Plasztikus az egész, tehát, én érzem az anyagot, és ez jó, ez egy fontos dolog. Kicsit fádak a tónusok, kicsit fáradtak, de jó az irány. Nem vagyok abban biztos, hogy a képkivágás jó. Most itt elég sok formába belevágtál, és ettől most nem érzem azt az egyensúlyt, ami ezt a képet helyrebillentené. A ruha gyűrődése egy nagyon éles és zaklatott forma, ehhez a test organikus formája is ritmusban hozzáad, tehát az ujjak ritmusa és az a ritmus, ami a textil gyűrődésével létrejön, az nagyjából egy irány, de ehhez képest a kalap kevés. Ennyi ebből a kalapból ezt nem billenti helyre. Most mit mondjak? Ez van. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet Ágnes, hogy itt most látok valamit, ami elég izgalmas lenne, de olyan, mintha ezt a testet nem tudtad volna jól megközelíteni, és ott őgyelegtél volna körülötte, aztán eluntad volna, és lőttél volna valamit rutinból. Nem tudom, hogy most az a lényeg, hogy belátunk a bugyija alá, vagy a tornacipő a lényeg, vagy a homok és a nőnek a találkozása, vagy az ő és a körülötte állók közötti dinamikai különbség, vagy az arcán lévő gesztus, a napszemüveg, szóval elég sok minden érdekes lehetne, de most egyik sem az. Egy kicsit olyan, mintha rátenyereltél volna az orgonára, aztán most szólna minden hang. Tessék ebből majd valamilyen választást kihozni. Én elhiszem, hogy a Sziget nem elsősorban arról szólt neked, hogy mit fotózz, remélem, a jövő évi már erről fog szólni, mert egyébként felesleges az az idő, amit ott eltöltesz, mert elmúlik. Valahogy érdemes lenne ezt komolyabban venned, hiszen van egy fényképezőgéped, és van készséged is ahhoz, hogy képeket készíts, de hát, ha majd elmúlik ez a hippi korszak, akkor remélem, hogy úgy is kimész a Szigetre, hogy ott dolgozz. És akkor majd talán kevésbé lesznek szétszórtak a képeid. (hegyi)

Nem nagyon értem ezt a képet. Nem arról van szó, hogy én megbolondultam, és abszolút nem tudok azonosulni egy képi üzenettel, mert van egy sejtésem, hogy mit szerettél volna mutatni, de megint azt mondom, hogy fentről fotózol. Lehet, hogy tele volt valamivel az egyik kezed, amit nem akartál letenni, a fene tudja, hogy miért. Nem roggyantottál egy kicsit a térdeden, de most megint azt történik, hogy fentről lefelé kommunikálsz, miközben az emberek ülnek, ettől most beleraktad őket a korlátba. Ha azt szeretnéd mutatni, hogy ezek a korzón nézik a hajókat, akkor valahogy ezt a helyzetet találd meg, hogy lássam, hogy ők a korzón nézik a hajókat, mert most emberek vannak háttal nekünk, ez egy elutasító póz, és kevésbé lesz hatásos az, hogy ők valamit néznek. Olyan, mintha egy performansz részesei lennének, akik várják a karmestert, a jelet, hogy aztán, amikor ő beint, akkor egy flashmobot indítsanak el. De most valahogy ez az egész nem történik meg. (hegyi)

A párhuzam, amit észrevettél, az jó, ezt értékelem. Ugyanakkor itt is a kompozícióval és koncentrációval van problémám. Mindenféle fű-fa-bogár még benne van azon kívül, hogy ezt a két nőt a véletlen egymás mellé sodorta. Ettől nem tudja kifutni magát az üzenet. Ettől nem tudok vele azonosulni. Megint magasról van ez az egész fényképezve, ettől a galamboknak nincsen szerepük, inkább zavaróak, holott ez fontos lenne, mert az a nő galambokat etet, de akkor ezt helyezzük szituációba. A másik nő ezzel a mobiltelefonos sétálással abszolút jellemzi ezt a háziasszonyi attitűdöt, de most ez mint kép nem tud működni. (hegyi)

Örülök annak, ha utazásaitokról képek érkeznek hozzánk, hiszen néha olyan helyeken jártok, ahova én nem biztos, hogy a közel jövőben eljutok, de talán innen érdemes az elemzésemet is kezdeni, hogy van egyfajta felelőssége ennek a közlésnek. Kétféle attitűd létezik, és az a célunk, hogy ezen az attitűdön módosíthassunk: az egyik a kirándulóé, a hobbistáé, aki házi használatra akar élményeket rögzíteni (ezek a képek aztán maximum egyszer, a hazaérkezéskor lesznek a barátoknak levetítve, akik a barátság fényében hajlandóak ezeket elviselni, de elég embert próbáló tud lenni, amikor az ember 2-300 képet kell végignézzen). A másik attitűd az, amikor ez a fajta dokumentálás, ez a fajta szerep, amit nevezhetnénk úgy is, mint egy utazó nagykövet, ez a fajta szerep is megjelenik a képen. Mi kell ehhez? Az, hogy egy kicsit háttérbe szorítsuk a turista helyzetet, amikor megy a busz tovább, és már várnak ránk az utastársak és mi meg még vacakolunk a téren, vagy háttérbe szorítsuk azt, hogy Törökországban vagyunk, és érdemes lenne még a piacra is elmenni. Tehát, mindent, ami úgymond sürgető, és ellene dolgozik a koncentráltságnak, azt meg kell próbálni kizárni, és arra gondolni, hogy ez a kép kell, hogy ábrázoljon egy helyzetet, ami nekünk fontos. Ez egy szűrő is, mert azt is szűri, hogy mikor érdemes fényképezni. Olyan szituációt, ami egy kívülállónak nem mond semmit, nem nagyon érdemes lefotózni.
   Azt még itt hadd mondjam el, és ez nem csak Ildikónak szól, hanem általánosságban mindenkinek, hogy a fényképezőgép keresője, vagy kijelzője által megmutatott kép mindig egy szűkített forma. Tehát, mi jelen vagyunk, és érzékeinkkel felfogjuk azt, hogy milyen változások történnek a környezetünkben, magyarán mi egy filmnek vagyunk egy részesei, míg a fényképező állóképet készít. Azok a figurák ott fognak megfagyni a képen, akik most átvonulnak. Másrészt egy kiragadott helyzet, a képhatár a mi döntésünk, de nekünk, mint ott létező szereplőnek a képhatáron túl is történik valami, látjuk, hogy a bácsi mellett még ott áll a felesége, esetleg egy kiskutya is ott van, de ez mind lemarad a képről, mert hoztunk egy határozott döntést, hogy mi az, amit megmutatunk, és mi az, amit nem. Ezek evidenciának tűnnek, de a képek elkészítésekor sokszor az az érzésem, hogy fejben ott dolgozik, ami a képhatáron kívül maradt, akár térben, akár fejben. Lehet, hogy jó lett volna a kompozíció, csak valakit kihagytunk, vagy lehet, hogy jó lenne ez a szituáció, csak vagy korábban, vagy később kellett volna exponálni. Még egy fontos dolog: ellenfényben nehéz dolgozni. Ez egy ellenfényes helyzet, nem nagyon értem, hogy miért tetted a pálmafa tetejére a napot. Lehet, hogy ez a tér a másik oldalról nem ennyire érdekes, vagy már nagyon messze lenne, de érdemes lenne egy olyan állapotot keresni, amikor nem buknak be így a figurák, az épületek, a formák, mert most az ellenfény miatt nagyon sok elrajzolt, sziluettes megoldás van, és így nem szerethető a kép. A néző ott szeretne ebben lenni veled, de nem akar egy napszemüveget feltenni ahhoz, hogy a képet nézegesse. 1 csillagot mindenféleképpen adok az üzenetért, de a többivel még adósak vagyunk egymásnak, mert bár én nem voltam ezen a helyen, de ez a tér szerintem megfotózható esetleg máshonnan is. (hegyi)
értékelés:

Azt kell mondjam, hogy végre megérkeztünk. Egy olyan portrét sikerült készítened, ami minden tekintetben megfelel a portrékészítés elvárásainak, szépek a fények, jó a beállítás, hiteles, és abszolút értelmezhető a személyisége a modellnek. Úgy gondolom, hogy ez az a szint, amire vártam nálad hosszú ideje. Nincs túlszépítve, nincs túlmagyarázva, jók a fények a háttérben, a hajon, a térbeliség is rendben van. Talán utómunkával annyit javítanék, hogy a fül tónusát kb. egy-két fényértékkel sötétebbre tenném, mert most a fül nagyon "kiabál". Érdemes lenne megfigyelned és rögzítened magadban ezt az érzelmi állapotot, ahogy ezt a képet készítetted. Ezt kell a további munkáikban is előhívni, legyen szó akár portréról, akár csendéletről, akár tárgyfotózásról. Amit eddig hiányoltam, az itt helyre került: van szíve a modellednek, története, érzelmi kötődésed van hozzá, és ez sokkal fontosabb a technikánál. A jövőben ez legyen az alap a munkáidnál. (hegyi)
értékelés:    

Laci, az igazság az, hogy amit képben most mutatsz az olyan mértékben szét van kaszabolva, hogy nem tudok a kompozícióval mit kezdeni. Attól, hogy táncot mutatsz, mert az felismerhető, attól még ez képben egy nem megoldott szituáció. Belóg egy lábfej, furcsán van vágva ez az egész, a másik résznél egy boka van, a környezet nem optimális, úgyhogy ez ebben az állapotban számomra nem hordoz fotográfiailag értelmezhető üzenetet. (hegyi)