Egy darabig néztem én is, hogy ez valamilyen matematikai feladat-e, vagy valamilyen alternatív művészeti üzenet, aztán rájöttem, hogy nem, ez egy itiner, amit az autósportban használnak. Mindenki saját magának rajzolja, és ha jól tudom, ezt úgy szokták csinálni, hogy végigmennek a pályán, először lassan, hogy megismerjék, aztán nagyobb tempóban, és a mitfahrer közben bőszen jegyzetel, és úgymond egy térképet rajzol arról, hogy a pálya bizonyos szakaszain milyen utasításokat kell adni a sofőrnek, mint egy karmester. Abban egy kicsit furcsa ez a dolog nekem, de ez nyilvánvalóan az én tudatlanságomról beszél, hogy miért van ez, és ezt pontosan ugyanúgy nem értem, mint a karmester szerepét sem a zenekarban, tehát, ha minden zenész tudja, hogy mit kell csinálni, akkor mit ad ehhez hozzá a karmester, de biztos ez már az a szint, aminél nyilvánvaló, hogy egy teljesen laikus attitűdjéről beszélünk az esetemben. A kép tulajdonképpen tetszik, de a megvilágítással problémám van. Most vagy elvisszük ezt még bensőségesebbé, de akkor kell valami a környezetből, mondjuk este ülök az asztalomnál a kislámpánál, és csinálom ezt a rajzolást, hogy holnap a versenyen már ne a kézzel firkált jelek legyenek a papíron, vagy pedig ezt ki kéne korrigálni, mert van egy ilyen szürke, koszos érzete az embernek, és ez nem annyira tesz jót. Miközben az üzenet jó, mert kellett vele melózni, hogy ez most akkor micsoda. Ráadásul bevisz egy olyan világba, amit valószínűleg kevesen ismerünk. Az egy másik kérdés, hogy én kíváncsi lennék ennek a valós méretére, hogy ez egy füzet, vagy hogy néz ki az ilyen, még az is érdekes lehet, hogy hogy néz ez ki a verseny előtt, és hogy néz ki, amikor kiszállnak, meggyűrve, meg használat után milyen állapotba kerül egy ilyen papír. Egyébként lehet, hogy ez is egy érdekes kérdés lehet, hogy egy ilyen versenynek akár egy olyan ritmusát feldolgozni, több képben, tehát képsorban, ahol a versenyre felkészülésről csinálunk képeket, és nem az a kérdés, hogy hogyan verődik a salak, mert az nagyon látványos, de szerintem elég hamar megunható, hanem azok a bensőséges szituációk, hogy hogyan készülünk erre fel, mit csinál a mitfahrer, hogyan rajzolgat, milyen kommunikáció van a sofőrrel, mi van akkor, ha kicsúsznak a kanyarban. Vannak ebben humoros és drámai helyzetek, és szerintem ez megérne egy ilyen rajttól célig feldolgozást innen bentről. Érdekes kérdést vetettél fel, én azt javaslom, hogy ezen gondolkodj el, hátha van ehhez kedved, és akkor elkezdhetnénk ezzel az iránnyal dolgozni, mert kívülről már kaptunk elég képet, próbáljunk most belemenni ebbe a történetbe. Ez a lecke egy 3 csillagos leckemegoldás, lássuk a többit. (hegyi)
értékelés:    

Volt egy beszélgetésünk, akkor azt javasoltam, vagy mondhatnám úgy is, hogy kértem, hogy egy kicsit most a gyerekmodelleket hagyjuk pihenni, és kezdjünk el másik ritmussal dolgozni. Azóta érkezett jó pár kép, és azt gondolom, hogy ez fontos, mert ez olyan, mintha egy menüt vázoltál volna fel, hogy na, akkor Zsolt, válassz, melyikről beszéljünk, és köszönöm, hogy ez megtörténik. Megpróbálok becsülettel majd mindegyikhez mondani valamit. Ennél a képnél lezárásként azt teszem hozzá, hogy itt is ugyanaz érhető tetten, mint az előző portréknál. Ezek a gyerekek sose mosolyognak? Ezt nem nagyon értem. Ők sose vidámak? Nekik szomorú gyerekkoruk van? Ez egy kérdés, mert minden képpel ezt próbálod elhitetni, és nem értem, hogy miért ez a fájdalom, miért ez a szomorú reményvesztettség? Alávetett pozícióban vannak, te vagy a magas, a felnőtt, ő a gyerek, és fentről lefelé kommunikálunk, ráadásul a környezetből is úgy van kiragadva, hogy egy nagyon kusza, és tört ritmusú hátteret hagyunk mögötte. Szépen dolgozol a tónusokkal, ez megy neked, tehát, ezzel semmi gond nincs. Azt gondolom, hogy ezzel nem is kell különösebben foglalkozni, kicsit sok a világítás a homlokon, de hát, ezt gondolom te is látod, hogy ettől olyan nagy homloka lesz a gyereknek, és ez egy picit groteszk is. Ehhez talán az objektív megválasztása is hozzájárul, hogy valamiért egy kisebb gyújtótávolságú objektívet használtál, mint ami talán jó lett volna. Lehet, hogy ez azért van, mert a füleket nem akartad ennél jobban előtérbe hozni, nem tudom, de az biztos, hogy ez a része viszonylag működik. Ami nekem nem működik, azok a gesztusszintek, az érzelmi üzenetek. Nem tudok ezzel mit kezdeni, olyan, mintha sanyargatnád ezeket a gyerekeket, hogy jó modelljeid legyenek. Nem adtam neki reggelit, és majd utána, mikor már ebéd után is még korog a gyomra, akkor majd jól lefotózom. Most hülyéskedek csak, de azt azért légy szíves vedd komolyan, hogy ez az üzenet nem kötelezően pozitív, amit küldesz a gyerekekről. És a miértjét keresem, hogy ez egy iránynak tűnik, de miért van ez? (hegyi)

Az a helyzet, hogy ez egy tanulmány, és mint tanulmány tökéletesen teljesíti a feladatát, ugyanis, mint egy térkép, felrajzolódnak azok a részek, ahol javításra szorulna a kép. A jobb oldalon van egy fényesebb háromszög a képhatárnál, az nem tudom, micsoda, zavaró a jelenléte, éles és szúrós valami, de folyamatosan oda viszem a szememet. A kanapén van egy kockás párna, ami nekem nem való oda, ha az nem lenne ott, vagy le lenne takarva jobban ezzel a gyapjúval, akkor szerintem értelmesebb lenne, melegebb lenne a történet. Ahogy a kanapé szélére dobott talán törülköző, vagy ruhadarab is formájában nekem zaklatottá teszi a képet. És ráadásul a kamera nézőszögének a megválasztásánál is azt mondom, hogy elnézünk az ágy felett a falra, miközben a falon lévő, ha jól látom, valamilyen grafikai munka, és ez a fali zsebes tároló elviszi a figyelmet. Tehát, kicsit úgy hanyatt billent ez a kamera, meg kupleráj van. Nem kell beágyazni, mert nem az a kérdés, hogy elvágólagos legyen ez az egész, mert akkor nem jönne ennek a dolognak az otthonosság érzete, de az otthonosság, meg a rendetlenség között azért van különbség. Most rögzítettél egy olyan pillanatot, ami nem a végpontja egy komponálásnak. Ez egy belső dinamikai pont, de nem ez a nyugvópont, nem ez a pont az, amit hosszú ideig akarnék nézegetni. Túl sok a zavaró momentum. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Örülök annak, hogy történt egyfajta ritmusváltás, kikerültek azok a durungok a képből. Szerintem jól látszik a problematika, hogy mi az, ami megoldásra vár, és ez nem más, mint a háttér. Valami ott most történik. Van három sávunk, egy barna, egy kék, és egy szürkésfehér, és mind a három más kontraszthelyzetet hoz a fő motívummal. Ebből az alsó, és a felső működik, a kék nem. A kéknél bukik be a leginkább az egész. És ezért jó is ez a kép, hogy megfigyeled, mert ez a későbbiekben szerintem alkalmazható lesz, hogy furcsa módon nem a fehérrel van a legnagyobb probléma, hogy annál hogyan jönnek ki a tüskék, mert ott tulajdonképpen a tónusjátékkal ez jól megoldódik, hanem a kékkel, ami bedögleszti a fehéret. Mintha inverzbe fordítaná az egészet, nagyon furcsa. Szóval a megfigyelés jó, a kompozícióval nem nagyon vagyok kibékülve. Szerintem, vegyük úgy, hogy ez egy tanulmány. 1 csillag mindenféleképpen jár rá, és ennek értelmében, mivel jön a tél, remélem, hogy lesz mód ismételni még idén. Vagy még ebben a hónapban. (hegyi)
értékelés:

A makrovilág a titkok, a rácsodálkozások világa, és én üdvözlöm azt, hogy valaki ezzel elkezd foglalkozni. Részben azért, mert ehhez türelem kell, részben azért, mert fantázia, hogy a mi úgymond átlagos, normál világunkból kitekintve végiggondoljuk, hogy mi is történhet akkor, ha elkezdünk belenagyítani ebbe a történetbe, és ezeket az apró rezdüléseket a mi szintünkre felnagyítjuk. Nyilvánvaló, hogy ehhez az első út, az első gondolat, az a víz, vagy a vízcsepp, ezen keresztül vezet, hiszen nap, mint nap találkozunk vele, akár a bepárásodott italos poháron, akár fürdésnél a testen legördülő vízcseppekkel, és nyilvánvaló, hogy ez már eleve felkelti az ember érdeklődését, és ha eszköze és lehetősége van, akkor ebbe a világba szeretne jobban betekinteni. Szóval, azt gondolom, hogy ez a része a dolognak tökéletesen működik. Itt most nekem ez az egész kettészakad. Van egy világ ezzel az íves felülettel, amit – bevallom férfiasan – nem tudok dekódolni, hogy micsoda, lehet akármilyen tárgy, vagy homok, vagy még akár azt is el tudom képzelni, hogy ez egy testfelület, szóval sok minden lehet, de nem tudom megfejteni. Szépek a struktúrák, amik létrejönnek, jók a tónusok. És van a főszereplő, ez a folyadékcsepp. Igen ám, de a főszereplőt kitoltuk a kép aljához, és ez nem aranymetszésben van, hanem annál jobban kiszorul a képhatárhoz, és ettől feszültséget kelt. Másrészt pedig önálló életet él, és nincs köze ahhoz, ami történik a kép többi részénél. Ha még ehhez hozzáveszem azt is, hogy a háttérben mi történik, és az elmosott formák mit hoznak, akkor tulajdonképpen azt mondom, hogy nem érzem a nyugvópontján ezt a történetet. Tehát a képelemeknek kommunikálniuk kell valahogy egymással, és együtt kell létrehozniuk valami egyéni és erős dinamikát. Laci, ezt visszaadnám ismétlésre, azért, mert maga a megfigyelés jó, akár még ezekkel a tárgyakkal, helyzetekkel is lehetne dolgozni, már csak azért is, hogy megfejtsük azt, hogy mit látunk. Technikailag nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amikkel megoldjuk ezeket a problematikákat, de nem elég a technikai megoldás, törekedni kell az esztétikai megoldásra is. (hegyi)

Nem tudom, hogy hol készült a kép, nem láttam még ezt a szobrot, de nagyon jó, hogy oda beállítottál egy modellt, abszolút jó az elhelyezés, ahogy ő oda belekerült. Bevallom férfiasan, elolvastam azt, amit János írt, és tulajdonképpen minden pontjával vitába tudnék szállni, és meg is teszem, mert azért vagyunk itt, hogy a nézőpontjainkat ütköztethessük. Szerintem kifejezetten jó, hogy a modell nem abba a pózba állt be, mint ahogy ezek a szobor alakok vannak, mert az valamiféle azonosulásnak a mímelése lenne. Az, hogy akkor ő beállt ugyanúgy a sorba, a sok arctalan ember közé, neki még van arca, de már nincs... Na, de hát, ő egy gyerek, tehát tökéletesen érthető és helyes, hogy ő ott van közöttük, de nem azonosul ezzel a szituációval, abban a mélységben nem éli újra ezt a történetet, amiről ez a szoborcsoport szól, mert nekem az már drámázás lenne. Jelen van, felkelti a figyelmet, de nem azért van ott, hogy felvegye azt a szálat, amit az elődök esetleg elengedtek. Abban van némi igazsága Jánosnak, hogy a kép jobb oldalán van egy ilyen szürke valami, amiből valamennyi meghagyható, de nem ennyi, tehát, egy fél ujjnyit ebből azért én vágnék. És talán abban is van némi igazság, hogy ha már van egy ilyen szoborcsoport, lehet, hogy érdemes lett volna egy kicsit lent, a kép alsó részénél többet meghagyni. Nem baj az, ha elolvasható, hogy mi van oda firkálva, hát, sajnos vannak utcaművészek, meg vannak a parasztok, hát, a parasztok ennyire képesek, hogy ráírják a saját nevüket, szellemileg ennyi fér ki belőlük. Sajnálom! Ettől függetlenül ez van, hozzátartozik a valósághoz, nem kell ezt elhazudni. Nem azért csak, hogy most olvasható-e a szöveg, vagy nem, mert egy külföldinek egyáltalán nem olvasható, akkor sem, ha ott van a B betű, meg a V, hanem a tömegelhelyezés miatt lett volna fontos, hogy a szereplő fejét ne ennyire középre helyezzük el. De a gondolat abszolút tetszik, úgyhogy megvan a 3 csillag a hibái ellenére is. A leckemegoldásra még várunk egy kicsit. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet Laci, hogy ez egy nagyon finom kép, és nagyon tetszik is a dolog. Van benne valami kis szöszmösz a bal oldalon, amit nem tudok, hogy egy pókhálónak egy része, vagy mi akar lenni, de azt érdemes lenne utómunkában kiszedni, mert oda az most nem való, mert nincs meg az összekötő szerepe, hogy levágtad a másik oldalt. Nagyon érdekes, és nagyon finom ez a munka. Egy kicsit tétova vagyok abban, hogy ez egy kicsit félút a makrofotó, a tárgyfotó, és a lírai megközelítés között. Talán, ha azt a nagyon kis csutkadarabot lehagytuk volna, vagy azt észrevesszük, és letörjük, még mielőtt exponáljuk, azt talán jót tett volna neki. De a gondolat számomra érthető, meg elfogadható, meg mondom, a tónusok is jól működnek, ráadásul hatásos is az egész. Tudod mit? Maradjunk abban, hogy megadom a 3 csillagot, de a leckemegoldásra egy kicsit még várnék. (hegyi)
értékelés: