Az, hogy mi történt a képpel technikailag, nem tudom, ezt majd Nóra megmondja, mert valamitől ez olyan, mintha túl lenne élesítve, mintha egy kisebb méret lenne fölnagyítva, mert nem az élesség tűnt el, hanem valahogy elmaszatolódott az egész. De azt kell mondjam, hogy jelen helyzetben, ennél a munkánál ez mellékes (ami nem jelenti, azt, hogy ne törekedjünk technikailag is a maximumra). A pillanat, amit Nóra észrevett, gondolom ugyanaz a helyzet, mint a tűzön járásos képnél, az, hogy milyen érdekes az, ami itt létrejött, azáltal, hogy az ellenfény és a takarások létrehozzák ezeket az óriási árnyékokat. Ez egy nagyon fontos megfigyelés. Egy csoportdinamikáról is nagyon jól mesél. Kompozícióban is abszolút rendben van, talán, ha egy ujjnyit levágunk a kép tetejéből, akkor még erősebb lehetne az üzenet, hiszen a fölső résznél most olyan formák is elindulnak, amit, ha vágunk, nyugalmasabb, és ez által jobban fókuszálunk a központi figurára és a történetre. De a három csillag megvan, és a leckemegoldás is, mert ez egy fontos megfigyelése a fény és árnyéknak. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2011.08.18.

Nagyon érdekes a műfény és a napfény közti különbség által létrejövő furcsa színtorzulás, és az, amit ez okoz a nézőben. Tényleg a szorongás élményét adja, és nagyon is fontos az, hogy ezt az alávetettség érzetet erősíti a kamera nézőpontjának a megválasztása. Ülök a hintán, de a lábam a földön van, nem nagyon játszom, lehoztak ide vidékre a nagyiékhoz, de nem szeretek ott lenni, tulajdonképpen be kellene már menni, mert hívtak vacsorára, de nincs kedvem velük együtt lenni, inkább kint vagyok, de nincsen játszótársam, akivel játsszak, egyedül vagyok. Ez mind nagyon-nagyon jól lejön a képről. Ami ezt az egész helyzetet profánná teszi, és gyengíti az üzenetet az, hogy lebukik a rendező a lámpával. Fontos a lámpa fénye, csak az nem fontos, hogy látszódjon, hogy ezzel mi történt. Én ezt a képet annyival szűkebbre vágtam volna, hogy a fényhatárnál vágok, és ezt a cserepes növényt vagy hátrébb húzom, valamennyivel kevesebb fény elég is lett volna, ha ez mozdítható, és ugyanezt a képhatárt meghagyva, képhatárra húzom ezt a növényt, és oda teszem a lámpát, és akkor nem bukik le, hogy ez csak egy lámpa. Úgy megmarad a titokzatossága a dolognak. Most ettől leltárszerűbb lett nekem ez a történet. Ennyi az, amit én gondolok, hogy ezt változtattam volna, az üzenet viszont nagyon erős, nagyon jó meglátás. Ha egy dolgot lehetne még hozzátenni, amit én másképp csináltam volna, az az, hogy ha elhangzik instrukció, vagy a figyelemfelkeltés megtörténik, mert a modellünk belenéz a kamerába, akkor azt az utasítást adom, hogy a bokrot nézze, vagy maga elé nézzen, ne velem kommunikáljon. Ez a kommunikáció adja meg azt a helyzetet, hogy azért mégis van valaki felnőtt, akivel ez a gyerek kommunikál, és onnantól kezdve a szorongás, a magányosság már nem annyira erős, miközben minden gesztusa ott van a képen, ami ehhez kell. Összefoglalva: világítási helyzetet én másképp oldottam volna meg, és a modell instruálásánál változtattam volna. (hegyi)
értékelés:

Kedvelem ezt a képet, azt is megmondom miért. Sok kérdést vet föl, ez a hozzászólásoknál is látszik. Ez nagyon jó dolog. Nyilván van egy technikai rész, mit lehet létrehozni, digitális géppel dolgozunk, tehát adva van az, hogy az érzékelők mit tudnak, ezek között a fényviszonyok között bizony ebben a szituációban, mivel nem egy megrendezett helyzetről van szó, hogy Nóra kedvéért csinálták volna ezt az őrületet, ezért azzal dolgozik, amivel tud. Kicsit zajos az alak, aki épp átfut ezen a tűzön. De az, ami a képnek a szociografikus üzenete, az számomra nagyon erős. Van egy csapat, aki nézi ezt az egészet riadtan, hogy itt mi történik, sok köze nincs hozzá. Zsebre dugott kézzel állnak, az egészről olyan szinten süt a megrendezettség, még azon is, hogy hogyan kell átfutni, mintha minden gesztus előre legyakorolt lett volna, hogy mi most itt tűzön fogunk járni, és előre megnéztük a Wikipédiában, hogy hogyan kell tűzön járni, és úgy, és csak úgy csináljuk. Spontaneitást tökéletesen nélkülöző helyzet, és ez nagyon jól látszik a képen. Arról, ahogy az emberek állnak, a fáklyák elhelyezése, az egész valami eszelősen mesterkélt, és ezt sikerült a képnek áthozni, miközben a mágia működik, ettől függetlenül is. Az az érdekes, hogy az, ami ezekben a szituációkban megtörténik, mint élmény, az ezekkel az emberekkel is megtörtént, akkor is, ha leltárszerűen ők ezt nem könyvelték el magukban. Ez látszik a képen: a tűz, a parázs, az, hogy az expozíciós idővel bánik Nóra, hogy az alak az elmozdulástól elmosódottá válik, az egész olyan, mint egy szellemlény. Ott van az, aminek ott kellett lennie, megtörtént velük is a csoda, csak hát ők nem mentek elég közel hozzá. Nagyon érdekes, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Gime, én ezt a Humor kategóriába tenném át, de hát nem pakolunk át képeket más leckébe, de borzalmas. Erre most csak azt tudom mondani neked, hogy ezt ne csináld. Ha nincs több ötleted, akkor ne instruálj modellt, amíg nincs ötleted, hogy mit akarsz csinálni, mert ez a mímelés ez közhely. Tessék már azt is megnézni, hogy hogyan állnak ezek a modellek, mennyire természetes ez a helyzet. Nem tudom, hogy akár csak megközelítően, voltál-e bármilyen olyan szituációban, ahol konfliktushelyzet volt, mert az nem így néz ki. A görög fekete istennő a kiskosztümös lányt riogatja a késsel, aztán utána kikacsint a kamerának, hogy „megvolt, vagy újból kell venni?”. Nem a modellek tehetnek erről, Gime, ők nem látják, hogy mit csinálnak, nem látják magukat kívülről, te látod őket. Ha van ennek a képnek erénye, akkor az, hogy itt van értelme ennek a fajta megvilágításnak, mert valami bűnesetre világítasz rá, de nagyon nagy falatot választottál magadnak, hogy be akarsz állítani valami olyan szituációt, amihez nekik is, és neked is iszonyú sokat kellene gyakorolni ahhoz, hogy ez megközelítse a természetesség helyzetét. Ez nagyon nem sikerült most. Gime, határozottan kérem, próbálj meg most egy kicsit elvonatkoztatni a városfotóktól, örülök, hogy onnan egy kicsit visszább jöttél, köszi, hogy bejöttél az utcáról, de most egy kicsit hagyd a modelljeidet békén, mert amíg nem vagy tisztában azzal, hogy mit, miért, és hogyan csinálsz, addig a modelljeidet feleslegesen fárasztod. Azt is lehet, hogy az ember direkt túlrajzol valamit és tesz pellengérre vagy nevetségessé, komikussá, mondjuk a bulvárt például ebben az esetben, de ahhoz ezt egyértelműen, a környezetre, a fényekre, a mozdulatra, azaz mindenre egyben figyelve kell a karikatúra körébe húzni. (hegyi)

Az a helyzet, hogy ezt az utat még kell járni tovább, még mindig nem vagyunk a célban. Nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozz, és fontos lenne, hogy eljuss oda, ahova szeretnél, most már jó a háttér, megtaláltad azt, amit keresel, bár, ha jól látom, ez valami pokróc lehet, ami nem ártana, ha olyat választanál háttérnek, amit könnyű takarítani, mert ha mindenféle szöszmösz rajta van, akkor azt utólag kell kiretusálnod a képből. Ami a fő csapásvonalat jelenti, a bélyegek is rendben volnának, de most ennek a képnek a fő attrakciója, a nyele ennek a műanyag nagyítónak. Most a hangsúlyt elvitted afelé az eszköz felé, amit tulajdonképpen csak egy segítség. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, amit a kis cipőnél csináltál a világítással és a mélységélességgel. A bélyegek a fontosak, most itt olyan, mintha semmi nem lenne éles, de a bélyegekre tessék a hangsúlyt helyezni, és a világítással játszani. Ismétlés. (hegyi)

Viki, én most erre túl sokat nem fogok mondani, ez nem csendélet. Szerintem nem olvastad el figyelmesen a leckeleírást, kérlek, olvasd el, és ennek értelmében csinálj képet. Ez egy virág, letéve egy lepedő elé, a betonra, és még sárga is a levele néhol. Fikusz benjamina, volt ilyenünk nekünk is, vigyázz, mert hamar tetvesedik. Ismétlés. (hegyi)