A grafitti-témához kapcsolódva; ez egy vonatablak belülről, egy olyan vonaton, amit kívülről grafittik (jórészt persze tagek) borítanak. A vonat a Cuha-patak völgyében, Mo. egyik legszebb vasútvonalán jár.

A kép három nagyobb rendszerrel dolgozik, ez három különböző sík felület, még ha a középső sík rendszerében térbeli formákat is sejthetünk. Ez a három nagy egység, az alsó harmadában látható tükröződés, valamilyen üvegen keresztül, talán egy vasúti kocsi belső fülkéje, ahol a tükröződésen keresztül kilátunk a fotós mögött elhaladó tájra, és láthatjuk az utazóközönség sziluettjeit, baloldalt két emberi alakot talán egy férfi és női alakot, jobbra alul pedig sejthetően a fényképészt magát. Ez a kép első vetülete, elsődleges információja. Középen valamilyen amorf felületet láthatunk, talán valamilyen gyűrött drapéria, vagy textília. És van egy harmadik felület, a vasúti kocsi ablakán keresztül kilátó fényképész, és egy elsuhanó erdei tájat láthat. Ennek a hármas ritmikának a viszonyán lenne majd érdemes elgondolkodni, hiszen ahogy ezzel a hármas térszerkezettel dolgozik az alkotás, és ebből most a legdominánsabb a középső sík vagy tér, amely egy absztrakt színritmus, a meleg színek felé elmozdulva. A másik két sík, az első és a hátulsó arányaiban ehhez képest az egész képet tekintve jelzésértékű. Sejtésem szerint viszont ennek a három ritmusnak a viszonyát meg kellene változtatni. Éppen azért, mert a képet most az absztrakt forma határozza meg, és a nézőnek nagyobb munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy azonosítsa a konkréthoz, a reálishoz kapcsolódó kulcsokat, márpedig ez a hármas tér, a tér ritmusa csak akkor adható át a nézőnek, ha az megérti a tapasztalati rutinból, hogy ez egy vasúti kocsi belsőjének tükröződéseiből hozza létre ezt az amúgy nagyon izgalmas játékot. Sőt, a gondolati rendszer az egy nagyon jó irány, csak az arányokon kellene változtatni. Hogyan lehet ezt? Ki kell tudni mondani az exponálás előtt azt, hogy mit akarok közvetíteni, és ehhez a beszélt nyelvet használhatják-e a befogadók. Hiszen nem az a cél, hogy a nézőt zavarbaejtsük, hanem hogy elindítsuk azon az úton, amin mi is járunk. Ehhez nekünk is meg kell tenni az útirányokat, a jelzőtáblákat, a lépcsőket nekünk kell odatenni, hogy a néző velünk tudjon jönni ezen az úton. Itt megjegyezve, hogy nagyon érdekes az, amivel elkezdett dolgozni az alkotó, de arra sarkalljuk, hogy ezen a kísérleti szakaszon lépjen tovább, fogalmazzon pontosan, pontosítson a maga számára, mivel ez egy nagyon erős üzenet, de sokszor elmondjuk itt az estiskolán, hogy keresd magad a történetben, szűrd át magadon keresztül a világot. Ezzel azt reméljük, hogy a látogatóknak, akik ezeket a képeket nézik, segítünk elindulni ugyanezeken az utakon. A színek, ha folthatásként kezelem ezt a színjátékát, az nagyon jó. Minden jó a képen, csak egy picit pontosabban kellene fogalmazni, precízebbnek kellene lenni a dramaturgiának. (szőke)
értékelés:

Azt hittem, ilyen nyomasztó helyek csak régen voltak. Persze hülyeség, hiszen nem bontották le a szocialista lakótelepeket sehol sem, úgyhogy ma is néznek emberek ki ilyen sivár aknákra az ablakukból...

Szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert ezt az átriumszerű, lighthof-szerű helyet, a fekvő kép felső harmadába komponálta az alkotó, majdnem teljesen szimmetrikus a kép, kivéve a kilátáson keresztül látható ég felületén látható kormoskás felhőit. Az a sötét, ami innen az átjárónak a mélyéről érkezik felfelé egy nagyon megerősített keretként is működik, és ettől nemcsak drámaivá, de nagyon szürreálissá válik ez a lyukon kersztüli látvány. Nekem nagyon tetszik ez a négy drót, mert ez a négy drót teszi, emeli ezt a képet oda, ahol azt mondhatjuk már, hogy megszületik egy fotográfia, ez emeli ezen a részen tovább annál, ami egy sematikus üzenet lenne. (szőke)
értékelés:

Időnként nagyon megtévesztően tud nézni a barátom. :)

Fekete-fehér kép, szuperközeli arcrészlet az, amit látunk, ráadásul nagyon meglepő, mivel egy női arc részletét látjuk, és a szem beletekint az optikába, vagyis felénk néz, a képet elsősorban azért jó nézni, mert a képen lévő modell tényleg nekünk üzenne valamit, ha a címből indulunk ki, egy kacér pillantást. Mi az, amitől a barátom kategóriában egy úgymond öreg és rutinos megközelítést látunk, és mégis érdemes erről beszélni és nem a kompozícióról. Azaz, amit most mi a képen keresztül átélünk, mi kapjuk ezt a csábítóan kacér tekintetet, ezt valójában nem mi hívjuk elő, mi csak tanúi vagyunk annak az állapotnak, amit a fotós idéz elő. Azaz ő egy olyan közeli viszonyban van a modellel, olyan bizalmi viszonyban, ahol a modell kitárulkozik. Nagyon sok érzelem és érzékiség van a képben. De ezeket a kapukat, ajtókat, zárakat, spalettákat a fotós nyitotta ki, és ezt fontos kimondani. Tehát ennél a képnél érdemes lesz pl. a fórumban mindarról is szót váltani, ami pl. a Dénes filmje kapcsán is félig-meddig elhangzott, hogy fontos, hogy mi történik a forgatás, az exponálás pillanata előtt. Ugyanis nyilvánvalóan a Ferinek valamilyen szituációt, helyzetet kellett létrehoznia, akár szóval, gesztussal, mondattal, ami kiváltotta ezt a gesztust. A szemre bármit is mondhatunk, de nem csillan ki belőle ez a kacérság azt nem, és mindezt, amitől igazán izgalmas lesz ez a kép az azért nem érdekes, mert ott van a dramaturgiai, pszichológiai pillanatot, amiben hirtelen mint egy vadászó pók, el tudta csípni, meg tudta örökíteni ezt a pillanatot. Ebben a fotós a varázsló, mert ez egy szakmai kérdés is. Vajon amikor arcokat, helyzeteket, portrékat fotózunk, akkor egy megleső szemmel kvázi dokumentálunk, vagy egy picit manipulálunk, létrehozunk egy ilyen manipulált képet. Nem a számítógéppel, nem úgy, ahogyan eddig sokat láthattunk, hanem azzal, hogy a Feri létrehozott egy csodálatos, könnyed helyzetet, avagy a kommunikáció létrehozta ezt a helyzetet, amiben már csak annyi dolga volt, hogy katt, és máris itt van előttünk egy felejthetetlen kép.
   Három disznó lenne, de a Hegyi elvenne egyet, mert a Feritől már nem fogadhatunk el kompozíciós pontatlanságokat. Mert ugyan a kép jó, de a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. Nézd meg a homlokrészt, ha ott beletakarsz erősödik a kompozíció. A jobboldali részen szintén, ha letakarsz ebből a nagy üres felületből – nem az egészet, csak egy részt – akkor szintén. Én visszatartok egy disznót a háromból, mert egy ilyen rutinos rókánál már nem tudom elfogadni a kompozíciós pontatlanságokat. Hunyoríts és nézd meg, akárhol takarsz bele, erősödik a kompozíció, a homlokrészből, a jobb oldalon, de még a baloldalon is, ha csak egy ujjat hagysz, tehát szinte bármerre lehetne ezt mozgatni, te bekomponáltad ezt a szemet középre, mivel erről a kacér pillantásról akartál mesélni, és ez meg is van, csak elfelejtkezni látszottál, hogy itt tömegekkel, képtömegekkel is dolgozunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az első valóban egy hibás feltöltés eredménye volt. Itt van az, amit szerettem volna feltölteni. A hibázás a tanulás kulcsa, ezért külön örülök, hogy módja nyílt Andrásnak elmondani azokat a fontos dolgokat, amelyek a képet jellemezték. Állok most elébe (amint látható is) az újabb kritikának.

A képen ezeket a festett orosz figurákat látjuk, sokat és még tükrök is vannak mögöttük, ami megkettőzi őket. Olyan ez, mintha a négygenerációs nagycsalád összegyűlt volna a nagypapa születésnapjára, mindenki itt van, a Zsuzsi, a Panni, a szomszédból az Editke, mindenki, és a babákon kívül egy férfi is, aki egy picit takarásban látszik, de a tükröződésből azt lehet kivenni a tekintetéből, hogy valami boldog várakozás vagy figyelem van benne, de azért itt a hölgyek a főszereplői a képnek. Ha megnézzük a babák arcát, meg a kirúzsozott, csókra csattanó szájukat, így nagyon fontos szereplői a képnek, még így kaotikusan. Szerintem a képnek elsősorban ez a fókusza, hogy a molett hölgyek, a kisebb molett hölgyek és az egészen kis babák is együtt vannak, és ebbe a csapatba, ebbe a közösségbe bújik meg a tükröződésen keresztül az alkotó félig látható arca. Szerintem jó ez, ahogyan együtt vannak, az asszonyok és ő. Bennem az vetődik fel, hogy ez valamilyen kiállítási tárgycsoport, belógnak még balra fent valamilyen tükördarabkák, amiben szintén tükröződnek ilyen festett fadoboz-asszonyok, de az annyira szélen van, hogy pontosan nem lehet megállapítani, hogy mit tükröz, honnan. A kép mostani keretszerkezete nem erősíti a lenti csapatot, hanem a felső rész egy picit a káosz felé mozdítja a képet. Ezt erősíti a ferde horizont vagy tengelypontok is. Szerintem ha a felső vízszintes felületből valahol ott a babák környékén elvágnánk, még sűrítettebben lenne jelen ez a szürreális nagycsalád, a háttérben látszódó családtaggal, és még sűrítettebb lenne a mondanivaló. És egy picit megnyugtató lenne, ha a horizont egyenes lenne, mert most olyan, mintha Csaba lökné fel őket valahonnan a mélyből. (szőke)
értékelés:

Ez most már talán elmond rólam ezt-azt. ha érdekel, itt megnézheted nagyobban. Ja és a bal válamon ott ül a barátom a kasszás, amit egy Banksy néven alkotó angol street art alkotótól sajátítottam ki.

Az alkotó elküldte a képet nagyobb méretben is, és azt kell, hogy mondjam, ennél ennek van is értelme, mivel ebben a kollázs-technikával (az estiskolán erről vannak anyagok, különös tekintettel Max Ernst munkáira) készült portréban vannak szöveges üzenetek is, amelyek ebben a méretben nem tudnánk elolvasni. Utal a szövegben a Banksy nevű street-art alkotóra is, aki egy nagyon fontos alkotója a kortárs – mondhatjuk – képzőművészetnek, mivel ezt az utcai művészetet be tudta emelni a kiállítások, a műtermek és a gyűjtők világába, és tudjuk, hogy ma már egy Banksy-grafittinek micsoda értéke van. Tehát visszatérve a képhez, millió kódot találhatunk ezen a képen, és kezdhetjük ezt megfejteni úgy is, hogy elkezdjük olvasni felülről lefelé, mivel egy emberi test formája adja az alakot, ez az alkotó maga. Tehát fentről lefelé a fejnél jelzésértékűen meg vannak hagyva a fényfoltok, de egy villanykörtét látunk, amire a ’figyelj oda, hogy mit teszel’ van írva, ezt már egy filozófiai üzenetként vagy kiáltványként is felfoghatjuk, majd ami még könnyen dekódolható az a szív, mint egy darts tábla, és a közepébe dobott tizes, aztán a gyomornál a recyclingnek, azaz környezettudatos, újrafelhasználható dolgok jelét láthatjuk, mint az emésztésre utaló helyzet, majd a veséket két tojás jelzi, a két kart ha megnézzük, ezek szakmai, vagy cselekvésre történő utalások, az egyik egy snitzer, a másik tollban és ceruzában végződik, a genitáliákat is megjeleníti az alkotó, majd a lábnál egy egészen más világot bekapcsolva egy buborékos hátteret használva fejezi be ezt az üzenetet, ezt a verbálisan is felfogható üzenetet a készítő. Szerintem maga a helyzet az számomra értékes és fontos, és nagyon örülök, hogy valaki ezzel foglalkozik, és merész dolognak tartom, hogy valaki egy ilyen bemutatkozást, portrét küldjön magáról, mivel valószínűsíthető, hogy számára ezek az üzenetrészek fontosak, és jelentéssel bírnak, és dekódolhatóak. Ami számomra kérdése, az az, hogy ezt a figurát nagyon élesen körbevágta, és nincs is semmilyen térbeli kapcsolata, tehát a figura körüli tér egy fehérben tartott háttér, egy papírlap. Ez kérdést vet fel bennem, hogy ez is az üzenet része, ez a kivágottság, kiemeltség, egyedüllét, vagy pedig ez csak azt jelzi, hogy a háttér nincs befejezve. Mivel ez a kép – főképp hogy ha erre a Banksy-ra is utalunk – akkor azért fontos lenne, hogy akár más technikákat is bekapcsolva, pl. festést, rajzot, vagy sprayt vagy bármit, össze legyen egy kicsit dolgozva a figurával, mivel így én nem tartom 100 %-ig befejezettnek ezt a munkát. (szőke)
értékelés: