Ehhez az épülethez is ellátogathatnánk többen, mint az 56-os emlékműhöz, és ki-ki elkészíthetné a saját képsorát. Emlékeztem, hogy Gerlei itt járt, gondoltam én is megnézem magamnak.

Annak örülök, hogy egymás munkáira reagáltok, egymás dolgait figyelitek, mert ez szerintem egy fontos dolog, fontos helyzet, hogy kialakulhasson a Látszótéren belül kis csoportok, akik közös munkákat csinálnak, vagy elmennek fotós sétákra, és ez nagyon jó, ha alulról szerveződik, és nem arra vár, hogy majd ezt a kisfőnök, vagy a nagyfőnök szervezze. Ezt azért mondom, mert ez a sorozat egy reflexió Gerleinek a munkájára. Amit én ennél a sorozatnál látok az, hogy olyan, mintha a négy kép négy teljesen különböző irányt nyitna ki, mintha négy teljesen különböző irányba jutnánk el. Az első kép egy nagyon szép, részleteket tartalmazó, elvont, ebben a formában a festészethez jobban hasonlító irányt mutat. A második kép inkább szociografikus, de ennek a vonalnak szintén a líraibb megközelítése, de az előző képhez képest lényegesen tárgyszerűbb. A harmadik kép kifejezetten szociófotó, a 80-as évek végén, 90-es évek elején gyárakról volt szokás ilyen képeket készíteni, amik ilyen elhagyott üzemek voltak, és a pusztulást mutatták be. Az utolsó kép az, ami hozzám legközelebb áll, egy teljesen más, áttételes megfigyelés. Akik dolgoztak ilyen munkahelyen, azok pontosan tudják, hogy az öltözőszekrények falán, vagy akár a műhelyek falán is a Fabulonlány vagy a Sugárlány ott volt, és figyelt ránk, adott egy plusz érzelmi töltést. Én a 80-as évek végén, a legelső munkahelyemen találkoztam ezzel először. Visszatérve a képekre, az a problémám, hogy ez nem riport, nem fotóetűd, ez egyik irányt sem mutatja jól azért mert a riportnál lehet leirat, és mondhatjuk, hogy az valamilyen szövegnek az illusztrációja és kiegészítése lehet, de egy fotóetűdnél duma nélkül kell működnie egy sorozatnak, és egy történetet kell tudni elmesélni. Itt most nem látom a történetet. Attól, hogy minden irányba egy kicsit belecsípünk, nincs eldöntve, hogy most mit akarunk megmutatni. Én azt kérném Ágnestől, hogy próbáljon meg valamilyen döntésre jutni saját magával abban, hogy őt ebből mi izgatja, melyik irány az, amit keres, és akkor arra rezonálni, arra saját magában megkeresni a párhuzamokat, elmélyedni abban, és szigorúnak kell lennünk, nem szabad csaponganunk egy témafeldolgozásnál. Ha engem a talált tárgyak, és az ahhoz fűződő üzenetek, a múltidézés a fontos, mint a negyedik képnél, akkor ilyeneket keressek. Ha az emberi sorsok érdekelnek és a szociográfia, akkor a harmadik irány a jó, ha lírai képi felvetéseket keresek a pusztulás gyönyörűségével, akkor az elsőt. Azért nem jó, ha ezek keverődnek, mert akkor érzelmileg nem tudunk egy szintet beállítani a nézőnél, hanem őt is kitesszük annak, hogy ebbe a csapongásba belevonódjon, és nem biztos, hogy ezt akarja. Ismétlés. (hegyi)

Volt egy felhívásunk a Márti leckéjében a játékra, merthogy mindenki azt csinál, amit akar, tehát akár játszhat is, és ez egy jó meglátás, azzal együtt, hogy nem tudom, hogy milyen játék ez, de izgalmas lehet. Én nagyon szeretek társasozni, úgyhogy egyszer, ha lesz valami hosszabb buli, akkor esetleg ilyen társasozást is be lehet kapcsolni, én örülnék neki, ha ott lennél te is. Jó az ötlet, picit a sárga nekem sok a képen, mintha fehéregyensúlyban nem lennénk teljesen korrektek, de talán ennyi, megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Tulajdonképpen egy szép megoldást látunk, jó a megfigyelés, talán a Víz leckére is rendben van, bár föntről egy másfél ujjnyit le tudnék hagyni, hogy több legyen alul a kútból, esetleg azt is lássuk, ahogy túlcsorog. De tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, hogy az ember mit hova lő, itt is megvan a koncepció, hogy a kútnak a pereme fut ki a kép sarkába, ezt is el tudom fogadni, úgyhogy megvan a három csillag, leckemegoldásnak is jó. (hegyi)
értékelés:    

A szelektív színezés, a barnítás, ezeket nem fogom többször mondani, csak jelzem, hogy probléma, miközben a kép akár egy preraffaelita festmény is lehetne akkor, ha nincs elrontva a színe, és ha végiggondolom azt, hogy ez a kis top ehhez az egészhez mennyiben illik. Gyönyörű a modelled, kicsit talán túl szép is, kevesebb smink hihetőbb lenne, nem nagyon értem, hogy miért kell ennyi sminket használniuk a nőknek akkor, amikor gyönyörű a bőrük, az arcuk, de hát ezt ők tudják, biztos van ennek oka, csak fotográfiailag nem használható. Ez olyan, mintha beállítanál egy szituációt, és egyelőre még nem a fő modellel dolgoznál, hanem egy próbababát megkérnél, hogy addig, amíg fényt mérsz, és amíg a leveleket beállítod, feküdjön már oda, hogy ne a művésznő legyen az, akit erre rá kell kényszeríteni, aztán majd jön a főszereplő, és ő már rendesen beöltözve ebbe az egész szituba, majd visszafekszik. Körülbelül ez az érzetem van. Maga a megfigyelés jó, nem tudom, hogy a preraffaelitákat mennyire ismered. Van egy festménye John Everett Millais-nak Ofélia címmel, tessék megnézni ezt a festményt, és fogod érteni, hogy miért érzem ebben a párhuzamot, nem csak a póz miatt, hanem az egésznek a lágysága és könnyedsége miatt. Ez egy jó irány lenne, de végig kellene csinálni. Ne essél hasra a szépségtől, mert az múlandó, teremtsd meg a magad szépség kompozícióját. A csajok hajlamosak arra, hogy elvigyenek minket az erdőbe, ne dőlj be, legyél határozott. Ez most egy egy csillagos kép, és remélem lesz módod ismételni. (hegyi)
értékelés:

István, nem tudom ezt a képet értelmezni, elnézést. Valószínű, hogy ez a geg arról akar szólni, hogy én is fotózok és engem is fotóznak, ha jól látom ez talán Spanyolország lehet, ahol ez a kép készült, nagyon gaudis hatású maga az épület. Szóval oké, lefotóztam, hogy fotóznak, de hova kellene tudnunk ennél továbblépnünk? Mi az, ami ebben az egyetemes, ami megörökítésre való? Az épülethez, a hangulathoz nem ad hozzá, a kiránduláshoz se, annyira nem is jellemző, ráadásul ez a forma, ahogy rákönyököl a női személy a korlátra, ez a két kéz most túlhangsúlyozott ebben a fényben, szóval nem tartom ezt egy nagyon erős képnek, ráadásul nem értem. Csinál ilyet az ember lelkesedésből, de aztán elteszi, nem is biztos, hogy kinyomtatja, hogy beteszi a válogatásba. Nem tudom, hogy hol az a pont, amibe kapaszkodnom kellene, amit nem vettem észre. Segíts, kérlek, mert könnyen lehet, hogy én valamit nem veszek észre. (hegyi)

Bevallom férfiasan, hogy ez a kép kedvcsináló akar lenni. Fontos a játék. Legyen szó akár társasozásról, akár kártyajátékról, a lényeg, hogy szakítsunk időt rá, hogy játsszunk, mert a mindennapos feladatmegoldásaink mellett szükség van a kikapcsolódásra. És itt nem csak a szobában asztalnál játszható játékokra gondolok, mert nem mindig áll rendelkezésre úgymond "élő" játszótárs, ilyenkor jól jöhetnek az internetes játékok is. Ti hogy játszotok? Lehetne ez is egy képi láncreakció.

Ez egy tökéletes kép lenne, az aljából még vágnék, nem kell ekkora feketeség lenn, és akkor a ritmus nekem jól megáll. Nagyon jó hangulatkép, egyébként nekem ez nem a Fény és árnyék lecke, erőltetitek ezt a leckét, hogy egyszerre legyen rajta a fény meg az árnyék, de ennek a leckének nem kötelezően kell egyszerre mind a kettőt tartalmaznia, lehet, hogy könnyebben eljutnátok a leckemegoldásig, ha a kettőből valamelyiknek a jelenlétével foglalkoznátok, legalábbis megtalálni az arányát, hogy milyen arányban van jelen a fény és az árnyék egy kompozíción belül. Úgy tűnik most nekem, és ez nem csak Ágnes képére igaz, hogy olyan, mintha az orgonán egyszerre nyolc hangot próbálnánk meg lenyomni. Ha ez a képet áttehetnénk valamelyik hangulati leckére, például a Hétfő délutánba, akkor ott meg van rá a három csillag. (hegyi)
értékelés: