Elemzés

térgeometria
Hétfő délutáni félkómás állapotban egy kávéautomata munkájánek eredményére várva.

Amennyiben ritmikai gyakorlatot látunk itt egy döntött kamerás felvételnél, és talán valamennyire szemcsés is a felület, ezt nem tudom eldönteni, nagyon jó a kompozíciós választása az Andrásnak. Valami miatt nem eléggé absztrakt mindaz, amit látunk. Valahol a határmezsgyéjén van egy lépcsőház följárati részének a dokumentumszerű lefényképezésével egy ferde kamera által, tehát nem is egy egyszerű dokumentum az absztrakció gondolatrendszerével. Egy picit ha a számítógépével lehet ezen módosítani, mert itt viszont én jogosnak látnám azt, hogy a fekete-fehér tónusokat egy picit vigye el a festészet felé, vagy a rajzosabb rendszerek felé. Az is nagyon érdekes, hogy semmilyen élőlény, semmilyen élő tárgy nincs ezen a képen. Talán festészeti szempontból az Andrásnak érdemes lenne ajánlani, egyrészt ha az Estiklopédián megtehető, akkor ott, ha nem akkor az interneten keresztül, hogy Deim Pál festőművész alkotásait érdemes lenne megnéznie. Egy disznó, mert miközben ezek érdekes kísérletek, valahogy az András folyamatosan egy védekezési burkot hoz létre önmagával szemben. És az nagyon fontos lenne, hogy azokat, amiket András elkezdesz, azokat próbáld módszeresen végigvinni, mert félbehagysz dolgokat. A humor nem azonos a komolytalansággal. (szőke)
értékelés:

Projektor
Ha lánc, legyen tényleg lánc. Ez nem Feri képére rímel, hanem a "Néha látszik a kijárat"-ra. Archív, negatívról szkennelt. A képen Český Krumlov.

Ez a kép bekerült a láncreakcióba, ezért nem elemezzük. (szőke)

Renault
Margit képéhez

Gerlei Gábor képe bekerült a láncreakció sorozatba, amiről már eddig beszéltünk, hogy egy másfajta megítélési rendszer jön létre. Mivel bekerült a sorozatba és ez majd egy önálló oldalon megjelenik, ezért a láncreakciót itt, most nem elemezzük, de bekerült. (szőke)

Kockás arc

Ezek a képek mondhatóan egy véletlen szülte nem házi feladatra érkeztek, de mégiscsak egy valamilyen impulzus által generálódnak ezek az arcfestéses képek és hát gondolkodtunk is Andrással azon, hogy esetleg ez majd lehet egy lecke a smink, a festés és ezek a mimikai dolgok. És láttunk ebből már megoldásokat és nem is ezekkel akarom én ezt összehasonlítani, hanem az Anitai üzenetekkel, saját magával. Mégpedig azért, mert függetlenül attól, hogy milyen impulzusra készült ez a kép, azt kell, hogy mondjam, hogy van abban valamiféle bátorság és van abban valamiféle elrugaszkodás, hogy felhasználok egy impulzust, de beleteszem saját magam és nem csak az impulzussal foglalkozom, hanem az impulzus által megvalósítom önmagam és egy új réteget mutatok meg önmagamból. Láttunk már Anitáról portrékat, amiket készített magáról és ezek a portrék mind másképp meséltek és azt kell, hogy mondjam, hogy az Anita személyiségéről, az Anita helyzetéről, lehet, hogy véletlen együttrezgés, vagy véletlen párhuzam, de mégis nagyon jól mesél ez a kép. Pontosan azért, mert ez Anitánál csak egy eszköz volt, ami elindított nála egy gondolatot és ez a gondolatiság ami megjelenik és az eszköz már másodlagossá válik. Amit még tudnék segítségként Anitának mondani az a világítás. Nagyon jól választja meg a fényforrást alapvetően, ez egy jó döntés, ugyanakkor azt mondom, hogy nézd meg Anita, az igazán izgalmas fényt a szemgödör fölötti, szemnél, a szemöldöknél, a hajnál lévő fénytani helyzetekben találjuk meg, és az arcnál, a nyaknál lévő történet egy picit túl van világítva. Ezt egy kis takarással lehet manipulálni, lehet segíteni és akkor máris a fókusz oda kerül, ahova egyébként szántad, de ezt egy három disznós képnek gondolom és köszönöm, hogy ebben a játékban partnerek voltatok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Spaghettihadsereg (javitás fényviszonyokkal)

Véleményem szerint most a környezet zavaró a motívumokra, a csövekre. Nem érzem átgondoltnak ezt a munkát. Én azt mondom, hogy akkor más módon kell értelmezni mindezt. A lámpaoszlopok, a környezet, a bádog, a bejárati ajtó és minden nagyon zavarja a ritmusokat. Mivel én nem ismerem az alapvető helyszínt, innentől kezdve nem fogom tudni megmondani, hogy honnan, melyik gépállásból kellene megpróbálni, vagy milyen eszközzel kiemelni a geometrikus formákat. Biztos, hogy így ebben a megközelítésben sajnos nem tudja teljesíteni a kép azt, ami itt a geometriákkal kapcsolatos lenne. Zavaros, rendezetlen a folthatásaiban az egész, de nem nagyon tudok rá választ mondani, hogy hogyan lehet megoldani. Azt hadd mondjam még ehhez, hogy természetesen a kiválasztás az a ti szabad döntésetek, hiszen senki nem mondja azt, hogy a Csepel Kossuth Lajos utca 268-as számú ipari épület belső parkolója melletti részt fotózzátok le. Tehát a döntés nálatok van. Onnantól kezdve, hogy ideérkezik ebből valamilyen összegzés, vagy merítés, avval lehet foglalkozni. De itt igazából ezt én passzolnám és azt mondom, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a képpel. Nem azért mert nem épített környezet, hanem azért mert még egyszer mondom, így ebben a formájában nem követhető, hogy mi valójában a célja az alkotónak azon túl, hogy lefotózta ezeket a graffitivel ellátott vascsöveket és erre én nem tudok disznót adni. (szőke)

Urbanizált Zarándoklat
Láncreakció - Dóczy képre.

A képet önmagában értelmezve, és éppen azért, mert valószínűleg az alagutat látjuk a Clark Ádám tér felé. Az út végén sejthetően a Clark Ádám tér fényei azok, amelyeket látunk. Akár, ha a köldök házi feladatot is néznénk, a perspektíváról, a valahova való útról utazásról beszél ez a kép. Ha nem a balról jobbra, jobbról balra, föntről le, lentről föl sík elmozgatásokat vesszük alapul a kép szempontjából, hanem a térbe, a tér illúziójába való beérkezést és onnan való visszaérkezést, akkor azt mondom, hogy az előtér, középtér, háttér viszonylatában annyi a probléma, hogy az elmosódott mozgásban lévő formák nincsenek viszonyítva, a képfelületen nincs olyan kiindulási pont amitől mindez a furcsa fény, pászma rendszer kellően misztikussá válna. Ez alatt azt értem, hogy vagy az előtérben, vagy valahol kellene egy fix viszonyítási pontnak is léteznie. Nem fogadható el, hogy csak kizárólag a keret az, ami 100 százalékosan és élesen, és előttünk tapinthatóan indítaná el azt az óriási teret, azt az óriási suhanást, azt a térmozgást, amit itt a kép középpontján, megint azt mondom, mint fraktálban, látnunk kellene. Alapvetően mindezeket ugyanakkor mozgás kategóriájában is kellene értelmeznem és önmagában pedig - pont emiatt, mert nagyon sok mindent helyre kellene tenni a képben -, nem tudom elfogadni a láncreakció házi feladatba, a mozgás házi feladathoz tenném át és mindaz érvényes, amit eddig elmondtam függetlenül attól, hogy megjelölt a kapcsolódási pontja a láncreakció képnek a Camillánál. Tehát visszaadnám ismétlésre a láncreakció sorozatban és mozgásba áthelyezve egy disznó. (szőke)
értékelés:

Szinekjátéka

Egy olyan képet látunk, ahol a leghangsúlyosabb képi alkotóelem az a kép síkjának az eldöntése, ez tűnik a leghatározottabb üzenetnek. Hengerformák, körformák és négyzetesformák uralják ezt a képet. Direkt nem szeretnék belemenni abba, hogy mi az a konkrét képalkotó elem, ami a képen látszik, vagy amik látszanak, mert ez a döntés, hogy a perspektívával, vagy a képnek a síkjával játszom és elforgatom a képet, ez a döntés ezt már eleve értelmetlenné teszi, hogy én a konkrét képi üzeneteket kezdjem el elemezni. Innentől kezdve csak a kompozíció létezik és csak a kompozíció az, amivel foglalkozni tudok. Ha pedig ezt el tudjuk fogadni, akkor azt mondom, hogy miközben ebben a történetben van fantázia, van ami érdekes és izgalmas lehet, nem tud túllépni egy bizonyos határon és ez a határ ez már egy többször megtárgyalt és többször megvitatott határ az, hogy belenyúlhatok-e egy képbe exponálás előtt egy kompozícióba kézzel, vagy pedig nem. Hogy a talált helyzetből kell kihoznom a maximumot, vagy pedig kreatív módon úgymond felhasználhatom a magam kifejezéséhez azokat a helyzeteket, amiket találok és manipulálhatom őket. Mivel, hogy egyébként többször találkozunk azzal a helyzettel, hogy utólag manipulálják a fotográfusok a képeiket akár fotoshoppal, akár laborban, nem érthető az a fajta szemérmesség, hogy a kép exponálása előtt nem nyúlok bele a valóságba. Ha utána bele merek nyúlni, akkor előtte nyugodtan belenyúlhatok. Mire gondolok? Ebből a kútgyűrűből kilóg egy vasdrót, ami számomra teljesen érthetetlen, hogy miért van ott, nem kap szerepet, viszont zavaró. Az oszlop mellett lévő fűcsomó a maga rendezetlenségével vagy nem kap elég hangsúlyt, vagy szintén azt kell, hogy mondjam formailag zavaró. Tehát ezeket kell úgy a kép komponálásában, exponálás előtt helyretenni, hogy minden egyes képelem a helyén legyen és ne legyen kérdés a nézőben, hogy ez vajon mért van ott. Ilyen egyszerű a történet. Aztán persze megcsinálni nyilvánvaló sokkal nehezebb. Úgyhogy én ezt a képet visszaadnám a Barának, azért, mert hogy volt olyan képe, amiben ezek a dolgok tökéletesen rendbe voltak függetlenül attól, hogy előtte kellett-e belenyúlnia vagy nem. Ennél a képnél ez a találat nincs most meg. (szőke-hegyi)

Legbelül fekete

A képen talán legjobban kerámiára, kerámiadíszítésre hasonlító motívumokat látni, amely a természeti népek ornamentikális díszítéseire utal. Különböző növény motívumok ismétlődnek a középpont felé irányuló csőszerű formákban. A kép közepén egy csápokkal elrendezkedő fekete forma látható. Elsősorban az olyan képrendszerekben található meg ez a fajta nyelvezet, amelyeket fraktáloknak hívunk. A fraktálok természeti jelenségekben is fölfedezhetők. A legkönnyebben felismerhető fraktál forma a csobogó víz, amely a vízfelületen örvényt hoz létre. Nagyon sok növényi szerkezet és sok geológiai anyag is tartalmaz hasonlóakat. Természetben sokhelyütt felfedezhető mindez, amelyet az ember különböző filozófiákban, hitképletekben használ díszítő formaként, vagy meditációs eszközként. Talán nem véletlen, hogy Camilla a köldök házi feladatra gondolva az emberi test egyik különleges részén ezt az asszociációs képletet használja. Az eredeti házi feladat hívószavai, meghatározásai is gondolatiságában valami hasonlót próbáltak összefoglalni és ezek miatt úgy tűnik, hogy a szándék, az irány, amelyet Camilla megpróbál létrehozni jónak mondható. Az alapvető létállapot is elég pontosan érzékelhető, de elsősorban a címből, amely ugye erre a bizonyos középponti részre, a kiindulásra utal. A fekete elsősorban nem pozitív, hanem negatív előjelekkel ellátott szemlélet, bár meg kell jegyezni, hogy ahogy más természeti népeknél is, a magyar népi kultúrában is megtalálható időnként a halál fogalmához kapcsolódóan a fehér, amely itt ebben a képletben a fekete ellentéte. Például Magyarország területén Csököly nevű település környékén a gyász színe a fehér, ahogyan Japánban is a fehér színt használják erre. Itt ennél a képletnél valószínűleg ugyanúgy van egyfajta negatív kicsengése a feketének és nyilvánvalóan azok a furcsa spirál szerű szerkezetek, amelyet itt a fényképen kiválaszt Camilla, ebbe a bizonyos befogadó sötétbe, ebbe az átláthatatlanba, a tudatalattiba, a bizonytalanba hívnak bennünket. Alapvetően a képpel a problémám az, hogy egy tehetséges alkotó a tehetségét használja elsősorban arra, hogy tulajdonképpen magához mérten, sematikus módon oldjon meg egy feladatot, amelyben szemérmesen lépi meg ezt a házi feladatot. Elkészül egy feladat. Mint feladat jó, mint lecke jó, mint értékelési, önmagunk felé működő értékelési helyzet pedig szemérmes. Éppen azért, mert véleményem szerint ezt a képet, ha nem is azt mondom, hogy bármelyikünk, de sokan, akik vizualitással foglalkoznak el tudták volna készíteni. Más módon értelmezve mindazok hiányoznak a képből, amik a Camillai világot összekeverhetetlenül mutatják számunkra. Ha nem egy képelemzésről beszélgetnénk, hanem ülnénk valahol egy kávézó asztalánál, akkor azt mondanám, hogy tulajdonképpen ennek a feladatnak egy félrebeszélését látjuk. Úgy próbál az alkotó valamit elénk tárni, hogy nagyon is szemérmesen elsiklik, ellép a válaszadás felől. Ennek a képnek nem az a problémája, hogy nem jó, hanem hogy mint feladat nincs megoldva, nincs benne az a fajta felelősség, amely az alkotó és az alkotás között, mint attitűd jelen kéne, hogy legyen. Ezért erre a képre pont a Camilla miatt egy disznót adnék és kérném, hogy ismételje a feladatot. (szőke)
értékelés:

Törlés
asta la vista béjbi...

Láttunk már egy megoldást erre a helyzetre Camillától és azt kell, hogy mondjam, hogy ahhoz a képhez képest van egy előrelépés azzal, hogy az előtér, középtér, háttér viszonylatában, és a perspektívát is használva van egy sűrítés, és nagyon jó fókuszál ilyen szempontból maga ez a kép. Mindent elfogadok és minden rendben van, és jó helyen van a pisztolycső és jó a kéz és jó a mögötte lévő alaknak a figurája, egyetlenegy dolog ami számomra nem igazán világos és ezt nagyon egyszerűen fogom most föltenni ezt a kérdést: mit akar Camilla közölni velünk ezáltal a kép által? Nem mint hogyha nem tudnám, hogy mit jelent a fegyver, nem mint hogyha nem tudnám, hogyha rám fognak egy fegyvert, mi van, nem mint hogyha nem láttam volna a Kill Bill-t, vagy szóval, hogy mondjam, sok minden felé el tudnék indulni, de mégis az a kérdés, hogy a vágy kategóriában mi az, amit ki akarunk mondani. Mert akkor azt mondom, hogyha ilyen erős eszközöket használunk, akkor nem lehetünk szemérmesek a kimondásban. Tehát, hogyha ilyen erősen fogalmaznánk az első kezdő szót, akkor a mondat befejezésének is ugyanilyen erősnek kell lennie, különben az egész megmarad egy színpadi jelenetnél. Előkerül egy fegyver, a nézőre fogja ezt a fegyvert az alkotó, és történik egy beállítás. Ez lehetne egy képkocka egy filmből, lehetne egy film plakátja a Kill Bill 3-nak, vagy nem tudom, de egy biztos, hogyha valaki tud úgy sűríteni és tud annyira könnyed és mégis fajsúlyos lenni, mint az Apa című képben Camillánál láttunk, akkor utána nem rettenhet vissza. Hogyha ez egy önmagam felé forduló üzenet akar lenni, akkor jelezni kell azt, hogy itt nem a nézőt fogjuk lelőni. Hogyha a nézővel szemben van valamilyen agressziónk, akkor ezt is tudni kell közölni, hogyha van egy harmadik személy, akkor ezt is tudni kell közölni. Tehát nem lehet megállni egy mondat kimondásában az első egy-két szónál és utána csöndben maradni és figyelni, hogy na, vajon erre mit fog mondani az, aki látja ezt a képet, mert állunk itt döbbenten és azt nézzük, hogy most Camilla mi a francért fogott ránk egy pisztolyt? Addig, amíg a többi képnél, amikor ilyen fordul elő, igenis presszionálni fogjuk a többieket arra, hogy miért nem mondtak semmit, itt most látom azt, hogy nincsen hozzászólás és ez azért arra is következtet, hogy nem biztos, hogy egyedül vagyok azzal, hogy nem értem, hogy miért készült, vagy mit szeretne a Camilla üzenni. Úgyhogy erre vagy azt mondom, hogy oké, akkor erre kérek egy ismétlést, amiben benne van a mondat folytatása, vagy ennek az egész vágy történetnek az újragondolását kérném, de erre én most nem tudok ennél többet mondani, nem tudok belekapcsolódni a történetbe. Egyelőre ez egy filmplakát. (szőke-hegyi)

Szembefény

Nóra sokszor tette ezt már meg, hogy időszakonként szinte észrevétlenül van jelen közöttünk és egy-egy fényképe olyan erővel sűrítődik, amely nagyon mélyen gondolkozásra késztet. Mindazokat a bensőjében zajló folyamatokat, tomboló kérdéseket, válaszokat, amelyek nagyon sokszor önemésztőek, pontosan tudja képre vinni. Ezt a képet azért tartom nagyon fontosnak, mert sok mindent fel lehetne rajta fedezni. Magát a fényképezőgépet, a tükröt, a körmét, sok minden mást, mégis egyetlenegy a szórt fény mellett, egyetlenegy beérkező fénnyel vakíttatja el saját magát olyannyira beállítva és olyannyira ügyesen manipulálva ezt a helyzetet, ahol pont a kép, a látvány szimbolikájából következően mintha az a mondat hangozna el, hogy minden, amit a világban látok oly összetett, hogy elvakít. Nagyon jó a ritmusjáték is, ahogyan a szemöldök, járomcsont hátteret egy éles, fekete ritmussal szinte kivágja és ettől egészen zavarba ejtően, naturálisan az arc részletét előtérbe hozza, és még ez elé, a fényképezőgép életlen jobboldali formájával mégis középre tolja nekünk, amelyben majdnem 100 százalékosan középpontosan Horus szemét - hiszen azért itt ennek ellenére mégiscsak egy szimbolikus látványt is látunk - elhelyezi, amelyben mint egy villám ez a fehér folt megjelenik. Így, ha picit hunyorítunk, akkor tulajdonképpen egy 4 osztatú, szinte szőnyegszerűen szövött függőleges folthatást látunk. És ha még tovább próbáljuk ezt a képet egyszerűsíteni, akkor valójában majdnem középtájékon egy A–B osztatú ritmikai világot vélünk fölfedezni. Ezekkel nagyon jól játszik, tehát mint absztrakció is működik a kép, ugyanakkor pedig nagyon is beszédes mindaz az üzenet, amit Nóra elküldött nekünk. Kicsit el vagyok keseredve, hogy bizonyos képeknél úgymond a hozzászólások sokkal kevesebbek, majd más munkáknál, ahol kvázi közérthetőbb, kvázi divatosabb az üzenetjelleg, ott azonnal 7-8 vagy akár 15 hozzászólás is létrejön. Ezt nem a Nórának, hanem a többieknek szeretném mondani, hogy avval mindannyiónknak segítünk, hogyha egymás képeire is próbálunk reagálni. Egyáltalán nem biztos az, hogy amit a Pedellus, vagy amit az Osztályfőnök figurája próbál elmondani csak az az egy és sérthetetlen. Nagyon fontosak azok a reakciók, amelyeket ti a saját gondolataitokon keresztül adtok a többieknek. (szőke)
értékelés:

Legyél a barátom!
Azt még tudni kell rólam, hogy Norvégiában élek június óta, és még nem sikerült összebarátkoznom senkivel.

Nagyon érdekes a kollázs, vagy montázs technika, amit üvegtükröződéssel hoz létre az alkotó, akár a portré arc nélkül kategóriába is beküldhette volna, hiszen két irányvonallal dolgozik. Az egyik az itt látható plüss figura és a hozzátartozó tárgyi elemek, talán festőlétra, amelyek átsejlenek ezen az üvegen. Másrész pedig tükröződések, amelyben sziluettesen felfedezhető maga a fotós, a fotós alak körvonala. Véleményem szerint a döntés annyiban nem 100 százalékos, hogy sokkal fontosabb az az üzenet, amely a tükröződő sziluettes világot mutatja, mint az a kereskedelemből érkezett modern forma amely ezen az angol majom, vagy nem tudom én milyen figura...
- Rénszarvas – mondja Zsolt.
- Jó, nekem majom, vagy a csuda tudja milyen szerkezet ural. Jelen pillanatban ez a rénszarvas-majom a főszereplője ennek a képnek, miközben valószínűleg Viktória jelenléte és azon átszűrődve a plüss állatok filozófiája sokkal fontosabb, és én az arányokat ebben az A-B mérleghelyzetben a tükröződésre helyeztem volna. De azt gondolom, hogy így is a két disznó megvan és kérném, hogyha van erő és energia, akkor Viktória a vágy kategóriát bátrabban, saját magadra értve ismételd. (szőke)
értékelés:

Zsoltunak

A képpel teljességgel egyetértek, nagyon érdekesek ezek a reakciók, amelyekkel beszélgettek, beszélgetünk egymáshoz. Az a formavilág, amelyet a szemöldöknél, szemnél, szájnál használ az alkotó, visszaritmizál a két fülbevalóval. Jó a fekete-fehér választás pont azért, mert nyilván az erős színeket itt most nem használja a fényképész, hanem teljes egészében a fekete-fehér játékra ritmizál. Ennél a képnél viszont én a kiégettséget egy picit a fekete-fehér erősségekre mozdítanám el, ez segítené a járomcsonton felfestett foltok hatékonyságát is. Tehát egy picit úgy érzem, hogy lágyabb az egésznek a drámája, mint amit ez a kép tudna mondani. De ez egy magánvélemény. Önportré kategóriában a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Minaret és repülő
Egy képeslap Pécsről.

Beszéltünk Mácsai Feri épített környezet fotójáról egy előző kép kapcsán, bár az itt látható képnél ugye megérkeznek újra a Mácsai-féle barokk felhők a misztikus fényekkel a Gyűrűk urából, és így meseivé változtatják a téglaformákat Pécs belvárosában. Én mégis azt mondom, hogy ennél a képnél ezek a manipulációk, tehát a felhő, a minaretforma, mely egyértelműen egy fallikus szimbólum, és a külön grafikai beavatkozásnak tűnő égben szálló repülőgépcsík nagyon jól illeszkednek. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt egy évben, amikor sokszor viaskodtunk, vitáztunk Ferivel a felhőkről, itt nagyon is megkapja, megtalálja a helyét ezen a képen az alkotói beavatkozás és egy jó, összetett üzenetté válik az alaphelyzetből. Amit Mácsai Feri előző képére megjegyzésként, ízesítésként elmondtam, hogy jó lenne erőteljesebben Feri kéznyoma, én úgy gondolom, hogy anélkül, hogy őbelőle bármit is látnánk, tökéletesen jelen van az ő személyisége evvel a toronnyal, evvel a furcsa látcsővel, amelyet a perspektíva segítségével így ábrázol, tehát megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Kesztyűk
Októberben, Norvégiában.

Román bábfilmek és NDK animációk jutnak eszembe erről a képről, amelyben gyerekkoromra visszaemlékezve folyamatosan ilyen vékony mesefigurák verik meg egymást és vödröket és lavórokat húzkodnak ide-oda, és sokszor fölvetődött bennem, hogy azok a gyerekek, akik ilyen mesén nőnek föl, azok utána milyen felnőttként vannak jelen a mai világban, és nézzünk ránk, jelesül a Pedellusra, Hegyi Zsoltra, vagy az Osztályfőnökre, Szőke Andrásra, tessék, itt van az eredmény, egy 41 éves és egy 46 éves embernél. Szóval ennek az előképét látom itt, szinte visszaidéződve a saját gyerekkoromból. Nagyon örülök annak, hogy ebben a kiégett, kiégetett filmtónusban az előtérben lévő kerítés formák szinte belevágódnak a képsíkba, mintha a fekvő formátumú képből kivágtak volna egy-egy darabokat. Ez hátra, mintegy faliképre helyezi a kesztyűket, a száradó kesztyűket és a mögötte lévő kis kertet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy ha egy picikét a hátteret lehetett volna manipulálni, hogy tónusaiban ettől a pop art-os, csíkos, horgolt felülettől eltérjen, úgy még pontosabban működne az előtér, középtér, háttér tengely, amelyben ugye az előtér alatt értjük a kerítésformákat az éles, vágott egyeneseivel, középtérnek a kesztyűk szóló színpadi történetét és a háttér festményt, amelyben a festett táj megjelenik, mindez az operai betét, a háttérben pedig a kerítést, a füvet, a barnás színű fákat és a hátsó nyaraló épületet. Tehát egy picit a háttér színvilágát igazítottam volna és akkor tökéletes lenne ez a munka, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

BandiTA
BandiTA
BandiTA
BandiTA
BandiTA szereti az ölemben múlatni az időt, minden lehetőséget megragad az elhelyezkedésre...

Ezt a képsorozatot a 6-os leckéből riport kategóriába szeretném áthelyezni, azért mert Banditáról nagyon sok minden megtudható, többek között például azt, hogy a fényképésszel nagyon is szoros és biztonságos kapcsolatban van. Tulajdonképpen Banditáról kimondhatjuk, hogy ő egy sztár és ráadásul egy nagyon jól instruálható sztár, nagyon is érzi a kamerát, és mint ilyen, segíti az alkotó identitás keresését. Gondolok itt például a képsorozat első állomására, ahol Gimesi András frottír zokniját és kicsit mosott zokni végét, ezen kívül a macskatápot, amely nyilván egy manipuláló eszköz, ezeket vehetjük észre a környezetben.
- Mmmogyoró - vigyorog Zsolt.
- Mogyoró, avagy Gimesi András manipuláló eszköze. A lakkozott parkettát és a Bonanza szekrény bútor sarkot, a VHS lejátszókkal és az erősítőkkel a háttérben, amelyek meditációs zenékre szolgálnak, az elhasznált fehér színű pólótrikóval, amely szintén a háttérben megjelenik, mindez Banditán keresztül. Én azt gondolom, hogy azért nagyon fontos áthelyezni a házi kedvencből a riport kategóriába, mert ez egy élethelyzetnek a képsorban történő elbeszélése és nagyon jó az az ironikus eszköz, hogy miközben Gimesi András életéről, TV néző izmáról, amely itt az első képen a kiscica alatt helyezkedik el, a második képen pedig a cica mancsa környékén...
- Hol van itt a TV néző izom – kérdezi Zsolt.
- Itt - mutatja neki András - ez a hasa.
- Háát én ezt nem vettem észre – csodálkozik Zsolt.
- Nem? Ettől szuper a kép. Tehát Bandita, mint eszköz nagyon jól használódik föl ebben a képsorozatban, olyan értelemben, hogy Gimesi András privát történeteiről többet tudunk meg. Tulajdonképpen majdhogynem azt mondhatnám, hogy még a portré arc nélkül kategóriájába is tökéletesen beleillene, (azért örülök, hogy nem arra érkezett a házi feladat) így építkeznek egymásra a leckék, tehát a három disznó erre a képre megvan és csak így tovább. (szőke)
értékelés: