Akármilyen vidám is ez a két piros autó, és a komplementer színe, a zöld fa, azért mégiscsak van ebben valami szomorúság, tényleg olyan, hogy eszébe juttatja az embernek ezeket az esős, őszi, borongós napokat, amikor kimozdulni nincs kedve az embernek. Talán lehet, hogy nem ártott volna a vízszinteseket vízszintesre hozni, gondolok itt az útra, ami hátul fut, mert itt a ritmusok azok, amik felé el kell vinni az irányt, nem a történet. A történet attól indul el, hogy ha ritmusban feszesek vagyunk. Ez valószínű valamilyen lakótelepi környezet lehet, ahol az ablakból készült ez a kép, és adott az, hogy hol van ez az ablak, hová tudunk bejutni, tehát nem minden megoldható, hogy függőleges és vízszintes legyen, de talán valamit érdemes kinevezni ennek. Itt most az utat javasolnám, mert abból van a több, vagy a függőlegeseket, az oszlopot, de valami valamivel párhuzamba kell tudjon kerülni. Valami technikai őrületet is látok az autók hátsó ablakánál, valahogy ott összekockásodik a dolog, nem tudom, hogy ez a fényképezőgép hibája, vagy a tömörítésé. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a vörösökkel mi történik. Ezt most nem Nórának és a gépének rovom föl, hanem ez egy helyzet, amivel az embernek számolnia kell, hogy bizonyos gépek bizonyos helyzetekben a vörössel nem nagyon tudnak mit kezdeni. A digitálisnak itt van egy nagyon nagy hátulütője, hogy a vörösben a tónusokkal egyforma flekkeket hoz létre, a tónusok valahogy leegyszerűsödnek. Ezzel túl sok mindent nem tudunk kezdeni, tudomásul vesszük, és számítunk rá. Ennél a képnél ez nem okoz problémát, mert nem az volt a cél, hogy az autók felismerhetően valami típusnak a reklámjaiként tudjanak szerepelni. Érdemes megnézni, hogy mekkora a szaturáció, ami a képnél létrejön, és, hogy milyen színtérben dolgozunk. Ez a fajta vörös problematika legfőképp az sRGB színtérben szokott létrejönni ennyire erősen. A hangulat abszolút megvan, a három csillag is, de a kompozícióban fontos az, hogy a döntéseket meghozzuk. (hegyi)
értékelés:

Az évszakok, rendre elhozzák ajándékaikat.

Minden évszaknak megvannak a maguk jellegzetes fényviszonyai, amikkel akkor találkozunk, amikor például egy kirándulásnál rácsodálkozunk arra, hogy milyen érdekes az, hogy élesek a fények, vagy a ködpára milyen érdekesen burkolja be a növényeket, vagy a déli nap nyáron az árnyékokkal hogy játszik. Itt is egy ilyen képet kapunk, ami nem csak attól jellegzetes, hogy nincsenek levelek a fán, hanem attól is, hogy ezek a nagyon éles fények javarészt az ősznek és bizonyos szintig a tavasznak a jellemzői. Az árnyjáték, ami itt létrejön, nagyon jó szimbólummal dolgozik. Az egy külön pozitívuma a képnek, hogy ott van ez a piros edény, ami kibillenti a nyugalmi helyzetből ezt a rendszert, és megdolgoztatja a nézőt. Amit én javaslatként hozzá tudok tenni, az az, hogy itt most a képnél a teret szabdalja egy kerítés, ami ott logikus és értelmezhető, ahol ez az edény elhelyezkedik, de az az íves forma, ami a kép alsó részén van nekem nem annyira erős és szükséges. A fa törzse is ott olyan, ami ezzel a görccsel, formával nem nagyon erős, én ott lehet, hogy vágtam volna, és akkor egy feszesebb kompozíciót kapok. (hegyi)
értékelés:

Egyik jó barátomat elkaptam egy jó pillanatban.

Rendetlenség van ezen a képen. Van egy figuránk, aki viszonylag közelről került a gép elé, talán ez egy kicsit a nagylátószöghöz közelítő objektív beállítás lehet, ettől ez a kép egy enyhe torzítást is kap. Ráerősít bizonyos jellegzetességekre a fejnél, amit én el tudok fogadni, mint irányt, de a kompozíciónál bekerülnek a képbe olyan elemek –egy fél kerék, egy autóból egy részlet, sátor, emberek -, amiket indokolni kellene, hogy miért. Nyilván ez megint egy autósportos helyzet, de akkor a fiúnál is hagyom az utót a pulóverjén, hogy jobban kijöjjön. Ő most valahová figyel, nem tudom hová. Az arcáról az derül ki, hogy te megállítottad őt egy pillanatban, és lekaptad, amit ő rezignáltan figyel belülről, hogy jó, akkor most Alexandra engem fényképez. Nem biztos, hogy annyira boldog ettől, nem érzem azt, hogy ő nagyon odaadta volna magát ehhez a képhez. Neked igen, mint barátnak, de nem a fotós lencséjének. A kettő között van különbség. Gondolom volt egy kommunikáció köztetek előtte is meg utána is, de a fénykép, amikor elkészült, az a pillanat merevítődik ki, és a nézővel azon a pillanaton keresztül fog kommunikálni a modelled, és ez a pillanat kiválasztás nem biztos, hogy optimális. Még akkor sem, ha azt írod a leiratban, hogy szerinted ez egy jó pillanat. Lehet, mert te őt jobban ismered, de amit nekünk mutatsz belőle, az egy picit gyanakvó, visszafogott, olyan figura, aki ezt a fotózást olyan nagyon nem akarta. Ha lehet, akkor az első három leckével dolgozzunk még. A modelles fényképezés előtt jó, ha saját magunkat kínozzuk egy kicsit. A csendélet pedig a komponálásban fog segíteni. (hegyi)

Nem egy szokványos csendélet, tulajdonképp nem is tetszőleges elrendezés, hanem pár ütés utáni helyzet.

Alexandra, egyszerű leszek és rövid: ez nem csendélet, semmi köze hozzá. Tessék elolvasni a Csendélet lecke leiratát. Amíg nem csináltunk klasszikus csendéletet, addig ne feszegessük a határokat, lesz Csendélet lecke ismétlése, ahol lehet már feszegetni, de először tessék megcsinálni a klasszikus csendéletet, az majd segíteni fog abban, hogy a kompozíciót hogyan kell elhelyezni. Attól, hogy a kamera közelébe teszed a lyukat, ahova be kell esnie a zsákba a golyóknak, létrehozol egyfajta viszonyrendszert, ez fontos. Én nem értek egyet ezzel a szelektív színezéses technikával, ez egy reklámfotónak felfogható lenne, ha pontos lenne a komponálás, de a horizont is dől, vannak olyan képalkotó elemek, amik belekerültek a képbe véletlenül, gondolok itt a dákót tartó kézre, szóval ez nincs annyira kifésülve. A Csendélet leckére vegyél körtét, almát, narancsot, szőlőt, amit találsz, és tessék összerakni egy klasszikus kompozíciót, segítségedre lesznek az elődök, nézz festészeti oldalakat. Nem szégyen a másolás, tessék ezt megcsinálni. Azért is segíteni fog ez neked, mert a kompozíció minden képi megoldásnál, bármilyen fotós munkánál fontos alapkérdés. Ezért erőltetem a csendéletet, ezért vagyok ebben szigorú, hogy ezeket a lazulásokat nem fogadom el, mint leckemegoldást. Ha a hangulatot veszem, mint mesét, mint történetiséget, én is szeretek ilyen játékot játszani, de ebben fontosak a játékosok is, fontosak a pillanatok. Ez egy statikus pillanat, itt állnak a golyók, nekem izgalmasabb az, amikor játszanak az emberek, mint egy elhagyott asztal. (hegyi)

Gondoltam beküldök még egy pár rallys képet, hátha az egyik elég jó lesz.

Ez most egy másik szituáció, az autó is talán más, bár ugyanolyan Mitsubishit látunk. Az, ami számomra nem tűnik eldöntöttnek, hogy most mi a fontos? Az, hogy ide megérkezik ez az autó, és berobban a képbe, vagy pedig arról is akarok mesélni, hogy mik történtek körülötte, hogy fotóznak az emberek, nézelődnek, sört isznak, napernyő alatt állnak, szóval, hogy mi az, ami nekem ebben fontos. Most minden van a képen, ráadásul olyan mélységélességet használ Alexandra, hogy minden szinte egyformán éles, az előttünk lévő fűszáltól a távolban lévő autókig minden, ettől nagyon kétdimenziós az egész. Elveszett a tere. A mélységélességre tessék odafigyelni, azzal ki tudunk választani főbb motívumot, és a többit háttérbe tudjuk szorítani. Igaz, ha kis mélységélességgel dolgozunk, akkor nem csak a kompozícióra, és az exponálás pillanatára kell figyelnünk, melósabb, de megéri. Másik dolog a szemszög, a nézőpont. Ez most egy tárgyias leiratszerű nézőpont, mint egy werkfotó, hogy „így dolgozunk mi a rally sportban”. Ez is egy érvényes dolog lehet, mert szerintem téged is jobban érdekel maga az autó, és hogy ott mi történik. Akkor tessék egy kicsit leguggolni. A másik oldalon vannak emberkék, az a sárga kabátos keresett egy olyan szemszöget, ahol az autó a fontos. A két fickó közül valószínűleg az ő képe az érdekesebb, és az, aki ott ácsingózik a fehér kalapban, ő biztos fáradtabb, ezért nem annyira erősen guggol. A viszonyrendszer kialakításánál ennél a sportnál, főleg ezen a homokon, salakon, a porzó autóknál fontos az, hogy a kerekek hogyan érintkeznek a földdel, a fizika határait hogyan feszegetik a sofőrök, tehát ennél nagyon is központi kérdés az, ami történik. Itt most az autó takarásban van a susnyás miatt, az életedet azért ne kockáztasd, mert annyit nem ér egy fotó, de egy guggolást talán megért volna. Abban igazad van, hogy akkor még jobban takarták volna az autót a fűszálak, de hát nem biztos, hogy minden pozíció mindig a legjobb. Ha megfigyeled a fickókat, ők talán védettebb helyzetben vannak, mert ha bármi baj van, az a fa védi őket. Mindig tessék arra figyelni az ilyen exponálásoknál, hogy ne ragadjon el annyira a munka, hogy ne tudd kontrollálni azt, hogy mi történik körülötted, és már előre olyan helyet keress, hogy ne veszélyeztesd az életedet, tessék menekülési utakat találni, olyan tereptárgyakat, amik védenek, amik mögül exponálsz. Ha repül valami alkatrész, vagy az autó, az ne találjon el. Ezt a képet visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Még egyszer ugyan az a kép vágatlanul!

Ez egy ismétlése annak a leckének, amit mondtam. Itt más képkivágást kapunk, ezek szerint ez a kép elkészült, és utólag jött ez a döntés a szűk kivágásra, örülök neki, hogy megvan az eredeti. Ha ez most egy vágatlan verzió, akkor ebből egy kicsit vágnék a kép tetejéből, ott kifut a történet. Kell a por, azt mondtam is az előző elemzésnél, arról most már túl sokat nem beszélnék, de a fölső résznél ott, ahol a por kifut, ott vágnék. Az biztos, hogy nem hagytam volna ennyi zöldet a tetejénél, de szerintem ez az üzenet lényegesen erősebb, mint ami azzal a nagyon durva vágással létrejött. Nem tudom, hogy egyébként Alexandra egyetért-e azzal, amit erről a képről mondunk, szeretném az ő véleményét is hallani. Köszönöm a javítást, és az ismétlést. Ez sokkal erősebb, mint az előző kép, tónusban játszanék egy kicsit. Itt most hiányzik az alja a képnek, az alsó tónusrend, a sötétek, átmentek kicsit szürkésbe, van egy fátyol az egészen, ezt én levenném. A laborálásnál tessék odafigyelni arra, hogy hol van a tónusrend, és ha nem indokolt, akkor ne hagyjunk lyukakat ebben, de megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés: