Elemzés

Sziluett az esőben

Én erről nem akarok sokat beszélni, ez egy nagyon szép kép, egy szép lírai megoldás. Lehet, hogy én még egy 5 centivel lejjebb mentem volna, annyival csak, hogy a cserépnek a teteje egy vízszintes vonallá váljon, nem kell nekünk oda belátni, nem kell érzékelnünk ezt az ívet, és akkor még magasabbra kerülhetett volna ennek az elszáradt fűszernövénynek a teteje, de én ezt a képet nagyon szeretem, még akkor is, ha azt mondom, hogy vágható lenne ott, ahol az üvegen van két ilyen vízszintesebb vonal fönt. (hegyi)

Szomjazom

Mi az az oszlop, mert azt nem értem megint. Érdekes, hogy rövid idő alatt ez most már a második olyan képed, amit függőlegesen valami kettévág. Volt az a mezőn a fatörzs, most itt van ez a függőleges oszlop, és engem zavar, mert azt a nyugalmas dolgot szétfeszíti, és ezzel nem is lenne baj, ha érteném, hogy miért. Ezt a miértet a képnek kellene megmondania. (hegyi)

Ágy (1996)

Nádas Péter dolgozószobájának bemutatásakor említi a fotómat, eképpen: 3. Fotó: Balla Demeter Ágy című képe. Gyöngyvérnek nem adtam ilyen kényelmes ágyat a regényben, de a kép fontos volt a szerelmi fejezet írása közben. Péter, megtisztelsz, köszönöm!

Tulajdonképpen illusztráció miatt tettük fel ezt a képet Demeterrel, mert megjelent egy írás Nádas Péter dolgozószobájáról és abban beszél ő erről a képről, hogy ez neki mennyire fontos volt. Számomra azért izgalmas, mert nem túl sűrűn történik meg, hogy az írók visszacsatolást adnak arról, hogy egy-egy jelenet kidolgozásakor milyen valós vagy képzelt világok voltak rájuk hatással. De Nádas Péter megteszi ezt, hogy ezt az ágyat beleemeli a történetbe, mint egy helyszínt és elmondja, hogy neki ez mennyire fontos volt, és mennyire sokat segített, és valóban nagyon érdekes képet kapunk. Volt a Demeternek már korábban is egy ágy fotója, és készült még Ausztráliában is egy ágy fotó. Tudni kell azt, hogy Demeter fotós munkáiban nagyon nagy szerepük van a lepedőknek, lepleknek, vásznaknak, és egy ilyen otthagyott ágy elég sokat mesél viszonyrendszerről, életszituációkról, helyzetről is. Ez egy kora reggeli felvétel és nagyon kedvelem, az a két belógó tulipán nagyon érdekes. (hegyi)

A rés

A megboldogult Rezonancia leckében volt már egyszer nagyon hasonló képem. Most inkább nem a 365be küldöm,

Azt nem tudom, hogy mit látunk, lehet, hogy ez valami szalagfüggöny, nem tudom. Érdekes ritmus, nekem a jobb oldalon az első léc vagy hogy mondjam, az lehagyható lenne, a másodiktól kezd érdekes lenni, jobbról nézem most balra, onnantól izgalmas a ritmus. (hegyi)

Ördögkatlan

Jó ez a boros ügy, de akkor azt a horizontot kellett volna vízszintesnek tartani, ami a pohárban lévő folyadék által keletkezik, most ettől egy picit eltérünk, de a meglátás az jó. Talán annyi, hogy az a kék pulcsi, amit ott belóg a jobb alsó szélén az nekem zavaró, kivisz ennek az egésznek a koncentráltságából. (hegyi)

Kincses Gyula

Gyula barátom vizitációja két nappal születésnapja előtt. 

Demeter fotóját elemezni nem egy könnyű dolog nekem, a személyes érintettség okán sem. Kedvelem ezt a képet, legfőképpen a modell és a háttérben lévő szobor játéka miatt. Bevallom férfiasan, de ezt mondtam Demeternek is a készítéskor, hogy szűknek érzem picit a dolgot a nyaknál, ott többet adtam volna. Viszont az, ami a Demeter képeinél, portréinál mindig jellemző, az ebben a képben is benne van, ő nagyon bátran használja a gesztusokat, kicsit mindig furcsa az a pillanat, amit ö lefotóz, elsőre nem mindig érthető, hogy most miért nem egy nyugalmas pillanatot fotózott erről az emberről, hiszen valószínű, hogy nem mindig ilyen nagy tág szemekkel nézett ő, és érdekes, hogy miért ezek a pillanatok azok, amik a Demetert érdeklik, valószínű ennek az az oka, hogy ezek jobban fennmaradnak, mint az átlagos, nyugalmas pillanatok. Kevésbé eresztenek elsőre közel modellhez, kell keresni kulcsot a megoldáshoz, de pont ez a keresés az, ami a képernyőhöz ragasztja a nézőt. (hegyi)

kávé

Picit sok. Megint az a kérdés, azt el kell döntened, hogy téged mi érdekel és annak megfelelően kell fotózni ezt. Nem nagyon értem, hogy miért álló ez a kép, mert ott a Callas felirat fölött, ami ott az üvegen van, már vágható a kép, már a parkoló jelzése sem kell. Akkor sokkal koncentráltabb az étlap és az üveg felirat közötti összefüggés jobban kijön. Ez így egyébként még rendben is lenne, de azt sem nagyon értem, hogy miért hagytad benne a jobb szélén a falat, miért nem a sötét résznél vágtál, tehát ott elindítottál egy formát, de annak semmi értelme nincs, mert nincsen ott még olyan szereplő, aki miatt fontos lenne azt ott meghagyni, ettől az vágható. Valószínű, hogy elvitte a figyelmedet ott a háttérben az az autó, ami nagyon világos, de hát most az a legvilágosabb, arra figyelek, itt erre a három figurára meg alig. A másik kérdés meg az, hogy ők nagyon néznek valamit, de nem tudom, hogy mit. Valószínű, hogy ez egy fekvő kép lenne és az állósága miatt nem sikerült ezt most megoldanod. A nagyobbik problémám inkább az, hogy kicsit fáradtak a tónusok. Ezt több képednél észrevettem, úgyhogy vagy a monitorkalibrációt kellene megnézned, vagy pedig átgondolni azt, hogy miért ebben a tónusban dolgozol, mert az élet veszik ki belőle. Ha kicsit összébb húzod a tónusskálát, akkor már jobban működik ez az egész. (hegyi)

GG 52/04 - Zaj

Ezek folyton csak jönnek, mennek, száguldoznak, keringenek.

Igen, ez egy jó kérdés, hogy miért gondoljuk a felhőket zajnak. Nagyon érdekes megközelítés. Mondjuk én is városi csávó vagyok és tulajdonképpen, amikor az ember szabadtéri programot keres, akkor a felhők elég ijesztőek tudnak lenni. Szóval ezt a részét értem, ha emiatt zajnak tekinted. Nagyon szépek a struktúrák, amik a felhők által létrejönnek, csak nekem egy kicsit túl vannak beszélve, kevesebb is elég lenne, vagy pedig akkor nem kell a föld, akkor mutasd csak az eget. Zavar az a villanyoszlop, csak ki lehetett volna forogni úgy, hogy az ott annyira ne látszódjon, zavar az is, hogy ki van égve az egyik felhő. Expozíciós idő, azt ott meg lehetett volna oldani, hogy ne legyen ennyire durva, ha meg nem, akkor vágd le a francba és akkor van egy jó kép magukkal csak a felhőkkel. Gurítottál már nagyobbat is, Gábor, lássuk be. (hegyi)

Alternatív megoldás zajra

Megint nem tudtam donteni ket ma keszult kep kozott.

Nem tudom, hogy ez most mi, mert lehetne egy hanglemeznek a nagyon közeli felvétele az mikrobarázdákról, de valószínű, hogy nem az, mert ez a hanglemez akkor nem lenne lejátszható. Vagy lehet valami falfelület, ami fene tudja, miért ilyen, de lehet egy növény is, egy megroncsolódott nádtető. A lényeg az, hogy hogyan tudod ezt ritmusba hozni. Valamiért most, talán a saját belső bizonytalanságod okán ezt elforgattad egy kicsit, kár érte, mert ez az elforgatás most nekem modoros. Ha bevállaljuk azt, hogy itt vannak függőleges ritmusok, akkor oké, de miért van elforgatva? Ezt most nem nagyon értem. (hegyi)

Párbeszéd

Még tegnap, az első zajkeresési napon játszottam és ma sem hagyott békén, hová küldjem ezt a képet. Talán itt jó helyen lesz, bár erősen giccsesnek látom, teszek is egy lépést affelé, hogy elfelejtsem az ilyen próbálkozásokat, amennyiben ezért leharapjátok a fejemet, nem tudom az előbbit véghezvinni!

Elolvastam a leiratot. A próbálkozást soha ne hagyd abba, mert a próbálkozásból találunk új világokat, új megfejtéseket. Az egy másik kérdés, hogy nekem személyesen a tököm tele van már a roncsolással, meg az archaizálással, meg az archaikus technikák felesleges használatával, de ez az én egyéni szociális problémám, én láttam belőle túl sokat az elmúlt években, de ez ne vegye el a kedvét senkinek, folytasd tovább. Én azt gondolom, hogy van ezen még mit javítani, mert kicsit olyan szétesett az egész, szétcsúsztak a tárgyak és túl nagy üres flekkek vannak. (hegyi)

Vihar

Dénes, ha ebből a képből úgy vágsz, hogy a jobb oldalon azt a fát, ami ott áll a képhatáron, levágod, még akár beljebb vágsz annyival, hogy alulról is tudsz vágni, és kimaradjon itt ez a széle ennek a növénymezőnek, akkor azt mondom, hogy ez egy zseniális kép. Magyarán a felhők, a sötét felhők, a világosabb rész, ahol valószínűleg lóg az eső lába, a bal oldalon az a távoli fasor, és az előtérben ez a zöld növényzet, ennyi a kép. Tehát engem az nem zavar, ha arányaiban megváltozik ettől, ez tulajdonképpen ollóval megoldható. Egyébként úgy lehetett volna megoldani, hogy egy kicsit forgatsz a kamerán a fasor felé és akkor ez jobban működne. (hegyi)

Bors és fodor

Tavalyi mentás fotók ismétlése picit... ui.:Sem étel sem tárgy sem csendélet, ezért szabadgyak lett belőle.

Ha nem lenne itt az előtérben ez az izé, ami nagyon közel van itt a bal alsó sarokban és nem lenne üres a jobb felső sarok, és nem lenne rajta a befőttesüveg teteje, és egy kicsivel több élet lenne ebben a lilában, akkor ez egy tök jó kép lenne. Nos, igen, van még mit rajta javítani, de maga az ötlet jó. Akkor inkább fogalmazzunk így, hogy jó ötletet találtál, egy jó képi ötletet, de a kivitelezésen van még mit csiszolni. (hegyi)

Város

Amit mutatsz, maga ez a tükröződős játék ez érdekes, izgalmas, de hol van a hó? Annyira keresem a havat, de nem nagyon találom. Sörpadokat látok meg egy olyan autót, amit szívesen birtokolnék, jó lenne egy ilyen nekem, már amennyiben működőképes, de most nem akarom felmondani az egész képet a napernyőtől a sétahajóig, de hol a hó? Mindegy, nem akadok itt le, de a vízszintesek, tudod, azért azok fontosak lennének, hogy a vízszintes az legyen vízszintes. Van ennek egy vízszintese a horizonttal magában a tükröződésében, azt érdemes lett volna figyelembe venni. (hegyi)

Szorgalmi - az igazi férfi

Tübi gazdájának szerelme is egy igazi férfi. Míg elutazott, kölcsönadta a lakáskáját. A hűtőben kaja, törölköző kikészítve, csend, rend, tisztaság, nyugalom. A könyvespolcon egy új kiadású Obádovics: Matematika és egy Algoritmusok című könyv.

Jó ez a macis játék, nekem ez tetszik. A maci az egy fontos dolog, nagy kérdés, hogy bevállalja-e az ember a macit, már ha férfi és ez ugyanolyan kérdés, mint az, hogy sírhat-e a férfi egy érzékenyebb filmen. Szerintem igen, úgyhogy hajrá. Azt a dobozt a radiátorról érdemes lett volna elpakolni. De ami még fontosabb észrevétel, hogy ahogy az egész alakos képednél is, itt is egy inverz helyzetet hoztál létre a fényekkel, épp a főszereplő lesz az, ami a legsötétebb, árnyékban (vagy mint az előző képnél, ellenfényben) van. Az ember meg már csak olyan, hogy egyrészt ami világos, azt közelebbinek, nagyobbnak érzi, de egyben fontosabbnak is. Érdemes erre figyelni. (hegyi)

Egész alakos önportré

Ingrid, az a helyzet, hogy ez még mindig egy kicsit bujkálás. Azt értem, hogy kézenfekvő a tükröződést kihasználni, hogy magamról csináljak egy fotót, mert kényelmes, mert a gépet nem kell elengednem, nem kell letennem sehová, nem kell időzítőt használnom vagy állványt, sok mindent egyszerűbbé tesz. Nem is vagyok ellene a tükröződéses megoldásoknak, nagyon szép dolgokat lehet létrehozni, de hogyha ezt ellenfényben teszed vagyis ha neked hátulról jön a fény, márpedig félig oldalról, félig hátulról jött, ahogyan az árnyékokból ez látszik, akkor te magad sötétben leszel és csak a körvonalaidat látom. Vagány csaj vagy te ahhoz, hogy igenis tessék bevállalni az egész alakos önportrét úgy, hogy ezt most megismétled és csinálsz egy olyan képet, ahol felismerhető szereplőként vagy jelen és tudunk mit kezdeni veled, mármint tudunk érzelmileg kapcsolódni hozzád. (hegyi)