Elemzés

Molerúzs
Kockára rúzsozom a számat és megrebegtetem a szempillámat! M és F. Zsoltnak szeretettel, ha már ennyire vágyott rá!:)

Azt kell tudnod, hogy ezt én adtam föl véletlen, nem leckének adtam föl, csak mondtam, hogy tulajdonképpen milyen érdekes lenne, hogyha ez a rúzsozás, meg ez az egész maszk ez megjelenne, és hogy milyen érdekes lenne ezzel játszani, erre Feri volt az első aki küldött egy ilyet. És ez innen jött. – idézi fel Zsolt a kiindulást.
Egy szójáték a cím, amely a Moulin Rouge-ra egy változat, ugyanolyan eltorzult szónak érzem, mint amilyen játékosan maga a rúzs forma másként van alkalmazva. A portré arc nélkül kategóriájában azt azért gondolom azt, hogy egy nagyon erőteljes, egy nagyon döbbenetes, nagyon kihívó, nagyon felkavaró képet látunk, mert pont azt mutatja a kép, hogy igenis már sokszor látott formákat, amelyeknek tudjuk a kódjait, nagyon is másként lehet alkalmazni. Meglepő ahogy ez a téglavörös, ami lehet, hogy az ajkakon kihívó tudna lenni, nem elsősorban oly módon ad érzékiséget a testfelületnek, hogy mindez a szín kihívó lenne, mert a bőrfelületen az ajak alatti és fölötti bőrfelületen téglavörössé válik ez a forma, mintegy kiemelést adva nem csak a szájnak, hanem a száj körüli összetett formáknak. Nagyon színházszerű, a japán butoh világára emlékeztet. Ma már nem csak japánok játsszák ezt, ez az a színház ahol teljesen fehérre festett, nagyon furcsa mozgású emberi alakok egészen meglepő jelmezekben, egy egész furcsa rituális, szertartásszerű, nagyon felkavaró rendszert játszanak. Tehát mindenféleképp egy mímes eszközt látunk itt, és nem csak azért, mert a mimika egyik eszközét torzítja el ez a festés, hanem most sokkal erőteljesebben jelenik meg a felső ajak árnyékrendszere. Azért had tegyem hozzá, hogy itt miközben a festésről beszélünk, nagyon jól van megválasztva a fényforrás. Hogy ez egy szórt fény belső térben, vagy valamilyen tetőről érkező fényforrás azt nem tudom, de éppen az orr alatti felső fogsor körüli bőrfelület erőteljes világossága és az alatta lévő szögletes vörös festett forma emeli ki az ajkakat, és ettől olyan meglepő és sokkoló. Valójában ez a határozott alsó és felső festés tulajdonképpen ritmizál, éppen azt emeli ki, de azt torzítja el, ami az addig megszokott játékos, kihívó és erotikus ajkak megszokott világát jelentette volna. Van az egészben valami egészen felkavaró, a Frida Kahlo világát jelző lázadás, miközben a Frida Kahlo festményei ugye egy naiv festői világot képviselnek, de talán a Frida Kahlo-ról készült film - Frida a címe - hozza ezt az egészen lázító, felkavaró szexust. Ez az a fajta érzékiség ezen a képen, amely nagyon is sötét tónusokkal is tud dolgozni. Én ezt jónak és nagyon bátor és nagyon meglepő vállalkozásnak tartom. Én nem tudom hogy a kép időben mikor készült, de úgy tűnik, hogy az elmúlt időszak Feri szellemi munkájában és fejlődésében nagyon nagy változásokat hozott létre pozitív értelemben. Tehát én csak lelkesíteni tudlak, hogyha ezen az úton indultál el, akkor csak így tovább, ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Elnézést, elemzés utáni kiegészítés: Dóczy Feri képe adta az ihletet arra, hogy ezt a képet beküldjem. Az úton amikor kereszteződéshez érünk, nem kötelezően egy irányba haladhatunk tovább. Az újrakezdés lehetősége adott, függetlenül attól, hogy nem láthatjuk, mikor jön majd újabb keresztút.

Mielőtt elkezdeném a képet elemezni, szeretném ugyanúgy elmondani, hogy a 28-as lecke láncreakció egyre jobban azt mutatja, hogy nagyon is, nagyon is komolyan gondolják az alkotók, nagyon erős érzéseket indítanak el. Kérném, hogy jegyzeteljék a mostani kép alkotójától is kérem, az előzőtől is és a többiektől is, hogy akik láncreakciót már csináltak lábjegyzeteljék a képeiket visszamenőleg, hogy ki kihez akar kapcsolódni és nagyon kérem, hogy szövegbe próbáljátok ezt kapcsolni. Természetesen lehet asszociálni, hiszen egy kórházzal kapcsolatos témájú kép már ebben a sorozatban látható volt, de én mégis azt kérném, hogy ne nekem kelljen ezeket a képeket összekapcsolni, hanem tegyétek ezt meg ti, hiszen a szabadság, a történetkezelés szabadsága a ti kezetekben van.
Magát a képet nagyon jónak tartom, bár ha egy picit lehetett volna baloldalra mozdulni akkor Balla Demeter pizsamája, vagy az a hajló forma az talán egy picit jobban látható lett volna. Annak nagyon örülök, hogy az ápolónők, vagy azok a hölgyek ott a háttérben láthatóak. Ettől nem csak egy magányos szóló látható itt egy furcsa pozícióban. Önmagával a képpel egyetértek. A problémám még egyszer az, hogy a láncreakció fogalmát azok, akik küldtek már be, egymással a fórumrovatban egyeztessék. Evvel segíteni fognak a többieknek is, hogy majdan később ez egy önálló történetté összefűzhető legyen, de a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Odafenn

Nagyon erőteljes a kép és elsősorban azért, mert abszolút filmes a megfogalmazása és van egy sejtésem, hogy a tanyavilág, a település, a földút, a női alak, az önmagában is nagyon szerethető lenne, de furcsamódon ami ezt a képet különlegessé teszi, az a transzformátor doboz és az elektromos oszlop jelenléte. Van az egészben valami egészen fura 70-es, 80-as évek, ugyanakkor pedig nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de Nagy Lajos és Kisapostag világa is, amely egy egészen más irodalmi világ, ugyanúgy jelen van ezen a képen. Ez egy nagyon jó választás, hogy a sziluettesen megjelenő modell jobboldali rajzolatán élfény jelenik meg és, hogy a modell úgy van elhelyezve, hogy ez a furcsa elektromos szörnyeteg az árnyékát odavetíti, ahol a modell áll, és ezáltal a sziluettes alak cipője, lába, csípője kap egy külön kiemelést, mintegy ilyen festői plusz rajzot. Mindenféleképp fontosnak tartom ezt a képet láncreakció ide, oda, ez a kép egy nagyon erős kép. Ugyanakkor ha a láncreakció kategóriájában kellene értelmeznem, akkor újra hangsúlyoznám azt, amit megpróbáltam elmondani kamerába. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, hogy akik a láncreakcióba belekezdenek nagyon sokat segítenének egymásnak, hogyha kapcsolódási pontokat is a lábjegyzetelésben jeleznék, hogy én ezt Pisti, vagy Zsolti vagy a G/3 28 lecke képhez kapcsolom és valamilyen verbális, vagy valamilyen szövegi kapcsolódást is létrehoznának. Bátortalanul mondom ezt nektek, hogy azért erőltetném, mert hiszem azt, hogy a 28-as leckével később, nem most, hanem amikor ebből egy sorozatrendszer kialakul, fogunk tudni mindannyian együtt egy újabb történetet kezdeni. Tehát kérnélek benneteket, mindannyiótokat, Bara téged is, hogyha Zsolttal tudsz kommunikálni, akkor tedd meg, hogy segíts szövegben ehhez a képhez, hogy melyik előző képhez kapcsoltad, melyik előző történet hívta elő ezt a nagyon is olvasható, látható történetet. Ez egy történetekkel rendelkező kép. Segítsd azt, hogy a láncreakcióban a következő gyöngyszem hozzáfűzhető legyen az előző alkotáshoz és ezt a többieknek is próbálnám ezen a képen keresztül üzenni. (szőke)
értékelés:

Stefi
A nagyobbik fiam pacsizik a kutyával. Ez egy elsietett kép, de a szemkontaktus miatt siettem el.

Azokra a típusú képalkotásokra is igazak az alapvető szabályok, ahol valamilyen emlékképet, valamilyen memoárt próbálunk elkészíteni, visszaemlékezést talán, hiszen ezek a típusú képek amiatt fontosak, hogy majdan évek múltán a kertünkben, a környezetünkben, a privát létezésünkben olyan fénykép alapján, olyan jelzések, olyan üzenetek maradnak, ami alapján majd a képet sok-sok évvel később megtekintjük, fel tudunk idézni fontos érzelmi pillanatokat. Ez tulajdonképpen egy ilyen kategóriájú alkotás. Azonban ha az Estiskola szempontjából az eddigi kifejezések szempontjából is nézzük, azt kell mondanom, hogy a Stefi című kép ugyanolyan fontosnak kell, hogy legyen kompozíciós szempontból, képalkotási szempontból minthogyha egy valamilyen művészeti, vagy valamilyen ritmikai alkotást küldenénk be. Ez azt is jelenti, hogy ugyanolyan szigorúan kell tekintenünk egy ilyenfajta üzenetet is minthogyha beállított modellel létrehozott, megvilágított, stúdió körülmények között készült képnél járnánk el. Az itt látható kép az egy home-fotó sok olyan rekvizítuma van, például az előtérben látható műanyag kerti szék, a talán valamilyen köteleket, vagy valamilyen szárítórendszer tartó zöld oszlop, a bokrok mögötti takarófal, mind-mind olyan apróságok, amelyek a home-fotó kategóriájába sorolják ezt a képet. Két út között billeg maga a megfogalmazás. Egyrészt hogy egy olyan úgynevezett talált fotót látunk, vagy egy olyan ellesett helyzetet látunk, ahol akár semmi nem illeszkedik egymáshoz, dőlnek benne a tengelyek, a formák, a figurák félig dekomponáltak, félig metszettek, ugyanakkor maga a kép mégsem annyira határozottan dönt e felé az irányvonal felé, mert mégiscsak pontosan a kép szereplői miatt a nagyobbik fiú, vagy akár a kutyus miatt mégiscsak valahol egy rendes vizsgafeladat is szeretne lenni, hogy a kutyus is, a kisfiú is látszódjék ezen a képen és az a szituáció is, a mancs és a kéz találkozása is meglegyen a képen. Tehát egyszerre szeretne egy klasszikus fotó lenni a maga szabályaival, amely nyilvánvalóan azt követelné, hogy az emberi figurának a koponya része, a hát, és az egész meghajolt test látszódjék, ez a fleur szék vagy nem tudom, ez a műanyag szerkezet ne takarja őt ki, mert ez azt is jelenti ezek alapján, hogy nem tiszteljük annyira a modellt és a kutyust, hoyg teljes formájában megmaradjanak, a támaszkodó mancsával például, ahogy a hátsó lábain ül. Ez nyilván azért sikerült így, mert egyik pillanatról a másikra hirtelenjében kellett az embernek, a fotósnak döntenie és gyorsan elkattintania a gépet. Másrészről pedig, hogy érthetőbben mondjam, nem elég vad a rendezetlensége, a kaotikussága ennek a rendszernek. Gondolok itt a középtájékon balra dőlő zöld színű műanyag, vagy talán vasoszlopra, amely furcsa módon pontosan ugyanúgy metsződik a kutyus feje környékén, hogy ha egy láthatatlan vonalzóval és egy rostironnal továbbhúznánk ezt a ferdülő vonalat, akkor a kutyus testén keresztül a kutyus jobb lábánál folytatódna ez a láthatatlan vonal és így ketté is vágja a képet. Ezek mind valószínűleg véletlenszerű események, mint ahogy véletlenszerű az is, hogy a képet jobb oldalról határolja ez az életlenben tartott előtérben lévő szék, véletlen az is, hogy a fiút kitakarja ez a kerti alkalmatosság. Én mégis azt mondom, hogy az iránynak, annak a fajta érzelmességnek, annak a fajta romantikának, amelyet ez a kép képvisel és azon belül Rolandot, az iránynak örülök. Ugyanakkor azt kérném, hogy amikor ilyen döntéseket meghozol, hogy exponálsz és egy házi feladatra elkészítesz egy munkát, a két irány között legyen egy döntésed, hogy rendesen és szépen szeretnél mesélni és meglépni lépcsőfokokat, vagy játszani és zabolátlanul rendszereket felrúgni. Úgy érzem, hogy ez a kép a hezitálásról szól azon túl, hogy mit látunk a modellekkel. A hezitálás egyik fele, hogy szalonképes szeretnék maradni, a hezitálás másik fele pedig az, hogy igen, vállaltam így ezt a kompozíciós rendet, mert hogy szeretnék formabontó dolgokkal is foglalkozni. A maga a fotózás és az itt látható fotó az egy forma, annak a létállapotnak a segédeszköze, hogy mi zajlik bennem. És én azt mondom, hogyha magadban le tudod tisztázni a formát, abban a pillanatban meg fogod találni, hogy egy lázadó és avangard képet, vagy egy nagyon is szabályokkal, ritmikákkal fölépített alkotást hozol létre. Tehát én egy disznót adnék, de kérném, hogy esetleg ezzel a házi kedvenc házi feladattal foglalkozz még. (szőke)
értékelés:

Hid

Mint kép szimpatikus, és mint képet szeretem Anita fotóját. Azt is értem, vagyis sejtem, hogy értem, hogy a család helyzetében, drámájában fontos ez az egész kép és hogy tulajdonképpen ezen a képen igen, nincs rajta a család, csak egy ember. Egy olyan ember, akinek a copfja látszódik itt árnyjelzésként. Zsolt segíts légy szíves.
- Én most nagyon elnéző leszek, meg azt kell, hogy mondjam én fogom azt hiszem talán megmenteni a képet most ebben a pillanatban, mert én szeretem ezt a képet. Ugyanis Anita megint kinyit egy ajtót és én izgatottan várom, hogy hova fog eljutni ezen az ajtón, vagy hogy mit talál emögött az ajtó mögött. Tehát én azért adom meg rá a három disznót, mert bátorítani szeretném, hogy kezdjen el ezekkel e történetekkel foglalkozni. Most gonosz leszek egy picit egyébként, én örülök neki ha túl tudtok lépni a - csuhéj-babával ábrázolom a világot - helyzeten, mert ez a csuhéj-baba világ és nem a fotográfia, és másról szól. Vissza lehet majd ahhoz térni és az majd meg fogja adni a magyarázatát annak, amit most mondok, hogyha mondjuk egy fél év múlva tér vissza a csuhéj-babás fotókhoz az Anita. Én nagyon örülök, hogyha elkezd egy kicsit eszköztelenebbül és elvontabban fogalmazni és keresni magát ezekben a történetekben. (szőke – hegyi)
értékelés:

Sejtszintű méregtelenités
test nélküli állapot...

Itt egy fikciós, majdhogynem azt mondhatnánk játékfilmes helyzetet látunk és mint ilyennél, vannak szabályok. Nem azért mert hogy a címválasztás mit üzen, nem azért mert hogy megint valamilyen szolarizációs, vagy nem tudom, valamilyen manipulált felület van, amit látunk, hanem azért, mert ez egy rendes játékfilmes helyzet. Úgy tűnik egy műanyag kis játék pisztoly van a szájba helyezve. Nem jó a megvilágítása, azért nem, mert ennek az egésznek a hengerformája, vagy a fegyver azonosíthatósága így nem egyértelmű. Márpedig ahhoz, hogy a drámaisága, az abszurditása meglegyen egy ilyenfajta abszurd üzenetnek, lásd a cím megválasztása, fontos, hogy a néző tudja követni ezt, és a félelem, mint eredmény így tud létrejönni. Tehát szakmailag nincs jól elkészítve a kép, merthogy következtetni kell. Nagyon kell rá figyelni, hogy most igazából a cipőfűzőnek a madzagjai lógnak-e itt, hogy mi ez tulajdonképpen, és a rutin hozza meg az eredményt, hogy igen, itt valószínűleg egy fegyvert tartanak egy szájba. És ezért én visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

Gizi a cicó

Jó, hogy a Bara is mer néha teljesen egyszerű helyzeteket használni témául. Ugye itt egy kis háziállatot látunk, ő a főszereplője ennek a képnek. Már a magát ezt az ágyat, ez egy galéria lehet gondolom, láttuk máshonnan, és a cica itt mint egy ilyen komoly főhős, szépen a külvilágot figyelve ő itt nekünk pózol. Ugyanakkor magára a beállításra ugyanaz jellemző, minthogyha egy emberi profilos portrét készítenénk. Itt egyértelműen látszik, hogy a macska szeme viszi, irányítja a mi tekintetünket is. Jobbra tekint ki a képből. Az egész kép ettől jobbra komponálódik miközben a cicának a majdhogynem a füle, vagy a fül alatti rész, vagy ott a szem és a fül közötti szakasz van középre komponálva. Én ebből a képből baloldalt függőlegesen vágnék, az alsó szintjéből is vágnék, hogy az egész cicafej balszélre kerülhessen több levegőt hagyva így ennek az X alakú galériakorláttal, kispárnával és fénnyel és akkor úgy gondolom, hogy ebbe a kis portré kategóriába ez tudna működni, ez az egyszerű kép. Hát én ezt így...
- Hát én akkor most mondok valamit. – szól közbe Zsolt – Visszaadom ismétlésre. Azért adom vissza ismétlésre, mert az engem nagyon izgat, hogy mi van akkor, amikor Bara és a cicó van, a Gizi, tehát, hogy Bara és Gizi. Én nagyon kíváncsi lennék Barára, aki macskázik, mert ez nekem egészen új fejezet. Tehát ismétlés, és akarom látni Gizit és Barát. Bocsánatot kérek, hogy nem elégszem meg az állatosba ezzel a történettel, hiszen teljesen igaza van Andrásnak, lehetne ebből kreálni akár ollóval egy szuper macskaportrét. De ez a macska Bara lehetne akár, szóval ha ezt el tudja Bara fogadni, hogy érdemes lehet ezzel tovább játszani, akkor ismétlés. (Ha nem, akkor szomorúan adok két malacot mint állatportré... de reménykedem.) (szőke-hegyi)

Belátás

Jópofa az a humor, ahogy a tükröződésekkel mostanában, abban a közegben, ahol Mariann gondolom él, az épületeket, ezeket a lakótelepi épületeket megfigyeli. Erre egy jó kis csehes gesztuskép ez, amit látunk - mondja Szőke.
- Örülök, hogy a Mariannak van humora, és itt ez megcsillan. És én ezt fontosnak tartom, és most én mondom azt, amit András szokott mondani nekem, hogy nem kell mindig borongani, hanem így lehet ezt a humort is mutatni, lehet örülni és én ennek ezért örülök ennek a képnek, mert ezt érzem benne. Három disznó, hát ezért három disznó. Egyébként nagyon könnyű kis darab, mint egy ilyen kis futam a zongorán, de nagyon örülök neki, hogy Mariann ezt is fölfedezi. (szőke-hegyi)
értékelés:

Vándor
megpihent.

Úgy látom, hogy megint egy kollázs technika, vagy tükröződés, vagy valamivel való beleaplikálás történik, nem tudom megmondani. De azt tudom mondani, hogy értem, hogy ez az épület, ez a vályog épület valamiért nagyon fontos, nem érzem továbbra sem azt, hogy ahogy megfogalmazásra kerül mindez, elérné azt a szintet, amitől szimbolikussá válik. Nem a kódokat nem érzem elég erősnek. Nem tudom egyszerűbben mondani, nekem nem jön át az, amit közvetíteni szeretne 25-ös leckére tisztelet, búcsúzás, gyászra és a vándor kategóriájában az alkotó a képen keresztül. Tehát én nem értem az üzenetet, mármint hogy tudom, hogy mit akar létrehozni, de még egyszer mondom, hogy szerintem nem éri el azt a drámai súlyt mindez, amit szeretne az alkotó csinálni. Én ezért kérném ismételni a 25-ös leckét. (szőke – hegyi)

A nő (javitás)

Kedves Anita, nem elemezzük a képet, mert valami félreértés lehet: ha ismétlésre adunk egy képet, egy leckét, az ismétlés, a javítás a legritkább esetben annyi, hogy körbevágom ollóval, valamit piszmogok még a photoshoppal, és visszaküldöm. Egy fotós, egy alkotó úgy tanulhat, ha néha önbünteti magát és épp a begyakorlás miatt igenis elmegy és megismétli a felvételt, akkor is, ha hideg van, akkor is, ha kényelmetlen, ha utazni kell miatta, mert ezzel rögzül a javítás benned. Azt is mondhatjuk, hogy nem a Szőkének vagy a Hegyinek kell javítani, hanem magatoknak. (szőke-hegyi)

oh Lilian!

Több kérdés is fölvetődik bennem ennek a képnek a megtekintésénél. Most azt hiszem, hogy valamit ki kell mondanunk és ez mindenkinek szól, nem csak a Camillának, minden leckére érvényes, hogy az nagyon nem mindegy, hogy akkor amikor egy fotót exponálunk, benne van úgymond a fejünkben az az indíttatás, hogy ez most valamelyik lecke, vagy valamilyen tételmondat kimondása - vagy pedig elkészül egy kép és utólag megnézzük és azt mondjuk, hogy jaj, de jó akkor ezt most beküldöm ide. Ugyanis addig, amíg az elsőnél, amit oly sokszor mondunk, hogy legyen benne az alkotó, jó eséllyel benne lesz, addig a másodiknál nem. Csúnyábban is fogalmazhatok. A második esetben, akkor amikor csak úgy beküldésre kerül egy kép és utólag húzzuk rá azt a ruhát, hogy most akkor ez melyik lecke, azt én, lehet, hogy jövő évtől - mert most december 31 van, amikor elemzünk - jövő évtől ezt egyből berakjuk a szorgalmiba, és ezen ne legyen megbántódva senki. Ez a kép ez egy fontos pillanat, ha jól látom egy kisember születése a világra. El tudom fogadni azt az asszociációs rendet, hogy ez a megérkezés, bár a lecke az utazás és hazatérés, és a lecke és a lecke felhívása teljesen másról szól, de ezt át lehet transzponálni ez a szabadság megadatik. Ugyanakkor hogyha van egy ilyen helyzet, akkor az viszont fontos, hogy legyünk tisztelettel azok iránt a modellek iránt, akik a képen szerepelnek, és a tiszteletet nem tudjuk máshogy megadni, minthogy törekszünk arra, főképp egy ilyen fontos pillanatban, hogy legalább olyan technikai rontások, vagy olyan helyzetek ne legyenek rajta, mint ennél a képnél, amit látunk, hogy életlen, hogy erőltetve van az, hogy egyáltalán legyenek rajta tónusok, mert a világítás sem volt tökéletes. Én tudom azt, hogy ez abban a helyzetben egy intim pillanat és nem biztos, hogy mindenki örül annak, hogyha egy fotós ott lábatlankodik - akkor nem kell megcsinálni a képet. Nem biztos, hogy mindent le kell tudni fényképezni akkor, ha pedig mégis úgy döntünk, hogy megcsináljuk a képet, akkor nem lehetünk tekintettel abban a pillanatban, amikor exponálunk a környezetünkre, mert mi vagyunk a tudósítók.
Arra kérem a Camillát és arra kérek mindenkit, hogy mielőtt nekifog egy leckének nézze végig és gondolkodjon el azon, hogy mi van abban leckében leírva. És egyébként van egy gyanúm, hogy minthogyha nem néznétek meg azokat a filmeket, amik a leckéket elmondják. Mert ott is még vannak abban azért ízek és hangulatok, tehát nézzétek meg a filmeket és olvassátok el és gondolkodjatok el, hogy miről szól ez a lecke. Ehhez a leckéhez ugyanis van egy hanganyag, amit föladtunk és azt a hanganyagot azt nem használja senki. Sem átvitt értelemben, se gyakorlatiakban sem. (szőke-hegyi)

Ébredés

Az a személyes tér, az az intim tér jelent itt meg, amely sok alkotásban itt az Estiskolán közvetett módon látható volt már. Annyi lenne a hozzáfűzésem, hogy azért sok idő eltelt amióta itt vagyunk, képeket készítünk, nézzük egymás képeit, hogy miközben én szeretem, örülök ennek a képnek, megint csak azt mondom, hogy nincs rajta emberi jelenlét. Pedig tudom, hogy itt van a Bara az optika mögött, de mégis azt mondom, hogy a kép azért nem tud átlépni ezen a jól tanuló diák kategórián, mert hogy ugyanolyan zárkózott most egy jó ideje, mint ahogy a nagyon kreatív ötletek is védekezésre szolgálnak a képei kapcsán. Folyamatosan - Isten lássa lelkemet, hogy ezt mondom, de azért próbálom mondani, hátha segítek - mellébeszél. Folyamatosan elbeszél valami mellett, úgyhogy tökéletesen tudja, hogy miről kell beszélni. Ez a kép is ott áll az ajtóban, a kapuban és az a pici, apró dolog az nincs hozzátéve. Az a pici, apró dolog maga a Bara. Ő ebben szégyenlős. Azt én nem tudom, hogy hogy kell odarakni egy lábujjat, karórás kezet, egyszerűen nem tudom megmondani, nem az én dolgom, hogy mi hiányzik a képről, de ez a kép félig van kész. Én ezt visszaadom. (szőke)

kislábtó
valahonnan valahová útközben meg nézelődöm

Azt nem tudom, biztos, hogy van ennek valami jelentése ennek a kislábtó-nak. Ezen nagyon sokat gondolkoztam, vajon mi? Azt hiszem, hogy a szövőszékeknél van ilyen lábító, meg ilyesmi, lehet, hogy afelé kéne elmozdulnom, nem tudom. Ebben a pillanatban én - mondja Hegyi - a pesti csávó nem tudok mit kezdeni a címmel. A leirat az kedves - valahonnan valahová útközben meg nézelődöm – és ez olyan mint egy mese. Miközben a képen, nem tudom levenni a szemem magáról a fotómasináról. Nagyon vádlón néz utánam ez a gép, minthogyha egy vallatószobában lennék. Tehát van az egésznek egy meseisége és van egy drámaisága.
- Bocsánat, bocsánat – szól az osztályfőnök – tehát az neked nem furcsa, hogy jól láthatóan ez egy karácsonyi dísz és egy karácsonyfán van ez a gömb és ugye emiatt a gömb miatt láthatjuk ezt a szobát, ezt a lakást? És az nem feltűnő neked, hogy a szeretet ünnepén a karácsonyfadíszen keresztül látható szobában egy ember egyedül van, meg ez a kamera? Tehát, hogy az a kamera az eléggé azt mutatja, hogy ez nem egy csoportos vagy családi történet, hanem egy furcsa magányos helyzet ez itt.
- Igen és azért azt kell, hogy mondjam, hogy ez a lecke egy eléggé furcsa lecke abból a szempontból, hogy itt asszociálunk egymás munkáira, és a Dóczy Feri képe indította el ezt a láncot, aminek az egyik láncszemét adta ehhez hozzá a Pista. És azt hiszem, hogy pontosan amit András mond, ez az a kapcsolódás, ami összeköti ezt a két alkotást. Nyilvánvaló formailag az ajtó és az ajtóban álló alak, ami azon a képen is megtalálható, de valami más is, az a fajta, pontosan ami a Dóczy Feri képében is fontos, hogy abban is van egy meseiség és van egy drámaiság. És ebben a képben is van egy meseiség és van egy drámaiság. És ezek a rétegek azért izgalmasak, mert nem biztos, hogy egyből fejtődnek meg a néző számára. Visszatérésre készteti, hogy megnézze még egyszer jobban magának. Én el tudom fogadni abszolút erre a láncreakcióra mint láncszem. (szőke–hegyi)
értékelés:

Ünnep
Születés

A kép egyrészt az Anitától már ismert kézműves tárgyakkal, talán csuhéj-babákkal történő szobrászati játékot mutat be az előtérben, egy allegorikus jelenetet és valahol a háttérből, a sötétből előtűnik egy emberi arc. Tulajdonképpen egy portré és ezt a portrét az előtérben lévő allegorikus jelenség minősíti. Fordítva kéne ennek lennie. Tehát, hogy az arc, a varázsló arca kéne, hogy ízesítse az előteret, de én mégis azt mondom, hogy valójában sokkal intenzívebb és sokkal fontosabb a háttérben látható életlenben tartott arc, aki ránk tekint. Már csak azért is, mert ez a háttérben lévő arc beletekint a kamerába, látjuk a tekintetét, amíg az itt létrehozott kis figurák, bábucskák szeme, arca, gesztusai nem látszanak, sematikusak maradnak. Viszont ahogyan a fény érkezik a háttérben lévő emberi arcra, ahogyan odaesik a fény, az eléggé profán. Ez nem biztos, hogy ennek a képnek baja, csak nagyon érdekes kontrasztot hoz létre az előtérben lévő meseszerűséggel és a háttérben látható picit keserű arcmimikával. Olyan ez, minthogyha valami furcsa boszorkánykonyhában lennénk, ahol ezeket a kis marionett bábukat a készítőjük, mozgatójuk megmutatná, de minthogyha benne lenne valahogy ebben a gesztusban, hogy nekem mozognak, nektek nem biztos, hogy ugyanúgy megmozdulhatnak ezek az élettelen kis tárgyak. Van valami furcsa, tehát emiatt, van valami furcsa és lehet, hogy pont ettől érdekes ez a kép. Valami olyasmi, minthogyha egy finom levesben lenne egy pici kis hajszál. Van valami furcsa, amitől elég nehéz ezt a képet megemészteni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a 26-os lecke ünnep kategóriára megvan a három disznó, a többivel Anitának kéne kezdenie valamit, hogy átléphessen valami határt megint. (szőke)
értékelés:

Végzet

Egy makro tárgyfelvételt látunk. Én úgy gondolom, hogy itt egy termés fotónál, tehát mint ahogy természetfotóknál, ez egy nagyon bonyolult dolog. Véleményem szerint azért, mert rengeteg olyan térbeli összetevője van ezeknek a különböző terméseknek, magvaknak, száraknak, felületeknek, amik nagyon izgalmasak a fény hatására, a fény és megvilágítás hatására nagyon izgalmas formajátékok jönnek itt létre. A termésből kibomló fátyolszerű anyag, amely ezeket a magvakat fogja, az mint ilyen angyalhaj, szépen jelentkezik. Jó a formája, ahogy ez a megszáradó termés szétnyílott, de az én meglátásom szerint nem jól van a külső burkolat megvilágítva vagy nem jól kapja a fényt, ezért ezek az ívek, domborulatok, ezek nem határolódnak el a háttértől, nem érzékelhető jól az egésznek a domborúsága és így tulajdonképpen az egész egy síkban, nagyrészt egy síkban maradó felület. Nem hozza azt a térélményt amit egy tárgyfotónak, egy ilyen termésfotónak, növényfotónak hoznia kéne. És ugyanakkor pedig azt gondolom, hogy ez egy stúdium, tehát a természeti jelenségeket ilyenformán való fotózás, az egy stúdium munka. Nem azt mondom, hogy ez a stúdium munka kevés, hanem azt szeretném mondani, hogy nagyon fontos ujjgyakorlat, de véleményem szerint a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyász kategóriáját viszont nem sűríti magába ez a kép. Én ezt visszaadnám ismétlésre.
Egy dolgot itt hozzáfűznék – szólal meg Zsolt -, hogy remélem a Bara hazavitte ezt a termést, ugyanis hogyha egy transzpozíciót akarunk létrehozni és nem egy természetfotót, vagy egy tárgyfotót, hanem itt, mint ahogy a cím is utal, gyász leckére szeretnénk üzenni, akkor én legalábbis megpróbálkoznék azzal, hogyha hazaviszem, otthoni körülmények között világítással, háttérrel, bármivel elkezdek vele játszani és megszemélyesítem és akkor lehet, hogy létrejön amit az András mondott. (szőke-hegyi)