Bara, azt hiszem hogy nem fogsz szeretni azért, amit most mondani fogok, de fel kell vállaljam, mert dicséretet úgyis kapsz sokat megérdemelten másoktól, viszont bánnám, ha nem mondanám el, amit érzek, ha már képekről beszélgetünk, szerintem fontos, hogy őszinték legyünk egymáshoz, legalábbis nekem ez a célom. Hanna jó modelled. Bármit megcsinál, amit mondasz. Ezt láthatjuk sok képeden. A felelősség nem az övé, hogy mibe viszed bele, mire veszed rá. Azon te már jócskán túl vagy, hogy primer, verbális üzeneteket fogalmazz meg. Ismered a formákat, a tömegelhelyezést, ismered a világítást is, tehát azt mondhatom, hogy a technika a kezedben van, a rutin is megvan. Ebből adódik, hogy azt mondom, hogy ez a kép nekem kevés. Hadd ne boncoljam szét, hogy persze, harcos mert régies vaskerítés, persze, geg, mert kislány a harcos, persze, Hannával tudtok szigorúan nézni, ez mind megvan, oké... de minek? Olyan erős tudsz lenni, amikor a lelked is beleteszed a munkáidba, Bara, értsd jól és ne félre, hogy nagy lány vagy már, és ha játékot akarsz, akkor azt is azzal a tudatossággal és elszántsággal fogalmazd meg, amivel a drámai képeid. Ha sokat használsz egy modellt kb. ugyanarra a hangulati irányra, akkor el fog kopni és óhatatlan lesz, hogy beskatulyázódik ő is és te is, hogy Bara az, aki Hannával, azaz egy kislánnyal drámázik. Kell hogy különbséget tudj tenni az alkotói folyamatodban a valódi érzelmek és az eljátszatott érzésformák között ahhoz, hogy hiteles legyél. Amikor huszonévesen verseket írtam, mind borongott. Ha fájt, jó volt, és kerestem, hogy fájjon, hogy írhassak. És be kellett évek múlva lássam, hogy amíg csak akkor üt, amit írok, ha fáj, akkor nem vagyok erre kész. Te tudom, hogy őrületes palettán mozogsz. Ne hagyd a modelled beszorulni olyan dobozba, amiből aztán nehezen fogod tudni kihozni őt. És magad se. Ha érzés, érezd és éreztesd, nem elég Barától az úgy csinálni, mintha. Te már jócskán előre jársz a magad fotós útján, igen Bara, már bármit-akármit nem adhatsz ki a kezedből. Ez a kép tőled kevés. Bocsánat érte, de aki úgy tud fogalmazni mint te, ne érje be kevesebbel. Ugye nincs harag? (hegyi)

Igen, jó megoldás ez, bár talán a háttér sráfozódása nekem elviszi a figyelmet, de az ötlet tetszetős. Egyszerű, nem túldumált megfejtés ez, ugyanakkor a bal részen lévő pici szilánkok engem piszkálnak, annyira kivenném onnan őket... (hegyi)
értékelés:

Azt hiszem, ez a kép kaphatna egy 18-as karikát, vagy akár 28-ast is, mert lehet, hogy az értelmezése abban a mélységben, ahogy Tamás érezte, azoknak dekódolható igazán, akik az elmúlt 40 évben cseperedtek fel, és vannak emlékeik az Ifiparkról, a KöKiről, azokról a terekről, ahol ez a szegényes, műanyag vidámságot, jelkép felszabadulást adó környezet még élő volt. Mert ez a kép számvetés, szembesítés, akár az elmúlt 20 év kudarcaival, a vad fűvel benőtt padromokkal, a valahogy itt felejtett térplasztikákkal, azokkal a formákkal, helyzetekkel, melyek mára már csak így, félreeső, benőtt beszőtt mementóként találnak ránk olykor. A csend belső, magunkkal szembesülünk, magunknak számolunk el, és a kép ereje abban van, hogy mindezt nem valami historizáló, álszoció köntösben, hanem naturálisan, kellő távolságtartással ábrázolja, érzékelteti. Nem tudom, hogy annak, aki a huszonegyedik század gyermeke, mit mondanak ezek a jelek, lehet, hogy nekik az apák furcsaságai közé sorolódnak, de nekünk, delelőn vagy az után lévőknek ez a személyes archívumunk része. Egy kirándulás mit se tudva, séta a réten, pihentető kikapcsolódás, és akkor egyszercsak ott a pad, ahol vártuk Erzsit, közben fogyott a kétdekásból bátorításképpen, és pereg a film, és nem merünk leülni, csak nézzük a furcsa pop-artnak szánt falat, a padromot, és emlékezünk. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

"Nézd anya, rajzolok Neked valamit."

Nagyon érdekes, izgalmas az a forma, amit a lehelet kiad, és a kékek és lilás színek, árnyalatok harmóniája és hidege jó ellenpontja a kilégzésnek, az emberi viszonyoknak, az üzenetnek, a kapcsolatnak, van ebben valami végletes, végleges, valami szomorú, valami picit keserédes, ami utal a kéttagú családra, a szövetségre, ami anya és lánya között köttetett. (hegyi)
értékelés:    

Hát, vágyba ez nekem nem hozza a hangulatot, hiába, ami a képről lemaradt és amit csak Tamás tud, hogy mi lehetett, a sztori tehát a képkereten kívül folytatódik, ezért a néző azzal, hogy ebben hol a vágy és kié, nehezen tud kapaszkodót találni. Talán ha gyerekkor, de a helyzet az, hogy így is esztétikai bajaim vannak a képpel, pontosabban a szereplőkkel, mert ahhoz, hogy humoros vagy groteszk legyen nem elég hangsúlyos, nem elég szélsőséges a figura, de ahhoz meg túl erős és túl hogy is mondjam, igénytelen, nem jó szó, de most nem jut eszembe jobb, hogy képelemként nézegessem az anyát, aki háttal ül. A gyerek meg, lehet, hogy kapcsolatban van valakivel, akit nem látunk, de mégis ül, láthatóan stabilan, tehát azon kívül, hogy integet, nem érzem a vágyódást benne, hogy onnan akár csak fel akarna állni. Tamás, ez most nekem nem jött össze. (hegyi)

Most akkor melyiket szeressük? Hiába azonos a helyszín, nincs összeköttetés a képek között. Három fotó, gondolom Ágnes se tudta eldönteni, melyik a legjobb, uccu akkor legyen képhármas. A sorozatnak mindig kell legyen íve. Honnan hová és miért jutunk el, ez a kérdés. Lépcsők, amin lépkedünk előre, és nem mindegy, mekkorák a lépcsőfokok, hogy ne essünk orra. Az is fontos, hogy a sort alkotó képek önállóan is jók legyenek, de kívánják, hívják be a másik képet, húzzák be a sorba, hogy bár egyedül is jók, de együtt adják ki a csattanót. Most itt egyrészt nem érzem, mi a rendező elv, képileg mi, mert logikailag értem, de ez nem logikai sport. Érzelmek, Ágnes, érzelmek! Másrészt egyesével nézve a képeket bizonytalan vagyok, hogy mi miért úgy van és miért nem máshogy, vagyis nem vagyok meggyőzve, hogy ez így és csak így készülhetett el. (hegyi)

Nem tudom eldönteni, hogy ez a kép jó-e, vagy sem. Ha igen, miért? Ha nem, miért?

Jó kép, mert egyedi a forma, jó a víz ritmusa is. Kevésbé jó, hogy ennyire ellenfényes a modell. Ami viszont fontos lenne, hogy a fodrozódást alul is meghagyd, hogy érvényesülhessen a tükröződés is a maga szépségében. (hegyi)
értékelés: