Elemzés

Úton hazafelé

Egy klasszikus, akár amerikai roadmovie nyelvezetét idéző képet látunk a hosszú útról. Alapvetően egyharmad talaj és kétharmad ég variációval jó ritmusban dolgozó tájképet látunk. Nagyon szerethető ez a zöldes-szürkés szinte monokróm világ, amelybe csak a kék ég keveredik bele. Így ez az okkeres-zöldes-sárgás valami, ez nagyon fura kapcsolatban van ezzel a világos kékkel. Talán csak annyi lenne a megjegyzésem Viktória mostani képeinél, hogy az nagyon jó lenne, hogy ott legyenek azok a kézjegyek, amelyek kizárólag és csakis kizárólag Bach Viktóriára jellemzőek. Szeretném, hogy ha bátrabb lennél önmagaddal. Tehát kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Kéttorony
Mácsai képére reakció.
Pesten is van tiltott zóna, csak a főváros több tornyot tud felvonultatni.

Mivel Gerlei a láncreakcióba küldte ezt a képet és a láncreakcióba elfogadjuk, ezért ez a kép most nem elemződik, hanem bekerül egy sorozatba. (szőke)

Kiszolgáltatva

Amikor olyan műtárgyak, formák, pupettek, embert utánzó felületek kerülnek filmekbe, fényképekbe, mint jelen esetben itt is ezen a fekete-fehér képen, akkor én mindig valamilyen furcsa eltaszítást, furcsa sérülést is érzek anélkül, hogy tudnám, hogy a képnek valójában mi a pontos üzenete. Csak abban a viszonylatban, ahogy találkozhattam egyetlen egyszer Camillával és ahogy, azt kell hogy mondjam, feltételezni kell, hogy Camilla mindig mélyen él meg dolgokat. A kép valószínűleg nem csak egyszerűen egy gyermekjátékszer lefényképezése, hanem ez a kvázi embrióforma-szerű kis figura nagyon is utal valamire. De ez csak az én megítélésem. Ha esetleg jól keresgélek – azt hadd mondjam most újra, hogy nem volt mostanában időm hozzászólásokat olvasni, tehát igazából nem tudom, hogy ti most hol tartotok, mit beszélgettetek képekről – tehát hogyha van valamilyen asszociációja ennek a képnek és nem egyszerűen csak egy kis tárgyat fotóztam le, de abban az esetben is, ha ez csak egy tárgyfotó, az nem indokolt, hogy mitől csonkolódik a lábszár környéke, miért vannak különböző foltritmusok a háttérben. Függetlenül attól, hogy ez egy műanyag öntvény, ugyanúgy érvényesek rá a fotográfia szabályai. Azt kéne vizsgálni igazából, hogy amennyiben csonkolod a képet, ezen keresztül a műanyag baba testét, ha ennek van tulajdonképpen oka, esetleg az ok kimondásával, az ok pontosításával a kompozíciós arány is helyrehozható lenne, mert most igazából inkább pontatlanságnak és inkább esetlegesnek tűnik a baba kompozíciós rendje. Úgyhogy ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Törés

Ugyanúgy, ahogy az előző képnél, a parányi belő világ a témaköre most Mariann fotóinak. Érdekes módon amíg azt mondtam, hogy a tél házi feladatnál szűkíteni kéne az irányt amiről mesélni szeretnél, addig itt pedig csak jégfelületeket vagy jéghez hasonló felületeket látunk és színfoltokat, mégis nagyon erőteljesen asszociálódik, asszociálható ez a mostani kép. Tehát annak ellenére, hogy azt mondhatnánk, hogy a képen igazából konkrét szinten alig látható valami, a foltrendszere és az asszociációs rendszere a foltok kapcsán megnyitja, elindítja ezt a történetet és véleményem szerint a nőiség felé. Én ezt a képet el tudom fogadni, három disznó. (szőke)
értékelés:

Jégbe zárva

A mikrovilág, parányi felületek világa mindig is egy hálás fényképészeti lehetőség. Nagyon sok apróság jelenik meg itt is ezen a növényfotón, növények fotóján. Különösen izgalmas a kép bal fölső részén talán boróka vagy valami hasonló növénynek a kis barna színű növényhajtásai. Picit azt érzem, hogy amikor lehetőség nyílott arra, hogy Mariann betekintsen ebbe a csodálatos világba a kamera által, akkor túl sok minden ragyogott elő. Például a kép bal alsó felén a jégnek van egy nagyon szép kékes rajzolata, ott valamilyen kis repedés vagy vízfolyás megcsillantja ezt a felületet, csodálatosan szép. A bal oldali résznél egy virágszirom lilái egészen izgalmasak. Majdnem középen kicsit jobbra maga ez a növényforma, a bimbók, a felületek, ez megint csak egy egészen izgalmas kis csoportkép. Ezek mind együtt vannak itt jelen ezen a képen, de azt kell hogy mondjam, hogy nem állnak össze. Tehát ennél a képnél talán érdemes lenne eldönteni azt, hogy pontosan mi lesz a merítésem, és lehet, hogy ha kevesebbet fogok, akkor többet tudok emelni. Tehát én nagyon jónak tartom azt az irányt, hogy elkezdtél ezekbe a mikrokörnyezetekbe megérkezni, de itt is ugyanúgy kell ezt tulajdonképpen kezelni, mintha egy beállított, vagy egy modellel történő fotózás zajlana. Én erre egy disznót tudok most adni. (szőke)
értékelés:

Élettér

Vera sorozata egy tudósítás abból a mikrokörnyezetből, belső, személyes élettérből, ahol most élhet. A virágszirom kapja most azt a szerepet, feladatot, amely az előző Élettér-ben a láb, a lábhoz kapcsolódó két papucs, és az almák. Nagyon szerethető kép ez, szakmailag itt is rendben vannak az eszközök. Eddig három ilyen képet láthattunk a Verától, mégis továbbra is azt mondom, hogy az almákkal és a lábbal való közös játék az, ami eddig ebben a filozófiában a legerősebb. De a két disznó megvan erre a képre. Kérdezhetnétek, hogy az egyik képen is van virág, a másikon is, mi mégis a különbség, ami miatt Szőke ezt magsabbra értékeli, mint az elsőt ebből a sorozatból. Ha megfigyelitek, addig, amíg az egyik képen a virág a főszereplő és ennek súlyát nem sikerül képileg átfordítani, addig itt épp a mellékszereplő státusz az, ami okán ez a kis virág drámai hatást kelt. Tehát ami az egyik képen forma, az a másik képen tartalommá válik. (szőke)
értékelés:

Lent vagy Fent

A Bara ötlete egy jó geg, amelyben ugye a kamerát tulajdonképpen megfordítja, és ezzel a térérzet bizonytalanná válik. A kép majdnem középen egy kicsit ferdén, szinte szimmetrikusan osztódik, és az alsó régióban látható a fényképező lába. Az oldalt lévő terméskövek és minden olyan, minthogyha egy kártyalap, egy dupla osztatú kártyalap lenne látható, erről talán már régebben is beszéltem. Még ide kívánkozik, hogy ha esetleg az estiklopédián már többször említett Cornelis Escher képeit megpróbáljuk ebbe a gondolati rendszerbe behívni, akkor talán az a lépcső, amely a kép felső felületén ritmikai elemként van jelen, ebben a játékosságban, a lent vagy fent témájában, igényelne egy emberi alakot. Akár úgy, hogy az emberi alak ezzel a megfordított kamera effektussal állna vagy feküdne ezen a lépcsősoron. Az biztos, hogy azt a játékot, amely a szimmetriára épül, azt a fotózott személlyel ugyanúgy duplikálni kellene. Ettől függetlenül a 17. lecke utazás és hazatérés témárara küldött munka két disznót megér, de javasolnám, hogy ha van kedve a Barának akár lakásban, bárhol ahol hasonló logikai környezetet talál, játsszon még ezzel az ötlettel. (szőke)
értékelés:

Élettér

Szakmai szempontból tökéletes képet látunk, átgondolt munkát. Az előző Fehér Vera – Élettér című képhez képest azért tudom azt mondani, hogy egyetértek ezzel a képpel, - hiszen az előző képnél mondtam azt, hogy láttam, találkoztam a Verával, még talán azt is lehet mondani, hogy nagyon szeretem a Verát - mert ez a kép abban különbözik az előzőtől, hogy száz százalékosan benne van a Vera. Az mindegy, hogy a Vera lába van-e ott a tükörben a kínai papuccsal avagy sem, de az biztos, hogy attól válik élővé és nem csak egy struktúrafotóvá ez az üzenet, hogy az ember lába megjelenik a tükröződésekben. Az emberi szimbolikákról lehet egy csomót beszélgetni, vitatkozni, hogy az alma vajon a tudás vagy a bűnbeesés almája-e, és hogy a háromszoros alma, és hogy ez miért van a lába között az alkotónak, majd ti ezt esetleg a fórumon ha beszélgettek, vagy a hozzászólásokban biztos végigelemzitek.
Azért tréfás a Vera, vagy trükkös – folytatja Hegyi –, mert bocsánat, ott a lába között van egy alma, ami tükröződik, aztán itt meg hol a lába? Tehát hogy létrehozott valami olyan tükröződési helyzetet, amivel tulajdonképpen, mint egy zsonglőr játszik.
Jó, csak én – veszi vissza szót Szőke – nem véletlenül nem akartam most egy logikai eszmefuttatáson végigszaladni, hogy egy széttett láb között lévő második alma, vajon honnan pottyant ki, és hogy az almák sora mit jelent. Én nem véletlenül nem tettem meg, hogy elkezdtem volna a filozófiai üzenetrendszerét boncolni ennek a képnek, miközben az is elképzelhető, hogy ha egyszer egy meleg tea mellett, vagy egy kávé mellett egy pici kis kávézóban leülnénk, valószínűleg az lenne a következő lépcső, hogy igenis mi a képek szimbolikája. De most elégedjünk meg annyival, hogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csend

Talán ugyanaz a helyszín, melyet az előbb egy másik képén elemeztünk Mariannak. Újra a pannó formátumot használja. Nagyon szívet melengető az, hogy miközben úgy tűnik, hogy most akkor megtetszett ez a húzott verzió, akkor csinálgatok ilyen képeket - kérem szépen nem ez történik. Egy teljesen más üzenet és egy teljesen más történet zajlik egy hasonló, hosszúkásra szerkesztett formánál. Mondom, talán a helyszín is ugyanaz, de a kép története, a kép meséje sarkalatosan más. És ez véleményem szerint azt jelenti, hogy nem egy lustálkodás történik, hogy ott maradtam reggelig a forralt bor után és csattintottam még egyet a jégpályáról, hanem egyrészt valószínűleg visszatérő képzőművészeti munka zajlik, visszatérő megfigyelések. Másrészt pedig úgy tűnik, hogy egy adott szituációról igenis van többféle mondanivalója, amire azt mondanánk, hogy jó, hát a korcsolyázós történet egy tök jó kép, ne húzzunk már le róla még nyolc bőrt. Úgy tűnik, hogy mivel Mariann ebben a tekintetben tudja, hogy mit akar, pont a csend az, ami visszarezonál a mozgás házi feladatára. Így használja a különböző építészeti formákat, a beállítást is, ugyanis a jégpálya felől, ahol a korcsolyákat föl szoktuk húzni a lábunkra, onnan is lehetett volna készíteni erről a szép felületről egy tájképet, miközben ez a szimmetrikus de az épületek miatt mégis aszimmetrikus szerkezet innen mesélhető el jól. Olyan az egész, mint a Versailles-i kastély eddig nem ismert részlete. A király nagy kertjeit ábrázolják így, az óriási felületeket, vagy a keszthelyi Festetics-kastélynál a kertet. Egyértelműen egy bemutató jellegű nagy átfogó kép amelyben a hiányról is mesél. Hiszen megszoktuk, hogy ez a jégpálya mindig nyüzsög, szólnak a hangosbemondók, és folyamatosan valakit látunk korcsolyázni. Azt is el tudom képzelni, hogy a Mariannak az előző kép hatására jutott eszébe, hogy na vajon milyen lehet ez, amikor nincs ott senki. Nagyon fontos, hogy képes volt másként beszélni és másként mesélni. Abszolút más a fogalmazás is. Merthogy ugye most fölvetődhet az, hogy de a Mikolics Mariannak a Szőke miért nem mondja azt, hogy miért nem jelenik meg benne a Mariann, ebben a képben. Kérem szépen, ebben a képben a Mariann benne van. A távolságtartással, a mesélési móddal. Nem kell az, hogy a kisujja belelógjon. Másutt meg lehet, hogy egy másik képnél éppen az hiányzik. Egy szobabelsőnél, ahol látjuk a párnákat, én azt gondolom, hogy fontos lehet egy testrész vagy egy nagy bütykös fiú lábujj, itt pedig így van jelen az alkotó, hogy a távolságtartásán keresztül, a megfigyelői attitűdön keresztül hagyja ott a kéznyomát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgásban

Egy óriási pannó képet látunk, mint a Magyarok bejövetele, még akkor is, ha az eredeti méret egy pici, filmszalagszerű forma (itt a kivágásról próbálok beszélni). Ez az, ez a hosszú, elnyújtott elbeszélő forma, amely olyan, mintha valami régi anzixot látnánk, hiszen lemaradnak az ég jegyei, az előtér, és mindazok a kis parányi marionett-babák láthatóak ennél a korcsolyázós történetnél. Ha Mariann régebbi alkotásait megnézzük, mindig is nyitott volt a megfigyelésekre, a picit melankolikus, merengő, távolabbról is rátekintő elmélkedésekre. A képkivágás, pont attól, hogy ilyen elnyújtott, parányivá, apró fázispontokká alakítja az embereket. Ezen a képen nem az a lényeges, hogy tudjuk, hogy Vörös Lajos és Vörös Lajosné azon az estén ott voltak-e a többiek között, legfeljebb rá lehetne bökni és azt mondani, aki jelen volt szintén ezen az örömteli estén, ahol a hangszóróból, megafonokból szólhatott akár a karácsonyi zene, és forralt bort lehetett inni a büfében. Egészében jelenít meg egy érzést ez a kép. Miközben eddig sokszor a mozgásban házi feladatra olyan alkotások érkeztek be, ahol a filmfelvevő gép és a valóság expozíciós ideje kapcsolatából sokszor magát a fizikai mozgás jelenségét vizsgálták a fotósok, itt ugyanúgy egy mozgásban lévő csoportot és tömeget látunk, de szinte kimerevítve, mint egy képzőművészeti stúdiumot, tanulmányt, ahol az emberi mozgás anatómiáját figyelhetjük meg. Ez pedig azért érdekes, mert a Mariann tulajdonképpen a karakterekről, az emberekről beszél, amely talán Krúdynál vagy Nagy Lajosnál érezhető nagyon izgalmasan, ahogy nem tájleír, hanem helyzetleír. A kiválasztása ugyanakkor ennek a nagyon hosszú, elnyújtott formátumnak a távolságtartást is jelenti. Azt, hogy én mint alkotó látok egy közösséget, jelen esetben itt azokat akik korcsolyáznak, leválok tőlük, messzebbről, elmesélő módon készítem a megfigyelésemet amely összefüggésrendszert mutat, de nem vagyok benne ebben az élményben. Pont attól, hogy ilyen parányiak a figurák ezen a képen, valójában a vágyat erősítem, hogy olyan jó lenne együtt játszani velük, olyan jó lenne nekünk is ott korcsolyázni. Mivel ezt az eseményt kívülről fotózza az alkotó, valahogy olyan érzés van, még akkor is, ha esetleg most, ezen a karácsonyon, vagy ezen a télen történt mindaz, amit itt látunk, mintha valamilyen régi-régi anzix lenne az, amit ő itt elküldött. Úgyhogy én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Élettér

Természetesen egy szakmai értelemben professzionális képet látunk, és szeretem is ezt a képet. Minden olyan szakmai háttere megvan ennek a képnek, amire azt kell kimondani, hogy ez a kép jó. Talán egy apróságot kivéve, ha a Vera nem sértődik meg - azt merem állítani, hogy találkoztam már a Verával, és talán még azt merem állítani, hogy picit megismerhettem a Verát. Ha ez elfogadható, és megengedi a Vera, hogy ezt kimondhassam róla, akkor egy aprósággal van problémám a kép kapcsán, hogy ebben nincs benne a Vera. Én ismerem a Verát, éreztem, szagoltam, mellette voltam. Minden szakmai tudása egy védekezés arra, hogy valójában ahhoz a Verához, akit én ismerek, nem tudok közelebb kerülni. A kép támadhatatlan képzőművészeti szempontból, fotóművészetileg is, de ez nem a Vera. Úgyhogy én nagyon szeretem a képet, ha nem az lenne a feladatom, hogy próbáljam a házi feladatokban mint egy rossz kritikus keresni magunkat. Ezért én azt kérném, hogy a huszonhármas lecke péntek délelőttöt a Vera ismételje. (szőke)

Anna osztálya üdvözletét küldi és izgatottan várja a viszont-üzeneteket érdeklődő diákoktól és osztályoktól az Estiskola oldalain keresztül.

Mártinak - aki sok fontos alkotást, munkát, üzenetet küldött, fontos része volt az Estiskola korai szakaszában is - egy fontos házi feladata lett pont az ő szemlélete miatt az Estiskolán. Ez a házi feladat az én értelmezésem szerint pontosan a címből adódóan („Mindenki csinálja azt amit akar”) nem egy egyszerű primér megfogalmazás, hanem valahol a szabadságról, a játékról, a táncról, az örömről, a gyermekkorról is szól. Ezért érzem én jó választásnak az Anna üzenetét, amely egyrészt mozgófilmként érkezett ide, másrészt az Anna itt egy közvetítő szerepet, egy generáló szerepet is vállal. Fontos azt kijelentenünk, hogy nem csak egy egyszemélyes alkotást kaptunk Kanadából, hanem többször érkezett már attól a kis közösségtől üzenet, ami oldalunkra, akikről mi nagyon keveset tudunk. Másik világban, másik filozófiai rendszerben, és más anyanyelven beszélnek. Az arcokról látszik, hogy soktörténetű csoportról van szó, ázsiai és más típusú arcokat lehet a fiatalokon látni. Egyrészt nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy az Anna itt nem elsősorban csak az ő személyes történetét fogalmazza meg, hanem az ő személyes történetén keresztül (hiszen tudjuk azt, hogy ő pedagógus, ő is foglalkozik ezekkel a fiatalokkal) a fiatalokról, a fiatalok közösségéről tudunk meg többet - örömöt, táncot. Nem véletlen, hogy nem a filmszakmai elemzésbe kezdtem itt bele a Matek jelmezben című filmnél, hanem azt a fajta irányvonalat szeretném tudatosítani a többiekben is, akik olvassák az elemzéseket, hogy fontos ilyen fajta házi feladatoknak is érkeznie, ahol közösségről van szó. Talán nem nagyképűség azt mondani, hogy folyamatosan az Estiskolában bent zajló események nagy része is nem csak az individuumról, hanem a közösen gondolkozásról is szól folyamatosan feltételezve benne az egyént, az egyén döntéseit. Hiszen ha megnézitek a különböző alkotásokat és képeket, akkor azt látjátok, hogy ma már a hozzászólásokban folyamatosan mindenki kapcsolódik a másik munkájához a maga módján, tehát egy önszerveződő közösségként is létezik az Estiskolának ma már egy bizonyos szakasza. Ez nem egy kiválasztásos módszerrel, hanem önmagatok által létrehozott módon él és virágzik. Ezért tartom fontosnak Anna üzenetét, mert egy ugyanilyen élő és virágzó környezetről beszél, mesél. Az üzenet elsődleges lényege az, hogy bár ők egy másik világban vannak, még azt is megkockáztatnám, más körülmények között, és lehet, hogy amíg mi estiskolások Magyarországon sokszor egy-egy technikai dologgal sokat küszködünk, számítógépekkel, fényképezőgépekkel, kivetítőkkel, amikor táborok vannak, lehet, hogy abban a világban ezek a technikai eszközök szinte maguktól értetődőek. De abban azonosak vagyunk, ami szerintem ennek az üzenetnek is a lényege, hogy ők is játszani akarnak, ők is nevetni akarnak, ők is szeretnének bemutatkozni, és ezt tesszük mi is. Ebben nem a technika, hanem az üzenetek gyökerei azonosak. Ezek mind összességében a közösségről és a közösségben való játékról szólnak, amit mi a magunk módján Mácsai Feritől Gerlei Gabiig sokféle módon hozunk ide be munkában, életkorban, satöbbi. Küzdünk azért, hogy egy közösség legyünk. Én ezért tartom fontosnak ezt az üzenetet. Filmszerkezetben úgy gondolom, hogy a bevezetéssel, tárgyalással, bemutatkozással, a hangszerkesztési móddal egy nagyon szép kis gyakorlat ez, de mondom, elsősorban az számomra a fontos, hogy ezek a Kanadában élő gyerekek megtisztelnek bennünket a bizalmukkal még ilyen távolságból is. Még azt is feltételezem, hogy talán a kanadai internetes világban, a Kanadában felnövő gyerekek számára sokkal variábilisabbak a lehetőségek, hogy különleges oldalakat találjanak. Az, hogy ezek a gyerekek nekünk üzennek, az elsősorban azt hiszem az Annának is köszönhető, de véleményem szerint az Anna erőből, tudásból, pedagógiai szempontból nem tudná azt elérni, hogy időről időre nektek Estiskolásoknak üzenjelek a kanadai Estiskolások. Ezért tartom fontosnak a Matek jelmezben című házi feladatot. A film formában a maximális citromdisznót, az öt disznót szeretném megadni a csoportnak is, és szeretném, ha esetleg az Anna, ha lehetőség van rá, későbbiekben a csapatot is beírná vagy beíratná. Nagyon várom, hogy a további kis életükben lévő üzenetek ugyanúgy elérkezhessenek ide. (szőke) értékelés:

Ez egy, ha külön beküldött is, egy képsornak felfogható üzenetrendszer, és ebben Bara és a kismacska közötti kapcsolatnak talán a legközvetlenebb megnyilvánulását látjuk, amikor már nem a külvilággal foglalkoznak, már nem azzal, hogy hogy fogunk kinézni ezen a fényképen, mit üzenünk az utókornak, hanem szemmel láthatóan a kismacska és Bara egymással játszik, egymásra figyel. Ez egyrészt magyaráz sok mindent technikailag is, másrészt pedig kompozícióban is - bár utólag azért lehet pontosítani, például a kép bal oldalán van egy jelzéseiben nem értékes, nem informatív sáv, ami vágható lenne. Én azt nagyon pozitív dolognak tartom, hogy Bara beenged minket ebbe a belső világba, abba a világba, amibe egyáltalán nem biztos, hogy egy kívülálló egyébként a valós történetben be tud kapcsolódni – részben a szemérmességünk miatt, részben pedig azért, mert ezek a kisállatok kellően érzékenyek ahhoz, hogy ezeket a közvetlen szituációkat, legfeljebb a gazda jelenlétében, produkálják. Ezt mint üzenetet nagyon jónak látom és én elfogadom és köszönöm, mert a házi kedvencnél a macskára egy nagyon jó üzenet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szines világ
"És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió"

/Kosztolányi Dezső/

Ági küldött egy versidézetet is a fényképhez. Az Estiskolán sokszor a privát szférából bemutatva jelennek meg olyan képek, régebben is, ahol úgymond a piktogramokkal, mértani formákkal, kereskedelmi tárgyakkal van megtűzdelve a különböző házi feladatok üzenetrendszere. Itt jelen esetben valamilyen dominószerű vagy számsorszerű társasjátékot látunk szinte perspektivikusan egy családi szőnyegen. Ezt azért szerettem volna elmondani, mert a kép egészét tekintve maga az ember, az emberre jellemző stílusjegyek, gesztus, például a bal kéz kisujja, a nadrágszél, a rózsaszín zokni, a jobb kéz tartása, a jobb térd, és mindazok, amelyek sokkal de sokkal fontosabbak talán, mint az itt látható társasjáték, szinte csak keret szintjén, vagy érintőlegesen helyezkednek el ezen a képen. Tehát az arányok valójában, én úgy érzem, hogy egy védekezés felé csúsznak el. Ezek a védekező motívumok külsődleges tárgyi eszközök, amelyek nem erősítik a személyes üzenetet, hanem inkább körbebástyázzák. Így olyan, mintha be is tettem volna a lábam az ajtón, meg ki is tudnám egy pillanat alatt húzni. Ezért azt kérném az Ágitól, pont azért, mert fontos, hogy ő itt van és készíti az alkotásait, hogy mozduljon el még jobban önmaga felé, és bátrabban dolgozzon a történeteivel. Ezért adnám vissza a gyermekkor házi feladatot ismétlésre. (szőke)

Láncreakció: Gimesi András ifj. mágus képére nappal évkörrel, meg töprengőapóval.

Többször módosítottuk a Láncreakció lecke kiírását, mert bennünk is formálódott ennek a kerete, és kiegészítéseket tettünk ehhez, hogy egy új oldalrészben ezt gyűjteni fogjuk és gyűjtjük is egyébként. Ezzel majd egy következő munkát fogunk elindítani. Tehát azt kérjük tőletek, hogy fogadjátok el tőlünk, hogy mivel mi is be akarunk ebbe a játékba kapcsolódni, ezért ez a láncreakció annyiban mindenféleképpen speciális, hogy azokat a képeket választjuk bele ebbe a folyamatba, amikre mi is el tudunk indítani valamilyen kapcsolódást, valamilyen asszociációs folyamatot magunkban. Ez nem minősítés, hanem egyszerű tényközlés, hogy nem biztos, hogy mindig mindennel fogunk tudni valamit kezdeni. Most azt szeretném a Pistának mondani, hogy nem arról van szó, hogy ez a kép rossz, vagy ez a kép nem teljesít valamilyen feladatot, hanem csakis arról van szó, hogy mi nem tudunk az asszociációs rendjéhez kapcsolódni. Ezért nem választjuk be a Láncreakció feladat gyűjteményébe. Annyit még hozzá szeretnék tenni, hogy azok a képei az erősek, és azok az irányok az erősek, amikor valami spontán helyzetből adódóan kezd el dolgozni egy feladattal. Tehát nem egészen arra gondolok, amikor spontán helyzet spontán is marad, tehát nem kötelezően azt keressük, vagy azt erősítenénk Pistában, hogy úgymond vaktában kezdjen el fényképezni, de az mindenféleképp nagy segítség szokott neki lenni, amikor valamilyen helyzetre egyszer csak rácsodálkozik és azzal kezd el utána dolgozni. Itt ennél a képnél inkább azt érezzük, hogy valamilyen machináció, valamilyen kimódoltság volt. Tehát volt egy gondolati szál, amit ő tovább akart vinni, és erre készített valamilyen képbeállítást. Szerepel itt rajta egy falvédő, szerepel egy kucsma és szerepel kiterítve egy kártyapakli egy része, és ott még egy lyukas zoknit is látunk, Tehát ezek szimbólumok, de a szimbólumok egymás utániságához, a szimbólumok egymáshoz kötöttségéhez a kulcsot nem kaptuk meg. Igazándiból azt tudnám javasolni a Pistának, hogy foglalkozzon ezekkel a láncreakciós képekkel. Ugye most már három kép is kikerült az oldalra, de kerül még több is ehhez hozzá hamarosan, sőt lehet, hogy mire az elemzés kikerül addigra már kint lesz a következő. Tehát hogy figyelje magát, hogy milyen gondolatokat indít el benne, és próbálja meg az első megérzéseit kendőzetlenebbül megfogalmazni, kevésbé áttételesen, és akkor lehet, hogy bennünk is el tud indulni valamilyen folyamat, nekünk is tud ezzel segíteni. Úgyhogy nagyon köszönjük. (szőke-hegyi)