Elemzés

Tavasz Londonban

A hetvenes évek road-movie hangulatai, azok többször elhangzanak az Estiskolán. Ennél a képnél is egy ilyen rajzossá átalakított, de tömény színekkel működő ritmusjáték az, amit látunk, a három margaréta jobbra fölfelé haladó játékát, és aztán valami keveset, ami a háttérből látható. Ugyanakkor ha komolyan veszem a címet, és azt mondom, hogy tavasz Londonban, akkor ebben a látszólagos tavaszi növényfotózásban, növénysor-fotózásban van egy furcsa rekvizitum, egészen pontosan, ha a két átlót behúzzuk, az átlók metszéspontjában. Ez a piktogram, vagy pecsétgyűrű, vagy valami, ami hát enyhén szólva nem nevezhető virágnak, egy geometrikus forma, egy ilyen rózsaszínes kereszt valamilyen kék háttérben, mint egy ilyen nyaklánc vagy valamilyen jel, de semmiképpen nem természeti jelenség. Úgy gondolom, hogy mivel ez a keresztátlók metszéspontjában helyezkedik el, és közben azt gondolnánk, hogy a három virág ennek a főszereplői, mert rajtuk van valahol az élesség, és ők láthatóak jól, a kép elkészítésekor egy döntési hibázás történt. Ezt lehet, hogy egy egyszerű élességválasztással át lehetett volna hidalni. Szerintem a Tavasz Londonban című kép főszereplője az a bizonyos középen látható fura szimbolika, ami akár még neadj’ isten egy angol zászló jelzésre is asszociáltathat. Most pedig, ha a címet nem ismernénk, akkor így ebben a formájában azt mondom, hogy bárhol elkészíthető képet látnánk tavaszi margarétákkal. Ez a kép pont a döntés miatt egy egydisznós kép, merthogy ott van benne a lehetőség, megint azt mondanám, mint Tóth Bélának is, hogy mindig mondjuk ki magunk számára, hogy a képet miért készítjük el, és mit akarunk üzenni a nézőnek. (szőke)
értékelés:

tavasz
rügyfakadás

Azért szeretem ezt a képet, mert azoknak az embereknek, akik természetfotókkal foglalkoznak, olyan módon kell járniuk a külvilágban, és itt akár a nagyvárosban lévő épített környezeti felületekre is gondolok, hogy azokban a közegekben valamilyen módon létezni kell. Nem csak azt értem ezalatt, hogy mondjuk valaki erdőőr legyen, vagy erdész, vagy botanikus, tehát, hogy folyamatosan, nap min nap benne legyen egy növénykultúrában, lehet, hogy egyszerűen csak egy kirándulónak kell lennie, aki egy erdőn, egy mezőn áthalad. De akárha minden nap, minden percben benne él ilyen szituációban, vagy csak egy pillanatra találkozik ezzel a helyzettel, az kell, hogy meglássa, és itt ezt tartom fontosnak, hogy a növényzet geometriáját, a növényzet ritmikáját a fényképész kiválasztotta, a fényképezőgépével megláttatta és ezt egy kompozícióba próbálta rendezni. A kép kompozíciós rendjével, vagy a kép belső rendszerével kapcsolatban pedig az kimondható, hogy egy nagyon közeli előtér és egy messzi háttér az, amivel dolgozik ez a kép. Kiemeli, fölerősíti a virág most induló leveleit, kinyíló formáit. Tehát ehhez csak egy parányi igazítás, manipuláció szükségeltetne. Akár, hogy egy olyan időpontot lenne érdemes kiválasztani, vagy lett volna érdemes kiválasztani, amikor egy picit más fényben jelenik meg a háttér. Egy keveset, akár sötétebb tónusú, vagy más színtónusú, de egységes tónusú háttérfelületként tudna megjelenni. Ugyanis most érződik ez az egészen túlfűtött közelsége a növénynek a kamera felé, hogy itt van, benne van a mi territóriumunkban, a környezet pedig hátrébb tolódik. Az egész olyan, mint egy ilyen kis személyes, suttogó párbeszéd. Mégis egy picit kellett volna a hátteret más színvilágban tartani, vagy sötétebben és azonnal, ezek a friss zöldek azonnal főszerepet kaptak volna. Tehát egy nagyon parányi módosítás szükségeltetne ehhez a képhez, amivel igazán szépen tudna énekelni zenei szempontból ez a növénytanulmány. Én úgy gondolom, hogy a kiválasztás miatt azért megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

lendület
a gurítás pillanata

Egy leirat is van ehhez, hogy - a gurítás pillanata - és nyilvánvaló, hogy aki már volt egy ilyen helyen vagy látta mondjuk A nagy Lebowski című filmet, az tisztában van azzal, hogy itt hogy történik ez a fajta játék, mert ez egy játékhelyzet. Számomra az is nagyon izgalmas ebben a történetben, hogy egyetlenegy figurát látunk. Tehát miközben egyébként ez egy társas játék, nem egyedül szoktuk űzni és pont a társas kapcsolati helyzet az, ami ebben a játékban izgalmas vagy ami ezt a játékot fontossá teszi. Hát ezen a képen a magányosság az, ami nekem szembeötlő. Ami a mozgás leckét illeti, az ötlet nagyon jó, az elgondolás is, hogy én most lemegyek a klubba és most lefotózom ezt a gurítást, csak abban nem vagyok biztos, a legjobb pillanatot, az optimálisabb pillanatot találta meg Csongor az exponálásra. Nagyon nehéz feladat egy ilyen mozgást nyomon követni. Jó pár leckével ezelőtt volt egy hintás kép, amikor, nem tudom már kinek az alkotása volt, amikor a hintából kiugrott valaki, ott is ezt mondtam, hogy kell követnünk ezt az eseménysort, végignézni, hogy mikor mi történik, és akkor exponálni, amikor az látványosabb, úgymond. Ennél a képnél vagy korábban kellett volna exponálni, amikor még inkább erősen a levegőben van ez a golyó és a golyót dobó kéz lejjebb is van, vagy pedig hagyni, hogy az a golyó haladjon azon a pályán már valamennyire. A másik, hogy az a nézőpont megválasztás is fontos, hogy erre a szoció helyzetre, hogy valaki egyedül bowlingozik, tekézik – magyarul – egy ilyen pályán, ez megint egy plusz erőt adott volna, tehát ez most ezért nem a legjobb helyen van exponálva. Ehhez a képhez tulajdonképpen ez a technikai kütyü, ami ezt a 2000-es számot viseli, és nem tudom, azt hiszem ide jönnek vissza a golyók a végén, igazándiból erre túl sok szükség nincsen kompozíciós szempontból. Tehát én azt mondtam volna, nem tudom, hogy ez ott készült a kép, ahol ő lakott és ott van egy ilyen klub, ha igen, akkor én azt kérném, hogy próbálja meg ezt a témát feldolgozni és próbáljon meg másik felvételeket is készíteni, jó lenne ezt a leckét ismételni. Hogyha ez nem lehetséges, mert ez annyira messze van már tőle és ott ahol ő lakik nincs ilyen pálya most, akkor azt mondom, hogy ezt az elemzést talán megfogadva talán egy másik helyzetben lehet ezt a mozgástanulmányt elkészíteni, és akkor azt mondom, hogy egy disznót azért mindenféleképp adnék, mert ez a szoció jelleg ez számomra nagyon fontos. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lakó-tavasz

Felvállalom a felelősséget és azt mondom, hogy ugyan egy képsort kaptam, és a képsorban ezek a bíborba hajló, vöröses bíborok nagyon érdekesek, olyan az egész mintha egy régi Eastmancolor film maradékait látnánk… szóval én fölvállalom a nehéz döntést, és én azt mondom, hogy ezt a 12-es lecke tavasz házi feladat-sort én önhatalmúlag egy képként fogom értékelni. Teszem ezt azért, mert abban reménykedem, hogy esetleg Viktória az érvelésemet is elfogadja. Az én érvem pedig a következő: az első kép, amelyen látjuk ezt a fát, és mögötte látjuk a szocializmus büszke maradványait, emberi életterekkel, redőnybeépítésekkel, ugyanolyan ablakokkal, tehát a kettő, az élő növényzet ritmusa és az ember által épített metrikus rendszer kettő kapcsolata nagyon szépen van jelen ezen az első egyes képen legfölül. Úgy gondolom, hogy mindent, amit a második és harmadik kép szeretne elmesélni, megtalálunk ebben az első képben. Még ha nem is pont olyan színűek, még ha nem is úgy látom a leveleket, még ha nem is látom ilyen közelben a virágokat. Ezért én azt mondanám a három képpel kapcsolatban, hogy a fotósnak kell, hogy bizonyossága legyen a munkáival, történeteivel, ebből következően bátorsága kell, hogy legyen, hogy néha meghozza a döntést, hogy a kevesebb az több. És a több nem biztos, hogy még többet hoz. Az én döntésem szerint, amit nem kötelező elfogadni, az első kép tartalmaz mindent, ami a hármas képsorban megtalálható. Tehát az első kép az egy három disznós kép abban az esetben, hogyha a Viktória is elfogadja, hogy a másik két kép az nem tartozik ehhez a képsorhoz. De ehhez az kell, hogy a további munkáiban is mindig pontosítson. Mindig először gondolja át, hogy mit miért tesz, mielőtt fényképezne. (szőke)
értékelés:

virágzás
Szeretem a cseresznye virágot!

Csongor képénél a gyümölcsfák képzőművészet által mindig is nagyon kedvelt ritmusait látjuk. Tehát, amit sokszor elmondtunk itt az oldalon az elemzéseknél a virágrengeteg, amelynek itt egészen jól a bibéket is érzékelve előtér, középtér és háttér kategóriájában egy kompozíciós rendet hozunk létre, nagyon jó játéklehetősége van. Ami miatt nem tudok képzőművészeti szempontból teljességgel egyetérteni a kép üzenetével az az, hogy Csongor részéről az eufórikus örömön túl - én is nagyon, nagyon szeretem ezeket a virágzó fákat -, nem történt gondolati pontosítás. Ezalatt azt értem, hogy jelen pillanatban az élesség az valahol középtájékon, a középtérben található a talán ötszirmú kis virágnál, vagy a levelek környékén. De itt az előtérben van egy elég különleges, a bal alsó sarokban egy elég különleges oldalról fényképezett másik virágforma. Most a képen egy virágtömeget látunk. Ránk van zúdítva az egész. Egy nagy lavórba és nincs az egésznek egy iránya meghatározva, hogy mi az, ami a sokból kiemelődik, az egész élmény egyszerre zuhan rá az alkotóra, ebből nem szűr, nem irányít, és így a néző számára is az egész egy fehér virágtömb sor lesz. Lehet azt mondani, hogy ez volt a cél, de akkor pedig azt mondom, hogyha a poentilizmust nézzük meg, azt a festészeti stílust, amely a XIX. század közepén Párizsban használja ezeket az elemeket, éppen a kis darabokból összeálló ecsetvonásokkal, akkor ott pedig a háttér kékje és az előtér fehérje festészeti viszonylatával kellett volna foglalkozni. Vagy úgy, hogy teljesen életlenben hagyja az ember, vagy úgy, hogy még bővebben ezt a két ritmust, a héttér kék és az előtér fehérek, zöldek ritmikáját még jobban fölerősíti festői szinten. Most véleményem szerint nem történt meg egy döntés, pont az élességválasztással esetlegesen ez helyrerántható lett volna úgy, hogy a hozzánk legközelebb lévő virágszirom és a bibéje kapná az élességet és nem a középtér. Most olyan mint hogyha a fényképezőgép önmagától, az automatikája kiválasztotta volna ezt a középkategóriát, csak így eltűnik a kompozíciós rend. Egy zavar keletkezik. Úgyhogy én ezt ismétlésre visszaadom. (szőke)

Vágyakozás
Néha a bentlakók kiülnek a mennyország kapujának lépcsőjére és vágyakoznak. Belőlük lesznek később a "földe szállt angyalok".

Valamilyen leromlott régi, ilyen vakolatos épületnek a padlásfeljárójára, valami mezőgazdasági épületnek a padlásföljárójára ültette a fotós a modelljét. Látható ott a háttérben is, hogy eléggé vakolatlan ott az a felület, egy ilyen romos épületben van elhelyezve egy romantikus szituáció. A romantikát, azt elsősorban abból a fényekből sejtem, amivel egy kicsit mintha manipulálva lenne ez a kép. Valahogy egy ilyen fénykör pászmában van beleültettetve a modell, mint egy ilyen oltárképben. A barokk nagyon kedvelné ezt az egészen összetett mozdulat pozíciót. Nagyon jó ritmusban mennek a fények a cipőkön, ruhán, combon, nagyon jó ritmusa van a modellnek ezekkel a vízszintes lépcsődarabkákkal. Ilyen értelemben a kép tehát egy nagyon jó, kicsit nyugat-európai ízű romantikus kép. A 4-es lecke barátom kategóriájára én úgy gondolom, hogy ráadásul nagyon jól stimmel, jó a választás. Az, hogy a hangulata milyen ennek a képnek az természetesen a fotós feladata és a fotós szabadságjoga. Az már más kérdés, hogy ennek a képnek van egy címe, azt is a fényképész adta és avval viszont már vitatkoznék. A fotós attitűdje és a fotós, hogy úgy mondjam manipulálása, hogy milyen címet ad egy képnek. De azokon a helyeken, ahol engem tanítottak, általában azt mondták, hogy a többségében, ha a néző szempontjából nézzük az alkotásokat, akkor a címek megpróbálnak segíteni abban, hogy azért közelebb kerüljön az alkotás üzenetéhez. Itt pedig én úgy érzem, hogy a cím ugyan egy nagyon komolyan gondolt döntés, de nem azonos a képen látható eseménnyel. Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert hiszen folyamatosan a vizualitással és a vizualitáson keresztüli, nem verbális kommunikációval is foglalkozunk, és azt el kell tudni fogadni, hogy a képen látható, még egyszer mondom nagyon jó ritmusú mozdulatsor – idézőjelben, testkód – nem azonos avval, amit a fotós szeretne láttatni a címen keresztül. Az itt látható mozdulatsor a balra tolódó elmozdulással védekezést, zárkózottságot, sőt, tulajdonképpen valamilyenfajta vallatási helyzetet mutat. Nem azt, ami a kép címéből következtethető. Ettől még ez a kép nagyon jó, ettől még ez a kép nagyon fontos, ez a kép nagyon szerethető, csak tudnia kell az alkotónak, hogy nem a címben meghatározott üzenetet hordozza. Tehát a kép három disznós kép a 4-es lecke barátom kategóriájában és a címválasztással még a képhez tartozó hozzáfűzéssel sem értek egyet. Más címet kellene neki választani. Ettől még ez a kép jó. (szőke)
értékelés:

Természetvédő Érdi Rettenthetetlen Diákok

Egy beszámolót kapunk egy baráti társaságról, akik elmennek a természetbe és úgymond, szabadidejüket áldozva a természetvédelmi munkára, tulajdonképpen bemutatkoznak nekünk. Azt tenném azért hozzá ehhez a megoldáshoz a jövőre nézvést, most ezt nagyon köszönöm és nagyon örülünk ennek a bemutatkozásnak, hogy tulajdonképpen súlypontok hiányoznak nekem ebből a filmből. Azok a súlypontok, amik ezt a történetet tulajdonképpen dramatizálják. Most a dramatizálás alatt nem azt értem, hogy valami horror történetnek kéne ebben létrejönni, hanem olyan kapaszkodókat, olyan mérőpontokat helyezünk el, amihez képest aztán a történetmesélésnek az üteme beállítható. Most, mint hogyha minden egy sebességgel, egy fontossági sorrendben lenne. Ha fotóról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy a mélységélesség nincs jól beállítva. Tehát valahol nekem, mint dokumentáló alkotónak tudnom kell azt, el kell döntenem, hogy ezzel a történettel miről beszélek, hova teszem a történetben a fókuszt. Hogy ott most az a fontos, hogy ez milyen vidám kis társaság, az a fontos, hogy mit csinálunk, az a fontos, hogy közben a Béla elcsúszott az avaron, az a fontos, hogy utána milyen jó volt leülni egy pohár sör mellett, tehát, hogy valamilyen, valami legyen ennek a kifutása. Ezt most én nem érzem annyira erősen eldöntöttnek, tehát én azt mondom, hogy három disznó erre a filmre. (szőke-hegyi) értékelés:

Pohár kanállal

Nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon szeretem azt, hogy a Bara ezeket a mikró világokat folyamatosan kibontja nekünk. Nagyon jó az árnyék és a kávéspohár viszony. Nagyon jó a kávéspohárnak a ritmikai törései ott, ahol duplázódik a kanál, és hogy megragyog a fény a kanál nyelvében. Talán annyit jegyeznék meg, hogy ezek a fajta kávéspoharak, amiből talán még a Radics Béla is ihatott, ezeknek gyönyörű a fölső formavilága, tehát maga ahonnan iszunk és kár, hogy ez most egy kicsit esetlegesen van levágva. Az árnyék mutatja és bizonyítja, hogy a kávéspohár fölső íve az jelen volt az exponálás pillanatában. Én avval még egy picit játszottam volna és akkor ez a tengelydőlés, amit most lehet érezni a kávéspohárral kapcsolatban, lehet, hogy az is helyrehozható lett volna. De szeretem ezt a képet, két disznó azért megvan, mert az irány és a kiválasztás nagyon jó. (szőke)
értékelés:

Rézi

Ezt a fekvő formátumú képet így, fekete-fehér formájában azért tartom fontosnak, mert nagyon sok alkotást láttunk mostanában a házi kedvencekkel. Különlegesebbnél különlegesebb állatok. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő időben azért nem fogunk sűrűsödni mondjuk kígyókkal és oktopuszokkal, mint házi kedvencekkel. Szóval nagyon sokféle állatfotót láttunk ennek a házi feladatnak kapcsán. A Gabi munkáját azért szeretem, mert ugyan erőteljesen predesztinálva van az élőlény, mint sztármodell, hogy itt maradjon az optika előtt, elsősorban a Gabi balkezével kapcsolatban, de éppen az ember, akinek a társa a háziállat, az ember jelenléte miatt válik különlegessé ez a kép. Másrészt pedig a pozíció, ahogy a cica szemszögébe van elhelyezve ez a kamera. És bár elég határozott döntés, hogy most pedig fényképezkedünk Micikém, itt ők ketten megjelennek ezen a képen, de Vincze Gabriellától, vagy a gazdától válik ez különleges üzenetté. A tulajdonos üzen nekünk és a tulajdonos üzentet az oldalánál lévő kis állaton keresztül és így a szemek, a macska és a szereplő szemei is egész különleges ritmust kapnak. Én ezt egy nagyon jó adaptációnak gondolom a hatos lecke házi kedvenc feladatánál, tehát úgy gondolom, hogy ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

produkció
fiam a ligetben

A kép egy jó választás, egy játék rögzítése. Ugyanakkor sejtésem szerint a fotós nem csak ezt az egy pillanatot töltötte el itt a játékpályán, hanem hosszabb időn is jelen volt a gyerekek között és ebből véleményem szerint az is következhetne, hogy ez a biciklizés ez nem csak itt ez az egy pillanatnyi produkció volt, hogy fölemelkedtek a kerekek, hanem nyilván ahhoz, hogy ez elérhető legyen többször kellett körözni ezen a bitumenes pályán. Ez pedig azt jelenti, hogy esetlegesen, ha a bicikli első kerekeinek az emelése többször történt meg ezen a helyszínen, érdemes lett volna egy picit kivárni, vagy más beállításból fényképezni mindezt, mert most ez a csepp formájú, türkizkék háttérfelület, és ezek a vonalak, és sok minden más itt a képen gyöngíti azt az izgalmas akrobatikus látványt, amit a szereplő végez. Ez az egyik, amire érdemes ilyenkor, amikor riportfotózást készítünk odafigyelni. A másik pedig, hogy nem feltétlenül magán a főszereplőn található most itt az élesség, hanem a háttéren, ezt igazából én nem érzem indokoltnak. Attól, hogy maga az esemény gyorsan zajlik le, ha az ember ezt megfigyeli, tudja, várja mint riportfotós, régi futballfotózásoknál volt ez, és kiszámítható, hogy hova fog érkezni a szereplő és az élességet már előre be lehet állítani. Én áttenném szorgalmiba ezt a képet. A kamera szemszögének, tehát a horizontnak a megválasztását is átgondolandónak tartom, mert most a felnőtt nézi azt fentről, ahogy a gyerek játszik, nincs benne ebben a játékban. (szőke)

Várakozás

Egy belsőt, enteriőrt látunk emberi alakkal, sejthetően, feltételezhetően a test bizonyos részei ott a valóságban fedetlenek voltak, és az a beeső fény, amely az utcai ablakon, az utcára tekintő de most lezárt ablakon keresztül beérkezik ide a belső világba, és kapcsolódik a csend kategóriához, ezt az ellenfényességet egy picit elmozdítani lehetett volna. Nagyon jó a megfigyelés, hogy az emberi alak, és ez a szórt fény kapcsolódik. Ez a belső, fojtott, kimondatlan idővárás itt jelen van ezen a képen. Nagyon keveset kellett volna a kamerával elmozdulni akár bal oldali irányba, hogy a váll-felkar-könyök-alkar, vagy akár a haj egy pici élfényt kapjon, vagy valamilyen reflexeszközzel (tükör, alufólia, fehér lap) a jobb oldali váll-haj szakasznál egy picit kellett volna megvilágítani, és az az előtér és háttér viszony még jobban kirajzolható lett volna. De úgy gondolom, hogy a két disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés:

köldök és gyermek

Béla képénél az asszociáció, az asszociáció indítása az jónak tűnik, ahogy talán kő, vagy fa odva, vagy valamilyen üreg, járat mögé helyezi el a szereplőt, és ráadásul a szereplő egy gesztussal még rá is erősít erre az üregjáratra rácsodálkozva. Nem gondolnám, hogy a vaku, vagy ez az erős fény ennek a perspektivikus szituációnak jót tesz. Az egészet drasztikussá teszi, és mindenfajta játékosság, amely ugyanakkor a címnek kéne utalnia, a köldök és a gyermek álomhangulatára, arra ez a vakutechnika nem alkalmas. Én emiatt mondanám azt, és mert a Bélától lehetett már nagyon jó képeket látni, hogy a tizes lecke köldök házi feladatot ismételni kellene. (szőke)

Bicikli

A képet átteszem a mozgás leckéből az épített környezetbe, azért, mert ennek a képnek az arányritmusai megintcsak a strukturált építkezés és hozzá tartozó szocio elemek arányaira tolódik el, és ebben nem számottevő, vagy szinte csak karcolatnyi, leheletnyi az, ami a nyolcas lecke mozgás kategóriával kapcsolatos. Ugyanakkor az épített környezetben a megfigyelése Barának az egy nagyon jó irány, jó, hogy járja a várost, mint annak idején Klösz mester, talán az Estiklopédiában érdemes egy picit utánanézni, hogy azt hiszem 1898-ban, amikor Klösz elkészítette Budapest különböző épületképeit, hogy ezeknek milyen hangulata van. Az jó, hogy a Barában van egy ilyen áldozati szerep, ahogyan jár folyamatosan a nagyvárosban, és a nagyvárost megpróbálja magán átszűrni, és ezeket rögzíteni, hiszen ezek pillanatokon belül megváltozó helyszínek, amelyek valószínűleg egy-két év múlva már nem ilyenek lesznek, egyáltalán nem biztos, hogy létezni fognak. Ezek korlenyomatok, ebbe a sorba tartozik ez a kép is. Az épített környezetben ez a házi feladat csak azért kap két disznót, mert azt gondolom, hogy a Barának viszont előbb-utóbb el kellene kezdenie valamilyen módon sarkalatosabban jelen lennie ezekben a munkákban. Én úgy érzem, hogy mint távolságtartó képeket ezeket a képeket ő már nagyon jól elkészíti, és ha akar önmagával kapcsolatban továbblépni, akkor amit már talán két hónappal ezelőtt is mondtam, több bátorság kellene önmagával szemben. Ezeket a döntéseket kívülről nem lehet meghozni, sem én, sem a Pedellus, sem a többiek nem hozhatják meg, meg kell hagyni azt a szabadságot, hogy amikor ott az ideje, akkor a Bara tegye meg ezt, a Barának viszont el kellene fogadnia, hogy mivel hosszú ideje tisztel meg engem azzal, hogy a képeit elküldi, és meghallgatja azokat a hozzáfűzéseket, amelyeket eddig megtettem, és nyilván nem ok nélkül, akkor ha meghallható ez, én azt kérném, hogy maga felé legyen egy picit határozottabb. Bocsánat, hogy ezt mondom az üzenet végére, most egy kicsit sika-mika van. Bara ennél többet tudna. Épp az előző munkák, az eddigi munkák alapján merem ezt mondani. (szőke)
értékelés:

Sadako dühe

Ez a leckeszám, a harmincas lecke, ez egy magas sorszám, amely azt is jelenti, hogy talán a kezdésekhez, az indulásokhoz képest, ahol az alkotók, több olyan estiskolás van már, aki sokszorosan ismételt, tehát elkezdenek dolgozni. Én úgy gondolom, hogy a harmincas lecke, az mindenféleképp egy összetettebb üzenet. Érdemes megnézni az oda tartozó házi feladat leírásokat. Véleményem szerint az itt látható alkotás nem a harmincas lecke akt házi feladathoz tartozik. Én nem tudom, hogy milyen japán, vagy milyen ázsiai történethez kapcsolódhat a cím, azt hiszem talán nem elvárható, hogy minden irodalmi alkotást vagy filozófiai alkotást ismerjen az ember, nem tudom, ki Sadako. Azt látom, hogy egy gesztuskép az, amit most itt elküldött az András. Ennek ellenére kompozíciós szempontból nem tartom teljesen pregnánsnak, olyan, minthogyha egy játékfilmből, vagy egy mozgóképből egy képet kiragadnánk. Maga a szereplő, és a szereplő gesztusai azok érdekesek, érdekes a színvilága a képnek, de én ezt az itteni munkát hevenyészettnek tartom. Azt nem csak az Andrásnak, másoknak is próbálnám mondani, hogy igyekezzünk úgy házi feladatokat elkészíteni, vagy alkotásokat, hogy arra ne egy filozófia rá legyen erőltetve és rá legyen húzva, szinte ostorral, hanem mindenféleképp az legyen adekvát ahhoz a látványhoz, amit láthatunk. Tehát én ezt a harmincas leckét visszaadnám ismétlésre. A következő akt tábornak pontosan az lesz a továbblépési iránya, hogy ha kitalálunk egy történetet, azt valósíttassuk meg a modellel. Itt az történik, hogy a modell ad egy gesztust, amit a fotós lefotóz, aztán utána ráhúzza ezt a történetet. Fordítva kell csinálni. (szőke-hegyi)

Húsvéti kosár útja

Egy zseniális képsor és egy zseniális, majdhogynem szürreális gondolati kapcsolódás, amit az Ági itt három képben megpróbál mesélni. Nagyon jó az, amire ő rájött, nevezhetnénk Piroska kosarának, vagy a mágikus kosárnak. Nagyon izgalmas, ahogy a kosár szemszögéből egy történet létrejön. A megoldás is megtalálható a három képi üzenetben, méghozzá az első képen, ugyanis az első képet ha megfigyeljük, akkor parányi felületen, de látható a kép jobb felső sarkán a kosár tulajdonosának az ujja, vagy a kezéből egy picike kis darabka. Mintha a kamera tulajdonképpen a kosár szemszögéből nézne a világra. Ettől válik olyan nagyon furává az első kép. És ha ilyen értelemben figyeljük meg a második és harmadik képet, akkor tulajdonképpen pofonegyszerű lenne egy zseniális képsort létrehozni, mert csak annyit kellett volna tenni a második képnél is, hogy a kamerát a kosarak vásárának világában az ő szintjükre kellett volna emelni. Nem az emberek szemszögéhez, hanem oda, ahol ez a rengeteg kosár, mintegy rituálé, egy felvonulás, mintegy transzparens itt jelen van. Az első képnek a főszereplője a kosár. A második képnek is a főszereplői a kosarak lennének, csak a kamerát kellett volna a föld közelében elhelyezni, és a kosarak gazdái valójában beosztottjaivá válnának a kosaraknak. Hiszen ebben a második képben pont az az izgalmas, hogy ezen a rögtönzött vásáron vagy bemutatón az emberek világát, szocióját, történetét láthatjuk a kosarakon keresztül. Ez a, hát, úgymond világjárt kosár koronázná be az ünnepi asztalra odaérkezvén ezt a történetet. Ez azt is jelenti, hogy itt is változtatni kellett volna a fényképész nézőpontján, hogy végig megmaradjon a kosár, mint főszereplő. A harmadik képnél is tulajdonképpen majdnem álló pozícióból, fölülről egyszerűen leirat szintjén kapjuk meg ezt a látványt, pedig ez ennél sokkal több. Szinte egy pöccintésre voltunk egy világcsúcstól a három képnél, de úgy gondolom, hogy mivel az ötlet rögzítése egy nagyon fontos dolog, az Áginak a három képre megvan a két disznó, csak azt kérem tőle is, hogy mindig az alkotások elkészítése előtt, legyen az mozgókép, legyen az állókép, legyen az rádióműsor, fogalmazzuk meg az üzenetünket magunkban. Mi az, amit szeretnék a külvilágnak üzenni?
Közbeszólok egy dolgot csak – szól közbe Zsolt -, hogyha egy gyertya szerepel ezen a képen, énnekem azért az akár az András nézőpontját követjük, akár ezt a tárgyszerű nézőpontot, ez a gyertya most nincs szerepbe hozva. Nem él. Az látszik, hogy már egyszer meg volt gyújtva, de most nem világít. Tudom én, hogy a napközbeni helyzetben a gyertya fényére plusz világítóforrásként nincs szükség, ugyanakkor a gyertya dísze, a gyertya értelme, a gyertya lelke az a láng. (szőke-hegyi)
értékelés: