Jön Piroska, találkozik a farkassal meg a vadásszal, és együtt énekelnek a dalt a boldog jövőről, és arról, hogy mégiscsak van menekülés a farkas torkából, és tulajdonképpen csak elég hangosan kell énekelnünk és a farkas majd megijed. Szóval valami mese mindenképpen elindul, hogy ez a mese mennyire van most itt befejezve, azt nem tudom, de annak kifejezetten örülök, hogy ezt az árnyjátékot úgy komponálta Ágnes, hogy látszik a valós helyzet, látszik a kéz, ami létrehozza ezt a figurát, és ott van a háttérben maga a bábos. Megvan a három csillag, és ismétlést kérek. (hegyi)
értékelés:

Amikor még előttünk áll az egész élet.

Láttunk már hasonló megoldásokat, nem azt mondom, hogy itt nagy meglepetés történt, de az mindenképpen jó, hogy egy olyan környezetet találtál egy kis szereplővel, ami tényleg mesei, és nagyon érdekes, ezen az úton hová juthatunk. Vidám, és nem egy szorongató helyzet. Ez annak köszönhető, hogy az út végén fény van, és nem valami sötét barlang felé megyünk, tehát szerencsére ennek a képnek nincs drámája, ezért nem a csellengésről, nem az elveszésről szól. Megvan a humora ezzel a kis bottal, mert apa azt mondta, hogy a kirándulóknak van ilyen botjuk, akkor viszem ezt a botot, nagyon büszkén megyek vele. Valami kis hamuba sült pogácsa van a kezemben, és megyek a magam kis útján abban a nyugalomban és biztonságban, hogy nem vagyok egyedül, ezért bátran megyek el a családtól, bátran odébb szökellek az úton, elviccelek a családdal, mert tudom, hogy úgyis jönnek utánam, nem fogok elveszni. Ez az élmény jön át, és ez egy nagyon pozitív dolog, mert a bizalomról szól. Köszönöm szépen, megvan a három csillag és a leckemegoldás is, de ezt ilyen becsületkassza, hogy erre a leckére még kérek tőled megoldásokat, és az első háromra is, ha lehet. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon személyes ez az egész, nagyon jó kis üzenet. A kis gomb szemével ez a kis hörcsög patkány nagy bizalommal és nagy odafigyeléssel kapcsolódik a gazdihoz, várja azt a kis falatot, amit a kézben látunk. Párhuzamot látok a gombszem feketéje és a körömlakk feketéje között, tehát nagyon jó a gesztusa ennek a kapcsolódásnak, ennek a kint és bent helyzetnek, hogy ő oda be van zárva, mert azt gondoljuk, hogy nem tudna magára vigyázni, mert elkeveredne a bútorok között. Van neki egy kis külön világa a kis deszkával, a kis sóderrel az edény alján, és mi olykor-olykor odamegyünk, amikor a kedvünk és időnk úgy engedi, és próbálunk vele valami kapcsolatba kerülni. Ők ebben mindig partnerek, megadják azt az élményt az embernek, hogy foglalkoztunk egymással, függ tőlem valaki, és ez a függés a bizalmon alapul. Tulajdonképpen kiszolgáltatottja az embernek, mert tőlünk függ, hogy túléli-e ezt a zárt világot, de ez nyilván erősít egy fajta kapcsolódást az ember és az állat között, ha ezt felelősséggel tesszük. Én ezt egy jó üzenetnek tartom, érdemes lenne azért még Prilláról kapnunk valamit, de megvan a három csillag azzal, hogy a leckemegoldásra én még hagynék időt, mert ez csak egy gesztus a sok közül, a kis állatka személyiségéről kellene még megtudnunk többet. Lehet ezt ebben a rácsos kalickában is csinálni, de ki is lehet őt venni, ezt persze te tudod, Réka, hogy mennyire alkalmas ő erre, hogy fotómodell legyen. Itt elsősorban nem a humor felé vinném el, nem az érdekel engem, hogy kis sapkát vagy kis köténykét rakunk rá, és bohóckodunk valamit, hanem a valós személyiségét megmutatni, hogy ő egy szorgos kis egérke, vagy alvós típus, vagy bohókásan hanyatt veti magát és úgy szuszog, vagy bevermeli magát, mert bújkálós, szóval az érdekel, hogy milyen lelki alkat. Ezeket a tulajdonságokat az ember saját maga rakja rá ezekre a kisállatokra, de akkor is fontosnak tartanám azt, hogy erről valamilyen ismeretet még kaphassunk. (hegyi)
értékelés:

Újabb szeles-napos szabadnap Bodrival.

Nagyon kedves kép, jó hangulat, jó ez a ritmus, amit látunk, hogy itt ülök a mólón, a pajtásommal kijöttünk sétálni, és élvezzük a napfényt, boldogság van, nincsenek gondok, nincsenek befizetetlen számlák, hanem jól érezzük magunkat. Ráadásul ketten vagyunk, szabadok vagyunk. Nekem ez az élmény átjön erről a képről. Érdekes a kompozíció, de tulajdonképpen a háttérben lévő házak visszahúzzák ezt az egészet, értelmezhető, bár annyira nem jellegzetes a háttér, hogy ez a kompozíciós helyzet egyértelműen stabil legyen, de a leckemegoldást mindenképpen el tudom fogadni. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon látványos és nagyon ügyes computergrafikát látunk, ha jól sejtem, és az a módosítási folyamat, aminek révén létrejött ez a kép, az egy nagyon koncentrált és céltudatos munkát feltételez. Ez előtt én mindenképpen megemelem a kalapomat, mert nagyon összeszedett ez a színvilág, a forma, az, hogy milyen képből dolgozom, hogy hova rakom ezt az ellipszist, hogy hogyan fogom megoldani azt, hogy ez tényleg olyan legyen mint egy álombuborék, szóval ez a része tökéletesen rendben van. Ami nekem egy kicsit sántít, az a leckebesorolás, ugyanis a kreatív fotó másról szól, alapvetően a fotóról, és a kreativitás, mint irányvonal ebben a leckében annyira szűkít ezen a területen, hogy fotográfia, hogy a fotó területén belül maradva, tulajdonképpen egy nehezen besorolható körben helyezkedünk el, tehát azt mondjuk, hogy van egy kreatív ötletünk, és azt valósítjuk meg. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy rendezővé válunk. Talán ez a fotóterület az, ami a legközelebb áll a filmhez abban az értelemben, hogy szinte forgatókönyvszerűen az ember végiggondolja azt, hogy mit akar látni, és annak megfelelően formálja a környezetét. Itt az egy fontos szempont, hogy a környezet formálásáról van szó. Kiindulási alap lehet a Csendélet lecke, ahol tárgyak elrendezésével hozunk létre kompozícióban egy olyan formát, ami egy lírai metaforikus üzenetet hoz létre. A kreatív fotó annyiban szabadabb ennél, hogy nem kötelezően a csendélet formai megoldásaival foglalkozik, nem áll meg annál a szintnél, hanem továbbmegy, és olyan eszközöket, helyzeteket, olyan környezeti megoldásokat is bekapcsol, ami már a csendéletbe nem fér bele. A kiindulási alap mégiscsak a csendélet felől közelíthető meg leginkább. Ha mi egy grafikai oldal lennénk, ahol alkalmazott vagy számítógép-grafikusok mutatják meg azt, hogy mit tudnak, akkor ez egy tökéletesen rendben lévő megoldás lenne, lehetne ez akár egy filmplakát, mert akkor helyénvaló az, hogy a számítógépes szoftver segítségével avatkozunk be. Én mégiscsak inkább arra próbálnám ezt az egészet elmozdítani, hogy a fotó eszközeivel oldjuk ezt meg, kevésbé a számítógépes laborral. A kreatív fotónál az egy fontos dolog, hogy javarészt megtörténik az, amit látunk, magyarán ami a fotón látható, az a valóságban is ott volt, és nem egy szoftverrel tettük oda. Ez nem jelenti azt, hogy ellene lennék a szoftveres megoldásoknak, lehet, hogy el kellene azon is gondolkodni, hogy akár egy olyan szorgalmi leckét csinálni, ami kifejezetten a számítógép-grafikának szól, bár én azt gondolom, hogy ha a fotográfia területén végighaladunk a leckéken, akkor onnan már átbillenni a számítógépes grafikába, az már nem egy óriási nagy váltás. Ez azt jelenti, hogy én azt kérném, hogy maradjunk meg a fotó területén, számítógépes grafikákat, rendereléseket és 3D-s modellezést egyelőre hagyjuk meg a számítógép-grafikai vonalnak. Azért is mondom ezt, mert ha ezek összekeverődnek, akkor saját magunkat is becsapjuk azáltal, hogy azt gondoljuk, hogy valami létrejött, miközben ez a valami csak a virtuális valóságban van jelen. A készségek elsajátítása szintjén más rutinokat, területeket fejleszt, kevéssé a fotográfiai területet. Ettől függetlenül ezekre is igazak a komponálás szabályai, a térrendezés szabályai, a színrendszerek és tónusoknak a szabályai, tehát ilyen szempontból ez is lehet gyakorlási terep, de én mégiscsak azt mondanám, hogy próbáljuk meg, hogy a fotó eszközeivel dolgozunk. (hegyi)

Oly embert ismerni, kivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást - e földet ez virágoskertté változtatja. Sajnos több száz km válasz el a legjobb barátomtól, de még így is ő a legjobb barátom. Vele megoszthatok bármit és mindig számíthatok rá. A képen az ő ballagási képe és az én kiskori képem látható, valamint egy levél amit születésnapomra kaptam tőle.

Jó az ötlet, hogy a barátságot emléknyomok rekonstrukciójával mutatod be, azért kérek ismétlést, mert megérné, hogy többet foglalkozz ezzel. Most a képkivágás határozza meg a kompozíciót, ami azt jelenti, hogy ad hoc jelleggel van vége, találomra húzódik meg a határ, nem érvényesül belső szervezőerő a kompozíciós határokon belül. Egyszerűbben fogalmazva: keress egy asztallapot, ahol mint egy puzzle, nyugodtan, nem hajszolva magad kirakod a tárgyakat, amiket fontosnak tartasz és jellemzőnek, és nézegeted. Majd egyszer csak jönni fog egy ötlet, hogy na, a fotó mellé hogy teszed oda a szöveget, a koncertjegyet vagy a bérletszelvényt, hogy jé, de nekem van még egy hajtincsem is, ami emlék, vagy egy macika, és azt is beleteszed, nézed, hogy mi hogy érvényesül, mi hogy tolja ki a másikat, mi mellett mi érvényesül és mi nem, és kialakul egy kollázs, egy olyan egység, ami bár jól felismerhető darabokból áll, de az átfedések, a takarások rendszere ad ki egy új minőséget, ami már nem egyes darabok egymás mellettisége, hanem valami új, közös üzenet, ami az egyes darabok összességéből áll elő. Észre fogod venni, hogy ez hangulatot is hoz, vidámságot, szomorúságot, nevetést, sírást, tehát hogy elindul valami érzelmileg is, és akkor tudod majd eldönteni, melyik irányba menj, mert az fog a nézőben is tudni lecsapódni, ami benned már megfogalmazódott. Kérlek, próbálkozz vele, ismételjük ezt. (hegyi)