Ágnes, én ezt visszaadom ismétlésre. Egyszerű dolgokat fogok mondani: nem nagyon érthető, hogy mi miért került egybe erre a képre. Szép ez a gyertyatartó önmagában, de hogy kerül ez a tojáshoz meg a tulipánhoz, ez mind a kettő termékenységi szimbólum, a tavaszt idézi, a húsvétot, az ünnepet, miközben ez a gyertyatartó eléggé más irányt mutat, még akkor is, ha az árnyéka éppúgy egy termékenységi szimbólumot formáz. Az esztétikai kérdés, a hangsúlyok szerepe is fontos: a tulipánt, mint formát, figyeld meg, és azt, hogy milyen súlyban szerepel most ez a forma. Maga a gyertyatartó, mint egy mérlegserpenyőt, két oldalra osztja ezt a tárgyat: az egyik oldalon szerepel a tulipán feje, és egy kicsi a levélből, és a másik oldalon szerepel önmagában a szára, ami nem egy esztétikus forma. Ebben a kompozícióban erre nincs túl nagy szükség. Kérdés, hogy hogyan oldod meg. Szerepel itt a tojás, de hát szegény nagyon félszeg, odabújik a gyertyatartóhoz, így a formája nem tud jól érvényesülni. Maga a nézőpont is érdekes, hogy miért ezt a nézőpontot választottad, amiben a gyertyatartóforma két körré, tárcsává redukálódik. Azt még hozzáteszem, hogy az jó, hogy ég a gyertya, de hogy ennyire leég egy gyertya, az már nem egy esztétikus forma. Lehet ennek is szerepe egy másik történetmesélésnél, gondold el, hogy mit mesél neked egy csonkig égett gyertya, és hogy az mennyire ugyanaz a mese, ami egy erőtől duzzadó tulipán, vagy egy gyönyörű tojás mutat, hogy jön ez a kettő össze? Ez nincs végiggondolva, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Több helyzetben volt már kérdés az, hogy mit jelent a zsáner. Egyrészt kompozíciót is jelent, hogy a portré mellett kicsit nyitottabb, tágabb kompozícióval a portré környezetét is megörökítjük. Ennél a képnél ez nagyon is jól manifesztálódik. Látjuk, hogy Ágica egy varrónő. Ahogy látom, varrógépek vannak a háttérben, és a szabócenti, ami elmaradhatatlan kellék, nagyon is jól szerepel, mint ruházati kiegészítő. A modellt egy cselekvés közben látjuk, én ezt egy jó megoldásnak tartom, még ebben a formában is, hogy egy döntött horizontot használ Rozi, mert a kompozíció a lényeg. Ha megfigyeljük, akkor nagyjából sikerült ezt a kompozíciót egyben tartani képkereten belül, itt a tömegelhelyezésre gondolok, megint a régi mese: tessék hunyorítani, megfigyelni a foltokat, és hogy mit látunk. Talán a modell mögött picit sok még a tér, abból lehetne valamennyit lecsippenteni a hajig, és akkor még feszesebb lehetne az egész. Ennyit nem ártott volna hozzátenni a kép bal oldalán, ahhoz a részhez ahol a varrógép látszik, mert ezek a készülékek a maguk ipari megjelenésében is hordoznak esztétikát. Mindenképpen egy jó megoldás erre a leckére, és örülök, hogy végre az Életkép, zsáner kategóriára érkezik olyan kép is, ami valóban arról szól, hogy valakit a saját környezetében mutatunk be. (hegyi)
értékelés:

Azt hiszem, hogy itt most kicsit nagyobbat markoltunk, mint amennyit fogtunk, mert a cím ennél többet sejtet, mint amit most itt kaptunk. Ez a sorozat a bicikli életéből egy szemelvény, de a bicikli életéhez képest ez nem egy végső megoldás. Én azt látom, hogy ez a bicikli életének egy olyan darabja, ami azt mutatja, hogy néha Ágnes sarazik is, és elmegy a pocsolyába összekenni a bicajt, de hát a városban is biciklizik. Itt összekerültek képek egymás után, de még nem állt össze a sztori. Ebben az látszik, hogy Ágnes maga nem döntötte el azt, hogy most melyik ábrázolási mód az, ami mellett kitart. Az első kép, az árnyékaival, egy izgalmas kép ebben a sáros mederben, izgalmas és jó megoldás. A második, a közelijével elgondolkodtató kép, de nem egy nagy dobás, ilyen sarat bárhol lehet találni, én ezt a képet kihagynám. A harmadik kép is jó ötlet, vicces ez a megfogalmazás, ahogy Ágnes ezt ide letette nekünk, beszorította oda a kis biciklijét a sorompóhoz, így olyan, mintha ez a bicikli egyedül is el tudna menni kirándulni. Ez is egy izgalmas irány lenne, hogy ilyesmi helyzeteket produkálni ezzel a géppel, de ez ellentmond az első képnek. A negyedik képünk olyan, mintha egy bicikli-szaküzletben lenne egy reklámfotója ennek a bicajnak, hogy tessék, vegyél piros mountain bike-ot, mert ez most a legújabb modell, amin már kulacs is van. Ezt is lehetne csinálni, hogy különböző olyan helyzeteket keresni, ahol lefotózok egy reklámsorozatot ezzel a bicajjal, mintha el akarnám adni, de ehhez az kell, hogy mindig minden csillogjon, villogjon. Az utolsó kép Ágnes maga a biciklin, és látjuk, ahogy birtokolja, és megüli ezt a gépmadarat. Ez megint egy szituáció lehetne, amerre el lehetne mozdulni, de ezeket most nem köti össze semmi. Az ötödik kép nekem nem annyira erős, még akkor sem, ha Ágnes kepeszt ezen a bicajon, mert ez Ágnesről szól, nem a bicajról. Most tessék vagy bicikli fejjel gondolkodni, vagy döntésre jutni, hogy ebből a minimum három útból, amit most fölvázoltam, melyik az, amelyiket végigviszed, és abból küldjél nekem egy sorozatot. Ismétlés. (hegyi)

Igen, itt van az, amiről beszélek, hogy el tudunk jutni arra a pontra, amikor Ágnes, még attól is, hogy a Hegyi pedellus kínozza, és visszadobálja neki ismétlésekre a leckéit, vagy tán épp ezért, eljut arra a szintre, amikor „csakazértis”-ből, de megcsinálja, és megugorja azt a lécet. Itt van négy kép, ebből a négyből nekem három tökéletesen rendben lévő, és működik. Ez nagy dolog, hogy ennyire szikáran tud fogalmazni Ágnes, ha kell. Nem akarom ezt túldumálni, itt ritmusokról van szó, ez eléggé egyértelmű. Vízszintes és függőleges formáknak a struktúráiról, ahogy ezek térben megjelennek. Főleg a második és a harmadik kép párhuzama az, ami mint képpár, zseniálisan jól működik. A harmadik kép nekem önmagában olyan, ami megáll a lábán, és kitűnő: a lépcsővel, a járdaszegély vízszinteseivel, a korláttal olyan, ami nekem egészen őrület. A negyedik kép még nincs egészen kitalálva. Látom, értem, ott is létrejön valami, de ott azt a formát valahogy megbontja, nincs még kész. Az első három kép teljesen érthető, és jó üzenet. Három csillagot megadok, függetlenül attól, hogy ez a negyedik kép kicsit kakukktojás. (hegyi)
értékelés:

Третьяковская галерея.

Izgalmas ez a kép, mert először azt hittem, hogy valamilyen bazár-helyzet van, zsibvásár, amikor kiteszik a megunt képkereteket, és akkor árulják. Aztán kiderült számomra, hogy ez maga egy szobor és egy szökőkút, és elgondolkodtam azon, hogy mennyire más felfogásunk van a tárgyiasult művészetnél arról, hogy mi a giccs, és mi az, ami maradandó. A világfájdalom fája belenő a képkeretbe, és a képkeret is mint egy márványosra tört üveg, hordoz egy struktúrát, miközben a bondel keret meg van csinálva, ami eleve archaizálás. Furcsa az egész, ember legyen a talpán, aki erről levakarja a giccset. Ennek nagy mesterét úgy hívják, hogy Jeff Koons. Azt kell tudni róla, hogy ő volt Cicciolinanak az egyik férje. Érdemes rákeresni a neten a munkáira, mert hasonlóan giccsből csinál szobrokat, és az embernek a viszonyát a giccshez megváltoztatja. Michael Jackson-t is ábrázolja egy kismajommal, ha láttatok borzalmat, akkor ez az, és mégis nevet az ember az egészen, ami fontos. Itt is ezt érzem, hogy ez valami őrület, még a víz is bele van komponálva, és mossa az egész szerkezetet. Ami még izgalmas nekem, amire a hangsúlyt rátettem volna az a pad, ami emögött a szerkezet mögött van: bal oldalt a padon van egy McDonalds-os pohár. Ez lenne az izgalmas, ez lenne a továbblépés, hogy amikor ilyennel találkozunk, akkor a saját véleményemet mondjam erről el. Ha csak ábrázolom ez a dolgot, hogy itt van, szörnyülködjetek, akkor nem tudom eldönteni, hogy ez vajon Zsófinak tetszett, és ha igen, miért, vagy ő is szörnyülködött rajta? Ezt a döntést tenné egyértelművé az, ha a fricska be lenne fejezve, már amennyiben Zsófi is látja, hogy itt egy borzalmas giccsről van szó. Fogom a fényképezőgépet, beállítom ezt az expozíciót, közben vettem a Mekiben egy ilyen üdítőt, és úgy exponálok, hogy a kezemben lévő üdítőt közelibe hozni, és a kettőnek a viszonyát exponálni. Attól lesz meztelen a király, ha mi vetkőztetjük meztelenre. (hegyi)
értékelés:

Mert tudnak ők azok is lenni, ha akarnak.

Itt van egy kép, ami önmagában egy jó dolgot mutat, hogy ebből a kőgömbből egy graffitis miként formál egy fejet, és ez egy fricska ezekhez a monumentális építészeti objektumokra. Egyetlen egy problémám van: olyan időpillanatot kellett volna megvárni, amikor nem egy német busz áll a háttérben, hanem valami, ami a helyre jellemző. Vannak nagyon ronda orosz trolik, szereplőket lehet keresni, akiket megkérek, hogy álljanak oda egy kicsit, a háttérben kezdjenek el valamit csinálni, instruálni egy kicsit a modelleket, találni olyan tipikus orosz fejeket, akik ezt az egész helyzetet elhelyezik a térben azért, hogy ténylegesen látszódjon, hogy mi az oroszoknál jártunk. Ez így most készülhetett volna bárhol, nem jön le belőle nekem az, hogy ez Oroszország. Tehát kellene oda még valaki vagy valami, aki/ami ezt az egészet értelmezi, és onnantól kezdve működne a geg. Így most önmagában ez dokumentálása annak, hogy milyen graffitik vannak. Ha találok egy orosz kislányt, akinek két copfba van kötve a haja, őt leültetem a kő szélére, és akkor a kettőjük viszonya adja a humort. A megfigyelés fontos, de képileg nincs teljesen megoldva, de a megoldás ott van a kapuban, mert ha nem ez a német busz állna a háttérben, hanem bármi más, ami az oroszokra jellemző dolog, akkor oké lenne. (hegyi)
értékelés: