- Te Mari, csuda a pírszinged!
- Csitujjá má, nem kell hogy az egész falu tudja!

Izgalmas ez a kék piercing a kék lábkörömmel, ezt tessék észrevenni. A világítással lehetett volna segíteni, ha kevésbé tárgyiasult a világítás, kevesebb fény, esetleg kislámpával, sötétebb helyzetben rávilágítok a köröm részre valamennyivel több fényt, megcsillantom ezt a piercinget, de magából a valós helyzetből kevesebbet adok. Amikor ilyen szórt fény van, ez nem teszi lehetővé, hogy létrejöjjenek azok a formák, struktúrák, amik az ember testén létrejönnek redőkből, izomcsoportokból, meg abból, hogy térbeli testről beszélünk. Itt mindenképpen kellene játszani a megvilágítással. Zsófi, ott lesz még az a piercing, ha nincs ilyen körömlakkod, én veszek neked, de csináld ezt a képet meg újra. Kicsit gondolkodj a világításon úgy, ahogy a 10 év c. képnél gondolkodtál róla. Kell, hogy itt is belefektess egy kicsi energiát, hogy megfigyelni, ha van egy redőny, azt használni, vagy bármi olyan felület, ami árnyékot ad, és ezt az egészet egy kicsit játékosabbá teszi. Ismétlés. (hegyi)

Új termékünk, az idő! Próbálja ki Ön is! Ilyen volt... ilyen lett! Ne hagyja kis ön sem! Ha most megrendeli, ajándékba kap tőlünk élményeket!

Ez nekem inkább kamaszkor, és olyan leckénk nincsen. Ezt azért mondom, mert itt az utalásba még egy ritmust bekapcsoltam volna. Itt van ez a képkeret, itt van egy főszereplőnk, és őhozzá képest ez a képkeret elhelyeződik, és mind a két kép valamiről mesél. Nyilván látjuk a különbséget, az időt észlelni tudjuk, azt, hogy hogyan tűnik el a haj, hogy kerül föl a szakáll, hogyan változnak az arc szerkezetei. De mindehhez vagy azt a döntést hozom meg, hogy a kettőt úgy állítom párhuzamba, mint egy kettős portré, és nagyjából ugyanazt a beállítást követem el, akkor ezt pontosítani kell, vagy pedig azt mondom, hogy „lírai” utalást akarok tenni, és valamilyen folyamatot, utat szeretnék megmutatni, a felnövés, az érés útját, és akkor ez még igényelne egy lépcsőt. Itt esztétikáról van szó, a képkeretről az árcédulát levenném, nem csak a fotó kedvéért, az engem nagyon zavar. Azt pozitívumként emelem ki, hogy maga ez a képkeret milyen érdekes árnyékokat vetett a modellnek az nyakára, vállára. Mindez olyan, mintha valamilyen kockás pokróc lenne odadobva, úgyhogy ez nagyon rendben van. Arra kell figyelni ilyenkor, hogy ezek az árnyékok amilyen jól mutatnak a testen, nem biztos, hogy mindenütt szerencsésen mutatnak az arcon. Ha én hozom ezt a döntést, akkor valami olyan helyzetet próbálok találni, hogy az arcra kerüljön az árnyék, és kevésbé a szemre, mert az arc felülete kevésbé izgalmas felület, miközben a szem az, ami beszél. Az ötlet viszont nagyon tetszik. Az, hogy nem csak ilyen volt-ilyen lett képet rakunk egymás mellé, hanem mindezt kompozícióban és fényjátékban is Zsófi igyekezett elhelyezni, ez egy nagyon fontos dolog. Van itt ez a képkeret, nézzük meg, önmagában, ha ez egy asztalon szerepel, akkor azt mondjuk, hogy ilyen volt a kisboltban, de ezzel a fényjátékkal, a csillanással, az árnyékvetéssel ez egy megfigyelés eredménye. Gondolom ezt Zsófi megfigyelte, utána azt mondta, hogy „állj ide mögé, nézzük meg, hogy ez mit mutat akkor, ha ezt én rád vetítem”. Ez mindenképpen egy üdvözlendő út. Kettő csillagot adok rá, mert itt az ötlet az, ami tetszik. (hegyi)
értékelés:

Haladunk mi, itt most már van értelme a résnyire nyitott ajtónak, létrejött a kompozíció, én ennek nagyon örülök. Annak is, hogy Ágnes a kis manóval együtt benéz hozzánk. Milyen érdekes nézni az arcát Ágnesnek, hogy benne van a kétség, a kétkedés abban az irányban, hogy szabad-e nekem játszani, fölnőtt vagyok-e eléggé, és mi van, ha gyerekként vagyok ebben benne, de mintha ez a döntés már megszületett volna, hogy de hát a kis manó behúzta őt a gyerekkor világába. Én ennek nagyon örülök, három csillag. De ez nem jelenti azt, hogy kész lenne, folytasd! (hegyi)
értékelés:    

Óbuda, Flórián tér, 2011.10.05.

Mindenféle szöveg helyett egy nóta illusztrációként egy video.

Nagyon szép fényviszonyokat talál Feri, ez neki nagyon jól megy, és nagyon izgalmas az, hogy ebben ő ennyire erős, bár néhol azért itt kimeszelődik a fehér, erre kell figyelni, hogy ahol a napfény éri ezt az épületet, ott is azért maradjanak tónusok. Ahogy a súrlófényben látom, ennek az épületnek pont az az izgalmassága, hogy létrejönnek struktúrák, maga az építési mód az, ami ezt létrehozta. Erős a kompozíció, erős az üzenet, egy döntést megért volna a dolog, hogy most mi az, ami engem ebben izgat, a felhők és a ház viszonya, mert akkor a felhőkből többet kell adni, vagy az, hogy magam fölé emelem ezt az épületet, és hagyom tornyosulni magam fölött, mert akkor viszont ennél lényegesen kevesebb ég is elég lenne. Most a kettő között vagyunk valahol. (hegyi)
értékelés:

Érdekes ez a viszonyrendszer, ami létrejön a képen, személyes és jó üzenet, de a tónusra tessék figyelni. Ez az edzőcipő alkalmatlan ehhez a képhez. Azért, mert annyira világít, mintha átfestettük volna meszelővel, elviszi a figyelmet, kopog, harsány. Mindehhez képest a kutya lába nem olyan erős, szegény kiszorul ebből a dinamikai tartományból. A másik meglátásom kompozíciós kérdés. Nagyon szűk most ez az egész nekem, ehhez képest gondolom azt, hogy ha ennyire szűkre komponáltam, akkor nagyon oda kell figyelni, hogy mi az, ami szerepel a képen, kavics, fűszál, nyomok, ezeknek mind jelentése van, ezeket bele kell komponálni a rendbe. Én azt kérném Ágnestől, hogy kezdjünk el foglalkozni a csendélettel, mint leckével, most hagyjuk a többit, mert kompozícióban kellene továbbjutnunk. Aztán megyünk tovább a világítással, és a többivel, most a csendéletre kellene ráfeküdni. Alma, körte, rakjuk össze, nézzen Ágnes előtte klasszikus csendéleteket, akár könyvben, akár az interneten, nem szégyen a másolás, kiválasztani valamit, és megcsinálni fotóban, minta után, ezzel egy rutint lehet szerezni. Ismétlés. (hegyi)

A 30-as lecke nem könnyű feladat. Mindannyiunknak más és más élménye van, más helyzetek azok, amiket ebbe a kategóriába besorolhatunk. Azért ilyen, viszonylag hosszú is a címe ennek a leckének, hogy Tisztelet, búcsúzás, gyász, mert, bár összetartozó fogalmak, más szintekről beszélnek. Ezért nehéz elemezni is, mert ezek olyan személyes közlések, amiket az elemzőnek tiszteletbe kell tartania, hogy kinek-kinek miben, hogyan nyilvánulnak meg a tisztelet és a gyász érzései. Nagyon nehéz ilyenkor belekötni apróságokba, főleg, de hát fotós oldal vagyunk, és azért vagyunk itt, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk. Ennél a képnél egyetlen egy dolog van, ami nekem kérdéseket vet föl technikailag, ez a jobb kézfejen lévő fénymennyiség, azt én kicsit soknak tartom. Ez azt jelenti, hogy valami takarással ez kompenzálható, hogy a háttéren, az arcon, a hajon megmaradjanak ezek a fények, de az a kézfej kevesebbet kapjon. Itt nem valami éles határvonallal bíró takarásra gondolok, hanem olyan tárgyra, amit a fény útjába helyezve sötétebb tónusban hagyja ezt a kézfejet. Itt is lehet valamennyit módosítani utólag a laborálásnál, de nehéz helyzetben lenne az ember, ha ezt utólag kellene maszkolni, ugyanis a háttérrel néhol úgy találkozik ez a forma, hogy nehéz a háttér nélkül hozzányúlni. Ha példát mondhatok, akkor a másik kéz alkarjának a tónusrendje az, ami egy nagyon szép tónusrend, azt kellene valahogy megközelíteni. Az üzenet érthető, nagyon koncentrált és nagyon jó irány. Ha Ágnes tud ezzel még foglalkozni, akkor hajrá, várom a folytatást, de a leckemegoldás megvan. (hegyi)
értékelés: