Elemzés

A kikandikáló maciktól van ennek az egésznek egy egész sajátságos hangulata, mintha a maci lakna ott, és ő húzta volna félre a paplant. Egy érdekes fölső gépállásból, talán az asztal tetejéről fotografált kép. Megadom erre a három disznót, de akkor, hogyha az Ádám megpróbálja ezt a környezetet és közeget megcsinálni úgy, hogy valami vagy belőle, vagy a párjából, vagy valami személyes történetből belekerül ebbe a leiratba. Nagyon sokan készítették el ezt a házi feladatot, és annak ellenére, hogy az ágy az egy száz százalékosan személyes és intim környezet, mindenkinek sikerült addig csavargatnia, tulajdonképpen egy ilyen lakberendezési helyszínnek egy kicsit megbolygatott maradékává váltak az ide küldött képek. Nem tudom, hogy ebből mennyire érthető, de nagyon szeretném, hogyha valami a személyességéből, a lába bekandikálna, vagy valami történne ezen a képen, hogy Pádár Ádámot ne a macikkal kelljen összekeverni. Úgyhogy megvan a három disznó akkor, hogyha még egy kicsit kísérletezik az ágy házi feladattal, még csinál ezekből verziókat. (szőke)
értékelés:

A legnehezebb házi... Szerintem. Mai, nem fiókos.

Én annak nagyon örülök, hogy a Gabi elérkezett oda, hogy egyszerűsít, és végre a szemébe nézhetünk. Az biztos, hogy egy védekező helyzetet látunk azon kívül, hogy egy kicsit melankolikus is az egész, és erre a színek is ráerősítenek. Az ölembe, saját karomra hajtott fej, és az onnan való visszanézés mindenféleképp egy ilyen érzetet sugall nekem, de az mindenféleképpen bizakodásra ad okot, hogy mind a két szemével azért valahova felénk néz, ha nem is a szemünkbe, valószínű valahova a kamera fölé fókuszál. Dekomponált képet látunk, erősen balra van komponálva az egész helyzet, és ez számomra még egy dolgot üzen. Ilyen helyzetekben, amikor ilyen erős a dekomponálás, akkor a hiány, azok a kiüresedett terek is felerősödnek mint jelentéstartalom, amik itt ennek a képnek a jobb oldalán szerepelnek, és nyilvánvaló, hogy ez a hiány ez filozófia vagy érzelmi értelemben is az üzenet része. Márpedig ha így van, akkor ez egy vitathatatlan közlési szint, amit el kell, hogy fogadjunk, tehát nekem ez így egy háromdisznós kép azzal együtt is, hogy ez a színvilág azért nem egy boldog és nem egy meleg színvilág, a bőrszín erősen módosulva van erre a lilás-vöröses árnyalatra. Úgyhogy én örülök annak, hogy egy ilyen képet is kapunk, és ehhez bátorság kell, hogy valaki belenézzen a kamerába, és ezt a képet így elküldhesse, és én nagyon örülök annak, hogy ehhez a bátorsághoz mi, ez a közösség valamennyit talán hozzáadott, hogy Gabriella ezt föl merte vállalni.
   Szerintem ezekkel a színekkel azért nincs baj – folytatja Szőke -, mert ez a kép nem egy örömteli kép. Pontosan azt az érzelmi világot hozzák ezek a fakó meg erős rózsaszínbe hajló és abból kiemelkedő kék szemek, amilyen állapot őbenne van. Én ezt a képet nagyon-nagyon szeretem. Ez a kép nem vidám, tehát nem is lehetnek rajta vidám színek, mert azt az állapotot közvetíti, amit elmondtál. De ez tényleg egy nagyon nagy bátorság, és nagy köszönet érte, hogy ez a kép ideérkezett hozzánk. Az első valódi üzenete. Háromdisznós. (szőke-hegyi)
értékelés:

Megint azt kell mondjam, hogy annak nagyon örülök, hogy egy olyan fekete-fehér alkotást kaptunk Camillától, amiben az összes eddigi eszközét elengedte, csak ő van, a modell, és a gép. Ez egy nagyon fontos döntés. Én nagyon fontosnak tartom azt a döntést is, hogy egy viszonylag kis mélységélességgel dolgozik, tehát a képnek még ezen a szűk kompozíción belül is kialakulhat egy előtere, egy középtere, és egy háttere a hajjal, az arccal, és a háttérben foltszerűen megjelenő formákkal. Ha mint portrét próbálom elemezni ezt a képet, akkor annyit mondanék, hogy talán annak egy döntésnek kéne lennie, és ez nagyon minimális elmozdulást igényel, hogyha ez a szereplő, akiről mi tudjuk, hogy ő Mesevirág, ő ennyire elmélyülten figyel valamit, akkor valószínű nem őt kell megzavarni azzal, hogy instruáljuk, hanem mi, akik megfigyelők vagyunk, mi mozdulunk el tengelyirányban jobbra vagy balra körülötte, és akkor megtesszük azt a döntést, hogy most egy teljesen profilból, egy negyedprofilból, vagy egy félprofilból készült képet akarunk csinálni. Most itt ez minthogyha egy picit bizonytalan lenne ennél a képnél. Ami nagyon érdekes, amivel sokat dolgozik Camilla, ez a család kérdése, és nyilvánvaló, hogy ez egy olyan érzelmi kérdés, és egy olyan filozófiai kérdés is számára, amivel dolgoznia kell, vagy amit ő maga szükségesnek érez, hogy dolgozzon kell vele. Nem azt mondom, hogy ez a legerősebb képe ebben a témakörben, mert akár csak az előző képre nézek, ahol azt hiszem Repülünk címmel érkezett be egy ennél összefogottabb és többrétűbb alkotás. Mégis, azért tartom ezeket a megfigyeléseket fontosnak, mert szakít egyfajta hagyománnyal a saját útján, és elkezd valami egészen más úton járni, és ennek az útnak ezt egy lépcsőjének, egy nagyon fontos szegmensének tartom. Tehát biztatásképpen megadnék rá két disznót. Azért kettőt, merthogy ezt a döntést azért meg kell tudni hozni, hogy hogyan ábrázoljunk valakit. (szőke-hegyi)
értékelés:

de boldog gyermekkor

A Tamás egy egészen furcsa optikai megoldást használ, halszemoptiklát, ami minél közelebb vagyunk a kép széleihez, annál inkább extrém módon furcsán meggörbíti ezt a teret, és minél kijjebb haladunk a kép széleihez, annál inkább extrém módon torzít. Mégis, ezzel a torzítással létrehoz egfajta keretezést, egyfajta összefoglaló hangulatot. Hogy hol és mint történik ez az egész esemény, amit látunk, valószínűleg valamilyen villanyoszlopra, vagy buszmegálló oszlopára, vagy valamilyen háztetőnek az oszlopára mászik fel a kislány, de ezt nehezen tudjuk megállapítani. Talán a kép széleinél valamennyi információt kapunk abból a tárgyi környezetből, ahol ez az esemény lejátszódik. Én most nagyon apró dolgokat fogok mondani, ami miatt ez a gyermekkor leckében számomra nagyon is jól működik. Ilyen apróság az összeszorított láb, ilyen apróság a félrebillent fej mellett az oldalt elmozduló haj, az a kapaszkodás, az a tekintet, ahogy ez a gyerek ide ránk tekint a nézőkre, az a póz, maga az a helyzet, hogy lényegesen fölénk emeljük ezt a gyereket, tehát tulajdonképpen elbújik, fölmászik egy ilyen oszlopra. Ezek az élmények valószínűleg közös élmények, mindannyiunk életében előfordultak ilyen helyzetek, és ezeket a közös élményeket hívja elő Tamás ezzel a technikai megoldással. Én magam nem nagyon szeretem ezeket a torzított játékokat, mert nagyon hamar kiismerhetőek, és nagyon hamar devalválódik úgymond az értékük, de itt mégis azt mondom, hogy indokolt, és egy jól használt eszközt kapunk. Tehát ezáltal ez a kép egy nagyon jól megfogalmazott üzenetté válik, és annak nagyon örülök, hogy a Tamás ráadásul meghagyta azt az élményt, az az elbújásélményt, azt a szemérmes játékélményt, ami ezen a képen látszik a kompozícióval, és azzal, hogy hova tette a kamerát. Tehette volna ennél sokkal rosszabb helyre is. Úgyhogy én azt gondolom, hogy megvan a három disznó, és köszönöm szépen a feltöltést és ezt a fajta bemutatót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hópelyhek utolsó tánca, mielőtt az aszfalra érnek és elolvadnak.

Egy nonfiguratív képet látunk, pontosabban - bár attól függetlenül, hogy az Ágnes elmondja, hogy mi az, ami a képalkotó eleme, tehát hogy a hóesés pihéit fényképezte le, de mégis – ez az örvénylés, ez a foltrendszer ez Jackson Pollocknak a munkáira emlékeztet, aki egy akcionista festő volt, és nagyon érdekes technikákat próbált alkalmazni azért, mert zenét hallgatott, és aközben ő egy ilyen felfokozott érzelmi állapotban követte el a munkáit. Ennél a képnél is ez az amit izgalmas, mégpedig a képnek tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy a középső-felső részénél indul el ez a formai játék, ahol ez az egész örvénylés nagyon jól látszik. Annyi figyelmet talán megérdemelne, és annyiban megérné foglalkozni azzal a fajta technikával (nyilvánvaló nagyon reméljük, hogy hóesés most a közeljövőben nem lesz), hogy ha ezeket az eseményeket úgy próbáljuk meg elkapni, hogy figyelünk a környezetre, hogy mikor történik ilyen szélfuvallat vagy bármi, ami még jobban megbolondítja ezt a helyzetet. Ott a közepén ez be is indul, és a kép szélén is nagyon szépen látszik, a fölső szélnél, azok a bemozduló hópihék. Tehát az egész onnantól kezdve transzponálódik mondanivalójában. A képnek a felétől, tehát a közepétől a lefelé tartó része az nekem egy picit kérdéses, ott egy picit nekem túl sok a zaj, ott egy picit nekem olyan idegen dolgok is bekapcsolódnak, ami nem a hóesést mutatja. Talán abból kifolyólag, hogy ez valami éjszakai felvétel, ahol valamilyen tájban történhetett maga ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy ezt világítással, exponálási értékkel helyre lehet hozni. De mindenféleképp egy nagyon jó ötletnek tartom, és érdemes lenne ezzel foglalkozni. Ezt meg lehet ismételni avarral, ezt meg lehet ismételni esőcseppekkel, tehát nagyon sok minden olyan természeti helyzet van, ahol ezzel lehet foglalkozni. Javaslom az Ágnesnek, hogy ezzel foglalkozzon, a nyolcas leckére pedig egy jó meglátásnak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Camilla egy ideje - merthogy azért az egyértelműen látszik, hogy Camilla egy szemérmes személyiség - egyre közelebb enged a maga világához bennünket, és egyre több olyan finomság és olyan parányi rezdülés, és olyan női amplitúdó sejlik föl a képeiből, ami száz százalékosan érezhető itt ennél a képnél. Pedig semmi mást nem látunk, mint valószínűleg egy ablaktükröződésben az ablak mögött lévő eseményt, egy arcot, egy kisgyermekarcot, és a tükröződő felületen keresztül talán a fotós árnyékát és a Turulmadarat. Ugyanakkor mindez összességében, a foltok és az átsejlő tekintetek időt, múltat, emlékeket, utazásokat, és sok minden mást hoznak attól, hogy az alkotó egy nagyon könnyed ecsetkezelést használ. Ha a Camilla legkorábban ideérkezett képeit nézzük meg, visszatekintünk és megnézzük az iskolába érkezése óta elküldött anyagokat, látszik, hogy olyan ez az egész, mint egy furcsa szemérmes párkapcsolat, ahogy az ember becsukja az ajtót, bezárul a külvilág, és a párjával vagy a kedvesével először van együtt, és minden egyes lépésnél, mozdulatnál, és minden egyes ruhadarab lekerülésénél ugyan bizonytalanul, de egyre közelebb kerül a két ember, a befogadó, és az, aki adni akar neki. Ez a kép azért nagyon fontos, mert egy olyan belső utcába vezet bennünket be a tizennégyes lecke család kategórián keresztül a Camilla, ahova eddig nem nagyon engedett bennünket közel. Nagyon szép képnek tartom, és nagyon köszönöm, hogy ezt itt elkészítette az Estiskolának. És azt akarom mondani még, hogy ez egy második pont azon az úton, amire nagyon kell, hogy emlékezzen, amikor esetleg elbizonytalanodik a saját dolgait illetően. Az első ilyen pont az apjáról készített portré volt, és ez a második kép, ami szintén valami olyan pillér, amire föl lehet építeni valamit. Tehát ezen az úton kell megkeresni azokat az érzelmi viszonyulásokat, amiket szeretne velünk közölni. Pontosan azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert eszköztelen, mert nem akar valamilyen lenni, mert nem akar valamit valahogy száz százalékosra formálni, és biztosnak lenni abban, hogy úgy és csak úgy értjük majd, hanem meghagyja magának az esendőséget. (szőke)
értékelés:

A kiválasztás a Marianntól történt ehhez a leckéhez a táborban készített aktfotográfiák közül. Azt kell, hogy mondjam, hogy én nagyon is egyetértek azzal a döntéssel, amit a Mariann meghozott, hogy márpedig ez a kép az, amit ő a saját munkáiból szeretne a leckék között értékelésre beküldeni. Zárójelben mondom, hogy akik már voltak táborban, azok tudják, hogy ezeket az értékeléseket a táborban is meg szoktuk tenni, nyilvánvalóan picit más az a helyzet, amikor ezt így az internet felületén tesszük meg. A kép egy nagyon érdekes térjátékkal és nagyon érdekes perspektívajátékokkal dolgozik, mindkettővel egyszerre és mindkettő egyszerre, plusz még a világítás is, ugyanabban az irányban próbál hatni a nézőre, tehát nyilvánvalóan egy döntési helyzetet próbál megmutatni. Ez arról szól, hogy a kép előterében van egy kéz, és ez a kéz van élesben tartva, míg a képnek a hátterében lévő gyönyörű test, az akt tárgya úgymond, az életlenben van tartva. Ezt segíti a perspektíva torzítása, tehát az, hogy egy viszonylag közeli nézőpontot választott az alkotó, ezért az objektív torzításából a kéz óriásivá válik, összemérhetővé válik a test méreteivel, és ettől a hangsúly nagyon erősen a kézre helyeződik. Ugyanezt teszi a világítás, ami egy ellenfényes világítás nagyon szépen derítve a modell arcánál. Ennél az ellenfényes világításnál is tulajdonképpen a konkrétságot és a formaiságot lényegíti át valamilyen grafikai helyzetté az, hogy az élfények ilyen gyönyörűen kirajzolják a kéz formáit. Hogyha filozófiájában szeretném megérteni ezt az üzenetet, nyilvánvaló, hogy az akt és a női test itt nem a fő szenzáció, és nem az a kérdés, hogy mennyire tudom anatómiailag ábrázolni a test hajlatait, elfordulásait, egy beállítást, egy kontraposztos beállítást, vagy akár egy statikus megnyilvánulást, hanem itt az a helyzet, hogy ez csak egy díszítés, ez csak egy ízt ad az egész történetnek, és a kéz felől kell megközelítenünk magát ezt a mesét. Ez a mese mindenféleképp egy nagyon fontos történés a Mariann munkái részéről. Hogy ki milyen megfejtést idéz ehhez hozzá, azt nyilvánvalóan ő a nézőre bízza, ennyiben nagyon örülök annak, hogy nem valamilyen direkt megfejtést kaptunk ehhez az alkotáshoz, merthogy így a történet a nézőben el tud indulni. Talán egyetlen egy kérdés van számomra, mégpedig az, hogy ha úgy döntöttem, hogy a női test a háttérben csak illusztráció, arra nem ártott volna talán egy pici figyelmet fordítani, hogy a kép bal oldalán a női modellnek a jobb keze, jobb karja az tulajdonképpen csonkolódva kifut a képből, és mint ilyen, nem egy befejezett, nyugalmas formát ad, hanem viszonylag határozottan túlmutat a kép határain kívülre. Tehát ez egy olyan dinamikai mozgást is bekapcsol a képbe, ami nem biztos, hogy erősíti ezt a fajta kapcsolatot a kéz és a háttérben történő események között. Tehát erre talán lehetett volna egy picit instrukciókkal rásegíteni. (szőke-hegyi)
értékelés: