Ha közel kerülünk egy Fekete Lyukhoz, a tér is meggörbül kissé... Ezt óhajtottam modellezni egy apró fizikai trükkel.
Egy torzulásos játékot látunk két verzióban. Vagy elektronikus módon, vagy valamilyen tükröződő felülettel. Ha jól látom, akkor vagy a felület, vagy utólagosan számítógéppel még ez át is van színezve. Véleményem szerint ez nem a hiba kategóriájába tartozik, egyik kép sem, hanem egy kísérlet, geometriai kísérlet. Azt ugyan, ha nem a hiba kategóriájába rakom a képeket, hanem az épített környezetbe mondjuk, mert épületeket látok rajta, nem tudom igazából ahhoz a Gimesi Andráshoz közel helyezni, akinek a munkáit itt lent a táborokban látom, és nem látom azt a fajta koncentráltságot. Én értem azt, hogy ő itt létre akart hozni egyfajta demonstrációt, vagy egy bemutatót, köszönjük szépen, de ez több sebből vérzik. Csak egy mondatban, és aztán nem is szeretném ezt tovább, mert én ezt át fogom tenni szorgalmiba. Ha kiválasztunk egy épületet, akkor annak legyen értelme, hogy miért azt választottuk ki. Ez egy ad-hoc jelleggel kiválasztott történet. Ezt a fizikai kísérletet be lehet mutatni ennél sokkal felismerhetőbb épületnél is. Egy malac a kísérletért jár. És egy utalás a tábori beszélgetéseinkre. (szőke-hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…