Attila nagyon jól bánik a mélységélességggel, nagyon jól emel ki témákat, de most itt abban nem vagyok teljesen biztos, hogy az a talp az izgalmasabb, ami most hozzánk közelebb van. Lehet, hogy erre könnyebb volt élességet állítani, de engem jobban érdekelne, hogy mi történik a középtérrel. Az a ritmus, ami a két kéz és a láb között létrejön, az is nagyon izgalmas, még a fej nélkül is tökéletesen működne. Így is elfogadható, és jó a lecke, a megoldás tökéletes, a kivitelezéssel némi problémám adódik. Ha már ekkora teret hagyunk oldalirányban, lehet, hogy fönt nem vágtam volna bele a koponyába, ha belevágok, akkor oldalirányban is lehetne szűkíteni, főként azért, mert a kép bal alsó sarkán a rekamié párna sötét vonala nem annyira szép, tehát lenne mit még finomítani a dolgon, de maga az ötlet jó, a kivitelezés miatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

A saját szerény eszközeimmel készített kép. Úgy gondolom, egy filmre, analóg géppel készített kép illik ide. Boldog Születésnapot Demeter!

A leiratot olvasom, abszolút értem, hogy miért erre a képre esett a választása Oldmannek, nagyon jók ezek a ritmusok, itt is megvan az utalás a Demeter mákos csendéletére, de itt is az a fontos, hogy a saját eszközeivel, a saját gondolatiságával dolgozik Oldman, és a saját érzelmeit így kapcsolja be. Ez is egy olyan helyzet, amit kifejezetten egy jó megoldásnak gondolok. (hegyi)
értékelés:

Víz, mozgás, csend, akt, instruálás gyakorlás - nekem ez mind benne van a képben. Nem tudom, mennyi érezhető ezekből. Próbáltam kihasználni az ellenfényt, használtam derítőlapot, lehet, hogy inkább szorgalmiba kéne tenni? Bocs, de tényleg nagyon bizonytalan vagyok.

Mariann, ne légy bizonytalan, mert ez egy jó kép lett, picit a horizont, azaz a víztükör ferde maradt, azt érdemes lenne helyesbíteni majd, de a meglátás jó, a megvalósítás is érdekes és izgalmas. Azt gondolom te is látod, hogy most a víztükör kicsit belekavar a hajról leszakadó vízcsepp kavalkád ívébe, így ott kialakul egy kis zavar, ezt majd úgy lehet kiküszöbölni, hogy a háttér megválasztásához az időt is figyeled, hogy mikor milyenek a fények és hogy mikor mennyire csillog a víz. De mondom, ez egy nagyon izgalmas kép, és azért is fontos, mert ezek a megfigyelések később kamatoztathatóak lesznek számodra. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes ennek a képnek a kompozíciója, nagyon beszédes, gondolom, ösztönösen készítette így el Viki, de a végeredmény mindenesetre nagyon erős lett. Egyrészt az ellenfényes modellek és a hosszú árnyékok eleve mesébe illőek, beszédesek, viszik a szemet a kép közepe felé, a fény felé, itt talán ha picit instruálhatóak lettek volna, akkor a figurákat el lehetett volna annyit mozdítani jobbra, hogy a kisebbik alak fejéből ne nőjenek ki a faágak, mert így a nagyobbik figura mellett is csökkent volna a tér. De ez nüansz, bár a későbbiekben erre is figyelni kell. Ami viszont még jelentős szerkesztési dolog, hogy a kép bal oldalára került a nagyobb, sötét tömeg, ezt nevezhetjük a múltnak is, és az értelmezés szerinti jobb oldal, a jövő már átláthatóbb, szellősebb struktúrát mutat a fákkal, ez is pozitív üzenet, tehát miközben az ellenfényes képek általában nem pozitív érzetet erősítenek, itt ezt a belső renddel sikerült kompenzálni. Köszönöm, jó irány, és bevallom, örülök annak, hogy Viki ebben az irányban is kísérletezik, bátorítanám őt arra, hogy az úgymond experimentális irány mellett a klasszikus fotográfiát se hanyagolja el. (hegyi)
értékelés:    

Az ötlet rendben van, a kivitelezésnél egyrészt a szépia (nem részletezem) kigyengíti a közlést, másrészt a vágásnál érzek bizonytalanságot, mert most amiatt esik szét a kép, mert a fókusz pontatlan, vagyis fontos a gyerek is, a maci is és a nő is, miközben ezekben meg kell találni, hogy melyik a legfontosabb, és ahhoz mérni a többieket. Ha a nő a könyöknél vágódik, máris átkerül a hangsúly a kapcsolatra. Ugyanígy a kép jobb oldalánál a növényből egy csíknyit szintén vághatnánk, hogy a gyerekhez közelítsünk. Ez azért fontos, mert az nem mindegy, hogy ez most az anyáról szól, aki battyog mondjuk a Szigeten és baromira letenné a gyereket már és elmenne bulizni, kacérkodik is a gondolattal, avagy a nő és a gyerek kapcsolatában fellelhető mintáról, amit a gyerek a macinál visz tovább. (hegyi)
értékelés:

A Good Day To Die Hard c. film egyik jelenete készül.

A fotóriport látszólag könnyű feladat, jókor kell jó helyen lenni és exponálni vadul, minél többet, aztán csak lesz belőle valami használható, remélhetőleg gyorsabban, hamarabb, mint mástól. És ebben némi igazság van is, mert a gyorsaság, frissesség erős szempont a riportnál. Ugyanakkor ha megnézünk egy fotóriportot - sajnos nem sűrűn közölnek képriportokat, képsorokat a nyomtatott sajtóban - akkor a jó képeknél elsődleges az, hogy akármennyire is sietünk, akármekkora is a tömeg, akármennyire mostohák a körülmények, a kompozíciónak feszesnek és értelmezhetőnek kell lennie. Aztán a másik kérdés, hogy vajon megvan-e a szükséges technikánk a riporthoz? Nem véletlen ugyanis, hogy a riporter azon kívül, hogy gyorsnak kell lennie, olyan lencséket és képet cipel magával, amivel adott témát bármi áron is lefényképezhet. Persze nem a technika a mindenható, de egy jó teleobjektív nélkül nehéz dolgunk lesz éles bevetésen. Ezt azért írom le, mert a fenti képsornál miközben a törekvés egyértelműen látható, a csúcspont hiányzik, az a pillanat, amikor a néző számára is beazonosítható helyzet, jelenet, történés, esemény jön létre, amikor valami összetéveszthetetlen, emblematikus fotó készülhet. Egy filmforgatásnál fontos, hogy ki a rendező, a producer, kik a színészek, ebből a stáblistából kell kiválasztanunk azt, aki számunkra is fontos és a nézőnek is fontos lehet, és mint egy pióca, rá kell tapadni, figyelni, szemtelennek lenni, mert ha szégyenlősek vagyunk, akkor nincs riport. Itt most a negyedik kép a legerősebb, hiszen beazonosítható a ruhás kuli, ráadásul szürreális is a felvonulási placcon egy ilyet látni, tehát egyrészt a helyszín másrészt a cselekmény is világos. Erre kell törekedni minden képnél. Ágnes elmondása szerint az a baseball sapkás fickó a főszereplő - elfogadom, biztos így van, de most ebből a képsorból nem derül ez ki, csak annak, aki eleve erre van kihegyezve, hogy nyomon követi a médiában hogy mi a helyzet ezzel a filmmel és más képekről beazonosította már a férfit, így itt is felismeri őt. Akinek ez a háttér nem adatott meg, annak ez nem derül ki a sorból. Joggal kérdezheti Ágnes vagy más, hogy oké, akkor ha nincs profi gépem, nem is készíthetek riportot? Dehogynem! Csak a hátrányból kell előnyt faragni. A riportert nem mindig látják szívesen. A rajongót inkább. Tehát más mimikrivel, más úton-módon kell becserkészni a helyzetet és a szereplőt, és bele kell kerülni a forgatagba valahogy, haverkodni, nyomulni, kérlelni vagy kacérkodni, szóval meg kell teremteni azt, ami egy profinak nehezebben hihető, hogy nem a kép publikálása a fontos, hanem a személyes kapcsolat. És ha már körön belül vagyunk, a kép is elkészülhet. Ez igaz egy ilyen professzionális és jól sajtózott helyzetnél. Ha magunk találunk témát, akkor ott magunk szabhatunk szabályokat, ha mondjuk egy pékségbe megyünk fotózni, ott a lehetőségeink adottak, és ehhez rendeljük a helyzetet, a modellt alá. Ez a képsor még nincs készen, miközben a felvezetése, a körítése megvan. Ágnes, mindemellett le a kalappal a bátorságod előtt, de még több kell, még több idő, hogy megszülessen a képsor csúcsképe is. (hegyi)
értékelés:

Örülök, hogy a kép ennyi mindenkit megmozgatott és véleményeket, ötleteket váltott ki, mert ha picit is komolyan vesszük a Látszóteret, akkor ha van értelme, akkor ez, hogy kommunikáljunk, építőn, túllépve a "jajj de szép a kép" szinten. Ezt kéne minden felkerült anyagnál elérni, hogy beszéljünk róla, mert ez segít az alkotónak. Visszatérve a képhez, az ötlet, a meglátás kiváló. És jól érzitek, van vele valami rendezetlenség, de szerintem nem a korlát, hiszen az ott van, ez van, legfeljebb rá lehet teríteni valami vidám textilt, hogy adjon hátteret, de semmiképp se maszatolnám ki a képről, mert nekem ez a szint már olyan beavatkozás, amit az exponálás előtt kell valahogy megoldani. De nekem két ennél erősebb problémám van. Hogy a jelenet mennyiben beállított, nem tudom, de sejtésem szerint a kislány instruálható, tehát nem egy elkapott helyzetről van szó vendégségben, vagy ha igen, gondolom azért volt még idő a felvételre. Miért mondom ezt? Mert ha nincs is vidám textil a korlátra, de azokat a kevéssé életképes fűszernövény maradékokat ki kellett volna venni az ablakból. Ugyanis most olyan, mintha karikatúrája lenne az egész bájos helyzetnek ez a pusztuló növényzet. A három halódó grácia, és akkor hozzájuk kéne valami viszonyrendszert találni a kislánnyal és a nyúllal, mert ez a két irány most a meghatározó. Aztán itt van a képmódosítás, a maszkolás, azaz az expozíció korrekciója a széleken. Közkedvelt megoldás a vignettálás, főleg akkor, amikor a kompozíció nem elég feszes, mert összerántja a képet, segít a központra fókuszálni. Ha ez leheletnyit van alkalmazva, akkor azt mondom, oké, de itt ez most nekem nagyon erős. És hát ami meg a jelenetet illeti, nagyon vidám lenne, ha nem csak a kislány ruhája adná színben a támpontot, hanem esetleg a benti környezet is, hiszen ha már húsvét, ha már nyúl, némi piros tojás vagy egyéb manifesztum az elszáradt kórók helyett jól jönne, tehát be lehetne rendezni valami olyan szobabelsőt, ami mint a zenében a dob és a basszus, megadja az alapot, és erre a ritmikára lenne szólóhangszer az, ami kinn történik a kertben, és máris nem foglalkozna senki se a korláttal. Ami viszont a leckemegoldást illeti, a barátságot azért érdemes picit még mélyebbre vinni magunkban, mert a gyerek-kisállat viszonylat korántsem a barátságról, mint inkább a megismerésről szól, ezt inkább a szülők szeretik beállítani úgy, hogy a gyereknek adott kis kedvenc a barátja. Dehogy. Játék, élő játék eszközök. És taneszköz is, ha a szülő ebben következetes és partner, hogy a felelősségre tanítson. Szóval sok irány elképzelhető, de a barátság az nagyon más, komolyabb terep, mintsem, hogy beleessünk a giccsközeli értelmezésébe. (hegyi)