Nézd itt vagyok, ez az életem
Fekete, Vörös, Kék
Álmodom s nem ébredek
Csak ez maradt, ez a Fekete, Vörös, Kék
(Republic)

Gyönyörű az a szín játék, ami itt létrejön, egészen fantasztikusak ezek a kékek, lilák, vörösek, szóval egészen megkapó. A kompozíció is izgalmas, egy kicsit talán a képnek a bal oldalához még valamennyit adtam volna, egy ujjnyit talán még hozzá lehetett volna gondolni, és akkor lehet, hogy ez a ritmus még erősebb. Ha volna ott még az eredeti kópián, akkor érdemes lenne megnézni, hogy az mit mutat, de tényleg nagyon szép a rajza ennek. A fán lévő forma, fészek, vagy növény, mint egy fekete hold vagy napkorong áll ezen a képen, egészen fantasztikus. Ehhez a színhatáshoz, és formavilághoz távoli rokonként Kandinszkyt tudnám említeni, szóval nagyon tetszik a dolog. A zenei idézettel én azért nem tudok mit kezdeni, mert én ezt a zenekart annyira nem ismerem, de a kép maga önmagáért beszél, rendben van. Megvan a leckemegoldás is, mert többféleképpen szerepel itt az idő, mint fogalom, egyrészt ugye ez idő múlása, és ennek több féle gondolati síkja is megjelenik, úgyhogy köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Hiába, no, az ízlésformálást időben köll kezdeni.

Tökéletesen rendben van a megfigyelés, ezek a babák tényleg szörnyűek, ez elég erősen jellemromboló játék kategória, de a környezetet nem teljesen értem. Jó, értem a tükröződést, olyan, mintha ezek korcsolyáznának, de akkor legyen ez a póz, és akkor a háttérből próbáljak meg minden olyan helyzetet kivenni, ami indifferens, és nem oda való üzenet. Itt az ablakra gondolok, az ablakból lógó táskára, ami belóg, tehát vannak ott olyan ritmusok, ami nem erősítik ezt az üzenetet. Még egy dolog: a színvilág. Erre az édes színvilághoz még rá kell gyúrni, tehát itt csillogjon és legyen fényes minden, mert ez a barna nagyon fád, fáradt szín. Ez most nekem, főleg a vakuzással, inkább a szoció felé viszi el, mint a giccset emelné ki. A giccsnek csillognia kell, édesnek kell lennie, mint a mignonnak, erre még rá kell tudni dolgozni. Ajánlom figyelmedbe Jeff Koons munkáit, érdemes átpörgetni az ő anyagait, ő nagyon elmélyült a giccs problematikájában. Nem azt mondom, hogy őt kell utánozni, de érdemes arra odafigyelni, hogy mi az, amire ő a hangsúlyt teszi egy giccs ábrázolásánál. A mesét el kell indítani. Az jó ötlet, hogy tükröződünk, és jó az, ha ez egy modernkori Hattyúk tava, de akkor ezt a sztorit meséld el. Ahogy itt látom, három babáról van szó, a harmadik nagyon elosont. Ha ez a három nővér, akkor mutassa be a csehovi Cseresznyéskertet. Ismétlés. (hegyi)

Sóstó ZOO, Nyíregyháza

Gábor, ez egy nagyon érdekes sorozat lenne. Ahogy eddig túlbeszélted, most ez nekem egy kicsit kevés. A három képből az első olyan, mintha egy régi-régi National Geographic videóból lenne kimásolva, a második kép izgalmasabb, ott van egy kommunikációs helyzet, és a harmadik kép az, ami nekem a legtöbbet mondja erről a történetről, amit itt értenem kellene, ha már Gyerekkor lecke. Tehát az első kép nekem felejthető, a másodikban megvan a személyesség, a harmadik kép jól indít egy történetet, de most, ha képsorban gondolkodom, akkor a harmadik kép után kellene még valaminek történnie. Nem vagyok biztos abban, hogy ez képsor. Ha az, akkor meséld el a sztorit, magában az állatkerti látogatásban, ha pedig Gyerekkor lecke, és egy képről beszélünk, akkor a harmadik képet kellene egy kicsit gatyába rázni kompozícióban. Jó ez az ábrázolás, hogy itt van ez a maci, az is jó, hogy a gyerek tükröződik az ablakban, az nem túl szerencsés, hogy pont a maci arcán van a pólója, mert ez a macit nehezen felismerhetővé teszi. Nyilvánvaló, hogy ezek nem olyan könnyen kiexponálható helyzetek, de lehet, hogy érdemes lett volna ezzel a kompozíciós játékkal foglalkozni még többet, hogy a kisember és a maci, tehát a vágy tárgya és maga a főszereplő, a fogság és az, amit a gyerek ebből nem nagyon vesz észre, hogy ez a maci ennek nem biztos, hogy annyira örül, hogy ő be van ebbe az üvegkalickába zárva. Ebben látnám a továbblépés lehetőségét. Az első két képre azt kell, hogy mondjam, hogy ezek sem tónusban, sem kontrasztban, sem színvilágban nem helyesek, a koszos az üveg tónust csökkentő hatását korrigálni kellene. Ha szubjektív nézem a kérdést, a harmadik kép az, amivel én foglalkoznék. Ha esetleg a tarsolyban van még erről valami, akkor próbáljunk meg keresni erre megoldást. (hegyi)

Mediterrán szendvics (2002-2003)

Igen, itt megint egy computergrafikás megoldást kapunk, szemben az akttal, itt most ez számomra kevésbé idegen, kicsit furcsa, de mégiscsak, ebben az aspektusban, pontosan attól, hogy ezek a kis puttók viszonylag extrém dolgokat csinálnak: fegyvert fognak meg gitároznak, halat esznek, azáltal, hogy ez egy imitáció, elveszti a tárgyiasságát, azt az utalási réteget, ami tulajdonképpen kétségeket von a kisgyermekek fotózása köré, amikor őket aktban ábrázoljuk. Itt most ez nem okoz zavart, kicsit olyanok inkább ezek a szereplők, mintha valamilyen kaucsuk babák lennének, ettől kevésbé idegen számomra, mint az előző akt képpárnál. Jó ez a játékhelyzet, ami az első képen van a lóval, jó a domborművön az az utalás a puttókra, mintha az a puttó kelt volna életre a pisztollyal. A következő képen szintén egy vidámparki helyzetet látunk, a vurstliban vannak ezek a figurák. Ez az egész a gyermekkornak nem a pozitív élményét hozza, van ebben egy lázas állapot is, amikor az ember az álmaiban és a rémálmaiban, a meséiben bolyong, amik összekuszálódnak és a pozitív élmények közben rávicsorog egy-egy ilyen mesefigura. Nekem ez a szín- és formavilág inkább erre utal, kicsit apokaliptikus helyzetet hoz. Izgalmas, érdekes megközelítés. Azért tetszik, mert ezt az anti-mese helyzetet hozza, ezt a rém-mese történetet, sok emléket felszakít, ahogy féltem a farkastól, vagy nem voltam biztos a Jancsi és Juliska történetben sem, és a csúcs a szellemvasút volt, de érdekes módon a klasszikus lovas-hintós bólogatós körhintára nem mertem felülni soha. Lehet, hogy azért, amit itt látunk a képen megvalósulni? (hegyi)
értékelés:

Sziasztok, nem sikerül az egész alakos kép, ezért tettem be szorgalmiba ezt a fotót magamról. Ha egészben nem is, félig látszódjak. (A Hegyi pedig betette leckébe, hogy elemezze.)

Én tettem ezt a képet leckébe, hogy tudjak róla beszélni, mert a Szorgalmikról én ritkán ejtek szót, mert az a ti kommunikációtokat erősíti, és nem kell nekem mindig mindenbe beleszólni, viszont erről a képről szerettem volna beszélni. Minden adott ahhoz, hogy ez egy izgalmas fotó legyen, és mégis valahogy bátortalannak érzem a megoldást. Jó ez a pad, jó a háttérben az ernyő, majdnem jó helyre ült be a modell, az érdekes kérdést vet föl, hogy hova teszem a fejem és hol takarom ennek az ernyőnek az összeeresztéseit, de ez még elmegy. Valószínű, hogy kedvenc hely, valami olyan éttermi egységnek a külső része lehet, ahol esetleg több időd szívesen eltöltött az alkotó, tehát valamilyen kötődés biztos van, ezt erősíti az a póz, ahogy ő itt megjelenik, viszont a ruházat mindig fontos. Nyilvánvaló tél van, téli kabátban járunk, ezek általában sötét színűek. Most ez egy olyan helyzet, ahol egyébként volt fény, mert ez a napernyőn jól látszik, a háttérben lévő fákon is látszik, és mégsem a világosságot és fényt kereste az alkotó, hanem beült ebbe az árnyékos, sötét helyzetbe. Ettől a test formái, a kar, a kabát sötét színe miatt nem jól érthető, ettől ez az egész kompozíciós helyzet egy nagy fekete, sötét folttá válik. Megérné a dolog azt, hogy ezeken az önábrázolásokon gondolkodj még, mert a legkönnyebben mégiscsak saját magaddal tudsz dolgozni, miközben az önábrázolás nem egy könnyű téma. Magadat ismered, ha idegen modellel dolgoznál, az még plusz kérdéseket fölvetne, és egy másik modellel dolgozva az ember valamilyen elvárásnak lehet, hogy meg akar felelni. Magaddal szemben ezek a saját elvárásaid, nincs bekapcsolva egy másik ritmus. Ezét fontos, hogy az önportréval dolgozz, még pluszban azért is, mert a saját ábrázolásnál nem kapcsolódik be olyan hang, ami azt mondja, hogy „hát megengedhetem-e azt, hogy alsó gépállásból fotózzam”, vagy „megengedhetem-e azt, hogy ellenfényes legyen”, hiszen a Cyrano-effekt, tehát az ember saját magával nagyon sok mindent megtehet. Én szeretném azt kérni, hogy még ezzel dolgozz, legfőképp azért, mert itt nem az őszinteséggel van probléma, hanem a technikai minőséggel, és azzal, hogy hogyan formálod a környezetedet. Semmi nem indokolja, hogy ennyire sötétben tartsd magad, te vagy a főszereplő, nem a sátor, nem a háttérben lévő padok, a fák, hanem te magad. Ez egy olyan portrénak tűnik, hogy az általam kihasított rész a térből jellemez engem, pedig nem: te, saját magad jellemzed saját magadat. Ismétlés.

Ami a nézőt első sorban meghökkenti ennél a képnél az, hogy azzal a perspektivikus ábrázolással, ami a képen létrejön, tulajdonképpen a fent és a lent fogalma cserélődik föl, és ha az ember nagyon akarja, akkor ez a lépcső vezethet lefelé is, bele a vizekbe, de fölfelé is, akár az égbe is. Nagyon érdekes ez a ritmus, ami itt a kép alján létrejön, és ez a kép csak abban a formában értékelhető, hogy a kép tetejénél ott van a túlsó part. Ha ezt a partot levágnám, akkor érdektelenné válna az egész, nem lenne erős a bravúr sem. Valamilyen viszonyítási rendszert mindig ki kell alakítani, amikor az ember képekben gondolkodik, hogy mihez képest ábrázolja azt a valamit. Önmagáért valóan ez a lépcső nem lenne túl sok, vezet bele a vízbe, és kész. A túlsó part az, ami tömegében is, ezzel a fölső vonallal, rendbe hozza ezt az egész kompozíciót. Azon lehet vitatkozni, hogy kell-e a fölső parthoz az autók ábrázolása, én azt gondolom, hogy igen, sőt még egy ujjnyit talán kellett volna esetleg odarakni, és akkor ez az egész ritmus még erősebb lenne. Így most ezek az autók a másik oldalon tényleg elég nehezen érzékelhetőek, de annyit engedjünk mindig meg, hogy ez nyomtatásban, egy nagyobb méretben biztos, hogy mást mutatna, mint így a képernyőn, ebben a méretben. A vízszintesekkel nem árt, ha megbarátkozol, Ágnes, elég lett volna, ha egy 5 centivel elmozdulsz balra, és akkor ez az egész helyzet rendbejön. Itt most az az állapot állt elő, hogy nem teljesen középen álltál a lépcsőnél, és ebből kifolyólag ez a pespektívikus helyzet elmozdult, a tengelyéből kifordult egy picit, és ettől bizonytalanodik el az, hogy mi vízszintes és mi függőleges, miközben a valóságban a vízszintesek vízszintesek, ha megnézzük a lépcsőt, de a korlátnak a vonala a kép határánál nem ugyanazon a magasságon megy ki. Erre érdemes lenne odafigyelni. Én most azért adok erre kettő csillagot, mert ezek azok a ritmikai ügyek, amik érvényessé tesznek egy kompozíciót. Ha ez nincs rendben, akkor az kérdéses, hogy miért nem figyeltünk erre oda. Pontosítás, pontosítás, ez a jelszó. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szép ez a ritmus, gyönyörű ez az organza függöny, nagyon szépek a csillanásai, és érteni vélem a kilincsre akasztott kis csizmát is, ha jól látom, hogy ez akarna lenni, de hát ez most itt egy kérdéssé válik, hogy tényleg csizma akar-e az lenni. Fontos lenne ezeket a formákat jól meghagyni, mert különben elveszíted a kapcsolódást. Te tudod, hogy az micsoda, nekem pedig találgatni kell. Lehetne az valami üzenet is, amit odatett a takarítónő, hogy „ne nyisd ki az ablakot, mert frissen van mosva”, szóval sok minden más is lehetne, nem kötelezően tudom kötni a karácsonyi meg mikulás idei gyermekkori várakozáshoz. Ha lehet, akkor gondold újra végig, és kérnék egy ismétlést, amiben a ritmusokat és a formákat megtartod. Nem kell didaktikusnak lenni, lehet az árnyjátékkal játszani, de ennek az utalásnak ennél egyértelműbbnek kell lennie. Azt is lehet, hogy hagyd ezt itt, ahogy van, és akkor a kép előterével kezdj el dolgozni valami módon, hogy ez a ritmika befejeződjön. (hegyi)