Zuglói pályaudvar, instagram leletek.

Négy képből álló sorozatot látunk egy utazással kapcsolatos helyzetről. Valaki elmegy, valaki megérkezik, vagy mi magunk utazunk majd és a járműre várunk épp. A képek számomra a várakozás üres perceinek kitöltéséről szóló lenyomatok, amikor még nem kell élénken figyelni, mert tudjuk, hogy az esemény bekövetkezésééig sok időnk van hátra. Kicsit magányos, az unalom ellen játékot kereső hangulatot érzek. Mintha pontosan ez a folyamat játszódna le a fényképészünkben, mert a képek a sorozat vége felé egyre jobbak, tisztábbak lesznek, fotósunk belejött a játékba. Az utolsó kép már nekem is tetszik. Első tervem az volt, hogy ezt az egyet emelem ki a sorozatból, és a többi eldobását kérem, de most meggondoltam magam, mert a négy képből áll össze ennek a bóklászó, unatkozó, játékot kereső és találó embernek a váza, amilyenek többnyire mindannyian vagyunk várakozás közben. Csillagot nem tudok adni, mert maguk a képek szerintem nem jók, a bóklászó ember képe jó, aki ezeket a nem jó képeket csinálta. Érthető ez? (Borsay Márti)

Megkaptuk a spirál többi részét is, kapkodónak érzem a kiválasztást, és abban érzem a bizonytalanságot, hogy ragaszkodunk-e a valósághoz, vagy hagyjuk, hogy a tárgy tere uralkodjon rajtunk? (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet szerettem volna eredetileg feltölteni ehhez a leckéhez. Szóval ez az ami egy torna verseny utáni vidám sorversenyen készült...

Milyen érdekes az ember, ha egy asszociáció beugrik, utána már nagyon nehéz azt kitenni az fejünkből. Nekem ez a kép minden erénye ellenére inkább taszító, és ez annak az asszociációnak köszönhető, ami a bal oldali szereplő mozgásából adódik, hogy ő valamiért kapar, esik, valami fura koordinálatlanság érzetét adja. Ilyen küzdelmi helyzetben szerintem az arcok tudnak nagyon izgalmasak lenni, mind az a fenti részben futó két lánynál is sejthető, de sajnos nagyon picik a képen. Szóval az ötlet érthető, de valahogy ez nekem nem olyan erős ügy most. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon jó ötlet, a kivitelezés adja a bizonytalanságát. Jó az arany a barna, a fények színe és az olló is, nem tudom, hogy ez egy párnahuzat vagy mi, de érdemes lett volna még picit forgatni, fejben és utána térben is, hogy ne legyen ott a cipzár, mert az elég illúzióromboló. Aztán a háttér... az nem baj, ha adunk hátteret, a kék-szürke irányvonal is jó gondolat, de most mivel oda is fénypászma kerül, keresem, mi gurulhatott oda? Talán egy gomb, vagy a gyűszű? Tehát a fény iránya kiemel, ezért most nem tudunk odafigyelni arra, ami a lényeg, mert szóródik a figyelem is. Szeretném felhívni a figyelmet az utómunka táborunkra, mert az ilyen fénytani helyzetek laborálással is igazíthatóak. (hegyi)
értékelés:

Győző, itt az a helyzet, amiből el kellene indulnunk, hagyjuk most a vonatkerekeket. Ez az a kép, amivel el lehet kezdeni egy folyamatot, és ne hagyjuk ezt félbe. Kérlek, hogy foglalkozz még kicsit magaddal. Hidd el nekem, hogy attól, hogy az idő eljárt egy kicsit felettünk, és ez a hajmennyiségünkben is esetleg megmutatkozik, nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk fotózhatóak. Lehet ezzel dolgozni, sőt, lehet, hogy izgalmasabb, mint egy tökéletes marcona férfiarc, ebben van humorlehetőség. Nem azt mondom, hogy el kell viccelődni az egészet, sőt, az viszonylag hamar megunható, de az iróniára mindenképpen ad lehetőséget, ez egy fontos szempont lehet. Várom a folytatást az első három leckére. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2012.04.23.

Érdekes ez a képi játék, amit Sándor itt mutat. Az egész kép szuper, jók a kutyák, és érdekes, ahogy itt énekelnek, aztán itt a mester, aki megnyugtatja a kedélyeket. Ha humor, akkor én ebből a sztoriból hiányolom a Sándor közreműködését. Legalább az első képnél, ha nem is úgy kellene üvölteni, mint a kutyák, de azért valami karmesteri helyzet nem ártana, ha már viccelődünk ezzel, mert ez inkább humorban erős. Ami viszont kompozícióban nekem bajos, az a háttér. Az épület az, ami engem egy kicsit zavar. Nem ismerem a helyet, nem tudom, hogy mennyire lehetett volna ennek az épületnek a tömegét és a hangsúlyosságát csökkenteni. Valamennyit csökkent rajta az a faág előtte, de ez még mindig kevés nekem, elviszi a figyelmet, és bogarásznom kell a szereplőket. Ez különösen a második és a harmadik képre igaz, ahol a kutyák már behúzódtak az árnyékba. Egyébként a leckére egy nagyon jó meglátás, személyes is. Sándor, nekem ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Én is megnéztem magamnak az emlékművet. Íme.

Értem én ezt az összefüggést, és a megfigyeléssel is egyetértek, de a kivitelezéssel nem. Tudom, hogy van neve ennek a kis virágnak, mi lehúzogattuk ezeket a kis szívecskéket, és pörgetve zörgött az egész, és ezzel lehet ilyen szeret-nem szeret-et is játszani, szóval a gyerekkoromat visszahozza, de nem tudom, hogy most a gyerekkorról beszélünk, vagy valami másról. Ha tisztelet, akkor ez a gaz nem ad hozzá. Persze, lehet mondani, hogy ez volt ott, akkor döntsük el, hogy a szobrokkal akarunk foglalkozni, vagy ezzel a gazzal. Ha ezzel a növénnyel, akkor a képnek a tetejét vágjuk le, és a háttér legyen maga ez az egész csonkolva, elég asszociáció erre a szoborra az, hogy elkezdjen a néző ezzel foglalkozni, hogy hol készülhetett, és utána megfejtse ezt az üzenetet. Most könnyen adod a megfejtést. Nekem ez esztétikailag nem olyan erős. (hegyi)
értékelés: