Elemzés

Karácsonyi csendélet
Karácsonyi menü

Abban az esetben – merthogy ez a kép nem jó, minden össze van benne kavarodva, de annyi történetet érzékelek mégiscsak – megadom, Csongor, a három disznót, hogyha ehhez küldesz nekem egy mesét. Egy szöveges mesét a bejglikről, a bóléról, vagy nem tudom mi ez, gyümölcskoktél, vagy a narancs Tropicana dobozról is, mindenről ami itt nem látható. Ha írsz nekem egy egy oldalas mesét, amit én az Estiskola Rádióban be tudok olvasni, azt elküldöd záros határidőn belül, akkor megadom rá a három disznót. Merthogy ez egy történet, de igazából ha fotós szemszögből nézzük, akkor nincs eldöntve, hogy azon túl, hogy a karácsonyi készülődést lefényképezted, miről szól. Az a kategória, hogy csendélet és az is a címe, hogy Karácsonyi csendélet. De ez nem csendélet, nem attól lesz csendélet valami, hogy nincsenek rajta emberek, és ott most csend van, mert éppen bejött a szakács és lefényképezte. Nincs eldöntve, hogy a kép vizuális rendszerében mi a súlypont, miért élmény ez nekem. Azon túl, hogy ezek őrületes sütik, tehát itt ha valami nagyon erős, az az, hogy nézem ezt a képet és el vagyok keseredve, hogy miért nem ülhettem ott, mert mindent fölettem volna, ami oda van rakva. Zsolt a zserbót, én meg itt a pizzát oldalt. Ha küldesz egy történetet és azt én be tudom olvasni az Estiskola Rádióban, akkor megadom a három disznót. De a képpel bajom van. Úgyhogy ismételj is azért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgásban a legvégsőkig
Romániai utunk során egy tucat balesettel találkoztunk az autópályán. Állítólag éjszakánként sokszor látni az úton kivilágítatlan fatolvajokat is, mi már csak a hűlt helyüket találtuk.

Én itt a kompozícióról, a világításról és az egyéb dolgokról nem is nagyon szeretnék beszélni. Nyolcas lecke, mozgás kategóriába érkezett ez a lecke, és nyilvánvaló, a leiratból egyértelmű az, hogy itt egy baleseti helyszínt látunk, és ez van tulajdonképpen fotográfiai eszközökkel dramatizálva azáltal, hogy egy hosszabb expozícióval az elsuhanó autók fényeiből egy vízszintes csíkot hoz létre a fotográfus. Én a mozgás leckébe el tudom fogadni, értem is az áttételt, hogy az autó is mozog, az ember is mozog, aztán a kettő találkozik, és ebből létrejön egy ilyen baleseti helyzet. Ugyanakkor azt mondom, hogy ahhoz, hogy ennek a drámája el tudjon indulni, meg kell találni azt a kötődést, hogy nekem ez a szituáció mit jelent. Ezt a kötődést akkor tudom megtalálni, ha ezzel van időm foglalkozni. Nyilvánvalóan rácsodálkozom erre a helyzetre amit a leírat is elmond, hogy úristen, és milyen szörnyű, és ezek tényleg így vannak, csak ezek az érzések ebben a megfogalmazásban nem tudnak túllépni azon, hogy az ember szokványosan szörnyülködik akkor, amikor valami olyan újsághírt vagy híradót lát, ami egy ilyen balesetről szól. Maga a fotográfia azáltal többé válik, hogy nem a naturális balesetet mutatja, mint egy helyszínelő kép, ugyanakkor a személyességét, hogy a Lacinak ez mit jelent, azt nem tudom meg a képből. A leírat segít, de ha a leíratot eltakarom, akkor nem tudom, hogy az ő véleménye micsoda Azon kívül, hogy van egy konvencionális, sztereotip véleményünk erről a történetről, hogy igen, szörnyű hogy elütik az embereket, meg szörnyű hogy ez a fatolvaj életének vége. Hát igen, szörnyű. Erre azt mondom, hogy és még huszonhatmillió más történet is szörnyű, de ahhoz nekünk valami közünknek kell lenni, hogy fotográfiába tudjuk emelni. Ettől még én megadom rá a három disznót azért, mert a mozgás leckére jó. (szőke-hegyi)
értékelés:

kisherceg megszelidítettél, ezért most lerókázlak.

Az ötlet az nagyon jó, hogy a Pista a kamera elhelyezésével, a kamera szubjektív használatával, kamera látószöggel játszik. Ugye itt egyértelműen mindenki számára érthető, meg talán a hozzászólásból is következtethető, ha jól látom ott egy vécélehúzó kandikál ki Pista bal oldali nyakrészénél, és ugye itt egy vécéülőke, ami egy űrközpontnak a tetejét jelzi, az fedi a kompozíciót. Ebből arra lehet következtetni, hogy magában a vécékagylóban helyezte el István a fényképezőgépet. Ez egy gesztuskép, és mint olyan nem nagyon lehet vele vitatkozni. Azt nem nagyon értem, hogy maga ez a raszteresség, ez a homokszemcseszerű lazúr miért van rajta a felületen, mert maga a kép szerintem nem indokolja. Lehet, hogy egy technikai hiányosság, nem tudom. Mint gesztust, el tudom fogadni.
Nekem ezekkel az a problémám – fűzi hozzá Hegyi –, ezekkel a helyzetekkel - akkor én leszek most a rossz rendőr -, hogy amikor elkészülnek, akkor és ott megvan a szavatossági idejük, és aztán le is jár.
Mitől tudunk meg többet az Istvánról? – folytatja Szőke – Mitől tudunk meg arról a Berecz Istvánról többet, aki a korai időszakában amikor az Estiskolára elkezdett járni, ha most rákattintunk és megnézzük a legelső alkotásokat, egy egészen más világot képviselt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az Istvánnak azok a képei voltak jobbak, hanem olyan, mintha most megpróbálna megfelelni egy adott környezetnek, egy adott közegnek, annak a közegnek, amely manapság, az elmúlt fél évben a képekből leszűrhető. Miközben Berecz Pista Berecz Pista, jó lenne ha ő olyan lenne, amilyen, és esetleg nem a kreativitása miatt, az ötletei miatt a jól alkalmazkodó, jó stílusérzékű ember. Nekem ez a bajom. Úgyhogy ezt áttesszük a szorgalmiba. (szőke-hegyi)

Barátom
Nézd mit mutat! Lentről felfelé könnyedén, rugalmasan, de tartással.

Én kedvelem ezt a képet azért, mert nagyon emberi az a mód, ahogy ezt a beállított talán táncpozíciót - biztos van ennek egy neve, én nem tudok táncolni, tehát én nem tudom ezt megmondani - megmutatja nekünk. Mégpedig az, hogy egy olyan környezetet választ, ami egyébként nem erre a célra szolgál. Tehát nem egy gyönyörű bálterem táncparkettjét látjuk, hanem nyilvánvalóan történt egy felkérés, hogy „Te, Kati, légy szíves mutasd már meg nekem azt a pa-dö-dö lépést, amit a múltkor is csináltál ott a diszkóban”, és akkor ez itt megtörténik. Nekem ez pont a keresetlensége miatt tetszik. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen keresetlen háttérben, egy keresetlen helyzetben mutatkozik ez meg, és nem egy beállított történet, miközben a póz meg az. Ennek a dinamikája az, ami ezt a képet elfogadhatóvá teszi. Ugyanakkor azt mondom, hogy a világítással problémám van, mégpedig az, hogy valószínűleg ez egy vakus felvétel, és attól, hogy nagyjából egyforma fényértéket képvisel a háttér, az előtér, a modell, a kandalló fatartó része, az ablak, az ablakban lévő kis karácsonyfa, ezért az egésznek nincsen plaszticitása. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ősz
Csipkebokor és a pákozdi medence

Előtér és a háttér viszonylatával dolgozik itt Csongor, és alapvetően egy klasszikus, útleíráshoz is használható tájképet látunk, amely nagyon szépen egy konszolidált formát, egy konszolidált rendszert közvetít. Ki kell mondani azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy szükséges valaminek avantgardnak, döntött képnek és abszurdnak lenni, hanem egyszerűen a táj szépségét, az őszi fényeket, színeket próbálja Csongor rögzíteni. Nagyon jópofa, ahogy a csipkebogyók itt a közelben látszanak. Talán annyit lehetett volna, egy picit manipulálni, hogy esetleg ez az égbe lógó egy szára a vadrózsának, meg az az elszáradt fa, ezt a kettőt esetleg meg lehetett volna igazítani, és akkor a háttérben lévő hegy-forma és az előtérben lévő növények nagyon szépen illeszkedtek volna. De megvan a két disznó a képre. (szőke)
értékelés:

El gondol...

(láncreakció -> Tóth Margit: Az ágyam 3.)

A kép belekerült a láncreakció sorozatba, ezért nem elemezzük, hanem abban a rendszerben fogja folytatni a feladatát tovább. (szőke)

Most épp' sötéten látom a világot...
Önarckép kísérleteim egyike.

Egy klasszikus portrét látunk. Nagyon jó, ahogy a Zoltán a fényekkel játszik, dolgozik. A beletekintő szem, a fények az arcon, klasszikus stúdium a festészeti eljárásoknál, ahol a sötétből csak bizonyos felületei jelentkeznek az arcnak. Véleményem szerint jól komponált - kezdi Szőke.
   A világításnál mondanék egy segítséget – mondja Zsolt -, hogy ugye, hát ezzel vagyunk egy páran így, mondjuk András talán jobban, mint én, hogy elfogy a hajunk.
   - Neked nem, mert nincs lenyírva – mosolyog András.
   - Nincs, akkora hajam van, mint egy őserdő – vigyorog Zsolt. – De nem ezért mondom, hanem nem azt mondom, hogy nem vágni kéne, mert a kompozíció tökéletesen rendben van, hanem a világítással hogyha pont az ellenkezőjét tennénk, tehát nem derítenénk, mint az eddigi fotóknál javasoltuk, hanem takarnánk. Hogyha a fény útjába valamit odateszünk, ami nem éles árnyékot vet, tehát nem közel tesszük, hanem a megfelelő távolságot megtartjuk, akkor ez olyan árnyékolást tud létrehozni, hogy a sötétben elússzon a fejforma. És akkor kevésbé hangsúlyos, mert most a homloknak a tónusértéke ugyanazt az erőt hozza, mint a szemé, és ezért nem tudok a szemre koncentrálni, holott az üzenet ott van. A három disznó megvan, várjuk a Zoltántól a további munkáit. (szőke-hegyi)
értékelés:

Önvégtelenités

...tükörjáték...

Az jutott eszembe, hogy Albert Einstein szobafestés közben a ruhásszekrényben a berakott tükrök között. Nekem ennyi jut eszembe. És fölkapcsolja a villanyt – előszavazza András Zsolt elemzését.
   Ez egy érdekes dolog, ezek a fajta, egyébként a Bódy Gábor által használt, ilyen öngerjesztő folyamatok, amikor a kamera a saját magára felel és a végén létrejön egy ilyen végtelenbe kifutó történet. Nagyon hálás dolog. Van valami kastély…
   - Az Esterházy kastély üvegtermére gondolsz – segíti ki András Zsoltot
   - Arra, ahol apám összetörte a Wartburgot.
   - Zsolt az apja által összetört Wartburggal kapcsolatban megjegyzi az Esterházy kastély üvegtermét. Annyit kell mondani most a vicc mellett erről a teremről, hogy itt szemben vannak - a barokk szabályai szerint - a tükrök. Ettől maga az óriási nagy terem sokkal nagyobbnak látszik, mert a tükrök egymást tükröztetik.
   Igen – veszi vissza a szót a Pedellus – maga az ötlet az jó. És az is jó, hogy ebből csinál verziókat, és az nagyon jó dolog, hogy létrehoz többféle verziót, és én azt mondom, hogy a nézők számára megkapóbb verzió valószínűsítés szerint az a fölső. Mert ugye ott van egy egészen érdekes szituáció és ott nagyon jól látják ezt a fajta tükröztetési játékot. Ugyanakkor én meg azt mondom, hogy kompozíció szempontból számomra az alsó az izgalmas, mégpedig azért mert ezekkel a kockaformákkal olyan, mint hogyha a Gimesi András, mint egy ilyen Kelj fel Jancsi figura, vagy ez a kis rugós figura így kipattanna a dobozból és akkor így – halló, itt vagyok, itt vagyok!! - , minthogyha ezekben a rekeszekben akár, mint egy ilyen falanszter történet, bezárva ott állna egy szereplő. És ez a fajta tükröztetési játék nem főszereplő, hanem csak eszköz. A másik képnél ez a főszereplő. Tehát én a két kép közül az alsót tartom értékelhetőbbnek, legalábbis számomra. A továbblépésre próbálok mondani olyan javaslatot, hogy azért ő ebben a képben egy szereplő! Tehát ez egy szerep. És hogyha ezt el tudom fogadni, akkor a történet akkor fog igazán célba jutni, hogyha ez a szereplő a szerepét el is játssza.
   Én még két dolgot szeretnék megjegyezni – veszi át a szót az Osztályfőnök – , hogy mind a két kép a harmadik emeleten történik, és nagyon fontos még a képnek egy eleme, az pedig a gesztus, tehát hogy az András milyen tartással és hogyan rögzíti önmagát. E nélkül ennek a képnek nem lenne ez az ironikus hatása.
   Igen, csakhogy erre én most mondok neked valamit – ellenérvel Zsolt. - Oké. Csak a Gimesi van olyan csávó, hogy fogja, föltesz ide két képet, talált egy baromi jó teret - megint itt van, hogy nem fejezi be - ez a tér kiált azért, hogy itt egy történet elinduljon. És azt mondom, hogy oké. Első kép, oké, a szereplő belép, második kép észreveszi, hogy beszorult a dobozba és hogy folytatom a történetet? Megint az, hogy folytatni kéne. Hát én nem adok rá disznót, egyet se, hanem folytatni kell. Tehát legyen szíves, ez akár hol is volt, ha Svédországban, hát akkor drágább lesz oda visszamenni, de menjen vissza és csinálja még tovább. Legyen végre tétje. (szőke-hegyi)

Voltunk, vagyunk
...leszünk?

Azt hiszem, hogy a kép címe az érthető az aláírással együtt. Látjuk a csodálatos fenyőket a háttérben és látjuk a télire elraktározott tüzelőket és valószínűleg ennek a párhuzama az, ami ennek a képnek a filozófiáját jelenti. Valahogy mégis vagy az előtérben lévő hó miatt, vagy mert hogy az a gyönyörű szép fenyőfa ott egy picit el van vágva a kép fölső felületén, valamitől nem sűrített a kompozíciója a képnek. Azon is gondolkodtam mielőtt nem olvastam el a címet, hogy nagyon érdekes lett volna, hogyha ez egy óriás panorámakép és ha ezeket a fákat, a tűzifákat látnám én ilyen szeletben, akár több panorámafotót készítve és egymás mellé ragasztva, mert az a ritmika az vizuálisan valami egész érdekeset ad. Ha mégis ennél a képnél kell maradni, akkor valószínűleg ugyanaz a probléma van itt is, mint az előző képnél, hogy a középtér, háttér nem választódik le. Ennek megint csak egy fényviszony lehet, vagy fényviszonynak a kivárása lehet a megoldása, hogy az előtérben lévő, vagy középtérben lévő farakás sor valamilyen más fényt kapjon és a háttér pedig hátrébb kerüljön. Most pedig olyan minthogyha a fenyők, a fenyőfák rá lennének festve erre a felület tetejére, és így nem érezzük azt a teret amit valójában kapnunk kellene.
Nekem van még egy problémám – szólal meg a Pedellus - hogy egy fotográfiánál, főleg ami külső térben készül, két választás van. Az egyik az, hogy jellegzetes a hely ahol készült és ott a hely jellegzetessége – lásd Eiffel torony, Notre Dame, bármit mondhatnék, egy kis ivói falu – tehát, hogy maga a hely jellegzetessége az, ami elviszi a hátán a dolgot, vagy pedig azt mondjuk, hogy teljesen sematikus egy kép, és akkor ennek a sematikusságnak viszont nagyon helyén kell minden szinten lennie. Tehát akkor nem lehet benne - apróságokról beszélek most - ilyen dolog mint az a deszka, amelyik ott most elvágja a képet. Vagy azok a rönkök. Tehát, hogy ezek azok a helyzetek, amiknél azt mondom, hogy azért van nehéz dolga a fotográfusnak, mert - én most egy nagyon szentségtörő dolgot fogok mondani -, itt most két eset lehetséges. Az egyik az, hogy azt mondom, hogy vágom a kép alját és akkor, hogyha vágom a kép alját a deszkánál, és még egy dolgot elérek és azt, hogy a farönkökre helyezett nylon, ami most egyértelműen farönkökre helyezett nylon és engem egyébként zavar ebben a kompozícióban, ha elvágom a kép alját akkor nem farönkökre helyezett nylonná fog válni, hanem olyan, minthogyha a táj folytatódna, akár azt is bele tudom képzelni, hogy a farönkök mögött a táj, a dombok ilyenek. Tehát a valósághoz most annyira oda vagyok szegezve ezzel az előtérrel és ezzel a belógó deszkával, hogy elkezdem keresni azokat a kötődéseket, hogy a nylonnal meg még le is van takarva, hogy ne ázzon meg, és akkor egyből az jut eszembe, na de hogy Ágnes, menj oda és vedd le azt a nylont és utána csináld meg a képet, majd hát, hogy nehogy bántódásod essen, rakd vissza a nylont. Ha ezt a kompozíciót választom. Mert akkor a fehér az az alapnál épp elég és akkor a fák, tehát az élő fenyőfák és a rönkök kapcsolata meglenne. Vagy pedig még egyszer mondom, akkor ott vágunk és akkor már nem fog zavarni ez a nylon. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mindenki csinálja azt amit akar
én például vizen járok

Én szeretem ezt a képet. Azt mondja a Dani, hogy ő például vízen jár. Azt most nem tudom teljesen eldönteni, hogy ez vajon akkor történhetett-e amikor egyébként ott a vízen járt azzal a vascsővel a lábán, amit láttunk a filmen, mindenesetre nekem nagyon tetszik az a beállítás amit a Dani kiválasztott, merthogy ebből a beállításból ahogy nézve, elsősorban nem tudja eldönteni, hogy most fekszik, vagy áll, vagy mit csinál ez a fickó ebben a pozitúrában, és aztán utána, ahogy minél több időt töltünk ezzel a képpel, tulajdonképpen az arc az, ami ebben segít nekünk és minden az arcra fókuszál és egy olyan háromszögformát ad ki ez az egész kompozíció, egy talpára állított háromszögformát, ami függetlenül attól, hogy maga ez a póz egyébként egy dinamikus helyzet és ráadásul egy fentről lefelé kommunikációban ugye nyilvánvalóan megadja a kapcsolatát is a szerzőnek a nézővel, ugyanakkor ezzel pontosan ellentétesen dolgozik ez a nyugalmas háromszög kompozíció. Tehát ez a feszültsége ennek a képnek, hogy van egy nyugalmat sugárzó háromszög kompozíció, miközben fölénk tornyosul egy emberi forma. Annyi csak, amit így bátortalanul megjegyzek, hogy azért ott azzal a has felülettel valaminek lehet, hogy nem ártott volna történni, tehát hogy valamit akkor már oda lehetett volna, és akkor még az öniróniája is elindulhana ennek a történetnek, de ez csak az én agymenésem, úgyhogy én megadom a három disznót ettől függetlenül, hogy nincs a hasára varrva valami. (szőke)
értékelés:

Önigazol(tat)ás
Címadásban sose votam túl jó, hát ez a cím se lett az igazi, de talán jobb mint az előző változat...

A 70-es években, a Mozgó Világban voltak hasonló gesztusjellegű munkák, amiket készítettek az ottani fotóművészek. Hogyha jól látom itt egy dögcédula vagy ilyen katonai jel, ilyen fémlap is itt van a kézben. Rengeteg irónia van ebben a képben, de pont a színválasztás, hogy fekete-fehér, szinte szociószerű, a lambéria előtt odahelyezett két kéz kifordítva ad egy drámaiságot annak, amit itt látunk. És miközben van ez az ironikus hangzás, az a jó, hogy keserédessé válik mindaz, amit kapunk, és én azt gondolom, hogy az első lecke portré arc nélkül-re ez egy nagyon jó kezdés és a Zoltánnak a továbbiakhoz kitartást és várjuk a képeit.
- Annyira megnézném ezt egy más háttérrel – mondja Zsolt.
- Igen. Azt esetleg, hogyha van kedved, akkor megpróbálhatod másik háttérrel megcsinálhatod, de jó az indulás. (szőke)
értékelés:

Fagyasztva épitett

Nagyon örülök annak, hogy az Ági a térben, a világban, a körülötte lévő világban a természetet és a természet rendjébe ember által beleavatkozott felületeket keresi, ugye itt valószínűleg egy 20-as években épített nyaralót látunk, vagy abban a stílusban felújított szállodaként, vagy vendéglőként funkcionáló épületet, ez adja a hátteret ennek az objektumnak, ami gondolom egy szökőkút és ez most meg van támasztva különböző rudakkal. Nagyon izgalmas a kettőssége ennek az egésznek. De talán valahogy egy picit kellett volna még mozogni evvel a kamerával egyrészt, mert nagyon érdekes az, ahogy ez a háromszög és ez a csúcs oromzat, az épület oromzata háttérként megjelenik ennél a fallikus formánál, de mégis azt mondom, hogy vagy fényben, vagy valamilyen oldalirányban való elmozdulással kellett volna jobban szétválasztani az előtérben, vagy középtérben lévő fagyott formát és a hátteret. Most egy kicsit ez valahogy pont a háttér miatt kaotikussá válik, de az egy disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Korzó Üzletház 2008. A fotó a marketing manager engedélyével készült. Dóczy Ferenc képére.

Ezt a képet nem elemezzük, hanem bekerült a láncreakcióba. (szőke)

Fénygömb
(láncreakció -> Dóczy Ferenc: Margit lajtorjája)
Ez egy 2003. szeptemberében elkapott kép, és azonnal ez jutott eszembe Feri képéről, csak eddig tartott megtalálni...

Nem elemezzük, elfogadtuk, átkerült a láncreakció külön oldalba. (szőke)

Érdes
Ideje lenne levágni a körmét szegénynek.

Még azt is mondhatnánk, hogy hohó, hát ez bekerülhetne akár a háziállat kategóriába is, merthogy sejthetően valamilyen házikedvencnek a talpát láthatjuk, és mégis azt mondom, hogy nekem azért érdekes ez a kép ebben a leckében, mert egy olyan gondolatot indít el, hogy maga a járás és a járásbiztonság az, amit itt egyértelműen látunk, hogy ez a talpfelület, ezekkel a hosszú körmökkel biztos, hogy nehézséget okoz és mégis maga a póz amiben ez a sejthetően kutya fekszik, a póz az meg egy nyugalmat mutató póz.
Sőt egy kiszolgáltatott póz – mondja András – majdnem arra asszociáltam először, hogy ez egy valamilyen kitömött állatnak, ilyen kandalló előtti oroszlánnak a lábai. Nagyon, nagyon érdekes, nagyon meglepő ilyen közelségben látni egy házi kedvencet. Megvan két disznó, mert hogy egy jó szituációt, egy jó kompozíciót kapott el. Amit tudnék javasolni az pedig a világítással való játék, mert most hogyha megnézzük, akkor ez a háncs szőnyeg, vagy nem tudom mi, ami a talp alatt elhelyezkedik, ez nagyjából hasonló fényértéket és hasonló tónusértéket képvisel, mint amit az állat szőre, és ezért a plasztikussága ennek a történetnek nem egészen olyan, mint amilyen erővel ezek a karmok itt felénk ezekkel az ívekkel jeleznek. Akár egy kis reflexszel magát a talp párnákat lehetett volna finomítani. A reflex az, amikor egy főfény, valamilyen felületről visszaverődik, tehát egy visszavert fénnyel, nem egy direkt fénnyel. Ez lehet egy sztaniol papír, lehet egy fehér karton, vagy egy tükör, vagy egy alufólia. Minél nagyobb a fényvisszaverő felület, annál erőteljesebb lesz a fény, annál keményebb lesz a fény, tehát ezért fotózáskor nagyon jól használható az alufólia, ugyanis az majdnem minden háztartásban megtalálható, tehát a fotózásban jól használható az alufólia, mint felület. Vagy jól használható egy levetett póló, vagy egy lepedő, tehát ezek mind vissza tudnak verni fényt. És azt nekünk kell eldönteni, hogy melyiket használjuk. Ezt ki kell próbálni. (szőke-hegyi)
értékelés: