Elemzés

Kettő egy
Ketten vagyunk egy család...

Annak ellenére, hogy az Ági ezt a képet gondolom a jobb kezével maguk elé tartva fényképezte a családtagjával önmagukat, ebből adódóan nyilván, mivel itt egy home-fotó jelenik meg, az álkapcsok nincsenek a képen, bár jó lett volna. Mégis azt gondolom, hogy a kép érzelmi töltése, mely a gyökereket is jelenti a hasonlóságon keresztül, az időn keresztül, egy nagyon őszinte levél számunkra. Talán nem lenne nagy szemtelenség Cseh Tamás híres lemezét idézni ide - Levél nővéremnek – tehát ebbe az album hangulatvilágba tartozó munkát küld az Ági. Itt megemlíteném Forgács Péter Privát Magyarország című sorozatát, amelyet a 90-es évek legelején kezd el és ebből a Bartos család részt, ha valahol megszerezhető, elérhető, nagyon ajánlanám, hogy nézzétek meg mindannyiótoknak. Ez egy egész különleges régi-régi amatőr filmekből összerakott üzenet, nagyon fölkavaró érzelmekben, az időről szóló történet. Ezért tartom fontosnak az Ági munkáját. Nyilvánvalóan azt hiszem talán elfogadjátok, hogy nem képzőművészeti szempontból kell közelítenünk, hanem az üzenet erőssége miatt, és ez az őszinteség benne van ebben a képben, nagyon örülök, hogy Ági elküldte nekünk és várom a további munkáit. Azonban annyi szigorúságot mindenképp kell mutatnunk, hogy bármennyire is személyes és erős ez az üzenet, az élesség, a fénytani, világítási problematika miatt egy malac most az ólban marad. (szőke)
értékelés:

Felező
este fáradtan,gyűrött arccal... ez gondolom ismerős. az arc jobb és bal fele, maszattal és maszat nélkül.

A második lecke önportré munka és az, hogy a Margit újra kezdte a házi feladatait egy határozott döntésnek köszönhető és ez jól érzékelhető ez a folyamat, követhető is. Az első lecke ismétléshez képest ugyanazt a kísérletet folytatja és erre a képre természetesen ugyanazok érvényesek még így a teljes arc tekintetében is, amelyeket az első leckére elmondtam. Ettől függetlenül fontosnak tartom, mert tudatos és határozott az az út amin elindult, tehát megkapja a három disznót. Annyit szeretnék még itt közölni, hogy jól látható, elsősorban a Pedellushoz érkező belső kommunikációkon keresztül is, hogy nem csak spontán munkákat küld Margit, hanem képsorozatokat, kísérleteket hajt végre és közös döntéssel került fel a színes változata ennek a képnek. Azt sejtem, hogy pontosan a színek miatt ez a bizonyos kettős én, és önmagam keresése jobban érzékelhető, talán ez nyilván, mivel nincsenek különleges berendezéseink, talán egy másik háttérrel még erőteljesebbek a narancsok, sárgák, bíborok, pink színformációk, még erőteljesebben kijönne ez a David Bowie-s hangulat, ezen természetesen érdemes tovább játszani, hiszen nem hajt bennünket a tatár. Azt lehet tudni, hogy rátalált egy útra és ehhez további jó lelkületet és örömet kívánok, mert úgy tűnik, hogy Margit itt egy nagy folyamatba kezdett bele. Három disznó. (szőke)
értékelés:

A napi utolsó szerelvénnyel utazva egy kört a Földalattin... A film hossza is a kört idézi, mert PI perc hosszú: 3,1416', azaz 3'08.30"

Most egy kicsit megtöröm azt a rendet amit szoktunk az elemzéseknél alkalmazni és először is azt kell, hogy mondjam, hogy a legnagyobb hatás és a legnagyobb élmény az, hogy az András sok vicces és humoros helyzet bemutatása után olyan filmet küldött nekünk, ami igazándiból nem ezt a vonalat követi és végre megtalál egy olyan történetmesélést, végre rátalál egy olyan helyzetre, amikor nem kell önmagát ez mögé a humoros, vicces fickó jelmez mögé rejtenie. Tehát én ezt a filmet azért is köszönöm, merthogy igazándiból végre kinyit egy olyan ajtót András, amit nagyon szeretnénk benne erősíteni, hogy igenis jó irány és végre ez olyan, minthogyha egy összejövetelen végre le tudnánk ülni és beszélni, mondjuk egy asztal mellett. Tehát látom, hogy van értelme, vagy volt értelme kivárni ezt a pillanatot. A film maga az egy keretes alkotás. A bevezető képsorokban és a befejező képsorokban is hasonlóképpen azt látjuk, hogy megérkezünk úgymond a tett színhelyére és utána egy nagyon érdekes gyorsított felvétellel készült utazáson vehetünk részt. Ez mindenféleképp azt kell, hogy mondjam több síkon mozgó filmi helyzet. Mégpedig azért, mert van egy konkrét utazás, aminek részleteit legalábbis már sokan megtettük. Ennek van egy továbbgondolása azokkal a mikró mozgásokkal, amik ezen a nagy úton belül megtörténnek. Nevezetesen néha az alkotó kis kamerájával kiszáll a földalatti kocsijából, aztán visszaszalad, sőt azt is látjuk, hogy itt voltak kommunikációs helyzetek is. És ezek nagyon jól ritmizálják magát a történetet. De ami számomra a leginkább izgalmas, azok a belső történetek, mint belső monológok, amik úgymond két állomás között történnek akkor, amikor akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, de a kamera ráfókuszál mondjuk egy másik utazótársra, vagy amikor a kamera mutatja magát a felvételt készítő személyt, miközben elsuhan az alagútrendszer. Tehát ez egy olyan ritmizálás, egy olyan belső mese elindítása, amit én nagyon fontosnak tartok, pontosan azért, mert a néző azon kívül, hogy kap egy ritmusában egyébként nagyon hasonlatosan, gépiesen ismétlődő történetet, mint amit már néhány filmmel ezelőtt láthattunk egy másik iskolástól, a Cseh Róberttől, ehhez képest az mindenféleképp egy pozitív történet, hogy mindezt az András saját magán, a saját belső gondolatain keresztül tudja szűrni és ez is meg tud jelenni ebben a filmben. Ami még egy fontos dolog, amit észre kell, hogy vegyünk, hogy a hanggal is egy manipuláció történik. Mert azon kívül, hogy meghagy az eredeti hangból részeket, motívumokat, azon kívül erre egy teljesen idegen hangot, egy valószínű fúrógépnek, vagy valamilyen háztartási eszköznek a hangját is rákeveri, ugyanakkor ez egy feszültségnövelő hatást ér el. Tehát miközben ennek egyébként van humora, aközben azért igazándiból a történetnek a feszességét növeli ez a hanghatás. Amit még megszeretnék jegyezni az pontosan az, hogy létrejön a film közepe felé egy kommunikációs helyzet a metrósofőrrel, aki gondolom, ki akarja zavarni Andrást a metrókocsiból, mert hogy a végállomásra értünk és ott nincsen átfordulás hiába, minthogyha régen ettől féltem is, hogy mi van ha fönt maradok a metrón, mert akkor biztos valami olyan helyre kerülök, ahol ezek átbucskáznak a fejükön, és akkor ott velem valami baj történik, ezért kell biztosan kiszállni... Tehát összefoglalva én ezt egy öt disznós filmnek gondolom és arra szeretném kérni az Andrást, hogy próbálja meg, mivel már nagyon sok mindent mutatott abból a humoros fickóból, figurából akit már nagyon jól ismerhetünk, hogy próbálja most meg ezt a mérlegserpenyőt ezekkel az alkotásokkal megtölteni, hogy kicsit visszabillenjünk abból az irányból és én bátorítom arra, hogy ilyen munkákat mutasson nekünk. (szőke-hegyi) értékelés:

Totem
Pesovár Annának és Tisza Sándornak, tisztelettel és köszönettel az indiánokról küldött hang és képanyagaiért!

Azt most előre jegyezném, hogy függetlenül attól, hogy a képe jó, a Béla kap három disznót és azért mert figyel, figyel a többiekre, figyel a környezetre, és nagyon örülök annak, hogy képekkel beszélve, kommunikál az Estiskolán lévő többi társsal is. Nyilvánvalóan az Annáék azért tudnak velünk kevesebbet beszélni, jelen lenni a rádióban, mert több mint 8 óra eltérés van egy másik országban, egy másik világban, ahol az Anna olyankor tanít, gyerekekkel foglalkozik és a Sándor ugyanúgy dolgozik, és ők archívból tudják a rádióműsorokat is meghallgatni. Ettől függetlenül azt kell tudnotok, hogy Pesovár Anna és Tisza Sándor is folyamatosan nézi az oldalt, folyamatosan jelen van velünk. Tehát én azért örülök annak, hogy a Béla elküldte ezt a fotót, mert nem csak az önmaga működése, értékelése, képzőművészeti munkája miatt készített el egy szép alkotást, hanem ezt az örömet megosztja másokkal. A képről azért nem fogok nagyon sokat beszélni, mert Bélánál nincs értelme ezekről a képekről azon az elemzés szintjén folyamatosan monológot működtetni, ahogyan gondolnánk, hiszen az egyértelmű, hogy a Bélának van képzőművészeti beállítottsága, az egyértelmű, hogy a Béla egy pillanat alatt a körülötte lévő valóságból tud egy-egy apró beállítás elmozdításával képverset, szimbólumokat létrehozni. Itt is ilyen történik. Egy talán iszapos, jeges felületen egy másik képdarabka, mint egy emberi testen elhelyezett másik felület nagyon szépen ritmizál, nagyon szépen harmonizál, tehát ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés:

szembenéző

Örülök, hogy a Margit újra kezdte a házi feladatait és egyre több olyan értékű kísérletbe fog, olyan kereséseket hoz létre, amely nyilvánvalóan az önmaga és a világgal való kapcsolatát bővíti, tágítja. Sok, egészen meglepő döntés van ennél a képnél a Tóth Margit-féle eddig beküldött alkotásokhoz képest. Mindenkinek javaslom, hogy érdemes visszafelé megnézni Margit ideérkezése és az azután küldött képeit. Az egyik ilyen például most ennél a képnél, ami egészen meglepő, hogy egy szélesvásznú formátumot választ. Olyat, mint amikor régen moziban jártunk és a híres filmeket szélesvásznon nézhettük meg, amely nyilván egy másfajta térérzetet, egy sokkal jobban befelé mozduló dinamikus térérzetet adott nekünk a mozivásznon is, ahol teljes lelkesedéssel a harmadik sorból fejben harcoltunk, lovaztunk az indiánokkal, ölelkeztünk Carry Grant-tel és bármit tudnék itt sorolni. Tehát az a választás, ami ebben a fekvőformátumban, ebben az elnyújtott, hosszúkás formátumban használ, az egyértelműen egy tudatos döntése annak, hogy én a tekintetemmel, a jelenlétemmel mindenféleképp kapcsolódni akarok hozzátok, hallgassátok meg a kérdéseimet vagy a válaszaimat. A másik ilyen döntése az, hogy használ egy baloldali, nekünk jobbról érkező oldalsó megvilágítást, ennek az oka pedig az, hogyha megfigyeljük, akkor a jobboldali arc kisminkelten, pici fényekkel, diszkrét színekkel a szemöldök alatt adnak egy üzenetet, egy maszkot, a baloldali rész pedig kisminkeletlenül marad. Egyetlenegy megjegyzésem lenne, hogy talán ha az oldalfényt, azt a fényt amely fölerősíti a könnycsatornánál a járomcsont fölötti, a szemöldökkörnyéki árnyékokat, viszont valószínűleg a lámpatest, a lámpa anyagából adódóan ez egy színes sárga fény, nem a domborzati felületek árnyékaival van a gondom, hanem a színvilággal, ugyanis ez a sárgás színezet tulajdonképpen olyan hatást kelt, minthogyha valamilyen módon csak másképpen lenne a baloldali rész is sminkelve. Tehát abban a pillanatban, hogyha ez a megvilágítás, vagy a sminkelés, mert ugye az alaptörténet, az alap geg az, hogy az egyik felem ilyen a másik felem olyan, mindenesetre ha ez a megvilágítás, ami - hiszen színpadi a megvilágítás - a színpadi felületre kerülne, tehát esetlegesen a sminkelést a baloldalon hajtottunk volna végre, még erőteljesebb lenne a valóság és a kreativitás kapcsolata, de a három disznó így is megvan, mert, és ezt mindenkinek mondanám, hogy érdemes megnézni, Margit rövid időn belül beküldött képeit és logikus, hogy azt mindenféleképp erősítenünk kell a Margitban, hogy ezen az úton haladjon tovább. (szőke)
értékelés:

publikuss
láncszem Kovács Dénes Láncreakció képe mögé.

Kovács Dénesnek a képét nem fogadtuk el - az a problémám, hogy ezt így, mivel Juhász Dani képe a Dénes képére vonatkozik, önmagában nem tudom értelmezni, mert ahhoz kapcsolódik ezért ezt a láncreakcióba nem tudom elhelyezni.
Tulajdonképpen egy olyan helyzetet látunk ezen a képen amikor vélhetően egy utcai művész vagy egy graffitis éppen befejezi, vagy éppen kijavítja, vagy kiigazítja a saját művét. Nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés abból a feltételezésből indul ki, hogy a teljes alkotást ez az alkotó hozta létre, akit a képen látunk. Az nem biztos, hogy így történt, de nekünk most ez van megmutatva itt a fotó által. Az ami ebben érdekes a számomra, hogy mindenféleképp létrejön egyfajta viszonyrendszer az alkotó és az alkotás között. Nem csak abban, hogy az alkotó éppen valamilyen műveletet hajt végre, jelesül itt épp a szemét igazítja ki ennek az alkotásnak, hanem azért is, mert ez a fajta feladat, ez a fajta feladatmegoldás ez mindenféleképp egy érzelmi viszonyt is feltételez. És nyilvánvaló, hogy ez az utcaművészeti helyzet, vagy idegenszóval – street art – helyzet az mindig egy lelepleződéstől való félelemmel is együtt járó helyzet. Tehát abban mindenféleképp különleges helyzet megfogalmazás, hogy az átlag néző ritkán lát munka közben, ritkán tud szembesülni munka közben egy ilyen helyzettel. Én valószínűsítem, hogy egyébként itt egy önarcképről van szó, és én nagyon örülök annak, hogy ráadásul ez, ahogy látom, olyan nekem itt mint amikor a szemétből, vagy a roncsolt felületekből hozunk létre alkotást. Itt is valamilyen plakátnak, vagy valamilyen előtte fölragasztott történetnek láthatnánk a nyomait és ebben fedezett föl az alkotó valami olyan formai megfeleltetést, amit utána fekete tussal, vagy fekete filccel kiegészítve tulajdonképpen létrehoz egy párhuzamot azzal a festménnyel, amire egyébként ugye a leirat is utal. Tehát én azt gondolom, hogy ezt én leckébe nem tudom betenni, mert nem tudok rá olyan leckét ráhúzni a láncreakción kívül, amire a Dani küldte, de én mindenféleképp azt gondolom, hogy az őszintesége és a keresetlensége miatt én megadnám rá a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök, hogy Bea küldtél házi feladatokat. Az első lecke portré arc nélkül házi feladat már csak azért is izgalmas, amit beküldtél, mert mozgófilmre készítetted. Azt a hasonló utat, kérdés felvetést, amelyet mások már esetleg ugyanígy fényképekkel, állóképekkel küldtek el nekünk - jelen esetben a mozgókép annyiban segít, hogy a test mozgásai és mozgásán keresztüli megismerés felé sokkal erőteljesebben, intenzívebben működik. Ennek az egyik eszköze az, hogy a kéz mozdulatai, mozgássorozata a megszokottnál lassabb, elmesélőbb, elbeszélőbb, feltáróbb. És egy hármas szerkezettel dolgozik ez a pici etűd, mert a kéz középpontjában, abban a tenyérrészben, amellyel érintünk, simítunk, sokszor dédelgetünk, és amely sokszor, ha valaki számunkra fontos, oly forróvá válik, a rendes fizika által érthetetlenül sok hőt termel, ez a tenyérközpont tartalmaz egy parányi kis féldrágakövet, vagy hegyikristályt, vagy rózsakvarcot, vagy esetleg egy olyan rózsakvarcot, amelyet sokáig az elkészülte előtt kint hagyhattak a napon és a rózsakvarc ilyenkor elveszti a rózsaszín hatását, de valószínűleg ez egy hegyikristály, egy ékszer van a tenyér közepén. Egy olyan ékszer, amely a test ékszere. Nem abban a megfogalmazásban, ahogyan a testékszereket ma oly sokan ismerik és használják, hanem abban a megfogalmazásban, amitől a tenyér ékévé válik ez a kis forma. A harmadik része a filmnek pedig az élesség elveszítése. Hiszen a kamera ráközelítésével egyre jobban életlenné válik ez a felület, és mivel ennek is egy ugyanúgy lírai, lassú menete van érthetővé válik, hogy miért. Mert csak a fények, a foltok, a ritmus marad a film végére. Nagyon örülök annak is, hogy még ha azt is fogod írni a kommentekben, hogy nem volt lehetőség új hangot szerkeszteni a képre, én örülök, hogy ennek a filmnek úgymond nincs zenei, vagy valamilyen különleges hangja, mert ettől a puritánságtól sokkoló, ettől zavarba ejtő ez az első házi feladat. Nagyon köszönöm, hogy elküldted a filmet és várjuk a következő munkáidat. (szőke) értékelés:

A fiúk
Ez egy átlagos , röplabda utáni beszélgetős, borozós péntek este. Sipi beszél folyamatosan gesztikulálva, Tibor pedig vigyorogva hallagatja.

Margit képében elsődlegesen az az izgalmas, hogy bár középpontra van helyezve egy pohár bor és az asztallap szintjéből, alsó gépállásból fényképezi ezt a közösségi jelenetet, egy oldott baráti beszélgetést, mégis az élesség megválasztásával a jobboldali háttérbe érkezünk az operatőr által nézőként és a fiatalember, aki balra néz, irányítja is ezt az egész kompozíciós rendet. Ahhoz, hogy ezt értsük igazából el kellene képzelnünk térképészetileg ezt a fényképhelyzetet felülnézetben, és azt látnánk, hogy a pohár jobboldali fiatalember, baloldali elmosódottabb mozgásban lévő ember alakja felülnézetben egy háromszöget alkot. Ennek a háromszögnek az iránya: pohár, jobboldali fiatalember, elmosódott beszélő, majd vissza a pohárhoz. Az élesség megválasztásával is ugyanezt az utat követi az operatőr. A kérdés csak az, hogy mennyire volt tudatos ez a fajta térszerkesztés. Az a sejtésünk, hogy a cappy-s pohár, vagy chappy-s üveg és a nagyon szép formájú boroskancsó szélei azért maradnak le jobboldalon, és a fiatalember koponyaíve, mert nem biztos, hogy tudatos a kompozíció ekként való megválasztása. Márpedig ez a kép ettől a rendszertől kap egy különleges hangsúlyt. Nagyon fontos, hogy a baloldalon a pohár egész a kép szélén megmarad. Ez az előtér háttér játék dinamizálja az elmosódott baloldali háttérben lévő figurát. Ez egy nagyon izgalmas dolog, amibe sejtésem szerint a Margit belenyúlt, de ez nem baj, hanem érdemes lenne elgondolkozni, vagy érdemes lenne ekként figyelni a vizualitást. Akár még beállítva is ugyanezt a kompozíciós rendet érdemes lenne megismételni. Pontosan azért, mert a kép, még ha véletlenszerűen is, sokkal többet mutat, sokkal többet ad, mint amit gondolnánk. Nyilvánvalóan, mivel egy szoció környezetben zajlódik mindez, lehetséges, hogy valamilyen szinten műtermi, vagy egy összefogottabb környezetben érdemes lenne megismételni ezekkel a tárgyakkal, ezekkel a szereplőkkel ugyanezt a megoldást. Ha erre lehetőség van, akkor véleményem szerint a pohár, a középen látható pohár fölső ívét vagy benne kellene hagyni a képben, vagy pedig a vörösbor folyadékpereménél kellene vágni a kompozíciót. Most nyilvánvalóan, mivel az ösztönös érzése, az ösztönös antennázása megvolt erre a különleges szituációra a fotósnak, ott a helyszínen elkészítette ezt a fotót, ebből adódik, hogy sok látványbeli pontatlanság van a háttérben, de még egyszer mondom, a kép védelmére, hogy ez azért van, mert ott egy azonnali döntést kellett hozni, hogy én ebben a közösségi helyzetben lefotózom mindazt, amit itt látok. Az ilyenfajta szoció fotó, amely ugyanakkor átlép a képzőművészet birodalmába is, óriási szakmai tapasztalatot és óriási tudást igényel. Ezalatt értem azt, hogy esetlegesen az expozíciós időt, vagy a kamerába érkező fény valamilyen manipulálása oly módon, hogy közben a valós helyzetet nem akadályozzuk, ez nagy tudást igényel, nagy rutint. Ettől függetlenül, pontosan azért, mert a Margit ezt ösztönösen megérezte, a három disznó megvan erre a képre és szeretném, hogyha esetleg van ideje, akkor ezekkel a tárgyakkal és ezzel a helyzettel folytatná a kutatását. (szőke)
értékelés:

Fogódzó
kapaszkodás - törés

Egyrészt köszöntünk az Estiskolán, nagyon örülünk annak, hogy megérkeztél közénk, és ráadásul pestiesen mondva nem semmi képpel érkeztél ide. Mit látunk a képen? Kezdjük innen. Látunk egy kottatartót, mégpedig egy olyan kottatartót látunk, amit az alkotó a kezével egy nagyon erős gesztussal megszorít. Még azt is mondhatnám, hogy minthogyha egy csönd pillanatát szakítaná meg ezzel a gesztussal. Mindez egy szinte monokrómnak tekinthető zöldes-sárgás színvilágban van tartva, ha jól látom vagy jól érzékelem, egy fényforrás, valószínűleg valami szobalámpa lehet, az, amiben ez a hatás vagy ez a megvilágítás történik. De ez csak a külső megközelítése ennek a képnek, ugyanis ennél sokkal több mindenről beszél ez a kép. Beszél feszültségekről, beszél útkeresésről, beszél dacról, szóval nagyon felcsigáztál, úgyhogy remélem mihamarabb látjuk a többi munkádat is.
Annyit azért hadd mondjunk el – szól Szőke –, hogy amit te feszültségként említesz, azokban nagy szerepe van ezeknek a törött formáknak, ezeknek az acél vagy réz lapocskáknak. Merthogy a sötét háttér miatt (mintegy ilyen színpadi vagy zenekari árokban az egyedül maradt zenész becsukja ezt a kottatartót) ezek kapnak hangsúlyt, ezek kapnak drámai hangsúlyt. Ezek a vonalak teszik ezt vibrálóvá, és tényleg három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Merengés

Semmilyen tekintetben nem tudom azt mondani a képre, hogy nincs szépen elkészítve, hogy nincs benne szeretet, hogy klasszikus értelemben mint feladat nincs megoldva. Mint feladat tökéletesen hordozza a hetvenes évek balatoni táj albumköteteinek, vagy más tájleíró fotóalbumoknak a mindenfajta ódiumát. Nekem a problémám az, hogy arra szeretnélek rávenni Gergely, hogy légy szíves kezdj el bátor lenni önmagaddal, és lépj abból tovább, hogy feladatokat teljesítesz. Feladatként teljesítettél dolgokat, végre kezdj neki az élvezetnek, és végre pontosan az élvezeten keresztül tetten érhető leszel a képeidben. Az pedig azt is jelenti, hogy súlypontozni fogod a létezésedet a vizualitáson keresztül. Most pedig, ha ezen az úton mész tovább, akkor mindig ott lesz valamilyen módon a jövő iránti félelmed, mert teljesíteni akarsz, és hogy jól tudod-e teljesíteni. Innen azt szeretném mondani, hogy a teljesítés sikerült, tehát kezdj el végre játszani. De a két disznó a csendre az megvan. (szőke)
értékelés:

William Blake Nyugalma az Öröklét Hajnalán
a Szerelmek kertje utáni állomás

Egyszerű leszek. Valamit gondolok Blake-ről, nem tudom, hogy a nyugalom az öröklét hajnalán az hogy van, ezzel a részével én nem fogok tudni mit kezdeni, és a szerelmek kertje utáni állomással sem. Azt látom, hogy itt két karosszék van, nekem nem az állomás jutott eszembe erről, úgyhogy ezt a részét nem fogom tudni megfejteni, lássátok, hogy bennem is vannak hiányosságok. A képet önmagában, mint az épített környezetre beküldött alkotást fontosnak tartom. Véleményem szerint inkább az amerikai pop-art stílusú fotókra, elsősorban a dél-amerikai vagy a road movie filmek hangulatára hasonlít a megfogalmazás. Elsősorban azért, mert manipulálva van egészen biztosan a színvilágában. Van az egésznek egy Eastman Color hangulata, és ettől olyan izgalmas, ettől olyan sűrű ez a kép, hogy közben egy deka embert nem látunk. Talán az egy kicsit kérdéses, hogy ott a bal fölső sarokban az a kis ablak, az vajon ennyire kell-e vagy jobban kell-e. Biztos vagyok benne, hogy valami kell belőle ott, mert az tartja ritmusban a képet, csak egy kicsit esetlegesnek érzem a kompozíciós széleket. De a kettő disznó az megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Rögtönzött pillanat

Nagyon szeretem ezt a képet azért, mert a hiánnyal dolgozik, és mégis jelen van a szereplő. Jelen van a kis pöttyös cipővel, jelen van az eldobott cigarettával. Tehát a jelenlétet olyan módon oldja meg, minthogyha egy szellemvilágból köszönne vissza. Nagyon furcsa érzés ez a fajta megfogalmazás. Ami számomra egy picit kérdéses, az a nézőpont, a kamera síkjának megválasztása. Én legalábbis biztos, hogy egy picit lejjebb vittem volna a kamerát. Itt érzek valamilyen bizonytalanságot, vagy lehetett volna följebb is vinni, mindegy, mind a kettő valamilyen irányba elvitte volna ezt a dolgot, és határozottabbá tett volna azt, hogy milyen üzenetet akarok mondani. De az első lecke portré arc nélkülre nagyon jó ötletnek tartom pontosan azért, mert két év alatt itt nagyon sok első leckével találkoztunk már, szinte hát ugye a legtöbb első leckét láthattuk, vagy a legtöbbféle beköszönést. Ez egy olyan beköszönési forma, vagy ez egy olyan mód, ami újdonságot hordoz, és ennek nagyon örülök, hogy úgy készítünk portrét, hogy nem vagyunk rajta a képen, és mégis jellemző ránk. Tehát én ennek örülök, úgyhogy én a három disznót megadom, de ez a döntés azért nem árt, hogyha meghozódik ezzel a perspektívával. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mariann
Mariannal a Mikulás bulin találkoztunk, ismerkedtünk meg. Januárban meglátogatott, akkor készült a kép.

Érdekes, hogy a visszapillantó tükörben látható kettős portré, amelyet a fényképezőgép ugye az egyik résztvevőnél kitakar, mindez középpontra van rendezve, de valójában az élesség a külső világra, a téli világra koncentrál. Az biztos hogy fontos, hogy a Margit ezeket a lépcsőket meg tudja lépni, az biztos, hogy fontos, hogy ő is ezeket a gegeket a saját munkáin keresztül meg tudja ízlelni, ezt tartom elsődlegesen fontosnak ebben a képben. Úgyhogy én ezért adok két disznót, merthogy igenis a Margit is, aki nemrég vett a kezébe fényképezőgépet, hadd járja csak végig az utat a fényképezőgépen keresztül, hadd csodálkozzon rá a világra. Kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Egyszer télen
Kint maradt a nagykabátom!

Érdekes megfigyelések sorozatába illeszkedik ez a kép. Az Estiskolán több, a pop-artra rácsodálkozó megfigyelés van, és itt is ugye valamilyen virágcserép lehet ez a kerámia farmer, amit ugye belepett a hó, de azért mégis látjuk itt ezt a formát. Valami mégis hiányzik magáról a képről, mert ugyanolyan értékű most jelen pillanatban a kerti öntöttvas szék karfa, a háttérben lévő oszloprudak, valahogy nem különül el ettől a két kis virágtartó forma, maga a vöröses színű cserép és ez a szürreális szerkezet. Valami pici még hiányzik abból, hogy ne csak egyszerűen az történjen, hogy látok körülöttem valami furcsaságot – bár ez is fontos –, hanem még utána kellene az alkotónak dolgozni mindezzel, hogy teljesen és megismételhetetlenül csak az ő képének tekinthessük. (szőke)
értékelés:

Menet
Folyton úton... Jövet-menet.
Van úgy, hogy annyira leköt az Út, hogy elfelejtem, mi is a Cél.
Néha a Cél homályosítja el az odavezető utat.
Néha megpillantom Magam és megállok.

Olyan ez az egész, jó, sejtem én, hogy visszapillantó tükör, söttörö-röttörö, de olyan ez az egész, mint hogyha valahol 1985-ben a Horizont mozi gépházában lennénk, és lent vetítenék a Balázs Béla Stúdió valamelyik akkori munkáját, és fönt a gépész figyelné a gépházból a vetítőtermet. Ez azt is jelenti, hogy a kép fölső harmadában lévő teljesen fekete fölső felület nyomja lefelé a száguldó utat, uralkodóként van, kézjegyként jelen a tükröződésben az alkotó, aki a varázskamerája mögé bújik, és ettől van az egésznek egy furcsa dinamikája. Az alsó, világos, filmmúzeum-szerű képekre ránehezedő fölső, fekete színnel körbekeretezett jelen. Úgyhogy én ezt egy jó választásnak, egy jó ötletnek, egy jó gegnek tartom, az a kérdés csak, hogy a Gergely a következő munkáiban is meg tudja-e tartani ezt az abszurditást. Három disznó. (szőke)
értékelés: