Önportré arc nélkül

Két képet kapunk, és megint felmerül bennem a kérdés, hogy miért kettőt. Ad-e ez valamilyen továbblépést, felelnek-e egymásra ezek a képek úgy, hogy ez a kommunikáció a két kép között folyamatos, és dinamikus maradjon? Én úgy érzem, hogy nem. Másról beszél a két kép, de ahhoz túl nagy a változás, hogy csak egy pici elmozdulással folyamatossá tegyük ezt a billegést, viszont ahhoz meg kevés, hogy egy történetnek a kezdő és a végpontját kapjuk. Ha ezeket nem tudjuk megoldani, akkor nem tudom, hogy miért van két kép, és inkább azt érzem akkor ebből, hogy valamiféle bizonytalanság van, hogy melyik kép az, amelyik erősebb. Ha engem kérdezel, akkor az első, mégpedig azért, mert az tónusban rendben van. A második képnek a jobb oldala nagyon kivisz ebből az egészből, nem tudok úgy fókuszálni, ráadásul ez a tincs, ami magába visszafordulva egy körformát hoz létre nekem kevésbé izgalmas, mint azok a vonalak, amik úgymond kifutnak a felső képből, az nekem izgalmasabb. Úgyhogy, ha választani lehet, akkor az első képre teszem le a voksom. Megint azt mondom, hogy jó irány, jó ötlet. Tessék bátornak lenni, működik ez önmagában is. Megadom a 3 csillagot az első képre. (hegyi)
értékelés:

Úgy érzem, volt értelme annak, hogy beszélgessünk erről a mappáról, és itt most egy olyan üzenetet hozott Noémi, aminek az előző képhez nincsen túl sok köze, tehát hangulatában is, és mondanivalójában is teljesen másról szól. Kicsit távolabb léptünk a témától, kicsit elrajzoltabb az üzenet, kevésbé személyes, mint amilyen az előző volt, de üzenetben sokkal hatásosabb. Itt is hagy némi kérdőjelet a dolog, hogy ez egy mappa, vagy egy fényképfelvétel, vagy egy papírlap, vagy mi akar lenni, tehát a mappaság még itt sem jön át, de ez nem baj. Nem tárgyfotót készítünk, hanem egy benyomást. Ez a benyomás itt most jól működik, nagyon jó ez a háttér függöny, nagyon szépek a gesztusok. Talán annyit hozzátennék, hogy egy nagyon pici derítéssel szemből, még plasztikusabb lenne a dolog. Nem a mappára gondolok elsősorban, hanem a kézre, tehát, a térbeliség ábrázolásához nem elég a főfény, ahhoz igazából kell a derítés, kell az, hogy valami visszavert fénnyel tényleg körbe tudjam rajzolni azt a térbeli kiterjedést, ami egyébként jellemző mondjuk akár erre a karra is. Ha hagyom nagyon egy irányból jönni a fényt, mint itt most, akkor a nagyon árnyékban lévő részek úgymond elszegényednek, tehát, gesztusukban, tónusukban, rajzolatukban nem azt a gazdagságot hozzák, mint amit egyébként ebből ki lehetne hozni. Nyilván ezen lehet utólag segíteni, bár most azt gondolom, hogy elég macerás lenne ezt itt utólag megoldani, egyszerűbb lenne ezt majd kipróbálni. Nem azt mondom, hogy ezt ismételje meg Noémi, mert ez egy 3 csillagos leckemegoldás, hanem azt mondom, hogy a későbbiekre nézve, ne elégedjünk meg azzal, hogy csak egyféle fénnyel dolgozunk. A fény a fotográfus legnagyobb barátja, és azt gondolom, hogy ezt kár lenne figyelmen kívül hagyni, vagy kár esetlegesnek hagyni, hogy hát, jó, valamilyen fény besütött a szobába, és azzal dolgozom. Keresni kell azt, hogy hogyan lehet ebből még többet kihozni. Akár egy lámpával, akár egy tükröző felülettel, és ennek is, ugye, sokféle fajtája ismert egy tükörtől kezdve egy fehér kartonig sok minden szórhatja vissza a fényt. (hegyi)
értékelés:    

Az ötlet jó, és a gesztus is tulajdonképpen megfelelő. Én azért megvártam volna azt, hogy ő elkezdje bontogatni a kis szárnyait, ennyit hozzátennék, mert így most ez nekem azért dinamikában kevesebb. De az irány jó. Azért attól az embertől, aki annyira precíz tud lenni, mint ahogy a 3. leckédnél láthattuk, attól azért azt várnám, hogy ezt a többi képen is mutassa meg. Én most ezt itt nem érzem annyira erősnek, úgyhogy azt kérném, hogy ezt a leckét most ismételjük meg, és még egyszer mondom, az első három leckével dolgozzunk. (hegyi)

Kedves Anna, köszöntünk a Látszótéren! A kép formailag izgalmas lenne, de tónusában nem teljesen szerencsés, és nem nagyon értem ezt a színmódosítást sem, a szépiát ha lehet, én száműzném a fotográfiából, mert annyira hatásvadász, előrágott, hogy a néző ha akar se tud másfelé indulni, csak a merengő melankóliába. Szeretnélek elkanyarintani téged ettől a szépiás ügytől, mert ennek giccs szaga van. Ettől függetlenül én megadom erre a 3 csillagos leckemegoldást akkor, ha megígéred, hogy ezt megcsinálod jól, mert a világítás most eléggé esetleges, és ha a fül a lényeges, akkor azt nem hagyhatjuk ennyire szürke tónusban. (hegyi)
értékelés:    

Csaba, egyre jobban haladunk a képi megoldásban, és én most felmentelek ennek a leckének a további gyűrésétől. Majd visszatérünk még erre, de azt gondolom, hogy ebből ennél sokkal több nem hozható jól ki. Azon érdemes elgondolkodnod, és ez a te döntéseden múlik, hogy az elő-, a közép-, vagy a háttér a fontos. Háttérnek vehetjük az eget, középtérnek a házat, előtérnek a figurát, és ezeket egymásról valahogy le kell választani. Igen ám, ez most meg is történik, viszonylag jól, merthogy három elkülöníthető tónustartományt kapunk, de biztos vagy abban, hogy ez a sorrend? Mert itt most valami egészen fordított ügyet látok, az ég és a felhők azok, amik a legközelebb jönnek hozzánk, a középtér marad nagyjából a helyén, és az előtérben lévő figura megy hátra. Ettől az ember egy kicsit furcsán érzi magát, hogy megfordult a tónusrendbeli sorrendünk, és ez olyan érdekes, mert hiába plasztikus az egész, meg hiába van térbelisége, hogyha ennek a sorrendjét úgymond felcseréled. Nem baj ez, nem azt mondtam, hogy ez hibás, csak furcsa, és ennek indokokat kell találni, hogy ezt a néző értse, és ne érezze magát kellemetlenül. Vagy érezze magát kellemetlenül, ha ez a célunk, tehát, ha szorongatni akarjuk a nézőt, akkor az is érvényes lehet, csak akkor olyan történetnek kell itt elindulnia, amiből a végén valami bűneset történik, vagy ki tudja, hogy mit lehet még ebből kihozni. Mindenesetre van ennek egy kis félelemkeltő hatása, de nem baj ez, megvan a 3 csillag és a leckemegoldás. Haladjunk tovább! (hegyi)
értékelés:    

Elég hosszan beszélgettetek erről a képről, aminek nagyon örülök. A kommentben is leírtam, hogy ez egy nagyon híres fotográfiája Brassainak a New York–i pályaudvarról, miközben egy nagyon erotikus megközelítés kapunk ezzel a vörös körömlakkos női kézzel. Ez eleve feltételez egy viszonyrendszert, de azért most ez nem teljesen egyértelmű, hogy a fotóhoz való viszony, vagy a tárgyhoz, vagy ahhoz, amit ez a tárgy képvisel, és még akár tovább is mehetnénk ezen az úton, hogy akár, ha ezt elfogadom, hogy ez egy dosszié, akkor amit a dosszié maga hordoz, ahhoz is lehetne egy csatolás. Tehát sokféle irány lehet, és ez most nem igazán egyértelmű, hogy miről beszélünk. Azért nem egyértelmű, mert magában már az sem az, hogy ez egy dosszié. Ha az ember nagyon figyelmes, akkor láthat rajta a hajtáshoz segítő benyomódásokat, láthat rajta magához a mappához tartozó gumicsíkot is, de azért ember legyen a talpán az, akinek ez egyből feldereng, és ha nem a leirattal, hanem csak a képpel foglalkozik, akkor meg fennáll a veszély, hogy valamiért ehhez a képhez ragaszkodik az alkotó, valamit ezzel szeretne mutatni. Igen ám, csak az a kérdés, hogy mit. Mi az, ami ebben engem izgat? Ha itt a tárgy lenne a fontos, akkor ennél felismerhetőbbnek kell hagyni ezt a tárgyat, nem lehet ennyire szűkre vágni. Azt gondolom, hogy annak mindig jelentése van, ha valakit magunk elé emelünk, mint egy mellvért, egy másik alkotót, de ott kutyakötelességünk a viszonyrendszert tisztázni, és a néző elé tárni. Ez most ennél a képnél esetlegessé válik, mintha el lenne maszatolva azzal, hogy én szerelmes vagyok Brassaiba, és akkor azt mondom, hogy nem is ez az igazság, hanem a gumis mappa, hogy hát, én véletlenül kaptam egy ilyen mappát, és olyan tök jó, hogy van rajta egy fotó. Tessék vállalni azt, hogy mi a valós indok, mert akkor ez át fog jönni a képen. Mi az, hogy a vágyaimnak van ez a mappa? Mi lesz ebbe beletéve? Szerelmes levelek, vagy fotográfiák? Tehát valamilyen szinten az ember nem bujkálhat ennyire, mert akkor az őszintesége kérdőjeleződik meg a dolognak. Tessék ebbe erősebben belemenni. Mivel ez egy fontos mappa, gondolom, megvan még, úgyhogy tessék ismételni. (hegyi)

Megint azt mondom, hogy a színekkel jól dolgozol, a formákkal is jól dolgozol. Egyetlen egy kérdés van, hogy a comb, ami a kép bal felső sarkába fut ki, ez a comb a másikhoz, a térdhez és a sípcsonthoz képest tónusban és formában már nem tud megállni a lábán, mert szétesik technikailag. Itt is azt mondom, hogy a mobiltelefon kevés. Olyan zajok vannak rajta, amitől ez nem működik. Ez egy jó első lecke, és én erre most megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is, ugyanakkor azt hadd tegyem hozzá, hogy ez még a tanulmány kategória, tehát ebből egyszer csak, ha már rendes fényképezőgéppel dolgozol, neki kell állni ezeket a tanulmányokat újra megcsinálni. Mégpedig azért, hogy utána tisztába gyere azzal, hogy aha, ha én ezt egy rendes géppel csinálom meg, akkor abból mi fog kijönni, akkor hol bukik le az egész, akkor lehet, hogy túl van világítva a combom, lehet, hogy egy textilt oda kellett volna rakni, akár egy vörös kombinédarabot oda kellett volna lógatni? És mennyire jó lenne ezzel a zölddel az a vörös. Szóval van ezen még mit dolgozni, várom a folytatást! (hegyi)
értékelés: