Itt egy másik fickó van, az előző vad, szinte Gojko Mitic-hangulatú képhez egy most egy teljesen lírai megközelítés, itt előjöttek Attila érzelmei, ezt erősíti az a póz is, ahonnan a kép elkészült, ez az alávetettség, ahogy fölfelé nézek esdeklően. Olyan a hangulata, mintha egy zongoravizsga lenne, és szegény tanuló nem biztos, hogy felkészült arra, hogy most Liszt Ferencet kell neki játszani, és kicsit kérlelőn néz a tanárra, hogy nem lehetne esetleg egy egyszerűbb mazurkát, de azért elkezdi, és meglátjuk, hogy mi lesz a vége. Nagyjából ez jön erről a képről nekem le, érdekes és jó megoldás a harmadik leckére, tetszik, megvan a három csillag. Itt újból mondom, hogy az első három leckére szeretnék kérni még megoldásokat, hogy egyrészt egy kicsit jobban megismerjünk, másrészt, hogy mélyebbre tudjunk menni ebben a leckesorban. (hegyi)
értékelés:    

Itt a helyzet, hogy annyira széteső ez az egész, miközben itt is izgalmas, meg jók ezek a formai játékok, amik létrejönnek azáltal, hogy itt a tónus át van forgatva, de ha megőrülök, akkor se tudnám megmondani biztosan, hogy mit látok. Van egy babakocsi, egy ember áll valahol bent a térben, meg van valami másik ember is, nem tudom eldönteni, hogy ez egy kollázs, vagy csak a módosítástól ilyen fura. Olyan, mintha a vurstliban lennénk, de mégse. Ehhez a leckéhez nem tartom erősnek ezt a képet, itt már színtisztán geg csak az effekt. Az előbbi képnél jót tett, hogy nem a valóságot kellett néznünk, azt az áruházi giccsparádét, amit létre tudnak hozni ünnepekkor az áruházi dekoratőrök, itt ezt most nem érzem erősnek. Itt elragadott a játék, de ez képileg most egy tapéta lett, nem jön le nekem ebből az, amit te mondani akarsz. (hegyi)

Nagyon érdekes hangulatot hoz István ezzel a képmódosítással, elvette a valós jelentését a képnek, furcsa módon olyan hatást kelt, mint az ezüst étkészletek. Az ezüstműves az, akinél hasonló tónusok tudnak létrejönni. Jó a megfigyelés, jó a helyzet, és valószínű, hogy ennek a képnek ez jót tett, hogy van egy ilyen játékosság ebben. A címadásnál nem biztos, hogy az a két ember valóban a fontos, akik azt fát őrzik, mert ugye így lehetne az egy leszakadt csillár is, de nagyon érdekes az, ami létrejött. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ez tartós. Az az érdekes ezekben a machinációkban, ez az analóg korszakban is megvolt, hogy egy-egy ilyen kísérleti útra sokan rátaláltak, és lelkesek voltak, aztán valahogy eltűnt a süllyesztőben. Aki dolgozott analóggal, tudja, hogy voltak olyan papírok, amik ezüst színűek voltak, amikor előhívtad a papírt, volt, ami aranyszínű volt, vagy bronz, tehát a papír már eleve olyan színezetű volt, és ettől nagyon furcsa hatások jöttek létre, nem fekete-fehér volt, hanem fekete-ezüst, vagy fekete-arany, tehát a fehér helyett voltak ezek a pótszínek. Aztán valahogy ez elkopott, és azt hiszem, hogy nem véletlenül. Ugyanez igaz a szolarizációra, mint technikára. Volt egy idő, amikor ezt is előszeretettel kezdték használni az emberek, de aztán rájött szép lassan mindenki, hogy nagyon enyhén alkalmazva ez működhet jól (Man Ray-t tudnám idehozni példának), de azért ezt, ha túladagoljuk, akkor lehet, hogy fárasztó. Itt se vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez nem igaz erre a képmódosítási technikára. De amíg egyet-kettőt látunk ilyet, addig érdekes. Megvan a három csillag a leckére, de ennél egyelőre konzervatívabb megoldást kérnék erre az épített környezet leckére. Nagyon kísérleti jellegű dolgok jönnek, de először próbáljunk meg valamit abban a terjedelemben megoldani, ami azt a leckét jelenti, és ne a határait próbáljuk keresni. (hegyi)
értékelés: