Javítás. Az elemeket elválasztó zavaró vonalat eltüntettem. (Újra megcsináltam a panorámaképet). Erősebb lett a kontraszt és a szín.

Megkaptuk a javítást az elválasztó vonalak kihagyásával, és azt gondolom, hogy ez így egy sokkal erősebb ritmust ad. Ha már absztrakció, és ezt az irányt követjük, ami nem egy rossz irány, akkor ez szerintem egy elfogadható verzió. A másik képnél lemaradt egy csillag, úgyhogy itt most hozzátesszük azt az egy csillagot, ami onnan lemaradt, azt itt kipótoljuk. (hegyi)
értékelés:

Tavalyi víz, tavalyi hó.

Nagyon érdekes az a képosztás, amit Krisztina létrehoz, lehet mondani, hogy ezekkel a tömegekkel más módon is lehetetett volna játszani, mert ugye három fő irányvonalat láthatunk: a havat, ezt a kásás, olvadó jégfelületet, és magát a vizet. Ez egy érdekes átvezetést is kap egymásba ez a három vonal ezekkel a hókristályokkal, ezekkel a kis pamacsokkal, amik itt még létrejönnek. Maga a ritmus egy nagyon jól érthető ritmus, és a víz tematikájára egy tökéletesen rendben lévő megoldás, kérdés, hogy vajon mind a három mező megkapja-e azt a figyelmet, amire szüksége van. Én a középső mezőhöz igazítottam volna az alsót és a felsőt is, tehát azt a szélességet hagyom, mert mind a három másért fontos. Az egyik egy lírai, elmosott forma, a másik egy izgalmas kontrasztjáték, és a harmadik megint egy monokrómnak tekinthető világ, mind a három másért érdekes. Most valamiért a középsőre van helyezve a hangsúly. Ez se baj, de akkor ezt kell határozottabban követnünk, akkor viszont az alsó és a fölső részből kell többet vágni, és akkor nagyon egyszerűen azt mondom, hogy a másik kettő csak egy illusztrációja, egy támasztéka annak a középső sávnak. Nem tudom, hogy van-e ebből a képkockából másik, vagy esetleg ezt a vágást meg lehetne próbálni egy másik kompozíciós elrendezésben. Ha igen, akkor nézzük, hogy mi a megoldás, ha nem, akkor így marad. Én megadom a három csillagot, azért, mert ezeket a tömeg elhelyezési dolgokat gyakorolni kell, ettől függetlenül maga a ritmus, az üzenet, és az utalás a vízre tökéletes. (hegyi)
értékelés:

Az a dinamikai játék, ami létrejön azáltal, hogy ezek a fák így megdőlve szerepelnek, nyilvánvaló, ez tükröződés lehet valamilyen vízfelszínen, vagy valami hasonló visszaverő felületen. Mindezzel együtt, erre átlósan jönnek azok a hullámok, amik ezen a vízfelületen létrejöttek, tehát az egész egy nagyon jó ritmust hoz létre. Ennek a ritmusnak ellentmond a kép középső kétharmadánál elinduló másik két fa formája. Ezt a nagyon határozott kiáltásként létrejövő ritmust megtöri ez a két másik fa. Ez rendben van, el tudom fogadni, de az kérdés, hogy ez most mit is szeretne nekünk mondani, hogy ezt a drámát visszahúzza. Egyetlen egy dologgal nem tudok egyetérteni: a kép alsó részén a kép határának a meghúzása. Annyira vékonynak sikerült ez a part, annyira vékony ez a kapcsolódás, hogy nekem ez most olyan, mint egy elsüllyedő világ, de inkább kompozíciós hiba. Ha a tömegeket nézzük, a kép fölső fele több mint 50 százalékában ez a lírai utalás van jelen, aztán a másik 45 százalékban maguk a konkrét formák, a fáknak a vonalával, és aztán 1-2 százalék marad arra, hogy ez az egész megálljon a lábán. Ha már ezt hozom, akkor oké, kevesebbet adjak föntről, és vágjam le ezt az egész talapzatot, akkor az ember elkezdhet azon gondolkodni, hogy mi lesz. Szóval ez egy jó ritmus lenne, rajzos tónusokat kapunk, de mégis nekem ettől ez nem egy határozott döntés, nem érzem az indokát ennek a vágásnak. (hegyi)
értékelés:

Előkerült a hátizsákból a katica.

Nagyon érdekes a kép elrendezése, ugyanis két fő kompozíciós vonal követhető nyomon: az egyik a katica, és az a kerítés, amire ez föl van téve, a másik pedig a kép bal oldalán álló felnőtt és gyerek pár. Ha megfigyeljük a képet, tömegelhelyezésben ez a kapcsolódás erősen megvan a fő figura, vagyis a katica, és a háttérben lévő, történetmesélés szempontjából súlyponttal rendelkező, mégis életlenben tartott figurák között. Ha a képnek a jobb felső sarkát letakarjuk, akkor ez egy nagyon erős kötődés. Gyönyörűen mozognak a tömegek, érdekes kapcsolódások vannak, nagyon szépen lehet érteni ezt az egész üzenetet. Ha megfigyeljük azt, hogy ez az oszlop hova fut ki, és a perspektivikus ábrázolásban hova helyeződik ettől a súlypont, az a képnek pontosan az a jobb felső része, ami még azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy a háttérben, a fák között, ahogy átszűrődik a fény, egy világosabb foltot kapunk. Tehát, miközben én nem kétlem, hogy az alkotó szándéka az volt, hogy ezt az egész családi helyzetet ezzel a párhuzammal ábrázolja, hogy a gyerekkel foglalkozunk, az ő kedvéért viszünk magunkkal egy kis katicát, ami egy csoki, és akkor, amikor egy kirándulásnak a csúcspontján vagyunk, megérkeztünk valahová, akkor mintegy megkoronázás, ezt a csokit meg is esszük, mindeközben van egy olyan külső utalás, ami valamire vagy valakire jelzésértékkel erősen utal, arra a valakire, aki nincs a képen. Ez ettől válik izgalmassá, hogy az oszlop, a háttérben lévő fény egyértelműen kifelé mutat a képből, valahová bele a jövőbe vagy a múltba, valami olyan személyes kapcsolódás, ami nem kötelezően tudatosan került a képre, de mindenképpen ott van, mint üzenet. Ez egy nagyon erős lecke, és én nagyon örülök neki. Megvan rá a három csillag, és a leckemegoldás is, mert kifejezetten jónak tartom ezt az elvonatkoztatottabb család-ábrázolást, de azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy itt a háttérrel és ezzel a perspektivikus játékkal egy új ajtót nyitott ki. Erre érdemes odafigyelni a jövőben, hogy ezek az üzenetek hogyan állnak össze. Ez nem hiba, hanem ez egy plusz lehetőség arra, hogy ezekben az üzenetekben megjelenjen egy újabb réteg. (hegyi)
értékelés:    

Tamás, nekem ez sokkal jobban tetszik, van tere, építkezik, a tónusokkal van problémám, egy kis maszkolással mindez korrigálható, a filmen bővebben elmondom, miért és hogyan. (hegyi)

Nem könnyű felhőkből olyan struktúrákat találni, ami elég jellegzetes és ráadásul hordoz valami pluszt annál, hogy oké, hanyatt feküdtem a réten és néztem a felhőket és ha már ott volt a gép, megörökítettem őket, mert hátha hozzák az érzést, amit ott éreztem a réten. Nem szokták hozni, még akkor se, ha a kép készítőjének jó lenyomatok adott pillanathoz, mert az a gond, ami az emlékképekkel is, hogy nem érthető a kívülállónak, miért ott, miért akkor, miért így készült a kép. Nem tudom, mennyire érthetően írom, hogy ahhoz, hogy csak felhővel kifejezzünk bármit, igen jól be kell gyakorolni a tömegelhelyezést, a tónusokat, a komponálást, és akkor, ha a szerencse is mellénk szegődik, talán lesz belőle valami. Turnerből se sok született, csak egy. Én azt javallom, hogy bármennyire is lenyűgöznek ezek a tünemények, előbb próbáljunk kisebb feladatokat kitűzni a siker érdekében. (hegyi)