Elemzés

fÉNy

A portrén, ahol sejtésem szerint valamilyen optikai torzulás is jelen van, egy nagyon közeli beállítást látunk. Egy valószínűleg olvasólámpa, vagy valamilyen erős szobabelsőben használt fény az, amely megvilágítja az emberi arcot. Ettől már eleve van egy nagyon sajátságos stílusa a képnek. Nyilvánvalóan a hetvenes éveket idéző szemüveget láthatunk, amely elképzelhető, hogy olvasószemüveg, de inkább napszemüveg és olvasószemüveg keverékét láthatjuk, én nem tudom meghatározni, mert nem értek a szemüvegekhez, de az biztos, hogy az arcot ez az ovális forma nagyban befolyásolja. A felülről érkező fények miatt az üveg torzulásai és az üvegen átvetülő fény az árnyékokkal még jobban ezt a szatirikus ízt erősíti. A szemüvegen elhelyezett kis virágminták is ezt a kicsit pop-artos hangvételt fokozzák. Igazából egy gesztusképet, egy aláírást, egy kézszignót lehet látni. Úgy gondolom, hogy második lecke önportré kategóriájában arról lehetne beszélni, hogy mondjuk a homlokfelület hol és miért ott van vágva, ahol, hiszen a kép alsó szakaszán nagy mennyiségű a sötét felület, amely részletek nélkül sejthetően egy fölhúzott cipzárú dressznek a jelzéseit tartalmazza. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy a kép elsődleges üzenete ez a szatirikus hangvétel, egy olyan fajta torz tükör, egy olyan fajta szembenézés, ahol az alkotó önmagának egy eléggé szarkasztikus és eléggé mélyreható tükröt tart. Ha Mariannak a korábbi, tehát a legelső beküldött képeit, az első és második leckét összevetjük a mostani ismétléssel, akkor elsősorban ez a fajta gondolati megközelítés az, amely fontossá teszi ezt a képet, hogy elkezdett az elmúlt időszakban önmagára nézve, magával kapcsolatban olyan lépéseket tenni, amelyek nyilvánvalóan egy mélyebb belső útkeresést jeleznek. A szatirikus hangvétel mindenféleképp ilyen, hogy csak akkor tudok ironikus, önironikus, vagy valamilyen felnagyított tükrön keresztüli összefoglalást tenni, hogyha azokat a belső mondataimat, amelyek a világgal kapcsolatosak, és a világban elfoglalt helyemet mutatják, hogyha ezt az egészet sűrítem. A szatíra, az irónia egy ilyen fajta sűrítés. Egyszerűbben fogalmazva a humor vagy a ubran legendekben jelenlévő vicc az pont attól hatásos, hogy egy alapvető sérült helyzet, egy emberi történet sűrített formában van előadva, és az előadásmód és a történet összeszerkesztése a hallgatóban vagy a befogadóban egy önreflexiót hoz létre. Egy olyan kimondatlan mondatot, amelyben elhangozhat titokban az, hogy úristen, ez velem is megtörtént, vagy megtörténhetett. Ennek az eredménye nagyon sokszor a mosoly vagy a nevetés. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Godot-ra várva
Egy technikai hiba, vagyis hogy véletlenül már exponált filmre exponáltam újra, ezért keletkezett ez a szendvics-hatás.

Egy dupla expozíciót látunk. A 35mm-es filmeknél, klasszikus fényképezőgépeknél nagyon sokszor előforduló hibajelenség volt, hogy a filmet továbbító kis fogaskerekek vagy a sok használattól, vagy valamilyen mechanikai problémától nem továbbították megfelelően a perforáción keresztül a filmet. Ezért ha megnézzük a korabeli fényképeket, amikor még az elektronikus fényképezés nem létezett, akkor rengetegszer látható ez a jelenség családi fotóknál, csoportképeknél, ahol a fényképezőgép még egyszer exponál ugyanarra a képkockára, és ebből véletlenszerű, sokszor nagyon meglepő, sőt, többségében izgalmas montázsok jönnek létre. Itt is egy ilyen montázst látunk. A mai számítógépes technika ezt már nagyon könnyen létre tudja hozni. A számítógépes technikával természetesen lehetőség van rá, hogy ezek a montázs felületek nagyítva, kicsinyítve, igazítva egészen jó kompozíciókat eredményezzenek. A korabeli technikák viszont véletlenszerűen működtek, és mint ilyen véletlenszerű egybeesések nehezen voltak utólagosan manipulálhatóak. Így ennél a képnél is sok esetlegességet látunk. Elképzelhetően ruhaszárító kötélen látható száradó trikó, a facsipesz, amely rögzíti a ruhaszárító kötélhez a trikót, az a kép jobb alsó szakaszán látható, és egy régi kert, valamilyen elhagyott terület, ahol két fakapu zárja ezt a bejáratot, ez összemosódik ezzel a második expozícióval. Igazából amitől ennek mostanában divatja van, az ezen a képen is jól látható jelek összességéből adódik. Ez a kép is egy fekete-fehér, de inkább egy ilyen barnásabb, szépia hangulatot mutat. Megint csak visszatérve a korabeli fényképezésre ez akkor nem volt egy különleges jelenség, mert fekete-fehér filmet sokkal olcsóbb volt vásárolni az amatőr fényképezőknek, mint színest, és a színes technikának a labormunkája is sokkal drágább volt. Úgyhogy nagy többségében az amatőr fotózásban a 70-es években a fekete-fehér fényképek dominálnak. Ezt a világot mutatja, tükrözi ez a kép, ettől tűnik archaikusnak, és ez az az apró jelenség, amitől felértékelődik ez a beküldött fotó. Ugyanakkor azért is örülök, hogy erre a házi feladatra ez az első beérkezett munka, mert minden más a hibához kapcsolódó jelenséget is mutatja a kép. Elsősorban azt, hogy az akkori analóg fényképezés ugye nem tudja befolyásolni a szendvicshelyzetet, teljesen esetleges a kompozíció, emiatt csúszkál. Igazából azon túl, hogy egy cím hozzáadódik a képhez, nem nagyon lehet megfejteni a kódot, hogy a száradó trikó és a kertkapu milyen kapcsolatban van. A fekete-fehér archaikus jelenség az, ami egyedül talpra állítja a képi üzenetet, az összes többi pedig annak a szabálynak felel meg, amit a hiba fogalma mint fényképészeti gyűjtőfogalom mutat. Mint első beküldött kép, és mint jó orvosi ló, azt gondolom, hogy az egy disznó megvan a képre, de alapvetően ugyanakkor nem érzem azt, hogy összetéveszthetetlenül a Hegyi Zsolt munkáiban a harminckettes leckére érkezett volna egy olyan alkotás, amire nem mondhatnám azt, hogy Szabó Géza vagy Kovács Irén képét látnánk. Tehát a hiba házi feladatot visszaadnám ismétlésre, és egy disznó. (szőke)
értékelés:

Otthon
Csacsogó vízfolyam, andalgó habsziget, ölelő gyertyafény, símogató tekintet.
(tábor után szabadon)

Az most már azt hiszem, hogy előbb-utóbb kimondható Csősz Gergelyről, hogy bár itt a tábor ideje alatt a Gergő egy csöndes és visszahúzódó személy volt, van humora és van iróniája. Ha csak a harmincas lecke akt fogalmát megnézzük, és el is fogadható az érvelése a Gergelynek a kép kapcsán, határozott elképzelése van, mert a meztelen kádat és a meztelen csempét mutatja meg, az ember díszítésével. Ez egy nagyon szép költői vallomás. Lehetne azt mondani, hogy a kád sarka és az ikeás üveg gyertyatartó széle miért nem ér be a képbe, de én úgy gondolom, hogy Gergő párja, szerelme, szíve választottja, aki itt tulajdonképpen valószínűleg csak Gergőre tekint, és a Gergőé mindez az érzelem, de Gergő szeret bennünket, és ezt a csodát az ő kameráján keresztül felénk is tárja. Szerintem ez egy jó kép, és nagyon gyorsan meg fogom mondani, hogy nekem mitől akt. Attól, hogy a fejemben be tudom fejezni a képet. Tehát hogy segít bennünket, a mesében visz bennünket tovább. Hiszen mit látunk? Igen, azon az estén, amikor Gergő hazament, leült a kis hokedlire a párja mellé, kezében volt a kis szivacs, amiből csurgott a szappanos víz, és csutakolni kezdett volna, de közben a nadrágjára folyt ennek a szivacsnak a vize, és még kezében volt az a kamera, amivel innen a táborból hazaérkezett, egy történetet hallgatva a párja abban az illóolajokkal finoman megbolondított meleg vízben nyugodtan és szeretettel hallgatta őt. Ettől válnak a képek sokszor a kereteken kívüli mágikus történetekké. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Munka közben

Annak ellenére, hogy a formai környezet, az ipari környezet, a munkásruha, és minden egy jelenkort mutat, nekem mégis valahogy Ludas Matyi valamelyik verésére utal ez a kép. A tükröződésből fotózva büszke tartás, ahol elhangzik a mondat, hogy háromszor fogja visszaverni ezt kenden Ludas Matyi, én, Vécsi Béla így és itt állok elétek a kamerámmal. Ez egy nagyon szerethető kép. Igenis van benne humor, a kinyitott wc-ajtóval együtt, a fölmosórúddal, vagy nem tudom, hogy mik ezek, és a gesztussal, amely mintegy ilyen 1918-as Uitz Béla plakát, ezt az öklöt így ide egészen az orrunkig tolva az úgynevezett előtér-középtér-háttér kategóriában ritmizálja. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom, és csak így tovább, Béla. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy töredelmes vallomással tartozom, az András elküldte ezt a filmet, és én, a Hegyi volt az, aki ezt első lecke portré arc nélkül leckére tettem be. Nem érkezett külön utasítás, hogy hova, milyen leckébe tegyük be. Ez az én döntésem, vállalom érte a felelősséget, ugyanis az András itt egy üzenetet küld, arról mesél nekünk, hogy neki milyen élményei voltak ebben a táborban, ugyanakkor használ egy technikát, negatívba van fordítva a kép, és egy nagyon izgalmas helyzetet hoz létre, akár észrevette, akár nem, saját magáról készít egy tükörképet - talán még azt is mondhatnám, hogy azt a tükörképet mutatja meg, ami ellen ő minden lehetőségével harcol, mert hogyha jól megnézzük, akkor Gimesi András ezen a filmen kopasz. Egy nagyon-nagyon-nagyon erős öniróniával rendelkező üzenetet kapunk, úgyhogy én nem az üzenet jellegével szeretnék most előhozakodni, hogy milyen jó, hogy ő erről a táborról így vall nekünk, bár meg kell hogy mondjam, hogy én ezt fontosnak tartom, hogy azok is kapjanak valamilyen visszajelzést, akik nem tudtak jelen lenni velünk ebben a táborban. De az öniróniája ennek a filmnek olyan erős, amire azt kell hogy mondjam, hogy ha nem is tudatos, akkor én azt mondom, hogy erre el kell tudni mozdulni. Egy nagyon fontos állomásnak tartom, és én megadom rá az öt disznót ezért. (szőke-hegyi) értékelés:

Örömteli pillanat

Ezt mi nagyon szeretjük, ezt a képet, és nagyon-nagyon boldogok vagyunk, hogy ezeket a saját történetében a Bara megtalálja és megtisztel bennünket azzal, hogy beletekinthetünk az ő mikrovilágukba a kisgyermekével. Nincs mit hozzáfűzni ehhez a képhez, mert hiszen az eddigiek alapján is jól látható, a telefonon tükröződő arc, a kisgyermek félig kitakart felülete az arcánál, és minden.
Arról mesélj – így Hegyi -, mert a kommentárokban van egy kérdés, és én ezt szeretném, hogyha segítenél megvilágítani, hogy ugye ez nem egy centrális kompozíció, hanem erősen balra komponált kompozíció, és ez egy vita volt a kommentárokban.
Ami visszahúzza ezt a balra bukó felületet – magyarázz Szőke -, az pontosan az, hogy az a kinyitható kis rádiótelefonka-tükör, vagy én nem tudom, hogy hogy jön létre ez a dolog, az egészen a kép bal oldalára van tolva, és a benne tükröződő furcsa kancsal tükröződés az pedig visszacsavarja a jól látható emberi arcot. Ez az erőteljesen balra tolj helyzet, ez löködi, és csinál egy a képen nem látható, de talán úgy mondhatnám, hogy egy vízszintesen balról jobbra forgó kört. Ugyanis folyamatosan Bara kislányára nézünk, majd onnan a tükörhöz, és annyira fojt bennünket a bal oldal, hogy rögtön utána átnézünk a jobb oldali háttér felé, de a szemünket már ez a háttér löki vissza a kislánya arcához. Ez a nyughatatlanság okozza ennek a képnek a dinamizmusát. Ez egy nem látható, vízszintesen működő, balról jobbra forgó kör. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Arcom a maszk mögött
Sokat gondolkoztam azon, hogy a pulóver mintázata kell-e erre a képre? Végül abban maradtam magammal, hogy "erre" a képre kell. Ha nem lenne ott, az már egy másik kép lenne, némileg más jelentéssel.

A Velencei Karnevál hangulatát idézi ez a kép, ahol ugye tudjuk, hogy egy télbúcsúztató rituálé az a fajta maszkos felvonulás, és az a fajta maszkos ünneplés, amit Carnevale néven űznek. A maszk az mindig valami titok, a maszk az mindig valami sejtelmes helyzet, a maszk az mindig valami plusz üzenetet is hordoz, azon kívül, hogy ugye az embernek, hogy mondjam, klasszikus filmekben is lehet tudni, hogy a maszk mögötti emberről majd kiderül, hogy a jó oldalon áll vagy a rossz oldalon, és ebből lehetnek konfliktushelyzetek, ezt előszeretettel használják filmművészetben. Én azt mondom, hogy ennél a képnél ráadásul az egy izgalmas kérdés, hogy ugye két maszkot látunk, és a gesztus is ezt mutatja, hogy a maszk mögött is maszk van, bár azt nagyon jól megoldotta az alkotó, hogy azért látunk ugye egy fület, és az a fül az valószínűleg hozzá tartozik, tehát azért még remény az megvan, hogy egyszerűen a kettes leckénél ezt az arcot ezt meg fogja nekünk talán mutatni. Én egy nagyon jó ötletnek tartom, és a ritmus is nagyon jó, ez a ferde kompozíció a bottal, a kis fények azon a ruhadíszítésen, tehát én ezt nagyon jónak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Baletto
Gere Szilvia: Tornásznő c. képére

Láncreakció, nem elemezzük, elfogadjuk, szeretjük. (szőke-hegyi)

Felfelé lefelé

Abba a gondolatvilágba látunk most bele, ami megint csak egy korszak, Bara bizonyos megfigyelési korszakát jelenti. Most valamiért a lépcsők, falak, grafittik és ehhez szinte akvarellszerűen megjelenő emberi alakok, mint egy tudósításként jelentkeznek - Dziga Vertov filmjeire gondolhatnánk, még tán egy vörös katona is lehetne az a biciklit lefelé hozó ember -, szóval nagyon jól játszik ezzel a Bara. Bár most azonos helyzetgyakorlatokat csinál, de itt most a nyolcas lecke mozgás kategóriájára én ezt el tudom fogadni. Azért várnék a Barától egy picit több energiabefektetést a csuklómozgáson túl, mert én most úgy érzem, hogy kicsit ezek a képek csuklóból érkeznek.
Én azért most két dolgot kérdeznék – folytatja Hegyi -, és szeretném, ha a Bara kommunikálna velem ebben. Merthogy egyrészt nem értem, hogy miért nem párhuzamosak a párhuzamosak, másrészt pedig az egy kérdés számomra, minden alak ott van-e a képen, ahol a Bara szerette volna, vagy pedig ez most így megtetszett neki ez a biciklis aki lejön, a másik kettő meg épp ott volt, ahol. Tehát én csak annyit mondok, hogy ez nagyon jó irány lehet, de akkor viszont ebben azt kell hogy mondjam, hogy minden egyes momentumnak saját magad számára indokolhatónak kell lennie. Nem nekem, hanem magadnak. Ezt a későbbiekre mondom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Béla, ez a kép jó, három disznó, csak így tovább! Szeretem a péküzemeket. Szőke vótam. (szőke)
értékelés:

Lóg
persze diófán.

Itt ugye egy meglepő helyzetet látunk, ahol egy pulikutyus jobb oldalról benéz a képbe, figyelve a gazdáját, hogy vajon ő most igazából mit keres azon a diófán. Ugye egy picit döntött formában, de a bal oldalon látjuk magát az akasztott embert. A kép üzenet-geg rendszerével teljesen egyetértek. A színvilág és a fényhatások teszik kicsit eklektikussá, vagy ilyen kevert stílusúvá, és egy picit ilyen színevesztetté ezt a történetet. Tehát mint ötlet, én ezt egy izgalmas próbálkozásnak gondolom, de fotográfiai szempontból valamit a fénnyel kellett volna kezdeni, hogy ennek a humorforrásán túl a drámaisága is erőteljesebbé váljon. Hogyha még vár egy fél órát, mert esnek a fények, és abban a pillanatban drámaibb lenne mindez. Ez most jelen pillanatban ezen a képen nincs meg. Szóval azt mondom, hogy ismétlés úgy, hogy én még onnan a cipőtalptól két-három millimétert hiányolnék lefelé, mert azért kérném azt látni, hogy nem ott állok majdnem a kép szélén. (szőke-hegyi)

Kilátó

Bara világában, amiket eddig láttunk, a terek, a tereken a különböző épített formákon való átlátások szinte építészeti szempontból is fontos megfigyelések. Itt is egy ilyen ritmussorozatot láthatunk. Elvétve ezeken a ritmusokon megjelennek emberek, viszont itt hadd próbáljam megjegyezni, mivel ő a huszas lecke riport kategóriájára küldte ezt a sorozatot, hogy a képek önmagukban azt mutatják, hogy a Barának van ilyen fajta érzékenysége, képessége, hogy ezeket a vasbeton szerkezeteket megérezze, képzőművészetté, ritmussá varázsolja. Majdhogynem azt mondom, hogy ez szinte egy csettintés, és a Bara tud egy jó képet készíteni valamilyen épített felületről. Itt ilyen sorozatot látunk, ugyanakkor én azt mondanám, hogy a riport mint olyan, amely tulajdonképpen egy történet is, igen, láthatóak ezen emberi alakok, mégis, számomra nem áll össze szerves egész üzenetté a képsor, hanem önállóan is kiállítható képkockákat látok itt. Valamilyen szervező erő, elsősorban történeti szervező erő számomra hiányzik ebből a kategóriából. Talán nem furcsa azt mondani, hogy például filmekben a riport az – és kapcsolódva ide megint azt mondom, estiklodépiai szinten is - riposzt, valamilyen fajta monológ, vagy beszélgetés, vagy emberi párbeszéd. Ezt én csekélynek érzem itt most ebben a rendszerben. Nem értem. A tudósítás jellegét igen, de nem értem mitől emelkedik ez riport kategóriává. Úgyhogy én visszaadnám ezt ismétlésre ebben a házi feladat kategóriában, márpedig a Bara a húszas lecke riport kategóriára küldte ezt a képsort. (szőke)

A csend hatása

A képek értelmezésénél próbál az ember valamilyen kapcsot, valamilyen fogódzót mint néző, befogadó, találni az alkotás folyamatával, és az alkotói történésekkel. Itt az első ilyen tájékozódási pont, hogy egy nem elsősorban felülnézeti, hanem kicsit oldalról fényképezett, az optikai hatásától torzult grafika rögzítése, lefényképezése látható. Egy valószínűleg nagyobb, összetettebb grafikai forma egy részletét látjuk itt. Arról lehet és lehetne bárhol másutt is képzőművészeti szempontból beszélni, hogy a szürrealizmus, az asszociációs rajz hogyan, milyen módon működik, de úgy gondolom, hogy ennek a képnek az csak egy részmegközelítése, hiszen itt most fotóként érkezett be egy alkotás. Véleményem szerint sejthetően ez a grafikai láncrendszer az eredeti képen, az eredeti rajzfelületen nagyobb, összetettebb formacsoportot jelenthet, és ennek egy részletét látjuk itt. Én pedig úgy gondolom, hogy most fotós szemszögből egy nagy fotó részletkifotózása jelenik itt meg, és valami oknál fogva ez nem tud átfordulni önálló képzőművészeti munkává, hanem ez egy részletmegfigyelés, mint egy ilyen stúdiumfotó jelenik itt meg. Ez pedig szerintem a huszonnégyes lecke csend kategóriáját nem fedi. Én úgy gondolom, hogy ezt a házi feladatot visszaadnám a Mariannak ismétlésre. (szőke)

Domb

Bara tájban történő fotózásai mindig meglepőek, és mindig rácsodálkozásra késztetnek, mindig talál valamilyen olyan traverz vagy glettelt felületet, vagy olyan formaritmust, ami bennünk azt a meglepődést hozza létre, hogy jé, én itt ezt még nem is vettem észre. És ezekbe a kvázi abszurd helyzetekbe szokta elhelyezni a szereplőit, akár önmagát, akár az állandó kis főszereplőjét, és ezek nagyon jól szoktak rímelni. Azt kell, hogy mondjam, hogy itt is az épített környezetből ebben a látószögben formálódó szimbólumok hoznak egy összetett háttérüzenetet. Nagyon érdekes, hogy egy sötét tónus, egy ilyen tölcsérszerű sötét tónus vágódik bele a szürke tónusú alsó felületbe. Az egész olyan, mint egy fura időgép, amelyben szalad egy pici emberke. Megint egy pontos közvetítést látunk egy létállapotról. Azt nem mondhatom, hogy a kép felhőtlen, de maga az üzenet az nagyon is jól értelmezhető, három disznó.
Én egyet hadd tegyek hozzá – veszi át Hegyi a szót -, és ez a nagyvárosi gyerek, és a nagyvárosi gyerek fölnövése. Tehát hogy mennyire más történet az, amikor az embernek egy ilyen nagyvárosi környezetben kell a saját meséjét megtalálnia, és a saját játéktereit megtalálnia, és hogy a gyerekeknél ez mennyire könnyedén megy, hogy őneki ez a domb ez a világ teteje lehet. Úgyhogy ennek nagyon örülök. (szőke-hegyi)
értékelés:

Korlát
Korlát
Korlát

Én egy nagyon jó asszociációs rendnek tartom ezt a képhármast, ezt a képsort, mégpedig azért, mert hogyha megfigyeljük, ezeken a képeken bár egyiken sincs ember, egyiken sincs az életnek konkrét nyoma, mégis ott vannak azok a csendek, ott vannak azok a gyermekzsivajok, ott vannak azok a lépcsőn lefutások, ott vannak azok a szerelmek, ott vannak azok a várakozások, ott vannak azok a füttyök, amik ezeket a lépcsőházakat jellemzik. Amikor hazafutunk az iskolából, amikor vasárnap hajnal van mondjuk, és vasárnap elindulunk és elmegyünk a barátunkhoz, barátnőnkhöz. Tehát ez egy nagyon fontos történetmesélés, és nagyon jó ritmusban ráadásul, nagyon szép az a kontrasztarány, amivel ő dolgozik, nagyon szépen feldolgozza azokat a mikrotörténeteket, amikkel a hétköznapjainkban nagyon sokszor találkozunk, és azt kell hogy mondjam, hogy szerencsére, és hogy szerencsére ez a tárgyi világ még megvan, és hogy ennek a tárgyi világnak ilyen tisztelettel lehet úgymond mementót vagy úgymond emléket állítani, vagy megőrizni az utókornak. Én egyébként külön kiemelném a harmadik képet, pontosan azért, mert ott maga ez a nyitott ajtó az, ami két világot összeköt, egy külső és egy belső világot, de ott van rajta a várakozás, és mégis ezekkel a barnás arany tónusú fényekkel nyugalmat áraszt az egész. Nincs feszültség, nincsenek drámai kérdések, hanem egyszerűen egy nyugalmas helyzet van, és várjuk az azon az ajtón belépő embert, várjuk a hazatérőt. Én nagyon szeretem ezt a képsort, és háromdisznósnak gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés: