Az a helyzet János, hogy megint csonkolt formákat látunk, nem nagyon értem, hogy miért? A kezed nagyon furcsán, nagyon nem szépen van csonkolva, olyan, mintha amputációs baleset áldozata lettél volna, és ugyanezzel a csonkolással az sincs értelmezve, hogy mi van most a fejedre tekerve, és miért? Maga az üzenet, és a kérdés, amit felvetsz tökéletes és pontos, de ezt tessék normálisan megoldani, mert így semmilyen magyarázatát nem látom annak, hogy miért kapunk a testből ennyit, és miért skalpoltuk le a fejet ilyen drasztikusan. Valahogy ez a vágás dolog nekem nagyon idegen. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Köszönjük a köszöntést és a megemlékezést rólunk! Maga az üzenet kedves és szerethető. A film megoldása részben ironikus, részben a fókuszt, mintha egy picit elvesztettük volna. Olyan, mintha a film közepén kezdenénk, és az eleje kerülne a végére, tehát, valamiért a főszereplőt, Gyulát, a film végén hozod képbe, ami lehetne akár egy meglepetés is, de hát, nem a meglepetés volt talán a cél. Nem nagyon értem, hogy ő miért szorult a film végére, tehát, hogy mi az a rendezői koncepció, ami miatt ez így történik. A képek szépek, és magával a gondolatisággal is tökéletesen egyetértek, de valahogy ez nekem most nem áll össze egy szerkezetté. Kicsit kusza a narráció is, talán lehet, hogy érdemes lett volna Gyulát a narrációba is hamarabb behozni, és ha már egy közös üzenetről beszélünk, akkor azt a kamerát miért nem fordítottad magad felé? A te üzeneted miért csak hangban van meg? Ennyi amit hozzá tudok tenni, ez így, egy 3 csillagos megoldás. (hegyi) értékelés:

A képnek van egy keleties hatása, javarészt a fejkendő miatt, és azt kell, hogy mondjam, hogy az ötlet maga tetszik. A kivitelezéssel viszont van némi problémám. Az egyik az, hogy nem nagyon értem most azt, hogy miért ebben az elhelyezésben van a modell, mert valamiért ez most elmegy jobbra, és nem nagyon értem az okát, hogy miért kell a bal oldalon úgymond ellátnunk a fej mellett, vagy ha ott igen, akkor a jobb oldalon miért nem? A másik, ami kérdésként felmerül bennem, hogy miközben a tónusrenddel abszolút egyetértek, azért nézzük meg, hogy a legvilágosabb rész a két kézfej, és a kérdés az, hogy biztosan ezt akartuk-e mutatni. Tehát a világítással, vagy a világítás pontosításával érdemes lenne még foglalkozni. Talán ennyi az, ami a kép szerkesztési problematikája. Ami a formai kérdés, az az, hogy mit akarok mutatni azzal, hogy egyrészt behajlított kézzel, tulajdonképpen az ujjaimat érdekesen csonkolva tartom a fejemet. Vajon mennyire a gondolkodásnak, a meditációnak, vagy a tanácstalanságnak a megmutatása ez? Mert van abban dekadencia, ha a fejet támasztjuk. Nem azt mondom, hogy ez kőbe vésett szabály lenne, de erre érdemes odafigyelni, ha egy portrét csinálunk, hogy lehetőleg kerüljük, hogy a modell támassza a fejét. Erőtlenséget, bizonytalanságot, akár unalmat is tud ez sugallani. Ha pedig mindezt ráadásul még behajlított ujjakkal teszi, akkor a csonkolás az nagyon furcsa, ráadásul az ökölbe szorított kéznek is van egy üzenete. A másik az, hogy semmit nem látunk a szemedből. Valószínű, hogy ezt tudatosan így találtad ki, csak az a helyzet, hogy ha megfigyeled a csadorban lévő nőket, vagy a különböző keleties irányzatokban hordott fejfedőket, akár a férfiaknál is, a szem mindig fontos, hiszen azzal orientáljuk magunkat, de a kapcsolat miatt is fontos. Még akkor is, ha ez a gondolkodás, vagy meditáció miatt egy lehunyt szemet mutat. Szem nélkül ez a dolog furcsa, ráadásul, ha megnézed, akkor nekünk a jobb oldalon a szemednél olyan az a kis rojt, mintha ott lenne a szemed, van egy ilyen furcsa formai megfelelés, miközben hát, nem erről van szó. Ezeket azért tartom fontos és eldöntendő kérdéseknek, mert kerülni kell azt, hogy valami azért váljon az öncélúság martalékává, mert nincs kidolgozva az ötlet, vagy nem pontosítottuk magunkban azokat a kérdéseket, amikre választ keresünk a képpel. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Az az érdekes, hogy ez a harmadik olyan képed, ami a közepe mentén kettéválik. Ilyen volt a falon lévő árnyékos képed a két képkerettel, ilyen volt az árokpart, ahol azt a behavazott fát vágtad ketté, és most itt a harmadik ilyen kép. Van két történetünk, egy belső henyélős, mesélős, szállodai szobás, aztán van egy külső, elég zaklatott, nem tudom, olyan téli szocio, és van a kettő között valami. Na, most a kettő között ez a mumus? Vagy mi? Tehát, nem nagyon értem, hogy ő most mi. Ha ez egy ilyen horrorfilm akar lenni, akkor viszont meg kell világítani alulról egy kicsit az arcot, és máris ott van az egészben a félelem, vagy a dráma, és ez most nem történik meg. Nem értem, a dolgot. Persze, azt értem, hogy magát a kint és bent hatást az hozta létre, hogy takarsz a belső fényviszonyokból a testeddel, és ezért lehet egyáltalán értelmezhető a kinti világ, ez megvan nekem, csak a két világ közötti átmenet nincs megoldva. Ez nagyobb baj, mint az, hogy szarvacskád nőtt a csillárból. De az ötlet szuper, csak a kivitelezésnél kell egy kicsit továbbgondolni ezt a dolgot. (hegyi)
értékelés:

Ez egy érdekes kép a házi kedvenc leckére, mert kevés ember az, aki a lovát tartja a házi kedvencének, bár a lovat nagyon sokan szeretik, jó a sajtója így az állatok között, miközben szerintem egy rendkívül buta, tohonya állat, de a ló az oké. Az a része tetszik a képnek, hogy szegény itt szaladgál a nagy bezárt helyen, legalábbis ebből a képszögből ezt látom. Van egy ilyen udvarias távolságtartás az egészben. Ez olyan instagram fotó, tudod, hogy ott vagyunk a barátnővel, és megörökítjük, hogy van lovunk. De ha fotográfiai szempontból nézem ezt a képet, akkor némi kívánnivalót azért hagy ez maga után. Ugye nem haragszol meg, ha azt mondom, hogy ez egy 1 csillagos kép? Kéne az a fajta dinamika ehhez az egészhez, ami most ebből hiányzik. Van egy ló a képen, jó. Zöld is van rajta, meg kék is, oké. De az, hogy neked ehhez van viszonyod, vagy nincs, ez a te lovad, vagy sem, vagy ez most hogy van, hát, ebből olyan nagyon sokat nem kapunk. Lehet, hogy ez még akkor készült, amikor voltál 12, és nagyon nagy érzelmi helyzet volt ezzel a lóval, és a ló azóta már persze kolbász, vagy még az sem, és akkor egy emlékképként ez működik, de annyira meg nem rossz, hogy azt mondjam, hogy hibaista megközelítés, érted? Tehát, hogy kicsit olyan semmilyen. Miközben nagyon vagányul dolgoztál te saját magaddal, és volt véleményed magadról, meg a világról, most az a fajta vélemény hiányzik erről a képről. Hát, milyen ez a ló? Jófej? Vagy ijedős, vagy buta? Vagy milyen? Mert erről nem tudok meg semmit. Hát egy ló. (hegyi)
értékelés: