Elemzés

Mr. Szemtelen Kotnyeles
Már megint az arcomban, persze, mint mindig, rutinból. Reggel is jön és kelt, napközben is, ha otthon vagyok, benéz, este meg csak azért is. Bár most már van egy kispárnája az előszobában onnan kényelmesen figyelheti az egész felső emeletet. :)

Azt rögtön leszögezem, hogy van egy nagyon pozitív dolog ebben a képben, mégpedig az, hogy nem használt valamilyen extra megvilágítást az alkotó. Ezt minden egyes ilyen helyzetben el fogom mondani, már csak azért is, mert nekem is van kutyám is meg macskáink is vannak, nagyon csínján kell bánni a lámpákkal, vakukkal. A vakut jó, hogyha elfelejtjük az állatfotózásnál. Ilyen szempontból ez nagyon is jó megközelítés, nagyon jók a fények, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez az egyik erénye ennek a képnek, hogy egy viszonylag jó megvilágítást talált Ádám. Ami a másik erénye ennek a képnek, az a személyesség, az, hogy abszolút érződik a kapcsolat e között a kis foxterrier és a gazdája között. Tehát ez is erénye a képnek. Az már kevésbé erénye a képnek, hogy a háttér nem lett végiggondolva, hogy a padló esetleges, hogy az, ami a háttérben történik, nem megoldott, az, hogy a kis fülét levágtuk, az hogy ott a bajszánál is minthogyha lenne ott a szájánál egy vágás. Tehát ezek a vágások, vagy ezek a felületmegválasztások viszont esetlegesek, és mint ilyen nem nagyon erősítik magát az üzenetet. Tehát én azt mondom Ádámnak, hogy maga az ötlet jó, a fénytani megoldások jók, hogyha neki fontos Mr. Szemtelen Kotnyeles, márpedig hát nyilvánvaló, hogy fontos, akkor én azt mondom, hogy dolgozzon még ezzel a leckével. Én várnám az ismétlést és próbáljuk meg ezt az egész dolgot ugyanebben a személyességi szinten megtartani, de több odafigyeléssel arra, hogy a kompozíció is megálljon a lábán és hát Mr. Kotnyeles megkapja azt a méltó megörökítést, ami neki jár. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Buborékfújós délután volt. :)

A buborékok, mint szereplők továbbvándorolnak és egy következő képen, az itt látható képen már az egész buborék család, a kistestvér, az unokatestvérek, sógor, anyós, koma, mindenki itt van, és együtt mesélnek nekünk. Valamilyen technikai jelenség folytán az egész képre egy ilyen furcsa szemcsézettség a jellemző, ami nem biztos, hogy rosszat tesz ehhez az alkotáshoz. Ha időben, a festészetben az 1800-as évek második felére, Párizs környékére visszatérünk, akkor ugye ott a pointillizmus fölvetődik az impresszionisták, expresszionisták környékén, és ennél a módszernél ugye azt tudjuk a meghatározásokban, hogy többnyire ilyen apró, mint ahogy ugye a szóban benne is van, ilyen pontok, ilyen kis foltocskákból épülnek föl a bizonyos távolságban aztán összeállva, a néző számára. Ha egy kiállítási helyszínen vagyunk, akkor egy bizonyos mérettávolságból ezek az akkor lázítóan különleges képek összeállnak és térbelivé válnak. De nagyon közel lépve a képekhez csak pontokat, ecsetformákat láthatunk. Ez a kép akár akarva, akár nem, valami hasonló technikai eszközzel vagy tudatosan, vagy ösztönösen dolgozik, de a kép akkor is így ítélendő meg, mert a kép maga valójában így van itt. Mire gondolok? Azok a szinte képről leugró sci-fi-re emlékeztető meseszerű, különleges kör foltok, amelyekben ugyanúgy szivárványszerű más kis pontocskák is megjelennek, hasonló formavilággal, hasonló színvilággal rendelkeznek, mint ahogy ebben a délutáni fényben ezen a raszteres felületen a fák fénypászmái, a fák árnyékai és a fák sziluettjei mögött megjelenő szintén szakaszokra, darabkákra bontott, megvilágított sétányfelületek. Vagy a háttérben elősejlő, a fák törzsei között elősejlő megint csak fényben jelenlévő távolabbi területek. Az egész kép hunyorítva ilyen pici kis pontritmusokból áll össze és ez adja elsősorban a játékosságát ennek a képnek. Nem a hinta, vagy nem az a kisgyerek talán, aki ott látható, hanem az egésznek ez a finom, pezsgő ritmusa. És ez ilyen értelemben érzelmi megközelítést is jelent a 16-os lecke gyermekkor feladatában, nem egy lexikális, tollbamondásszerű feladatmegoldást visszamondás és ezért tartom én ezt nagyon szerethetőnek ezt a képet. Akár jó címválasztása, ugye a Mese címválasztással is, akár, úgy hogy ez a gyermekkor leckére érkezett. Én ezt egy háromdisznós képnek tartom.
   - És szerintem egyébként ott a buborékokban az a Viktória lehet – mondja Zsolt – Ott, ott olyan, minthogyha a fotóst látnánk visszatükröződni.
   Ha akarjuk, akár még beleálmodhatjuk ezt is – helyesel András. - Tehát mindenféleképp, amit most mondtál az azért fontos, mert játszik velünk együtt a kép. Kreativitásra, álmodozásra késztet bennünket is. Teljesen mindegy, hogy a fényképész benne van-e a buborékokban, vagy nem, de mi hihetjük azt, hogy benne van. Tehát visz magával a képi üzenet és ez egy nagyon fontos dolog, hogy a házi feladatot így dolgozta föl. (szőke)
értékelés:

Nadrágjaim
Egyszerűen, szeretem őket. :)

Annyit elöljáróban itt is elmondok, hogy ez a kép az ágyam leckére érkezett és a mi döntésünk volt az, hogy ezt a barátom leckére tesszük át. És ezt azért tettük, mert a leckéknél, és ezt nagyon fontosnak tartom elmondani az újonnan érkezetteknek is, hogy a leckéknél a személyességet keressük, a személyes üzeneteket, a személyes történeteket, és ezért nekünk ez a kép sokkal inkább szól a barátom leckéről mintsem a Gabriella ágyáról. Ott az azért elég érdekes kérdéseket vetne föl, hogy hol van akkor ebből az ágyból Gabriella. Ami ezt a képet illeti, egy nagyon érdekes megfigyelés és egy nagyon érdekes nézőpontja a kamerának és van egy nagyon jó dinamikai játék is ezen a képen. Mégpedig az, hogy van egy főszereplőnk, egy férfimodellünk, aki láthatóan kommunikál egy kis háziállattal, egy macskával. És ebben a képben a macska képviseli a nyugalmat. És bármennyire is nyugalmasnak tűnik ez a helyzet amiben ez a férfimodell fekszik és kapcsolatba került ezzel az állattal, mégis azt mondom, hogy a dinamikát az képviseli, hogy a kamera nézőpontja által, azzal, hogy egy ilyen felső gépállást választott az alkotó, folyamatosan arra várunk mi nézők, hogy egyszer majd csak a kamerába néz ez az úriember és valamilyen közlést fog felénk tenni. Erre utal egyébként az is és ez ennek, hogy mennyire volt ez előre megbeszélve azt nem tudom, de erre utal az is, hogy a párnáktól valószínű, ettől az ágyba befekvési procedúrától ez az egész póló, ing szerkezet, ez így felhúzódik a nyakhoz és olyan, minthogyha, nagyon érdekes lehet amit mondok, hogyha elvetjük azt a fajta megközelítést, hogy ők fekszenek egy ágyban, akkor akár az is lehetne, mintha egy ruhafogasra föl lenne lógatva ez a szereplő és onnan nézne lefelé. Tehát ez a része egy nagyon érdekes kérdés. Amit nem igazán értek és ebben segítséget kérnék a Gabriellától, hogy itt már nem az első kép, aminél a kép címadásával nem igazán tudok mit kezdeni. Tehát, hogy itt van most egy kép, tök mindegy hogy melyik leckébe is érkezik be és az a címe, hogy Nadrágjaim. És nem tudok ezzel mit kezdeni. Mi az, hogy nadrágjaim? Lehet, hogy az én fantáziám szegényes, vagy az én asszociációs képességemmel vannak problémák, de én ezzel nem tudok elindulni ezen az úton. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez most egy egydisznós kép függetlenül attól, hogy egyébként maga az ötletfelvetés jó. És pontosan azért, mert hogy próbálok empatikus lenni a nézőkkel. Tehát mint teljesen kívülálló, aki most tévedt ide az Estiskolára, és hogyha látok egy képet, aminek az a címe, hogy Nadrágjaim, megnézem, hogy mi az, hogy 4-es lecke barátom és közben értelmezem a képet, akkor egy zavar fog bennem előjönni és nem fogom érteni, hogy most akkor most itt mit is akarnak velem most csinálni, mint nézővel. Hogy most itt meg vagyok tréfálva, vagy buta vagyok ahhoz, hogy megértsem ezt a fajta üzenetet? Úgyhogy egy disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Játék

A ritmikai játékok, a test megfigyelései, a testem, a testünknek a megfigyelései kis utcájában egy nagyon szellemes, aranyos, intim helyzetet látunk. Az emberek nagy többsége amikor valamilyen fajta testi közelségben vagyunk, közösségi helyszíneken, szaunákban, uszodákban, ahol többségében az emberi testtel találkozhatunk, merthogy a nap 24 órájában az európai ember számára a teste nagy része a külvilág, a többiek felé fedett, titkolt, ebben a kategória rendszerben tulajdonképpen sokszor lehet azt látni, hogy testünk különböző részeit takarjuk és azt mondjuk, hogy igen, azok titkosak és nehezen megközelíthetőek, mert védem. És talán ebben a szemérmességben még a lábunkat mutatjuk meg legkönnyedébben, azt gondolva, hogy a láb nagyon kevésbé árulkodik rólunk. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a talán fürdőkádban, vagy egy ilyen valamilyen edényben, amiben ez a fürdővíz van, és ebből kikandikálnak a lábak, feltételezhetően mondom talán egy fürdőkádban, ettől mégis az egésznek van egy intim hangulata, a fürdés személyessége, ahova a fotós bennünket beinvitál, megbízik bennünk, az Estiskolásokban, és azt mondja, hogy nézzétek, ilyen az én testem, ilyenek a lábujjaim és így játszanak, így báboznak ezek a kis testrészeim. Nagyon erőteljes a képen a csontszín mellett, amely a buborékok és ez a habos víz festőisége, a bőrszín megválasztásai és ez az erőteljes rózsaszín. Ez a rózsaszínesség egy picit átsejlik itt a habok között és ettől van az egésznek egy ilyen frissessége ilyen kis vidám hangulata. Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor, ha már az ember úgy dönt, hogy egy érzelmes, akár azt is mondhatnánk érzéki felületet választ modellként a maga fotójához, akkor el kell dönteni, hogy mennyire vagyunk ebben szemérmesek, vagy sem. Véleményem szerint a hosszúra fekvő formátumra és hosszúra komponált, de nagyon szűk pallószerű felület azért evvel a formával dolgozik, mert valószínűleg az eredetileg nagyobb méretű képben, vagy a képválasztásban a test különböző részei, talán térd, boka is megjelenhettek. Így viszont a mostani kompozíció az kissé fojtogató. Nagyon szűk ahhoz, ami itt a lábakkal történik. Miközben van egy invitáló hangulat az egészben, hogy gyertek, megmutatom magam és köszönök magamon keresztül, ugyanakkor a kompozíció, tehát az, hogy egy ilyen húzott, hosszú képet látunk, az pedig pont arra utal, hogy csak látszólag vagyok nyitott felétek, éppen a kompozícióval valójában be is zárulok. Ennek ellenére én ezt egy jó képnek gondolom az első lecke portré arc nélkül kategóriájában. Ide egy zárójeles megjegyzést természetesen a többiek miatt is teszek, hogy az alkotó nem erre a házi feladatra küldte a képet, hanem az akt házi feladatra. És ezt csak azért szeretném itt megjegyezni, hogy esetleg ne legyen félreértés. Én azt gondolom, hogy az akt házi feladat, amely egy sokkal nagyobb sorszámú, sokkal későbbi feladatunk, véleményem szerint több alázatot igényel. Mindennek el fog jönni az ideje. Ugyanakkor az első leckének, vagy az első lecke kategóriájában elfogadhatónak tartom, ha az Ágnes is egyetért, ezt a képet. Arra megvan a két disznó. Ugyanakkor a testtel való megismerkedés képzőművészeti szempontból, fotós szempontból több bátorságot igényel, és ezért mondanám azt, hogy ilyen értelembe ne az akt házi feladatban foglalkozzunk evvel a képpel, mert akkor természetesen egy másfajta értékelést kellene, vagy kellett volna tennem. (szőke)
értékelés:

Csendtörő

Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Buborék

Az én értelmezésemben a tökéletesség nyilvánvalóan a körformára, erre a gömbformára vonatkozik, tehát a buborék kép ez, mint mértani, vagy fizikai rácsodálkozás, vagy megfigyelés. És ez a része ennek a dolognak nekem működik. Ami még ebben plusz egy csavarintás és egy plusz erő az pedig a szürrealitása ennek az egésznek, hogy van egy tájkép, és a tájképben mint egy UFO, egyszer csak beúszik egy ilyen gömb, mintegy jelenésként megjelenik itt a képmezőben. Kompozícióban is én azt gondolom, hogy ez egy nagyjából rendben lévő kompozíció, bár, hogyha a tömegelhelyezést vesszük figyelembe, akkor a kép fölső szakaszából, lehet, hogy valamennyit lehetett volna szűkíteni és akkor még feszesebb lenne ez a fajta üzenet. Ami számomra egy picit kérdés, hogy a képen fölfedezhető egy villanypózna, ez egy nagyfeszültségű vezeték lehet, és még valamennyire ezek a kábelkötegek is nagyon szépen hoznak egy formát. Talán el lehetett volna kezdeni ezzel a két formával valahogy úgy játszani, hogy ez a két forma valamilyen párbeszédet folytasson egymással. Mintha egy hangjegyként ráülne erre a drótkötegre. Azért mondom, mert hogy van ebben valami elidegenítő is ebben a fajta különállásban ennek a buboréknak, tehát olyan szinten szürreális ennek itt a megjelenése, hogy szinte nincsen kapcsolata már a valósággal. Tehát én azt mondom, hogy ezek nagyon fontos játékok, például, amikor a kisgyerekkel elkezdünk egy ilyet játszani, hogy az ember rá tudjon úgy csodálkozni ezekre a dolgokra, mintha önmaga is gyermek lenne. És talán, hogyha valamilyen szereplőnek akár csak a keze, vagy valamilyen részlete még ehhez a kompozícióhoz hozzákerülne, ha ezt a kompozíciót választjuk, akkor valamennyit vissza tudna ebből a szürrealitásból hozni, és nem lenne ennyire hideg, ennyire távolságtartó ez a megfigyelés. Erre biztos rárímel az is, hogy a színvilága ennek a képnek, ezekben a kékekben tündöklik legfőképpen, és hát ezek a kékek azért viszonylag hideg színek még akkor is, ha valamennyi minimális sárga azért ebben benne van, gondolom ez egy délutáni helyzet lehet. Én a tökéletesség leckére el tudom fogadni ezt a megfigyelést és ezek a megfigyelések nagyon fontosak. A kompozícióval van egy pici bizonytalanságom, tehát én két disznót mondanék. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szomorú nap
És csak csendben ült ott....

Legalább három olyan motívum van ebben a belsővárosi, szinte ablakból kitekintő látképnek, ami önmagában is izgalmas lenne. Nem csak a kelta díszített formájú keresztre és a fölötte ülő misztikus varjúra gondolok itt, hanem ugyanebben a közegben fura módon, egy egészen meglepő élőlény, egy ilyen pálma bekandikál a kép alján. Nem beszélve a pálma fölött látható családi kéményről, aminek a tetején egészen biztos vagyok benne, hogy nem fantás pillepalackok helyezkednek ott el egy gázkémény kimenőnyílásaként, de innen mégiscsak valami asszociációt adnak az úgynevezett urbánus kreativitás jeleként. Mert hát most úgy tűnik, minthogyha ott két ilyen üvegpalack még a kéményre rá lenne helyezve. Ezeknek a pop-kultúrához kapcsolódó abszurditása, tehát, hogy - a városi környezetben megjelenő pálma, a mai urbanizált városban megjelenő kelta asszociáció a városi élőlénnyel, a misztikus madárral mind-mind nagyon izgalmas történetek, a kémény a palackokkal - de most egy kicsit úgy érzem, ebből a kompozíciós rendből, amibe belógnak egy kicsit a betoncserepek itt jobboldalt, a kis antennák lógnak ott a tetőn, ebből a gépállásból, ahonnan fényképezett a fényképész, picit sok minden más információ is beszűrődik. És az egészen zseniális, abszurd formák, amikről az előbb beszéltem, azok pedig visszafojtódnak amiatt, hogy minden más is rekvizitumként, mint egy ilyen raktárban, megtalálható. Tehát azt javasolnám, hogy érdemes ugyanezeket a rácsodálkozásokat folytatni, egy picit súlypontozni a kamera szempontjából, hogy mi az, amit szeretnék a többieknek az én világomból bemutatni. De a két disznó, úgy gondolom, hogy megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Galambok

A szabadtéri fényképezésben általában, amikor fényképezőgép szempontjából egy erős, megvilágított háttérfelület jelentkezik, itt jelen esetben az ég háttérrel dolgozunk, és mi nem használunk semmilyen más fényforrást és bár a körülöttünk lévő égbolt az szórt fényfelületként is jelentkezik, olyan erőteljes a háttérben lévő fénymennyiség, ami, ha külön, valamilyen speciális megvilágító eszközt, erős lámpákat, akár filmgyári lámpákat nem használunk a modell, vagy a beállított tárgyak szempontjából, akkor többé-kevésbé sziluettessé, vagy ellenfényessé válnak a felületek. Természetesen itt ezen a valamilyenfajta kötélen, elektromos zsinóron, valamilyen kötözött formán láthatóak részletek, és a négy kis galamb különböző pozícióján is egy-egy fénycsík megjelenik, de ha alapvetően egy picit hunyorítva nézzük a képet, akkor azt látjuk, hogy ez egy sziluettes ritmusjáték. És mint ilyen, a csend kategóriájában egy érdekes, finom humorral készített alkotás. Már ha csak arra gondolunk, hogy az ejtett kötél és a rajta ülő galambok olyanok, mintha valamilyen zenei munkának a kottájának egy darabját látnánk. Nyilván egyfajta ritmusgyakorlat is ez, ahogyan a hasonló alkatú kis állatok különböző módon helyezkednek el ezen a kötegen és ettől egy jó formajáték megfigyelés is létrejön. Én úgy gondolom, hogy ez elsősorban ennek a képnek az előnye. Nem igényli ezt a bizonyos plusz megvilágítást a kép. Elég nehézkes is lenne ezt létrehozni, amelyben azt feltételezzük, hogy ezek a kis állatkák élőek és ők ott most leültek beszélgetni, körbenézni, megpihenni. Ugyanis ez a sziluettes ritmusjáték is épp eleget tesz annak, hogy egy vizuális gyakorlatot az alkotó elvégezzen. Az a lényeg inkább ebben amit szerettem volna hangsúlyozni, hogy mostanában sok olyan képetek érkezik be az Estiskolára, ahol tulajdonképpen már olyasmi zajlik, amit annak idején, amikor az Estiskolát elkezdtük Zsolttal, mi minden tekintetben vágytunk volna rá, hogy az ideérkező alkotók folyamatosan értelmezzék a maguk körüli világot. Rá tudjanak csodálkozni és az értelmezésükben adott esetben mindig legyen egy vizuális kritika, vagy egy összehasonlító szemlélet. Ilyen értelemben ez a kép ezeket a feladatokat próbálja teljesíteni. És csak azért szerettem volna itt újra elismételni ezt, hátha segítek az ilyenfajta továbbhaladásban. Magának a házi feladatnak, a 24-es leckének a csend kategóriáját szerintem teljesíti a kép, tehát a Viktóriának megvan erre a három disznója, ugyanakkor azt feltételezem, hogy a Viktória eddig beküldött képei, gondolatvilága az alkalmas arra, hogy ezekbe a nagyon nagy sorozatszámú házi feladatokba belépve – mert azért az alatta lévő sorszámokat nem mindet teljesítette még eddig a Viktória – tehát ezekben a nagy sorszámokban azokat a mélyebb értelmeket is próbálja megkeresni, amely az eddigi képeiből sejthető. Azt az érzékenységet is nyugodtan lehet tovább bontogatni. Egyszerűbben mondom, hogy megvan a három disznó erre a képre, de én nagyon örülnék, hogyha lenne ismétlés még a csend kategóriával. Nem most rögtön, később, de véleményem szerint a Viktória tud ennél erősebbet is, de ez a kép önmagában természetesen teljesíti a feladatait, úgyhogy megvan a három disznó és várom a további képeket. (szőke)
értékelés:

Pozitív szemlélet
Devecseri boldogság

A 31-es lecke, ugye a számából is adódóan egy olyan magasabb szintű megközelítés, ami már filozófiai fogalmakat foglal magába, és akkor, amikor mi ezt a leckét Andrással föladtuk, akkor ennél a lecke meghatározásnál a mi gondolatunk az főképp a rendre, a környezetünkben található kultúránkra, a rendezettségre vonatkozott, amit persze fölül lehet írni. Nyilvánvaló, hogy ennél a képnél, ennek a képnek az ereje pontosan abban a gegben van, pontosan abban a fricskában van, hogy a világból számunkra egy olyan részt metsz ki az alkotó, ami hát azért koránt sem a tökéletességet mutatja. Gondolok itt a letört lábára a törpének, vagy ennek a Tau bácsinak. És mégis azt mondom, hogy maga a megközelítés, vagy maga ez a fajta szemlélet, mód, ez egy elfogadható szemlélet. Hiszen, hogyha nagyon mélyen végig gondoljuk, akkor a tökéletesség az mindig valahol bennünk tükröződik, valahol bennünk csapódik le, és hogyha kellő kritikai szemlélettel, vagy távolságtartással állunk egy-egy történethez, akkor mindenben meg lehet találni azt a hibát, amivel ki lehet úgy mond forgatni a sarkából a világot. Én azt gondolom, hogy ebből a szempontból én mint leckemegoldást el tudom fogadni, ugyanakkor az számomra egy kérdés, hogy vajon mennyire tisztázta az alkotó magában azt, hogy ezt a fajta kompozíciót milyen kamerai nézőpontból, és milyen kompozícióból fogja számunkra tükröztetni. Mert hogy elég sok olyan képi jel van ezen az alkotáson, ami zavaró, ami nem érthető, vagy nem biztos, hogy erősíti ezt a képi üzenetet. Gondolok itt arra a vesszőkosárra, vagy akár a háttérben a lábak mögött elhelyezkedő valamilyen plakátnak a felső részére, vagy arra a kis lámpásra, vagy nem tudom mire, ami az ágydeszkán – hogyha ez egy ágy – akkor az ágydeszkán, ennek a polcnak az oldalán belóg. Tehát egy csomó olyan képi darab, vagy zaj kerül bele a kompozícióba, ami viszont ellentmond ennek a tökéletesség képnek. Én azt mondom, hogyha azt a fricskát akarom kihasználni, hogy a tökéletességet úgy ábrázolom, hogy egy sérült tárgyat teszek a képre, mint fő kompozíciót, akkor viszont a többi részének ennek a dolognak nagyon is rendben kell lennie, mert a két üzenet fogja egymást kioltani. A háttér kuszasága kioltja azt a fricskát, amit ez a dolog jelent. Tehát én ezt visszaadnám ismétlésre azért, mert hogyha innen közelítünk, akkor igenis le kell tisztázni ezeket a dolgokat exponálás előtt magunkban. (szőke-hegyi)

Dunapart

A kép egyik érdekessége, hogy az innenső part az nincs jelen ugye ezen a nagyon szép tájképen. Azt is mondhatnánk, ami mostanában sokszor el szokott hangzani, hogy úgymond az előtér, középtér, háttér viszonylatából a legközelebbi előtér az hiányzik. Nem tudjuk, hogy az milyen. Nem tudjuk, hogy milyen színvilágú, nem tudjuk, hogy milyen formavilág van benne, ha ez egy szűkebbre vágott kompozíció, amit itt látunk. De elképzelhető, hogy most ennél a képnél talán felülírható is ez, mert a kép ötös, ritmusában, vízszintes ritmusában, ahol mintegy, szinte egy ilyen fali szőttes, vagy mint egy ilyen szőnyeg, vízszintes ritmusok váltják egymást nagyon szép, finom fényárnyalatokkal. Így a kép elsődlegesen e felé a dinamika felé mozdul el és nem is igényli azt, hogy az előtér, amely esetleg egy másik színvilággal, vagy kultúrszemlélettel, vagy tárgyakkal megbontaná ezt az impresszionisztikus hatást. Attól, hogy a kép alsó szakaszában a víz egy picit tükröződő vöröses, szürkés, barna árnyalatban, mint egy ilyen akvarell folt jelen van és ugyanez érvényesen ezen a rőt-vörös, egészen érzéki, szinte nem is fáknak, hanem valami korall, vagy valami ilyen cserge szőrme formában jelenő, vékony szakaszként jelentkezik ugye a túlparton lévő erdő és mögötte aztán ugyanilyen finoman ezek a mozgó felhők, amelyekben szintén megtalálható a kevert színarányaiban a rózsaszín, egy picit a vörös. Ezek a kékek attól ilyen pasztelesek, az egész színvilágára ez a szürke, kék és vöröses harmonizálás jellemző. Ebből az következik, hogy tulajdonképpen itt egy színskála játék és egy ritmus, egy formaritmus játék jön létre, amelyet a kép alsó részén jól nyugtat és jól ural, jól súlyoz lefelé ez a vöröses-barnás folyam, ez az erdő felület. Én ezt a képet egy nagyon jó megfigyelésnek tartom és egy nagyon szép tájkép. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Fellegajtó

Egy bontásból megmaradt családi ház, vagy épület ajtaja és a mellette lévő előszobafalaknak a töredékei, amit látunk ezen a szociofotón. Nagyon intenzíven, erőteljesen jelen van egy erős napfényben a háttér kékje és nagyon intenzívek a bejárati ajtó vörös, flóderozott felületei. Tehát minden egy kicsit olyan mint hogyha egy ilyen nyaralási, vagy úti kép lenne, amibe ugye, ahogy a kiránduló járkált, talált egy lebontott épületet és azt lefényképezte. Próbálok a címből kiindulni, amely ugye úgy szól, hogy – Fellegajtó – és nyilvánvalóan a felhők, az ég és egy élettér eltűnése, amelyben szinte egy szakrális motívumnak tűnik az ajtó fogalma, hogy erre utal a cím. Mivel már a ház nincs meg, hanem az álmok és az emlékek birodalmába nyílhat ez a funkciójában már csak nyílásra használható ajtó, hiszen nincs már lakótér, a külvilágtól nem zárkózunk el. Ebből azt a következtetést szeretném levonni, hogy elképzelhető, hogy egy másik beállítási pozícióját kellett volna a fotósnak megkeresnie. Azért mert a hullámpalatető és az a vastraverz drótháló, akkor itt az ajtót takaró bontott téglafal felület, ez egy kicsit kompozíciós rendjében összezavarja ezt az egész üzenetet. Annál is inkább, mert az ajtót szinte csak következtetés szintjén látjuk, csak egy töredéket látunk magából az ajtóból. Ha a címből indulok ki, akkor az egészben van valamennyi költészet, vagy van valamennyi manifesztálás, és ha ehhez hozzárakom azt is, hogy a fotós egy egészen mély alsó gépállású szemszöget keres, akkor mindenféleképp a címválasztást jónak kell tekintenünk, de a kamera pozíció megválasztását nem. Mert ha talán, sejtésem szerint, ugye nem látom ezt a teret, nem ismerem ezt a teret, talán ha a fotós balra, a kép baloldala felé tovább haladott volna ebben a térben, akkor lehet, hogy talál egy olyan képkivágást, ahol egyrészt nem zavar be ez a hullámpala drót, gázcső, vagy nem tudom én mik vannak ott, ez a kaotikus történet. Maga a meszelt fal és az egész ornamentikája ennek az ajtó posztamensnek kap egy műemlék-rom hangulatot, ugyanúgy megtartva az alsó gépállásban, pedig ez az ajtó, akkor ez az ég háttérrel tényleg egy ilyen iráni, vagy ilyen mezopotámiai emléknyomra hasonlítón hozná azt az üzenetet, ami a címben van. Tehát véleményem szerint nagyon jó az irány, nagyon jó a megfigyelés, jó az, ahogy ezt a Gabriella megtalálja, viszont szerintem nem átgondolt az exponálás pillanata. Hanem tényleg olyan, mint egy kis fényképezőgép, kattintottam, arra jártam, megvan. Ez azt jelenti az én véleményem szerint, hogy nagyon jók az irányok, az érzékenységek, amely a Gabriellában működik, de fontos lenne ezt az egészet súlypontozni. Mielőtt a gépet használom, magam számára is kimondani, hogy mi az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék. Tehát ismétlés az épített környezetre, merthogy jók a gondolatok és nagyon várom, hogy ilyen színtű ötletek legyenek, de jól elkészítve. (szőke)

Nyugalom, béke, szeretet

A szobabelsőben nagyon határozottan két síkkal dolgozik ez a kép. Az előtérben egy gyertya elolvadt, amorf felülete látszik narancssárgákban, és a háttérben valamilyenfajta boltíves üvegajtó, jobbra szintén egy tükröződő másik üvegfelület. A kép fontos főszereplője ez a gyertya, amely egészen kihúzódik balra, és valami miatt nagyon kívánkozna a jobb oldal szélére is valami. Ezt én nem tudom megmondani, hogy mi, mert nem láttam, hogy milyen tárgyak vannak még ott. Ez az egyik, amivel érdemes lenne foglalkozni még egy picit, tehát hogy az előtér ritmusai is helyrekerüljenek, ez az egészen közeli tér. Ilyen értelemben a háttérrel szerintem nincs olyan nagy baj, mert életlenben az adja azt a látványt, amit itt látunk, valamilyen zárt teremből kilátunk egy udvar felé. A másik javaslatom, vagy problémám az az, hogy ugyanakkor az egészen közel lévő előtér és háttér kapcsolatát, vagyishogy inkább elválasztását talán egy pici tükröcskével, zseblámpával, pici fénnyel lehetne érthetőbbé tenni, amely ezt az előtérben lévő formát még jobban egy másik fényviszonyba helyezi. Hogy a hatalmas távlati különbség, akár lehet ez több méter is, még jobban érzékelhető legyen. Hogy ez a mikrokörnyezet, ami itt a gyertya körül történik, egészen közel kerüljön hozzánk, hozhassa a nyugalom vagy a biztonság érzetét, és a háttér, mint egy térképészeti leírás a környezetet mutathassa. Úgyhogy ezt én egy egydisznós képnek gondolom, remélem, hogy ezzel még az alkotó fog foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Hóhatár
Merre?

A francia szürrealizmust, René Magritte-et és hasonló alkotókat idéz a kép. Föl is vetődik itt rögtön a kérdés, hogy de hol a síelő. Azt hiszem, hogy minden, ami a képen van, az jól érthető gesztus, geg, humor. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy még ebben a szórt fényben is óriási fénnyel jelentkezhetett a hatalmas hófelület, és ez okozhatja azt, hogy a két kesztyű részleteiben bebukik, ellenfényessé válik. Valamilyen kis tükörrel vagy fényvisszaverő felülettel a két kesztyűt érdemes lett volna megvilágítani, hogy ne a síbot márkafelirata legyen információként elsődleges, hanem a kesztyű ujjainak gyűrődései. De két disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

tök-életlen őszinteség
Semmi maszlag!

Igeeeeen! Persze, rosszul van vágva az ajtó, a sarkak végei jó lenne, ha benne lennének a képben, belóg a tok, meg minden. Csak mégse, mert végre a Gabi azt küldi, amilyen ő. Van egy folyamatos felfelé ívelő ritmusa az eddig beküldött munkáinak, és tényleg olyan, minthogyha egy kis virág elkezdene kinyílni. Nagyon nagy érzelmi változások történnek a házi feladatokon keresztül való beköszönéssel, előrelépdeléssel. Én azt gondolom, hogy ezek nagyon jó érzelmi üzenetek. Azért nem fotográfiailag vagy képzőművészetileg kellene, hogy ezeket elemezzük, mert ezek végre valódi, privát, emberi helyzetek, amik mostanában érkeznek. Úgyhogy nekem ez egy háromdisznós kép, és nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Szia
Rég láttalak. Remélem nem zavarok.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy hova lehetne máshova elhelyezni a képet, portrét, nem tudom én, bármilyen más helyzetet, és fejet kellett hajtanom, hogy Ádámnak igaza van, ez a tizenkettes lecke tavasz. Annyira meglepő, annyira ironikus az, hogy alsó gépállásból a fényt nézve ezt a pozíciót választja, ami tulajdonképpen a kép esendősége miatt lenyom mindenfajta más választást. Nagyon szerethető ez a kép. Nagyon dédelgetnivaló, és remélem, hogy a többiek is ugyanilyen örömmel fogadják, hogy Ádám megérkezett ide körünkbe. Tudom, hogy nem ezt kéne mondani, de szinte egy korai Badár-kép sejlik itt előttem, ahogy vagy drum-and-bass, vagy valamilyen bossa nova, vagy valamilyen szalonjazz szólhat abban a fülhallgatóban. Mindenféleképp egy nagyon bátor vállaltozásnak gondolom. Kérlek, Ádám, hogyha ilyen képeket küldesz, akkor zavarj folyamatosan bennünket, mert ez egy nagyon őszinte kis üzenet minden technikai hiányossága ellenére. Hajrá! Három disznó. (szőke)
értékelés: