Önportré arc nélkül

Az irány jó. Mármint nem a tolás iránya, hanem azé, amit keresel. Hiszen a fotó szerepjáték is. A helyszín rendben van. A szereplő viszont civil marad. Kérdezheted, hogy baj ez? Hiszen rólam szól, hát én ez vagyok. Igen, nyilván nem csak akkor működik egy geg, ha mondjuk bőgatyásan öltözöl be, de az is kérdés, hogy a civilségnek mi az autentikus megfogalmazása. Nem könnyű ezt elsőre eltalálni. Hiszen mi is most a helyzet? Adva van egy szalmabálahegy, amit mint Sziszüphosz modern gyermeke, el akarsz tolni. De biztos, hogy ehhez a mackófelső és a halászgatya a jó ábrázolás? Abban jó a keresés, hogy a szalmához képest ellenpontozni kell, azaz színben valami olyat kell keresni, ami eltér attól a világtól, de ez a ruházat nekem most elveszi ennek az egésznek az erejét. A másik kérdés hogy ebben az arányrendszerben a figura elég dinamikus-e. Úgy gondolom, hogy részint jó irány lehet az is, ha kicsit oldalról mutatod be ezt, de az is, ha akár fentről, akár lentről. Mind mást üzenne, de kimozdítaná a statikusságból az egészet. Nagyon távolról van ez most befogva, emiatt nem érvényesül, nem kerül felszínre az erőfeszítés. Csak a nagy bála, ami nem elég. Ráadásul, a kérdésre sem ad választ, hogy miért szalma? Mit akar ez szimbolizálni? Hogy a könnyű feladat is tornyosulhat magasra? Vagy olyan parafrázist, ami a humor felé vinné ezt el? Nem egyértelmű. Úgyhogy az irány tehát jó, de ezekre a kérdésekre meg kell magadban keresd a választ és valami mellé oda kell tenni a magad X jelét, hogy a néző is abba az irányba tudjon elindulni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes az a mesemód, ahogy Éva a történeteit elénk tárja. Valószínű, hogy ez egy visszaemlékezés egy valós, akár baleset, akár átvitt értelmű ügyre, és ez a gesztus itt jól is tud működni. Azt hadd tegyem hozzá, hogy most egy kicsit a formák kicsúsznak a képkeretből. Ha groteszket akarunk mutatni, márpedig ez a groteszk kategóriája, akkor egy kicsit feszesebbnek kell lenni, ugyanakkor pontosnak kell lennie annak, hogy mit hova tettünk, és mit hagyunk meg. Az, hogy a banánhéjból kicsúsztunk, az nem annyira jó. Mindezzel együtt én ezt egy 3 csillagos leckemegoldásnak gondolom, mert értem és érzem az üzenet irányát, és ez szerintem a nézőknek is egyértelmű. Ha téged érdekel ez a fajta, úgymond beállított valóság, akkor ezzel elég sok történetet el lehetne mesélni. Várnám a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Az a helyzet, hogy a két leckére most már megkapod a 3 csillagot, mert érzem azt, hogy határozott az elgondolásod, de azért egy dolgot hadd tegyek hozzá. Nézd meg kérlek, ezt a képet, hogy ezekkel a behajlított ujjakkal, ezzel a csonkolással mit mutat? Megvan neked minden ujjad, meg ujjperced? Vagy hiányzik a hüvelyk-, és a mutatóujjad? Lehet, hogy igen, de akkor azt tessék egyértelműen mutatni, ne hagyd a nézőt bizonytalanságban. Ha pedig nem, ha nincsenek ilyen dolgok, akkor erre oda kell figyelni, hogy igenis szükség van ezekre a dolgokra a képen. Mert most olyan, mintha nem lenne meg a hüvelyk- és a mutatóujjad teljesen. Várom a többi képed, kapcsolj kérlek rá. És talán érdemes lenne ezt a képet megismételni is. Az nem baj, hogy nincs rajta minden ujjad, de ami rajta van, az legyen végig meg. (hegyi)
értékelés:    

Én mondtam az előző elemzésnél azt, hogy próbáljuk meg, hogy mi van akkor, ha a vágás az ujjaknál véget ér. Nem egészen így gondoltam ezt a vágást, mert egy kicsit azért többet kellene ebből adni, nem sokkal, de talán egy ujjnyival igen. Mindeközben meggyőztél az előző képpel arról, hogy nem biztos, hogy nekem van igazam. Valahogy ez most még nincs kész. Lehet, hogy az az egy ujjnyi alul még segítene, nem tudom, de most elbizonytalanodtam abban, hogy lehet, hogy az előző kép az, amivel haladni kellene, és nem ez az irány az. Ettől függetlenül, mivel én voltam az, aki erre vittelek, így megadom az 1 csillagot pluszban, de azt kell, hogy mondjam most, hogy erősebb döntést hoztál az álló formátummal. (hegyi)
értékelés:

Kedves Csaba, én azt gondolom, hogy jó, hogy elindulunk ebben az irányban, örülök neki, hogy ezt komolyan vetted. Maradjunk abban, hogy most nem leckemegoldásokat és csillagokat vadászunk, hanem dolgozunk egy ügyön, és ez egy fontos kérdés, hogy ne az legyen a cél, hogy egyből tíz pontosat dobjunk. Ami a képet illeti, jellegzetesnek gondolom azt a helyzetet, amit mutatsz. Van ebben egy várakozásteli helyzet, hogy vajon visszafordulsz-e, vajon hátranézel-e, és ez ad ennek egy feszültséget. A gondolat abszolút jó. A kivitelezésnél egyrészt problémám az, hogy nagyon szűkre van ez vágva, a hajszálaid eléggé beleütköznek a kép felső részébe, miközben ennek túl sok indoka nincs, hiszen itt inkább a gesztus az, ami fontos, és nem az, mint egy portrénál, hogy vághatunk is a fejtetőből, mert a tekintet kell, hogy elvigye a vállán. Itt ilyen nincsen, tehát itt a teljes formával kellene dolgozni. A másik a világítás. Ugye van egy kinti fényhelyzet, és ezt jól látod, és jól használod, talán egy kicsit túl is van világítva most a két karod, ugyanakkor nem ártott volna bentről, a szobából valami kis derítést adni, hogy az egésznek a plasztikussága, a térbelisége meglegyen. Most a középső része a testnek - nagyjából a gerincvonal -, már abszolút bebukik, és ettől, mivelhogy azt tanultuk, hogy a világosabb tónusok mindig közelebbinek mutatkoznak, ha ezt elképzeled úgy a fejet, mint például egy tojást, akkor a tojásnak nem a szélei vannak hozzánk közel, magyarán behorpad az egész. Még egy dolog, ami fontos, van két karod. Ebben a formában most olyan, mintha ezek csonkolva lennének valami baleset által, és ez nem biztos, hogy jó üzenet. Meg lehet fogni azt a korlátot, bele lehet kapaszkodni. Elhiszem, hogy te ebben a pózban szeretsz nézelődni, de van ebben valami rokkant érzet, és ez nem biztos, hogy jó. Természetesen előfordulhat majd a későbbi munkáknál, hogy egy fogyatékkal élő embert próbálunk lefényképezni, és ott szerepe lehet, de ott az egy teljesen más kérdés. Nagyjából ezeket tudom hozzátenni. Várom a folytatást. Addig ne csillagozzunk szerintem, mert itt most tényleg nem a csillaggyűjtés van, ameddig nem beszéltünk egyéb problémát át, és én azt kérném, ha egyetértesz, hogy mivel ezek önportrék, és viszonylag megismételhetőek, ha nem is pont ugyanazon a délelőttön, vagy fényviszonyban, hogy ne úgy ugorjunk tovább, hogy jó, ezt most megértettem, de nem ismétlek, hanem kérnék ismétlést is. Tehát ezt az erkélyen merengő szituációt tessék nekem megismételni, lássuk, hogy hogyan fordítod le magadban az itt elhangzottakat. (hegyi)

A Feri-féle mikrokozmoszban egy megfejtendő képet kapunk, amit egyelőre nem tudok eldönteni, hogy a verbálfotó kategóriájába tartozik-e. Ha a kép címét nézem, akkor igen. Hogy miért került ez a munkavédelmi -, vagy kertészkesztyű a kézre, azt nem biztos, hogy vissza tudom fejteni. Magyarázatra szorul. Márpedig, ha valami magyarázatra szorul, akkor az nem biztos, hogy pontos fogalmazás. Nézzük meg: van egy ingünk, amit felgyűrtünk, de azért ez mégsem egy munkás ing, hanem inkább egy ünneplő ing, és ehhez képest a kesztyű ellentét, de nem nagyon tudom, hogy hova tegyem, és akkor még azt is hozzáveszem, hogy azért ember legyen a talpán, aki kesztyűben tud fotózni. Lehet, hogy erre kell keresni a megoldást is, hogy menjünk bele egy-egy szituációba, és ne bánjunk úgymond kesztyűs kézzel az alanyokkal, nem tudom. Ami viszont jó a képben, az a mácsais megközelítésnek az a része, amiben némi öniróniát is felfedezni vélek, ugye, ez a „csípőből lövünk, és nem nézünk a keresőbe, mert akkor is jó kép lesz” című felvétel, ezt lehet gyakorolgatni. Én azt gondolom, hogy kicsit orosz rulett-szerű ez az egész, de hát, akinek ez, mint technika tetszik, ha kigyakorolta, akkor érdekes képeket készíthet így is. Én magam azt mondom, hogy nem biztos, hogy ennyire elengedném a kontrollt, mindenesetre, mint kihívás, nem rossz. Összességében, ha technikailag nézem a képet, akkor nekem egy picit erős lett a maszkolás, ha jól látom, ki van világosítva a kéz és a fényképezőgépnek egy része egy sávban. Lehet ilyet csinálni, de akkor figyeljünk arra, hogy a háttérre ne csússzon ez rá. A kérdés nekem a mondanivaló, amit Feri oly sokszor emleget. Hát, most itt feladtad a leckét, így akkor most visszakérdezek, mi a mondanivaló? (hegyi)
értékelés:

Az üzenet egy nagyon határozott jelenlét, és határozott beköszönés. A leckét is teljesíti, ráadásul vagány módon, tehát nem a szokásos kéz-láb és egyéb testrész fotózása az irány, hanem egy takarással oldja meg a szerző ezt a feladatot, ráadásul egy verbális üzenetet is közöl, ami elég kétértelmű, vagy „ne vess meg”, vagy „nevess még”, mind a kettőnek fontos a jelentése. Valószínűsítem amúgy, hogy céltudatos az, hogy kétértelmű legyen az üzenet. Amit nem teljesen értek, az a felső régió, hogy mihez kell ez a nagy magasság, ami nincs kihasználva? Ettől függetlenül persze, elfogadom ezt így, tehát megvan a 3 csillag a leckemegoldással, csak mint kérdés merült fel. Lehet, hogy én legalább egy ujjnyit vágtam volna a felső részből, mégpedig azért, mert talán még határozottabb lenne az ököl az üzenettel. Várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés: