszt, mint egy ilyen kis szakrális építmény jelentkezik és a tükröztetett formájánál a vízben tükröződő sötétebb tónus miatt szintén kap egy hangsúlyt. Azért beszélek annyit erről a tárgyról, mert ha a kép összes rekvizitumát – belógó fenyőfát, belógó gallyat, teraszablakot, lámpákat és árnyékokat, és nyírfát és az emésztő szellőző felületét, vagy egy vödröt, vagy én nem tudom meghatározni, hogy mit – ha mindent sorba veszek, azt mondom, hogy rettenetesen sok apróság van ezen a képen és nem értem az irányt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a madáretető és a madáretető tükröződése az egy nagyon is izgalmas képzőművészeti kérdés lenne az épített környezet kategóriájában is. De akkor erre kéne koncentrálni. Akkor azt kellene tenni kameramozgásokkal, közelítésekkel, ne adj Isten még akár a tóba belemászva is – tudom, hogy ez a víz nagyon hideg -, de mindenesetre többet mozogva, keresgélve a tükröződés és a valóság viszonylatában a madáretető a fontos motívuma ennek a képnek. Minden más természetesen ott van abban a valódi közegben, de itt a képen gyöngíti ezt. Az ok szerintem az, hogy esetlegesen ebben a szép fényben megtörtént exponálás után az alkotó nem elemezte végig a látható munkáját és nem kezdett neki ez alapján a kép alapján amely egy stúdium, nekifogni a valódi látvány megfogalmazásának. Hanem a gép egy picit hamarabb kattintódott el, minthogy egy ilyen értékes és jó párhuzam, amelyből egy nekem, egy neked maradt volna, a tükröződés és a valóság, a szakralitás kettőssége, hogy ez megszülethetett volna. Most pedig egy kicsit azt érzem, hogy el lett könnyelműsködve ez a házi feladat, úgyhogy ismétlés. (szőke)